48.rész Árnyék boldogság

 

Szerelemi árnyék

48.rész Árnyék boldogság (utolsó rész)

Jun: (1 évvel később)

Lassú zene töltötte be a terepet, mindenhol mosolygos arcok, pohár koccintások és tányér csörömpölések hallatszodtak. De a legboldogabb és leggyönyörűbb teremtmény ebben a teremben, nem ebben a világban, itt állt előttem , karjaimban tarthattam és vele ringatozhattam a lágy zenére.

   - Mi az? Miért nézel így rám? - húzta fel kíváncsian szemöldökét.

    - Csak csodálkozom, hogy a világ legszebb nője lett az én feleségem. Mivel érdemeltem ki? - elpirulva tekintett el. 

    - Hát igen... talán azzal a piros kártyával Mr.Matsumoto? - fordult vissza felém sunyi tekintettel.

     - OH, valóban? Én meg arra gondoltam, hogy azzal az ütéssel... aj... -érintettem meg az állam. - még most is belesajdul ha rá gondolok, Mrs. Matsumoto. 

    - Na... - lökött el nevetve.

     - Airi, Jun... - léptek mellénk barátaink. - Sok boldogságot kívánok! - szólalt meg először Sho. 

    - Köszönjük!  Végre leküzdöttünk minden akadályt  - karoltam át feleségemet. 

    - De azt sosem bocsájtom meg, ha egy könnycseppet is ejt miattad. - kacsintott a végén rám.

     - Nem fogom, mindent megfogok neki adni és a gyerekünknek!

Sho, Kazunari, Satoshi, Misaki , Momoko , Uchiya és Miyabi is mosolyogva nézett ránk. 

     - Apa! Anya! - hangzodott fel kislányunk hangja, amint Megumi karjaiban felénk hozta.

     - Szia kishercegnőnk!- vettem át karjaimban, olyan szép volt mint édesanyja , bearanyozta az életünket. - Hogy érzed magad? Akarsz táncolni? - lelkesen bólintott majd hárman kezdtünk táncolni .

A kis Mimikonak nagyon tetszett hangosan nevetett fel és gyermeki nevetés töltötte be szívünket. Ő volt a szemünk fénye. Már egy éve, hogy megszületett, mintha csak tegnap lett volna. 

    - Jun, Airi ezt a nagy dobozt, most hozta a kiszállító! - lépett mellénk Saiki és egy szépen becsomagolt sárga csomagolópapir doboz felé mutatott.

    - Huh!  - szólalt fel a kislányom, puszit nyomtam arácra.

    - Mekkora ajándék, az de kitől jött? - nézett körbe Airi , majd kezébe vett egy kis üdvözlő kártyát. 

Mellé léptem és elkezdtem olvasni a rajta levő szöveget: "Sok boldogságot kívánok! Legyetek nagyon boldogok! Airi kedves ha bármikor megbántana ez az idióta, nyugodtan csörögj rám és odarepülök. 

Üdv: Yuta. U.I. A dobozban van egy kis ajándék a kishercegnőnek is." Airivel mosolyogva néztünk össze , majd visszafordoltunk a táncparkett felé és tovább ringatoztunk a zenére. A legszebb napunk eljött és nem rontotta el semmi, nem már nem rontsa el semmi a jővőt sem, a fényes jővőt ami beárnyékolodott a szerelem kivilágitotta .

Szóval, mik is történtek az elmúlt évben? Yuta az égnek hála, időben kapott ellátást, sikeresen kivették a golyót és néhány hét elteltével felépült. Ezek után úgy döntött, hogy visszaköltözik New Yorkba és egyelőre karrierjére koncentrál és keres egy helyettest Amonért. Tanabu, Amon és emberei lelettek tartoztatva és jó ideig nem fognak kikerülni onnan. Az események eléggé megrázták a szüleinket is. Bár anyám először vitatkozni kezdett Airi szüleivel, hogy az egész Airi hibája, hogy veszélybe sodordtam. Barátainkkal, testvéreinkkel eléjük álltunk és utoljára megkértük, hogy fogadják el kapcsolatunkat és hadd legyünk együtt boldogan, ássuk el a csata bárdot, vagy ha nem hátat forditunk, saját lábunkra állva és többet nem lássák a gyerekeiket. Na ez azért már igen megrázta a szülőket és bekellett lássák, hogy Airivel akkor leszünk egészek ha együtt vagyunk. Az elején kicsit döcögösen indult a kapcsolat, pláné anyám és Airi apja között. De végül megbékéltek ők is egymással és nagy terveket kezdtek szövőgetni a két cég egyesítéséről beszélve. Saiki nagyon boldog, hogy húga végre boldog lehet és Megumi is, hogy én is végre talpra estem és boldog lehetek. A srácokkal berobbantunk a köztudatban és egyre több munkánk adodott amivel csak úgy szárnyaltunk és sikerre sikert halmoztunk. Ahogy a lányok mint a Buono mint a C-ute remekeltek és szárnyaltak a siker felé. Kimiko büszke volt ránk , na de persze annak még jobban örült, hogy most már minden együttes sinen volt és nem volt kiszakadások. Lassan minden akadály legördült előttünk és egyenesben volt az életünk. Egyenesben együtt... Airivel sokat látogattuk Yutat, akivel újra kibékültem és jó barátok lettünk. Néhány hónapra rá Airit elhívtam és visszamentünk az iskolába, ott is a kantinban:

     - Jun, miért hoztál ide ? - értetlenkedett szerelmem és kíváncsian nézett rám. 

    - Emlékszel... - kezdett körbe nézni. - Itt láttalak először meg... Az egész suli arról beszélt, hogy Buono együttes jön... engem nem izgatott annyira a dolog. Nem értettem miért vannak úgy el a dolgokkal. De itt az ebédlőbe, ahogy állatként őrjöngtem megláttalak és telejesen elvarázsoltál az első pillanattól kezdve. Rideg voltál, keserű... de én mégis megláttam a melegséget benned. Itt kezdődött minden , itt kaptam tőled azt az ütést...- fordultam felé ütött egyet a levegőbe.  - Abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy te más vagy mint többi lány. Hogy kellesz nekem, hogy téged akarlak mellettem látni és megvédeni. Lassan, lassan meg belédszerettem. 

    - Én is szeretlek! Azóta a pillanatóta amikor első csókunk után utánam jöttél, mióta folyton civakodtunk és egymás ellen háboroztunk. Azt gondoltam, hogy olyan arrogáns vagy és utállak... de közben lassan, lassan belédszerettem. - egymásnak támasztottuk homlokainkat. - Azóta nagyon sok mindne történt velünk, jó és rossz pillanatok... néha azt hittem, hogy örökre vége, hogy utjaink nem keresztezik többet egymást ... de nem így lett. A sors akarta vagy a végzet vagy az égiek ... nem tudom és nem is érdekel. De nagyon hálás vagyok, hogy mindig visszataláltunk egymáshoz, mert nélküled nem lennék egész... - lágy csókot nyomtott ajkamra.

    - Örülök, hogy ez hallom... mert én se nélküled. Éppen ezért... - lassan letérdeltem, Airinek rögtön könnyek szöktek a szemében. - Airi Suzuki szeretnélek téged és a születendő gyermekemet a világ legboldogabb embereivé tenni, mindent megadni nektek és együtt megöregedni! Lennél a feleségem? 

Ekkor egy kis zöld bársonyos dobozt húztam ki zsebemből és felnyitottam, ott egy ezüst kövekkel diszitett gyűrűt rejtett. 

   - Igen... Igen... - ugrott azonnal a nyakamba Airi minekután felhuztam rá a gyűrűt.

Az eskűvöt nem tarottuk meg rögtön, a gyerek születése után szerettük volna megtartani. Így ezért került csak most sorra. Ezek után Airivel összeköltöztünk, szerettem volna mellette lenni a terhesség ideje alatt, segíteni amennyit csak tudok. Bár pont ennek okaként egyelőre csak náluk huztuk meg magunkat, hogy még az édesanyja is segítségünkre legyen ő is. De jól megvoltunk és tényleg nem történt az utóbbi időben semmi csak jó dolgok. Mind én , mind Airi már izgatottan vártuk a megérkezését és nagyon boldogok voltunk mikor először karunkban tarthattunk.

Egy klipp forgatáson vettem részt pont a srácokkal.:

    - Gondolom már nagyon izgatottak vagytok hiszen nemsokára megszülteik a pici... - ült le a kanapéra Kazunari, éppen szünet volt.

    - Igen... Airi már azt sem tudja, hova kapja a fejét, egy nap 10-szer megnézi, hogy minden megvan-e a gyerkenk ami szükséges... Azt sem tudom, már , hogy hogy nyugtassam és ültessme le , hogy pihenjen. 

    - Hát de azért biztos te is izgulsz és idegeskedsz... - tekintett rám Masaki.

    - Természetesen... még mindig el nem tudom képzelni, hogy lesz egy gyerekem, egy kis csöpség aki egy része én és egy része a szeretett nőm lesz. Egy kislány aki biztos, olyan szép lesz mint az anyja...

    - Oh halljuk ide, már is az apa beszél belőle... Mi lesz mikor a lányodnak udvarlói lesznek... - nevetett fel Kazunari.

    - Talán majd kell szólni nekik, hogy óvakodjanak a papától! - nevetett fel Satoshi is.

Én csak a fejemet ráztam, de közben mosoly hagyta el az ajkiamat. 

    - Jó apa leszel, ezen ne törd magad! - lépett elém Sho és mintha olvasott volna a fejemből azt mondta amit kellett. Mosolyogva bólintottam. 

Már épp azon voltunk, hogy folytassuk a forgatást amikor megszólalt a telefonom, kijelzőn Airi neve szerepelet:

   - Szia édesem! Valamit szeretnél ha vennék? - az elmúlt hónapokban ahogy terhes nőnek szokás nagyon falánk lett, főleg pudingot kívánt meg és lefekvés előtt vagy felkellés után szeretett pár dobozt megenni. - Talán elfogyott a puding? 

De ekkor hirtelen lestoppoltam, gyors lélegzést hallottam a vonal másik felében:

    -Szerelemem mi a gond? - a fiúk is megálltak és visszafordultak hozzám.  

    - Jun... Jun... 

    - Airi! Airi! Mi a gond?!  - már nem csak a fiúk, hanem a stáb többi tagja is rám meredtek. 

Ideges kezdtem lenni, remegni kezdett a testem... 

    - Jön a baba... 

     - Tessék?  -döbbentem le. - De nem lenne még egy hét? 

     - Jun! ITt Miyabi... most tényleg ez érdekel téged? Elfojt a magzat vize, jönnek a fájások... Jun ez annak a jele, érkezik! Airi nem akart megzavarni a munkádban, rajtad is áll a döntés, mi itt leszünk mellette, te?

    - Jun mi történt? - szólalt hozzám először Kazunari és közelebb lépett.

    - Van valami gond Airivel?  - kérdezte Sho. 

     - A gyerekem uton van... - emeltem fel lassan a fejem. 

       - Mi de nem volt még egy hét?  - kérdezte Satoshi.

     - Én is azt hittem... de... most most... mennem kell! 

Hát ez nem volt kérdés, természetesen ott akarok lenni a gyermekem születésén . Azonnal hátat fordiotttam és elekzdtem szaladni a kocsimhoz. A srácok is követtek majd azonnal a korházba vettük az irányt. Ott eligazitottak és bementem a szülőszobába.

    - Jun... - emelte kezét felém Airi... gyorsan elfogadtam és arcomhoz emeletem - Ott hagytad a munkát?

Gyorsan lélegzett és izadt volt.... 

     - Mi ez a kérdés még szép, hogy ott hagytam! Itt akarok lenni a gyermekem születésén , melletted!

 Homolokon csókoltam , Airi felkiáltott :

     - Airi! 

     - Ön az apa? - lépett be egy kék köpenybe az orvos, bólintottam. - Legyen a felesége mellett, mondja hogy lélegezzen mélyeket .

Bólintottam és simogatni kezdtem Airi fejét, miközben nem egyszer ismételtem , hogy lélegezzen mélyeket. 

Airi: (3 évvel később)

Aztán megszületett a mi lányunk akit közös megegyezés alapján Mimikonak hívtunk el. Jun nagyon aggodott, hogy esetlegesen nem e történt valami, hogy 1 héttel korábban jött, de az orvos megnyugtatta, hogy nagyon egészséges kis gyermek és erős. Azóta a nap óta Mimiko bearanyozza a napjainkat és amennyire csak lehet vele vagyunk. Egy két kisebb munkát vállatam még az év során, de nagy részt Mimiko mellett voltam és Jun is amint tehette igyekezett haza. Mindketten ott voltunk az első lépéseinél és  az első szavánál is . Nagyon boldogok vagyunk, Mimiko nagyon szereti a srácokat és a csajokat is... szinte soha sincs egyedül, mindig akad valaki aki nagy boldogsággal vigyázz rá. Kazunarival sokat bolondozik, Satoshi és Miyabi sokat játszik vele, Misako sokat olvas neki, Momoko és Uchiya sokat viszik a játszótérre és Sho szeret neki mesélni. De persze azért mi is kivesszük a részünket, nagyon szeretjük ezt a kis csöppséget, boldog család vagyunk. Mimiko születése után 3 hónapra elköltüztünk szüleimtől saját házunkban és folytattuk saját életünk felépítését. 2 év után ismét munkába álltam, Buono, C-ute koncertek sorozata követte egymást, sikeresek voltunk, ahogy a srácok is szárnyaltak és népszerűbbek lettek folyton folyton , sikeresebbnél sikeresebbek. Az évek során Momoko és Uchiyama követett a sorban, hogy összeházasodjanak, majd Satoshi és Miyabi is. Kazunari is megismerkedett egy lánnyal és összeköltöztek, egyelőre nem sietik el a dolgot. Sho láthatárán nincs senki, de nem bánja azt mondta egyelőre csak a karrierjére szeretne koncentrálni. Yuta  volt látogatoban az eskűvönk után néhány hónapra. Mimiko odavan érte, nagyon kedveli . Nagyon boldog voltam, hogy minden rendeződött és ő is itt van mellettünk. Sőt talán nemsokára neki jön az eskűvője, megismerkedett egy lánnyal, bár bevallása szerint nincs semmi olyan köztük. De na kitudja... A Matsumoto és Suzuki cég  miután egyesitette erejét, még erősebb és sikeresebb lett mint eddig bármelyikük is. Bár egyelőre háttérben tették ezeket az ügyeket, hogy unokájukkal tudjanak lenni. Ők is nagyon sokat segitenek és Jun édesanyjával is sikerült megbékelnem és már jól jővünk ki. Én és Jun boldogabbak vagyunk mint valaha, szerelmünk tovább szárnyal és világit nem vetve árnyékot semmire, ragyog csillog és szédítően boldog. 

    - Apa olyan menő! - áradozott Mimiko.

Mostanába folyton úgy fekszik le, hogy vagy tőlem, vagy Juntól néz meg egy videót. Folyton egyikünk éneket dudolva, énekelve így is nap mint nap. Nagyon aranyos, elmondása szerint ő is énekes akar lenni. Erre a nagyapja azt mondta, hogy ő biza azonnal felfogja venni és tudja, hogy képes rá. Persze mi is támogassuk bármi is legyen az álma. Egy csapat vagyunk és azok leszünk örökre... mi hárman... azaz...

    -Igen, valóban az! - nyomtam egy puszit feje bubjára. 

   - Ki menő? - érkezett meg nagy vigyorral az emlegetett szamár. - Hercegnőm te még nem alszol?! - nyomott egy puszit Mimiko fejére, majd azonnal mögém jött és átölelt, mellénk feküdve.

    - Most fejeztük be a Truth videót... Olyan menő voltál benne apa! 

    - Köszönöm kincsem! Te jól vagy? - nézett rám és megcsókolt, bólintottam. - És a kis bajnok is jól vagy? - simitott le a hasamhoz.

Jaj igen, azaz mi négyen leszünk egy csapat ugyanis Mimikonak testvére lesz, egy kisfiú. 

     - Mikor lesz velünk a testvérkém? - nézett fel ragyogó szemekkel a lányom. 

    - Hamarosan... de most már ideje aludnod! - megpaskoltam Junt, hogy kelljen fel térjünk mi is az ágyunkhoz, de a lányom megfogta kezem.

    - Nem lehetne, ha már... így összegyültünk, hogy itt aludjatok velünk? - nézett fel kis boci szemekkel.

Junra néztem, aki gondolom azon gondolkodott, hogy mennyire lenne jó nekem...

     -Rendben! -szólaltam meg először. - Egy családi éjszaka... - kacsintottam kislányomra, aki örvendve fel kiáltott.

    - Biztos vagy ebben? - suttogta Jun.  - Kisebb az ágy...

     - Nem lesz semmi baj, az öcsikéje is biztos, hogy örülni fog ennek. tettem kezemet a hasamra.

Jun elmosolyodott és lehajolt megpuszilni nővekedő pocakomat. Majd oldalra fordultunk, ő engem ölelt át én meg a kislányunkat és mesélni kezdtünk neki... együtt egy boldog befejezésű mesét.

A boldogságunk tetőfokon, már tényleg mi lehetne ennél jobb? Van két szép gyermekünk, a család mellettünk áll, barátaink vannak, fedél a fejünk fölött, karrier ami egyenes uton megy és együtt vagyunk végre együtt és innen már semmi sem választhat el. 

És itt van az uccsó rész., eljött a boldog befejezés. Elnézést kérek, hogy ennyit késtem a részekkel a nagy kiesséssel. De itt van, igyekeztem az elmúlt hetekbe befejezni. És terveim szerint elég jól sikerült és nagyjából a tervezett hosszal. Remélem, hogy tetszett nektek ez a történet és továbbra is követni fogtok hiszen mint láthattátok jön az új történet és A tenger félhomályában történetre is van ihletem, szóval hamarosan onnan is kaphattok :) részt. Jó szorakozást addig is! Kellemes hetet!

47.rész Árnyékba borulva

 

Szerelmi árnyék

47.rész Árnyékba borulva

Jun:

    - Gyermeked anyját?!  - szemeim kikerekedettn meredtek előre, miközben úgy éreztem, hogy lábaim földbe gyökereznek és egész testem lelenne láncolva... 

Fejemet lassan forditottam Airire felé, akinek már szemei tele voltak könnyel és remegett... 

    - Gyermeket vársz.... tőle? - értetlenséggel meredtem rá, választ akartam most...

Bár hirtelen úgy éreztem, hogy a világ kicsúszik a lábam alól. Nem lehet ez képtelenség... Airi nem adhatta oda magát ennek a szemétnek...

    - Megerőszakolt?! Mondd, hogy igen...  - közelebb léptem, de Airi elé tette kezeit, megállítva.

    - Ugyan már ilyennek gondolsz engem? Airi az én mennyasszonyom miért gondolod, hogy olyan aktus nem lehetne köztünk?! Az én mennyasszonyom! Szóval miért vetné rá igényt? Miért akarnád azt elvenni ami nem a tiéd?

Nem néztem Yutára, tekintetem még mindig Airin volt, aki nem mert a szemembe nézni, csak zokogott és zokogott... Nem, ez lehetetlen Airi biztos nem adta oda magát, Airi, Airi engem szeret, Airi nem tenné ezt, nem adná magát oda megígértük, megígértük, hogy együtt leszünk...

    -Hazudsz! - átszelltem a köztünk lévő távolságot és megragadtam Yutat a polójától. - Hazudsz!

     - Én nem hazudok, tudom, hogy tudod, hogy Momoko és Miyabi volt nálunk, találkozta Airivel, aki elájult. Airi jól van, sőt csodás hírt kaptunk terhes. Szerinted ki más lenne az apa ha nem? Csak az nem jár a fejedben, hogy te vagy az apja?! - Yuta elnevette magát, majd szuros tekintettel ellökött magától. - Na most már elég legyen! Hagyj végre békén minket, fogd fel, hogy Airi az én feleségem lesz! 

Ezzel Airi felé fordult és felé nyújtott kezét, Airi kisebb tétovázás után elfogadta... Elindultak visszafele a ház felé... ökölbe szoritottam a kezem és lehajtottam a fejem. Nem, nem Airi engem szeret, nem hagyjuk fel a kapcsolatunkat, nem mondunk le róla... nem mondok le róla és tudom, ő sem tette!

    - Airi engem szeret! - kiáltottam el magam, Yuta és Airi megálltak. - Ha nem akarod elfogadni rendben, ne fogadd el! De tudom, hogy ő engem szeret és nem fogok többet elfutni, nem fogok többet önző lenni és történjék bármi nem eresztem el Airit. Küzdjünk meg, tegyünk pontot a végére! De ne pisztollyal, legyünk férfiak és döntsük el férfiként! 

Airi nézett előre rám, aggodalmat sugallt a tekintete és azt, hogy ne csináljam. De elhatároztam magam, nem tágítok, nem futamodok meg ... nem leszek önző és Airi mellett leszek, nem hagyom, hogy egyedül zsörtölje magát és védjen engem, érte vállalok bármit.

    - Elég makacs vagy... - Yuta végre megtisztelt azzal, hogy megforduljon és szemembe nézzen. - Rendben! - felemelte pisztolyát és lassan a földre helyezte. - Igazad van, tegyük pontra ezt . Győzzőn a jobbik, aki nyer az örökre félre áll ! - elvigyorodott, ettől csak még jobban felforrt az agyvizem és nem is vártam többet, hogy bemossak neki egyet.

Nem adom át Airit ennek a szemétnek! 

Airi:

Elakartam mondani, elakartam kiálltani magam, hogy ez nem Yuta gyerek, hogy tényleg hazudik, hogy ez a gyerek a tiéd. A mi szerelmünk gyümölcse... De féltem, rettegtem, hogy Yuta valamit tenne a pisztollyal a kezébe ha elmondom az igazat... így hallgatásban merültem. Fájt, fájt azt a bánatot, azt a fájdalmat látnom Jun szemében , de féltettem életét. Ezt a döntést láttam a legbiztonságosabbnak. Amikor Jun elkiálltotta magát meglepődve fordultam felé , a szavak amiket mondott a szívemig hatoltak. És bár örömömben karjaiba rohantam volna, még mindig óvatosnak kellett, hogy lennem. Bár közbe tekintetemmel az üzentem neki, hogy ne csináljon hülyeséget. Tudtam, hogy Yuta beleegyezik és próbálkoztam leállítani őket, nem sikerült. Pofonok, ütések, rugások csattantak el: 

    -Ne! Kérlek Jun! Yuta! Álljatok le! - könnyeimmel küzközdbe próbáltam közéjük állni, de nem sikerült. 

Csak egyszerűen támadták egymást, eszeveszettül, meggondolatlanul. Én nem akartam, nem akartam, hogy idekerüljünk. Miért? Miért történik ez?! Hol Jun, hol Yuta esett a földnek, orditottak egymásnak, nem akarta egyikük sem abba hagyni. 

   - Megfogod bánni azt a napot, mikor nem adtad fel az én mennyasszonyomat! 

    - Azt csak akarod... - állt fel egyből Jun és ismét bevágott egyet Yutának. - De Airi nem szeret téged! Airi engem szeret és mindig is engem fog! Miért nem akarod elfogadni ezt?! Ha tényleg szeret, ha tényleg lehoznád neki a csillagokat, akkor miért nem akarod, hogy boldog legyen?!

    - Az én gyermekemet várja, ezt is elfelejtetted?! Amíg nem voltál a képbe, amig nem voltál a közelünkben nem volt semmi! Airi elfelejtett volna! - ismét ütés... lassan a földre rogytam, 

    - Ne verekedjetek... kérlek... 

    - A te gyereked! A te gyereked! Rendben?! Felnevelem, sajátomként fogom szeretni, Airi fontos nekem, Airi az egyetlen akiért bármit megtennék és nem mondanék le soha! Együtt akarok vele lenni! Együtt akarok lenni vele, mellette lenni! 

    - Na azt várthatod! Nem fogom, én sem átengedni! Juuuuuun!!!! - 

    - Yuuuuta! 

Csak verekedtek, verekedtek... mindketten fáradtak, de egyikőjük sem adta fel, próbáltam nyugtatni magam, de ugyan ilyen helyzetben, hogy lehetne. És senki sem volt a környéken, hogy segítséget kérjek. Mint Yuta, mint Jun megvolt sérülve, de ennek ellenére sem álltak le. Közéjük meg nem sikerült állnom... bárhogy is próbáltam.

    - Kérlek ! Álljatok le...

De a következő pillanatban két kar megragadott és megához rántott... Felkiáltottam és a fogva tartomra néztem, szinte azt hittem, hogy rosszul látok , nem lehet... hogyan? Mikor? Mióta? 

    -Airi! Te szemét! Eresz el! - előre forditottam fejem , Jun és Yuta már nem harcoltak, mindketten engem néztek, azaz minket. 

    - Tanabu Port...  - Yuta döbbenten figyelt minket, szóval mégsem káprázik a szemem és tényleg ő tart fogva... 

Éreztem ahogy a testem átjárja a félelem, ahogy átjárja , amit rég éreztem már ilyen félelemet...

    - Tanabu Port? - tudatosult Junban is a név jelentése.

    - Rég találkoztunk Yuta! - vigyorgott rá Tanabu. 

      - Mit akarsz te szemét?! Ereszd el! - lépett előre egyszerre Junnal, de a kövektező pillanatban Tanabu előrántott egy kést és a nyakamhoz tartotta... felsikoltottam, Jun és Yuta mozdulatlan maradt.

    - Nem, nem,... végig fogtok hallgatni vagy különben elcsúfítom ezt a szép kis pofiját . 

Remegtem, Tanabu szoritotta a karom, miközben a kés szinte arcomat érte.... Közben vagy 10 férfi jelent meg pisztollyal a kezében és körbevett... 

     - Felújtitottam kicsit a csapatom.

     - Jól van... - szólalt meg Yuta és felemelte a kezét, közben intett egyet a fejével Junnak, hogy lépjenek egy hátrébb... Bár Junon látszott, hogy azonnal beütne egyet mindenkinek és magához húzna, azt tette amire kérték. Tanabu visszahelyezte a kést.

     - Rég találkoztunk édes... - simitott végig a kezével, mire mind két srác megfeszült. - Nagyon hiányoztál tudod... - fülemhez hajolt és belesugott, miközben a fiúkra nézett, mert pontosan tudta, hogy megfogja őrjíteni őket.

     - Ne... Jun kérlek! - vettem észre, hogy tenne egy lépést... - Kérlek ne lépj el!  - néztem könnyes szemekkel rá, látszott, hogy örlődik.

    - Megfoglak menteni, nem hagyom, hogy bántsanak! - nézett rám elszántan.

     - Folytatva a beszédemet... Nem tudtam, hogy ilyen ünnepélyes napon érkezem ide. Yuta Yamada és Airi Suzuki egybe kellnek... igazán boldogságos hír. Kicsit szíven ütött, hogy nem kaptam meghívot, na de nem baj, én nem feledkeztem meg az ajádnékról... Oda is akartam adni, de amikor a házhoz értem nagy felfordulás fogadott, ugyanis a mennyasszonyt megszöktették. - ebben a pillanatban tekintete Junra tévedt, aki ha tudna most ölni tekintettel , Tanabu halott lenne már. - Jun Matsumoto, No Minwoo után Airi szerelme... Airi nem akarta, hogy bajba keveredjen így nem mondott semmit sem a múltjáról, mikor Amonék érte jöttek, csak úgy elhagyta.... 

    - Ah... - odalökött az egyik emberének. 

     - Ott találkozott Yutával, aki az úk "vezérük" Amonéknak - a vezérük szót kezeivel macska körömmel jelezte. - Kicsit felforosodott a hangulat, egy párt alkottak. Visszatértek 1 év után, ahol bejelentettéek házasságukat, de Jun Matsumoto is. Elakarták egymást felejteni, pontot akartak tenni, de mégsem tudták ... Jun és Airi elzárt szerelme felszinre került újból... Felakarták bontani a házasságot, de Yuta, hallani sem akart róla... bezárta a leányzot és eskűvőig szinte ki sem engedte. Airi terhes lett és azt hazudta Matsumotonak, hogy az ő apa, miközben mindannyian tudjuk, hogy az apa Jun. 

Tekintetem azonnal Junra szegeződött, akkor ledöbbent, majd kis idő múlva ökölbe szorult kézzel Yuta felé fordult és megragadta a gallérjától:

    -Jun...- szóltam és próbáltam kiszabadulni de nem sikerült.

    - Te szemét! Hazudtál nekem? Airi tőlem terhes! 

     - Dehogyis, ez őrült, össze vissza hadovál! - kiáltottak egymásnak. 

     - Őrült, ez sziven ütött. Airit félelembe tartotta... Azért nem mondott semmit, mert félt, hogy Yuta bántani fog téged. Nem így van? - hozzám lépett ismét és megfogta az állam. - Gyere áruld el, áruld el, hogy kitől van a gyerek. Igérem, hogy nem fogom engedni, hogy Yuta bántsa a szív szerelmedet... 

Rettegést fogott el, tekintetem Junra szegeződött aki elengedte Yutat és remény teljes tekintettel rám nézett, majd Yutára szegeződött pillantásom, aki dühösen meredt Tanabura... 

    - A gyerek... a gyerek... a gyerek Juné . - mondtam ki, sosem hazudnék a saját gyerekemről, sajnálom Yuta, ha kikell mondani akkor nem hazudok róla. 

Jun arcán hatalmas megkönnyebülés látszott és mosolyra huzodott a szája. 

     - Honnan tudsz te ennyi mindent?! - sziszegte fogai közül Yuta. - Van egy árulonk... 

Árulonk? A csapatból... Yutat valaki átverte...

    - Csak nem hitted azt, hogy tényleg mindenki azután a kis harc után melléd áll? - vigyorgott Tanabu és ebben a pillanatban hátra nézett, ahol egy férfi állt kosztümben.

    - Amon... - kerekedett ki a szeme Yutanak. 

Még én is meglepődtem, hiszen olyan jóban voltak, Amon mindig Yuta mellett állt, tanácsokkal látta el, segített neki... megvédte... azt hittem, hogy ritka barátság van köztük...

    - Te... - szoritotta össze Yuta mérgesen fogait. - Hogy merted?! Én... én testvéremnek tekintettelek! Jobb kezem voltál, mellettem álltál az első perctől.. .akkor mégis miért?! Mondd, hogy valamivel fogva tarott, áruld el!

    - Amont, dehogyis, Amon a kezdetektől kezdve nem hagyott el engem. Igaz, ő mondta először a szavakat, hogy legyen elég. De mindazok után felhívott és ezeket a szavakat használta. Így egyszerűbb lesz elfogni Airit, aki mellettünk fog maradni mert azt fogja hinni a "vezér" te lettél és én már nem vagyok. Még nekem is leesett az állam, hogy ilyen jó szinész Amon. - nevetett fel hangosan Tanabu. 

     -Tessék? Ez igaz! Szólalj már meg! 

    - Minden egyes szó igaz! Aki Tanabu Port mellett van az csak előre lépked és nem néz se jobbra se balra! -mondta szemrebbenés nélkül. 

     - Te idióta! -ezzel Yuta átszelte a köztük lévő távolságot és bevágott egyet Amonnak. - Én biztam benned, mindent megosztottam veled! 

Amon szája széthasadt, így kezét odatette, majd felnézett és felnevetett:

    - A barátság semmit sem ér! 

Yuta majd szétrobbant a dühtől, szóval Amon végig besugó volt és mindenről értesítette Tanabut... 

    - Ez az! Lássalak ahogy tombolsz, lássam ahogy véred felpezsdül- vigyorgott Tanabu Yutára, mint egy őrült. - Tudod Yuta, büszkeséggel tölt el hogy egy olyan lépett a helyemben mint én . - ezzel Yutához lépett két férfi és Junhoz is és mindkettőjüknek beütöttek egyet.

    - Ne! - kiáltottam fel.

     - Nem vagyok olyan mint te! 

Kiakartak szabadulni de nem sikerült. 

    - Oh, dehogynem. Rettegésbe tartottad Airit, éltél a hatalmaddal és megakarod ölni aki az utadba áll- mutatott Jun felé , ismét ütés csapodott mindkettőjüknek. - Évekkel ezelőtt elítéltél tetteim miatt, de te is olyanná változtál. Ilyenné, mint én ... 

Yuta lehajtotta fejét, újabb ütés következett...

    - Elég! - kiáltottam el magam. - Fejezd be! Elég! Yuta messziről nem olyan mint te! Yuta más, nem cselekdne soha olyan szörnyűségeket a szeretteivel vagy akár a körülötte lévőkkel, mint te. Te egy szörnyeteg vagy és az is maradsz! - néztem dühösen rá, de ő csak felenevetett.

    - Amikor Amon elmondta, hogy új barátod van nagyon meglepődtem. Nem hittme, hogy újból összejössz valakivel, hiszen No Minwoo-val is szakitottál a kis dolgunk miatt. Azt hittem, hogy majd előtte tehetlek tönkre téged, de úgye megszöktél. Arra sem számitottam, hogy összejösztök Yutával, de bekell valljam ez még élvezetesebb volt, látni a hullám völgyeket, mikor egyik fiúval, mikor másikkal... - keze ismét arcomat simitotta. Undorodtam tőle, és elforditottam fejem amennyire tudtam. - Élveztem az egészt és minden még jobb volt, mikor ugyebár visszatértetek és a két fiú ezért a gyöngyszemért harcolt. Tudtam, hogy eljön egy nap mikor a két srác egymásnak esik ...- miközben mesélt minden 5-dik szava után újabb, ütés mérődött a fiúkra. Így is elfáradtak és sérültek voltak...

    - Ez volt a terved... a megfelelő időre vártál, essenek egymásnak, fáradjanak el és ne legyen senki aki megtud védeni...  

     - Milyen okos vagy! És még szebb lesz, hogy mint két férfi aki odavan érted végig nézi a veszted!

    - Egy újjal se merj hozzáérni! - Jun hangja visszhangozta be a terepet, már megvolt rökönyödve, újabb sebeket szerezve magán . - Megöllek, hallod megöllek! 

Újabb ütés érkezett a hátra, mire földre zuhant:

    - Jun! Ne!... - próbáltam kiszabadulni,de ismét csak sikeretlen volt. 

     -Ah... - feltápászkodott amennyire tudott és kuszni kezdett felém... - Airi... megigértem, megigértem, hogy megvédelek, nem hagylak el... megvédelek, megvédelek...ah! 

Újabb fájdalmas kiáltás hagyta el ajkait, amikor Amon odalépett és rálépett... 

    - Elég... elég... hajgyátok abba! - már az én lábaim sem birták és a két férfi mellettem tartott. 

     - Nem hittem volna, hogy ilyen rendkivűli jó szorakozás lesz ezt végig nézni! De egyszer ennek is vége kell legyen!

Egyik férfi felé nyújtotta a kezét aki egy pisztolyt adott át neki... kikerekedett a szemem és utolsó erőmmel kihuztam magam...ezt most ...

     - Airi kedves köszönöm az eddigi szolgálataidat! - ezzel felém tartott a pisztolyt készen arra, hogy meghúzza a ravaszt. 

    - Ne merd meg tenni! Elevenen nyuzlak meg te szemét! - kiáltott Jun de erre Amon csak jobban taposott rá. 

     - Sajnálom, de megkell fizessen amiért hátba döfött. Ne aggódj veled aztán nem lesz dolgom, csak addig kellettél, hogy kicsit Airi törjön össze... elengedlek majd. Yuta, téged sem öllek meg, csak egy becsapás áldozata voltál... kis megleckéztetés vár csak rád. - Yutara kacsintott majd fejét ismét felém forditotta. -  Olyan kár, hogy hátat forditottál nekem, olyan jó párost alkothattunk volna... És akkor kitudja talán a mi eskűvönket éltük volna meg. - néhány perces csend telepedett ránk .- Na de mindegy így jártunk... Akkor viszlát!

És a következő percek szinte szemvillantás alatt történtek... Tanabu hátrahúzta a pisztoly szegélyt és készült a lővésre. Közbe becsuktam a szemem várva a végzetemre.... annyira sajnálom kisbabám, erős akartam lenni, miattad, az apukád miatt... de úgy tűnik, hogy elhamarkodottam. Újabb könnycsepp gördült le az arcomon miközben szemeim alatt Jun mosolygos arca rajzolodott ki : 

    - Szeretlek Jun! -mondtam ki hangosan vélve, hogy mindent hall.

Majd két erős kiáltást hallottam és a lövés elsült... De nem éreztem semmi belém hasitott fájdalmat... kinyitottam a szemem és teljes sokkba kerültem:

    - Ne!!! Ne!!! Yuta!!

Yuta ott feküdt meglött sebbel a földön ... 

    - Aj, elvétettem... - húzta a szájét Tanabu. 

Ismét felém akarta szegezni a pisztolyt de a következő pillanatban sziréna hangzott fel és rendőrök tucatja lépett körünkben azonnal lefegyverezve az embereket.

    - Maradjon nyugton! Joga van ügyvédet fogadni! - fogta le az egyik Tanabut és már is elvitték.

Amint szabad lettem letérdeltem Yuta mellé és fejét ölembe helyeztem:

     - Airi! Airi! - hallottam bátyám, majd barátaim kiálltását is.

    - Yuta... Yuta... kérlek tarts ki! 

     - Yuta! -szedte össze erejét Jun és odasietett hozzánk. - Hé! Haver, tarts ki! Érted tarts ki!

    - Annyira örülök, hogy jól vagy...- kezét arcomra helyezte, megfogtam... 

    - Yuta... Yuta kérlek tarts ki! - csak ezt hajtogattam. - Uton a segítség.

    - Hé... figyeljetek. Nagyon sajnálom , hogy ... hogy... utban álltam... - nehezen lélegzett. - Hogy a szerelmetek... útjában ... álltam. Hogy...bezártalak Airi.... az útóbbi időbe.... hogy megijesztettelek.... és... hazudtam... a születendő gyermekedről is.... Ez a gyermek... gyermek... valóban a tiéd Jun. Sajnálom... sajnálom, hogy nem értettem meg, hogy.... ti...ti ...együtt kell... - felköhögött..

    - Jól van, jól van. Ne beszélj most! Hol van az a mentő? - néztem körbe. 

    - Ne idegeskedj édes... - simitott végig az arcomon. - Nem tesz jót a babának. Jun...Jun...

    - Igen, barátom? Minden rendben lesz, megfogsz gyógyulni. 

    - Én... sajnálom... sajnálom, hogy mint régi barátod így át...vertelek... 

    - Ne... ne beszélj most... - tette óvatosan vállára kezét Jun. 

    - Hagyj... hagyd mondjam el, hogy ... évek elteltével is barátom...ként...gondoltam rád. Mindig ... is... jó barátom voltál...de na... az újra találkozás...nem úgy sikerült...ahogy kellett volna... 

    - Nincs semmi baj, lesz időnk még helyre hozni lesz...

    - Kérlek tedd boldoggá Airit... legyetek nagyon boldogok! Airi... Airi hadd kérjek egy....egy utolsó... ha szabad... Jun, Airi...egy utolsó csókot...

Zokogva közeledtem Yutahoz és ajkaink lassan értek össze... lágy csókot válltottunk...Mikor eltávolodtam Yuta lassan lecsukta a szemét... 

    - Yuta ne!!!!! 

2.resz Szornyek

Monster love

2.resz Szornyek 

Miyako

Csodalkozva neztem Bem jo tetteit, amint megment ismet egy embert... ennek egy kicsit orultem... hisz tudom hogy nem en vagyok az egyetlen aki jo kapcsolatot akar teremteni az emberekkel. Bar Daigo meg mindig az o szavat tartja miszerint ok nem szornyek... de engem nem erdekel. Minden nap tavolrol figyeltem Bemet es a tarsait. Eleg sokszor kerultek jobba a nyomozval. Bemen latszott olykor egy mosoly mely oszinte volt.  
3 nap elteltevel messzirol figyeltem amint Belo Bemhez fut miszerint Yui-t elraboltak. Majd Natsume urat hivtak telefonon, nem hiszem hogy ok a telefonon tuli beszedet is hallattak de en igen es a hangjat tisztan felismertem.... Senpai... Amint elindultak en is indultam...volna...
  -Ti meg?-alltak elottem Daigo es Aemi.
  -Napok ota oket figyeled, gondoltuk kell egy kis segitseg.-mondta.
  -Ebbe?- alltam karba tett kezzel.
  -Elveszitsuk....-igaza volt.
Igy egyutt indultunk a nyomukba. Amikor  elrejtoztek Bemek mi is azt tettuk mellettuk de ugy hogy meg ok sem vettek eszre.  Figyelemmel kovettuk a reszleteket... Majd eszrevettem hogy Bem ideges kezd lenni majd elougrik mint szornyeteg :
  -Igazad volt...-mondta ki Daigo.
  -Elkepeszto...
Neztem vegig Bemet. Olyan volt mint egy urleny.... nem mondhato annak de megis... Majd hirtelen megjelent Bela es Belo is ugyan ilyen formaba.... A testuk nyirkosnak tunt , fenyesnek, simanak Bem es Belonak zold, sarga szinben pompazott, mig Bela lilas kekben a boruk... de ugyanakkor erosnek is tunt. Szemuk sotet volt, min az ejszakai egbolt es also szemofgaik hosszuak, kialltak a szajbol. Mind harman szembe neztek Senpai-al... Mar attol tartottam hogy megoli Senpait mikor en kellene, amikor a kis szornyeteg megszolalt es o megallt.... Majd par metert tavoldova es azt hive hogy ennyi , bar en pontosan tudtam hogy nem... Senpai felallt es valami fenyes golyot repitett Bem fele, de ekkor a hold ko nyaklancom eldobva, kivedte majd sertetlenul tert vissza hozam. Elore szoktem es Bem szemebe neztem , mosolyogva neztunk mind harman a csoldalkozott szornyekre elottunk :
  -Ideje nekunk is atvaltoznunk...-mondtam ki.
Ezzel karmaim megnottek, ereim meglatszottak , szemem vorosodott es szemben alltam az egykor rossztevommel Senpai-al.
  -Emlekszel ram?-kerdeztem . 
Megremegett es a kezebe levo ezust golyokat kiejtette.... Ridegul elmosolyogtam es neki futottam... De par cenitre megalltam :
  -Szenvdeni fogsz mint en...-mondtam melyen a szemebe nezve.
Ekkor hatulrol megszolalt Natsume... Korul nezve megijedt es vedni porbalta a lanyat, eluldozve Bemeket. Bem probalt kozeledni de csak rosszabb volt. Ekkor hatraszoktem Bem ele es felemlve a hajam a bal szememrol megigeztem Natsume urat aki elaludt. Jeleztem Bemeknek hogy menjenek el...Visszavaltoztak emberre es elindultak... Bem utoljara tavozott utolso pillantast vetett ram majd eltunt.  En visszafordultam Senpai fele leterdeltem ele es ismet bal szemem felfedve ezt mondtam :
  -Elfelejted hogy milyen szornyeket lattal, emlekezni fogsz hogy velem talalkoztal de masra nem... letagadod ha Natsume nyomozo elmondja mit latott, megveded a szornyeket....-ezzel visszavaltozva indultam el a csapattal.
Amint a leertunk szembe talaltuk magunkat Bemekkel. Gondoltam hogy megvarnak, magyarazatot akarnak. 
  -Mik vagytok?-kerdezte Bela.
Lenyegre toro, latszik...
  -Szornyetegek mint ti.-mondtam ki.
  -De nem ugy neztek ki...-mondta Belo.
  -Kulonbozo szornyek leteznek. Nem is tudjatok hany fele.... En egy verfarkas vagyok tolem felnek a legjobban az emberek a csapat kozul , Aemi vampir, tole is felnek, de meg nem epp kifejlett ezert nincs miert , Daigo kobold.-mondtam. - Ti?
  -Mutansok.. valami fele mutansok...-valaszolta Bem, ugy tunt zavarja hogy jobb megfogalmazast nem tud mondani.

  -Csucs kiraly....-mondta Aemi...- Van egy szorny baratom...
Mondta es megjelentek az eles fogai :
  -Aemi kontrolald az erzeseidet...-mondta neki Daigo.
  -Sajnalom...-ezzel ismet vissza jott az emberi fogai.
  -Most mennunk kell.-mondta Daigo.
  -Miert?-kerdezte Aemi.
  -Igen miert?-kerdeztem.
  -Gondoltam egy urnonek tobb esze van...-mondta.
  -Urno?-csoldakoztak hatam mogott Bemek.
  -Igen en vagyok a szornyek urnoje... legalabbis egy reszenek.-mondtam, cinikus vigyoral.
  -Te most minden titkunkat elakarod nekik mondani?-kerdezte Daigo.
  -Es ha igen?!-alltam ellent.   
   -Nem maradhatunk itt...-mondta a fogai kozul .
   -Talan megijedtel?-kezdtem kiborulni.
Lattuk hogy nem artanak senkinek, Bem emberket ment , nem voltak rank nezve veszelyesek. Es nem tudom miert de megakartam ismerni oket. Hogy ok mik? Mi a tortenetuk...
   - Nem tudom miert vagy te az urno... miert pont te.... Felelotlen donteseid vannak, mindenkinek elarulod a titkod, meg egy embernek is. Sot azt sem tudom miert tamogattunk eddig, te megakarsz minket oletni. En mind eddig segiteni akartam es te....te....te....egy...egy...-gondolataim "elore szoktek"  gondoltam mit akar mondani.
   -Mondd ki! Mondd ki! Mondd ki, te is ugyan azt gondolod mint mindenki mas. De en innen nem fogok elmenni...-ezzel felszoktem az epulet tetejere es elkezdtem szaladni.
Oszintne nem erdekelt merre megyek , csak egyedul akartam lenni es atgondolni mindent. Vegul egy magas sziklahoz ertem es a tavolban egy folyo. Neztem ahogy lemegy a nap, es azon godnolkoztam , miert en....en.....en... mindenkinek igaza volt en voltam az egesz szorny kozul a legrosszabb , egy rossz urno voltam, aki szeretett oldokolni....megis emberekkel baratkoztam. Ez miert lenne egy jo tulajdonsag? Osszekuporodtam es sirni kezdtem. Olykor amikor zokogok a voros szemem fajni szokott, de turom es nem mondok senkinek semmit. Amikor megtortent a baleset , akkor is hazudtam, azt mondtam hogy nem faj pedig tobb napig fajt, es borzaszto volt. Hirtelen mozgast eszleltem es a fak kozul Bem jelent meg... letoroltem konnyem es a tavolba neztem. Nem akartam hogy a szemebe nezzek, gondolom mit gondol most rolam : 
  -Jol vagy?-kerdezte, hangja erdes volt es kemeny, de ugyanakkor kedves es lagy.
   -Persze. Es ne aggodjatok, ahogy ismerem Daigot reggelre mar itt sem leszunk es a titkotok biztonsagban van .-mondtam.
Ereztem ahogy mellem ul es o is a tavolba nez. :
  -De te nem akarsz elmenni...-mondta , majd felem fordult es kezeit az en kezemre tette.
Ereztem a nyirkossagot, es ki is razott a hideg tole, de megsem rettentem meg. Sot melegseggel toltott el, ahogy azok a sotet barna szemek is, amik oly sok remnnyle voltak tele.
  -Nem kell elmenjetek, meg leszunk . A titkotok is meglesz orizve. -mondta.
  -Bem ha ilyen konnyu lenne, de Daigo mas... en embereket akarok menteni, megmutatni hogy a szornyek nem olyanok amillyenek hiszik masok, masok vagyunk s meglehetnek velunk. -mondtam kihuzva kezem a kezebol.

Oke Senpait valoban megakartam olni... duhot ereztem es bosszuvagyat csak ha ragondoltam... de akkor is az hogy megmutassam meberek vagyunk erosebb volt...
  -Es en is ezt akarom elerni. Talan ha egyutt probalnank akkor nagyobb siker lenne.-mondta, ujra kezemet fogva. - Nem kell elmenjetek.-mondta.
Elmosolyodtam es valahogy tetszett az az "egyutt" szo. Hatra simitotta a jobb felemnel a hajam, es meglatta a pirosan izzo szemem. De mintha tobbet eszre vett volna, eszre vehette a fejdalmat is.... lassan a mutato ujjaval korbe huzta a kezet. Az arcan meglepetes latszodott. Lassan megerintettem a bal kezet es levettem az arcomrol. Felalltam es csipore tett kezzel a tavolba neztem :
   -Megbeszelem Daigo-val, de barhogy is legyen , ram mindig is szamithatsz.-mondtam.
Ezzel elmosolyodtam  fele fordulva , es elindultam vissza. Daigo a raktar elott vart :
   -Na kezd...-mondtam amint ele kerultem.
Arra vartam, hogy ram kiabal, kionti duhet, elmomdja hogy most rogton elkell menjunk de ehelyett :
  - Adunk egy eselyt...-mondta.
  -Tudom , tudom de megis....varj mit mondtal...-lepodtem meg.
   -Azt mondtam ,hogy adunk egy eselyt az uj szornyeknek. -mondta.
  -Tenleg?-mosolyodtam el.
  -Igen.... de ha egy rossz mozdulatot is tesznek ami miatt mi lebukhatunk , eskuszom hogy elviszem Aemit inne es teged is.-mondta.
  -Rendben es nem fogsz hidd el bennuk csalodni. -mondtam.- Daigo ok jo emberek, hidd el ugyanugy akarjak hogy biztonsagba legyenk mint mi. -mondtam.
  -Aztan meglassuk.-ezzel bement.
En belul majd szetrobbantam az oromtol , de kivul meghagytam magamnak a csendes, rideg, komoly urnot. Oszinten nem tudom miert orultem ennyinek,talan mert a kezemen ereztem meg Bem melegseget, az arcomon a pezsgest amikor megerintett. Bizom bennuk hogy nem fognak elarulni. Sot szerintem nem is tudjak a szornyek vilagat mint mi. Egyszer majd ugyis elkell mondjuk es en mar felvagyok keszulve. 
   

Bem:

Amikor ott az epulet tetejen szornykent, meglattam Miyakot ahogy atvaltozik , nagyon meglepodtem. Ahogy kormei megnonek és feketére változnak, erei kidegednek , haja hosszabb lesz es a haja vegen sotet szinre valt es fogai elesebbek, fulei kihegyesednek, most mar mindket szeme voros szinben pompazott es farkas szemme valtozott es arcan ket vorosebb csik diszelgett , talan ez is a farkasokhoz kotodott hogy hosszabb az arcuk, de az ove nem hosszabbodott meg. Farkasember...? Aeminek csak a fogain latszott a valtozas, ahogy jobban kidermedtek. Daigonak a fulen latszott eloszor valtozas, majd lassan azon vettuk eszre ahogy teljesen mas alakot vesz fel, mint egy ketlabon jaro sarkany, fulei hegyesebbek , hosszu farka is nőtt, nála látszott a legtöbb változás.Ahogy ahhoz az emberhez beszelt ugy lattam ismeri, sot valamit tett is mert nagyon merges volt. Amikor Yui edesapja felkelt, hiaba probaltam kozelebb menni es mutatni hogy nem bantom, nem sikerult... Miyako hirtelen elem allt es lehajolt...szemebe nezett es megigezte, legalabbis valami ilyensmi lehetett mivel a kovetkezo percben Natsume ur aludt. Van ilyen ereje is? Ekkor ezt gondoltam. A szembe meglattam valami vorosseget, izzo vorosseget, de normalisnak talaltam. Amikor az o szajabol hallottam,hogy szornyek, megkonnyebultem.  Ereztem,hogy valami van Miyako-ekkal, de sosem tippeltem,volna hogy szornyek mint mi. Miyako valahogy annyira szep, semmi sem utal arra hogy az lenne. Ha valaki azt mondja nekem,hogy szornyek akkor nem hiszem el, sot talan kinevetem. De igy hogy lattam sajat szememmel atvaltozni... Es orultem annak hogy felvidihattam, es hogy megis itt maradnak, szerintem jol jonne ha tudnank tobbet a szornyek vilagarol, es az urnovel is talalkoztunk...
   -Remelem minnel hamarabb eltunnek innen.-mondta Bela.
    -De miert?...Aemi-vel olyan jo baratok lettunk...-szomorkodott Belo.
   -Bela! Es ha nem mennek el, attol meg nem lesz semmi.-mondtam.
   -Honnan tudod? Szornyek mint mi....de attol fuggetlenul,honnan tudod hogy nem fognak megtamadni, vagy valami....-kezdte.
   -Bizom bennuk...-mondtam.- Miyako mondta,hogy nem fognak bantani, ugy erzem hogy valami tortent veluk. Vagyis legtobb Miyako-val, es megtartja a titkunk.-mondtam.
   -En egyszeruen nem tudom elfogadni... es nem bizom bennuk.
Ezzel elment.  Csak felsohajottam es leultem...
   -Bem, ugye jatszhatok meg Aemi-vel.
   -Persze. -mondtam.
Egy dolog lekotott , mi tortenhetett Miyako jobb szemevel olyan voros volt, es fogadni mernek hogy faj. De biztos hogy ha faj akkor valamit tesz is erte. Az volt a legfurcsabb ,hogy sokkal vorosebb volt mint szornykent... ezert gondoltam,hogy valami tortenhetett a multban.... talan ki is deritem. 
Tobb ido eltelteve, kimentunk megkeresni Bela-t. Felmentunk egy epulet tetejere es onna neztem be a teret, egy raktar elott volt. De itt ki van? Nem ertettem.

46.rész Esküvő lesz?

Szerelmi árnyék

46.rész Esküvő lesz?

Airi:

A ruhám hófehér, selyem anyagból készült, habos babos, szoknyarésze hosszan körbe lengett és egy kis csipke is ráhullott, fenti része has tájákomon kötös volt, egy kis barna kötö szóritotta karcsúbbá téve derekamat, a vállam szabad volt körbe kis fodrokba összehúzba. Karjaimra is hasonlóan hullot le félig. Hajam kontyba egy hatalmas fehér virág ékesedett bal felemen kihangsulyózva az összképet. Az egész ruha hozta a régi stilusut , kicsit vintages megjelenést. Yutahoz híven ez a stilus nem maradhatott el, nagyon is örült mikor kijelentettem, hogy maradjunk ennél a témánál. 

Hogy mi is történt a nagy bejelentés után? Miután kiderült, hogy gyermeket várok. Ott a kórházba, Yuta lehajtotta a fejét, néhány percig meg sem szólaltunk, talán még a doktórnő is kezdett valamit sejteni, végül Yuta zavarta meg a csendet, mosoly ült ki az arcára és nagyon szépen megköszönte a segítséget a doktornőtől. Tudtam, hogy ez csak egy álca, hogy otthon még vár rám egy vita... Így hát bármennyire is ötültem a hirnek, hogy Junnal való szerelmünknek gyümölcse lesz, nem lehettem feletébb boldog. Először is Jun, nem lehet mellettünk... másodszor Yutába ismét egy kés dőfödött és ötletem sem volt, hogy ez, hogy fog csattani rajta...rajtunk. Igazából még az is megfordult a fejemben, hogy már az eskűvőt is lemondja. De egy dologba biztos voltam, hogy ezt a picit megvédem és felnevelem. Nem fogom, hagyni , hogy bármi is elvállasszon minket, hiszen ő nem tehet semmiről. Az anyja gyengesége, hogy nem lehet együtt az apukájával. 20 perc után hazaértünk, egész uton nem szólt hozzám. Poker arcot vágott és nem szólalt meg, még rám sem tekintett. Én meg... nem tudtam , hogy mit mondjak. Hazaérve Momoék ott voltak és Amon is... Momoék rákérdeztek, hogy minden rendben én csak bólintottam. Nem mondhattam el a jó hírt, mert nem tudtam, hogy egyáltalán Yuta fejében mi jár. És úgy tartottam, hogy először vele kell megbeszéljem, ha már megtudta. Bár azt hittem ehhez lesz időm felkészülni, nem így történt. Yuta megkért mindnekit, hogy hagyjon kettesben minket , majd amint ránk zárult az ajtó, mély csend telepedett ránk. Yuta felsóhjatott és a bárpulthoz lépett egy poharat vett le és kitöltött magának a kedvenc wiskheyből:

     - Gondolom nem akarok elvetetni.... - szólalt meg miután kitöltötte magának.

      - Nem akarom, egy élet növekszik bennem , vigyázni akarok rá és felnevelni és...

    - És? Junal felnevelni? Elakarsz most már mégjobban hagyni mi? Boldog kis családot alapítanátok, miközben engem megenne a nyavaja. mi?! 

     -Yuta kérlek hallgass meg!

     - Tudtam... - lépett el tőlem idegesen. - Annyira tudtam, hogy megcsaltál, hogy lefeküdtél vele! Hát ezért nem akartál lefeküdni velem néhány hete... odaadtad magad neki és másnak nem akarod.

    - Yuta... én...

      - Ne jöjj azzal, hogy sajnálod és nem akartál semmi rosszat és szeretsz de nem úgy, mint azt a semmirekellőt. Már a fülemen jön ki ez az egész! Elegem van! - eldobta a kezében lévő poharat ami a falnak csapodva eltört majd darabokban hullot le a földre.

Felsikoltottam és automatikusan léptem egyet hátrébb. Yuta bánattal és fájdalommal teli szemmel nézett rám, majd leült a kanapéra és arcát kezei között elrejtette. Ismét csend telepdett ránk. Most rajtam volt a sor, hogy ezt a csendet megtörjem.

    - Yuta... most akkor...

     - Ha abban reménykednél, hogy felbontom a jegyességet, nagyon tévedsz. Megtartjuk az eskűvőt. - állt fel és bár azt hittem, hogy elém lép az ablak felé fordult.

     - Megtartjuk?

      - Igen! Nem fogom engedni, hogy az a szemét boldogan játsza a családosdit. Nem hagyom, hogy elvegyen tőlem! - most tűzes tekintet villámokat szort, öklei összeszorultak. - A feleségem leszel Airi, az enyém. És ezt a gyermeket felnevelem, sajátomként, fogom szeretni. 

Döbbenten álltam ott a nappali közepén, nem tudtam mondani... Yuta tényleg elvállalja ezt?

     - Oh és meg ne forduljon a fejedben, hogy szólsz Junnak vagy bárkinek, aki elszólná magát. Ez a gyermek az enyém és a tiéd.

     - Azt akarod, hogy azt mondjam ez a gyermek  a tiéd?

Ekkor hirtelen megfordult és gyors léptekkel átszelte a köztünk lévő távolságot és magához húzott:

    - Igen, ugyanis te az én jegyesem vagy!

Szóval még abban az időben sem ellenkezhettem, Yuta hajhatatlan volt, ez sem tántorította el, feleségül akart venni, minden áron. Na nem mintha ürügyet kerestem volna, hogy ne menjek hozzá. Ez a gyerek nem egy ok, hogy valami eszközként felhasználjam, hogy minden gondtól és próblémától megszabaduljak. Ez egy ajádnék egy darabka belőlem és egy darabak Juntól, egy örök emlék, hogy valamikor mi volt köztünk, mennyire kivirágzott és milyen erős is volt... Én sosem felejtelek el, mindig téged foglak szeretni, remélem, hogy te majd újra boldog tudsz lenni. 

     - Airi... 

Jun:

A napok teltek, szinte elrepültek felettünk... Sehogy sem bukkantuk Yutáék nyomára , Airi nem járt már a céghez, nem találkozott a csapattal és a szülei házánál sem volt. Ha valamit intézni kellett Yuta intézte, de ha monjduk meg is fordult a fejünkben, hogy kövessük nem vezetett nyomra. Nagyon megfontolt volt... Nem köntörfalazott, rendesen véghez vitte ezt az egészet Yuta, hogy ne találkozzak Airivel. Shonál húztam meg magam az útóbbi időben , anyámmal folyton vitatkoztunk, vagy ha éppenséggel nem akkor csak szuros tekintettel meredt rám. És hát elegem lett belőle. Sho kedvesen elfogadta, hogy egy időre meghuzzam magam. De ahogy a napok teltek, egyre jobban megőrültem, hiszen tudtam, hogy az eskűvőjük vészesen közeledik. Egyre idegesebb voltam, dühősebb, hogy ilyen tétlen vagyok . A többiek próbáltak nyugtatni, de nem sikerült. Nem értették, hogy életem szerelme éppen valaki másnak készül ki mondani a boldogító igent. Momokoéktól később megtudtam, hogy Yuta felhívta őket, hogy menjenek meglátogatni Airit, de persze az volt Yuta feltétele, hogy nem szólnak senki másnak, pláné nem nekem. És pechünkre, azt is jól elintézték, hogy Momoék ne tudják, hogy éppen hová tartanak, hol laknak. És az sem segített a helyzeten, hogy Airi az nap elájult és a lányok nem tudtak sokkal többet meg, mert miután hazaértek Yuta elküldte azzal az indokkal, hogy Airinek pihennie kell... Az érzéseim mint egy vihar tomboltak bennem és fogalmam sem mit kezdjek vele, hogy csillapitsam a bennem duló nagy időt. Egyre jobban elveszitettem a fejem és ez csak romlott arra a napra, mikor tudtam, hogy a nagy nap eljött... 

     - Oda kell mennem!

       - Várj már Jun! Mégis hová akarsz menni?! 

      - Az eskűvőre , megállítani! 

     - Várj már! - lökött vissza a szobába Sho. - Azt sem tudod hol tartják, még Miyabiéknak sem szóltak, csak azt mondták menjenek erre a helyre és onnan utba igazitják és ha ilyen titokban tartják nem hiszem, hogy utána valami oknál fogva pont nekik adnak lehetőséget, hogy szóljanak. 

    - Akkor elmegyek a házukhoz!

     - És mit akarsz csinálni ha odarész? Elhozod cska úgy Airit? Szerinted Yuta nincs felkészülve rá? Szerinted Airi boldog lenne ha azt látná, hogy veszélybe sodrod magad? Jun azt hittem, hogy megbeszéltünk valamit, hogy nem mész a saját fejed után és te is feláldozol valamit!

     - De ezt épp ésszel nem lehet kibirni! Mégis, hogy kellene kibirjam? Mikor szerelemem hozzá megy egy másik férfihoz?!

Kedvem lett volna bevágni egyet, de Sho meglepetésemre megelőzött. Beütött nekem de olyan erővel, hogy a földre kerültem tőle... kikerekedett szemekkel néztem rá.

     - Ne légy már ennyire önző! Észre sem veszed, hogy körülötted is mennyien segítnei próbálnak nektek, mennyire akarnak előre juttatni titeket. Hidd el, nekünk se könnyű így látni titeket! Elhiszem, hogy ez az egész borzalmas , napok óta mar a kín és a tehetlenség. De nyisd ki a szemed! Légy te a férfi! Szerinted Airi, hogy érzi magát? Szerinted ő nem akarna veled lenni? Szerinted ő mit élhet át? Mindenki ellene fordult a saját családja, nem láthat senkit... Szedd össze magad és gondolkozz épp ésszel! Érte, érted, hogy együtt legyetek! 

Még sosem láttam ilyennek Shot, a tekintete csak úgy szórta a villámokat, dühősen fujta ki a levegőt ebben a pillanatban olyan hatalmasnak tűnt... Mielőtt bármit is mondhattam volna megszólalt a telefonja. 

    -Haló? Szia! Igen itt van... nem, akart de leállitottam. Tessék? Biztos vagy ebben? Csak a józan esze vezesse.... Tessék... - nyújtotta felém a telefont. - Saiki az.

Azonnal elkaptam a telefont és a fülemhez emeltem, még nem álltam fel.

    - Saiki? Mi történt? Már egybe kelltek? Valami gond van? Airi hogy van?

     - Nyugodj le Jin! Még nem történt meg csak készülődnek. Yuta még itt sincs... Figyelj most hidegvérre van szükségünk és józan észre. Rendesen kell cselekedned és hamar...

    - Miről beszélsz?

     - Ha jól gondold meg akkor lesz elég időtök és megtudod akadályozni az eskűvőt.

    - Megakadályozni az eskűvőt? - Shora néztem aki úgy tűnt lenyugodott .

     - Airi a házunkban van, most készülődik még van vagy 15 perc amíg Yuta ideér. Siess ide és szöktesd meg! Mikor pont Yuta idekerül, mindenki vele lesz elfoglalva szóval lesz időtök elmenni észrevétlenül. A ház körül Yuta állított embereket elvannak rejtőzve , Airi szoba ajtaja előtt is van kettő. Szóval nehéz lesz bejutnod de ha átjutsz a keritésen feltudsz mászni az ablakon és bent vagy.... Siess nincs sok időd! Értve vagyok? Ez az utolsó esélyed, ha nem akarod,hogy más felesége legyen. Airi nem boldog vele ez látszik, hogy elnyomja magában. Szökjetek jó messzire és maradjaotk ott évekig... előkészitettem már mindent a nővéreddel. Táskák, kocsi és jegyek egészen Spanyolországba.

     -Spanyolországba? 

      - Jun, bizok benned! Ne légy forró fejű és gondolkozz megfontoltan. 

Ezzel már le is tette, felnéztem Shora, aki intett, hogy induljak de még ő is elmondta, hogy jól fontoljam meg a dolgokat, mert egy rossz lépés és minden tönkre mehet. Nem értettem teljesen a dolgokat, egyik pillanatban még leállítanak másikba már küldenek, hogy megállitsam az eskűvőt de nem is érdekelt és nem is akartam mást most ebben a pillanatban csak Airit, hogy végre hetek óta lássam és magamhoz öleljem. Saikinak igaza volt, jól körbe volt véve a ház, Yuta most sem hagyott rést ahol kivetni lehetne, hogy esetlegesen Airi megszökjön. De kellett egy megoldást találják még vagy 7 percem volt, amíg Yuta ide nem érkezik. Amikor a kapuhoz értem megálltam és kifujtam a levegőt, megfontoltan Jun, megfontoltan. Minden lehetőséget végig prögettem az agyamon, míg végül egy oldalsó saroknál sikerült észrevétlenül bejutnom . Szerencsém volt, hogy a Suzuki birtokon sok volt a bokor, fa, nővény így eltudtam rejtőzni ha zajt hallottam. De ezen a részen tényleg silány volt az őrzés, talán azért mert kintről egy kis szük utca vezet ide és nehéz átmászni. Amint átjutottam a házhoz az a rész jött, hogy észrevétlenül Airi szobája felé surranjak, ami szinte kis lebukással , de végülis sikerült. Saikival volt szerencsém aki pont kint volt és leszólitotta Amon egy társát, hogy mozgást hallott hátulról. Másképp tuti elfognak. Végül amilyen gyorsan csak tudtam felmásztam Airi szobáján. A sötétitő elvolt húzva, már így is láttam ahogy fehér ruhába áll a tükör előtt és nézi magát. Csodaszép volt... Bár a mi napunk lenne ez Airi... De elfog jönni, elfog jönni , mert én nem hagylak többet a kezem közül. Lassan tettem kezem a terasz kilincsére, ami kicsit nyitva volt és benyitottam...

    - Airi...

Airi:

 Nem hittem a szememnek, sőt azt hittem, hogy rosszul látok egyenesen, Jun ott állt előttem a terasz ajtónál. Ragyogó tekintete aggodalmat sugárzott:

    - Jun... Te meg mit keresel itt? Hogy jutottál be? - léptem közelebb hozzá és benebb huztam nehogy valakinek feltűnjön a terasz ajtaja nyitva van. 

    - Saiki hivott fel és azt mondta, hogy jöjjek azonnal ide és szöktesselek el...

     -Tessék? De nem lehet, Yuta embereket állított a környékre , nem tudunk megszökni és ha megtudja... aj Jun, Yuta biztos, hogy valami tenni fog ellened...

    - Nem! - kezei közé fogta arcomat. - Nem fog semmit sem tenni ellenem. Nem foglak többet elengedni Airi , nem eresztelek többet! Nem adom fel a szerelmünket . Te feladtad már?

Nem eresztette el arcomat így nem fordíthattam el a tekintetemet, kisebb csend után szólaltam csak meg.

    - Szeretlek és mindig is szeretni foglak...

Hatalmas mosoly jelent meg az arcán miközben megkönnyebülten felsóhajtott:

    - Na látod? Akkor itt az időnk, szökjünk meg! A bátyád és a nővérem mindent elintézett, elmegyünk innen messzire Yuta se fog megtalálni és együtt leszünk, senki sem fog elválasztani. Sikerülni fog elszöknünk .... Rendben gyere velem? - kezeit lecsusztatta az enyémekre.

Reményteljes, ragyogó tekintettel szippantott most be. Mielőtt bármit is válaszolhattam volna, autó dudákra lettünk figyelmesek...

    - Itt vannak... - lettem hirtelen nagyon ideges, de nem a jó értelemben. - Jun elkell...

De nem hagyta, hogy befejezzem ugyanis karjaiba kapott és elindult a terasz felé:

    - Sajnálom, de a tekinteted mást mond! Most megszöktessük a mennyasszonyt! - hatalmas vigyor jelent meg az arcán, miközben velem kilépett a teraszra.

   - Jun, ne eressz le.... Egyáltalán hogy akarsz innen levinni a karodba? 

    - Dönts, veszélyesen élünk? Vagy lejössz magadtól? - barna tekintetét az enyémbe furta. - Tudom, hogy nem akarsz Yutaval lenni, megígértük egymásnak, hogy együtt leszünk ezentúl. Szóval? Vigyázok rád ígérem .

Bólintottam, mire letett, először ő ereszkedett le majd én, óvatosan másztunk lefele, ő segített. Oda helyezte a lábam ahová kellett... el sem, hiszem, hogy ilyen őrültséget csinálok. De az a remény sugár amit Jun szemében láttam ismét meggyőzőtt és ez a gyerek talán tényleg az apjával tud lenni.

Yuta:

    -Üdvőzlünk mindenkit! Gyertek beljebb! - invitált be Airi édesapja.

    - Jó napot! -köszöntem és bennebb léptem.

Már nagyon izgatott voltam , ma végre minden gondnak vége szakad elmegyünk innen Airivel és boldogan élünk mindentől messze. És többet az a szemétláda sem fog zavarni minket. Nagy tömeg kelletkezett a ház belsejében, miközben illedelmesen és hagyományokhoz híven kikértem a mennyasszonyomat. Az apja nagy mosollyal fogott velem kezet és felsietett, hogy lehozza . Kis idő telt el, mikor is felhívta a bátyját. Senki sem értett mi történik, nem is tudom, az jutott a fejemben, hogy talán azt szeretné ha Saiki is levezetné , hiszen nagyon közel áll Airihez. De amikor percek teltek el és nem jött le, no meg kiabálást hallottunk fentről, megtörtem a csendet és azonnal felsiettam a szobába. Az ajtóban ledermedtem... 

    - Airi... - a szoba üres volt. - A francba! 

Lesiettem dühöngve , éreztem a tömeg kíváncsiságát de nem szólaltam meg, hallottam ahogy Airi apja utánam szól, de nem álltam meg.

    -Yuta mi történt? 

    - Az a nyamvadt Matsumoto megint elrabolta! - sziszegtem idegesen a fogaim közül. - Add ide a pisztolyod!

    - Várj, Yuta higgadjunk le, hívjuk a srácokat és...

     - Nem nyugszom le... - húztam ki a pisztolyt a oldal táskájából. - amig nem takarodik el az útból Jun.

Ezzel kiszaladtam a házból és neki eredtem az utcának, nem lehetnek még messze...Airi? Hogy tehetted? Hogy verhettél már megint így át?! Hogy merészelted?! De ha el mondod, ha elmondod, hogy gyermeket vársz én esküszöm.... megszégyenitettél megint Airi. Én biztam benned, én felajánlottam neked egy egész világot és neked ez a köszönet...

Valóban nem voltak messze a kis szük utcán ami a ház egyik oldalánál helyezkedik el ki vezet egy elágazáshoz , ez volt az egyetlen pont ahol nem őriztem én hülye elég kellőképpen. Csak itt mehettek el, és igazam volt az elágazásnál előre vezető uton megláttam, ahogy szaladnak.

    - Airi! Airi állj meg! Matsumoto ezt még nagyon megkeserülőd! Másodjára tetted meg! Megöllek! Esküszöm, hogy megöllek! 

Szaladtam utánuk,  nem álltak meg, bár láttam, hogy Airi néha hátra tekin és rettegett tekintettel nézett rám. A következő pillanatban megálltam és kettőt lőttem fel... Airi felsikoltott és mindketten megálltak:

    - Azt hitted, hogy ilyen könnyen elviszed a mennyasszonyom? Újból? Hogy nyomát sem lássuk? Nem hittél ennyire hülyének remélem?

    - Yuta kérlek, ne kérlek ne lödd le!

     - Csönd legyen! - Airi előbbre lépett, de mire felemeltem hangom Jun hátamögé rejtette. - Már nem érnek ellenem az ilyen szavaid, már eljátszottad az esélyeidet drága mennyasszonyom . 

     - Yuta, hogy lehetsz ilyen szemétláda, hogy nem figyelsz arra a nőre akit elméletileg szeretsz...

     - Oh, hogyne figyelnék , lehoztam volna neki a csillagokat, de ő mégis téged választott. 

     - Elmondta nem egyszer, hogy nem szeret téged, de mégis erősakkal bezártad és nem engedted el!

     - Hallgass! Hallgass!  - felé tartottam a pisztolyt. - Rendezzük le ezt most és itt... de szólok, hogy gyermekem anyját nem engedem át....