2019. március 23., szombat

Diabolik lovers more blood

Diabolik lovers more blood

És megjelent a Diabolik lover 2 évadja is. 
Részek száma: 12
Besorolás: fantasy, romantikus, sci-fi
Történet:
Főhősnőnk, Komori Yui éli mindennapjait a Sakamaki családdal, ám egy nap valami nagyon furcsát álmodik. Abban az álomban egy különös térben találja magát, ahol semmi más nincs, csak egy fa, aztán egy idegen hang Eve-nek  szólítja. Iskolába menet balesetet szenvednek. Szerencsére senki se sérül meg, de a körülmények miatt a fiúk gyanítják, hogy valójában nem is baleset volt, hanem valaki előre eltervezte ellenük ezt a támadást, ráadásul Laito a tetteseket is megpillantja, akik közül az egyik szintén Évának hívja Yui-t. Mivel a lány nem tud később elaludni, kimegy a kertbe. Ekkor találkozik Mukamiékkal, a tettesekkel, akik végül csak úgy elrabolják, és másnap már az ő házukban ébred. A történet során részletesebben megismerhetjük az elrablókat és erről az Éva dologról is adnak pár információt. 
Vélemény:
Szerintem kicsivel gyengébbre sikerült a történet mi az előző.  Viszont érdekes, ahogy az új szereplőket felvonultatja és ez az Évás dolgoz is. A grafika eddig se hagy cserben, és a zene is mint előző évadban szép és jó. Ajánlom, annak ki az előző évadot látta és betekintést szeretne látni Yui életében, hogyan is folytassa életét ujabb vámpirokkal és birkozik meg. 

Ertekeles:8/10

Norn9

Norn9:

Részek száma: 12
Besorolás: Fantasy, romantikus,shojou, kalanad, sci-fi

Történet:
A 12 éves Suzuhara Sorata 2016-ban egy osztálykiránduláson vesz részt, amikor meghall egy különös énekhangot eszméletét veszti és amikor felébred egy ismeretlen helyre kerül.
Később kiderül, hogy egy Norn nevezetű hajón van három fiatal lánnyal és kilenc fiúval. De, ami a legfurcsább az egészben 1919-et írnak és a fiatalok mindegyikének különleges képességeik vannak. Egy titokzatos szervezet tagjai, melynek neve; Sekai(Világ).
Míg Sorata próbálja kideríteni, hogy hogyan történhetett meg ez az egész, addig a hajót és a rajta élőket szörnyű fenyegetés sújtja.De ugyanakkor telik az ők életük is és választaniuk is kell. 

Vélemény:
Nekem személy szerint nagyon tetszett, már az első résztől belopta magát a szívembe. Nem mondható sablonosnak a történet és sok mindne megvan itt, ismerkedés, barátság, harc, múlt, jővő , szerelem. A grafika nagyon szép és a karakterek is aranyosak és szerintem jól kidolgozottak. A karakterek érzelmein eléggé nagy a hangsúly, de a történet kidolgozott és alapul összetett a sztori. Érdemes megvárni , hogy kibontakozzon, mert nem biztos hogy mindenkit az első résztől megfog. Én ajánlani tudom. 

Értékelés: 10/10

5.rész Barát vagy ellenség

A sebzett szív dala 5.rész Barát vagy ellenség Sakura: Pontosan 1 hét telt el amióta Kairi kezébe adtam magam, az életem. Ahhoz képest, hogy...