6.rész Közelebb lépés

A sebzett szív dala

6.rész Közelebb lépés

Kairi:

   - Ne értsem félre! Nem akarok a kórházból valami diszkot csinálni. De lehetne például valami adomány gyűjtés. Vagy akár önmaguknak a betegeknek egy kis kikapcsolodás.

   - Ez nem is olyan rossz ötlet! Remek fogás lenne, Nanase Sakura boldoggá teszi a betegeket! Ez remekül hangzik! - örvendezett  Kumatsu   úr. - Rögtön el is intézem a kórházzal! 

    - Várj... - de hiába akartam megszólítani számba sem vett csak kiment. 

     - Nagyon sajnálom, Kumatsu úr egy kicsit túl buzgó. Természetesen nem erőltessük, ha nem akarják és...

    - Daichi szükségem van rád! Gyere! - hallottuk Kumatsu úr hangját. 

    - Öhm... Elnézést kérek! - hajolt meg Daichi és kisétált. 

Sakurára tekintettem, aki a kezeit nézte, amik a paplanban kapaszkodtak.

    - Biztos, hogy ezt akarod? Nem kellene kifáraszd magad. 

    - Nem fogom! - szólalt fel kicsit erőteljesebben.

   - Nem kell csak azért ezt tedd mert ők azt mondják, hogy kell. 

    - De kell! Ezt... Ezt te nem értheted meg! - nem érthetem meg? 

     - Csinálj amit akarsz! - ezzel fogtam magam és sarkon fordultam, ott hagyva őt.

Nem értem meg? Nem értem meg? Mit is kellene megértsek, igaz? Egy sztárnak a világához én nem érek fel! Csak mint orvos akartam véleményt mondani. Miért is kapom fel ennyire a vizet? Miért lettem ennyire ideges? Miért aggódom érte? Azt csinál amit akar. Az ő felelőssége. Saját felelősségére azt csinál amit akar. 

    - Tendo? Tendo?! Tendo? - került elém Koichi. - Hé mi a gond? Számba sem veszel! 

    - Én csak...

    - Már megint össze vesztetek Nanase-channal? 

    - Mi... Khm... Semmi közöd ehhez! De ha csak tudni akarod akkor nem vesztünk össze. Azt csinál amit akar! Mindenki azt csinál amit akar! 

    - Jól van nyugi! Csak kérdeztem, nem kell ennyire felkapd a vizet!  - emelte fel a kezeit védekezően. 

    - Ne haragudj! Én most megyek, még be kell nézzek egy két helyre és lesz egy műtétem is. 

Pfff... miért csinálja ezt? Miért nem tudja felfogni, hogy az egészsége az első? Miért érzi azt, hogy ekkora nagy rajta a nyomás és mindenképp meg kell feleljen neki? Persze hallottam a történetét... de akkor is. Ezt nem szabad csinálja. Gondolnia kell magára elősdlegesen. Jó lenne ezt elérni nála. De elérhetem? Én csak az orvosom vagyok, ő csak  a páciensem. Nem keveredhetek túlságosan bele az életében. Így van! Így van! Nem is kell érdekeljen ez a koncert. Ha ő benne van, akkor benne van. Én csak az orvos vagyok, elmondtam, hogy mit csináljon. De a saját felellőségre azt csinál amit akar. Ő vállalt be én megpróbáltam. És ez nem kell érdekeljen. Nem kell érdekeljen... nem kell érdekeljen... nem kell érdekeljen...

   - Kairi? Kairi? Kairi?! - Kumi került a látómezőben. - Mi a baj? Annyira el vagy gondolkodva. Te nem szoktál ilyen lenni. Még a kortermekbe sem mész el.

   -  Jaaaj... - tekintettem vissza, hogy valóban már 2 kórtermet elhagytam magam mellett.

    - Jaaaj? Mi a gond? Nanase-channal megint összekaptatok.

    - Miért jön ezzel mindenki? - majd hogy nem a lényegre is tapintottak.

    - Csak úgy izzik köztetek a levegő!

    - MI?! Badarságokat beszélsz!

    - Én biza nem! De tegyük fel, hogy te még nem látod. - tette karba a kezét. A koncertről beszélsz?

    - Honnan tudod?

    - Már szinte az egész korház tudja. Főleg amióta beszéltek az igazgatóval, az a férfi és a menedzsere. - tehát akkor már meg is kapták rá az engedélyt?

     - Én csak... 

     - Aggódsz érte. Érthető!

    - Mint a pácienseimért. Ez az orvos kötelessége....

    - Ja... persze... - nézett furcsán. Nem értem mi a baja.

     - Gondolj amit csak akarsz! Most visszamegyek a kortermekhez.

Ezzel sarkon fordultam, hogy a két kihagyott részt is meglátogassam. A munkára kell koncentráljak. Egy dologban Kumi-nak igaza van én nem szoktam ilyen lenni. Miután végig jártam a kortermeket, elindultam a műtöben. Ez legalább jól kikapcsolt. Nem gondoltam semmire. Csak a munkára gondoltam. És sikeres volt! Műtét után épp, hogy kiléptem Rokuraval futottam össze.

    - Szia! Minden rendben?

     - Igen! A műtét sikeres volt! A meteg még alszik, de talán ha minden rendben néhány nap múlva hazamehet.

    - Ez remek. De nem erről van szó. - összeszűkítettem a szemeimet. És ekkor értettem meg!

     - Nanase-ról van szó? - bólintott. - Nem vesztünk össze! Mi csak...

     - Aggódsz értem. Megértem! Ebbe sajnos mi nem szólhatunk bele ha ő ezt akarja. De, mellette lehetünk. Felkészülhetünk az eshetőségekre.

     - Nem haladtam előbbre azzal, hogy mi lehet a gondja. Van feltételezésem de nem jutottam még eredményre.

    - Nem egy egyszerű eset! De tudom, hogy megtudsz vele bírkozni. Viszont azért te sem feledj el pihenni rendben?

     - Rendben ! Rendben!

    - Tudom, hogy képes vagy napokat fent ülni egy dologért. De ne tedd! Másképp, hogy akarsz segíteni Sakurán?

Hozzá vagyok ehhez már szokva. Nem újdonság nekem. És nem szoktam túlzásokba esni. Tudom a határaimat. Ez csak azért van mert már bele vagyok lendülve. Nem ártok magamnak. Figyelek az egészségemre, nem mint egyesek.... De ha már mondta? Talán mégis jó lenne egy kicsit lepihenni. Hmmm...? Elmegyek veszek valami kaját és aztán fellépek a tetőre. Egy kicsit lepihenek. Addig szólok Koichinak, hogy figyeljen oda a betegekre. Néhány perc nem árt. 

Sakura:

     - Mit csináltál Sakura?

     - Tessék?

     - Hol az orvosod? Összevesztetek? - kérdezte Daichi, miután hozott némi friss gyümölcsöt.

     - Öhm....

    - Sakura.... - sóhajtott fel. - Megbeszéltük már ezt a dolgot. Adj egy esélyt, próbálkozik jó orvos. 

    - Tudom... nem is arról van szó.

    - Haragszik a koncertért?

    - Igen....

    - Értem...  persze érthető. Nem egyszerű! Megpróbálok beszélni vele ne aggódj!

   - Üdvözlöm szép hölgyek! - lépett be Dr. Kisugi. 

    - Dr. Kisugi! - örvendtek a szobatársaim.

Dr. Kisugi felém pillantott és rám mosolygott:

    - Hallottam a koncertről. Igazán izgalmasnak hangzik. Számíthatsz rám! Ott leszek az első sorban!

     - Köszönöm! Öhm... Dr. Tendo nagyon haragszik rám?

     - Haragudni? Nem, nem hiszem! Tendo nen haragszik rád. 

    - Akkor miért nem jött ide, az útobbi napokban? 

    - Elfoglalt volt! Tudod... - Koichi közelebb hajolt hozzám. -  Nagyon sokat kutakodik, hogy találjon valamit neked. Ezelőtt is rengeteget olvasott és leresett, most meg még 3 napja nem ment haza és a kórházba töltötte napjait, hogy valamit kapjon. Csak azért, hogy segítsen neked és felkészüljön minden lehetségesre a koncerteden.

    - Tényleg? - Koichi bólintott.

Azt tudtam, hogy igyekszik nekem segíteni, de nem tudtam, hogy ennyit keres miattam. Annyira félre ismertem. Még soha senki nem igyekezett ennyire nekem

 Ez... Ez nagyon jól esik. Ez... Miért dobog ilyen furcsán a szívem? Miért huzodik mosolyra az ajkam? Én...

    - Lehet, hogy korábban kicsit indulatos volt, de valójában csak aggódik érted és segíteni akar. Szóval ne aggódj, nem haragszik rád! Csak szinte minden idejét a kutatással tölti. Szerintem meg nem akar eléd kerülni, amig nincs egy terve.

Dr. Tendo... Köszönöm! Félre ismertelek. Te más vagy, mint az akikkel eddig találkoztam. 

Miután megebédeltünk úgy döntöttem megkeresem Dr. Tendot. Ahogy hallottam Koichitól és a nővérektől is, sokat dolgozott miattam. Aggódtam érte, hogy fáradt és el akartam mondani, hogy ne erőltesse meg magát nagyon. Ne legyen fáradt. A gitárom is magamhoz vettem, bár őszintén nem tudom miért de valahogy úgy éreztem nálam kell legyen. Elindultam ki a szobából végig a folyoson. Először az irodában néztem meg. De az üres volt. Majd végig sétáltam a kor termeken de ott se találtam. Megnéztem az előtérben, a büfénél. De nem láttam és más se tudta hol van. Az ebédlőből vettem egy Ice tea-t ha megtalálom odaadom neki.  De vajon hol lehet? Hazament volna? 3 nap után csak kellett pihenjen tehát... Talán akkor csak várnom kell holnapig.

Mielőtt azonban visszamentem volna a szobába, felléptem a tetőhöz, gondoltam dalolok egyet. Amikor azonban kinyitottam az ajtot és végig sétáltam mellette az épület mellett megtaláltam. Egy hűvöskés szellő fújt végig, oldalra tekintettem és ott találtam. Le volt ülve a földre, hátát az épület falának döltötte, bal lábát felhuzta, karjai ölébe hullottak, szemei pedig be voltak csukva. Lassan oda sétáltam hozzá és leguggoltam. Annakellenére hogy az orvosom és kivizsgál, mégis ilyen közelről még nem néztem meg. Milyen hosszuak a szempillái és milyen kihangsulyozott az arca. Innen nézve jóképű. Még ígyis, hogy szemei alatt fekete karikák látszottak. 

Már sokszor hallottam, hogy hány lányt is magába bolondított. Bár egyikkel sem jött össze. Mindenkit elég keményen visszautasított. Nem akar párkapcsolatban lenni? Oldalra döltöttem a fejem bal kezemet kinyujtottam és gondolkodás nélkül arca felé közelítettem. Már csak egy ujj hossz és megérintettem volna, de ekkor kinyiltak a szemei és megragadta a csuklomat. Nagyot dobbant a szívem. Barna tekintete az enyémben mélyedt.

   - Mit csinálsz? 

    - Én... Én csak... Mit keresel itt? Nem fogsz megfázni? - elhuztam a kezem és elforditottam az arcom, úgy éreztem elpirulok. 

    - Egész kellemes idő van! - nyujtozodott egyet. Igy, hogy szembe nézhettem vele még jobban látszott az elmúlt napok ki nem pihentsége.

    - Jól vagy?

     - Persze! Bele gondolva... Mióta tegezel te engem? 

     - Elnézést kérek! Én... Kicsuszott a számon.

    - Nincs semmi baj! - hirtelen kezét a fejemre helyezte. - Nyugodtan tegezhetsz. - miért hagyott ki egy ütemet a szívem? 

    - Én... Én... - az ice tea! - Ezt neked hoztam! - nyújtottam felé az üveget. - Hallottam, hogy milyen keményen dolgozol, megakartalak keresni és megköszönni. Ennyit senki nem dolgozott még értem. Köszönöm! De kérlek, ne fáraszd ki magad, az egészséged fontos. Miattam, ne tedd tönkre magad. 

    - Köszönöm! - percekkel később szólalt meg csak és kivette a kezembe lévő üveget. - Köszönöm, hogy aggódsz értem. De nem kell. Jól vagyok! Volt még ilyenre eset és...

    - De ez nem jó! Nem maradhatsg napokat alvatlanul. Pihenned kell! Tényleg hálás vagyok, hogy ennyire segiteni akarsz de kérlek ezt fejezd be! Pihenés is kell! - kicsit hangos voltam? Nem is nézek a szémben. Átestem a ló túl oldalára? Off... Nem merek a szemébe nézni. - Én most... Nekem most mennem kell! - felpattantam és már készültem is elszaladni. Sakura mi van veled?

    - Várj! - megtorpantam. - A gitárod... Nem azért jöttél ide fel, hogy énekelj? - a kezemben lévő gitárra néztem. - Gond ha hallgatnám egy kicsit?

Ajkaimba haraptam. Úgy éreztem, hogy a pulzusom az egekbe szökik. Nem mintha nem lettem volna megszokva az emberek előtti énekléssel... Akkor most miért izgulok? Lassan megfordultam és visszasétaltam mellé. Ott leültem, ő követte a példám. Mit kellene énekeljek? Huh, Sakura csak nyugodtan! Miért lettél ennyire ideges hirtelen? Fujd ki a levegőt! Minden rendben! Dr. Tendo nem figyelt rám, ismét bal lábát behajlította, ugyanúgy mint azelőtt, bal karját rá támasztva és becsukta a szemét. Mit kellene énekeljek? Hmmm... melyik számot? 

    - Szívesen meghallgatok bármilyen számot. De esetleg kezdhetnéd azzal amelyiket először itt énekelted?

Amelyiket először énekeltem itt?  Miközben ezen gondolkoztam hirtelen elkezdte dudolni. Stay with me szám! Tényleg akkor még nem voltunk valami jó viszonyban. Ilyne hamar megjegyezte?

    - Nagyon szép dal! Gyönyörű hangod van!

Bakker, miért érzem hirtelen melegebbnek a levegőt? És miért hagyott ki ismét egy ütemet a szívem? 

    - Vagy nem akarod? - nyitotta ki hirtelen a szemét és tekintett rám.

     - De persze! - jaaj zavarabjöttem. Khm... ennyire izgulos akkor sem vagyok, amikor szinpadon kell száznál, ezernél is több ember előtt énekelnem. Most akkor miért? - Akkor Stay with me... - ismételtem és felcsendültek az első akordok gitárommal.

Bár ott volt az idegesség az elején őszintén meg kell mondjam, hogy elég hamar elmúlt. Sőt, nagyon kellemes volt az ő társaságában énekelni. Néha felé pillantottam, ajkai mosolyra huzodtak, szemei csukva voltak végig, ujjaival dobogtatott. Szinte olyan volt, mintha éppenséggel neki énekeltem volna. Vagy lehet neki is énekeltem? Jó volt! Alig akartam abba hagyni. Bár minden szám után megálltam, nem mondta, hogy álljak meg. A 4-dik szám után:

    - Azt hiszem most már vissza kellene menjünk!

    - Oh persze... - hallja a hangomban a csalodottságot?

    - De köszönöm szépena magán koncertet!

    - Nincs amit! Neked bármikor! - mi a fenét mondtál Sakura?! - Azaz.... orvosom vagy és látszik, hogy mindent megteszel, így ennyit igazán megtehetek. Én... öhm...

Dr. Teno nem mondott semmit. Nem is tudom ha figyelt arra amit mondok? Bár ez mondjuk jelen helyzetben nem annyira probléma. Dr. Tendo állt fel először. őt követtem én. Ahogy felkelltem hirtelen meginogtam és estem is előre. 

    - Vigyázz! - kapott utánam. Karjának estem, hátulról átölelt. 

Hátra pillantottam, szívem heves ütembe kezdett verni. Vajon hallja? Remélem nem, az olyan kínos lenne. De miért? Miért ver így? Mi ez az érzés? Én... Miért?