Életem értelme
29.fejezet A lövés
Ryu:
-Mi a francról beszélsz? - Chull Moo megragadja a tagot a gallérjától. - Mi az hogy melötték? Ki tenne ilyent?! Mégis ki? És hol voltatok? -A fönők egyedül ment előre, ő kért meg rá, hogy hagyjuk. Ám alig hogy elvesztettük szem elől lövést hallottunk.
-Hol van?! Már a kórház felé tart? - lépek én is előbbre hevesebben.
-Igen!
-Melyik kórház?
-A fővárosi...
-Azonnal oda megyek!
-Ryu várj!
-Mit várjak? Nincs mit várjak! Oda kell mennem! Az edzést majd befejezzük! - ugye nem azzal akart jönni, hogy Rin jó kezekben van? Hogy ilyen már megesett vele és nekem most az edzést kell befejeznem? Mérgesen kifujtam a levegőt és hátat fordítottam. Alig, hogy egy lépést tettem volna, egy kéz a vállamra került, megállitva attól, hogy mozduljak. Vállam fölött hátra tekintettem. Chull - Moon arcán most először láttam együtt érzést velem.
-Elviszlek! - bólintok. - Szedd össze az embereket és addig haza ne jöjjetek amíg elő nem kerül, hogy kilötte meg! Értve vagyok?
-Hol van?! Már a kórház felé tart? - lépek én is előbbre hevesebben.
-Igen!
-Melyik kórház?
-A fővárosi...
-Azonnal oda megyek!
-Ryu várj!
-Mit várjak? Nincs mit várjak! Oda kell mennem! Az edzést majd befejezzük! - ugye nem azzal akart jönni, hogy Rin jó kezekben van? Hogy ilyen már megesett vele és nekem most az edzést kell befejeznem? Mérgesen kifujtam a levegőt és hátat fordítottam. Alig, hogy egy lépést tettem volna, egy kéz a vállamra került, megállitva attól, hogy mozduljak. Vállam fölött hátra tekintettem. Chull - Moon arcán most először láttam együtt érzést velem.
-Elviszlek! - bólintok. - Szedd össze az embereket és addig haza ne jöjjetek amíg elő nem kerül, hogy kilötte meg! Értve vagyok?
Az előttünk álló tag igen izmos, magas, széles ember volt. Chull - Moon mellette elvesztődött és mégis, dühös tekintetétől megremegett. Bár na amióta itt vagyok, nem ez az első, hogy ezt látom. Legyen bármekkora is, senki nem szegül ellen neki és Rinnek sem, megvan a tisztelet feléjük.
- Igenis! - meghajol és elszalad.
Chull - Moonnal összenéztünk és szaladni kezdtünk. Azonnal bepattantunk az autoban és irány a korház. Gondolataim már az egekbe szöktek, a pulzusommal együtt. Fejemben egy kép játszodott el újra és újra, ahol Rint lövés éri. Kezeim ökölbe szorultak. Francba! Hogy miért nem voltam mellette? Miért nem megy gyorsabban, hogy erősebb legyek és megtudjam őt védeni?
- Ne aggódj! Rin erős, biztos, hogy csak egy karcolás.
- Ja persze, egy karcolás amikor meglőnek!
- Tudtad nagyon jól, hogy ki is a barátnőd, ez benne van. Mindig is benne volt.
-Nagyon sokszor történt már meg vele?
- Egy pár alkalom...
Egy pár alkalom? Ajkaimban haraptam. Igen nagyon is jól tudom, hogy ez mivel jár de mégis... arról beszélünk, hogy meglöttek valakit. És nem is egyszer én.... offf....
- Taposd már azt a gázt! - szólok idegesen fel.
- Taposom, már a padlon van!
Percekkel később Chull - Moo megállt a főkórház bejárata előtt:
-Menj! Én majd keresek egy parkoló helyet!
Nem is kell végig mondja kipattanok az autoból és beszaladok a teremben. Az előcsarnokban néhányan a világos kék székekn ülve várakoznak, mások a receptjüket akarják kiválltani. Egy pár nővér sétáltja a beteget. A recepcióhoz lépek:
-Jó napot! Rin Ashia... hol van Rin Ashia?!
A recepciós nő hirtelen oda ugrásomtól megijedt, majd kellett is egy pillanat, hogy elérjen tudatáig mit is kérdeztem.
- Jeleneleg a műtöben van!
-Műtő? Kérem, mondja meg mennyire súlyos a helyzete?
- Ön családtagja?
- A barátja vagyok.
- Sajnálom de csak családtagoknak adhatok ki ilyen információt.
-Bakker... - az asztalra ütök, mire a recepicós nővér felugrik.
Kissé elnézést kérek. Idegesen bele turok a hajamban és megfordulok. Nincs mit tegyek, oda kell mennem a műtöhöz. Az ajtohoz sietek. Kezemet felemelem, Rin arca elém tárul. Bakker, miért ilyen nehéz? Ebbe bele örülök!
- Ah! -falba ülök, mire ismét pillantásokat kapok.
- Elnézést! Elnézést kérek! Lenyugodnál egy pillantra? - ér oda hozzám Chull - Moo.
-Már, hogy nyugodjak le? A szerlemem ott van a műtöben és senki nem akar semmit sem mondani nekem! Mégis, hogy lehetek nyugodt?
- Te tényleg felfogtad, hogy ki a barátnőd?
- Tudom! Tudom! Egy maffia, de ez akkor sem normális. Ehhez, hogy lehet hozzá szokni?! - ragadom meg a gallérjától.
- Felválltaltad a kapcsolatotokat, tudtad, jól, hogy mivel jár ez.
- Mindenki ezzel jön! - lököm el magamtól. - Jól van értem, harcol, kockára teszi az életét... de ez akkor sem könnyű.
- Akkor meg nem te vagy a neki megfelelő!
Na nem mintha olyan jó paszban lettem volna, de ekkor teljesen elvesztettem a fejem. Tűz gyulladt a szemeimben és egyszerűen bevágtam neki egyet. Chull - Moo földre terül.
-Ryu! Ryu! - ebben a pillanatban Hayato és Miami szaladott oda.
-Ryu, nyugodj meg! - Hayato mellém lépett, míg Miami Chull - Moohoz. - Egy kórházba vagy.
Csak mérgesen bólogattam. Megharaptam ajkamat. Egyik falhoz sétáltam és ott vártam, hogy kinyiljon a műtő ajtaja. Rin, szerelmem minden rendben kell elgyen! Erős vagy, tudom! Gyere vissza, minél hamarabb hozzám! Minden rendben lesz! Átvészeljük ezt is és... és... megoldjuk, hogy ilyen többé ne forduljon elő. Valami... valami csak van...
A következő órák életem leghosszabb órái voltak. Fel alá járkáltam. Leültem a székre, de nemsokára felálltam, majd újra leültem. Nem találtam a helyem. Miami kávéval, szendviccsel és vizzel kínált, de egyiket se fogadtam el. Nem kívántam. Az egyetlen ami most érdekelt, hogy Rinről megtudjak valamit.
-Ryu! - az édesanyja ebben a pillanatban szaladt be. Hozzám rohatn. - Mi a helyzet Rinnel?
-Sajnos, nem modntak nekünk semmi információt, mert nem vagyunk a család tagjai. - bánatosan lehajtottam a fejem.
-Nem lesz semmi baj! - édesanyja megsimogatta gyöngéden az arcomat. -Rin erős lány! Megyek és kiderítem lányunak állapotát.
Az anyja elsétált, apja Chull -Moohoz lépett, aki szintén ugyan olyan ideges volt, mint én, bár . De ez most nem érdekelt. Az érzései ellenére, amiért féltékeny vagyok, fontos neki Rin és ezt sosem fog megváltozni. Én pedig ezt elfogadom. Elválasztani ugyse tud minket.
-Uram! - feláll és meghajol.
- Mi történt?
-Nem tudjuk. Rin elment egyedül valahova, majd az emberek lövést hallottak, mire már odaértek nem láttak senkit, de Rin meg volt löve. Kiküldtem a tagokat és megmondtam, hogy addig ne jöjjenek vissza amíg meg nem kapják a tettest. A föld alól is előkeresem!
-Rendben! Köszönöm! - megveregette a vállát. - Rinnek nem ez az első lövése, rendbe fog jönni.
Mindenki így el van ezzel? Ilyen egyszerűen?! Én értem, hogy ez normális de akkor is! Ilyen könnyedséggel kell ezt az egészet fogadni? Hogy? Hogy lehet ezt mégis elérni? Hogy lehet ennyire bele törödni a helyzetbe? Nem értem!
-Ryu, van valami gond?
-Uram, én nem értem...
-Mégis mit fiam?
-Ryu... - Chull-Moo intett, hogy ne.
Hayato is mellettem felállt, hogy készen legyen, ha bármi hülyeséget akarnék tenni.
-Miről van szó?
-Miért ilyen nyugodtak az emberek? Miért ismétlik magukat? Miért ilyen nyugodt ön? Nem a lányát műtik éppen?
-Mi?
-Tényleg ennyi lenne az egész? - szólalok fel ismét hangosabban. - maffia, ez megesik. Maffia ez csak egy karcolás. Maffia erős ő. Maffia minden rendben lesz. Tényleg ennyire aggódik a lányáért?! - kifakadok. -Ezzel az egy szóval minden le kellene legyen tudva? Hogy maffia? Ennyi? Ennyit ér?
-Ryu... - Hayato a vállamra helyezi a kezét, de ellököm.
-Hogy beszélsz te fiú?! Mi ez a hangnem?
-Én csak nem értem, hogy hogy nem aggódhat a lányáért. Hogy hol vannak a könnyei és a hangos lélegzet vétele..
-Fiam, befogadtalak a házamban, elfogadtalak a lányom kedveseként. Akkor hogy merészelsz megkérdőjelezni? Abban a pillanatban, hogy a lányomra szemet vetettél tudnod kellett volna, hogy ez mivel jár. Ne rinyálj itt nekem! - szembe állt velem. Rin édesapja tekintélyt parancsoló, magas, edzett férfi. Tekintetében sosem aludt ki a tűz. - Beléptél az életében. Eldöntöttétek. Edzettél, hogy mellette állj. Akkor most meg mi ez hirtelen?
-Én...
-Drágám, fejezd be! - Rin édesanyja visszaért. - Ennek most egyáltalán nem itt a helye.
-Ryu nyugodj meg! - Hayato ismét vállamra helyezte a kezem. Hátráltunk egy kicsit.
Ebben a pillanatban nyilt az ajtó és az ágyon kitolták Rint.
-Rin! - köré gyülemlettünk. Aludt. Békésen aludt, mintha mi sem történt volna. Csak a perfuzió volt kezébe kötve.
- Doktor úr, hogy van a lányom?
-Jól! Szerencsére a golyó nem ért semmilyen létfontosságu szerveket. Oldalát kapta el, de nem hatolt be mélyen. Ha felébred fájdalomra panaszkodhat, de hosszútávon semmi.
-Köszönöm szépen! Chull-Moo gyere, azonnal csatlakozunk a kereséshez.
Itt hagyja lányát? Alig vet rá szemet.
-Ryu, elnézést kérek az apjáért. Nem arról van szó, hogy nem aggódik a lányáért. Csak neki ez az élet mindig végig kísérte és ezt kell tovább vigye.
-Elnézést kérek én is a kikelésemért.
-Gyere, menjünk! - mosolygott kedvesen rám az édesanyjam
Rin:
-Ah! - oldalamba fájdalom hasit.
Oda akarok kapni, de valami nem engedi hogy kényelmesen hozzá érjek. A kezembe szurodik valami. Lassan kinyitom a szemem. Lágy sárga falak, barna butor... Egy gép csipogása. Kórházba vagyok. Jaj igen, valaki meglött. Felsóhajtva hátra dölök, de ekkor megpillantom szemem sarkából, hogy valaki mellettem van. Ryu, másik kezemet fogja, széken ül és alszik. Elmosolyodok és megsimogatom.
-Ah! Rin! - ekkor rögtön kinyitja a szemét és meglát. - Szerelemem!
Ezzel pedig azonnal karjaiba zár.
-Annyira aggódtam! Azt hittem megőrülök, amikor meghallottam, hogy mi történt. Azt hittem, hogy elveszek. Én... Annyira megijedtem...
Kissé elhuzodok tőle, hogy szemeibe nézhessek. Azokba a barna iriszekbe amig jelenleg könnyekkel vannak megtelve.
-Ne haragudj, hogy aggódnod kellett miattam. Jól vagyok! Köszönöm, hogy mellettem maradtál.
Ismét karjaimba zárom, addig ölelkezünk, amíg nem érzem, hogy Ryu megnyugodott.
-Mi történt? Hogy történt? Mit akartál elintézni és miért csak egyedül mentél?
-Csak lassan a kérdésekkel. Csak akartam egyet körözni egyedül, mint szoktam. De alig, hogy lehgyatam a csapatot mozgolodásra lettem figyelmes mögöttem. De mire megfordultam volna, már lövés megtörtént.
-Akkor nem láttad, hogy ki volt? - megráztam a fejem. Egy kisebb hazugság. - Aj, szerelemem! - ismét magához ölel. - Nem lesz semmi baj! Most már itt vagyok és nem hagyom, hogy bárki bántson.
Elmosolyodtam. Én sem akarom, hogy bárki bántson téged Ryu.
- Édesanyád lement a büfébe enni. Apád és az emberek keresik a tettest. Hayato is itt volt, de elkellett menjen. Miami pedig...
És mielőtt Ryu befejezhette volna a mondatát nyilt az ajtó és barátnőm lépett be rajta.
- Rin! - azonnal hozzám szaladt és óvatosan megölelt. - Annyira örülök, hogy felébredtél.
- Jól vagyok. Sajnálom, hogy aggódnod kellett miattam.
-Mi történt? Nem láttad, hogy ki volt?
-Nem, sajnos hirtelen jött és hátból támadtak.
- Értem.
- Meddig voltam kiütve?
- 1 napot, azaz egy egész éjszakát aludtál át.
- Apáméknak volt valami előre haladásuk? - megrázták a fejüket, nem is számítottam másra. - Chull - Moo is segít keresni? - bólintanak. - Volt ő is itt?
-Igen, apád és Chull - Moo is volt itt a tegnap. - Ryu kissé eltekintett.
-Történt valami? Ryu, történt valami? Mi ez a félre pillantás? Összevesztetek megint Chull - Moonal?
- Igen, de nem csak.
- Mi az, hogy nem csak?
- Az apáddal is.
- Apámmal? Mégis miért? Azt hittem, hogy jóban vagytok.
- Elmesélem, de kérlek ne idegesitsd fel magad. Sőt megyek szólok édesanyádnak és megkérdem, hogy valami ételt felhozhatok e neked. Meg hozok egy kis vizet, utána ígérem elmesélem.
Bólintottam, Ryu elhgayta a szobát.
- Nagy volt a vita?
- Hát, majd Ryu elmeséli. - akkor igen. Mégis mi történt?
- Tényleg nem láttál semmit, hogy ki lött meg téged? - Miami leül a székre, halkan beszél, várja, hogy Ryu minél messzebb kerüljön a szobától. Legjobb barátnőm ismer.
- Tudom, hogy ki lött meg. Ez volt a terve elejétől kezdve. Az a csend...
- Mi? Miről beszélsz? Kinek volt ez a terve? - Miamira tekintettem, azt hiszem ideje valakinek elmondani.
- Valamit nem tud senki, apámék sem. Emlékszel, amikor behívattak, hogy külföldi maffiák szállják meg Japánt és engem akarnak? - bólint. - Nos ennek a mozgosításban is ő áll a hátterében.
- Ki? Rin, nem értem. Ki az?
- Huh... emlékszel, amikor a bátyám elment. És volt egy időszak, hogy lázadtam, hogy átvegyem a helyét? - bólint. - Az utcákat jártam és balhét csaptam. - elnevetem magam, mintha ez lenne a legnormálisabb dolog. - Nos találkoztam egy fiúval. Erős volt, jól harcolt, egy csapathoz sem tartozott. A neve Morio volt. Lenyűgözött az ereje, ahogy az én erőm is lenyűgözte őt. Megismerkedtünk és naponta közösen edzettünk. Tanítottam, arra amit én is tudtam. Remek harcos lett. Erős, az én erőmmel vetekedett. Abban reménykedtem, hogy csatlakozik hozzánk. De ahogy telt az idő, én visszakerültem a csapathoz, ő pedig egyre rosszabb helyzetekben használta az erejét. Kegyetlen lett. Kikezdett védtelenekkel. Hiába próbáltam lebeszélni, nem hallgatott rám. A hatalomtól, amit összegyűjtött magának, megőrült. Egy szörnyeteget hoztam létre.
- És... , hogy...
- Egyik alkalommal kihívtam magam ellen. Hosszú órákon keresztül harcoltunk és... legyőzött.
-LEgyőzött? - kicsit a kelleténél hangosabban mondta a szavakat. De nem volt itt senki.
-Igen. Erősebb lett nálam. Harcunk után, csak nevetett. És azt mondta, hogy most elmegy külföldre, de visszajön értem, hogy újból megküzdjünk, addig szedjem össze az erőmet.
- És akkor visszajött?
- Igen! Úgy tűnik, hogy embereket is szerzett magával és most az a célja, hogy engem elkapjon.
- Hogy...
-Ki akar elkapni téged?! - ebben a pillanatban nyilt az ajtó és Ryu ott állt dühös tekintete belém furodott.