43.rész Két férfi

 

A szerelmi árnyék

43.rész Két férfi

Jun:

Felöltöztem és előkészitettem mindent amire szükségünk volt, még az asztalt is megteritettem, hogy szerelmemmel megebédelhessünk. Az asztalnál ültem és vártam rá, a percek meg csak teltek, közben közben ujjaim is tobolni kezdtek az asztalon... Késik... nem kellene ilyen sok idő legyen vásárolnia, biztos nincsenek sokan... Valami történt...

    -Francba vele kellett volna mennem...

Idegesen és sietősen indultam neki az utnak, körbe tekintettem a háztól a parton de nem láttam senkit, aztán megindultam az útvonalon. Alig, hogy befordultam a kis utra, ami a központhoz vezetett észrevettem két zacskót a földön, közelebb lépve és leguggolva megpillantottam benne összenyomott, lelépett gyümölcsöket.... 

    - Airi... - felkaptam a fejem és körbe néztem. - Airi! - kiáltottam de választ nem kaptam.

Ugye nem találkozott össze... szalandi kezdtem a part felé... jaj ne! Kérlek , kérlek legyél itt, ugye nem esett bántodásod? Ugye nincs semmi gond, ugye nem bántottak! A hatalmas parton körbe néztem láttam lébnyomokot, de nem egyet és az a gond, hogy nem tudhattam esetlegesen hányan vannak, és a lábnyomok több irányban is elágazodtak.... Csak álltam ott ökleim összeszorultak, folyamatosan körbe és körbe néztem... nem állhatok itt tétlenül... de ekkor mentő szóra:

    - Mondd mit csináljak ha szeretem?!  - ez a hang... ez Airi...

Szaladásnak eredtem, úgy szaladtam mintha életemért szaladtam volna, bár az életemért szaladtam, az én egyetlenemért, hogy megmentsem. Hallottam, hogy vitatkoznak, veszekednek, kiabálnak... de reméltem, hogy ennél jobban nem fajult el a dolog, vagy esküszöm, hogy Yuta megfog érte fizetni! Egyre erősödtek a hangok, jelezve, hogy egyre közelebb vagyok aztán megpillantottam az alakokat is, vagy 5-en álltak, ketten a homokba feküdtek... Airi volt , felette Yuta...

   - Ereszd el! - kiáltottam amint elértem őket és szó szerint berobbantam a kis tömegbe.

   - Jun... - Airi könnyes szemei rám meredtek.

Közbe én éreztem ahogy dühöm egyre fokozodik, öklöm olyan erősen szorult össze, hogy éreztem szinte ujjaim elzsibbadnak, szemeim tűzesen égtek és ez csak még jobban előre tört, mikor Yuta vigyorgó , elégedett arccal felállt Airiről...

    - Nocsak, a kedves mennyasszony rabló megtisztel a jelenlétünkkel! - leporolta magát.

Nem mozdultam, vártam ... vártam, hogy amint kell ráugorjak Yutára és egyszer mindekkora pontot tegyünk erre. Nem volt tervem, megszökni nem tudtunk, fölényben voltak nálunk ha akár 2-3 személyt sikerül is elintéznem a többiek elkapnának , vagy addig Airit elvinnék. Szóval nem lett volna bölcs döntés a menekülés... bár nem is akartam, pontot akartam tenni, azt akartam, hogy végre Yuta is megértse a dolgokat és hagyja békén Airit.

    - Hagyd békén Airit! Azt hiszem már rég elmondta, hogy milyen helyzet áll fent!

    - És ha nem... ?  - ezzel megragadta Airi karját, aki közben felült , de még nem állt fel és magához húzta...

     - Te szemét! - készültem , hogy átszeljem a köztünk lévő távolságot és bevágjak neki de előrántott egy pisztolyt.

    - Ne! Yuta! Ne! - ijedt meg a szerelmem a pisztoly láttán.

Megálltam , közbe észrevettem ahogy Amonék körbe vesznek, kezükbe nekik is ott ékesedett a pisztoly. Bakker, erre, hogy nem gondoltam.... megálltam, nem mozdultam nem is az én életemet féltettem, hanem Airit, először is tudtam, hogy Yuta nem ölné meg őt, de nem akartam, hogy azt végig nézze, hogy esetlegesen engem, hogy ölnek meg... na meg persze, megígértem, hogy visszajővünk ide.

   - Bár itt maradhatnánk, bár itt maradhatnánk ezen a helyen, ahol szerelmünk kiteljesedett, ebben a kellemes helyben ahol nem érnek utól a próblémák , ahol ilyen kellemesen nyugodtan lehet nézni az óceánt , elcsodálkozni és elkáprázni a táj szépségén ahol erőt meríthetsz ebből a nyugodtságból és mehetsz előre, mert nem történik semmi és nem ér utol semmi. Ahol a szerelmünk szárnyalhatna...

Szárnyalni fog szerelmem, én drága Airim szerelmünk szárnyalni fog, szárnyalni fog és ragyogni mint az univerzumban tűzelő üstökös.... nem ezek voltak és nem ezek lesznek az egyetlen boldog pillanataink, többet soha nem foglak elereszteni.

    - Azt hitted, hogy ilyen könnyen engedni fogom? Hogy nem fogok érte jönni, a MENNYASSZONYOMÉRT? Azt hitted, hogy csak így elfogom engedni? Hogy belenyugszom és hagyom, hogy boldogon élj .... Ő az én mennyasszonyom és ezért megfogsz fizetni, hogy elraboltad!

    - Ne! Ne! Ne! - kiáltott Airi, miközben szinte összerogytak a lábai....  - Nem rabolt el, önszántamból jöttem! Kérlek Yuta tedd el a pisztolyt, tegyétek el a pisztolyt! - könyörgött Yutának. 

    - Szeretem Airit és tudom, hogy ő is szeret. Bár legszivesebben szétvernélek, csak ő miatta, tedd el a pisztolyt és beszéljük ezt meg... Yuta mint férfi a férfival, ugyanazt a nőt szeressük, de ez a nő csak egyikünket szereti...

    - Hallgass! Hallgass vagy most lőllek le! 

Rázta kezében lévő piszotolyt.... 

     -Airi az én feleségem lesz! Megértetted? Az én FELESÉGEM! Ti nem lehettek együtt, a ti családaitok ellenségek, sosem fogják megengedni, hogy együtt legyetek! 

     - Megoldjuk, elfogják fogadni , mi ezt eldöntöttük! - közelebb léptem.

     - Ne gyere közelebb! Ne gyere közelebb, vagy lelőlek! Vagy ha nem én, akkor az egyik társam...

Oldalra tekintettem, Amonnal tekintetünk találkozott, bár ő is készen állt, hogy lelőjön látszott ott a tekintetében még valami, valami, értetlenség, vagy nem is tudom... talán nem értette, hogy miért teszi ezt Yuta, nem tetszett ez neki!

     -Ne lődd le kérlek! Kérlek Yuta, veled megyek, hozzád megyek feleségül csak kérlek hagyd  békén, hagyd békén Junt, jó? Felejtsd el?! - Airi Yuta elé lépett.

    - Airi ne! Vigyázz... - felé nyúltam de egy pisztoly eldördült, jobbra tekintettem ahol Amon állt, ő húzta meg a ravaszt.

Airi felsikoltott és hátra tekintett, de én sértetlen voltam, ugynais a golyó néhány centire lábamtól landolt....

    - Azt mondták, hogy ne mozdulj! - robogta rekedtes hangon. 

 Csend telepdett ránk, az egyetlen akit hallani lehetett, az Airi volt, zihált, teljesen ki volt borulva... 

    - Csak mi vagyunk ketten! Senki más... - mondta a szavakat, miközben kezei Yuta mellkasán pihentek és tekintete rám szegeződött.

Aggodó tekintettel ráztam a fejem, mutattam, hogy ne tegye....

    - Hagyd békén kérlek! Menjünk haza, menjünk! Kérlek Yuta! Ne lőj! - nézett vissza rá.

Yuta ajkai vigyorra huzodtak és kezei végig simitottak Airin. 

    - Rendben drágám, hazamegyünk és összeházasodunk, amilyen hamar csak tudunk. Gyere... - átkarolta a derekát... - Amon gyertek majd utánunk, addig is kicsit leckéztessétek meg! De ne lőjjetek rá!

 Miközben csak azt néztem, hogy szerelmem feláldozza magát értem, Amon és társai rugni, ütni kezdtetek... Airit Yuta elráncigálta, hiába küzdött ellene, hiába kiabált. Miközben próbáltam védekezni, tekintetem folyamatosan őket nézte, még azután is , hogy eltűntek a látó peren. Airi, kedvesem, miért? Miért áldoztad fel magad?!

Airi:

Gyengének éreztem magam, szememim már teljesen vörösek voltak, kiszáradtak, erőtlenül vonszoltam egymás után a lábaimat.... Miért? Miért kellett ez történnie ? Olyan boldogok voltunk, tényleg megfeledkeztünk minden gondtól... talán pont ez volt a hiba, ez lett a vétkünk Jun... boldogok akartunk lenni, miközben mások szenvedtek...

    - Hoppá! - kapott el gyorsan Yuta, mikor már tovább nem birták a lábaim. 

Olyan lehettem, mint egy élő halott ... 

     - Nincs semmi baj drágam, itt vagyok! Nincs semmi baj! - felkapott a karjába és így vitt egészen a kocsiig, ami nem messze volt parkolva a parttól.  - Meglátod a szüleid nagyon boldogok lesznek, hogy végre megtartjuk az eskűvőt , nagyon aggódtak érted.

Na persze... biztos vagyok benne, hogy ők is őrjöngenek a dühtől.

    - Azt mondtad nem bántod Junt...- szólaltam meg mikor ő is beült... még én is megijedtem a hangomtól, rekedtes, fáradt hangomtól.

    -Azt mondtam nem lővöm le és ne aggódj csak egy két ütést kapott, azért te sem gondoltad, hogy azt büntetlenül hagyom, hogy elrabolt....

     -De nem rabolt el, önszánatmból jöttem! - szólaltam meg kicsit erélyesebben.

  De válaszul csak egy kemény, ijesztő tekintetet kaptam ... meghökköltem és az út további részébe úgy döntöttem, hogy hallgatok. 

    - Tessék! - nyújtott felém a telefonomat Yuta az út felénél..

Felhúzodtam az ülésen és kezemben kaptam, közbe értetlenül néztem rá. 

    - Hogy lásd milyen kedves vagyok, hívd fel az egyik barátját, menjenek érte és majd üzenjék meg, hogy hogy van. Ha nem hiszel nekem, hogy tényleg csak egy kis bunyó volt...

Tudtam, hogy kell lennie valahol egy cselnek, legalábbis arra gondoltam, de per pillanat az érdekelt, hogy minnél hamarabb menjenek oda a többiek és vigyázzanak Junra. Így hát gyorsan kikerestem Sho számát és azonnal a hívás gombra kattintottam. Kicsit elhúzodtam és elfordultam az ablak felé, bár tudtam, bár tudtam, hogy nem csellezhetek, kitudja Yuta akkor mit tenne... Két csengetés után Sho azonnal felvette:

    - Haló? Airi? - hallottam az ő hangjából is, hogy meglepődik én hívtam, bár gondolom azért nem volt biztos, ha tényleg én hívom. 

    - Sho... eltudnátok menni Miyakojimára? Azonnal kérlek siessetek! -ahogy arra gondoltam, hogy Jun ott van egyedül sebesülten, kitudja mennyire is, ismét könnyek szökkentek a szememben. 

    - Airi mi történt? Airi?!  - szipogtam miközben próbáltam erőt venni magamon. - Megtalált? Megtalált Yuta mi?! - Csak tovább szipogtam, nem válaszoltam. - Megtalált... ezért van nálad a telefonod és gondolom ott van melletted, ezért nem szólalsz meg... - nem pont, egyszerűen nem tudtam megszólalni. - Bántott ? Úgye jól vagy? 

    - Igen... - böktem ki kis idő után. - De kérlek azonnal menjetek le a parta és értesíts, hogy mi van Junnal.... kérlek.

    - Rendben! Kérlek vigyázz magadra! Valamit kifogunk találni...

De nem tudtam tovább beszélni, ugyanis Yuta kivette a kezemből a telefont. 

    - Hé...

    - Mondjátok majd meg annak a szerencsétlennek, hogy fejezze be és ne kerüljön többet a szemem elé vagy esküszöm, hogy másodszor nem fogok tétovázni és meghuzom a ravaszt.  - ezzel meg letette és eltette a zsebébe.

    - Bölcs döntés volt, hogy többet nem szólaltál meg. Milyen kedves annak ellenére, hogy valamikor ő is szeretett téged... úgye bár nem tévekedek? - nem akartam válaszolni a kérdésére, csak kiakart hozni a sodromból.

    - Nem fogod úgye bántani Junt ?! Nem találkozom vele, hozzád megyek, de kérlek ne bántsd őt! 

Cinikus mosoly jelent meg arcán...

    - Az tőle is függ, hogy mennyire is kerülöd el. 

Arcomat kezeimbe temettem, néhány napja még a világ legboldogabb nője voltam, most meg... ilyen hamar felhagyom a szerelmem... de csak is a te érdekedben Jun! 

Néhány órával később a kocsi megállt... felemeltem a fejem de nem ismertem a környéket.

    - Nem hazamegyünk? - néztem Yutára, aki kicsatolta az ővét. 

     - Ott keresne először. De ne aggódj drágám - simitott végig az arcomon, de én undorodtam ettől a rideg érintéstől, ez nem az a Yuta volt, akibe beleszerettem... - hozok neked öltőzéket. Ez itt az én lakásom, nem tudom ha emlékszel rám, mikor idejöttünk vásároltam, mivel nem tudtam, hogy a szüleid mennyire engedékenyek tudod... De ezt a lakást Jun nem ismeri, amíg el nem jön a házasság itt leszel.

     - Mi?! De ezt nem teheted! - kiabáltam, de ő csak kiszállt a kocsiból és elindult az én ajtóm felé.

Mikor odaért kérdezésem nélkül átnyúlt és kikapcsolt.

    - Nem zárhatsz be! Mit mondasz a szüleminek?! Ez mi... 

    -  Nem, nem édesem én nem zárlak be! Természetesen elmehetsz majd itthonról, de a testőreid veled lesznek, Amonék ott lesznek a nyomodba, újra nem fogod ezt velem tenni.

Ezzel meg megragadta karom és kihúzott, majd karjaiba kapott és felvitt a 8 emeletre, ott meg a folyóson lévő utolsó szobába. A kanapéra tett le... 

    - Most elmegyek hozok néhány ruhát. Kérlek ne csinálj semmi hülyeséget! 

Nézett komolyan a szememben.

     -Ha bármire is szükséged lenne nyugodtan szolgáld ki magad. Igyekszem vissza! - ezzel ki is lépett a lakásból. Hallottam, ahogy kattan a zár és egyedül maradtam a lakásban.

Saiki:

Otthon ültem, egyedül épp tv-ztem.   A szüleink nagy részt az irodában vannak, egyszerűen képtelen felfogni, hogy Airi elszökött Jun Matsumotoval. Nem akarják elfogadni , hogy boldog de én mellette állok. Remélem, hogy most is boldog. bár ahogy hallottam Juntól és tőle is a hangján, nagyon boldog és elfeledtette ezeket a gondokat amik itthon vannak. Bár örültem ennek, hiszen igazán megérdemli ahogy Jun is. Yutával hetek óta nem találkoztam, amióta a húgom elszökött, nem voltt a házban. Bár ahogy hallottam a többiektől őket keresi... De azért abba nem akartam belegondolni, hogy mi lenne ha megtalálna őket tuti, hogy Yuta és Jun összekapnának. Jun szülei szintén dühösek voltak nem egyszer jöttek ide keresni a fiúkat, még szerencse, hogy a szüleim nem voltak itt. Senki sem tudott arról a kettőről semmit, csak mi barátaik, de mi nem buktattuk le őket. 

Egyszer csak csattant az ajtó és Yuta lépett be rajta... meglepődve álltam fel és kapcsoltam ki a tv-t. Odaköszönt de fel is sietett az emeletre.

     -Öhm történt valami?! - kérdeztem utána eredve, még jobban meglepődtem mikor húgom szobájába lépett be.  - Mit csinálsz?! 

Léptem be én is, és erélyesebben kérdeztem ugynais elkezdte pakolni a a húgom cuccait. 

    - Mit csinálsz a húgom cuccaival!? - odaléptem és gallérjától megragadtam és kényszeritve, hogy tekintetetemben nézzem. 

    -Oh, nem tudtad?! Airi előkerült, hazahoztam Airit... - még sosem láttam Yután ilyen rideg, dühös, kicsit őrült tekintetet , még én is meghökkentem tőle.

    - Mit csináltál vele?! Bántottad?! Ha igen esküszöm...

 Ellökött magától, majd megigazitotta polóját.

     - Nem bántottam, nem fogom bántani. De megérthetnél engem is, szeretem Airit, összeakartunk házasodni ő meg megszökött azzal a gazemberrel...

     - De Airi őt szereti...- ekkor bevillant. - Mi történt Junnal? 

Elvigyordott, már a legrosszabbtól tartottam:

    - Meguszta egy két ütéssel... bár ha rajtam állt volna nem ússza meg ennyivel, de Airi miatt leálltam. - Airi az úton felhívta Shot. És Airi jól van és jól lesz, elvittem a lakásomba, nem fog bántodása érni, ott fog lakni amíg összenem házasodunk. - ezzel elvette a táskát amit ruhával megtöltött. - Bocsánat! - lépett el a szoba előtt egy cseléd. - Összeszednél kérlek Airi kisasszonynak némi fehérneműt, meg ilyen női dolgokat amir szüksége van!

     -Igen is!  - hajolt meg majd beljebb jött a szobába.

    - Várj már! Mi ez az egész? Miért nem hozod haza? A szüleink...

    -A szüleitek megfogják értnei hidd el... És nem fogom engedni, hogy újból megkiséreljen valamit az a Matsumoto gyermek. Ő az én feleségem lesz! - nézett rám tűzes tekintettel...  - Kérlek hozd le a kocsihoz, elintézek egy telefont. 

Mi történt itt? Jun... azonnal beszélnem kell vele!

Jun:

    -Jun! Jun! - hallottam a srácok hangját.

Még mindig a parton voltam, néhány ütést kaptam és rugást, a szám csattant ki csak és kicsit fájt az oldalam, de más dolog nem volt... alig néhány perc volt az egész. Összevoltam kuporodva a homokba és a történteken gondolkoztam... Airi... Airi... Airi...

    -Jun jól vagy?! - ért először elém Satoshi . - A szád... - nézte ajkaimat.

    - Jól vagyok, - húzdotam el tőle- Ti hogy kerültök ide? Honnan tudtátok? - néztem a srácokra, mind a négyen ott álltak előttem. 

    - Airi hívott... - a név halllatára azonnal felálltam. 

    - Tessék? Hogy hogy beszéltél ?Hol?! Jól van?! Bántotta ?!

    - Nem sokat beszéltünk, ott volt mellette Yuta, sirt... annyit mondott, hogy jöjjünk ide hozzád... Néhány szó válltás után Yuta kivette a telefont a kezéből és azt üzente neked, hogy másodszor már nem fog tétovázni. 

    - Aj... - szoritottam ismét össze az öklöm... - Az a szemét, esküszöm , hogy megfizet ha egy újjal is hozzá mer érni Airihez!

    - Mit akarsz tenni? - kérdezte Kazunari. - Hallottad Yutat, megfog ölni legközelebb...

    - Komolyan mi ez vitátok?! Egy telenovellába keveredtünk?! - értetlenkedett Misaki. 

    - Ennek egyszer vége kell legyen srácok, pontot kell tegyünk.

    - Jun... tegyél amit akarsz, de légy tekintéllyel Airire is. - szólalt meg Sho, amit a többiek nem értettek. - Te se merd megbántani, mert másodszor nem húzodom vissza a háttrében.

Tessék? Hogy mit mondott?