24.rész Az ellenség

 

Monster Love

24.rész Az ellenség

Bem:

     - Tessék? Miről beszélsz?

     - Én... Semmi... - felpattantam és azonnal tovább indultam, de megragadott a karomnál fogva.

    - Várj, már egy kicsit! Beszéljük ezt meg, hallod amit mondasz? Ennek súlya van Bem! Ki vitte el? Hova? Egyáltalán miért? Elkell menni a rendőrségre, kell szólni és...

     - Nagyon sajnálom, Natsume úr, de nem mondhatok semmit, ezt sem kellett volna elmondanom, csak kicsuszott a számon...

    - Várj, már egy kicsit...- Natsume úr aggdóva tekintett rám. - Jól van! Rendben! - kiáltott fel hirtelen. - Nem kell elmondj semmit, nem kell megmondd, hogy ez az egész miért történt így, nem fogom elmondani senkinek, megyek és szólok a rendőrségnek. De hadd segítsek valamiben. Barátaink vagytok, segítettetek, kedvelünk titeket. És a barátok segítenek egymásnak! - mosolyodott el halványan és megveregette a vállaimat. 

Nem az én jogom elmondani, vagyis... ez az egész nem csak rám tartozik. Bizom Natsume úrban, de úgyis nem áll jogomban most rögtön elmondani neki mindent. No meg, nem is ez a legmegfelelőbb időpont erre. De elkell mondjam, hogy Natsume úr valóban egy remek, kedves és őszinte ember.

    - Barátból lett ellenség. - mondtam ki ezt a három szót. Az elején Natsume nyomozó kissé meglepődött, de végül rögtön kapcsolt, hogy mire is akarok kitérni és végig hallgat.

Miyako:

Oh... zúg a fejem? És miért fázom? Olyan hideg az ágy, mintha a padló lenne. Nem! Ez valóban a padló! Kipattannak a szemeim és egy szürke, dohos raktárt pillantok meg, oldalt fekve, napfény sugarai vándorolnak be az ablakokon, tehát már másnap reggel van. Kiütöttek. A földön fekszem. Megpróbálom a kezeimet mozgatni, de azok le vannak kötve, ahogy a lábaim is.

    - Jó reggelt, Őfelsége! - ez a hang? 

Hamarosan Vanessa kerül a látómezőmben, megfog a hajamtól fogva és felránt a földről.

    - Te állsz emögött a támadás előtt?

    - Többé kevésbé igen! - vigyorgott az arcomban. - Igen mulatságos volt végig nézni a próbálkozásotokat, hogy meggyőzzétek az embereket. De adok egy tippet, akármit ajánlottatok volna fel, ugysem állnak le. Ugyanis megbabonázták őket!

    - Megbabonázták? Vanessa, ez mégis hogy lehet? A képessége...

    - Tudod jól, hogy a képessegem ennyire nem tágul ki. Bár jó lenne! Viszont csak tudni kell társulni az emberekkel.

    - Társulni az emberekkel? Az a fickó az erdőből... Vanessa, te ismered azt a fickót?!

     - Bingo! Vág az eszed, be kell valljam azért nem hiába vagy aki vagy, kedves Miyako farkasnő! - hajol le hozzám. - De ez nem sokáig lesz így!

    - Várj! Vanessa, magyarázd ezt meg! Ki az a férfi? Honnan ismered? Hogy lettetek ilyen jóban? És mit csináltatok azokkal az ártatlan emberekkel?

    - Túl sok a kérdés, Miyako! De ne aggódj mindenre megadom a választ. De vajon elsődlegesen tényleg ez érdekel téged? - huzta fél oldalas mosolyra a száját.

    - Engem? Mi van a többiekkel? Ugye nem bántottátok őket? Ugye?!

     - Aj! Nem ne aggódj, mindenki rendben lesz! De nem erre értem...

    - Akkor mire érted?

     - Hát, rólam már meg is feledkezel, drága jó szörnyszülőtt barátom?! - ez a hang? A tömegben, igaz is ott volt...

    - Senpai... - tekintek oldalra és pillantom meg az ablak alatt állva, karba tett kézzel.

    - Rég találkoztunk!

    - Vanessa, te még senpait is ismered? Ez meg? Őt is megbabonáztad?! - lassan kezdett egyre jobban és jobban összállni a kép, hogy a történések és emberek összekapcsolodnak és megvan, hogy ki vagy kik is irányítják őket.

    - Igen! Így van, én ismerem senpait! -karolta át Vanessa. - Hadd mondjam el, a történetet innen kezdve. Anno amikor elmentem hozzád, nem csak azért mentem el, hogy világot lássak, elakartam indítani a tervemet, ellened. Mindig is távolról figyeltelek téged. Követtelek és néztem a lépéseidet. Ostobának gondoltalak, hogy te a démon úrnő, barátkozni akar az embereknek, naiv voltál és vagy, ha abba hiszel, hogy ez igenis megtörténhet. És nem is gondoltam, hogy valaki embere formájában, ebbe bele is megy. - tekint erre a Senpaira, aki jelenleg mintha üres lenne a tekintete. Hogy ezt én eddig miért nem vettem észre? - Nos, de mindezzel jobban összállt a kép. Először saját magam képességével akartam elintézni, hogy Senpai megutáljon. Folyton hallucinációkat okoztam neki, amiben gonosznak és kegyetlennek tűnsz. De meglepően erős volt, felülkerekedett rajtuk. Azt hiszem, hogy kedvelt téged igazán. De idegesítő volt, sehogy sem tudtam rá venni, hogy ellened forduljon, egészen addig amig ez a bizonyos ismeretlen férfi fel nem tűnt. Nem tudom, hogy honnan tudta, hogy utállak téged, állítása szerint megérezte. Na de a lényeg segített nekem, hogy Senapit megbabonázzam és ellened forduljon.

    - Te ellenem külted őket és az embereket?!

     - Így van!  És mi lett volna jobb időpont, mint mikor összeülést terveztetek. Tudtam, nagyon jól tudtam, hogy a démonok elfutnak, magadra hagynak és ellenedfordulnak ezzel.

    - Te megakartál ölni?! Tudod, hogy az a por...

    - Fogalmam sem volt arról a porról! Hogy őszinte legyek. Az a férfi csak ideadta nekem, hogy adjam Senapi kezében és azzal löjjön rád. De nem is bánom....

    - El sem hiszem, hogy miket mondasz. Vanessa te hallod magad?! Neked tényleg ennyit értek a közös pillanataink? Mind az amit érted tettem...

   -  El ne kezd! Elegem van már ebből! Közös pillanatok semmit sem érnek... nem adtál te nekem semmit!

    - Vanessa... - már egy cseppet sem láttam abból, ami Vanessa egykoron volt, vagy legalábbis én gondoltam, hogy az.

    - A terv sikerült, bár maradt még két csatlosod. Na de lényegtelen volt. Földön futó lettél, amint kitetted a lábad a palotádból az eltűnt, ezzel is jelezve, hogy nem vagy méltó hozzá.

    - Az egyáltalán nem azért tűnt el.

    - A férfival továbbra is tartottam a kapcsolatot és szöttük a terveinket. Nem kért semmi mást, csak, hogy segítsek én is a tervében, bizonyos személyek ellen.

   - Bemék...

   - Így van és kigondolta volna, hogy utatok kereszteződik?! Sőt kigondolta volna, hogy egymásba szerettek.

    - Vanessa te...

    - Áruló? Szemét? Liba? Nyugodtan mond, mind elmegy a fülem mellett. A tervem sikerült és el nem tudod képzelni, hogy milyen boldog vagyok. Azaz, majdnem sikerül. Amikor te kedves Miyako, halott leszel akkor lesz teljes. De ne aggódj, még van egy kis időd! Figyelj rá!

Tekintett Senpai felé és elhagyta az épületet. Egyedül maradtunk Senpaiial. Közben felrémlettek a közösen töltött idők, amikor rám mosolygott, amikor biztatott, amikor támogatott és erőt adott. Milyen ostoba voltam, hogy azt hittem tényleg ellenem fordult. Sőt még haragudtam rá...

   - Nagyon sajnálom! - mondtam. - Sajnálom, hogy magadra hagytalak védtelenül, hogy ennyit kellett türnőd miattam. Biztos, hogy nem lehetett könnyű.

   - Te mégis kihez beszélsz?

    - Mindig mellettem álltál és biztál bennem, én pedig azt hittem, hogy ellenem fordultál. Sajnálom, hogy nem vettem észre.

    - Hozzám beszélsz? El sem hiszed, hogy mennyire örülök, hogy eltűnsz a föld színéről! - hajolt le hozzám.

    - Nem lesz semmi baj! Ígérem, hogy megmentelek és visszatérsz a normális életedhez. - vajon eltudok érni a szívéhez? Biztos vagyok benne, hogy ott bent szunyad az igazi Senapi. Halld meg a hangom Senpai! Kérlek halld meg a hangom, én vagyok az Miyako! akivel annyi mindent átéltél, akinek segítettél, erőt adtál, szórakoztál,  megismertetted az emberi világot és te voltál az első, aki nem ijedt meg tőlem. Kérlek! Kérlek! Itt vagyok!

    - Nem kell engem semmitől sem megmenteni. Perfektül vagyok.

    - Nem lesz semmi baj, ígérem, hogy rendben hozom! - néztem rá őszintén és lágyan.

    - Hallgas! - lelökött a földre. - Elhallgass, nem tudsz engem manipulálni, tudom, hogy képes lennél, de nem fogsz! Utállak! Szörnyszülőtt!

 Utáltam ezt az egy szót, csak azért mert ő mondta, mert ekkorát csalodtam és nem akartam hallani de... most nem, nem bőszít fel.

    - Senapi ígérem, hogy minden elmúlik! - tápászkodtam fel, egy pillantra becsuktam a szemem, a következőben pedig mikor már kinyitottam, farkasi mivoltomban voltam. Senpai megijedt és hátrhökkölt.

    - Ne! Nem fogsz bántani!

   -  Nem foglak bántani, soha többet nem foglak bántani! - sikerölt kiszabadulnom az erőm segítségével. - Sajnálom, a korábbiakat!

    - Hagyj békén! Menj el! Ne gyere közelebb! - kuszott hátra és hátra a földön, zsebeiben keresve, de úgy tűnik nem volt most nála semmi olyansmi amit használhatna. - Ne gyere közelebb!

    - Hamarosan mindennek vége! Ígérem! - ekkor érte el a falat, kiáltani akart de már nem volt ideje, mélyen a szemébe néztem a képeségem segítsgével elaltattam. 

Kikell vinnem őt és magunkat is innen, megkell keresnem Beméket és értesítsem a fejleményekről, lekell győzzük Vanessát és azt a férfit is. 

   - Nocsak, nocsak valakinek sikerült kiszabadulnia! Tudtam, hogy nem bizhatlak arra az agylágyultra.

    - Vanessa, itt és most ennek vége lesz. Nem engedem, hogy továbbá használjatok fel bármilyen ártatlant, sem embert, sem démont.

    - Oh, itt jön az igazság osztó úrnő! Lássuk mit tudsz, Miyako! - vigyorodott el és összecsapta tenyereit.

   - Vanessa... - de mielőtt támadtunk volna, valaki megjelent.

   - Mester! - mesternek hívja, az ismeretlen férfit? De az ott mellette!

   - Bem?! - lepődtem meg a mellette álló férfitól.

    - Miyako! - kikerülte a férfit és felém rohant én pedig a karjaiban és megöleltük egymást.

Bem: (néhány órával korábban)

Natsume nyomozó, megígérte, hogy körbe néz és kérdez, ha valaki nem e látta Vanessát, vagy Senapit, esetleg Miyakot, hogy mentek volna valahová. Megköszöntem, hogy ennyire elővigyázatos és segít, mindannak ellenére, hogy nem mondhatom el az igazságot. Amikro visszaértem a hajohoz, Daigo elmondta, hogy mi  is a terv. Ismét ketté bontodunk, de most már benézünk egy két régi épületbe is, mert valószínű ott bujnak meg. Bólintottam. Aznap este nem tudtam valami sokat aludni, folyton Miyakora gondoltam, hogy mi lehet vele, vajon mit tettek vele... nyomasztott, fájt a szívem. Nem vigyáztam eléggé rá! De nem siránkozhatok. Megkell mentem!

   - Jó reggelt! - a hajnal első sugaraival sétáltam egyet a kikötöben, amikor valaki hozzám szólt.

    - Maga az... - az ismeretlen férfi.

    - Megszeretné találni a kedvesét?

    - Kedvesem? Tehát, tényleg összejátszott azokkal az emberekkel és Vanessával is. Hol van Miyako? Hova vitták? Mi van vele?

   - Ígérem, hogy mindenre választ kap, sőt el is viszem magát hozzá, de előtte, nem kíváncsi valamire?

    - Semmi sem fontosabb, mint, hogy lássam Miyakot. Most azonnal vigyen el hozzá!

    - Biztosíthatom, hogy Miyako még jól van.

    - Vigyen el hozzá!

    - Hát, akkor csak elkezdem. Én magam is olyan vagyok, mint ti. Mutáns. Azaz voltam... ugyanabból a laborból számrazok, mint ti is. - tessék? Akkor a labornál, hogy találkoztunk... a hasonlóság... leveszi a kalapját és rögtön feltűnnek a kis dudorai, mint nekünk is. - Csak előbb ébredtem tudatra, mint ti és megöltem a professzort, aki folytatta a kutatást.

   - Megölte?! De hát miért?

    - Azzal voltak el, hogy ilyen mutánsok kifejlesztésével, emberkenk védelmet, oltalmat adhatnak, valami újat találhatnak fel. Azt hitték, hogy irányíthatnak, de engem senki sem irányíthat!

    - És csak ezért?

    - Igen! Nem akarok békét az emberek és mutánsok között. Ti az erdőbe ébredtetek már, miközben én a világot jártam és megtudtam, hogy léteznek démonok. Sőt, egy lettem közülük, ugyanis erőt adtak nekem. - fura mocsár zöld füst keveredett fel a tenyeréből. - Azt hittem, hogy megkaptam a helyem a világban, de undorodni kezdtem, amikor meghallottam, hogy a démon úrnő békét akar az emberekkel. Ebbe nincs semmi jó! Nem fognak elfogandi, hát irányítsuk őket mi! - Miyakoról beszél? - Összetalálkoztam egy nővel, aki utálta az úrnőt és azt tetette, hogy jó barátok. - Vanessa! - Így segítséget ajánlottam neki, cserében, hogy ő is segít nekem, veletek.

   - Miattad fordultak az emberek Miyakoék ellen, a te műved az a por is!

   - Így van! Minden az én művem és azért a holló nőért. Nos, van e valami kérdésed? Egy kutatás eredményei vagytok, amik abban reméltek, hogy segítenek majd az emberiségen. Célotok nincs, a professzor meghalt aki termetett. Valami még érdekel? Oh, igen emberek akartok lenni? Van rá megoldás! És segíthetek ha akarjátok! - nyújtotta felém a karját.

    - Miyako... vigyél el Miyakohoz!

    - Sosem gondoltam volna, hogy szerelmesek lesztek. De állom a szavam, gyere!

Fordult meg és követtem. Talán szólnom kellett volna a többieknek, valami jelet adni, de attól tartottam, hogy így nem visz el hozzá vagy esetleg valamivel bántani fogják Miyakot.

A várostól messzebb vitt ki egy régi raktár épülethez, hasonló volt, mint amibe Miyakoék költöztek érkezésünkkor. A raktár ajtaja nyitva volt, Vanessa alakját véltem először meglátni. 

   - Vanessa... - szólította meg az ismeretlen férfi. Amikro az ajtohoz léptünk hatalmas megkönnyebbülés fogott el . Miyako ott állt farkas formájában és úgy tűnt, hogy jól van. Egy két horzsolás nyom monjduk látszott a lábán és a csúkloján, tehát megkötötték. Milyen szemetek!

   -Mester! - mesternek szólítsa? Miyako először őt látta meg és utána engem. 

    - Bem?!

   - Miyako! - felé rohantam, míg ő a karjaimba sietett és átöleltük egymást.

Oh, annyira jó ismét a karjaimba fogni és látni, hogy jól van, hogy nem esett semmi komoly baja.

   - Mit keresl itt? Elfogtak? Mi van a többiekkel?

    - Ne aggódj! Jól vannak és nem fogtak el, ő hozott ide.

   - Idehozott?

    - Mester, hogy hozhatta ide? Nem úgy volt, hogy végzünk a nővel és aztán...

    - Vanessa! - Vanessa megszeppent. - Megmondtam, hogy ne kérdőjelezd meg a tetteimet soha.

    - Elnézést kérek! Mit érdekel, legalább szorakoztatobb lesz, hogy ő is lássa a halálod!

    - Egy ujjal sem engedem, hogy hozzá érj! - álltam Miyako elé.

    - Nincs semmi baj Bem, mint mondtam ez a kettőnk küzdelem. Amúgyis, van még valaki... - pillantott az ismeretlen férfi felé. Bólintottam és átvátloztam mutáns formában. Elkezdődött egy harc, Vanessa és Miyako, illetve én és ez a férfi között.

    - Tehát, ez a válaszod? Nem kérsz a segítségemből? Nem akarsz emberré vállni?

    - Nem akarok emberré vállni, megkell védenem Miyakot és mellette kell legyek, emberként nem tudnám megtenni. - érti amit gondolok? Mutáns formában nem tudok beszélni.

    - És a többiek? Rájuk nem gondoltál? Ők is ugyanezt gondolják?

    - Megoldjuk! Megfogom oldani, ha ők azt akarják, akkor elhozom nekik!

   - Ostoba vagy! Az egyetlen utatok én vagyok afelé.

    - Ez nem így van! Van megoldás, biztos hogy van! - rugom el, mire a falnak csapodik. - Nem engedem, hogy bármilyen ártatlan embert vagy démont felhasználj tovább! - ugrottam eléje.

    - Ne hidd, hogy ez olyan könnyű lesz! - ezzel a mocsár zöld színű ködjét rám küldte, kezdett befogni. Mi ez? Mi ez az egész?

    - Bem! Bem! - hallom valahol Miyako hangját, de nem látom sehol. A füst egyre feljebb és feljebb merészkedik, egyre erősebb lesz, nem lehet átlátni rajta.  - Bem!