45.rész Pontot az i-re

 

Szerelmi árnyék

45.rész Pontot az i-re

Jun:

Első lépésként azt a pontot tűztük ki, hogy megkeressük hová is vitte Yuta Airit. Akiről azóta sem hallottunk, mióta én beszéltem vele utóljára telefonon. Nagyon ideges voltam, a többiek és jó magam is azzal nyugtattam magam, hogy nem fogja bántani, hiszen szereti... Csak az az egy gondolat furta egy folytában a gondolataimat, hogy egyszer már kikészült Yuta és eléggé felborult körülötte a rend. Nem tudtam és bele sem akartam gondolni, hogy mi történik ha esetleg Yuta ismét kiborul, ha a dolgok mégsem mennek olyan nyugodtan, mint mikor hallottam a beszélgetésbe vagy amikor Saiki találkozott vele személyesen. Nyugodt volt és csendes.... 

Miutén mindezt megbeszéltük úgy döntöttem hazamegyek, letusolok és valahogy elgondolkodom, hogy hol kellene kezdjem a keresést. Bár alig, hogy átléptem a küszöböt és nagy fáradtság zudult rám, nem akartam, hogy ez hasson, kitartó akartam lenni, minnél hamarabb magam mellett akartam látni. De úgy tűnik, hogy mindezek előtt még volt egy kis beszélgetésem az anyámmal... Alig, hogy a lépcső felé fordultam lépteket hallottam magam után, majd valaki a nevemen szólitott. Mély lélegzetet vettem és becsuktam néhány másodpercre a szemem, azután fordultam csak meg, tudtam, hogy nem lesz egy kellemes beszélgetés.

    - Na mi az, csak nem megunt Suzuki fattyú?! - mondta teljesen undorral a hangjában.

    - Ne nevezd így! - kiabáltam el magam, hamarabb berobbant a bomba mint gondoltam.

De már nem akartam megállni, már nem húzodtam vissza, többet nem állok le, addig nem amíg Airi nem lesz velem , nem fogok többet nem utána menni és szembe nézzek bárki is legyen az aki az utamba áll.

      - Mi az? Már megint a saját anyád ellen fordulsz?! Már megint lázadozol?! Kiért?!  Kiért lázadozol?! Azért a lányért akinek vőlegénye van? És amúgyis legútobb mi történt mikor fellázadtál ellenem?! Suzuki lány elhagyott! Lemondott rólatok! És ezek után te mit csinálsz? Elrabolod?! És most megint fellázadnál ellenem?! - átszellte a köztünk lévő távolságot. - Szemtelen kölyök! - ezzel egy pofon csattant el, mely percekig visszhangzott a nagy előcsarnokban. 

Szemem sarkábból láttam, hogy főintézőnk és nővérem döbbenten ledermednek. 

    - Hogy merészelsz ellenem fordulni?! Hogy merészelsz a hátam mögött szervezkedni és lemondani az eskűvöt?! Nevetséges tárgyává akarsz tenni?! Sakiról és a szüleiről azóta sem hallottam! Egy remek lehetőség eluszott csak, úgy.... Szégyeld magad! Hogy merészeled?! Hogy merészeled meggyalázni a Matsumoto nevet?!

    - Mikor?! - kelltem ki ismét magamból. - Mikor gyaláztam meg?! Miért bűn? Miért bűn az ha szerelmes vagyok? Ha élni akarok egy nőért, ha mellette akarok lenni, védeni és bármit megtenni érte. Ez miért bűn? Talán önzőség, igen ... de akkor is. Miért bűn a szerelem?! Egyik gyermekedet sem akarod, hogy boldog legyen?! 

    - De az ellenség lányával?! Hányszor megbeszéltük ezt, szó sem lehet róla ! Felejtsd el ezt!! Értve vagyok?! Inkább koncentrálj az itthoni vállalkozásra. Sőt talán az lenne a legjobb, ha itteni tanulmányaid befejezése után külföldre mennél, kicsit csiszolgasd tudásod a ügyintézésekkel.

Hangja nyugodtabb lett a mondandója végére, de még érződött az undor, hogy nem akar vesziteni. Már meg is fordult és elsétált volna , de én döntöttem és efelől nem akartam tágítani.

    -  Nem! - anyám megtorpant. - Te nem értesz engem anyám. Többet nem futamodok meg, nem maradok hátra. Ott akarok lenni folyton Airi mellette. Őt szeretem és soha nem is fogok senki mást! Nem mondok le róla! Nem érdekel semmi más, csak ő! Ha veled kell szemben szálljak, akkor veled is szemben szállok! Én soha nem gyaláztam meg a Matsumoto nevet, szerelemben estem és ezt a szerelmet akarom megvédeni. És meg is fogom! Újra kitagadsz? Rendben, nem érdekel. Egy rossz egyetemre küldesz?! Rendben! Már felnőtt ember vagyok , saját felelőségem árán és saját döntéseim alapján akarok élni.  Airi szeret, én is őt, bárki is az utamba áll lefogom győzni! - anyám mondandom közepén megfordult és láttam a szemében, láttam, hogy mennyire meglepődik határozott tekintetetmen, küzdöttem és küzdeni fogok, efelelől nem tágítok.

Airi:

Két nap telt el, Yuta mondandójához igérten, ha valahová menni akartam Amon és emberei kísértek. Tegnap még a cégnél is voltam, bár se a C-ute se a Buono nem volt bent és se... az Arashi. Kimikoval beszélgettem néhány mondatot épp és néhány dolgot elintéztem. Szerintem Yuta így tervezte, nem akarta, hogy bárkivel is találkozzak, aki esetlegesen Jun kezére adna. Elterelni a gondolataimat bármennyire is próbálkoztam nem sikerült. Folyton Jun járt a fejemben, 2 nap telt el, de borzasztóan hiányzott, borzasztóan vágytam rá. Nem volt mobilom, laptop vagy bármi kommunikációs eszköz és a nagy részt a lakásba töltöttem. Yuta jól fel készült. 

     -Drágám nézd csak ki van itt... - a teraszon nézelődtem mikor Yuta nagy mosollyal lépett ki és kezét felém nyújtotta. 

Szótalnul elfogadtam. Bekisért a nappaliba, ahol tekintetem találkozott apám komor, dühös tekintetével.

    - Apám... - megtorpantam, hirtelen nem tudtam, hogy mit kellene mondjak, vagy esetleg tegyek. 

Néhány percig csend telepedett ránk , majd apám átszelte a köztünk lévő távolságot és megpofozott. Arcomhoz kaptam mely pirosan égett, közbe neki estem Yutának, aki átölelt és úgy próbált védeni.

    - Uram kérem...

    - Te szemtelen kölyök! Hogy merészelted ezt?! Hogy merészelted ezt a botrányt elkövetni?! Hát nem adtunk meg neked mindent?! Hát nem adott meg , mindent a vőlegényed neked?! Hát nem egyszer már keresztül mentünk ezen?! Hogy merészeled?!

 Yuta karjaiban remegtem, könnyeim utat törtek maguknak .... Ismét csend telepedett ránk, csak az én szipogásom hallatszott.

    -Mert szeretem! - kiáltottam el magam. - Szerelmes vagyok Junba . Próbáltam elfelejteni, próbáltam csak Yutára gondolni... de nem sikerült. Nem sikerült apa! 

Ezek szavak hallatán Yuta keze megrezdült... De már visszaszívni nem akartam. 

   - Nem szégyeled magad a vőlegényed előtt mondod ezeket a szavakat? - apám fortt a dühtől, soha nem láttam így, még első alkalomkor sem volt ennyire mérges.  - Matsumotot gyermek és közted nem lesz soha semmi! Ezt miért nem tudod felfogni?!

    -De mit tegyek?! Mit tegyek ha szerelmes vagyok?! Ha ebből nem tudok kiszakadni! Apa értsd meg, én Junal akarok lenni! Apa, sajnálom, de nem akarok többet hazudni a saját érzéseimnek... - lassan ellöktem magam Yutatól és saját lábra álltam, igyekeztem határozottnak tűnni. 

Apám mélyen kifujta a levegőt, majd rám tekintett:

    - 3 hét múlva hozzámész Yutához erről nem nyitok vitát. - ezt mind nyugodtan mondta, meg sem rezdült az arca. - Kérlek gondoskodj a lányomról! És elnézést kérek az ő nevében is! -hajolt meg apám Yuta előtt.

    - Ugyan, nincs miért bocsánatot kérnie! És mindent megteszek a boldogságáért.

   - Köszönöm. Látod?! Ez egy igazi férfi, aki boldoggá akar tenni, gondolkozz el ezen. Viszlát!

    -Hadd kisérjem ki...

Elhagyták a nappalit, mire az én lábaim már nem birták és ott rogytam össze.... belesajdult a szívem, már minden beborult és kutat nem találtam, már. Már tényleg nem lehetünk együtt Jun... 

    - Fáj... .anniyra fáj.... - borultam előre összekuporodva.

    - Fáj? Fáj?! - az erélyesebb hang hallatára felkaptam a fejem. Yuta átszelte a köztünk lévő távolságot és felhúzott magához. 

Erősen tartott:

    - Yuta...? Ez fáj...

    - Fáj?! És szerinted nekem nem fáj, hogy a mennyassoznyom megszökött egy idiótával és ezt még az apja előtt is beismeri, hogy azt az idiótát szereti?! Szerinted én, hogy érezhetem magam?! Mit gondolhatnak rólam az emberek?! Biztam benned Airi, szerettelek, mindent megadtam neked és te így hálálod meg?!

    - Sajnálom! Sajnálom! De nincs mit tegyek, a szívnek nem lehet parancsolni....

Arébb lépett tőlem, de a csuklomat még mindig fogta. Nem mondott semmit néhány másodpercig, értetlenül néztem rá, talán ehelyett, kikellett volna húzzam a kezemet, de nem tudtam mire számítsak. A kövektező pillanatban , magához rántott és hévvel magcsókolt. Szorosan tartott magához, ajkai erősen tapadtak az enyémekre, majd lassan kezei elindultak a testemen... Feszült lettem, próbáltam kiszakadni szóritásából de nem nagyon sikerült.... kalinpáltam a lábbammal, kezeimmel, ami végül is eredményhez vitt, ugyanis egy pillanatban engedett az érintésen és eltudtam lökni magamtól. 

    - Na mi van? A vőlegényed nem érhet hozzád? Mondd csak az a kis mocskos kihasználta az alkalmat? - kezeimet magamtól távol helyeztem, kicsit megdöltem, fejemben alternativák pörögtek le, hogy mit is tudnék tenni, hogy megszökjek ebből a helyzettől. - Kihasználta mi?! Lefeküdtel vele?! - kiáltotta el magát és leboritotta a mellette lévő vázát ami a keze ügyébe került, haja összeborzolodott.

    - Yuta kérlek....nyugodj meg!

    - Hogy nyugodjak meg?! Hogy nyugodjak meg, mikor a saját mennyasszonyom megcsalt?!  Megölöm azt a semmirekellőt, esküszöm kinyirom! 

    - Ne kérlek... - borultam le lábai elé. - Kérlek ne bántsd Junt, hozzád megyek, a te feleséged leszek , nem lesz közöm többet Junhoz!

    - Jun... Jun... Jun ... hallgass már ezzel a névvel! - ellökött magától, a kanapéra estem. - Megörülök komolyan! - Yuta fel alá kezdett járkálni. - Jól van! - állt meg percek után. - Az én feleségem leszel... azaz az enyém leszel! Senki másé! Enyém leszel!

Megijesztett a tekintete, elkezdett közeledni felém:

     - Yuta! Ne hagyj! - elkezdtem dobálni a körülöttem lévő tárgyakkal, párnák, valami könyv, közben felálltam és szaladásnak eredtem egyenesen be a szobába, majd azonnal magamra zárkoztam.

    - Airi! Airi nyisd ki az ajtót! Azonnal nyisd ki!

Lekuporogtam és csak zokogtam, zokogtam és zokogtam.... 

Jun:

Napok teltek el és semmi hírt nem kaptunk Airiről, még Saiki sem tudott semmit. De úgy sejtette, hogy a szülei tudnak de nem akarták vele megosztani. A céghez azóta 2-szer volt személyesen bejőve, de egyszer sem voltunk itt, még a lányok sem. Kezdtam azt hinni, hogy ez Yuta műve és ő kényszeriti rá, hogy így járjon, kelljen fel és alá. Egyre idegesebb lettem, hiába próbáltuk követni , felszivodtak, mint Yuta, mint a haverai, nem tudtuk kideríteni, hogy hol is laknak. Mint később megtudtuk az időnk vészesen folyt, Airi apja ultimátumot adott és kitűzte az eskűvőt. 

    - És állj! Jól van srácok, ügyesek voltatok! - lépett küzénk a rendezőnk.

Egy klippet  forgattunk , visszatérésem óta Kimiko nem hagyta, hogy nagyon lustálkodjunk, ezerrel dolgoztunk a csapaton, de lehet az is benne volt, hogy ne idegeljem szét magamat.  Bár akartam, hogy azon legyek keressem Airit, Kimiko nem hagyta , azt mondta, hogy Airi sem akarná, hogy így el hanyagold, azt ami út előttünk van , a siker útját csiszoljuk is.

    -Sziasztok srácok! - lépett be Kimiko. - Nagyon jók voltatok!

   - Köszönjük! - válaszoltuk korusba és meghajoltunk.  

    -Megyünk átöltözni...- mondta Satoshi.

Ellépkedtem Kimiko mellett, de hirtelen utánam kapott:

   - Öhm... beszélnünk kellene. - rátekintettem, idegesnek tűnt. 

Bólintottam, követett az öltözőbe, ott voltak a fiúk, is gondolom semmi nagy titok amit ők nem kellene tudniuk.

    - Néhány órával ezelőtt itt volt Yuta....

    - Airi? Airi is vele volt? - pattantam azonnal fel.

    - Nem, csak ő volt. Szives elnézését kérte, de Airi nem tud még csaltakozni egy jó ideig, mivel lekötik az eskűvőre való készületek. 

 Összeszoritottam az öklöm.... Nem lesz itt semmi féle eskűvő

Airi:

Napok szinte elröpültek felettünk. Egyre kevesebbet járhattam ki. Ha kint voltam, az csak is azért volt, hogy az esküvői teendőket végezzem. Étterem lefoglalás, ruha próbálás, dekor, meghívok, virágok, kaja, torta és minden ami ilyenkor szükséges. Már a céghez sem mehettem be, Yuta azt mondta mindent elintézett, csak koncentráljak a nagy eseményre. Ne aggódjak semmi másért. Többet nem hoztam fel Junt, jobbnak láttam ha hallgatok és engedelmeskedem amennyire tudok... Bár minden nap egyre jobban hiányzott Jun és a többiek is.... Magányos voltam, szinte olyan mint egy robot, azt tettem amit mások mondtak nekem. Csendes voltam, nem ellenkeztem senkivel...És ha nem lett volna elég, manapság eléggé rosszul éreztem magam. Talán annyira kikészitettem magam, hogy már erőtlen lettem, gyenge voltam. Tényleg feladtam a szerelmünket? Gyáva vagyok.... De csak is Junért tettem. 

Épp a nappaliba üldögéltem egy esküvői katalogust forgatva... nem mintha annyira beleéltem volna magam. A tvbe éppen most beszéltek a legújabb felfedezetről az Arashiról, bár így láthattam és hallhattam az én egyetlenem hangját. Mélálkodásomat a csengő zavart meg.... Furcsáltam, hiszen tudtom szerint Yuta nem várt senkit, semmi csomagot... Az ajtóhoz léptem és amikor kinéztem a kis résen azonnal kinyitottam és sírva borultam karjaikba... előttem Momo és Miyabi állt.... 

    - Lányok! Annyira hiányoztatok! 

    - Te is nekünk. - benébb invitáltam őket.

Amon ott volt a nyomukban, észre sem vettem. Ő is belépett a lakásba, gondolom azért, hogy nehogy szóljanak a lányok Junnak. De amúgysem akartam volna, mert tudtam ha Jun előkerül akkor ott nagy verekedés lesz Yutával.

    - Hogy kerültök ide?

    - Yuta hívott ide, a cégnél találkoztunk vele. Azt mondta jól jönne egy kis csajos nap. De mesélj, jól vagy? Történt valami ? Tényleg hozzá mész Yutahoz?

    - Jól vagyok... - válaszoltam bár kicsit elcsuklott a hangom. - Nem történt semmi. És igen hozzámegyek. Ti jól vagytok? A csapat? Kimiko nagyon dühös? És... ő hogy van?

 A csajok összenéztek és elmosolyodtak. 

    - Jól vagyunk! És minden rendben van a csapattal ezen ne aggódj. - fogta meg kezeimet Momo.

    - Ő ... magányos... nagyon hiányzol neki, szeretne látni, veled lenni. Ősszeveszett az édesanyjával is ismét, de többet már nem akar tágítani.

Szóval ő is ősszeveszett a szüleivel, bár mire is számitottam? 

    - Airi , Yuta tényleg jó hozzád? Nem bántott azóta?

Ajkamba haraptam, akartam válaszolni , de hirtelen megszédültem és minden elsötétült. Sötét volt minden, elveszettnek éreztem magam, tehetetlennek és gyengének... ez volt az én sötétségem.

    - Airi! Airi! Drágám, nyisd ki a szemed! - egy hűvős kezet éreztem magamon és egy gyöngéd hang szólitgatott. 

Lassan nyitottam ki a szemem, rögtön feltűnt az erős fény, fehérség vett körül. A hang tulajdonosát kezdtem nézni ... Yuta gyöngéden mosolygott rám és megpuszilta a kezemet, amit bal kezével fogott. Ez a Yuta, ez a mosoly, ez a hang... ez volt aki akkoron megkedveltem. 

    -Öhm... hol vagyok? - ültem fel.

    - Csak óvatosan! -  kapott utánam. - Épp Momoék érkeztek hozzánk, gondoltam, hogy egy kicsit beszélgethetnétek, csajos nap, olyan kedvetlen voltál a napokban. De alig 15 perc után elájultál, Amon azonnal felhívott, hogy korhézba tarottok. Én meg ott hagytam a munkát és idesiettem. Jól vagy? Annyira aggódtam!

    - Igen! Jól vagyok. Sajnálom, hogy aggodalmat okoztam.

    - Ugyan ne gondolj ilyen butaságra.

Ebben a pillanatban belépett az orvos:

    - Miss Suzuki? Ön meg kicsoda?

    - A vőlegénye! Mi a gondja doktornő?

    - Oh, akkor maradhat, ugyanis nagyon jó hirt kell közöljek magukkal.

Értetlenül néztük az orvost. 

    - Gyerekük lesz....

Teljesen lesokkoltam és szabad kezemmel a pocakomra helyeztem... egy kis élet, egy kis élet nővendékszik bennem. Közben fél szemmel Yutára tekintettem, aki csak maga elé dermedt. A doktor nő egy dolgot nem tudott, ez nem Yuta gyereke volt, azóta sem történt semmi olyan köztünk. Yuta megbánta ismét, hogy úgy viselkedett velem és azt mondta, hogy várni fog eskűvő után majd . Szóval ez a gyermek nem lehet másé csak Juné... Yuta vajon mérges?

Sosem fogom elfelejteni, már nincs más út, de attól tekintve nem fogom felejteni. Soha senki mást nem fogok ennyire szeretni, mint téged szeretlek! Kifújtam a levegőt és szemben fordultam a tükőrrel. Ez a gyerek mindig is a mi erős szerelmünket fogja jelképezni.

44.rész Elválasztva lenni

 

A szerelmi árnyék

44.rész Elválasztva lenni 

Jun:

Még mindig Sho szavai jártak a fejemben és értetlenül tekintettem rá. Határozottan állt és tekintete is állhatóságot tükrözött. Ne... még mindig, még mindig szereti Airit? Lehetséges, hogy háttérbe húzodott csak is miattam ... Sho... ránéztem, aki meg sem mozdult azóta, olyan volt, mint egy szobor. 

    - Nehogy azt mond, hogy neked ennyit ér a szerelem, hogy most ismét hátatfordítasz és farkat , fület behúzva elmenekülsz és megint vársz arra, hogy Airi lépjen... Mert ha hiszed ha nem, eddig mindig Airi áldozott fel , eddig mint ő kellett lépjen... most megosztotta veled a titkait, bizzik benned és hisz. Te most mit fogsz tenni? Mit áldozol fel? Kezdeményezel?! Miért álldogállsz még itt, mikor a szerelmedhez egy másik férfi ér hozzá és talán azt a pillanatot várja, hogy elvigye jó messzire?! 

    - Sho... nyugodj le azért ez nem mind így van... - lépett elébe Kazunari, de Sho cska lerázta.

    -  Küzdesz érte vagy feladod?! Légy férfi Jun és tégy pontot erre?! Te sem akarhatod, hogy folyton szenvedjetek!

    - Ezt én is jól tudom! - kiáltottam el magam. - És nem akarom, hogy Airi szenvedjen! Szeretem és vele akarok lenni! Ezt már eldöntöttük, már eldöntöttem, többet nem hátrálok. Pontot fogok tenni erre. Airi mellettem lesz és én mellette....

Mondandom végére mosoly jelent meg Sho arcán és bólintott.

    - Helyes válasz!

     - És mit itt vagyunk melletted! - vigyorgott Kazunari . - Hiszen mi vagyunk az F5, Arashi. 

     - De azért vigyázz, hülyeséget ne csinálj!  - lépett közelebb Satoshi. 

    - Akkor mit is tervezel? 

    - Lesz ami lesz, Suzuki birtokra megyünk, Airit látnom kell, látnom kell hogy jól van.

Hátra tekintettem az óceánra, mely kicsit hevesebben hullámzott mint eddig, mintha ő is "harcban" indulna, tanúja volt az előbbi eseményeknek...tanúja volt a boldogságunk perceinek és tanúja lesz még a békés, boldog időknek. Airi biztos vagyok benne, hogy így lesz, visszatérünk ide és boldogan fogunk élni , nem fogja senki sem megzavarni boldogságunk.

Airi:

Szinte alig mozdultam meg amióta Yuta elment... csak a fejemet emeltem fel, egy olyan egy óra múlva, szemeim már teljesen kitikkadtak, de úgy érzem, hogy sikerült kicsit erőre kapnom. Lassan álltam fel és úgy döntöttem körbe nézek a lakásba, összekuporodva lépkedtem a napplaiba melynek padlója parkett volt, sőtét barna szönyeg rajta fehér magasabb puha szörzetű, fekete kanapén ültem az előbb, amivel szembe egy szekrény állt rajta egy nagyobbacska lapos tv-vel. A nappali egy egy kis szegletébe fekete cserében állt néhány zöld nővény, a falak fehérek voltak , a teraszról friss levegő áramlott be, hátrébb állt egy kis fehér, fém lábákkal kerek asztal , körülötte négy kis hasonló stilusu székek. Előbbre egy kis folyóso vezetett, a lakás hangulata megmaradt benne, balra a kis folyosón egy kis konyha ahol a barna szin uralkodott, egész kellemes volt, vele szemben egy szoba, vintage stilusu volt, ez nagyon jellemezte Yutat, ahogy szintén a barna fal, a fekete vaskeretes ágy , a régi divatos porcelán csillár... mind belelillet a képbe és egész szép, összképet adott. Ez volt Yuta stilusa és ez nagyon is tetszett benne, manapság ritak olyan férfit találni aki ennyire odavan a régi sitlusért. Az egyetlen ami kitűnt a számítogép volt a szoba sarkában, egy fekete kis képernyő előtte billentyűzet és egér... Na meg az ággyal szembeni valamivel kisebb, de azért még mindig nem annyira kicsi, beépitett tv ... Hát ez a szoba igazán Yutas az biztos. Lassan lépkedtem körbe, mindent alaposan megfigyelve... jobb dolgom amúgy sem volt, Yutanál volt a telefonom, magasan voltunk, kiszökni nem tudtam, a fekete ajtó elég erősnek tűnt, na meg amúgyis mégis mivel nyithatnám ki?! Szóval csak nézelődtem tétlenül. Remélem Jun tényleg jól van... 

Az ablakhoz léptem , a kilátás is nagyon szép volt, messze ellátszott a nyűzsgő Tokyo és részben a Tokyoi torony is. Vajon Yuta mennyit fizethetett ezért a lakásért? Biztos nem volt kis pályás lakás és még saját maga is rendezte be... Pont kiléptem volna , hogy megnézzem a mellett, illetve az előtte lévő szobát is, az az a konyhát és gondolom a fürdőt, amikor hirtelen csipogni kezdett valami... Mikor hátra tekintettem, meglepődve észleletem, hogy ez bizony a géptől jön. 

Bár először tétlenkedtek, tekintetem folyton a gép és az ajtó között vándorolt, végül csak oda léptem, megmozgattam az egért rögtön felugrott a képernyő... Úgy maradt a gép?! Ez meg, hogy lehet Yuta nem lenne ennyire felelőtlen... vagy talán mégis annyira sitett, hogy úgy hagyta? Bár tudom, hogy nem szép dolog szemem lekacsintott a képernyő jobb alsó sarkába, üzenet ékrezett Amontól... "Mindent előkészitettünk, Minden készen áll, amint tudsz gyere ide!" Mire van minden készen? Milyen előkészületek? Amikor már azon voltam, hogy megnyissam a beszélgetést, kattogást hallottam a zárból, gyorsan elvettem a kezem az egérről és csak abban reménykedtem, hogy amig elhalványul, addig eltudom folglani Yutat. 

    - Visszajöttem! - hallottam meg a hangját.

Még mindig karjaimmal magamat átölelve, léptem ki elébe.

    - Oh körbe néztél a lakásba? Örülök, hogy már jobban érezted magad. - hozzám lépett és arcon puszilt, de elhúzodtam.

Hallottam ahogy felsóhajt de nem mondott semmit...

   - Hoztam néhány ruhát és más dolgokat amikre szükséges lehet, oh ne aggódj az olyan dolgokat nem én válaszotttam megkértem egy cselédet. - kacsintott rám.

Mire rájöttem, hogy mire gondol teljesen zavarba jöttem és gyorsan elkaptam a holmimat, Yuta hangosan felnevetett. 

    - Olyan aranyos vagy... 

Letettem az ajtóba a táskát amiben a dolgaim voltak, majd visszafordultam Yutahoz aki levette a kabátját.

    - Éhes vagy? Készitsek valami fincsit? - nézett rám, de csak fejet ráztam.- Rendben, akkor én megebédelek, nyugodtan nézheted a tv-t ha szeretnéd, vagy kiülnél a teraszra? Láttad a kilátást, nagyon szép ott is. 

    - Visszairt Sho? Jun hogy van?

Kérdésem hallatán, szemeit becsukta, gondolom nem akarta, hogy elpattanjon a cérna. 

    - Azt hittem, hogy ezt megbeszéltük, az én feleségem leszel, többet róla nem kell tudj...

    -De azt... azt mondtad, hogy megnézhetem mit válaszolt Sho...

Próbáltam állni a tekintetét, határozott lenni, erről bár erről hadd még tudjak kérlek. 

    - Jól van! Tessék, hívd fel! Sőt, meglásd milyen kedves vagyok hivd fel egyenesen Junt. - ezen meglepődtem, de meilőtt bármit is mondhatott volna, esetleg visszaszívta volna tárcsázni kezdtem számát, azon a mobilon ami velünk volt.  - De nem merd elmondnai, hogy merre vagyunk értve vagyok? Ha kérdezné a birtokon. - tekintettem rá szigoruan, mielőtt megnyomtam volna hívás gombot.

Egyet, cseng, kettő cseng...

Jun:

Már visszafele tartottunk, a kocsiba csend honolt, gondolom mindneki azon morfondirozott, hogy mit is tehetne, hogy hogyan is zárhatnánk le ezt az egészet. Ők is aggódtak miattunk. Airi, vajon veled most mi lehet? Nagyon ki van akadva Yuta? Sokat kiabál veled? Vagy már is a házasságon töri a fejét, hogy akár már holnap összeházasodjatok és magához láncoljon... Nem! Nem , együtt leszünk, biztos, hogy együtt leszünk! Bármi is történjék... Ebben a pillanatban megcsörrent a mobilom, azaz, az ami velünk volt. 

    - Ki az? Saiki? A nővéred? - kivettem a zsebemből és a jelzőre tekintettem.

    - Nem, ez egy szám... - értetlenül néztem a képernyőre.  

    - Vigyázz és ha Yuta az? - szólt hátra Misaki.

    - De honnan tudná ezt a számot... amúgy meg ha ő , akkor talán....  - bár a többiek nemet intettek a fejükkel, én azonnal a fogadó gombon húztam el az újjam. - Halo?

    - Jun...

Ez a hang... mintha1 tonna nehézsúly, teher esett volna le a vállamról, testem telejsen elernyedt a megkönnyebüléstől, mikor ez a csillingelő hang megütött a fülemet.

   - Airi...- láttam, hogy mindenki rám szegezi a tekintetét, még Misaki is a visszapillantó tükörben. - Szerelmem... jól vagy? Olyan jó hallani a hangod. Yuta úgye nem bántott?

    - Jól... vagyok... - kis szüneteléssel mondta.  - Te? Te jól vagy?

    - Igen szerelmem, én jól vagyok. Egy két karcolást szereztem, de semmi nagy dolog!  De mondd, hol vagy merre? Vitatkozott veled Yuta?

 Néhány perc csend következett.... talán ott van Yuta ?

    - Örülök, hogy jól vagy , vigyázz magadra kérlek! És légy boldog!

     - Mi?! Várj Airi! Mi ez? Komolyan feladtál minket?! Nem akarsz küzdeni? 24 órával ezelőtt még nem erről beszéltél?! Tudom, hogy csak azért mentél el, hogy engem védj. Nem akarsz minket feladni, csak egyszerűen félsz, hogy egymásnak esünk Yutaval. De nem kell ettől tarts, Airi ennek egyszer vége kell legyen és én nem akarom, hogy te szenvedj. Szóval mondd el, hol vagy?

Hallottam, ahogy kifujja a levegőt, talán nem akarta elsírni magát, nem mondott semmit, kisebbb reccsenés hallatszott a telefonban majd:

   - Drágám, gyere ide! Gyere, pihenjünk le együtt!

   - Airi! Airi ne menj! Kérlek beszélj hozzám! Airi!

De már csak a kikapcsoló hangot hallotta a fülem... Idegesen fujtam ki a levegőt...

    - Misaki, lépj a gázra! - mondtam és hajamba turtam. 

Szóval tényleg ott volt mellette, talán mindent hallott... De Airi, Airi hangja erőtlen volt, ezek a szavak, nem voltak szívből jővők, mindezek mellett még akart mondani valamit.... 

    -Aj... - ütöttem bele az öklömmel a székbe.

     -Nyugi Jun, igyekszem amennyire csak tudok! - próbált nyugtatni Misaki.

Az út további részében az idegesség és a határozottság között siklottam, mikor arra gondoltam, hogy mi lesz a tervem, mit fogok mondani a szüleimnek, Airi szüleinek , nem akarok lemondani róla ez biztos, mikor azon morfondirozva, hogy vajon pont most mi lehet Airivel, mit csinálhat az a szemét vele... De amikor befordultunk az ismerős utcákon, egyre türelmetlenebb lettem, már már dobogtam a lábaimmal és alig vártam, hogy kinyissam az ajtót és kiszökkenjek az autóból. Ami kis idő múlva meg is történt, amint Misaki lefékezett Suzuki birtok előtt, kipattantam és szalandi kezdtem befele. A srácok igyekeztek utol érni, de gondolom azért,hogy letudjanak fogni mielőtt bármi hülyeséget csinálnék. 

    - Airi! Airi! -  kiáltottam és szemem a hatalmas házon járkált, honnan látok esetlegesen valami mozgást.

Bár talán érdekelnie kellett volna, egyáltalán nem érdekelt, hogy Airi szülei itthon vannak vagy nem. 

   - Yuta gyere ki most azonnal! Intézzük ezt el, mint férfi a férival! Airi! Airi érted jöttem!

    - Mit csinálsz Jun? - lépett ki az ajtón Saiki. 

   -  Saiki, mondd hogy van Airi? Itt van, a rohadt szemét láda is?!

   - Jun, nyugodj le, nyugodj le! 

    - Most nem tudok, egyszeűren nem tudok, amíg nem látom Airit! Értsétek már meg! Most akarom azonnal, azt akarom, hogy mellettem legyen! Többet senki sem választ el!

    -Airi nincs itt!  - kiáltott el Saiki is magát. 

    - Tessék? - kerekedett ki a szemem. - Hogy hogy nincs itt? Hát nem ide jöttek? - ragadtam meg Saikit.

    - Jun nyugodj le! - nyultak utánam Satoshiék.

    - Nem, nem találkoztam Airivel , amióta rátok talált Yuta. 

   - Mi? De akkor ezt honnan tudod? És mégis hol van?!

    - Yuta volt órákkal ezelőtt itthon, elvitt néhány cuccot ami Airié. Kérdeztem, hogy hova viszi, mi ez az egész, miért nem hozza haza. De csak azt hajtotta, hogy az ő felesége lesz és elvitte a lakására. 

    -A lakására? - bólintott. - Merre van?

    - Nem tudom hol ez a lakása még sosem beszélt erről ezelőtt. Megakartam tudni, de annyit mondott, hogy majd Airi értesit és itt hagyott. Te jól vagy? Mondd mégis, hogy talált meg?

    - Jól vagyok... nem tudom . Airi elment bevásárolni, késett, mikor utána mentem a parton találtam meg azok a szemetek körbe vették.

    - Mi?! De ez mégis, hogy?! Azt mondtad megvédted, azt mondtad biztonságban lesztek?! - most Saikin volt a sor, hogy megragadjon a galléromtól.

    - Sajnálom... - csak ennyit tudtam kibökni. 

     -Bakker! - lökött el magától. - Azonnal megkell keressük a húgomat, ha Yuta ismét begurul... - fogta a fejét és gondolom azon kezdett gondolkodni, hogy mit tehetne.

    - De Saiki, de nem fogom elereszteni Airi kezét.  Többet soha nem hagoym magára, feláldozta magát értem, most rajtam a sor. Most én fogok előre törni a szerelmünkért. Együtt leszünk, együtt kell legyünk. Kérlek adj még egy esélyt! - álltam határozottan a szeme elé. 

Elmosolyodott:

    - Szereted a húgom és ő is szeret téged. Tudom, ti együtt kell legyetek. - tette kezét vállamra. - Találjunk ki valamit!

/Hali! Tudom, hogy rég találkoztunk ezen az oldalon a történetekkel de most itt vagyok újra és gőz erővel dolgozom rajtuk. Első sorban most ezen a történeten, hogy befejezhessem, hiszen lassan de lassna a végéhez közeledünk. És bár néhány hónappal ezelőtt, jobban leakartam röviditeni a részek számát, most mégis úgy döntöttem, hogy még kicsit hosszabitok, még jobban közelítve afelé amit először is terveztem.  Bár egyelőre így is kevesebb részben jön ki. Na de remélem tetszeni fog :) , ugy terveztem, hogy most hozom egymás után a részeket :) Köszönöm, hogy  követitek az oldalt! /

43.rész Két férfi

 

A szerelmi árnyék

43.rész Két férfi

Jun:

Felöltöztem és előkészitettem mindent amire szükségünk volt, még az asztalt is megteritettem, hogy szerelmemmel megebédelhessünk. Az asztalnál ültem és vártam rá, a percek meg csak teltek, közben közben ujjaim is tobolni kezdtek az asztalon... Késik... nem kellene ilyen sok idő legyen vásárolnia, biztos nincsenek sokan... Valami történt...

    -Francba vele kellett volna mennem...

Idegesen és sietősen indultam neki az utnak, körbe tekintettem a háztól a parton de nem láttam senkit, aztán megindultam az útvonalon. Alig, hogy befordultam a kis utra, ami a központhoz vezetett észrevettem két zacskót a földön, közelebb lépve és leguggolva megpillantottam benne összenyomott, lelépett gyümölcsöket.... 

    - Airi... - felkaptam a fejem és körbe néztem. - Airi! - kiáltottam de választ nem kaptam.

Ugye nem találkozott össze... szalandi kezdtem a part felé... jaj ne! Kérlek , kérlek legyél itt, ugye nem esett bántodásod? Ugye nincs semmi gond, ugye nem bántottak! A hatalmas parton körbe néztem láttam lébnyomokot, de nem egyet és az a gond, hogy nem tudhattam esetlegesen hányan vannak, és a lábnyomok több irányban is elágazodtak.... Csak álltam ott ökleim összeszorultak, folyamatosan körbe és körbe néztem... nem állhatok itt tétlenül... de ekkor mentő szóra:

    - Mondd mit csináljak ha szeretem?!  - ez a hang... ez Airi...

Szaladásnak eredtem, úgy szaladtam mintha életemért szaladtam volna, bár az életemért szaladtam, az én egyetlenemért, hogy megmentsem. Hallottam, hogy vitatkoznak, veszekednek, kiabálnak... de reméltem, hogy ennél jobban nem fajult el a dolog, vagy esküszöm, hogy Yuta megfog érte fizetni! Egyre erősödtek a hangok, jelezve, hogy egyre közelebb vagyok aztán megpillantottam az alakokat is, vagy 5-en álltak, ketten a homokba feküdtek... Airi volt , felette Yuta...

   - Ereszd el! - kiáltottam amint elértem őket és szó szerint berobbantam a kis tömegbe.

   - Jun... - Airi könnyes szemei rám meredtek.

Közbe én éreztem ahogy dühöm egyre fokozodik, öklöm olyan erősen szorult össze, hogy éreztem szinte ujjaim elzsibbadnak, szemeim tűzesen égtek és ez csak még jobban előre tört, mikor Yuta vigyorgó , elégedett arccal felállt Airiről...

    - Nocsak, a kedves mennyasszony rabló megtisztel a jelenlétünkkel! - leporolta magát.

Nem mozdultam, vártam ... vártam, hogy amint kell ráugorjak Yutára és egyszer mindekkora pontot tegyünk erre. Nem volt tervem, megszökni nem tudtunk, fölényben voltak nálunk ha akár 2-3 személyt sikerül is elintéznem a többiek elkapnának , vagy addig Airit elvinnék. Szóval nem lett volna bölcs döntés a menekülés... bár nem is akartam, pontot akartam tenni, azt akartam, hogy végre Yuta is megértse a dolgokat és hagyja békén Airit.

    - Hagyd békén Airit! Azt hiszem már rég elmondta, hogy milyen helyzet áll fent!

    - És ha nem... ?  - ezzel megragadta Airi karját, aki közben felült , de még nem állt fel és magához húzta...

     - Te szemét! - készültem , hogy átszeljem a köztünk lévő távolságot és bevágjak neki de előrántott egy pisztolyt.

    - Ne! Yuta! Ne! - ijedt meg a szerelmem a pisztoly láttán.

Megálltam , közbe észrevettem ahogy Amonék körbe vesznek, kezükbe nekik is ott ékesedett a pisztoly. Bakker, erre, hogy nem gondoltam.... megálltam, nem mozdultam nem is az én életemet féltettem, hanem Airit, először is tudtam, hogy Yuta nem ölné meg őt, de nem akartam, hogy azt végig nézze, hogy esetlegesen engem, hogy ölnek meg... na meg persze, megígértem, hogy visszajővünk ide.

   - Bár itt maradhatnánk, bár itt maradhatnánk ezen a helyen, ahol szerelmünk kiteljesedett, ebben a kellemes helyben ahol nem érnek utól a próblémák , ahol ilyen kellemesen nyugodtan lehet nézni az óceánt , elcsodálkozni és elkáprázni a táj szépségén ahol erőt meríthetsz ebből a nyugodtságból és mehetsz előre, mert nem történik semmi és nem ér utol semmi. Ahol a szerelmünk szárnyalhatna...

Szárnyalni fog szerelmem, én drága Airim szerelmünk szárnyalni fog, szárnyalni fog és ragyogni mint az univerzumban tűzelő üstökös.... nem ezek voltak és nem ezek lesznek az egyetlen boldog pillanataink, többet soha nem foglak elereszteni.

    - Azt hitted, hogy ilyen könnyen engedni fogom? Hogy nem fogok érte jönni, a MENNYASSZONYOMÉRT? Azt hitted, hogy csak így elfogom engedni? Hogy belenyugszom és hagyom, hogy boldogon élj .... Ő az én mennyasszonyom és ezért megfogsz fizetni, hogy elraboltad!

    - Ne! Ne! Ne! - kiáltott Airi, miközben szinte összerogytak a lábai....  - Nem rabolt el, önszántamból jöttem! Kérlek Yuta tedd el a pisztolyt, tegyétek el a pisztolyt! - könyörgött Yutának. 

    - Szeretem Airit és tudom, hogy ő is szeret. Bár legszivesebben szétvernélek, csak ő miatta, tedd el a pisztolyt és beszéljük ezt meg... Yuta mint férfi a férfival, ugyanazt a nőt szeressük, de ez a nő csak egyikünket szereti...

    - Hallgass! Hallgass vagy most lőllek le! 

Rázta kezében lévő piszotolyt.... 

     -Airi az én feleségem lesz! Megértetted? Az én FELESÉGEM! Ti nem lehettek együtt, a ti családaitok ellenségek, sosem fogják megengedni, hogy együtt legyetek! 

     - Megoldjuk, elfogják fogadni , mi ezt eldöntöttük! - közelebb léptem.

     - Ne gyere közelebb! Ne gyere közelebb, vagy lelőlek! Vagy ha nem én, akkor az egyik társam...

Oldalra tekintettem, Amonnal tekintetünk találkozott, bár ő is készen állt, hogy lelőjön látszott ott a tekintetében még valami, valami, értetlenség, vagy nem is tudom... talán nem értette, hogy miért teszi ezt Yuta, nem tetszett ez neki!

     -Ne lődd le kérlek! Kérlek Yuta, veled megyek, hozzád megyek feleségül csak kérlek hagyd  békén, hagyd békén Junt, jó? Felejtsd el?! - Airi Yuta elé lépett.

    - Airi ne! Vigyázz... - felé nyúltam de egy pisztoly eldördült, jobbra tekintettem ahol Amon állt, ő húzta meg a ravaszt.

Airi felsikoltott és hátra tekintett, de én sértetlen voltam, ugynais a golyó néhány centire lábamtól landolt....

    - Azt mondták, hogy ne mozdulj! - robogta rekedtes hangon. 

 Csend telepdett ránk, az egyetlen akit hallani lehetett, az Airi volt, zihált, teljesen ki volt borulva... 

    - Csak mi vagyunk ketten! Senki más... - mondta a szavakat, miközben kezei Yuta mellkasán pihentek és tekintete rám szegeződött.

Aggodó tekintettel ráztam a fejem, mutattam, hogy ne tegye....

    - Hagyd békén kérlek! Menjünk haza, menjünk! Kérlek Yuta! Ne lőj! - nézett vissza rá.

Yuta ajkai vigyorra huzodtak és kezei végig simitottak Airin. 

    - Rendben drágám, hazamegyünk és összeházasodunk, amilyen hamar csak tudunk. Gyere... - átkarolta a derekát... - Amon gyertek majd utánunk, addig is kicsit leckéztessétek meg! De ne lőjjetek rá!

 Miközben csak azt néztem, hogy szerelmem feláldozza magát értem, Amon és társai rugni, ütni kezdtetek... Airit Yuta elráncigálta, hiába küzdött ellene, hiába kiabált. Miközben próbáltam védekezni, tekintetem folyamatosan őket nézte, még azután is , hogy eltűntek a látó peren. Airi, kedvesem, miért? Miért áldoztad fel magad?!

Airi:

Gyengének éreztem magam, szememim már teljesen vörösek voltak, kiszáradtak, erőtlenül vonszoltam egymás után a lábaimat.... Miért? Miért kellett ez történnie ? Olyan boldogok voltunk, tényleg megfeledkeztünk minden gondtól... talán pont ez volt a hiba, ez lett a vétkünk Jun... boldogok akartunk lenni, miközben mások szenvedtek...

    - Hoppá! - kapott el gyorsan Yuta, mikor már tovább nem birták a lábaim. 

Olyan lehettem, mint egy élő halott ... 

     - Nincs semmi baj drágam, itt vagyok! Nincs semmi baj! - felkapott a karjába és így vitt egészen a kocsiig, ami nem messze volt parkolva a parttól.  - Meglátod a szüleid nagyon boldogok lesznek, hogy végre megtartjuk az eskűvőt , nagyon aggódtak érted.

Na persze... biztos vagyok benne, hogy ők is őrjöngenek a dühtől.

    - Azt mondtad nem bántod Junt...- szólaltam meg mikor ő is beült... még én is megijedtem a hangomtól, rekedtes, fáradt hangomtól.

    -Azt mondtam nem lővöm le és ne aggódj csak egy két ütést kapott, azért te sem gondoltad, hogy azt büntetlenül hagyom, hogy elrabolt....

     -De nem rabolt el, önszánatmból jöttem! - szólaltam meg kicsit erélyesebben.

  De válaszul csak egy kemény, ijesztő tekintetet kaptam ... meghökköltem és az út további részébe úgy döntöttem, hogy hallgatok. 

    - Tessék! - nyújtott felém a telefonomat Yuta az út felénél..

Felhúzodtam az ülésen és kezemben kaptam, közbe értetlenül néztem rá. 

    - Hogy lásd milyen kedves vagyok, hívd fel az egyik barátját, menjenek érte és majd üzenjék meg, hogy hogy van. Ha nem hiszel nekem, hogy tényleg csak egy kis bunyó volt...

Tudtam, hogy kell lennie valahol egy cselnek, legalábbis arra gondoltam, de per pillanat az érdekelt, hogy minnél hamarabb menjenek oda a többiek és vigyázzanak Junra. Így hát gyorsan kikerestem Sho számát és azonnal a hívás gombra kattintottam. Kicsit elhúzodtam és elfordultam az ablak felé, bár tudtam, bár tudtam, hogy nem csellezhetek, kitudja Yuta akkor mit tenne... Két csengetés után Sho azonnal felvette:

    - Haló? Airi? - hallottam az ő hangjából is, hogy meglepődik én hívtam, bár gondolom azért nem volt biztos, ha tényleg én hívom. 

    - Sho... eltudnátok menni Miyakojimára? Azonnal kérlek siessetek! -ahogy arra gondoltam, hogy Jun ott van egyedül sebesülten, kitudja mennyire is, ismét könnyek szökkentek a szememben. 

    - Airi mi történt? Airi?!  - szipogtam miközben próbáltam erőt venni magamon. - Megtalált? Megtalált Yuta mi?! - Csak tovább szipogtam, nem válaszoltam. - Megtalált... ezért van nálad a telefonod és gondolom ott van melletted, ezért nem szólalsz meg... - nem pont, egyszerűen nem tudtam megszólalni. - Bántott ? Úgye jól vagy? 

    - Igen... - böktem ki kis idő után. - De kérlek azonnal menjetek le a parta és értesíts, hogy mi van Junnal.... kérlek.

    - Rendben! Kérlek vigyázz magadra! Valamit kifogunk találni...

De nem tudtam tovább beszélni, ugyanis Yuta kivette a kezemből a telefont. 

    - Hé...

    - Mondjátok majd meg annak a szerencsétlennek, hogy fejezze be és ne kerüljön többet a szemem elé vagy esküszöm, hogy másodszor nem fogok tétovázni és meghuzom a ravaszt.  - ezzel meg letette és eltette a zsebébe.

    - Bölcs döntés volt, hogy többet nem szólaltál meg. Milyen kedves annak ellenére, hogy valamikor ő is szeretett téged... úgye bár nem tévekedek? - nem akartam válaszolni a kérdésére, csak kiakart hozni a sodromból.

    - Nem fogod úgye bántani Junt ?! Nem találkozom vele, hozzád megyek, de kérlek ne bántsd őt! 

Cinikus mosoly jelent meg arcán...

    - Az tőle is függ, hogy mennyire is kerülöd el. 

Arcomat kezeimbe temettem, néhány napja még a világ legboldogabb nője voltam, most meg... ilyen hamar felhagyom a szerelmem... de csak is a te érdekedben Jun! 

Néhány órával később a kocsi megállt... felemeltem a fejem de nem ismertem a környéket.

    - Nem hazamegyünk? - néztem Yutára, aki kicsatolta az ővét. 

     - Ott keresne először. De ne aggódj drágám - simitott végig az arcomon, de én undorodtam ettől a rideg érintéstől, ez nem az a Yuta volt, akibe beleszerettem... - hozok neked öltőzéket. Ez itt az én lakásom, nem tudom ha emlékszel rám, mikor idejöttünk vásároltam, mivel nem tudtam, hogy a szüleid mennyire engedékenyek tudod... De ezt a lakást Jun nem ismeri, amíg el nem jön a házasság itt leszel.

     - Mi?! De ezt nem teheted! - kiabáltam, de ő csak kiszállt a kocsiból és elindult az én ajtóm felé.

Mikor odaért kérdezésem nélkül átnyúlt és kikapcsolt.

    - Nem zárhatsz be! Mit mondasz a szüleminek?! Ez mi... 

    -  Nem, nem édesem én nem zárlak be! Természetesen elmehetsz majd itthonról, de a testőreid veled lesznek, Amonék ott lesznek a nyomodba, újra nem fogod ezt velem tenni.

Ezzel meg megragadta karom és kihúzott, majd karjaiba kapott és felvitt a 8 emeletre, ott meg a folyóson lévő utolsó szobába. A kanapéra tett le... 

    - Most elmegyek hozok néhány ruhát. Kérlek ne csinálj semmi hülyeséget! 

Nézett komolyan a szememben.

     -Ha bármire is szükséged lenne nyugodtan szolgáld ki magad. Igyekszem vissza! - ezzel ki is lépett a lakásból. Hallottam, ahogy kattan a zár és egyedül maradtam a lakásban.

Saiki:

Otthon ültem, egyedül épp tv-ztem.   A szüleink nagy részt az irodában vannak, egyszerűen képtelen felfogni, hogy Airi elszökött Jun Matsumotoval. Nem akarják elfogadni , hogy boldog de én mellette állok. Remélem, hogy most is boldog. bár ahogy hallottam Juntól és tőle is a hangján, nagyon boldog és elfeledtette ezeket a gondokat amik itthon vannak. Bár örültem ennek, hiszen igazán megérdemli ahogy Jun is. Yutával hetek óta nem találkoztam, amióta a húgom elszökött, nem voltt a házban. Bár ahogy hallottam a többiektől őket keresi... De azért abba nem akartam belegondolni, hogy mi lenne ha megtalálna őket tuti, hogy Yuta és Jun összekapnának. Jun szülei szintén dühösek voltak nem egyszer jöttek ide keresni a fiúkat, még szerencse, hogy a szüleim nem voltak itt. Senki sem tudott arról a kettőről semmit, csak mi barátaik, de mi nem buktattuk le őket. 

Egyszer csak csattant az ajtó és Yuta lépett be rajta... meglepődve álltam fel és kapcsoltam ki a tv-t. Odaköszönt de fel is sietett az emeletre.

     -Öhm történt valami?! - kérdeztem utána eredve, még jobban meglepődtem mikor húgom szobájába lépett be.  - Mit csinálsz?! 

Léptem be én is, és erélyesebben kérdeztem ugynais elkezdte pakolni a a húgom cuccait. 

    - Mit csinálsz a húgom cuccaival!? - odaléptem és gallérjától megragadtam és kényszeritve, hogy tekintetetemben nézzem. 

    -Oh, nem tudtad?! Airi előkerült, hazahoztam Airit... - még sosem láttam Yután ilyen rideg, dühös, kicsit őrült tekintetet , még én is meghökkentem tőle.

    - Mit csináltál vele?! Bántottad?! Ha igen esküszöm...

 Ellökött magától, majd megigazitotta polóját.

     - Nem bántottam, nem fogom bántani. De megérthetnél engem is, szeretem Airit, összeakartunk házasodni ő meg megszökött azzal a gazemberrel...

     - De Airi őt szereti...- ekkor bevillant. - Mi történt Junnal? 

Elvigyordott, már a legrosszabbtól tartottam:

    - Meguszta egy két ütéssel... bár ha rajtam állt volna nem ússza meg ennyivel, de Airi miatt leálltam. - Airi az úton felhívta Shot. És Airi jól van és jól lesz, elvittem a lakásomba, nem fog bántodása érni, ott fog lakni amíg összenem házasodunk. - ezzel elvette a táskát amit ruhával megtöltött. - Bocsánat! - lépett el a szoba előtt egy cseléd. - Összeszednél kérlek Airi kisasszonynak némi fehérneműt, meg ilyen női dolgokat amir szüksége van!

     -Igen is!  - hajolt meg majd beljebb jött a szobába.

    - Várj már! Mi ez az egész? Miért nem hozod haza? A szüleink...

    -A szüleitek megfogják értnei hidd el... És nem fogom engedni, hogy újból megkiséreljen valamit az a Matsumoto gyermek. Ő az én feleségem lesz! - nézett rám tűzes tekintettel...  - Kérlek hozd le a kocsihoz, elintézek egy telefont. 

Mi történt itt? Jun... azonnal beszélnem kell vele!

Jun:

    -Jun! Jun! - hallottam a srácok hangját.

Még mindig a parton voltam, néhány ütést kaptam és rugást, a szám csattant ki csak és kicsit fájt az oldalam, de más dolog nem volt... alig néhány perc volt az egész. Összevoltam kuporodva a homokba és a történteken gondolkoztam... Airi... Airi... Airi...

    -Jun jól vagy?! - ért először elém Satoshi . - A szád... - nézte ajkaimat.

    - Jól vagyok, - húzdotam el tőle- Ti hogy kerültök ide? Honnan tudtátok? - néztem a srácokra, mind a négyen ott álltak előttem. 

    - Airi hívott... - a név halllatára azonnal felálltam. 

    - Tessék? Hogy hogy beszéltél ?Hol?! Jól van?! Bántotta ?!

    - Nem sokat beszéltünk, ott volt mellette Yuta, sirt... annyit mondott, hogy jöjjünk ide hozzád... Néhány szó válltás után Yuta kivette a telefont a kezéből és azt üzente neked, hogy másodszor már nem fog tétovázni. 

    - Aj... - szoritottam ismét össze az öklöm... - Az a szemét, esküszöm , hogy megfizet ha egy újjal is hozzá mer érni Airihez!

    - Mit akarsz tenni? - kérdezte Kazunari. - Hallottad Yutat, megfog ölni legközelebb...

    - Komolyan mi ez vitátok?! Egy telenovellába keveredtünk?! - értetlenkedett Misaki. 

    - Ennek egyszer vége kell legyen srácok, pontot kell tegyünk.

    - Jun... tegyél amit akarsz, de légy tekintéllyel Airire is. - szólalt meg Sho, amit a többiek nem értettek. - Te se merd megbántani, mert másodszor nem húzodom vissza a háttrében.

Tessék? Hogy mit mondott?

42.rész Varázslat megtörés?

 

A szerelmi árnyék

42.rész Varázslat megtörés?

Jun:

Nagyon ledöbbentem Airi történetén , számitottam rá, hogy nem lesz egyszerű, hogy közük lesz azoknak a férfiaknak hozzá, de hiába, sokkal jobban megérintett mint gondoltam volna. De az is igaz, hogy csak erősödött bennem az, hogy megmutassam itt vagyok és többet nem fogom elhagyni. Megfogom védeni bármi is történjék.

Kicsit fáradtan de annál boldogabban ébredtem... a kis kunyhó ablakán fény szürődött be, visszagondoltma az elmúlt órákra és boldogságom tetőfokon volt, alig hittem el, hogy az én egyetlenemet tarthattam a karomba, hogy az enyém lehetett, hogy nekem adta magát, testét és lelkét. Ahogy egybe forrhadtunk össze ezzel is megpecsételve a szerelmünket. De ahogy oldalra fordultam az ágy üres volt... felpattantam és körbe néztem, a szoba üres volt és semmi neszt nem hallottam a házból, felkeltem magamra kaptam a takarot és elindultam kifele. A ruhák hevertek a padlon, a kisház ajtaja nyitva volt... alig, hogy kiléptem megláttam amint ott áll, ruhája rajta volt, bár látszott, egy két tűrés, hajlás rajta, nem igazitotta meg, a szél belekapott a hajában, az óceánt nézte, nem vett észre, hogy kiléptem. Mögé lépkedtem és átöleltem. Karomba simult és lágy mosoly jelent meg az arcán. Néhány percig csak így álltunk , egymás közelséget élvezve, a meleg szellő fujdogált és a hullámok vergődése felhallatszodott és látványt adott. 

    - Bár itt maradhatnánk, bár itt maradhatnánk ezen a helyen, ahol a szerelmünk kiteljesedett, ebben a kellemes helyben ahol nem érnek utol a problémák, ahol ilyen kellemesen, nyugodtan lehet nézni az óceánt, elcsodálkozni és elkáprázni a táj szépségében, ahol erőt meríthetsz ebből a nyugodtságból és megetsz előre, mert nem történik semmi és nem ér utol semmi. Ahol a szerelmünk szárnyalhatna...

    - Dehát itt vagyunk és itt leszünk...

    - Igen de... - felsóhjatott és felém fordult , átkaroltam derekát, ő meg a nyakamat. - Nem maradhatunk örökre itt ezt te is tudod, egyszer visszakell menjünk, elkell mindent osszlassunk és...

    - Hé! Ígérem, hogy minden rendben lesz, hogy visszatérünk ide gondok nélkül, anélkül, hogy arra kelljen gondoljunk, hogy valami probléma vár otthon. Felhötlen boldogságunk lesz , semmi sem fog megzavarni, semmi sem fog megbántani, semmi felhő nem fog gyülekezni fölöttünk, boldogok leszünk meglátod. Elhiszed nekem?

Miközben szemei megteltek könnyekkel szavaimtól, mosoly húzodott arcára és nyakamba ugrott átölelve. Így van, biztos vagyok benne, hogy eljön nekünk is a boldogság, hogy ennek egyszer vége lesz és végre együtt lehetünk felhőtlenül. 

    - Mit szólsz ha megreggelizünk és lemegyünk a központba? Bevásárolhatnánk kajával és körbe nézhetnénk, hogy mi található a környéken, aztán sétálhatnánk egyet a parton. 

   - Menjünk!

Megfogtam a kezét és bementünk a kis házba. 

Airi:

Junnal eltöltött pillanatok, mint mindig mesések voltak, mindent igyekezett elfelettetni velem és magam is eldöntöttem, hogy csak a pillanatnak élek, most átadom magam a momentumnak és azt élvezem, azt, hogy együtt lehetek a szerelmemmel, gondok nélkül, élvezem a napjainkat, amíg csak lehet. Bár azt magamnak sem hazudtolhatom meg, hogy aggódom mi van otthon, mi van Yutaval. Beszélt e a szüleimmel? Mennyire tört ki a káosz? Mennyire állt fel a feje tetejére minden, alig 24 órával a távozásunk óta. Gondolom Kimiko tök pipa ránk, hogy nem szóltunk neki semmit és csak úgy eltűntünk. Még én oké, C-ute, Buono valahogy elsimitanak, nyerhetünk néhány hetet, de az Arashi, csak most indult a debüt utján. De ezt gondolom Jun is tudta és ő is olykor olykor bár nem mutatta ki annyira, gondolkozott ezen és aggódott. De mi már eldöntöttünk, visszafordulni már nem lenne esély rá, már nincs visszaút. 

A kis falu, ami itt az óceán mellett feküdt, valóban nem volt nagy, egészen kedves volt, csendes. A táj, a természet ami elénk tárult egyszerűen káprázatos volt, elképesztő, minden olyan mesés volt és nyugodt. Bár tényleg leülhetnék és csak nézhetném , nézhetném Junnal együtt, itt tényleg olyan érzésem van, hogy nem érnek utol a gondok. A központban kis piac terült a szemünk elé, minden ember mosolyogva fogadott és a friss zöldség, termékei elé hívogatott. Junnal kézen fogva sétáltunk körbe nézve a központban, gyümölcsöt, zöldséget, halat, vizet és még amire szükségünk volt vásároltunk. Jól éreztük magunkat, boldogok voltunk , mintha valamit tinik lennénk, lengettük a karjainkat, pörditett , igrándoztunk , beszélgettünk órák hosszat. Olyan jó volt, olyan rég volt, hogy így beszélgethettünk. Amikor mindent bevásároltunk és felvittük a házikóban, úgy döntöttünk ebéd előtt lemegyünk a partra, Jun a hátára kapott és úgy sétáltunk végig az arany homokban, ahogy lassan lassan a tükrözőtt kék óceán megcsiklandozta Jun lábát és visszahúzodott , hogy eggyé válljon az óceán rejtelmeivel. Nem volt senki sem a parton, cska mi sétáltunk egyre előbbre és előbbre, gondtalanul a pillanatnak élve. Nevettünk, fröcsköltünk és szaladtunk a vizbe... Talán ha valaki most látna és tudná a múltunk nem értené meg, hogy ekkora bajba, hogy tudunk így szórakozni. De nekünk most erre volt szükségünk. 

Jun:

Hetek teltek el gondtalanul, nem törödtünk semmivel, csak egymással és, hogy boldog pillanatokat töltsünk együtt. Szerelmünk fent ragyogott az égen és vissztükrőzödött az egész égen, megcsillogatva az óceánt, ahogy a nap is megcsillogtassa azt. Mint egy kis gyémánt  a hamis éktelen kövek között, látszott hogy ez igazi. Olyanok voltunk mint egy család, kiegészitettük egymást, mindenkinek megvolt a maga feladata. Airi arca is folyton mosolygott, le nem hervadt róla és nekem ezért a szívem repdesett az örömtől, én is repdestem az örömtől, hogy az én egyetlen szerelmem, boldog és nem csúfitsa ránc homlokát.

Hetente egyszer beszéltem Sho-val, Nino-val, Satoshi-val, vagy valakivel a fiúk közül, értesitettek a felfordulásról ami otthon van. Bár Airi kiváncsi volt mit mondtak, nem mondtam el mindent, tudtam ha valamit hall talán rögtön visszaakar térni, aggódni fog és szomorkodni, magát hibáztatja. Yuta nagyon kiborult, égen földön minket keres, bár erre számitottam. Bár egyelőre nem talált meg és úgy voltam, hogy nem is fog, Sho figyelmeztett, hogy legyek résen, mert Yuta nagyon nagyon kivan és sosem lehet tudni, hogy mikor bukkan fel és mivel. Airi szülei, illetve az én édesanyám körübelül 1 hete tudták meg a dolgokat, ők sem repdestek, felkeresték a barátainkat, de ők védték a hátunkat. Viszont ahogy hallottam nem indultak el megkeresni. A majom... az az a volt mennyasszonyomról amióta szakitottam vele nem hallottunk, családja megharagudott ránk. Bár ezt sem csodálom, de mit tehettem volna, a szívemre kellett hallgassak , többet nem tagadom meg azt. Kimiko, hát ő is mérges ránk, pláné, hogy se szó se beszéd eljöttünk és ott hagytuk az együtteseket. Pláné, hogy mi most debütáltunk. A nővéremmel is beszéltem néhányszor, őt is felekreste Yuta, elmondta, hogy mennyire pipa volt, örjöngőtt, rá sem ismert. Ő is megkért, hogy vigyázzak magamra és ne keveredjek bajba. De ha vénetlenül szembe kerülök vele és bántani meri Airit akkor nem fogok tétlenkedni. 

    - Jun! - lépett be szerelmem a konyhába és puszit nyomott az ajkamra majd rögtön az ölembe ült. - Elmegyek a központba vegyek gyümölcsöt gondoltam készíthetnénk egy gyümölcs salátát. 

    - Ez remek ötlet. - mosolyogtam rá és homlokomat ővének támasztottam.  - Veled megyek!

    - Aj nem kell, maradj itthon és készülj el, mi lenne ha lemennénk a partra azután, hogy visszajöttem? - felállt de közbe kezeit lábaimon támasztotta és incselkedve tekintett rám, lassan közeledett felém de néhány centire az ajkamtól eltolta magát. - Elmentem!

Oh, annyira szeretem ezt a nőszemélyt, teljesen elvarázsol. Felnevettem, majd fel is álltam, hogy kicsit rendbe tegyem a házat és előkészítsem amire szükségünk van. Ezek a napok olyan mintha álomnbeliek lennének, mintha egy varázslatos világba csöppentünk volna be, eddig ezek az életem legszebb napjai.

Airi:

A napok csak  teltek, napok hetekké válltak és mi Junnal boldogan éltük itt az életünket. Boldog voltam, azt nem tagadhatom és bár lehet , hogy gonoszság miközben otthon tuti káosz van, most az egyszer, itt Junnal önző akartam lenni és csak magamra gondolni. Tudtam, hogy Jun nem mond el mindent amit otthon a sárcokkal beszélget, néhányszor próbálkoztam, kérdeztem de nem mondot többet az addiginál, akartam, hogy megossza velem, hogy ne csak magát eméssze, tudtam, hogy engem akar védeni, de nekem sem tetszett, hogy egyedül viszi ezt el. Egyelőre nem volt ötletem, hogy hogy tudjam meg a dolgokat, de most nem akartam elrontani ezeket a csodás napokat, esetlegesen veszekedni, azt akartam, hogy együtt legyünk boldogan, hogy semmi sem rontsa el ezt. 

Az emberek a kis vidékről már ismertek minket, mindneki nagyon kedves volt velünk és bevezettek a vidék rejtelmeiben, sokszor meghívtak a központba együtt táncoltunk vagy beszélgettünk órák hosszat, néha egy egy friss gyümölcssel, vagy egy kis kostolással kínáltak meg és amivel csak lehetett mi segitettünk rajtuk, hiszen nem volt valami sok fiatal a környéken. 

   - A kedves Airi , mi szél hozott?

    - Hol hagytad Junt?

    - Ő most otthon maradt, Kumiko néni mondja nincs valami friss gyümölcsei amit gyümölcs salátába tehetnék? 

    - De , de kedvesem, pont itt van ami neked szükséged lehet eper, narancs, mandarin, dinnye, banán ... mi szem , szájnak ingerel, válassz csak... 

    - Köszönöm akkor kérnék egy fél dinnyét, 4 darab narancsot és mandarin, 3 darab banánt ...

Miután megvásároltam a kellő anyagot, szökkenve indultam vissza a kisházhoz. Az óceán hangja és sós viz áradatának illata már belém ivődött, már olyan szokványossá vállt, hogy mindezt érezzük, halljuk és lássuk... mind ez olyan volt, mint egy béke szigete. 

    - Airi... 

Ez a hang... lábaim gyökeret vertek, testem remegni kezdett, miközben lassan fordultam a hang irányába. 

   -  Yuta... - ott volt Yuta, Amon és a többiek szétszortan álltak. 

Yuta lépett egyet felém, de én hátráltam...

    - Semmi gond , nincs semmi baj , kedvesem. Nem foglak bántani... - felemelte kezeit. - Gyere haza, mit csinálsz itt? Neked a vőlegényed mellett van a helyed, nemsokára összeházasodunk Airi...

    - Nem... - ráztam a fejem, közbe egyre jobban elfogott a félelem. - Nem, Yuta ezt megbeszéltük én nem szeretlek... 

Azon kezdett járni a fejem, hogy fussak vissza a központba, ott biztos nem zaklatna vagy menjek a házhoz nem és ha bántani fogja Junt? Nem tehetem ki veszélnyek sem Junt, sem Yutat. Yuta dühösen kifujt, erre a néhány mádospercre lehunyta szemét, mikor újra rám nézett, láttam tekintetében egy kis türelmetlenséget. Közbe nekem szemeim megteltek könnyel...

    - Újra Japánba van, a nyomodban... 

Amikor ezt a néhány mondatot kimondta döbbenten fondott össze a tekintetem az ővével, kezdtem keresni a jeleket, hogy hazudik, hogy kitalálta, hogy visszamenhessek vele... de egy jelét nem láttam a megrebbenésnek, aggodalom tükröződött vissza rám.

    - Megtudlak védeni, tudod jól, hogy én megtudlak védeni, szóval gyere most már haza. 

    - Nem, én... Junnal akarok lenni, őt szeretem.... 

     - Bajba akarod sodorni Junt? Nem képes megvédeni? Bajba kevernéd őt és a többieket is?! Airi ne légy makacs... megbocsájtok, elfelejtem ezt az egészet . Gyere... - felém nyújtotta a kezét. - Menjünk haza, házasodjunk össze és elmegyünk innen messzire, hogy soha senki nem fog megzavarni. Tudod mit visszamegyünk oda, ahol voltunk nyaralni . Te akartál visszamenni nem ? Menjünk és éljünk ott, kezdjünk új életet...

    - Nem... én... - csak ráztam a fejem . - Nem akarok!

Kiejetettem a kezemből a szatyrokat és szaladásnak eredtem a part felé, már nem érdekelt hol lyukadok ki, csak  ne a házikónál... Szaladtam szaladtam végig a parton , hallottam ahogy utánam rohannak, ahogy utánam kiáltanak de engem nem érdekelt. Sajnálom, Yuta, sajnálom. De én már eldöntöttem nem ábrándíthatlak, nem szeretlek, Junt szeretem. Nem akarok több fájdalamat okozni neked...

    - Azt hiszed, hogy ő megfog védeni! 

Yuta utolért, megragadta karom, ficánkolni kezdtem , leestünk a homokban, szorosan tartott, karjaimat lefogta és lábaimat is lenyomta, hogy ne tudjam mozgatni. 

    - Nem lesz képes, megöleted magad Airi térj észhez! 

    - De ... mondd mit csináljak? Mondd mit csináljak ha szeretem?! 

    - Szereted?! Szereted! Évekkel ezleőtt, mikor New Yokrba voltál, mikor összejöttél velem, nem úgy tűnt...

    -Elakartam felejteni, elakartam zárni mindent és elfelejteni?! De nem történt meg, értsd meg, nagyon sajnálom, de én Junt szerettem és mindig is őt fogom! Sajnálom!

     - Sajnálod ! Sajnálod! Hadd mondjak el valamit Airi, nem foglak átengedni neki! Nem engedlek el!

Yuta tekintete ismét tűzesen égett , égnek állt a haja, elkezdte szorítani a karjaimat.

   - Yuta eressz el ez fáj! 

    - Fáj?! Fáj?! És nekem, szerinted, hogy fáj, hogy hetekre eltűnt a mennyasszonyom egy sráccal?! 

    - Yuta...  - bár könnyeimtől elhomályosodott látásom így is láttam, hogy mennyire keserűen, bánatosan és dühősen tekint rám Yuta.

Fájt, fájt így látnom , ezt én okoztam neki.

    - Ereszd el! - csendült fel a csendben, mint egy mennydörgés egy harmadik hang. 

Oldalra tekintettem... jaj ne...

    - Jun....

Fruits Basket op 1

 

Fruits Basket opening 1

Again

Majdnem elfelejtettem,

hogy te mindig ott voltál.

Mindig közel

Értelmet adtál nekem, hogy éljek.

Viszlát, a napig amíg újra találkozunk

Köszönöm, hogy mosolyogva mellettem maradtál!

Oh kérlek, ha közelebb voltál hozzám, mint bárki más

Képes voltam erősebbé vállni  a szívem.

Ne engedj, csatlakozz a holnaphoz

A pálya biztosn újra itt van.

Csak a jővőt bámulni

Ezen az utón kezdtem járni

Egyszer megfogom érteni 

A szavakat, amelyeket nekem adtál. 

Ha ez egy álom

Hadd legyek veled, mint amilyen vagy.

Oh kérlek, úgy tűnik eltűnik,

a szemedhez vonzom a szerelmem.

Ragyogtasd és vílágitsd a holnapot

A válasz biztos itt van elől

Hiszek benne!

Nem lehetek te

Jobban megakarlak ismerni, oh

Oh kérlek, ha közelebb voltál hozzám, mint bárki más

Képes voltam erősebbé vállni  a szívem.

Ne engedj, csatlakozz a holnaphoz

A pálya biztosn újra itt van.

Oh kérlek, úgy tűnik eltűnik,

a szemedhez vonzom a szerelmem.

Ragyogtasd és vílágitsd a holnapot

A válasz biztos itt van elől

Hiszek benne!

1.resz Nem csak mi vagyunk itt

Monster love

1.resz Nem csak mi vagyunk itt

Miyako 

Miyako Todo vagyok. Egy nem épp átlagosnak mondahtó ember....nem is ember... hanem szörnyeteg.  Méghozzá egy vérfarkas. Tudom irányitani, mikor változzak át, ritkán esik meg hogy érzelmi instabilitás miatt változok át... eleg fiatalon már erre tanítanak, hogyan irányitsuk az erőnket. És nem is akármelyik démon vagyok... mivel én vagyok az úrnő. Csendesen éltem az erdő mélyében a kastélyomban , egy bizonyos napig.  Mig megbiztam egy emberbe, elmondtam neki titkom és azt is elmondtam hogy aznap az egész szörnyeteg összegyül, erre fel ránk támadott emberekkel.  Egy csomó szörnyeteg elfutott , elrejtőzött, hárman voltunk bátrak akik kimentünk, azt mondva ,hogy emberek vagyunk. De Senpai (az az ember) akire felnéztem, kiabálni kezdett, minden rossz szót rám mondott és kimondta a vég szót is " szörnyszülött" ezt az egy szót sosem szerettem ha rám mondjak, mintha én tennék erről, hogy ilyennek születtem, kiborultam és átváltoztam. Erre rám löttek, épp hogy elment mellettem de volt ebbe a golyóba valami por ami a szememnek ment... azóta a  bal szemem vörösen izzik ha ember is vagyok. Ezt takarja a bal felemre hullot haj. Egyet köszönhetek neki, igy manipulálhatom az embereket és szörnyeket egyaránt. A harc után elkellett jöjjünk , elhagytam a kastélyom és elindultunk vándor utra.  Kik is vagyunk?  Daigo Furukawa és Aemi Furukawa társaim. Ők valojaban semmi rokonságban nem állnak egymással, csak Aemi még kölyök és elvesztett szüleit , Daigo találta meg és ő nevelte fel, ezért lett ő is Furukawa. Persze kérdezhetitek hogy miért kell egy szörnyetegnek család név? Több éve élünk az emberek között, és be kell "olvadni" , nem szabad kitűnni, ezért lett család nevünk is.  Hallásunk , szaglásunk és látásunk nagyon éles , bár az enyém már nem annyira, már az a jobb szemem és nekem egyedi a futásom, nagyon gyors vagyok. 
Egy időre letelepszünk egy kis városba ahol pihenhetünk....legalábbis ekkor azt hittem... 

Ide más szörnyetegek nem járnak, ha jártak volna akkor tudtuk volna és biztos nem ide jővünk. Egy régi , nem hasznalt raktárba leltünk otthont egy ideig.  A csapatban én vagyok a komoly, az aki segit az embereken, de csendben marad. Daigo a nagyszáju, sokat mondd nekem  és veszekszik mi szabad es mi nem , de engem nem érdekel. Aemi... ő még kicsi róla nem lehet megállpodni egy tulajdonságon... Miután eldöntöttük elindultunk szétnézni a városba. 
  -Mekkora épületek...És mennyi ember....-nézett hihetetlenkedve Aemi.
  -Aemi , te meg sosem láttál ekkora épületeket?-kérdeztem.
  -Nem.... Daigo sosem vitt el...-mondta durcásan.
  -Mert ezek a helyek tele vannak emberekkel, es meg nem tudod kontrolalni az erod.
Aemi vámpir, nem tudjuk,hogy valójában öregedni fog-e, de az  tudjuk hogy a vért kívánja. Ezért kell ovatósak legyünk. Én pl. irtozom a vértől, nem tudom miért, ha megérzem hogy valaki vérzik, becsavarodok és változni kezdek. 
  -Tudom de...- de nem volt ideje befejezni.
Nagy kiabálásra lettünk figyelmesek. Egy épületen egy ember logott megkötve. 
  -Ne....-mondtam ezzel felszökve és már felfele tartottam az épületen. 
  -Már megint kezedi...-hallottam ahogy mondja Daigo.
Felérve az épülethez hirtelen megálltam. Egy srác ugyan olyan könnyen mint én ért fel, hasonlóan hátulról, de nem vett észre. Elrejtőztem a fal mögé és figyeltem. Megfogta a kötelet és huzni kezdte. Erőlködött az látszott rajta de volt valami furcsa is. Haja nem megszokott, ősz szinben pompázott egészen leért a tarkójáig... régi stilusuan volt felöltözve, egy barnás kalap, hozzá találó kabáttal, egy fekete bor nadrag es kikandikalt a begombolatlan kabatjanal egy bordo kotott pulcsi, sot meg egy vékonyka hosszu sál is, egyszer körbe volt tekerve nyakán.... Valahogy furcsa erőt éreztem felőle. Ekkor megjelent a rendőrség és segitettek a srácnak... vagy egyáltalán srác? 

Én csak leszöktem az épületről és visszamentem Daigo-ékhoz. 
  -Nem te mentetted meg...-állapította meg.
  -Nem...-mondtam elindulva vissza a raktárhoz.
Furcsa volt....abba biztos lehetek hogy nem ember volt.... ő is szörny volt mint én....mint mi... Egy ember nem jutna fel úgy és olyan rövid alatt, egy normális embernek nem 20-ad évesen őszül a haja,,,,  Egy embernek nem olyanok a fogai. 
  -Mi történt?-kérdezte Daigo amint beértünk a raktárba.
  - Egy nagyon érdekes dologgal , személlyel találkoztam...-mondtam neki dölve a falnak és ridegül elmosolyodva.
  -Megosztod?-kérdezte felhúzva a szemét.
  -Egy szörnnyel...-mondtam.
  -Pff...nem... egy szörny itt... megörültél...-mondta.
  -De te is mondtad , nem én mentettem meg... -mondtam.
  -És egy ember tette...-mondta.
  -Az nem ember volt...-mondtam.- Úgy jutott fel mint én...-mondtam.
  -Képzelődtél...itt nincs más szörny...-mondta.
  -Sosem hiszel nekem!-kiáltottam ezzel a helyemre menve és lefeküdve.
Tudom mit láttam... tudom ... és tudom mi az... be is fogom bizonyitani....
  "-Közelednek!!-kiáltotta a testőrség.
  -Kik?-kérdeztem.
  -Az emberek, tűzzel és vasvillával...-mondta.
  -Tűnés!-kiáltották el magukat a szörnyek.
  -Féltek az emberektől? -kérdeztem.
  -Nem, de nem akarjuk hogy lelepleződjünk...Te maradj ha akarsz, ugyis imádsz az emberekkel lenni.-mondta az egyik gúnyosan.
  -Rendben, menjetek ....Fussatok!-kiáltottam mérgesen neki csaptam öklöm a falnak amely behasadt. 
  -Mi is maradunk...-jelent meg Daigo és Aemi.
  -Köszönöm.-mondtam. 
Ezzel mind hárman kimentünk : 
 -Mi törtent? -kérdeztem.
  -Ne tedd itt a jot, szörnyeteg vagy , az egészen azok vagytok..!-kiáltotta senpai.
  -Mi?-kérdeztem.
Nem hittem a fülemnek mint mondd.
  -Tünjetek innen!-kiáltották.
  -Vagy megölünk...-mondta Senpai.
  -Igen!-kiáltották.
  -Szörnyeteg... vérfarkas.. emberekkel tápalálkozol.... szörnyszülött...!!
Reszketni, kezdtem, ereim jobban kezdtek lászodni, szemem vörösödott, körmeim megnőttek , farkam és fülem megjelent , szemfogaim kinőttek és üvöltöttem. Daigo és Aemi is átváltozott, bár ők nem voltak annyira ijesztőek mint én....Átszöktem az embereken és azt figyeltem ahogy utálattal néznek...
  -Szörnyszülött...!!?!!!:
  -Ah!-kiáltottam fel és ébredtem meg.
  -Megint azt álmodtad?-kérdezte Daigo aki a széken ült és figyelt.
  -Sajnos igen...-mondtam elgondolkozva.
  -Fogd fel , elvesztetted a kastélyod....-mondta.
  -Nem! A következő holdtöltekor, megjelenik a kastélyom és újra visszatalálok.-mondtam felemelve az éküvvem ami a holdkő volt , kis medálként őriztem ... egy darab kötéllel volt megkötve , mint egy nyaklánc úgy használtam.
Megragyogott a Hold fenyebe es en ereztem az erom felgyul. 
  -Ahogy gondolod.... Jo ejt!-ezzel o is elaludt.
En is ezt tettem.... 
Masnap Aemi kotelezte hogy kimenjunk setalni es jatszani. O elment a jatszoterre, bar tudtuk hogy nem jo otlet, hisz nincs kivel jatszodjon , es mi elindultunk hogy meglassuk miert ilyen sok mostanaba a gyilkossag es az ilyen megkotozott ember.... Beosontunk a rendorseghez es hallgatni kezdtunk :
  -Nem tudjuk kit gyanusitsunk... az emberek akikkel ez tortenik lehet valami kozos... de senki sem tudja.... Csak ha nem...-hallottuk amint az egyik or mondja.
 Elkezdett a fiokba kutatni majd elo vett valamit :
  -Etsu Tsu ... -mutatott egy kepet.
Ekkor felismertem... Senpai.... 
  -Miyako...-nyugtatott Daigo.- Menjunk... elegett tudtunk meg.
Ezzel megofogtt es kifele kezdett vezetni.
  -O az... vegre megtalaltam...-mondtam amint kiertunk.
  -Nem is biztos... kitudja mennyi embert hivnak...-de nem fejezhette be, mert kozbe szoltam.
  -Nincs olyan ember... o az.. tudom...-mondtam.
  -Na jo tegyuk fel hogy o az, mit akarsz tenni?-kerdezte.
  -Megolni elvegre szornyszulott vagyok.-mondtam hatarozottan.
Megallt hirtelen es nezte a hatarozott arcom.  Soha nem hallott tolem ilyent, legyek barmilyen merges. Nem en voltam.
A park fele tartottunk ahol Aemit hagytuk.
  -Aemi! -de ugyan ekkor.
  -Belo!
Szembe kerultem azzal a sraccal.... vagy szornnyel. O is engem figyelt ... es en is ot.... Meghajoltam ahogy o is.... Amellette álló nő felől szintén éreztem valamit egy ilyen egy kék hosszú ruhát és egy kék köpenyet hordott , élénk vörös rúzs diszelgett az ajkain, jól állt neki szinte modellnek nézett ki maga , karcsú alkatával és hajában mindkét felén egy lapos disz diszielgett, azzal tűzte haját, míg a kisfiú akit gondolom ahogy szólitottak Belo egy piros kezes lábast, ami derekánál övvel volt megkötve és fején egy szemüveg..
  -Ti ketten!-mondta Aemi es a mellett levo kis fiu.
  -Miyako hadd mutassam be Belot.
  -O itt meg Aemi...-mondta Belo.
  -Orvendek!-mondtam egyszerre a sraccal.
  -Ok itt Miyako es Daigo.-mutatott be Aemi.
  -Es ok itt Bem es Bela.
Bem? Szoval igy hivjak... biccentettunk egymas fele.
  -Ok a szuleid?-kerdezte Bela Aemitol.
  -Nem... dehogy.... A szuleimet el...-de ekkor kozbe kohogtem.- Elutaztak es ok vigyaznak ram. 
Javitotta ki mielott kimondta volna.
  -Akkor valami rokonsagban alltok?-kerdezte Bela.
  -Nem.... marmint Daigo olyan mint a batyam. De amugy harmunk kozott semmi sincs...-mondta. - Es neked ok a szuleid? 
  -N...-de ekkor Bela is kozbe kohogott...- Vagyis igen a szuleim.... anya es apa.
Csak egyontetuen mosolyogtam, mikozben folyton azon jart az egyem... Valaszokat akarok. Tudni akartam hogy szornyek -e ?
  -Aemi gyere mennunk kell.-mondtam.
  -De kar... pedig meg akartam jatszani az uj baratommal...-mondta.
  -Majdmeg jatszodtok, csak most fontos dolgot kell elmondjunk.-mondtam.
  -Rendben. Szia...Csokolom...-ezzel elfutott Daigoval.
En maradtam utoljara. Utolso pillanatba is tekintetunk osszetalalkozott es valami furcsasagot kezdtem keresni de semmi, meghajoltam es elindultam. 

Bem:

Fogalmam sincs hogy mi vagyok? Szorny azt tudom.... A ket tarsammal Bela es Beloval, jartuk az utunkat mint mutansok. De nem emlekszunk semmire,hogy hogy szulettunk. Gyorsabbak es erosebbek vagyunk az embereknel. Emberek elott rejtegetnunk, kell, de en tudom hogy ha mentem az embereket egy napon megbecsulik a szornyetegeket. Bela ezert sokszor idiotanak hisz, de nekem ez a celom es be is bizonyitom. Belo egy kis kolyok, o a legfiatalabb kozottunk ha lehet igy mondani. Egyik nap meg baratok voltunk az emberekkel, de egy vegzetes hiba kovetkeztebe atvaltoztunk es meglattak. Aznap este megtamadtak. Hiaba probaltuk kimagyarazni minket nem sikerult. Vegul ott kotottunk ki hogy atvaltoztunk es szornykent mentunk el. Erzelmi instabilitas eseten sajnos nem tudjuk visszatartani es atvaltozunk, probaljuk kontrolalni de nem sikerul. 
A csapatban en vagyok a csendes, komoly es remenykedo szornyeteg , Bela inkabb az aki hatarozott lepesekkel halad elore es Belo...o meg kolyok... bar ugyan akkor keltunk eletre.  A tortentek utan elindultunk uj helyet talalni ahol letelepedjunk.
Egy kis varosba telepedtunk le ... Megerkezve mar egy embert kellett megmentsek.... De ugy ereztem valaki figyel, de mire megfordultam es korbe neztem senki sem volt ott.  Bevittek a rendorsegre ahol kikerdeztek, mint host. De semmit sem mondtam. Megkoszonve munkam elindultam. Belo vart az ajtonal es vezetett egy regi hajo roncshoz, ahol megszalltunk. 
  -Nem tudnak rolunk semmit...-mondtam Bela-nak mert gondolom kerdezte volna.
  -Akkor is idiota vagy...-mondta.
Mar megszoktam az idiotazasat, de nekem van egy utam amelyet kovetnem kell.  Remalamaim ismet gyotortek ... nem tudtam elfelejteni,hogy akkor mi tortent.... .Tudom nem emberek vagyunk de meg igy is. 
Masnap reggel en es Bela elindultunk hogy korul nezzunk, mig Belo a parkba ment. Mind tudtunk hogy barmennyire is szeretne baratokat, nem tudd szerezni es veszelyes is lenne. 
  -Komolyan , nem ertem Belo-t, olyan mint egy kolyok.-mondta.
  -Mert az is...-mondtam.
  -Rendben, de megis .... nem ember...-mondta.
  -Hagyd...-mondtam.
Regi stiulsba voltam oltozve, ugyan az a ruha mindig.... egy bot a kezembe mely eromet megadja es mellyel belathatom az egesz teret .... Az emberek sose bamultak meg,csak arra kellett vigyaznunk hogy a vallunkon levo pikkelyhez hasonlo bor, illetve fejunkon haosnlo nekem es Belonak kisebb szarv, dudorok ne latszodjanak. Azok sosem tuntek el. Hajam mindig altalaba megoktve, hosszu loboncba esve a hatamra,es nem szokvanyos osz szinben pompazott.
Amint korbe neztunk es megbizonyosodtunk hogy semmi baj nincs visszafele tartottunk. Megerkezve ,Belo egy lannyal jatszott. Egyszerre szolitottam meg en Belot es valaki a lanyt. Egy no es egy ferfi allt velunk szembe,  A no furcsan meregetett engem ... Egy ido utan nevet is megtudtam Miyako.... Szep nev... Szemei valahogy mindig visszakalandoztak ram es meregettek... Vagy tulajdonkeppen egyik szeme.. a masik csak epp kikandikalt haja kozul. Ebbe volt furcsa is mintha az egyik voros lett volna, vagy csak a fenytol latszott annak...?  Majd hirtelen temat valtva indultak el.... Egy ideig neztem ahogy tavolodonak, majd :
  -Bem...-szolitott meg Bela.
  -Valami furcsat ereztem a lany kozelsegebol.-mondtam.
  -O... Nem mondd hogy beleszerettel....-undorodott a gondolattol Bela.
Sosem szerette ha szerelmerol, beszelunk vagy csak ha pusztan tetszesbol... tudtuk a szornyeknek mint mi nem lehet tarsa es en azt is tudtam ez hianyzik az eletunkbol... vagy talan mondjam ugy ez is. Akarnek szerlemes lenni ? Nem tudom milyen de talan igen... az eletembol.... Bar igaza volt....
  -Nem... hanem valami mas... valami ami az erejet illeti.-mondtam.
  -Fogd a botod es menjunk haza...-mondta.
Megsem hallgatva a veget.  Valamikor annyira idegesit ez a no....  
Masnap egyedul setaltam , amikor hirtelen eszrevettem a nyomozot aki megkoszonte es eleg baratsagosan szolt hozzam.... 
  -Jo napot! -szaladt felem.
  -Jo napot...-hajoltam meg.
  -Meghivom ont es a csaladjat egy ebedre. A lanyunk azt mondta,hogy van egy kisfia aki jatszott vele egy ideig.-mondta.
  -Csaladom? Kisfiam?-tudni kell nekem ezek nem voltak.
  -Belo...o nem a fia?-kerdezte.
Erre nem volt mit valaszolnom :
  -Koszonom a meghivast ...-mondtam.
Ez egy jo lepes volt, ha betudnam egy embernek bizonyitani hogy nem rosszak a szornyek akkor minden mas lenne. Vegul ebedre erkeztunk meg Bela es Beloval. Belo egy idosebb nala kislannyal Yui jatszott, mig mi csak ultunk. Nem voltam beszedes , komoly es csendes voltam mint mindig.
  -Annyira koszonjuk megegyszer a tettet...-mondta.
  -Ez semmi...-mondtam egy halvany mosolyt elfolytva. 
  -Jojjenek enni.-jott a felesege.
Leultunk es egy nagyon finom sushit ettunk meg. Meg nekem is elallt a lelegzetem. Majd jatszottak meg egy kicsit es egy ido utan amikor nyomozo keszitett egy kepet felalltam :
  -Ideje mennunk.-mondtam.
  -Igen Belo...-allt fel Bela is.
 Korbe neztem es ekkor megragadt a tekintetem egy kepen :
  -O ki?-kerdeztem.
  -A nagyapam.-mondta Yui.
  -Talan ismered?-kerdezte a nyomozo.
  -Nem. -mondtam visszateve.
Ismertem o keszitette es adta nekem a botot amivel jarok. Vegul elindultunk... nekem meg szuksegem volt egy kis maganyra ezert elindultam ellentetes iranyba.  Az eget neztem es az epuletek , valami egy dolog nem ment ki a fejembol az a lany Miyako.... olyan furcsan nezett mintha tudna valamit rolam.... vagy tudna hogy mi vagyok. Felszoktem egy epuletre majd megutottem a bottal a falat , majd becsuktam a szemem igy vegig lattam a varoson. Belanak eles a szeme kitagulnak a pupilai es tavoli targyat is kozelre tud hozni magahoz, Belonak meg jo a szaglasa, neki a legjobb.

 Ekkor meglattam egy fiut megkotozve es elotte egy ferfi,epp a kotelet vagta, ami a fiut elereszti es lezuhan. Mar indultam is megmenteni... Egyik epuletrol szoktem a masikra.... Amint befordultam mar ott is voltam, meg idobe kaptam el... neki vagodtam a kapunak ami ott volt es bar szorny vagyok attol meg vannak erzeseim, van fajdalom, erzekeny vagyok es fajt az utodes, nem vagyok sziklabol... egyszeruen letettem es elindultam vissza....  Bela nem kerdett kerdore most az egyszer , Belo se kerdezett semmit... eleg furcsa volt.... De nem erdekelt. Csak lepihentem...
3 nap elteltevel Belo nagyon jol megvolt Aemi kislannyal es Yui-val is. Yui edesapja sokszor allt le velem beszelgetni es ez boldogsaggal toltott el... A legfurcsabb az volt hogy Aemit se lattuk azota csak Belo es Miyakot se vagy a tarsat.... Hirtelen szaladt felem Belo :
  -Bem! Bem! 
  -Mi tortent?-terdeltem le.
  -Yui-t elraboltak...-mondta.- Bela nem akar segiteni. Megkeressuk ugye?-kerdezte.
  -Persze menjunk...-de ekkor hirtelen.
Epp a nyomozot neztem , amielott felem szaladt volna, tudni akartam hogy hova vezet ez az egesz... ki is a gyilkos....  Egy fenyegeto hivas volt, mindent hallottunk... vegul amint o is elindult mi is. Az epulet tetejen Yui a szelen elajulva fekudt ... ismet az az ember. Egy kis resznel bujtunk el es neztuk mi tortenik.... Amint megjelent Yui edesapja Natsume elkezdett kozeledni a lanya fele...
  -Na most meglassuk....hogy kit is kell elfelejteni...
  -Ne kerlek.. Senpai nem ertem ezt miert teszi...
   -En tudom az a lenyeg...-mondta eleg orult keppel.
Majd elkezdte verni Natsume urat. Merges kezdtem lenni es ereztem hogy elkezdek atvaltozni... Natsume mar ajultan a foldon volt amikor en teljesen atvaltoztam....
  -Ne kozeledj....
Ekkor lelokte Yuit, mar keso volt... amikor utana szoktem mar zuhant... de ekkor meglattam lent Belat. Kifogta es felhozta. Mind a harman szornyek voltunk es szembe neztunk azzal az emberrel. Elkezdtem kozeledni feleje , o megremult... megfogtam es eldobtam, majd ismet ... mar a falnak akartam utni amikor Belo megszolitott. Elengedtem hatra esve es kifogva Belo. Majd hirtelen uj erovel allt fel az ember amint eltavolodtunk par metert. Hirtelen valami fenyeset repitett felem amikor valami elutotte. Es ekkor megjelent Miyako... ott volta ket tarsa is. Felenk mosolyogtak majd Miyako ezt mondta :
  -Ideje ,hogy mi is atvaltozzunk...