Anohana ending

 

Anohana en

Secret base

Te és a nyár vége és az álmok jővője

És a mi reményünk , nem fogom elfelejteni őket.

Hiszem, hogy találkozni fogunk

Augusztusban 10 évvel késöbb

A legjobb emlékek...

Találkozásunk pillanatok alatt megtörtént a hazafelé sétáló kereszteződésben

Kiáltottál igaz? "Menjünk haza együtt!"

Miközben szégyenkeve eltakartam az arcom a táskámmal,

Igazából, nagyon de nagyon boldog voltam.

Ó, ahogy a tűzijáték gyönyörűen virágzik az égen, egy kicsi magányos

Ó, a szél együtt jár az idővel.

Olyan boldogok, olyan jól éreztük magunkat, annyi kalandeban volt részünk

Bent a titkos bázison, ami kettőnké volt.

Te és a nyár vége és az álmok jővője

És a mi reményünk , nem fogom elfelejteni őket.

Hiszem, hogy találkozni fogunk

Augusztusban 10 évvel késöbb

Tudtam, hogy sikoltottad "Köszönöm" a szíved mélyéről végsőkig.

A búcsú, mikor visszatartottad a könnyeidet és mosolygtál, magányosan nem igaz?

A legjobb emlékek...

Ó, a nyári szünetnek is vége lesz egy kicsit szóval, 

Ó, a nap és hold összejön.

Olyan szomorú, olyan magányos, annyi vitánk volt

Bent a titkos bázison, ami kettőnké volt.

Tudtam, hogy sikoltottad "Köszönöm" a szíved mélyéről végsőkig.

A búcsú, mikor visszatartottad a könnyeidet és mosolygtál, magányosan nem igaz?

A legjobb emlékek...

A hirtelen iskolai válltás ellen nem tudok mit tenni

Szóval, irok levelet, felhívlak, szóval kérlek ne felejts el

Örökké, bent a titkosbázison, ami kettőnké volt.

Olyan sokáig beszélgettem veled a nyár végéig

Miután megnéztük a napnyugtát , néztük a csillagokat

Soha nem felejtem el, arcodon legördülő könnycseppeket.

Biztos vagyok benne, hogy nem felejtem.

Hogy minden erőddel a végsőkig integettél kezeiddel.

Szóval hadd legyek ebben az álomban az örökkévalóságig...

Te és a nyár vége és az álmok jővője

És a mi reményünk , nem fogom elfelejteni őket.

Hiszem, hogy találkozni fogunk

Augusztusban 10 évvel késöbb

Tudtam, hogy sikoltottad "Köszönöm" a szíved mélyéről végsőkig.

A búcsú, mikor visszatartottad a könnyeidet és mosolygtál, magányosan nem igaz?

A legjobb emlékek...

A legjobb emlékek...

4.rész Hasonló

 Monster Love

4.rész Hasonló

Miyako:

Miután az a férfi észrevett, egyszerre léptünk ki Belával felemelt kézzel. 

   -Ti meg honnan jöttetek?! - indult el felénk pisztollyal . - Földre, le a földre! - ért oda hozzánk majd engem azonnal magához rántott és karját nyakam köré fonta, szavati Belának címezve.

    -Miért csinálod ezt?!

    -Hallgass! - ráncigált meg pisztolyát halántékomhoz szegezve.

Azonnal elhallgattam, ha meg sebesülök hamar regenerálodok, viszont nem vagyok halhatatlan egy ezüst golyó ahogy a mesékben is szól simán megöl. Bár nem minden igaz, amit rémtörténetekben hallani lehet, a vámpirok nem gyengülnek meg a fokhagymától, vagy mi nem hallunk meg ha karót döfnek belénk. Minimális szinten vannak eltérések, a komolyabb sebek lassabban generálodnak de teljesen újjá gyógyulnak azok is. 

     -Nem értheti meg, nem értheti meg senki sem! Nem fognak sittre vágni! Hallják nem fognak sittre vágni! - kiáltott fülsikitóan. - Gyerünk! - lökött meg .- Indulj kifele a hátsó bejáraton!  Ha valaki megmozdul azonnal lelövöm értve vagyok?! Szóval mindenki maradjon a helyén, míg elhagyjuk ezt az épületet. Indulj!

Szólt rám újra, Belára néztem, aki eddig egész végig engem nézett, most először láttam a tekintetében egy minden rendben lesz tekintetet. De tudtam,hogy az lesz... nem fog megölni, majd biztos elvisz egy helyre ahol nincsenek emberek átváltozom és gyorsan kiszabadulok... csak a pisztoly lövését kell megelőznöm. Vajon ezüst gólyoi vannak? Olyan porral biztos nincs megszorva... még mindig ötletem sincs mi volt az... viszont azóta  kerülöm a pisztolyokat, szinte már már rettegek, hogy egy egyből mi fog kijönni és nem e olyan por fog kijönni ami esetleg újab károkat okoz bennem... Próbáltam kideriteni, hogy mi az... de eddig nem tudtam rájönni, pedig kerestem... csak egy kesernyés de mégis kicsit édes illat emlékeztet arra ... 

Szóval azóta az eset óta 15 perc telt el és mi éppen egy elhagyott kis utszakszra fordultunk be...

    -Jól van megállj! -szólalt meg. - Itt az utunk elágazodik . -mondta mire megfordultam.

A pisztolyt még mindig felém tartotta , szerintem arra készült , hogy most lelő, közbe a maszkja sem volt már a fején. Egy korom fekete haja volt és barna szemei, egy fiatal fiú, talán nálam 2,3 évvel idősebb , nem tűnt profi rablónak, sőt reszketett, elveszett volt nem tudja mit csinált. 

    -Én a helyedben nem tenném! - mondtam neki, rázva a fejem.

   - Ugyan miért? Senki sem követett, senki sem tudja hol vagy... itt helyben elintézlek én meg felszívodok.

    -Oh én nem is gondoltam,hogy valaki megment. - értetlenül nézett.

    - Nem akarsz inkább a nevedért könyörögni? Miért nem félsz?! - szólt rám. - Egy lövés és az életednek vége!

   - Szerintem nem én kellene féljek... 

Ezzel leeresztettem a kezem és engedtem hadd változzak eredeti formámban, karmaim, fülem és fogaim megnőve, már farkasember voltam és felüvöltöttem mint egy farkas az éjszakába.  Azonnal hátraesett az ijedtségtől.

    -Te meg ?! Farkasember?! Egy szörny!  

Reméltem, hogy nem mondja ki azt a bizonyos szót, mert akkor nem tudom hogyan tudnám türtöztetni magam... nem kell megöljem... ez egy elveszett ember. 

    -Nem jó tuszt választottál magadnak... - léptem közelebb. 

    -Maradj ott ! Ne mozdulj! -már jobban remegett a pisztolyt sem tartotta már egyenesen, de bármelyik pillanatban meghuzhatta a ravaszt, óvatos kell legyek. 

    - Miért csinálod ezt? Miért raboltad ki azt a céget? 

    -Én... én nem raboltam ki!

     -Akkor minek voltál pisztollyal a cégben?!

    -Mert kifosztottak! Mert kifosztották apámat, a csőd szélére vittek, megaláztak és ettől ő... ő majdnem megölte magát ! Annyit megérdemelnek, hogy rettegésbe féljenek! 

    -És te így akarsz , talpra állni! A pisztollyal fenyegetőzől és ha elsül?! Gyilkos akarsz lenni?!

    -Vajon ők hányszor gondolták végig ahogy apámmal bánták? Belegondoltak apám érzéseibe, a család érzéseibe?!

    -És te komolyan azt hitted, hogy azzal hogy berontasz az épületbe egy pisztollyal elérsz valamit? - léptem még egyet közelebb. - Tényleg gyilkos akarsz lenni?! Szerinted apád azt akarná?! 

Ezzel viszont elértem, hogy lehajtsa a kezét... letérdeltem elé :

    -Te nem ezt akarod , igazságot akarsz, de ezt nem így oldjuk meg. - néztem rá szeliden, bár még az alakomban voltam. - Szóval gyere állj fel! - álltam fel én és arra készültem, hogy mindent elfelejttessek. 

Bem:

Mit kerestek annál a cégnél ? Mikor találkoztak? Vajon mondott valmait Bela Miyakonak? Jaj... komolyan ezen gondolkodom ahelyett, hogy azon járna a fejem, hogy időbe érjek oda. Tudtam, hogy Miyako farkasember, biztos megtudja védeni magát , de vajon egy fegyverrel szemben is? Ha elsül az a fegyver.... halhatatlan lenne? De ez ebben a pillanatban nem is érdekelt , csak minnél hamarabb ott akartam lenni. Már láttam is az utcát ahol ott vannak , épületről épületre szökkentünk Beloval , ez volt általában a leggyorsabb módszer, hogy egyik helyről a másikra jussunk. Már le is szökkentünk az utolsó épületről, mindeközben Bela is befordult az utcán:

   -Mi történt? -kérdeztem.

    -Nem tudjuk, összefutottunk és hallottuk , hogy valaki kiabál... mindketten odaszaladtunk de a fickó meglátott, tuszként vitte el Miyakot. 

Előre néztem közbe már láttam Miyakot ahogy a fiú előtt áll aki földön van, átvolt változva, de nem tűnt, hogy megsebesült.

    -Miyako... - szólítottam meg és álltunk meg tőlük pár méterrel. 

    -Bem... ti meg, hogy kerültök ide? - nézett rám .

A srác is ránk nézett :

    -Ezek kik ? Barátaid?! Rám hoztad a zsarukat mi?! - állt fel hirtelen és kezdett ismét a pisztollyal kalinpálni.

    -Minden rendben van, nem bántanak. - emelte fel kezeit Miyako és próbált közelebb lépni.

    -Átversz! Te is hazudsz a szavaiddal! Ugyanazt csinálod, csak öntöd a szavakat de közöttük nincs semmi tartalom! Átakarsz verni! - kiáltott Miyakora. - A tekinteted nem volt őszinte!

    -Nem bánt senki , őszinte volt a tekintetem... ezt nem így kell megoldani. - lépett ismét közelebb és felé nyújtotta a kezét.

Láttam ahogy elakarja érni,hogy a szemeik találkozzanak, mintha megakarná igézni... A srác rá nézett, kicsit tétovázott, a karját már felemelte ... Figyelemmel követtük, ahogy Miyako próbálta meggyőzni, hogy ne tegyen semmi... elképesztő ez az egy szó terjengett a fejemben... 

    -Nem !  - felkellt és ellökte magától Miyakot aki leesett a földre. -Szörnyeteg! Szörnyeteg vagy! Mégis, hogy kellene bizzak egy magadfajtába?!!! - tartotta felé a pisztolyt.

    -Ő csak segíteni akart!- kiáltottam el magam és éreztem ahogy ereim egyre jobban lüktetnek... nem fogom sokáig birni és átvátlozok...- Bárki is legyen kedvesen hozzád fordult, segíteni akart! Feléd nyújtotta kezét, nem bántott! Ah! -  üvöltöttem fel és meggörnyedtem kezem arcomhoz kaptam, már nem tudom megállítani az átváltozást. - Milyen ember vagy te?! 

Láttam a fiú szemében a félelmet , de nem tudtam már megállni... nem tetszett az ahogy Miyakoval viselkedett pedig ő csak segíteni próbált .... És pufff... a ruhám szétszakadt és átváltoztam szörnyé , mutánsá. 

   -Mi a ...?! Ez is egy szörny! Mind szörnyek vagytok! 

Azt sem tudta hová tartsa a fegyvert, mindeközben Bela és Belo is átváltozott, mi is közelebb léptünk. Miyako szomorúan tekintett a fiúra, nagyon reménykedhetett , hogy szavakkal megtudja győzni, de nem sikerült.

    -Ne jöjjetek közelebb! Megöllek mind megöllek! Tünjetek el! - csak úgy üvöltött, sokk érhette,

Volt már hasonlóhoz szerencsém, fájt, hogy így látnak az emberek... nem mozdult senki, mindenki várt:

     -Azért nem bizol bennünk mert így nézünk ki? - szólalt meg Miyako. - Csak a külső érdekel téged? Azt sem tudod mi rejtőzik bennünk és már is itélkezel?!

 Miyako előre szökkent és megfogta a fiú karjait, aki kalimpálozni kezdett :

    -Miyako állj le!  -szólalt fel Belo. 

     -Hallgas! Hallgass te szörny! 

És ekkor minden olyan hamar történt , Miyakot ismét ellökték, a pisztoly elsült, egyenesen felénk tartva, pontosabban egyenesen Bela felé tartva...  de mielőtt Bela erős börétől visszapattant volna , nem őt kapta el hanem ...

    -Miyako! - szólalt fel először Bela... 

Döbbenten álltam ott és figyeltem ahogy Miyako a földre zuhan... Düh fogott végig és a fiú felé fordultam, rá morogva miközben kezemmel a nyakát fogtam.... csak morrogtam és morrogtam, miközben a fiú rettegve próbált kiszabadulni. 

   -Ne ! Bem ! Elég! - szólalt mögöttem meg Miyako.

Rátekintettem , már szabályosabban lélegzett:

    -Ez csak egy surolás... - fordiottta ide jobb karját, ahol folyt a vér... - Hamarosan begyógyul, engedd el. - csak ránéztem, ahogy rám tekintve lágyan elmosolyodott.

A fiúra néztem majd elhajtitottam, a közelbe volt egy szemét kupac aközé esett és el is ájult. Mély levegőt vettem és visszaváltoztam , odasiettem Miyakohoz:

   -Minden rendben?  - érintettme meg óvatosan a karját.

    -Miért csináltad ezt? Nem tudunk megsérülni, az az igen bizonyos eszközökkel, de végülis regenerálodik, nem ölt volna meg. 

    -Jó tudni ezt az információt most... - nevetett fel Miyako. - Azért mentettelek meg , mert ti is szörnyek vagytok, hasonlóak hozzánk, és én mindenkit megakarok védeni... én ... azt akarom, hogy barátaim legyetek. Én minden szörnyért felelősnek érzem magam... a csapatom része vagytok, ti is szörnyek, a népem- mosolygott rám.

Éreztem ahogy körülöttünk mindenki meglepődik, ahogy én is... vörös tekintetében néztem, ami őszinteséget, kedvességet sugallt. Milyen kedves... Ekkor felállt , közbe visszaváltozott emberré.

    -Vigyázz ! - kaptam utána- Nem szabadna mozognod.

    -Ne aggódj, én is regenerálodok, csak kisebb időbe telik pláné emberi alakba. - mondta és felénk tartotta karját amin a seb lassan de biztosn egyre kisebb lesz.

    -Szóval ti is regenerálodtok?! -  kérdezte izgatottan Belo.

    -Néhányunk, de ezt majd máskor megbeszéljük ha lehet... Bem odasegitesz a fiúhoz?

Értetlenül néztem rá, de végülis átkaroltam és odasegitettem , kicsit gyengének éreztem de nem is tudom ha azért mert épp a golyó surolta, felszakitva a bőrét. Mikor a fiúhoz értünk Miyako letérdelt és felültette a fiút... majd elengedve engem fogta a fiút és megpaskolta arcát:

   -Ébredj!

Szemei azonnal kipattantak és hátra próbált húzodni , de a faltól már nem tudott:

   -Ne kérem! Kérem! Ne bántsanak! 

   -Elég! - ekkor hirtelen elhallgatott, Miyakora néztem, a fiú szemébe nézett, mindkét szeme vörösen izott, de emberi alakban volt. - Elfelejted, hogy itt mi történt, hogy kikkel találkoztál, bevallod a rendőrségnek, hogy te támadtál a cégre és azt is hogy miért. Nem szaladsz el az igazság elől, nem szolgáltatsz egyedül igazságot, hanem segítséget kérsz... hiszen minden rendben lesz. 

Miyako becsukta a szemét, a fiú ismét elájult, majd felnézett rám, már csak a szokásos bal szeme izzott  vörösen.

   -Minden rendben lesz . - mondta mosolyogva.

    -Ez most mi volt? Miért mondtál ilyeneket hogy elfeljti és elmegy a rendőrséghez, szerinted ez megéri? 

De mielőtt válaszolhatott volna  Bella kérdésére, meghallottuk a rendőr autók szirénáját.

    -El kell menjünk. -mondta majd elkezdtünk kifele szaladni.

Miután jó messzire elmentünk , körülöttünk csend volt és emberek távol Miyako felénk fordult:

   -Sajnálom, hogy veszélybe sodortalak, köszönöm,hogy ott voltatok, akkor most hazamegyek és szólok, hogy indulunk. - mondta meghajolt és el is fordult.

    -Csak nem hiszed, hogy úgy elengedlek, hogy ne váltsam vissza  a szívességed? Hiszen megmentettél. - Belára nézve elmosolyodtam, szóval végre belátta. - És... igazából... őszintén én is kíváncsi vagyok a szörnyek világára. - tette karba a kezét.

Miyako lassan fordult meg, de ott ékesedett rajta a mosolya. 

    -Valóban? - bólintottam, mikor rám tekintett jelezve, hogy hihet Belának.  - Köszönöm, köszönjük!

És ekkor, ettől a perctől kezdődött el a mi történetünk....

3.rész Menni?

 

Monster Love

3.rész Menni?

Miyako:

Aemi és Daigo elmentek bevásárolni némi élelmet, egyedül maradtam a raktárba és a gondolataimban igyekeztem mélyedni. Nem is tudom miért örültem annyira,hogy társulhatok Bemékkel. Ők is szörnyek voltak és oké mindig örültem ha társaságban lehetek, hiszen ez a mi nagy családunk, társas lények voltunk... vagyis na nem mindenki de én az voltam... talán az úrnőségből adódik. Na mindegy, de Bemékkel nem csak ez volt, nem is tudom... különlegesnek gondoltam őket.

Már épp lehunyodtak volna a szemeim, amikor lépteket hallottam közeledni... azonnal felpattantam. Ha Daigoék jönnének akkor ketten jönnének, de itt csak egy valakinke hallom a lépteit. Daigo biztos nem hagyja el Aemit, és forditva sem. Ki lehet egy ember? Nem a szaga nem emberé... ez inkább...

   -Bela?! - léptem azonnal az ajtóhoz mielőtt még a kilincsre tehette volna kezét.

    -Öhm... Miyako ugye? - bólintottam.

    -Egyedül jöttél? Gond van? - néztem körbe de senki mást nem láttam.

    -Beszélnünk kell. - elég határozott volt.

Őszintén megmondva csodáltam is, igaz most találkoztunk csak, de olyan elszántság, határozottság látszott rajta. Bár én is ilyen lehetnék , ez fordult meg a fejemben...

   -Persze, gyere csak be. - álltam félre az ajtóból és bennebb invitáltam.

   -A többiek? - nézett körbe az üres raktár épületben. 

    -Elmentek bevásárolni. - mondtam.

    -Itt szálltatok meg? 

    -Igen, Daigo nézett utána kicsivel korábban mikor idekerültünk. Csendes hely és biztonságos. Ülj nyugodtan le. Ti hol szálltatok meg? 

    -Nem kell ez a barátias hangulat oké?! - értetlenül néztem rá. - Szóval itt maradtok?! Menjetek el! Mi jöttünk előbb ide, nem jó ha itt vagytok...

    -Tessék? Ugyan miért nem? Bem azt mondta...

    -Bem , minden zagyvaságot összehord, egy lágyszívű ember... De én féltem őket, hiszen ezen a világon csak ők vannak számomra. Remélem megérted, mi szeretnénk békésen megélni... Féltem őket, ígyis Bem az embereket menti és...

    -Nem fogunk bántani, legyünk barátok és...

    -Barátok?! Sosem hittem volna,hogy egy szörny, méghozzá , hogy is van ez a úrnő ilyent mondjon? Nem inkább alatvalónak akarsz minket? Legyen kit csicskáztass? - tette karba kezét.

    -Nem, sosem tenném. Sosem csicskáztattam semmit, Aemi és Daigo ők a barátaim és azt szeretném ha ti is azok lennétek. 

    -Oh, milyen kis érzelgős vagy. Nem, köszönöm. Átverheted Beméket de engem nem... veszélyesek vagytok ... és csak azt keresed, hogy irányits minket, hogy mi is szörnyek vagyunk és akkor tudj felettünk uralkodni. De nem, nem kell ! 

    -Bela, én nem tettem ellenetek semmit, miért nem adsz egy esélyt?

    -Mert nem akarok?! Mert nem akarok és kész. Én átlátok rajtad, csak most találkoztunk és máris a kegyes úrnőt játszod?! Hát nem kösz... én ebből nem kérek, szóval menjetek el innen! Menjetek el!

Menjetek el! Tünjetek el! ... szörnyszülött... Hirtelen éreztem, ahogy elfog a remegés... Láttam Bela arcán értetlenséget , de ugyanakkor biztonságkedvéért hátralépett.

   -Miyako! - hallottam meg Daigo hangját, aki kis idő múlva már előttem termett és megragadta vállaim.- Miyako nyugjd le! Nyugodj le Miyako! Mi a fenét mondtál neki?! -förmedt rá Daigo.

   -Én... én csak az igazat, hogy menjetek el... 

   -Miyako, figylej rám... minden rendben van, nem kell hallgassunk rá. 

Figyeltem rá és kiszürtem az alakját is...de valahogy nem tudtam, mintha egy vörös köd ereszkedett volna le, a remegésem már már odafajult,hogy éreztem ahogy átakarnék vátlozni, de ugyanakkor visszatarottam. 

   -Mi történik itt?! - a hang felé fordultam, amint felcsendült Bem és Belo léptek be a raktárba.

   - A kis barátotok kikészitette Miyakot... 

   -Mi mit mondtál neki Bela? - nézett rá Bem szigoruan. 

    -OH ember csak annyit, hogy menjenek el. Most ettől miért kell ennyire kiborulni? 

    -Nem tudtok ti rólunk semmit... Aemi szórakoztasd a vendégeinket, én addig kiviszem Miyakot. - ezzel átkarolt és igyekezett kifele vinni a friss levegőre.

Bem:

   -Most tényleg képes voltál idejönni és elűzni őket?!- néztem szigoruan Belara.

Bela mindig magának való volt, az a tipusu ember aki csak a tényeket fogadja el és előre halad. Persze megértem, hogy aggódik értünk hiszen egy család vagyunk, mindig is azok voltunk. Bela volt mindig az a személy aki realitást látta, aki abban hitt amit lát, hall és tapasztal, mindig óvatos volt , de attól teltekintve mindig bizott bennem és a tetteimbe és ha kellett azonnal segitett nekem vagy Belonak.

    -Ugyan, most nem értem mi rosszat mondtam és miért kell ennyire kiakadni. 

    -Miyako nem tud túllépni a múltján... -szólalt meg Aemi, mindenki rá tekintett. - Menti az embereket és egy jobb jővőre reménykedik ahol a szörnyek és az emberek békésen élhetnek, de ugyanakkor bosszúra vágyik, a szívét megpecsételte egy fájdalom , amivel harcban áll még magában is.

Senki sem mondott semmit, csak kislányra figyeltünk... tudtam, tudtam, hogy valami nyomja a szívét, hogy az a fájdalom a szemében ...

   -Miről beszélsz kislány? - térdeltem le elé és rá mosolyogtam.  

   -Egy ember... egy ember átverte... ezzel örökre pecsétet hagyva magaután... -értetlenül néztem rá, az előbb az érzelmekről beszélt most meg...

   -A szemről beszélsz? A szeme ami izzik vörösen még ha emberi alakban is van? - bólintott.

   - Hitt és hinni akar,  az emberek békésen együtt tudnak velünk élni... de ugyanakkor bosszút akar állni ezen az emberen, talán a szörny is beszél belőle ... nem tudom mennyire mondja komolyan , de nem tud tovább lépni...

És ekkor bevillant az a férfi... az a férfi a minapról! Lehet, hogy ő lenne  az... ismerte vagy legalább valaki akit ismer... megakartam kérdezni de ekkor:

   -Aemi mégis miről beszélsz?! - toppant be Daigo.  - Ne beszélj összevissza! 

    -Jól van... sajnálom! -hajtotta le a fejét. 

   -És pakolj össze tovább állunk!

    -Tessék?! - nézett megdöbbenten a kislány, de én is meglepődtem. - Ne már! De én akartam még játszani Beloval...

   - Nincs vita, összepakolunk és tovább állunk, Miyako is így döntött. 

   -De nem kell, elférünk egymás mellett és úgy volt, hogy együtt dolgozunk majd...

    -Úgy látszik nem mindenki van ezen a véleményen...- nézett rá Belara, aki karba tett kézzel állt és mikor rátekintettem csak vállat vont.

   -Bela, te tényleg nem veszed észre? Olyanok mint mi... Miért ne barátkozhatnánk velük? Emlékezz múltkor is segitettek és... és nem vagy kíváncsi a szörnyek történelmére? Elvoltál, hogy emberek között ostobaság lennünk, most találkozunk valakikkel akik hasonlóak, akik hasonló a múltunk és ezt is félre lököd? - hirtelen magamra sem ismertem, eléggé feszült voltam, pedig nem szoktam, minidg a higgadt,  megfontolt tag vagyok a csapatból.

  Bela csak durcásan félre fordult és elindult kifelé...

   -Nagyon sajnáljuk! -hajoltam meg. - De még ne pakoljatok össze!

  -Így van , megbeszéljük Belával. 

   -Nagyon kedvesek vagytok, de nem hiszem, hogy bele megy. De meg is tudom érteni ez az egész nektek új helyzet... 

    -Jobban vagy? -fakadt ki egyből magamból mikor Miyako elénk került. 

    -Igen. -mosolygott rám ... izzó bal szeme mintha lüktetne, éreztem ahogy jobb kezem megmoccan, de rögtön összeszoritottam...

Megakartam érinteni, nem is tudom mi ütött belém, csak hirtelen megakartam érinteni és ezzel az érintéssel erőt adni neki, eltörölni a fájdalmát.

     - Megbeszéljük, kérlek még ne menjetek el! 

     -Így van, ha többen vagyunk az csak jobb. 

      -Még akkor is ezt mondjátok ha azt mondom, hogy amit Aemi mondott igaz? Ha bosszút akarok állni egy emberen? Bem te megakarod őket védeni...

     -Nem tudom és nem tudjuk,hogy mi történt de ez már a saját döntésed, ebbe nem szólhatok bele... még csak most ismerkedtünk meg, megakarl..megakarunk ismerni és a későbbiekben elvállik, hogy mi a véleményünk erről az egészről... mindenkinek vannak fájó pontjai a múltban és mindenki valahogy átakarja vészelni.

    -Pfff... úgy beszél mintha ismerne...

    -Pontosan nem ismerlek, nem ismerünk, de megakarunk ismerni.

    -Bajba kerülhettek, ha összebarátkoztok velem, akkor a életetek megfordul, nem lesz olyan békés.

Nézett a szememben fájó tekintettel. De én csak elmosolyodtam és közelebb lépve hozzá megfogtam kezét:

    -Mikor volt nekünk békés életünk?  Fogjunk össze!

Miyako:

Bem szemei olyan szelidek voltak, olyan ragyogóak. És esküszöm olyan rézésem volt, hogy menten megigéznek , fogva tartanak és nem engednek el... 

    -Hallgatni akarsz rájuk?

   - Mármint?

    -Várni fogsz legalább még egy napot. - ült le Daigo.

    -Igen.... 

    -De miért csinálod ezt? Én nem értem... talán megtetszett Bem?

    -Micsoda?!... Pff...de...dehogyis. - tettem karba a kezem és elnéztem, bár nem értettem a saját reakciómat. - Csak... olyan rég találkoztunk szörnyekkel, mások árulónak vélnek, hogy emberekkel próbálunk barátkozni, de itt vannak ők , nem ismernek még és ők is azon vannak,hogy segítsenek az embereken. Úgy érzem mások, megakarom ismerni őket. Te nem vagy kíváncsi rájuk? Hiszen láttad az alakjukat, nem ismerünk olyan szörnyeket.

    -Oké, feltehetőleg elhiszem. Talán engem is érdekelnek egy kicsit... - most rajta volt a sor , hogy eltekintsen. 

Elmodolyodtam, így végül aznap és másnap délelőtt sem mozdultunk ki a raktárból. Abba reménykedve, hogy Bemék megjelennek és elmondják, hogy megbeszélték a dolgokat. Azért nem akartam, hogy összevessznek miattam. Tényleg megtudom érteni Belát, én is aggódok Aemi és Daigoért hiszen csak ők maradtak mellettem a legnehezebb időkben. Nem akarnám őket elvesziteni. De ugyanakkor egy furcsa érzés keringett bennem, hogy nem utóljára akarom látni Beméket... Bemet....

Bem:

    - Én egyáltalán nem értelek! Nem is ismerlek meg... amióta találkoztunk velük mintha kicsit ingatagabb lenne az érzéseid változása. Mintha hamarabb kitudnál jönni a sodrodból. Mondd , hogy nem tetszett meg az a farkas lány....

 Már másnap reggel volt a hajónkon voltunk. Belával az este folyamán nem lehetett beszélni, bármit mondtuk nem válaszolt , aztán korán elment lefeküdni. Viszont reggel kiadta ami magában volt:

    -Nem... nem... - nem   csak ezt hajtogattam magamban , de valahogy furcsa érzés keringett bennem.

Ugyanis nem akartam, hogy utoljára lássam Miyakoékat... Miyakot...

    -De te tényleg nem vagy kíváncsi rájuk? Milyen szörnyek léteznek még, ez egy külön világ, itt élnek közöttünk? ... Lehet tudnak valamit rólunk esetleg honnan származunk vagy valami...

Éveken keresztül azt kerestük,hogy honnan származunk, hogy hogyan születtünk meg, kik voltak körülöttünk... az első emlékünk az , hogy erdőben ébredünk csak mi vagyunk hárman, szakadt ruhákban, ugyanis valószinű azelőtt átvoltunk változva. Átváltozáskor szétszakad egy része a ruhánknak. De egyelőre sikeretlen volt az eredményünk, nem haladtunk semmit sem előre.

    -Semmi kérdés nem fogalmazott meg benned? - néztem rá. - Hasonlóak hozzánk.

   - Én csak.... úgy érzem ha velük vagyunk bajba sodornak... mégis ha igaz amit mondanak ő a szörnyek úrnője szerinted nem vadásznak rá... hallottad valakin bosszút akar állni, ha emellett marad te egyet tudsz érteni  vele? Hagyod hogy akár megölje azt az embert? És ha nem sikerül, ha csak több embert haragit magára? Mi is bajba sodrodunk. 

Ezzel ismét magunkra hagyott... fogta magát és durcásan megint elment...

    -De szerinted tényleg ennyire veszélyes ha velük barátkozunk?  - nézett rám Belo.

Néhány percig gondolkodtam... Miyako szemében láttam fájdalmat, bánatot... de van benne remény is hasonló remény, mint ami bennem, az a célja mint nekem, mint nekünk. Nem hiszem, hogy oly kegyetlen lenne, olyan törékenynek tűnik:

   -Nem... szerintem nem gond ha barátkozunk velük. -mosolyodtam rá.

Valóban így gondoltam, úgy éreztem ha ezen az uton elindulunk talán magunkról is megtudunk egy két dolgot. És érdekesnek találtam, hogy vannak más szörnyek is körülöttünk és bár Bela nem vallotta be szerintem ő is így gondolta.

Miyako:

Az utcákon sétáltam figyelve arra, hogy nincs e próbléma valahol... úgy éreztem kicsit megkell járjam magam, friss levegőt szivjak. Azóta semmi hirt nem hallottunk Bemékről. Talán mégsem sikerül meggyőzniük. 

Ahogy így sétáltam észrevettem ahogy egy közeli parkba egyedül üldőgél Bela... Megsem gondoltam jó formán, hogy odakellene szóljak , egyáltalán beszélnem kellene e vele, de lábaim mégis felé tartottak:

   -Leülhetek?- léptem mellé.

Nem fordult teljesen felém, csak szeme sarkából nézett fel rám. 

   -Nem az én padom. Ez egy közterület, bárki bárhová leülhet. - válaszolta .

Leültem mellé, de ő kis idő múlva felállt:

   -Várj! - szóltam utána. - Tényleg nem beszélhetnénk?

    - Még mindig itt vagytok? Azt hittem elmentek... -bár megállt nem nézett rám.

Csak lehajtottam a fejem...

    -Tényleg nincs esély rá, hogy mi ketten jól kijöjjünk?

Csend támadt ránk, nem válaszolt semmit.... a távoli autok robogása hallatszott ideig és néhány ember nevetése... de körülöttünk csend, senki sem volt a környéken.

    -Ne értsd félre, nincs bajom veled mint ember... pusztán féltem a családomat. 

Belára néztem , akinek sikerült egy halvány mosolyt elcsipnem , majd indult is tovább... De ahogy két lépést tett zajra lettünk figyelmesek és lövésekre. Összenéztünk, szerintem ugyanarra a gondoltunk és a zajok irányába kezdtünk egyszere szaladni. A zajok egy cég második emeletéből hallatszodtak , már kisebb tömeg gyűlt kint mindenki azon beszélve,hogy valakik betörtek oda. Hátsóbejáraton léptünk végül is be  és óvatosan közelitettük meg a helyszint ahol 1 darab maszkos férfi állt a terem közepén. Nem volt valami nagy cég, vagy 5-en ha lehettek bent, mind a földön hevertek. A férfi úgy tűnt megbolondult kezével összevissza kalimpált és mindenkit arra utasitott, hogy maradjon a földön mert ha nem lelövi. Belával összenéztünk , közösen kellene valamit lépjünk. Átváltozni nem tudunk azért ez az 5 ember is... ha kilépünk talán azonnal lelövi valamelyikünket, szóval mit kellene tegyünk? Csak néztem Belát, ahogy ő is engem. 

   -Nem fogom feladni magam, nem fogom feladni magam! 

Járkált fel alá a maskzos férfi... jaj bár közelebb érne talán megtudnám igézni.... 

    -Tennünk kell valamit!- suttogott Bela.

    -Én is tudom, de mit? Átváltozni nem tudunk... 

    -Talán csak várjunk és a segítség magától felkerül... 

    -Nem... nem megkell menteni az embereket! -hajtogattam elszántan de ekkor...

    -Hé! Ki van ott?! Gyere elő vagy én megyek de akkor egy golyóval kerülsz ki?!

Francba... ez most nekünk szólt?

Bem:

Tulajdonképpen nem vártam sok időt, hogy én is kimenjek sétálni Belo is követett. Felmentünk egy épület tetejére és ott ütöttem meg a botom, hogy belássam az egész várost. Néhány férj a feleségével vitázott vagy épp azon, hogy a nő szerint azt mondta kövér a férje, vagy hogy már megint a férj csak a lábát logassa, estleg egy két pohár is benne van... minimális , szokásos... de ekkor

    -Gyerünk! Állj fel! Azt mondtam állj fel!

Azonnal kipattant a szemem, amikor láttam , hogy kihez beszél egy maszkos férfi fegyverrel a kezével:

   -Miyako! - mondtam ki hangosan, amin Belo is meglepődött.

Egy cégnél voltak, vagy valami hasonló, ez maszkos férfi valószinű, hogy rablást intézett. De mit keres ott Miyako? És a feküdt emberek között ott volt még Bela is. Nem tétlenkedtem, ahogy Belo is tudta merre vezet az utunk, elindultunk Miyakohoz és ahhoz a férfihoz. Bántani fogja?  Megkell mentsem. 

48.rész Árnyék boldogság

 

Szerelemi árnyék

48.rész Árnyék boldogság (utolsó rész)

Jun: (1 évvel később)

Lassú zene töltötte be a terepet, mindenhol mosolygos arcok, pohár koccintások és tányér csörömpölések hallatszodtak. De a legboldogabb és leggyönyörűbb teremtmény ebben a teremben, nem ebben a világban, itt állt előttem , karjaimban tarthattam és vele ringatozhattam a lágy zenére.

   - Mi az? Miért nézel így rám? - húzta fel kíváncsian szemöldökét.

    - Csak csodálkozom, hogy a világ legszebb nője lett az én feleségem. Mivel érdemeltem ki? - elpirulva tekintett el. 

    - Hát igen... talán azzal a piros kártyával Mr.Matsumoto? - fordult vissza felém sunyi tekintettel.

     - OH, valóban? Én meg arra gondoltam, hogy azzal az ütéssel... aj... -érintettem meg az állam. - még most is belesajdul ha rá gondolok, Mrs. Matsumoto. 

    - Na... - lökött el nevetve.

     - Airi, Jun... - léptek mellénk barátaink. - Sok boldogságot kívánok! - szólalt meg először Sho. 

    - Köszönjük!  Végre leküzdöttünk minden akadályt  - karoltam át feleségemet. 

    - De azt sosem bocsájtom meg, ha egy könnycseppet is ejt miattad. - kacsintott a végén rám.

     - Nem fogom, mindent megfogok neki adni és a gyerekünknek!

Sho, Kazunari, Satoshi, Misaki , Momoko , Uchiya és Miyabi is mosolyogva nézett ránk. 

     - Apa! Anya! - hangzodott fel kislányunk hangja, amint Megumi karjaiban felénk hozta.

     - Szia kishercegnőnk!- vettem át karjaimban, olyan szép volt mint édesanyja , bearanyozta az életünket. - Hogy érzed magad? Akarsz táncolni? - lelkesen bólintott majd hárman kezdtünk táncolni .

A kis Mimikonak nagyon tetszett hangosan nevetett fel és gyermeki nevetés töltötte be szívünket. Ő volt a szemünk fénye. Már egy éve, hogy megszületett, mintha csak tegnap lett volna. 

    - Jun, Airi ezt a nagy dobozt, most hozta a kiszállító! - lépett mellénk Saiki és egy szépen becsomagolt sárga csomagolópapir doboz felé mutatott.

    - Huh!  - szólalt fel a kislányom, puszit nyomtam arácra.

    - Mekkora ajándék, az de kitől jött? - nézett körbe Airi , majd kezébe vett egy kis üdvözlő kártyát. 

Mellé léptem és elkezdtem olvasni a rajta levő szöveget: "Sok boldogságot kívánok! Legyetek nagyon boldogok! Airi kedves ha bármikor megbántana ez az idióta, nyugodtan csörögj rám és odarepülök. 

Üdv: Yuta. U.I. A dobozban van egy kis ajándék a kishercegnőnek is." Airivel mosolyogva néztünk össze , majd visszafordoltunk a táncparkett felé és tovább ringatoztunk a zenére. A legszebb napunk eljött és nem rontotta el semmi, nem már nem rontsa el semmi a jővőt sem, a fényes jővőt ami beárnyékolodott a szerelem kivilágitotta .

Szóval, mik is történtek az elmúlt évben? Yuta az égnek hála, időben kapott ellátást, sikeresen kivették a golyót és néhány hét elteltével felépült. Ezek után úgy döntött, hogy visszaköltözik New Yorkba és egyelőre karrierjére koncentrál és keres egy helyettest Amonért. Tanabu, Amon és emberei lelettek tartoztatva és jó ideig nem fognak kikerülni onnan. Az események eléggé megrázták a szüleinket is. Bár anyám először vitatkozni kezdett Airi szüleivel, hogy az egész Airi hibája, hogy veszélybe sodordtam. Barátainkkal, testvéreinkkel eléjük álltunk és utoljára megkértük, hogy fogadják el kapcsolatunkat és hadd legyünk együtt boldogan, ássuk el a csata bárdot, vagy ha nem hátat forditunk, saját lábunkra állva és többet nem lássák a gyerekeiket. Na ez azért már igen megrázta a szülőket és bekellett lássák, hogy Airivel akkor leszünk egészek ha együtt vagyunk. Az elején kicsit döcögösen indult a kapcsolat, pláné anyám és Airi apja között. De végül megbékéltek ők is egymással és nagy terveket kezdtek szövőgetni a két cég egyesítéséről beszélve. Saiki nagyon boldog, hogy húga végre boldog lehet és Megumi is, hogy én is végre talpra estem és boldog lehetek. A srácokkal berobbantunk a köztudatban és egyre több munkánk adodott amivel csak úgy szárnyaltunk és sikerre sikert halmoztunk. Ahogy a lányok mint a Buono mint a C-ute remekeltek és szárnyaltak a siker felé. Kimiko büszke volt ránk , na de persze annak még jobban örült, hogy most már minden együttes sinen volt és nem volt kiszakadások. Lassan minden akadály legördült előttünk és egyenesben volt az életünk. Egyenesben együtt... Airivel sokat látogattuk Yutat, akivel újra kibékültem és jó barátok lettünk. Néhány hónapra rá Airit elhívtam és visszamentünk az iskolába, ott is a kantinban:

     - Jun, miért hoztál ide ? - értetlenkedett szerelmem és kíváncsian nézett rám. 

    - Emlékszel... - kezdett körbe nézni. - Itt láttalak először meg... Az egész suli arról beszélt, hogy Buono együttes jön... engem nem izgatott annyira a dolog. Nem értettem miért vannak úgy el a dolgokkal. De itt az ebédlőbe, ahogy állatként őrjöngtem megláttalak és telejesen elvarázsoltál az első pillanattól kezdve. Rideg voltál, keserű... de én mégis megláttam a melegséget benned. Itt kezdődött minden , itt kaptam tőled azt az ütést...- fordultam felé ütött egyet a levegőbe.  - Abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy te más vagy mint többi lány. Hogy kellesz nekem, hogy téged akarlak mellettem látni és megvédeni. Lassan, lassan meg belédszerettem. 

    - Én is szeretlek! Azóta a pillanatóta amikor első csókunk után utánam jöttél, mióta folyton civakodtunk és egymás ellen háboroztunk. Azt gondoltam, hogy olyan arrogáns vagy és utállak... de közben lassan, lassan belédszerettem. - egymásnak támasztottuk homlokainkat. - Azóta nagyon sok mindne történt velünk, jó és rossz pillanatok... néha azt hittem, hogy örökre vége, hogy utjaink nem keresztezik többet egymást ... de nem így lett. A sors akarta vagy a végzet vagy az égiek ... nem tudom és nem is érdekel. De nagyon hálás vagyok, hogy mindig visszataláltunk egymáshoz, mert nélküled nem lennék egész... - lágy csókot nyomtott ajkamra.

    - Örülök, hogy ez hallom... mert én se nélküled. Éppen ezért... - lassan letérdeltem, Airinek rögtön könnyek szöktek a szemében. - Airi Suzuki szeretnélek téged és a születendő gyermekemet a világ legboldogabb embereivé tenni, mindent megadni nektek és együtt megöregedni! Lennél a feleségem? 

Ekkor egy kis zöld bársonyos dobozt húztam ki zsebemből és felnyitottam, ott egy ezüst kövekkel diszitett gyűrűt rejtett. 

   - Igen... Igen... - ugrott azonnal a nyakamba Airi minekután felhuztam rá a gyűrűt.

Az eskűvöt nem tarottuk meg rögtön, a gyerek születése után szerettük volna megtartani. Így ezért került csak most sorra. Ezek után Airivel összeköltöztünk, szerettem volna mellette lenni a terhesség ideje alatt, segíteni amennyit csak tudok. Bár pont ennek okaként egyelőre csak náluk huztuk meg magunkat, hogy még az édesanyja is segítségünkre legyen ő is. De jól megvoltunk és tényleg nem történt az utóbbi időben semmi csak jó dolgok. Mind én , mind Airi már izgatottan vártuk a megérkezését és nagyon boldogok voltunk mikor először karunkban tarthattunk.

Egy klipp forgatáson vettem részt pont a srácokkal.:

    - Gondolom már nagyon izgatottak vagytok hiszen nemsokára megszülteik a pici... - ült le a kanapéra Kazunari, éppen szünet volt.

    - Igen... Airi már azt sem tudja, hova kapja a fejét, egy nap 10-szer megnézi, hogy minden megvan-e a gyerkenk ami szükséges... Azt sem tudom, már , hogy hogy nyugtassam és ültessme le , hogy pihenjen. 

    - Hát de azért biztos te is izgulsz és idegeskedsz... - tekintett rám Masaki.

    - Természetesen... még mindig el nem tudom képzelni, hogy lesz egy gyerekem, egy kis csöpség aki egy része én és egy része a szeretett nőm lesz. Egy kislány aki biztos, olyan szép lesz mint az anyja...

    - Oh halljuk ide, már is az apa beszél belőle... Mi lesz mikor a lányodnak udvarlói lesznek... - nevetett fel Kazunari.

    - Talán majd kell szólni nekik, hogy óvakodjanak a papától! - nevetett fel Satoshi is.

Én csak a fejemet ráztam, de közben mosoly hagyta el az ajkiamat. 

    - Jó apa leszel, ezen ne törd magad! - lépett elém Sho és mintha olvasott volna a fejemből azt mondta amit kellett. Mosolyogva bólintottam. 

Már épp azon voltunk, hogy folytassuk a forgatást amikor megszólalt a telefonom, kijelzőn Airi neve szerepelet:

   - Szia édesem! Valamit szeretnél ha vennék? - az elmúlt hónapokban ahogy terhes nőnek szokás nagyon falánk lett, főleg pudingot kívánt meg és lefekvés előtt vagy felkellés után szeretett pár dobozt megenni. - Talán elfogyott a puding? 

De ekkor hirtelen lestoppoltam, gyors lélegzést hallottam a vonal másik felében:

    -Szerelemem mi a gond? - a fiúk is megálltak és visszafordultak hozzám.  

    - Jun... Jun... 

    - Airi! Airi! Mi a gond?!  - már nem csak a fiúk, hanem a stáb többi tagja is rám meredtek. 

Ideges kezdtem lenni, remegni kezdett a testem... 

    - Jön a baba... 

     - Tessék?  -döbbentem le. - De nem lenne még egy hét? 

     - Jun! ITt Miyabi... most tényleg ez érdekel téged? Elfojt a magzat vize, jönnek a fájások... Jun ez annak a jele, érkezik! Airi nem akart megzavarni a munkádban, rajtad is áll a döntés, mi itt leszünk mellette, te?

    - Jun mi történt? - szólalt hozzám először Kazunari és közelebb lépett.

    - Van valami gond Airivel?  - kérdezte Sho. 

     - A gyerekem uton van... - emeltem fel lassan a fejem. 

       - Mi de nem volt még egy hét?  - kérdezte Satoshi.

     - Én is azt hittem... de... most most... mennem kell! 

Hát ez nem volt kérdés, természetesen ott akarok lenni a gyermekem születésén . Azonnal hátat fordiotttam és elekzdtem szaladni a kocsimhoz. A srácok is követtek majd azonnal a korházba vettük az irányt. Ott eligazitottak és bementem a szülőszobába.

    - Jun... - emelte kezét felém Airi... gyorsan elfogadtam és arcomhoz emeletem - Ott hagytad a munkát?

Gyorsan lélegzett és izadt volt.... 

     - Mi ez a kérdés még szép, hogy ott hagytam! Itt akarok lenni a gyermekem születésén , melletted!

 Homolokon csókoltam , Airi felkiáltott :

     - Airi! 

     - Ön az apa? - lépett be egy kék köpenybe az orvos, bólintottam. - Legyen a felesége mellett, mondja hogy lélegezzen mélyeket .

Bólintottam és simogatni kezdtem Airi fejét, miközben nem egyszer ismételtem , hogy lélegezzen mélyeket. 

Airi: (3 évvel később)

Aztán megszületett a mi lányunk akit közös megegyezés alapján Mimikonak hívtunk el. Jun nagyon aggodott, hogy esetlegesen nem e történt valami, hogy 1 héttel korábban jött, de az orvos megnyugtatta, hogy nagyon egészséges kis gyermek és erős. Azóta a nap óta Mimiko bearanyozza a napjainkat és amennyire csak lehet vele vagyunk. Egy két kisebb munkát vállatam még az év során, de nagy részt Mimiko mellett voltam és Jun is amint tehette igyekezett haza. Mindketten ott voltunk az első lépéseinél és  az első szavánál is . Nagyon boldogok vagyunk, Mimiko nagyon szereti a srácokat és a csajokat is... szinte soha sincs egyedül, mindig akad valaki aki nagy boldogsággal vigyázz rá. Kazunarival sokat bolondozik, Satoshi és Miyabi sokat játszik vele, Misako sokat olvas neki, Momoko és Uchiya sokat viszik a játszótérre és Sho szeret neki mesélni. De persze azért mi is kivesszük a részünket, nagyon szeretjük ezt a kis csöppséget, boldog család vagyunk. Mimiko születése után 3 hónapra elköltüztünk szüleimtől saját házunkban és folytattuk saját életünk felépítését. 2 év után ismét munkába álltam, Buono, C-ute koncertek sorozata követte egymást, sikeresek voltunk, ahogy a srácok is szárnyaltak és népszerűbbek lettek folyton folyton , sikeresebbnél sikeresebbek. Az évek során Momoko és Uchiyama követett a sorban, hogy összeházasodjanak, majd Satoshi és Miyabi is. Kazunari is megismerkedett egy lánnyal és összeköltöztek, egyelőre nem sietik el a dolgot. Sho láthatárán nincs senki, de nem bánja azt mondta egyelőre csak a karrierjére szeretne koncentrálni. Yuta  volt látogatoban az eskűvönk után néhány hónapra. Mimiko odavan érte, nagyon kedveli . Nagyon boldog voltam, hogy minden rendeződött és ő is itt van mellettünk. Sőt talán nemsokára neki jön az eskűvője, megismerkedett egy lánnyal, bár bevallása szerint nincs semmi olyan köztük. De na kitudja... A Matsumoto és Suzuki cég  miután egyesitette erejét, még erősebb és sikeresebb lett mint eddig bármelyikük is. Bár egyelőre háttérben tették ezeket az ügyeket, hogy unokájukkal tudjanak lenni. Ők is nagyon sokat segitenek és Jun édesanyjával is sikerült megbékelnem és már jól jővünk ki. Én és Jun boldogabbak vagyunk mint valaha, szerelmünk tovább szárnyal és világit nem vetve árnyékot semmire, ragyog csillog és szédítően boldog. 

    - Apa olyan menő! - áradozott Mimiko.

Mostanába folyton úgy fekszik le, hogy vagy tőlem, vagy Juntól néz meg egy videót. Folyton egyikünk éneket dudolva, énekelve így is nap mint nap. Nagyon aranyos, elmondása szerint ő is énekes akar lenni. Erre a nagyapja azt mondta, hogy ő biza azonnal felfogja venni és tudja, hogy képes rá. Persze mi is támogassuk bármi is legyen az álma. Egy csapat vagyunk és azok leszünk örökre... mi hárman... azaz...

    -Igen, valóban az! - nyomtam egy puszit feje bubjára. 

   - Ki menő? - érkezett meg nagy vigyorral az emlegetett szamár. - Hercegnőm te még nem alszol?! - nyomott egy puszit Mimiko fejére, majd azonnal mögém jött és átölelt, mellénk feküdve.

    - Most fejeztük be a Truth videót... Olyan menő voltál benne apa! 

    - Köszönöm kincsem! Te jól vagy? - nézett rám és megcsókolt, bólintottam. - És a kis bajnok is jól vagy? - simitott le a hasamhoz.

Jaj igen, azaz mi négyen leszünk egy csapat ugyanis Mimikonak testvére lesz, egy kisfiú. 

     - Mikor lesz velünk a testvérkém? - nézett fel ragyogó szemekkel a lányom. 

    - Hamarosan... de most már ideje aludnod! - megpaskoltam Junt, hogy kelljen fel térjünk mi is az ágyunkhoz, de a lányom megfogta kezem.

    - Nem lehetne, ha már... így összegyültünk, hogy itt aludjatok velünk? - nézett fel kis boci szemekkel.

Junra néztem, aki gondolom azon gondolkodott, hogy mennyire lenne jó nekem...

     -Rendben! -szólaltam meg először. - Egy családi éjszaka... - kacsintottam kislányomra, aki örvendve fel kiáltott.

    - Biztos vagy ebben? - suttogta Jun.  - Kisebb az ágy...

     - Nem lesz semmi baj, az öcsikéje is biztos, hogy örülni fog ennek. tettem kezemet a hasamra.

Jun elmosolyodott és lehajolt megpuszilni nővekedő pocakomat. Majd oldalra fordultunk, ő engem ölelt át én meg a kislányunkat és mesélni kezdtünk neki... együtt egy boldog befejezésű mesét.

A boldogságunk tetőfokon, már tényleg mi lehetne ennél jobb? Van két szép gyermekünk, a család mellettünk áll, barátaink vannak, fedél a fejünk fölött, karrier ami egyenes uton megy és együtt vagyunk végre együtt és innen már semmi sem választhat el. 

És itt van az uccsó rész., eljött a boldog befejezés. Elnézést kérek, hogy ennyit késtem a részekkel a nagy kiesséssel. De itt van, igyekeztem az elmúlt hetekbe befejezni. És terveim szerint elég jól sikerült és nagyjából a tervezett hosszal. Remélem, hogy tetszett nektek ez a történet és továbbra is követni fogtok hiszen mint láthattátok jön az új történet és A tenger félhomályában történetre is van ihletem, szóval hamarosan onnan is kaphattok :) részt. Jó szorakozást addig is! Kellemes hetet!

47.rész Árnyékba borulva

 

Szerelmi árnyék

47.rész Árnyékba borulva

Jun:

    - Gyermeked anyját?!  - szemeim kikerekedettn meredtek előre, miközben úgy éreztem, hogy lábaim földbe gyökereznek és egész testem lelenne láncolva... 

Fejemet lassan forditottam Airire felé, akinek már szemei tele voltak könnyel és remegett... 

    - Gyermeket vársz.... tőle? - értetlenséggel meredtem rá, választ akartam most...

Bár hirtelen úgy éreztem, hogy a világ kicsúszik a lábam alól. Nem lehet ez képtelenség... Airi nem adhatta oda magát ennek a szemétnek...

    - Megerőszakolt?! Mondd, hogy igen...  - közelebb léptem, de Airi elé tette kezeit, megállítva.

    - Ugyan már ilyennek gondolsz engem? Airi az én mennyasszonyom miért gondolod, hogy olyan aktus nem lehetne köztünk?! Az én mennyasszonyom! Szóval miért vetné rá igényt? Miért akarnád azt elvenni ami nem a tiéd?

Nem néztem Yutára, tekintetem még mindig Airin volt, aki nem mert a szemembe nézni, csak zokogott és zokogott... Nem, ez lehetetlen Airi biztos nem adta oda magát, Airi, Airi engem szeret, Airi nem tenné ezt, nem adná magát oda megígértük, megígértük, hogy együtt leszünk...

    -Hazudsz! - átszelltem a köztünk lévő távolságot és megragadtam Yutat a polójától. - Hazudsz!

     - Én nem hazudok, tudom, hogy tudod, hogy Momoko és Miyabi volt nálunk, találkozta Airivel, aki elájult. Airi jól van, sőt csodás hírt kaptunk terhes. Szerinted ki más lenne az apa ha nem? Csak az nem jár a fejedben, hogy te vagy az apja?! - Yuta elnevette magát, majd szuros tekintettel ellökött magától. - Na most már elég legyen! Hagyj végre békén minket, fogd fel, hogy Airi az én feleségem lesz! 

Ezzel Airi felé fordult és felé nyújtott kezét, Airi kisebb tétovázás után elfogadta... Elindultak visszafele a ház felé... ökölbe szoritottam a kezem és lehajtottam a fejem. Nem, nem Airi engem szeret, nem hagyjuk fel a kapcsolatunkat, nem mondunk le róla... nem mondok le róla és tudom, ő sem tette!

    - Airi engem szeret! - kiáltottam el magam, Yuta és Airi megálltak. - Ha nem akarod elfogadni rendben, ne fogadd el! De tudom, hogy ő engem szeret és nem fogok többet elfutni, nem fogok többet önző lenni és történjék bármi nem eresztem el Airit. Küzdjünk meg, tegyünk pontot a végére! De ne pisztollyal, legyünk férfiak és döntsük el férfiként! 

Airi nézett előre rám, aggodalmat sugallt a tekintete és azt, hogy ne csináljam. De elhatároztam magam, nem tágítok, nem futamodok meg ... nem leszek önző és Airi mellett leszek, nem hagyom, hogy egyedül zsörtölje magát és védjen engem, érte vállalok bármit.

    - Elég makacs vagy... - Yuta végre megtisztelt azzal, hogy megforduljon és szemembe nézzen. - Rendben! - felemelte pisztolyát és lassan a földre helyezte. - Igazad van, tegyük pontra ezt . Győzzőn a jobbik, aki nyer az örökre félre áll ! - elvigyorodott, ettől csak még jobban felforrt az agyvizem és nem is vártam többet, hogy bemossak neki egyet.

Nem adom át Airit ennek a szemétnek! 

Airi:

Elakartam mondani, elakartam kiálltani magam, hogy ez nem Yuta gyerek, hogy tényleg hazudik, hogy ez a gyerek a tiéd. A mi szerelmünk gyümölcse... De féltem, rettegtem, hogy Yuta valamit tenne a pisztollyal a kezébe ha elmondom az igazat... így hallgatásban merültem. Fájt, fájt azt a bánatot, azt a fájdalmat látnom Jun szemében , de féltettem életét. Ezt a döntést láttam a legbiztonságosabbnak. Amikor Jun elkiálltotta magát meglepődve fordultam felé , a szavak amiket mondott a szívemig hatoltak. És bár örömömben karjaiba rohantam volna, még mindig óvatosnak kellett, hogy lennem. Bár közbe tekintetemmel az üzentem neki, hogy ne csináljon hülyeséget. Tudtam, hogy Yuta beleegyezik és próbálkoztam leállítani őket, nem sikerült. Pofonok, ütések, rugások csattantak el: 

    -Ne! Kérlek Jun! Yuta! Álljatok le! - könnyeimmel küzközdbe próbáltam közéjük állni, de nem sikerült. 

Csak egyszerűen támadták egymást, eszeveszettül, meggondolatlanul. Én nem akartam, nem akartam, hogy idekerüljünk. Miért? Miért történik ez?! Hol Jun, hol Yuta esett a földnek, orditottak egymásnak, nem akarta egyikük sem abba hagyni. 

   - Megfogod bánni azt a napot, mikor nem adtad fel az én mennyasszonyomat! 

    - Azt csak akarod... - állt fel egyből Jun és ismét bevágott egyet Yutának. - De Airi nem szeret téged! Airi engem szeret és mindig is engem fog! Miért nem akarod elfogadni ezt?! Ha tényleg szeret, ha tényleg lehoznád neki a csillagokat, akkor miért nem akarod, hogy boldog legyen?!

    - Az én gyermekemet várja, ezt is elfelejtetted?! Amíg nem voltál a képbe, amig nem voltál a közelünkben nem volt semmi! Airi elfelejtett volna! - ismét ütés... lassan a földre rogytam, 

    - Ne verekedjetek... kérlek... 

    - A te gyereked! A te gyereked! Rendben?! Felnevelem, sajátomként fogom szeretni, Airi fontos nekem, Airi az egyetlen akiért bármit megtennék és nem mondanék le soha! Együtt akarok vele lenni! Együtt akarok lenni vele, mellette lenni! 

    - Na azt várthatod! Nem fogom, én sem átengedni! Juuuuuun!!!! - 

    - Yuuuuta! 

Csak verekedtek, verekedtek... mindketten fáradtak, de egyikőjük sem adta fel, próbáltam nyugtatni magam, de ugyan ilyen helyzetben, hogy lehetne. És senki sem volt a környéken, hogy segítséget kérjek. Mint Yuta, mint Jun megvolt sérülve, de ennek ellenére sem álltak le. Közéjük meg nem sikerült állnom... bárhogy is próbáltam.

    - Kérlek ! Álljatok le...

De a következő pillanatban két kar megragadott és megához rántott... Felkiáltottam és a fogva tartomra néztem, szinte azt hittem, hogy rosszul látok , nem lehet... hogyan? Mikor? Mióta? 

    -Airi! Te szemét! Eresz el! - előre forditottam fejem , Jun és Yuta már nem harcoltak, mindketten engem néztek, azaz minket. 

    - Tanabu Port...  - Yuta döbbenten figyelt minket, szóval mégsem káprázik a szemem és tényleg ő tart fogva... 

Éreztem ahogy a testem átjárja a félelem, ahogy átjárja , amit rég éreztem már ilyen félelemet...

    - Tanabu Port? - tudatosult Junban is a név jelentése.

    - Rég találkoztunk Yuta! - vigyorgott rá Tanabu. 

      - Mit akarsz te szemét?! Ereszd el! - lépett előre egyszerre Junnal, de a kövektező pillanatban Tanabu előrántott egy kést és a nyakamhoz tartotta... felsikoltottam, Jun és Yuta mozdulatlan maradt.

    - Nem, nem,... végig fogtok hallgatni vagy különben elcsúfítom ezt a szép kis pofiját . 

Remegtem, Tanabu szoritotta a karom, miközben a kés szinte arcomat érte.... Közben vagy 10 férfi jelent meg pisztollyal a kezében és körbevett... 

     - Felújtitottam kicsit a csapatom.

     - Jól van... - szólalt meg Yuta és felemelte a kezét, közben intett egyet a fejével Junnak, hogy lépjenek egy hátrébb... Bár Junon látszott, hogy azonnal beütne egyet mindenkinek és magához húzna, azt tette amire kérték. Tanabu visszahelyezte a kést.

     - Rég találkoztunk édes... - simitott végig a kezével, mire mind két srác megfeszült. - Nagyon hiányoztál tudod... - fülemhez hajolt és belesugott, miközben a fiúkra nézett, mert pontosan tudta, hogy megfogja őrjíteni őket.

     - Ne... Jun kérlek! - vettem észre, hogy tenne egy lépést... - Kérlek ne lépj el!  - néztem könnyes szemekkel rá, látszott, hogy örlődik.

    - Megfoglak menteni, nem hagyom, hogy bántsanak! - nézett rám elszántan.

     - Folytatva a beszédemet... Nem tudtam, hogy ilyen ünnepélyes napon érkezem ide. Yuta Yamada és Airi Suzuki egybe kellnek... igazán boldogságos hír. Kicsit szíven ütött, hogy nem kaptam meghívot, na de nem baj, én nem feledkeztem meg az ajádnékról... Oda is akartam adni, de amikor a házhoz értem nagy felfordulás fogadott, ugyanis a mennyasszonyt megszöktették. - ebben a pillanatban tekintete Junra tévedt, aki ha tudna most ölni tekintettel , Tanabu halott lenne már. - Jun Matsumoto, No Minwoo után Airi szerelme... Airi nem akarta, hogy bajba keveredjen így nem mondott semmit sem a múltjáról, mikor Amonék érte jöttek, csak úgy elhagyta.... 

    - Ah... - odalökött az egyik emberének. 

     - Ott találkozott Yutával, aki az úk "vezérük" Amonéknak - a vezérük szót kezeivel macska körömmel jelezte. - Kicsit felforosodott a hangulat, egy párt alkottak. Visszatértek 1 év után, ahol bejelentettéek házasságukat, de Jun Matsumoto is. Elakarták egymást felejteni, pontot akartak tenni, de mégsem tudták ... Jun és Airi elzárt szerelme felszinre került újból... Felakarták bontani a házasságot, de Yuta, hallani sem akart róla... bezárta a leányzot és eskűvőig szinte ki sem engedte. Airi terhes lett és azt hazudta Matsumotonak, hogy az ő apa, miközben mindannyian tudjuk, hogy az apa Jun. 

Tekintetem azonnal Junra szegeződött, akkor ledöbbent, majd kis idő múlva ökölbe szorult kézzel Yuta felé fordult és megragadta a gallérjától:

    -Jun...- szóltam és próbáltam kiszabadulni de nem sikerült.

    - Te szemét! Hazudtál nekem? Airi tőlem terhes! 

     - Dehogyis, ez őrült, össze vissza hadovál! - kiáltottak egymásnak. 

     - Őrült, ez sziven ütött. Airit félelembe tartotta... Azért nem mondott semmit, mert félt, hogy Yuta bántani fog téged. Nem így van? - hozzám lépett ismét és megfogta az állam. - Gyere áruld el, áruld el, hogy kitől van a gyerek. Igérem, hogy nem fogom engedni, hogy Yuta bántsa a szív szerelmedet... 

Rettegést fogott el, tekintetem Junra szegeződött aki elengedte Yutat és remény teljes tekintettel rám nézett, majd Yutára szegeződött pillantásom, aki dühösen meredt Tanabura... 

    - A gyerek... a gyerek... a gyerek Juné . - mondtam ki, sosem hazudnék a saját gyerekemről, sajnálom Yuta, ha kikell mondani akkor nem hazudok róla. 

Jun arcán hatalmas megkönnyebülés látszott és mosolyra huzodott a szája. 

     - Honnan tudsz te ennyi mindent?! - sziszegte fogai közül Yuta. - Van egy árulonk... 

Árulonk? A csapatból... Yutat valaki átverte...

    - Csak nem hitted azt, hogy tényleg mindenki azután a kis harc után melléd áll? - vigyorgott Tanabu és ebben a pillanatban hátra nézett, ahol egy férfi állt kosztümben.

    - Amon... - kerekedett ki a szeme Yutanak. 

Még én is meglepődtem, hiszen olyan jóban voltak, Amon mindig Yuta mellett állt, tanácsokkal látta el, segített neki... megvédte... azt hittem, hogy ritka barátság van köztük...

    - Te... - szoritotta össze Yuta mérgesen fogait. - Hogy merted?! Én... én testvéremnek tekintettelek! Jobb kezem voltál, mellettem álltál az első perctől.. .akkor mégis miért?! Mondd, hogy valamivel fogva tarott, áruld el!

    - Amont, dehogyis, Amon a kezdetektől kezdve nem hagyott el engem. Igaz, ő mondta először a szavakat, hogy legyen elég. De mindazok után felhívott és ezeket a szavakat használta. Így egyszerűbb lesz elfogni Airit, aki mellettünk fog maradni mert azt fogja hinni a "vezér" te lettél és én már nem vagyok. Még nekem is leesett az állam, hogy ilyen jó szinész Amon. - nevetett fel hangosan Tanabu. 

     -Tessék? Ez igaz! Szólalj már meg! 

    - Minden egyes szó igaz! Aki Tanabu Port mellett van az csak előre lépked és nem néz se jobbra se balra! -mondta szemrebbenés nélkül. 

     - Te idióta! -ezzel Yuta átszelte a köztük lévő távolságot és bevágott egyet Amonnak. - Én biztam benned, mindent megosztottam veled! 

Amon szája széthasadt, így kezét odatette, majd felnézett és felnevetett:

    - A barátság semmit sem ér! 

Yuta majd szétrobbant a dühtől, szóval Amon végig besugó volt és mindenről értesítette Tanabut... 

    - Ez az! Lássalak ahogy tombolsz, lássam ahogy véred felpezsdül- vigyorgott Tanabu Yutára, mint egy őrült. - Tudod Yuta, büszkeséggel tölt el hogy egy olyan lépett a helyemben mint én . - ezzel Yutához lépett két férfi és Junhoz is és mindkettőjüknek beütöttek egyet.

    - Ne! - kiáltottam fel.

     - Nem vagyok olyan mint te! 

Kiakartak szabadulni de nem sikerült. 

    - Oh, dehogynem. Rettegésbe tartottad Airit, éltél a hatalmaddal és megakarod ölni aki az utadba áll- mutatott Jun felé , ismét ütés csapodott mindkettőjüknek. - Évekkel ezelőtt elítéltél tetteim miatt, de te is olyanná változtál. Ilyenné, mint én ... 

Yuta lehajtotta fejét, újabb ütés következett...

    - Elég! - kiáltottam el magam. - Fejezd be! Elég! Yuta messziről nem olyan mint te! Yuta más, nem cselekdne soha olyan szörnyűségeket a szeretteivel vagy akár a körülötte lévőkkel, mint te. Te egy szörnyeteg vagy és az is maradsz! - néztem dühösen rá, de ő csak felenevetett.

    - Amikor Amon elmondta, hogy új barátod van nagyon meglepődtem. Nem hittme, hogy újból összejössz valakivel, hiszen No Minwoo-val is szakitottál a kis dolgunk miatt. Azt hittem, hogy majd előtte tehetlek tönkre téged, de úgye megszöktél. Arra sem számitottam, hogy összejösztök Yutával, de bekell valljam ez még élvezetesebb volt, látni a hullám völgyeket, mikor egyik fiúval, mikor másikkal... - keze ismét arcomat simitotta. Undorodtam tőle, és elforditottam fejem amennyire tudtam. - Élveztem az egészt és minden még jobb volt, mikor ugyebár visszatértetek és a két fiú ezért a gyöngyszemért harcolt. Tudtam, hogy eljön egy nap mikor a két srác egymásnak esik ...- miközben mesélt minden 5-dik szava után újabb, ütés mérődött a fiúkra. Így is elfáradtak és sérültek voltak...

    - Ez volt a terved... a megfelelő időre vártál, essenek egymásnak, fáradjanak el és ne legyen senki aki megtud védeni...  

     - Milyen okos vagy! És még szebb lesz, hogy mint két férfi aki odavan érted végig nézi a veszted!

    - Egy újjal se merj hozzáérni! - Jun hangja visszhangozta be a terepet, már megvolt rökönyödve, újabb sebeket szerezve magán . - Megöllek, hallod megöllek! 

Újabb ütés érkezett a hátra, mire földre zuhant:

    - Jun! Ne!... - próbáltam kiszabadulni,de ismét csak sikeretlen volt. 

     -Ah... - feltápászkodott amennyire tudott és kuszni kezdett felém... - Airi... megigértem, megigértem, hogy megvédelek, nem hagylak el... megvédelek, megvédelek...ah! 

Újabb fájdalmas kiáltás hagyta el ajkait, amikor Amon odalépett és rálépett... 

    - Elég... elég... hajgyátok abba! - már az én lábaim sem birták és a két férfi mellettem tartott. 

     - Nem hittem volna, hogy ilyen rendkivűli jó szorakozás lesz ezt végig nézni! De egyszer ennek is vége kell legyen!

Egyik férfi felé nyújtotta a kezét aki egy pisztolyt adott át neki... kikerekedett a szemem és utolsó erőmmel kihuztam magam...ezt most ...

     - Airi kedves köszönöm az eddigi szolgálataidat! - ezzel felém tartott a pisztolyt készen arra, hogy meghúzza a ravaszt. 

    - Ne merd meg tenni! Elevenen nyuzlak meg te szemét! - kiáltott Jun de erre Amon csak jobban taposott rá. 

     - Sajnálom, de megkell fizessen amiért hátba döfött. Ne aggódj veled aztán nem lesz dolgom, csak addig kellettél, hogy kicsit Airi törjön össze... elengedlek majd. Yuta, téged sem öllek meg, csak egy becsapás áldozata voltál... kis megleckéztetés vár csak rád. - Yutara kacsintott majd fejét ismét felém forditotta. -  Olyan kár, hogy hátat forditottál nekem, olyan jó párost alkothattunk volna... És akkor kitudja talán a mi eskűvönket éltük volna meg. - néhány perces csend telepedett ránk .- Na de mindegy így jártunk... Akkor viszlát!

És a következő percek szinte szemvillantás alatt történtek... Tanabu hátrahúzta a pisztoly szegélyt és készült a lővésre. Közbe becsuktam a szemem várva a végzetemre.... annyira sajnálom kisbabám, erős akartam lenni, miattad, az apukád miatt... de úgy tűnik, hogy elhamarkodottam. Újabb könnycsepp gördült le az arcomon miközben szemeim alatt Jun mosolygos arca rajzolodott ki : 

    - Szeretlek Jun! -mondtam ki hangosan vélve, hogy mindent hall.

Majd két erős kiáltást hallottam és a lövés elsült... De nem éreztem semmi belém hasitott fájdalmat... kinyitottam a szemem és teljes sokkba kerültem:

    - Ne!!! Ne!!! Yuta!!

Yuta ott feküdt meglött sebbel a földön ... 

    - Aj, elvétettem... - húzta a szájét Tanabu. 

Ismét felém akarta szegezni a pisztolyt de a következő pillanatban sziréna hangzott fel és rendőrök tucatja lépett körünkben azonnal lefegyverezve az embereket.

    - Maradjon nyugton! Joga van ügyvédet fogadni! - fogta le az egyik Tanabut és már is elvitték.

Amint szabad lettem letérdeltem Yuta mellé és fejét ölembe helyeztem:

     - Airi! Airi! - hallottam bátyám, majd barátaim kiálltását is.

    - Yuta... Yuta... kérlek tarts ki! 

     - Yuta! -szedte össze erejét Jun és odasietett hozzánk. - Hé! Haver, tarts ki! Érted tarts ki!

    - Annyira örülök, hogy jól vagy...- kezét arcomra helyezte, megfogtam... 

    - Yuta... Yuta kérlek tarts ki! - csak ezt hajtogattam. - Uton a segítség.

    - Hé... figyeljetek. Nagyon sajnálom , hogy ... hogy... utban álltam... - nehezen lélegzett. - Hogy a szerelmetek... útjában ... álltam. Hogy...bezártalak Airi.... az útóbbi időbe.... hogy megijesztettelek.... és... hazudtam... a születendő gyermekedről is.... Ez a gyermek... gyermek... valóban a tiéd Jun. Sajnálom... sajnálom, hogy nem értettem meg, hogy.... ti...ti ...együtt kell... - felköhögött..

    - Jól van, jól van. Ne beszélj most! Hol van az a mentő? - néztem körbe. 

    - Ne idegeskedj édes... - simitott végig az arcomon. - Nem tesz jót a babának. Jun...Jun...

    - Igen, barátom? Minden rendben lesz, megfogsz gyógyulni. 

    - Én... sajnálom... sajnálom, hogy mint régi barátod így át...vertelek... 

    - Ne... ne beszélj most... - tette óvatosan vállára kezét Jun. 

    - Hagyj... hagyd mondjam el, hogy ... évek elteltével is barátom...ként...gondoltam rád. Mindig ... is... jó barátom voltál...de na... az újra találkozás...nem úgy sikerült...ahogy kellett volna... 

    - Nincs semmi baj, lesz időnk még helyre hozni lesz...

    - Kérlek tedd boldoggá Airit... legyetek nagyon boldogok! Airi... Airi hadd kérjek egy....egy utolsó... ha szabad... Jun, Airi...egy utolsó csókot...

Zokogva közeledtem Yutahoz és ajkaink lassan értek össze... lágy csókot válltottunk...Mikor eltávolodtam Yuta lassan lecsukta a szemét... 

    - Yuta ne!!!!! 

2.resz Szornyek

Monster love

2.resz Szornyek 

Miyako

Csodalkozva neztem Bem jo tetteit, amint megment ismet egy embert... ennek egy kicsit orultem... hisz tudom hogy nem en vagyok az egyetlen aki jo kapcsolatot akar teremteni az emberekkel. Bar Daigo meg mindig az o szavat tartja miszerint ok nem szornyek... de engem nem erdekel. Minden nap tavolrol figyeltem Bemet es a tarsait. Eleg sokszor kerultek jobba a nyomozval. Bemen latszott olykor egy mosoly mely oszinte volt.  
3 nap elteltevel messzirol figyeltem amint Belo Bemhez fut miszerint Yui-t elraboltak. Majd Natsume urat hivtak telefonon, nem hiszem hogy ok a telefonon tuli beszedet is hallattak de en igen es a hangjat tisztan felismertem.... Senpai... Amint elindultak en is indultam...volna...
  -Ti meg?-alltak elottem Daigo es Aemi.
  -Napok ota oket figyeled, gondoltuk kell egy kis segitseg.-mondta.
  -Ebbe?- alltam karba tett kezzel.
  -Elveszitsuk....-igaza volt.
Igy egyutt indultunk a nyomukba. Amikor  elrejtoztek Bemek mi is azt tettuk mellettuk de ugy hogy meg ok sem vettek eszre.  Figyelemmel kovettuk a reszleteket... Majd eszrevettem hogy Bem ideges kezd lenni majd elougrik mint szornyeteg :
  -Igazad volt...-mondta ki Daigo.
  -Elkepeszto...
Neztem vegig Bemet. Olyan volt mint egy urleny.... nem mondhato annak de megis... Majd hirtelen megjelent Bela es Belo is ugyan ilyen formaba.... A testuk nyirkosnak tunt , fenyesnek, simanak Bem es Belonak zold, sarga szinben pompazott, mig Bela lilas kekben a boruk... de ugyanakkor erosnek is tunt. Szemuk sotet volt, min az ejszakai egbolt es also szemofgaik hosszuak, kialltak a szajbol. Mind harman szembe neztek Senpai-al... Mar attol tartottam hogy megoli Senpait mikor en kellene, amikor a kis szornyeteg megszolalt es o megallt.... Majd par metert tavoldova es azt hive hogy ennyi , bar en pontosan tudtam hogy nem... Senpai felallt es valami fenyes golyot repitett Bem fele, de ekkor a hold ko nyaklancom eldobva, kivedte majd sertetlenul tert vissza hozam. Elore szoktem es Bem szemebe neztem , mosolyogva neztunk mind harman a csoldalkozott szornyekre elottunk :
  -Ideje nekunk is atvaltoznunk...-mondtam ki.
Ezzel karmaim megnottek, ereim meglatszottak , szemem vorosodott es szemben alltam az egykor rossztevommel Senpai-al.
  -Emlekszel ram?-kerdeztem . 
Megremegett es a kezebe levo ezust golyokat kiejtette.... Ridegul elmosolyogtam es neki futottam... De par cenitre megalltam :
  -Szenvdeni fogsz mint en...-mondtam melyen a szemebe nezve.
Ekkor hatulrol megszolalt Natsume... Korul nezve megijedt es vedni porbalta a lanyat, eluldozve Bemeket. Bem probalt kozeledni de csak rosszabb volt. Ekkor hatraszoktem Bem ele es felemlve a hajam a bal szememrol megigeztem Natsume urat aki elaludt. Jeleztem Bemeknek hogy menjenek el...Visszavaltoztak emberre es elindultak... Bem utoljara tavozott utolso pillantast vetett ram majd eltunt.  En visszafordultam Senpai fele leterdeltem ele es ismet bal szemem felfedve ezt mondtam :
  -Elfelejted hogy milyen szornyeket lattal, emlekezni fogsz hogy velem talalkoztal de masra nem... letagadod ha Natsume nyomozo elmondja mit latott, megveded a szornyeket....-ezzel visszavaltozva indultam el a csapattal.
Amint a leertunk szembe talaltuk magunkat Bemekkel. Gondoltam hogy megvarnak, magyarazatot akarnak. 
  -Mik vagytok?-kerdezte Bela.
Lenyegre toro, latszik...
  -Szornyetegek mint ti.-mondtam ki.
  -De nem ugy neztek ki...-mondta Belo.
  -Kulonbozo szornyek leteznek. Nem is tudjatok hany fele.... En egy verfarkas vagyok tolem felnek a legjobban az emberek a csapat kozul , Aemi vampir, tole is felnek, de meg nem epp kifejlett ezert nincs miert , Daigo kobold.-mondtam. - Ti?
  -Mutansok.. valami fele mutansok...-valaszolta Bem, ugy tunt zavarja hogy jobb megfogalmazast nem tud mondani.

  -Csucs kiraly....-mondta Aemi...- Van egy szorny baratom...
Mondta es megjelentek az eles fogai :
  -Aemi kontrolald az erzeseidet...-mondta neki Daigo.
  -Sajnalom...-ezzel ismet vissza jott az emberi fogai.
  -Most mennunk kell.-mondta Daigo.
  -Miert?-kerdezte Aemi.
  -Igen miert?-kerdeztem.
  -Gondoltam egy urnonek tobb esze van...-mondta.
  -Urno?-csoldakoztak hatam mogott Bemek.
  -Igen en vagyok a szornyek urnoje... legalabbis egy reszenek.-mondtam, cinikus vigyoral.
  -Te most minden titkunkat elakarod nekik mondani?-kerdezte Daigo.
  -Es ha igen?!-alltam ellent.   
   -Nem maradhatunk itt...-mondta a fogai kozul .
   -Talan megijedtel?-kezdtem kiborulni.
Lattuk hogy nem artanak senkinek, Bem emberket ment , nem voltak rank nezve veszelyesek. Es nem tudom miert de megakartam ismerni oket. Hogy ok mik? Mi a tortenetuk...
   - Nem tudom miert vagy te az urno... miert pont te.... Felelotlen donteseid vannak, mindenkinek elarulod a titkod, meg egy embernek is. Sot azt sem tudom miert tamogattunk eddig, te megakarsz minket oletni. En mind eddig segiteni akartam es te....te....te....egy...egy...-gondolataim "elore szoktek"  gondoltam mit akar mondani.
   -Mondd ki! Mondd ki! Mondd ki, te is ugyan azt gondolod mint mindenki mas. De en innen nem fogok elmenni...-ezzel felszoktem az epulet tetejere es elkezdtem szaladni.
Oszintne nem erdekelt merre megyek , csak egyedul akartam lenni es atgondolni mindent. Vegul egy magas sziklahoz ertem es a tavolban egy folyo. Neztem ahogy lemegy a nap, es azon godnolkoztam , miert en....en.....en... mindenkinek igaza volt en voltam az egesz szorny kozul a legrosszabb , egy rossz urno voltam, aki szeretett oldokolni....megis emberekkel baratkoztam. Ez miert lenne egy jo tulajdonsag? Osszekuporodtam es sirni kezdtem. Olykor amikor zokogok a voros szemem fajni szokott, de turom es nem mondok senkinek semmit. Amikor megtortent a baleset , akkor is hazudtam, azt mondtam hogy nem faj pedig tobb napig fajt, es borzaszto volt. Hirtelen mozgast eszleltem es a fak kozul Bem jelent meg... letoroltem konnyem es a tavolba neztem. Nem akartam hogy a szemebe nezzek, gondolom mit gondol most rolam : 
  -Jol vagy?-kerdezte, hangja erdes volt es kemeny, de ugyanakkor kedves es lagy.
   -Persze. Es ne aggodjatok, ahogy ismerem Daigot reggelre mar itt sem leszunk es a titkotok biztonsagban van .-mondtam.
Ereztem ahogy mellem ul es o is a tavolba nez. :
  -De te nem akarsz elmenni...-mondta , majd felem fordult es kezeit az en kezemre tette.
Ereztem a nyirkossagot, es ki is razott a hideg tole, de megsem rettentem meg. Sot melegseggel toltott el, ahogy azok a sotet barna szemek is, amik oly sok remnnyle voltak tele.
  -Nem kell elmenjetek, meg leszunk . A titkotok is meglesz orizve. -mondta.
  -Bem ha ilyen konnyu lenne, de Daigo mas... en embereket akarok menteni, megmutatni hogy a szornyek nem olyanok amillyenek hiszik masok, masok vagyunk s meglehetnek velunk. -mondtam kihuzva kezem a kezebol.

Oke Senpait valoban megakartam olni... duhot ereztem es bosszuvagyat csak ha ragondoltam... de akkor is az hogy megmutassam meberek vagyunk erosebb volt...
  -Es en is ezt akarom elerni. Talan ha egyutt probalnank akkor nagyobb siker lenne.-mondta, ujra kezemet fogva. - Nem kell elmenjetek.-mondta.
Elmosolyodtam es valahogy tetszett az az "egyutt" szo. Hatra simitotta a jobb felemnel a hajam, es meglatta a pirosan izzo szemem. De mintha tobbet eszre vett volna, eszre vehette a fejdalmat is.... lassan a mutato ujjaval korbe huzta a kezet. Az arcan meglepetes latszodott. Lassan megerintettem a bal kezet es levettem az arcomrol. Felalltam es csipore tett kezzel a tavolba neztem :
   -Megbeszelem Daigo-val, de barhogy is legyen , ram mindig is szamithatsz.-mondtam.
Ezzel elmosolyodtam  fele fordulva , es elindultam vissza. Daigo a raktar elott vart :
   -Na kezd...-mondtam amint ele kerultem.
Arra vartam, hogy ram kiabal, kionti duhet, elmomdja hogy most rogton elkell menjunk de ehelyett :
  - Adunk egy eselyt...-mondta.
  -Tudom , tudom de megis....varj mit mondtal...-lepodtem meg.
   -Azt mondtam ,hogy adunk egy eselyt az uj szornyeknek. -mondta.
  -Tenleg?-mosolyodtam el.
  -Igen.... de ha egy rossz mozdulatot is tesznek ami miatt mi lebukhatunk , eskuszom hogy elviszem Aemit inne es teged is.-mondta.
  -Rendben es nem fogsz hidd el bennuk csalodni. -mondtam.- Daigo ok jo emberek, hidd el ugyanugy akarjak hogy biztonsagba legyenk mint mi. -mondtam.
  -Aztan meglassuk.-ezzel bement.
En belul majd szetrobbantam az oromtol , de kivul meghagytam magamnak a csendes, rideg, komoly urnot. Oszinten nem tudom miert orultem ennyinek,talan mert a kezemen ereztem meg Bem melegseget, az arcomon a pezsgest amikor megerintett. Bizom bennuk hogy nem fognak elarulni. Sot szerintem nem is tudjak a szornyek vilagat mint mi. Egyszer majd ugyis elkell mondjuk es en mar felvagyok keszulve. 
   

Bem:

Amikor ott az epulet tetejen szornykent, meglattam Miyakot ahogy atvaltozik , nagyon meglepodtem. Ahogy kormei megnonek és feketére változnak, erei kidegednek , haja hosszabb lesz es a haja vegen sotet szinre valt es fogai elesebbek, fulei kihegyesednek, most mar mindket szeme voros szinben pompazott es farkas szemme valtozott es arcan ket vorosebb csik diszelgett , talan ez is a farkasokhoz kotodott hogy hosszabb az arcuk, de az ove nem hosszabbodott meg. Farkasember...? Aeminek csak a fogain latszott a valtozas, ahogy jobban kidermedtek. Daigonak a fulen latszott eloszor valtozas, majd lassan azon vettuk eszre ahogy teljesen mas alakot vesz fel, mint egy ketlabon jaro sarkany, fulei hegyesebbek , hosszu farka is nőtt, nála látszott a legtöbb változás.Ahogy ahhoz az emberhez beszelt ugy lattam ismeri, sot valamit tett is mert nagyon merges volt. Amikor Yui edesapja felkelt, hiaba probaltam kozelebb menni es mutatni hogy nem bantom, nem sikerult... Miyako hirtelen elem allt es lehajolt...szemebe nezett es megigezte, legalabbis valami ilyensmi lehetett mivel a kovetkezo percben Natsume ur aludt. Van ilyen ereje is? Ekkor ezt gondoltam. A szembe meglattam valami vorosseget, izzo vorosseget, de normalisnak talaltam. Amikor az o szajabol hallottam,hogy szornyek, megkonnyebultem.  Ereztem,hogy valami van Miyako-ekkal, de sosem tippeltem,volna hogy szornyek mint mi. Miyako valahogy annyira szep, semmi sem utal arra hogy az lenne. Ha valaki azt mondja nekem,hogy szornyek akkor nem hiszem el, sot talan kinevetem. De igy hogy lattam sajat szememmel atvaltozni... Es orultem annak hogy felvidihattam, es hogy megis itt maradnak, szerintem jol jonne ha tudnank tobbet a szornyek vilagarol, es az urnovel is talalkoztunk...
   -Remelem minnel hamarabb eltunnek innen.-mondta Bela.
    -De miert?...Aemi-vel olyan jo baratok lettunk...-szomorkodott Belo.
   -Bela! Es ha nem mennek el, attol meg nem lesz semmi.-mondtam.
   -Honnan tudod? Szornyek mint mi....de attol fuggetlenul,honnan tudod hogy nem fognak megtamadni, vagy valami....-kezdte.
   -Bizom bennuk...-mondtam.- Miyako mondta,hogy nem fognak bantani, ugy erzem hogy valami tortent veluk. Vagyis legtobb Miyako-val, es megtartja a titkunk.-mondtam.
   -En egyszeruen nem tudom elfogadni... es nem bizom bennuk.
Ezzel elment.  Csak felsohajottam es leultem...
   -Bem, ugye jatszhatok meg Aemi-vel.
   -Persze. -mondtam.
Egy dolog lekotott , mi tortenhetett Miyako jobb szemevel olyan voros volt, es fogadni mernek hogy faj. De biztos hogy ha faj akkor valamit tesz is erte. Az volt a legfurcsabb ,hogy sokkal vorosebb volt mint szornykent... ezert gondoltam,hogy valami tortenhetett a multban.... talan ki is deritem. 
Tobb ido eltelteve, kimentunk megkeresni Bela-t. Felmentunk egy epulet tetejere es onna neztem be a teret, egy raktar elott volt. De itt ki van? Nem ertettem.