7.rész Mi történt?

Életem értelme

7.rész Mi történt?

Ryu:

Nem érdekelt se óra, se tanár, senki... csak Rin. Attól féltem, hogy talán az a titokzatos valaki megtalálta, vagy az a Fumihiko végezni akart vele. Így gondolkodás nélkül szaladni kezdtem a pisztoly lövés irányában, a többiek is követtek.. Engem őszintén nem érdekelt, ha Yankumi levágja a fejem... Így most bele gondolva, vajon ki az erősebb ő vagy Yankumi? Azt megnézném. Na de most nem ez a legfontosabb. Nem messze volt egy sikátor, ahonnan hang szűrődött ki.
    – Rin! – álltam meg a sikátor végén.

Rin oldalt állt, szeme elkerekedett. Tekintetemmel rögtön végig mértem feje búbjától egészen le a lábáig. Sehol nem vérzett. Megnyugodtam. Szerencsére, hogy nem őt kapta el a golyó. Szemben vele egy lány volt, megfordult a fejemben, hogy esetleg ő lenne Fumihiko? És mindenki előtt egy férfi, aki vérzett... őt kapta el a golyó. Utolértek a többiek is, és ők is döbbenten néztek a jelenetet, ami fogadta őket. Rin reszketett a döbbenettől és talán a félelemtől is. 
     – Te... te... te... beteg vagy?! – kiáltott fel Rin.
     – Ó! Hagyj már... – mondta a lány. – Úgyis legyengült. - legyintett, mint aki nincs is tudatában, hogy éppen valaki meglött.
     – De az még nem arra késztet, hogy megöld... – mondta Rin, és odalépett, majd lassan letérdelt a sebesült férfihez, és megnézte a pulzusát. – Még él, de nagyon gyengén ver a szíve. Segítség kell neki! - kapta ránk a fejét, mire Chul - Moo azonnal vette az adást és már elő s kapta telefonját.
     – Nagy örömmel szolgál, hogy így láthatlak... – mondta a lány. – Lehet, hogy megbánom, de túl könnyű helyzet, és minél hamarabb, annál jobban. Kell a hatalom!

Ekkor felé irányította a pisztolyt... Rin csak állt ott, összeszorított fogakkal. 
      – Búcsúszót? – kérdezte. – Vagy esetleg üzenet a drága látós keresődnek? - hátra tekintett rám, nem tudta, hogy ki vagyok de azt pontosan láthatta, hogy aggódom Rinért.
     – Tényleg megölnél? – kérdezte Rin. tényleg jól látom, hogy nem fél? 
    – A legkomolyabban – mondta a lány hatalmas vigyorral.   
    – Akkor üzenj egyet annak a gazembernek, hogyha nem keresett volna, akkor is találkoztunk volna, és megöltem volna... A csapat úgysem fogja feladni, és Chul-Moo megküzd veled, és nem lesz nagy hatalmad... És... és... amit legjobban bánok, hogy valakivel nem lehettem annyira őszinte... – mondta a földet nézve. – Valakivel, akivel alig találkoztam, és akit majdnem becsaptam... Ryu... - jól hallottam, hogy az én nevemet mondta?

Suttogva mondta a nevem. Hogy-hogy becsapott? Nem értettem, de most a legkevésbé sem érdekelt ez... A pisztoly már Rin felé volt tartva, és a lány ujja bármikor meghúzhatta a ravaszt:
   – Rin! – kiáltottam el magam. – Az égért, ne add fel ilyen könnyen! – kiáltottam.
   – Ryu... – fordult meg meglepődve.

Odafutottam hozzá, és nem érdekelt senki és semmi, átöleltem:
    – Miért vagy képes feladni ilyen könnyen az életed? Miért nem akarsz harcolni... Rin, én nélküled...
      – Ryu... – szólított meg.

Szeme ragyogott, ahogy az enyém is, bár az enyém könnyektől... igen, könnyektől. Nekem is szabad sírnom, jó!
      – Nahát, nézd csak, a jobb kéz is megjött, a barátnőd is, és ezek a kívülállók is – mondta a lány. – De ajánlom, hogy ne mozogjanak, vagy véged... – fenyegetett meg.

Rin hátranézett, és bízott a barátaiban, akik csak bólintottak. Chul-Moo keze összeszorult. Senki sem mozdult, mindenkinek a lélegzete hallatszott. Én még mindig féltve tartottam Rint a karomban, az a lány rám mosolygott:
     – Csak nem a barátod? – kérdezte.
    – Nem, és ne merd őt is belekeverni . - próbált Rin védeni egész testével.
     – Én sosem... bár látom... – kezdett körözni. – Hogy érdekel a srác, és nagyon fájna, ha történne valami vele... Puff! - felém tartotta a pisztolyt, majd olyan hangot adott ki mintha meghuzná azt. Bennem egy pillantra megállt a vér, ahogy Rinben is. 

Ám a lány meggondolta magát, Rin nagyobb préda volt és jobban érdekelte. Ekkor feléje tartotta a pisztolyt, és egy kattanás hallatszott, újra töltötte:
      –  De itt a vég, Rin Ashia – mondta.

Én pedig gondolkodás nélkül, erővel félre löktem Rint, így a golyó most már felém tartott. 
     – Ryu! – kiáltott egyszerre több hang is. Hát nem hittem, hogy ilyen lesz a vég. De valahogy nem is bánom. Az, hogy Rint megmentettem, boldogsággal tölt el. Kár, hogy nem lehettünk többet együtt.

Ám az utolsó métereknél, valaki félrelökött. Chul-Moo volt az. Még időben...
     – Na, elég a bénázásból... – mondta idegesen a lány. – Ha téged nem öllek meg, akkor megölöm a kis védencedet!

És a pisztoly már felém fordult. Nagyot nyeltem. 
    – Nem! – kiáltott fel Rin, és megtámadta a lányt.

Megfogta a pisztolyt, és azt próbálta elterelni... Küzdöttek, és az nem volt jó, ha pisztollyal küzdenek. És ismét elsült a pisztoly... Rinre néztem, de nem volt semmi baja, ehelyett a lány üveges tekintettel nézett vissza rá, de nem halt meg, csak a combját kapta el:
      – E... ez... ezért még megfizetsz... – mondta, és a földre rogyott.

A pisztoly kiesett a kezéből, majd Rin felém fordult:
    – Megőrültél?! – kiabálta felém.
    – Tessék??? – álltam fel értetlenül.
    – Figyelj, Ryu, megértem, ha egy kis verekedésbe belekeveredsz, de ha pisztollyal fenyegetnek, akkor kérlek, maradj ki belőle. Sokkal komolyabb is történhetett volna. – idegesen gesztikulált karjaival és kiabált. Tekintélyt követelt hangjával.
    – Ilyet én is mondhatnék. Hogy képzelted, hogy félredobod az életed...!! – de befejezni nem tudtam, mert közbeszólt.
    – Ó! Kérlek, hagyj békén... ne érdekeljen, mit döntök én... Nekem ez az életem! Én ebbe nőttem fel. Az életem kockáztatom. De neked nem ez, maradj ki ebből! - már korábban beszélt így hozzám, már volt egy hasonló hangévtelű társalgásunk. 

Ám nem érdekelt. Megfogtam derekától, és magamhoz húztam. Édes liliom illata csiklandozta az orromat, ahogy testünk egymáshoz ért böröm perzselni kezdett. Soha senki nem volt még ilyen hatással rám. Ez a lány... különleges.
    – Eressz el... – sziszegte fogai között.
      –   Igenis érdekel, mert... – de nem fejeztem be.
     – Akarod, hogy igazat mondjak...? – kérdezte, nem, inkább állította.
     – Miről? – kérdeztem.
    – Csak játszottam veled az elején... – mondta.
     – Tessék? – kérdeztem.
     – Az elején csak játszottam veled, te voltál az én új játékom, egy külvilági ember... – rideg volt.
     – Hazudsz... – mondtam.
    – Tőlem higgy, amit akarsz – mondta rideg nevetéssel. Ellökött magától. – Legközelebb maradj ki.
    – Rendben! – mondtam gúnyosan.
    – Rendben! – mondta ő is gúnyosan, idegesen.

Intett Chul - Moonéknak, akik követték. Bár Miami egy kicsit szomorúan nézett felém. A mentő szirénája közben felhatszodott, közeledtek. 

Nem, nem lehet, hogy csak játszott velem. Hisz este, amikor félt, őszinte hangja volt, amikor a telefonon beszélt akkor is. Az nem lehetett színjáték, őszinte hang volt. Ez nem volt játék! Hazudoik.  
       – Ez furcsa volt... – mondta Hayato.
      – Hazamentem... – mondtam, és ott hagytam őket.

Nem érdekelt semmi, csak az, hogy kitisztítsam a fejem. Egyedül akartam lenni, és mindent átgondolni. Nem, én nem hiszem, hogy Rin ilyen rideg, és hogy megjátszotta magát. Az elején tényleg furcsa volt, de este, amikor együtt voltunk, vagy a telefon beszélgetés, minden más volt... Szemében ott volt az őszinteség, a félelem, a remény... Rendben, nagyon is tisztában vagyok, hogy Rin ki is. Maffia harcos. Tudom, hogy akár mindennap is történhet vele ilyen. De... de én ott akarok mellette lenni és megvédeni. Nem érdekel! Nem érdkeel, hogy ki ő , én... én őt szeretem. Az első pillanattól kezdve, ahogy megismertem. Ő kell nekem! Soha egy lány sem hozott ki belőlem ilyen érzéseket. Ez Rinnek csak egy álca volt.  De amikor a lakásom ajtajához értem...

Rin:

    – Adja vissza a motorom! – csaptamaz íróasztalra.
     – Nem... nem... – ismételte válaszát, de közben úgy remegett, mint a kocsonya.
     – Azt mondta, ha idejövök, akkor tárgyalhatunk.
    – Igen, de túl sokan jöttek, így nem tárgyalok. - próbált tekintély kérni.

A falba ütöttem:
     – Ne hülyéskedjen! – kiáltottam. - Nem vagyok vicces kedvemben!
     – Ssssss... sajnálom. Jöjjön vissza egyedül, és beszélünk. – ezzel pedig kiszaladt. 

Mérgesen mentem ki, nem fogok addig elmenni, míg vissza nem kapom a motorom. Idióta! Mi jár ennek a fejében, hogy kikezd velem?
    – Rin, itt vannak Fumihikóék – mondta Chul-Moo, ahogy visszaértem.

Nekem ennyi elég volt, már indultam is. Megszólítottam Chul-Moo-t, hogy maradjanak itt, sietek vissza, csak megnézem, mit terveznek. 

Egy közeli sikátorban találtam rájuk, valamit nagyon tágyaltak.:
      – Tudjátok, ugye, mit kell tennetek... – mondta Fumihiko.

Az emberek bólintottak:
     – Őszintén, nem tudom, hogy miért érdekli még mindig azt a kis szutykot.

Csak nem... Szóval gondolom, mit tervezett. Először átadta Maiminak az üzenetet. Másodszor eltervezte, hogy elveszik a motorom. Nagyon is jól tudta, hogy el fogok idejönni érte. Azt is nagyon jól tudta, hogy az az ember tanár volt, és hol... és eltervezte, hogy balhét csinál. Én meg akarom állítani, majd nekem lesz a felelősség. Kell, hogy szóljak a többieknek...

De amint megfordultam, valakinek neki mentem, és hátraestem. Hát ez szuper:
     – Ah!... – kiáltottam.
      – Elnézést, jól van? – kérdezte egy ember. 

Bólintottam, és felálltam, de már késő volt. Fumihikóék észrevettek.
     – Nahát... nahát... Rin, örülök, hogy itt vagy – mondta.
    – Nem fog sikerülni a tervetek, mindenre rájöttem – tekintettem dühösen rájuk.. – Az elejétől ezt tervezted, ugye?
     – De okos vagy, számítottam arra, hogy rájössz... – vigyorgott hülyén, mint aki jól végezte dolgát.
     – És mit akarsz tenni? Tudod, hogy nem győzhetsz még ennyi emberrel sem – most rajtam volt a sor, hogy elégedetten mosolyogjak.
    – Tudom... – mondta.

Ekkor hátralépett:
     – De ez ellen te sem győzhetsz. – és előhuzott egy pisztolyt.
    – Nem mernél lőni – mondtam.
     – Azt hiszed? – kérdezte, és ekkor meghúzta a ravaszt.

De nem engem lőtt le, hanem az egyik társát. Lederedtem, és a földön fekvő embert néztem Megtette, meg merte ölni az emberét. Nem voltam megijedve, már kerültem szembe pisztolyal, ám akkor ijedtem meg igazán, amikor megjelent Ryu. Ha lelövi, nem az érdekel, egyáltalán nem érdekelt az, hogy az éb felelőségem lesz, valamit mást éreztem, aggódást. Ha lelövi, akkor bennem lesz az, hogy miattam történt, mert engem akart megvédeni... És volt valami, valami, ami azt sugallta, hogy nem akarom elveszíteni Ryut. Nem birtam volna elviselni, hogy ne legyen, ne láthassam. Huh, pedig nem csak most találkoztunk?

A végén persze, hogy összevesztem vele. Megígértem magamnak, hogy nem sodorhatom még ennél jobban bajba. Nem lehetek gyenge! Az előbb majdnem meghalt, és azt nem viselném el, ha elveszíteném. Láttam Chul-Moo elégedett vigyorát, és fájt nekem, hogy így kellett vele beszélnem. Ekkor döbbentem rá, hogy valójában mit is érzek iránta. Ekkor, amikor a halál küszöbén szembesítettem vele, amikor a fejére zúdítottam a hazugságokat, hogy csak játszottam vele, minden világos lett. Vajon mit gondolhat most rólam?

Eddig nem szerettem Ryut, eddig barátként, megmentőként, jószívűként néztem rá, most meg szerelmes lettem belé. Maiminek igaza volt, szerelmes lettem Ryuba. De nem mondhatom el neki, nem vallhatom be, túlságosan, hiszen veszélyes lenne neki. Ha el is fogadná az apám – pedig nem hiszem –, egy ilyen világban lennie, veszélyes lenne.

   – Nagyon örülök, hogy észhez tértél – mondta mellettem Chul-Moo elégedetten. Őt megtudtam győzni, remélem, hogy Ryuékat is és nem fognak keresni. 
    – Nem tértem észhez, csak azt tettem, amit kellett.

Éreztem, ahogy a könnyeim mardósnak a torkomban. De nem sírhattam, mert akkor lebukok. Nem hiszem el, hogy Maiminek igaza volt. Mármint amikor mondta, akkor még nem, de végül csak beleszerettem. Másodszorra mentett meg, és kockáztatta az életét. Ezt nem hiszem el. Ki ez a fiú? Miért? Miért képes ilyen veszélybe sodrodnia, miattam? Én pedig, hogy szerethetek bele? Ő egy kívülálló, nem fűzödhetnek ilyen érzelmek hozzá. El kell magamban ássam, nem szabad a felszínre hoznom őket. Nem szabad!

Úgy érzem, hogy most már nemcsak a bátyámért és a családomért kell harcolnom, hanem van valami – vagyis valaki –, aki miatt küzdenem kell, és akit meg kell óvnom a gondjaimtól és a harcaimtól. Mert elképzelem, hogy Fumihiko még visszatér, most, hogy látta Ryut, és tervez valamit ellene, amivel engem tönkretesz, mivel látta, hogy féltem a srácot. Valaki a gyenge pontom lett. Nem az, hogy a családom vagy a barátaimért nem aggódok, de ez más. Ez más féle gyenge pont. Nincs folyton mellettem, nem kapott olyan képzést mint más. Nem! Nemt örténhet ilyen!

Résen leszek, nem fogom hagyni, hogy bántsák. Előbb rjatam menjenek keresztül. Védeni fogom! Távolról megóvom. Testemmel és lelkemmel együtt. Mindenemmel! Nem engedem Ryu, hogy bajod essen és nem engedem, hogy ebbe a kegyetlen világban bele kerülj. Nem való, senkinek.