Szerelmi árnyék
45.rész Pontot az i-re
Jun:
Első lépésként azt a pontot tűztük ki, hogy megkeressük hová is vitte Yuta Airit. Akiről azóta sem hallottunk, mióta én beszéltem vele utóljára telefonon. Nagyon ideges voltam, a többiek és jó magam is azzal nyugtattam magam, hogy nem fogja bántani, hiszen szereti... Csak az az egy gondolat furta egy folytában a gondolataimat, hogy egyszer már kikészült Yuta és eléggé felborult körülötte a rend. Nem tudtam és bele sem akartam gondolni, hogy mi történik ha esetleg Yuta ismét kiborul, ha a dolgok mégsem mennek olyan nyugodtan, mint mikor hallottam a beszélgetésbe vagy amikor Saiki találkozott vele személyesen. Nyugodt volt és csendes....
Miutén mindezt megbeszéltük úgy döntöttem hazamegyek, letusolok és valahogy elgondolkodom, hogy hol kellene kezdjem a keresést. Bár alig, hogy átléptem a küszöböt és nagy fáradtság zudult rám, nem akartam, hogy ez hasson, kitartó akartam lenni, minnél hamarabb magam mellett akartam látni. De úgy tűnik, hogy mindezek előtt még volt egy kis beszélgetésem az anyámmal... Alig, hogy a lépcső felé fordultam lépteket hallottam magam után, majd valaki a nevemen szólitott. Mély lélegzetet vettem és becsuktam néhány másodpercre a szemem, azután fordultam csak meg, tudtam, hogy nem lesz egy kellemes beszélgetés.
- Na mi az, csak nem megunt Suzuki fattyú?! - mondta teljesen undorral a hangjában.
- Ne nevezd így! - kiabáltam el magam, hamarabb berobbant a bomba mint gondoltam.
De már nem akartam megállni, már nem húzodtam vissza, többet nem állok le, addig nem amíg Airi nem lesz velem , nem fogok többet nem utána menni és szembe nézzek bárki is legyen az aki az utamba áll.
- Mi az? Már megint a saját anyád ellen fordulsz?! Már megint lázadozol?! Kiért?! Kiért lázadozol?! Azért a lányért akinek vőlegénye van? És amúgyis legútobb mi történt mikor fellázadtál ellenem?! Suzuki lány elhagyott! Lemondott rólatok! És ezek után te mit csinálsz? Elrabolod?! És most megint fellázadnál ellenem?! - átszellte a köztünk lévő távolságot. - Szemtelen kölyök! - ezzel egy pofon csattant el, mely percekig visszhangzott a nagy előcsarnokban.
Szemem sarkábból láttam, hogy főintézőnk és nővérem döbbenten ledermednek.
- Hogy merészelsz ellenem fordulni?! Hogy merészelsz a hátam mögött szervezkedni és lemondani az eskűvöt?! Nevetséges tárgyává akarsz tenni?! Sakiról és a szüleiről azóta sem hallottam! Egy remek lehetőség eluszott csak, úgy.... Szégyeld magad! Hogy merészeled?! Hogy merészeled meggyalázni a Matsumoto nevet?!
- Mikor?! - kelltem ki ismét magamból. - Mikor gyaláztam meg?! Miért bűn? Miért bűn az ha szerelmes vagyok? Ha élni akarok egy nőért, ha mellette akarok lenni, védeni és bármit megtenni érte. Ez miért bűn? Talán önzőség, igen ... de akkor is. Miért bűn a szerelem?! Egyik gyermekedet sem akarod, hogy boldog legyen?!
- De az ellenség lányával?! Hányszor megbeszéltük ezt, szó sem lehet róla ! Felejtsd el ezt!! Értve vagyok?! Inkább koncentrálj az itthoni vállalkozásra. Sőt talán az lenne a legjobb, ha itteni tanulmányaid befejezése után külföldre mennél, kicsit csiszolgasd tudásod a ügyintézésekkel.
Hangja nyugodtabb lett a mondandója végére, de még érződött az undor, hogy nem akar vesziteni. Már meg is fordult és elsétált volna , de én döntöttem és efelől nem akartam tágítani.
- Nem! - anyám megtorpant. - Te nem értesz engem anyám. Többet nem futamodok meg, nem maradok hátra. Ott akarok lenni folyton Airi mellette. Őt szeretem és soha nem is fogok senki mást! Nem mondok le róla! Nem érdekel semmi más, csak ő! Ha veled kell szemben szálljak, akkor veled is szemben szállok! Én soha nem gyaláztam meg a Matsumoto nevet, szerelemben estem és ezt a szerelmet akarom megvédeni. És meg is fogom! Újra kitagadsz? Rendben, nem érdekel. Egy rossz egyetemre küldesz?! Rendben! Már felnőtt ember vagyok , saját felelőségem árán és saját döntéseim alapján akarok élni. Airi szeret, én is őt, bárki is az utamba áll lefogom győzni! - anyám mondandom közepén megfordult és láttam a szemében, láttam, hogy mennyire meglepődik határozott tekintetetmen, küzdöttem és küzdeni fogok, efelelől nem tágítok.
Airi:
Két nap telt el, Yuta mondandójához igérten, ha valahová menni akartam Amon és emberei kísértek. Tegnap még a cégnél is voltam, bár se a C-ute se a Buono nem volt bent és se... az Arashi. Kimikoval beszélgettem néhány mondatot épp és néhány dolgot elintéztem. Szerintem Yuta így tervezte, nem akarta, hogy bárkivel is találkozzak, aki esetlegesen Jun kezére adna. Elterelni a gondolataimat bármennyire is próbálkoztam nem sikerült. Folyton Jun járt a fejemben, 2 nap telt el, de borzasztóan hiányzott, borzasztóan vágytam rá. Nem volt mobilom, laptop vagy bármi kommunikációs eszköz és a nagy részt a lakásba töltöttem. Yuta jól fel készült.
-Drágám nézd csak ki van itt... - a teraszon nézelődtem mikor Yuta nagy mosollyal lépett ki és kezét felém nyújtotta.
Szótalnul elfogadtam. Bekisért a nappaliba, ahol tekintetem találkozott apám komor, dühös tekintetével.
- Apám... - megtorpantam, hirtelen nem tudtam, hogy mit kellene mondjak, vagy esetleg tegyek.
Néhány percig csend telepedett ránk , majd apám átszelte a köztünk lévő távolságot és megpofozott. Arcomhoz kaptam mely pirosan égett, közbe neki estem Yutának, aki átölelt és úgy próbált védeni.
- Uram kérem...
- Te szemtelen kölyök! Hogy merészelted ezt?! Hogy merészelted ezt a botrányt elkövetni?! Hát nem adtunk meg neked mindent?! Hát nem adott meg , mindent a vőlegényed neked?! Hát nem egyszer már keresztül mentünk ezen?! Hogy merészeled?!
Yuta karjaiban remegtem, könnyeim utat törtek maguknak .... Ismét csend telepedett ránk, csak az én szipogásom hallatszott.
-Mert szeretem! - kiáltottam el magam. - Szerelmes vagyok Junba . Próbáltam elfelejteni, próbáltam csak Yutára gondolni... de nem sikerült. Nem sikerült apa!
Ezek szavak hallatán Yuta keze megrezdült... De már visszaszívni nem akartam.
- Nem szégyeled magad a vőlegényed előtt mondod ezeket a szavakat? - apám fortt a dühtől, soha nem láttam így, még első alkalomkor sem volt ennyire mérges. - Matsumotot gyermek és közted nem lesz soha semmi! Ezt miért nem tudod felfogni?!
-De mit tegyek?! Mit tegyek ha szerelmes vagyok?! Ha ebből nem tudok kiszakadni! Apa értsd meg, én Junal akarok lenni! Apa, sajnálom, de nem akarok többet hazudni a saját érzéseimnek... - lassan ellöktem magam Yutatól és saját lábra álltam, igyekeztem határozottnak tűnni.
Apám mélyen kifujta a levegőt, majd rám tekintett:
- 3 hét múlva hozzámész Yutához erről nem nyitok vitát. - ezt mind nyugodtan mondta, meg sem rezdült az arca. - Kérlek gondoskodj a lányomról! És elnézést kérek az ő nevében is! -hajolt meg apám Yuta előtt.
- Ugyan, nincs miért bocsánatot kérnie! És mindent megteszek a boldogságáért.
- Köszönöm. Látod?! Ez egy igazi férfi, aki boldoggá akar tenni, gondolkozz el ezen. Viszlát!
-Hadd kisérjem ki...
Elhagyták a nappalit, mire az én lábaim már nem birták és ott rogytam össze.... belesajdult a szívem, már minden beborult és kutat nem találtam, már. Már tényleg nem lehetünk együtt Jun...
- Fáj... .anniyra fáj.... - borultam előre összekuporodva.
- Fáj? Fáj?! - az erélyesebb hang hallatára felkaptam a fejem. Yuta átszelte a köztünk lévő távolságot és felhúzott magához.
Erősen tartott:
- Yuta...? Ez fáj...
- Fáj?! És szerinted nekem nem fáj, hogy a mennyassoznyom megszökött egy idiótával és ezt még az apja előtt is beismeri, hogy azt az idiótát szereti?! Szerinted én, hogy érezhetem magam?! Mit gondolhatnak rólam az emberek?! Biztam benned Airi, szerettelek, mindent megadtam neked és te így hálálod meg?!
- Sajnálom! Sajnálom! De nincs mit tegyek, a szívnek nem lehet parancsolni....
Arébb lépett tőlem, de a csuklomat még mindig fogta. Nem mondott semmit néhány másodpercig, értetlenül néztem rá, talán ehelyett, kikellett volna húzzam a kezemet, de nem tudtam mire számítsak. A kövektező pillanatban , magához rántott és hévvel magcsókolt. Szorosan tartott magához, ajkai erősen tapadtak az enyémekre, majd lassan kezei elindultak a testemen... Feszült lettem, próbáltam kiszakadni szóritásából de nem nagyon sikerült.... kalinpáltam a lábbammal, kezeimmel, ami végül is eredményhez vitt, ugyanis egy pillanatban engedett az érintésen és eltudtam lökni magamtól.
- Na mi van? A vőlegényed nem érhet hozzád? Mondd csak az a kis mocskos kihasználta az alkalmat? - kezeimet magamtól távol helyeztem, kicsit megdöltem, fejemben alternativák pörögtek le, hogy mit is tudnék tenni, hogy megszökjek ebből a helyzettől. - Kihasználta mi?! Lefeküdtel vele?! - kiáltotta el magát és leboritotta a mellette lévő vázát ami a keze ügyébe került, haja összeborzolodott.
- Yuta kérlek....nyugodj meg!
- Hogy nyugodjak meg?! Hogy nyugodjak meg, mikor a saját mennyasszonyom megcsalt?! Megölöm azt a semmirekellőt, esküszöm kinyirom!
- Ne kérlek... - borultam le lábai elé. - Kérlek ne bántsd Junt, hozzád megyek, a te feleséged leszek , nem lesz közöm többet Junhoz!
- Jun... Jun... Jun ... hallgass már ezzel a névvel! - ellökött magától, a kanapéra estem. - Megörülök komolyan! - Yuta fel alá kezdett járkálni. - Jól van! - állt meg percek után. - Az én feleségem leszel... azaz az enyém leszel! Senki másé! Enyém leszel!
Megijesztett a tekintete, elkezdett közeledni felém:
- Yuta! Ne hagyj! - elkezdtem dobálni a körülöttem lévő tárgyakkal, párnák, valami könyv, közben felálltam és szaladásnak eredtem egyenesen be a szobába, majd azonnal magamra zárkoztam.
- Airi! Airi nyisd ki az ajtót! Azonnal nyisd ki!
Lekuporogtam és csak zokogtam, zokogtam és zokogtam....
Jun:
Napok teltek el és semmi hírt nem kaptunk Airiről, még Saiki sem tudott semmit. De úgy sejtette, hogy a szülei tudnak de nem akarták vele megosztani. A céghez azóta 2-szer volt személyesen bejőve, de egyszer sem voltunk itt, még a lányok sem. Kezdtam azt hinni, hogy ez Yuta műve és ő kényszeriti rá, hogy így járjon, kelljen fel és alá. Egyre idegesebb lettem, hiába próbáltuk követni , felszivodtak, mint Yuta, mint a haverai, nem tudtuk kideríteni, hogy hol is laknak. Mint később megtudtuk az időnk vészesen folyt, Airi apja ultimátumot adott és kitűzte az eskűvőt.
- És állj! Jól van srácok, ügyesek voltatok! - lépett küzénk a rendezőnk.
Egy klippet forgattunk , visszatérésem óta Kimiko nem hagyta, hogy nagyon lustálkodjunk, ezerrel dolgoztunk a csapaton, de lehet az is benne volt, hogy ne idegeljem szét magamat. Bár akartam, hogy azon legyek keressem Airit, Kimiko nem hagyta , azt mondta, hogy Airi sem akarná, hogy így el hanyagold, azt ami út előttünk van , a siker útját csiszoljuk is.
-Sziasztok srácok! - lépett be Kimiko. - Nagyon jók voltatok!
- Köszönjük! - válaszoltuk korusba és meghajoltunk.
-Megyünk átöltözni...- mondta Satoshi.
Ellépkedtem Kimiko mellett, de hirtelen utánam kapott:
- Öhm... beszélnünk kellene. - rátekintettem, idegesnek tűnt.
Bólintottam, követett az öltözőbe, ott voltak a fiúk, is gondolom semmi nagy titok amit ők nem kellene tudniuk.
- Néhány órával ezelőtt itt volt Yuta....
- Airi? Airi is vele volt? - pattantam azonnal fel.
- Nem, csak ő volt. Szives elnézését kérte, de Airi nem tud még csaltakozni egy jó ideig, mivel lekötik az eskűvőre való készületek.
Összeszoritottam az öklöm.... Nem lesz itt semmi féle eskűvő
Airi:
Napok szinte elröpültek felettünk. Egyre kevesebbet járhattam ki. Ha kint voltam, az csak is azért volt, hogy az esküvői teendőket végezzem. Étterem lefoglalás, ruha próbálás, dekor, meghívok, virágok, kaja, torta és minden ami ilyenkor szükséges. Már a céghez sem mehettem be, Yuta azt mondta mindent elintézett, csak koncentráljak a nagy eseményre. Ne aggódjak semmi másért. Többet nem hoztam fel Junt, jobbnak láttam ha hallgatok és engedelmeskedem amennyire tudok... Bár minden nap egyre jobban hiányzott Jun és a többiek is.... Magányos voltam, szinte olyan mint egy robot, azt tettem amit mások mondtak nekem. Csendes voltam, nem ellenkeztem senkivel...És ha nem lett volna elég, manapság eléggé rosszul éreztem magam. Talán annyira kikészitettem magam, hogy már erőtlen lettem, gyenge voltam. Tényleg feladtam a szerelmünket? Gyáva vagyok.... De csak is Junért tettem.
Épp a nappaliba üldögéltem egy esküvői katalogust forgatva... nem mintha annyira beleéltem volna magam. A tvbe éppen most beszéltek a legújabb felfedezetről az Arashiról, bár így láthattam és hallhattam az én egyetlenem hangját. Mélálkodásomat a csengő zavart meg.... Furcsáltam, hiszen tudtom szerint Yuta nem várt senkit, semmi csomagot... Az ajtóhoz léptem és amikor kinéztem a kis résen azonnal kinyitottam és sírva borultam karjaikba... előttem Momo és Miyabi állt....
- Lányok! Annyira hiányoztatok!
- Te is nekünk. - benébb invitáltam őket.
Amon ott volt a nyomukban, észre sem vettem. Ő is belépett a lakásba, gondolom azért, hogy nehogy szóljanak a lányok Junnak. De amúgysem akartam volna, mert tudtam ha Jun előkerül akkor ott nagy verekedés lesz Yutával.
- Hogy kerültök ide?
- Yuta hívott ide, a cégnél találkoztunk vele. Azt mondta jól jönne egy kis csajos nap. De mesélj, jól vagy? Történt valami ? Tényleg hozzá mész Yutahoz?
- Jól vagyok... - válaszoltam bár kicsit elcsuklott a hangom. - Nem történt semmi. És igen hozzámegyek. Ti jól vagytok? A csapat? Kimiko nagyon dühös? És... ő hogy van?
A csajok összenéztek és elmosolyodtak.
- Jól vagyunk! És minden rendben van a csapattal ezen ne aggódj. - fogta meg kezeimet Momo.
- Ő ... magányos... nagyon hiányzol neki, szeretne látni, veled lenni. Ősszeveszett az édesanyjával is ismét, de többet már nem akar tágítani.
Szóval ő is ősszeveszett a szüleivel, bár mire is számitottam?
- Airi , Yuta tényleg jó hozzád? Nem bántott azóta?
Ajkamba haraptam, akartam válaszolni , de hirtelen megszédültem és minden elsötétült. Sötét volt minden, elveszettnek éreztem magam, tehetetlennek és gyengének... ez volt az én sötétségem.
- Airi! Airi! Drágám, nyisd ki a szemed! - egy hűvős kezet éreztem magamon és egy gyöngéd hang szólitgatott.
Lassan nyitottam ki a szemem, rögtön feltűnt az erős fény, fehérség vett körül. A hang tulajdonosát kezdtem nézni ... Yuta gyöngéden mosolygott rám és megpuszilta a kezemet, amit bal kezével fogott. Ez a Yuta, ez a mosoly, ez a hang... ez volt aki akkoron megkedveltem.
-Öhm... hol vagyok? - ültem fel.
- Csak óvatosan! - kapott utánam. - Épp Momoék érkeztek hozzánk, gondoltam, hogy egy kicsit beszélgethetnétek, csajos nap, olyan kedvetlen voltál a napokban. De alig 15 perc után elájultál, Amon azonnal felhívott, hogy korhézba tarottok. Én meg ott hagytam a munkát és idesiettem. Jól vagy? Annyira aggódtam!
- Igen! Jól vagyok. Sajnálom, hogy aggodalmat okoztam.
- Ugyan ne gondolj ilyen butaságra.
Ebben a pillanatban belépett az orvos:
- Miss Suzuki? Ön meg kicsoda?
- A vőlegénye! Mi a gondja doktornő?
- Oh, akkor maradhat, ugyanis nagyon jó hirt kell közöljek magukkal.
Értetlenül néztük az orvost.
- Gyerekük lesz....
Teljesen lesokkoltam és szabad kezemmel a pocakomra helyeztem... egy kis élet, egy kis élet nővendékszik bennem. Közben fél szemmel Yutára tekintettem, aki csak maga elé dermedt. A doktor nő egy dolgot nem tudott, ez nem Yuta gyereke volt, azóta sem történt semmi olyan köztünk. Yuta megbánta ismét, hogy úgy viselkedett velem és azt mondta, hogy várni fog eskűvő után majd . Szóval ez a gyermek nem lehet másé csak Juné... Yuta vajon mérges?
Sosem fogom elfelejteni, már nincs más út, de attól tekintve nem fogom felejteni. Soha senki mást nem fogok ennyire szeretni, mint téged szeretlek! Kifújtam a levegőt és szemben fordultam a tükőrrel. Ez a gyerek mindig is a mi erős szerelmünket fogja jelképezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése