A sebzett sziv dala
3.rész A dal
Kairi:
Néhány percig még ott álltam a tetőn... nem is tudom, hirtelen nem tudtam megmozdulni... De egyáltalán miért kellene engem érdeklejen? És ha meghallotta? Tán nincs igazam? Amugy sem kötelességem bárkit is megismerni, sőt azt vallom, hogy páciens és kezelő között nem szabad bármiféle kapcsolat is legyen. És én még mikor belépett láttam valamit a tekintetében, láttam valami mást amit eddig más orvosnál nem, megköszöntem.... Akkor mégi miért tud ilyeneket mondani nekem? Na mindegy... menjünk tovább! Nyujtozkodtam egyet és már is lementem , hogy tovább nézzek szét az osztályon, de alig , hogy leértem az emeltre:
-Történt valami veled es Nanase-chan között?
-Kisugi! Ne jelenj meg csak úgy a semmiből ... - forgattam a szemem és indultam tovább, de persze követett.
-Sajnálom, na de történt?
-Mégis miről beszélsz?
-Jó napot! - köszönt néhány ápollónő, de jól láttam, hogy éppenséggel kinek mosolyogtok.
Nem mintha zavart volna, nem érdekeltek a nők, nem érdekelt a szerelem csak a karrier. Így azt sem hogy hogy áhitoznak a nők Kisugi iránt, vagy irántam... mint emlitettem, már tudtam jól mit gondolnak rólam, mit beszélnek rólam.
- Láttam Nanase-chan lefutni az emeletről idegesen, veled beszélgetett? Máris mondtál valami keményet neki?
-Nem dehogyis... vagyis... Meghallotta amit neked mondtam.
-Tessék?! És akkor bocsánatot kértél legalább? - ránéztem és felhúztam a szemöldököm. - Ördög...
Nézett összehuzott szemekkel Kisugi, de a végére elnevette magát.
-De azért Kairi, bocsánatot kellene kérjél... az...
-Miért? Csak az orvosa vagyok, segitek a gyógyulásba és annyi...
-Jó de megérthetnéd az ő érzéseit is, hallottam, hogy hát... nem tudta eddig senki sem , hogy mi az ... ezek után Nanase-chan eléggé hangulatingazdozó lett. Őt is meglehet érteni, nem lehet könnyű neki ha senki sme tud semmi biztosat mondani...
Igen ezt tudtam... másképp nem beszélne olyan könnyen de akkor is, miért kell egyből mindent elutasitani? Miért nem nyithatna kicsit felé, tényleg mindent felakar dobni? Ennyit jelent minden neki?
-De attól eltekintve egy fontos páciensem! Lemegyek a gyerekrészlegre megnézem Anri-chant.
-Oké, rendben. - válaszolta.
Anri-chan egy 10 éves kislány , szívbetegséggel hozták be, már 5 éves kórától járja a kórházakat , nem nagyon mehet haza, egyelőre nem tudjuk,hogy lenne a legmegfelelőbb erősiteni a szívét, illetve hogy a késöbbiekben ne legyen baja. Nagyon kedves és aranyos lány, én kezelem őt.
-Tendo -sensei! - látott meg épp mikor átléptem a küszöböt.
Körülötte a többiek, ő volt itt a legnagyobb mesét olvasott a többieknek , rajzoltak együtt, játszottak együtt... mindig mosolygos lány volt, bár biztos nehéz lehet csak épp nem mondja ki.
-Sziasztok! Mit csináltok? - néztem mosolyogva rájuk.
-Épp a három kismalac meséjét olvasom nekik! Akarod hallani? - kérdezte ragyogó tekintettel.
-Persze, van egy kis időm. - ezzel leültem az ágya szélére és hallgattam ahogy olvassa a mesét.
Sakura:
Miért kellene egyáltalán olyanra figyelnem aki azt várja, hogy lerázzon... ha nem is akar engem pácienseként nem tud leadni? Adjon át egy másik doktornak és kész... nem zavarom többet, miért kellene vele dolgoznom, ha tudom, hogy ő ezt gondolja rólam. Egyből ítélkezik.... legalább a többi orvos nem mondta ki gondolatait... tudtom szerint.
Nem mentem vissza rögtön a szobámba miután elviharoztam előle, hanem tovább sétáltam lementem újabb emeleteket, újabb betegekkel találkoztam ezek már feltehetőleg más részlegen voltak, más gondokkal, mindegyik jól megnézett, volt aki csak úgy épp arra tekintett, volt aki felismert. De tulajdonképpen sehol sem álltam meg, csak tovább sétáltam és sétáltam... Mintha látnám a legfrisebb újság cikket Nanase Sakura egyedül tengett , lengett pizsómába Hiura általános kórházba. Mégis mi lelt rá? Érdekes lenne... nem mintha valami újdonság lenne sajnos nem egyszer esett már meg, hogy kiszivárgott egy két esetem, de néhány heten belül minden elfelejtödött, pontosabban sikerült elsimitani. A szokásos mondattal, hogy a sztárok is emberek, rutin vizsgálat, megfázás... bár ilyen egyszerű lenne.
-Tendo-sensei... - hirtelen meghallottam ahogy gyerek zsivalytól hangos egy korterem.
Hányadik emeleten is vagyok? 2? talán... ilyen messze kerültem már... Ez a gyerek részleg, néztme körbe ahogy megpillantottam a falokon lévő anime, rajzfilm, mese figurákat.
-Tendo-sensei ön mesélne egyszer nekünk egy mesét?
Tendo -sensei... Egy lépést tettem és bekukucskáltam a nyitott ajton. Kisebb gyerek sereg vett körbe egy ágyat, ahol egy kislány ült , magaelőtt egy meséskönyv , és mellette az ágyaszélén Dr.Tendo Kairi . Mosolygott, mosolygott, ahogy a gyerekekre nézett, akik ragyogó tekintettel a helyzetellenére , hogy korházba vannak , vidámak és boldogok, a gyerekkor önfeledtetlensége ott fénylett a szemükben, a lényükben. És bekellett valljam, hogy Tendo-sensei mosolya kedves volt, lágy... és ez a kép ami elé tárulkozott kellemes, idill kép volt, meg meglengette a szívemet.
-Elnézést segíthetek? - hallottam meg hirtelen egy női hangot mögöttem.
Kicsit megszeppentem, de mikor visszapillantottam a szobába és láttam, hogy semmire sem figyelnek ami kint történik a női hang felé fordultam. Egy doktornő lehetett, legalábbis egy fehér köppenyt viselt , fekete csőnadrágot és egy kék pöttyös inget. Haja korom feket, csak ami előre loghatott volna volt megkötve és barna szemei voltak. Kedvesnek tűnt...
-Elnézést kérek, én csak... ma érkeztem és körbe néztem. Ez a gyerekrészleg ugye?
-Igen... -mosolygott és közelebb lépett az ajtóhoz ahol benézett. - Az ott Tendo-sensei ő foglalkozik Anri-chan , a lány aki az ágyba ül, kezelésével. Bár nincs valami jó hire a személyiségére értve, ugyanis Ördögnek nevezik itt , mivel a nővérekre, ápolokra néha nagyon rá tud förmedni , komor ... de udvarias, ha munkájába kezd azt nagyon jól végig tudja végezni, komolyan , pontról pontra és a páciensek fontosak számára.
-Valóban? - kérdeztem és mégegyszer vissza tekintettem a szobába, ahol Tendo-sensei megsimogatta Anri-chan fejét.
-Igen. Kedves személy...
Akkor rólam miért mondott olyan dolgokat... még nem is ismer, miért itélkezik.
-Mondja csak nem ismerem valahonnan? - tette karba a kezét a doktornő.
-Öhm... - kicsit lehajtottam a fejem, majd tétovázva visszanéztem rá. - Nanase Sakura vagyok, az énekes....
-OH, igaz! Tényleg nagyon örülök! Dr. Sayako Yuki vagyok! - emelte felém a kezét, elfogadtam. - Hallottam róla, hogy érkezik. Szeretem a számait...
-Nagyon köszönöm, én most... visszamegyek. Elnézést!
Kértem elnézést, ahogy hátat forditottam szemem sarkából még bepillantottam a szobába, ahol Tendo-sensei már készült felállni, majd gyorsabb léptekkel igyekeztem vissza a szobámba, nem akartam most vele beszélgetni. Valóban Ördög? Engem nem tart fontosnak? Miért itélkezik? Csak velem ilyen? Nem egy vagyok a páciensei közül? Vagy még soha nem volt dolga valaki hiressel, ez a baja?
Kairi:
-Ah, Sayako! Minden rendben? - léptem ki a szobából.
-Persze! Jól szórakoztál?
-Csak egy kicsit beszélgettünk. - pillantottam vissza a szobában, ahol már valami játék volt a téma.
-Értem. Olyan energikus, életvidám lány. - tette karba a kezét Sayako.
-Valóban.
-Remélem, hogy tényleg eljön egyszer az idő, hogy elhagyja a kórházat egészségesen. Csak azt hajtogassa, hogy majd visszamegy és szeretne zenekarba lépni... jó, hogy pozitiv és nem lankad a kedve, hogy van ereje tovább hinni, ezzel nem csak neki és családjának , hanem nekünk is erőt ad.
-Igen. - válaszoltam. - Én most visszamegyek az irodába.
-Rendben... - fordultam meg. - Oh igaz! Nagyon aranyos lány Nanase-chan.
-Te is ismerted már? - félig fordultam vissza.- Kisugi is ezzel rágta a fejem, hogy nem ismerem és...
-Ismertem már , egy kétszer tv-be is láttam, de most néhány perce ment el innen.
-Tessék? Itt volt?
-Igen, azt mondta sétált egyet. Kedves lánynak tűnik. Mondd csak igaz, hogy nem lehet tudni mi a betegsége?
- Azt mondják, hogy sok helyen volt, de nem találtak semmi rendellenességet.
-Szegény, nem lehet könnyű neki sem. És kedvesen bánsz vele?
-Már miért ne tenném?
-Hát amikor arról meséltem, hogy milyen kedves vagy páciensekkel kicsit meglepetettséget láttam arcán, mondtál valamit neki?
-Nem... -most ezzel nem akartam fárasztani Sayakot, amugyis pontosan tudtam, hogy mi lenne a válasza, hasonlóképpen vélekedne mint Kisugi... - Csak ma jött be, most kezdjük a közös munkát. Most megyek. Szia!
Szóval még nem ment vissza a szobájában... vajon menny időt állt a terem előtt? Mi járhat a fejében?
Sakura:
-Oh! Sakura-chan hát visszatértél?! Jó sokáig oda voltál. - szólalt fel Izuri asszony ahogy beléptem a terembe.
-Egy kicsit felfedeztem a kórházat. - válaszoltam egy halvány mosoly kiséretében és az ágyamhoz sétáltam.
Ekkor vettem észre, hogy nem csak hárman vannak, ott volt még egy orvos. Ezzel az orvossal beszélgetett Kairi amikor azokat a dolgokat mondta. Meghajoltam előtte, nagy mosollyla nézett rám:
-Nagyon örvendek Nanase Sakura, Dr. Koichi Kisugi vagyok! - hajolt meg előttem.
-Nagyon örülök én is, Nanase Sakura.
-Nem kell bemutatkozz, ismerlek. Nagyon tehetséges vagy. - mosolygott rám és közelebb lépett hozzám.
-Köszönöm. - visszaültem az ágyba.
-Na mit mondtam Sakura-chan ugye milyen jól néz ki! - hajolt előre Izuri asszony.
A hölgyek ismét felnevettek, Kisugi csak szerényen mosolygott, bár nem mintha zavarbajött volna. Sármos volt, azt megkellett vallani, Egy kicsit sárgásabb volt a bőre, korom fekete haja ketté volt simitva és szintén barna szemek tekintettek rám. Magas volt és sportos alkat.
-Öhm ... ami Kairit illeti, hallottam, hogy hallottad amit mondott rólad de tudnod kell, hogy bár a név ami itt ráragadt, nem terjeszkedik ki... úgy értve...
-Nem kell magyarázat , Dr.Sayako már emlitette, hogy kedves ember. De nem kell elviselgem ha neki ilyen véleménye van rólam, ha csak egy szálka vagyok a szemébe.
-Nem, ne mondd ezt neki fontosak a páciensek...
-Hát nem így mutassa... mondja doktorúr, ha valaki azt mondja önre, hogy fent tartsa az orrát , pedig még alig 2 órája ismert meg, ön mit tenne? Eltűrné? -láttam ahogy az ajkába harap . - Nem értem, hogy mi a baja velem.
-Sakura te, hogy gondolkozol erről az egészről? Már ami a betegségedet illeti... - ült le a mellettem lévő székre. - Hallottam, hogy már nincs nagyon reményed felé, hogy valami is kiderül és vége lesz ennek a hosszú kórházba járásnak.
-Kisugi-sensei miért kellene ezt önnel megbeszélnem? Most találkoztunk először, gondolja , hogy így megnyilok önnek.
Egy kicsit talán durva volt a hangnemem, de nem szerettem erről beszélni, pláne nem egy olyan valakinek akivel két perce ismerkedtem meg, még ha az illető orvos is.
-Ez igaz! - nevetett fel kis idő múlva Kisugi-sensei. - Nekem most mennem kell hölgyeim, Nanase-chan. - állt fel a székről és meghajolva kilépett a teremből.
Láttam ahogy Izuriék mondani akarnak valamit, de nem szólaltak meg:
-Sakura! - az ajtó felé néztem, Daichi jött be.
-Daichi! - fellélegeztem, végre valaki akit nem kevesebb mint 24 órája ismerek.
-Na minden renbden volt? - kérdezte, de engem per pillanat csak a kezében lévő gitárom érdekelt.
Felé nyujtottam a kezem, felsóhjatott de átadta. Éreztem ahogy a szobában minden rám szegeződik, de most csak az érdekelt, hogy végre végig pengethessem az ujjaimat a hurjain. Egy klasszikus fa stilusu gitár volt halvány sárga, barna szin, nem is tudom talán 11 éves koromba kezdtem rajta játszani. Szeretem a hangját , általában ha arra kerül sor, hogy dalt irjak akkor ezt használom. Kivettem a gitárt és felém fordiottam egyszer végig simitva rajta ujjaim... mintha valamit áramütés ért volna, azonnal zenélni akartam... újult energiát éreztem.
-A füzet is ott van. Szóval minden rendben volt? Nem csináltál ugye semmi hülyeséget.
-Minden rendben, nem csináltam semmit. - néztem rá. - Viszont lenne itt valami...
Felhúzta a szemöldökét és várta mit mondok...
Kairi:
A nap további része letelt ahogy letelt.... néhány papirt töltöttme ki az irodában és Nanase eredményeit vizsgáltam, de egyelőre semmi abnormálist nem észleltem... próbáltam összetenni a képet, régóta jár kórházakba, tünetek... nincs semmi de mégis... És mindeközben egy kis gondolat is befészkelte magát a fejembe, hogy talán tényleg elsiettem a dolgokat és nem volt szép előre itélkeznem és mondanom dolgokat... Nem is tudom mire gondoltam, csak az amiket mondott, hogy mindent olyan könnyen eldob... feldühitett.
-Jaj Kairi... - suroltam meg a szemeimet, majd nyujtozkodtam.
Holnap egy újabb nap... elkezdjük a közös munkát és kész... ennyi, nem kell ezzle sokat törödnöm. Összepakoltam és elindultam hazafelé... De valahogy a gondolataim nem akartak megszünni folyton emésztettek, Megkellett volna válogassam a szavaimat, nem is képzeltem a helyében, folyton járja a korházakat és mindneki szinte ugyanazzal az üzenettel érkezik... nehéz lehet neki ... a bategek sokszor szenvednek és nekünk orvosoknak kötelességünk támogatni őket és segiteni nekik. Akarok neki segiteni... ritkán esik ez meg velem, de nem tudtam jól aludni az este, folyton forgolodtam és csak Nanase járt az eszembe. Reggel nem volt kérdés mit akarok, siettem a reggelivel és gyorsabb tempoval érkeztem a kórházhoz is, ugyanis az volt a tervem,hogy beszélek vele. 131-es szoba felé vettem az irányt, amit lepakoltam és felvettem a köpenyemet, néhány nővér leállított, de per pillanat azt mondtam, nekik, hogy néhány perc ... persze figyeltem, hogy semmi sürgös ne legyen. A szobához érve Nanase ágya ismét üres volt, de valamiért sejtettme hogy hol lesz... bár korán volt és talán hüvős, de ott találtam, a tetőn... kellemes, kicsit ütemesebb dallam lebegett a levegőbe, már amikor felfelé sétáltam hallottam... és ott ült egy padon a tetőn, gitár a kezében, azt pengette és énekelt. A hangja csodaszép volt, csak figyeltem ahogy a nap sugarai átölelik és hangja bejárja a teret.... hirtelen nem is tudom mi történt velem, csak úgy lefagytam... mintha megigézett volna dal, éreztem ahogy bennem egyre mélyebben hatol , ahogy átjárja a testem és kellemes borzongás fussa végig, erőt adott és megnyugvást, a szívemet melegség járta át. Ott abba a pillanatban eltudtam képzelni hogy ezt a hangot halljam örökké... hiszen
https://www.youtube.com/watch?v=S3wuD19Y5-M&ab_channel=FridixxAree
/ezt a dalt énekelet Nanase./
