15.rész Nehéz edzés

 

Életem értelme

15.rész Nehéz edzés

Rin:

Annyira jó volt a tegnapi nap. Ennyire még sosem szórakoztam, és ennyire boldog is rég voltam. Ennyire önfeledten hülyéskedni és megfeledkezni mindenről. Minden ami a vállaimat nyomja, amitől félek, amit nem akarok. Minden abbana  pillanatban elfelejtődött. És ez mind Ryunak köszönhető első sorban, meg a többieknek. Rég szórakoztam ennyit. Ez az érzés, annyira jó. Bele gondolva, annyira hiányzott ez az érzés. 

Este még egy filmet is megnéztünk. Annyira jó volt Ryu karjaiba bújva, a mellkasán feküdve, néha-néha arra eszmélve, hogy a fülembe suttogja: „Szeretlek!” Hű... komolyan, annyira boldog vagyok. Lehet valaki ennyire boldog? Nem gondoltam volna, hogy valaha leszek ilyen boldog még. Mindazok után ami a múltban történt. És mindazok mellett, ami a fejemben van. Reggel frissen, újult erővel és boldogan kelltem.

Amúgy az sem hagyta el a figyelmemet, hogy amiután Mimai és Hayato egy pillantra eltűntek és visszajöttek valahogy furcsán kezdtek viselkedni. Persze ezt nem hagyhatom annyiban, tudom pontosan, hogy Maimi cselekedett. Ismerem a barátnőmet. Már csak azt kell megtudjam, hogy hogy alakult. Talán elutasította? Nem, akkor sírt volna, talán ki sem jött volna. Ez nem az a fajta szégyenlősség volt. De pár percen belül úgyis megtudom.

     – Jó reggelt! – köszöntem, leülve a pulthoz. Maimi épp vizet ivott.
    – Jó reggelt! – mondta, majd mellém ült. – Nagyon boldog vagy? Bár ki ne mondja, hogy ne légy... Egy olyan nap után. Nagyon aranyosak voltatok Ryu-val. – mondta mosolyogva.
      – Köszi... de ne hidd, hogy a legjobb barátnőd nem vette észre, hogy miután kijöttetek a ropival, nem lett más a légkör közted és Hayato között. – húztam fel a szemöldököm kíváncsian.
    – Hát...
     – Cselekedtél, és ha nem tévedek, akkor megcsókoltad... – kérdésnek szántam, de mégis kijelentés lett belőle.
    – Honnan...?
     – Tudtam... Ugyanígy éreztem, amikor először megcsókoltam Ryu-t. Néhány percig kínosan éreztem magam és nem tudtam, hogy mitévő legyek. Mondjuk na neked ez már a második volt vele, de ugyanúgy néztem ki, mint te.
    – Értem. Igen, megcsókoltam.
    – Na és...?

De mielőtt elkezdhette volna a mesélést, megszólalt a mobilom. A kijelzőn „Chul-Moo” neve villogott.
     – Halló? Oh, igen... Sajnálom, itt voltam... Tessék? Most?! Mi ez hirtelen?!. Rendben, nyugodj le, ott leszek néhány percen belül. – Letettem, majd bocsánatkérően néztem rá. – Ne haragudj, fontos megbeszélés a családdal.
      – De még nem is ettél?! – állt fel.
       -  Ne aggódj, majd eszek otthon. - intettem feléje.

Ezzel már ott sem voltam. Természetesen nem ettem otthon sem. Valójában, amit senki sem tud, az az, hogy már egy jó ideje – pontosabban a motorom elkobzása óta – nem alszom sokat, és nem is eszem sokat. De tök jól bírom szerintem, nem épp éheztetem magam. (Bár ezt magamnak is hazudom.) Monjduk van egy kivétel, az este... az este nagyon jót aludtam. Egy olyan nap után, monjduk mit csodálkozok. De persze ez is kinek az érdeme, Ryué.

Megérkezve furcsa volt: apaék nem kint az udvaron vártak, hanem a házunk egyik rejtekén. Ez a szoba nagyon szigetelt volt, egy szűk kis ablakon szűrődött be a fény csak. Megérkezve először nem ismertem meg senkit, a szemem nem szokta meg a sötétséget. Aztán kivettem az alakokat.

Belépve velem szemben ott ült apám, mellette anyám, aki talán szipogott. Jobb felükön néhány idősebb maffiatag, és bal felükön Chul-Moo. Meghajoltam, és Chul-Moo mellé telepedtem törökülésben. Vártam, hogy megszólaljanak és lássam, miről is van pontosan szó.

    – Örülök, hogy végre megtiszteltél a jelenléteddel. – mondta apám komolysággal.
Ooopsz... Talán mégse akarják elfogadni Ryu-t...
     – Apa, mielőtt bármit is mondanál, nem történt semmi olyan...
–      Rin, mint észrevehetted, az egyik alsó szobába gyűltünk össze, nem hiába. Fontos információt tudtunk meg, amit meg kell beszélnünk, és fel kell készülnünk rá. Ez nem rólad és az Odagiri gyerekről szól. – szakított félbe.

Francba... káromkodtam magamban. Előre siettem. Most mit gondolhatnak rólam? Komolyan. Miért kell rögtön beszélnem, ahelyett, hogy átgondolnám a helyzetet? Mit tettem? Chul-Moo és apám szigorú tekintetével találkoztam... Én és a szám!

     – Szóval... akkor miről lenne szó? – törtem meg a csendet. Gyorsan tereljük a témát.
     – Megtudtuk, hogy a Fumihiko család szövetkezik néhány erősebb maffia családdal, és a célpont te vagy.

Elnevettem magam... Mindenki rám nézett.
    – De hát ezt eddig is tudtuk.
    – Ez nem vicc, Rin... – szólalt meg most először mellőlem Chul-Moo.
      –   Ez már más... komolyabb fenyegetés. Külföldről is akarnak hozatni embereket. Nekik nem tudjuk az erejüket, nem tudjuk, mit hozhatnak. Óvatosak kell legyünk. Ezért gyűltünk össze, láthatod az idős tagokat. Szigorú edzések fognak következni... fel kell készülj. Ők fognak tanítani.
      – Állj, állj, állj, én vagyok a legerősebb maffiózó, az egész világ tudja. Te tanítottál, azt mondtad, sosem fogsz aggódni, mert tudod, hogy senki sem tud megverni. Akkor mi ez hirtelen? – álltam fel. Egyáltalán nem értem, hogy most mi is történik.
    – Sosem árt a gyakorlás, és lehet, tévedtem. Ki tudja, talán tanulsz majd valami újat. De erről nem nyitok vitát.

Na jó, mit tehettem... Beleegyeztem. És elkezdődött a "szigorú edzés." Ami abból állt, hogy hajnalban keltettek, néhány kör futás, majd egy-két bemelegítési gyakorlat, és kezdődött a harcművészet tanulása.

Abban igaza volt apámnak, hogy tanultam egy-két új dolgot, de máskülönben nagyon untam, és még volt ott valami. Mintha apámék titkolnának valamit. De sehogy sem tudtam kideríteni, mit. Szóval ez így ment egy hétig. Nem tudtam kipihenni magam, már nagyon gyengének éreztem magam, mégis folytattam. Persze, hogy folytattam. Nem fogom feladni! Én vagyok Rin Ashia, a legerősebb! És ez nem fog megváltozni. Jöjjön külföldi vagy nem, én akkor is leggyőzőm.

Ryu-val is csak telefonon tudtunk beszélni, ez a hülye edzés miatt. De holnap... holnap más lesz... Végre kaptunk egy kis szünetet. Wau! Kaptunk egy kis szünetet. Ez úgy hangzott, mint akinek nincs szabadsága... Hát, mondjuk, nem állt messze az igazságtól.

Már alig vártam, hogy találkozzak Ryu-val, annyira hiányzott. Alig jöttünk össze, és máris egy hetet egymástól távol kellett töltenünk, de kibírtuk. És tudtuk, hogy lesz ilyen is. Bár ilyen hamar ki gondolta volna. Alig várom, hogy karjaiba zárjon, és biztonságban érezzem magam. Igen, én mondom. De Ryu karjai között valami olyan biztonság, menedéket éreztem amit eddig még máshol sehol. Ott tényleg megfeledkeztem a gondokról. De addigra is hátra volt még egy edzés...

Nehéz... Nehéz volt ez az egy hét. Megerőltető volt mindenki számára. Ugyanis nem csak engem edzettek, hanem mindenki mást is, hogy készek legyenek.Voltak, akik talpon maradtak, és voltak, akik elestek. Azokat apám rögtön alsó fokozatra tette, és még keményebben bánt velük.

Nehéz időszak volt ez számunkra. Nem értettem, miért vette ilyen komolyan ezt a hírt... De egyelőre sehogy sem tudtam meg, hogy mi is áll ennek hátterében.

Már épp az edzés közepén tartottunk. Én és Chul-Moo bírtuk ki a legtovább... Másokat mind lefokozott apám. Ugyanakkor bizonyítani akartam apámnak, hogy nem kell féltsen, egy kis ostoba információ miatt. Tényleg erős vagyok, és mindennel megbirkózom.

Egyik pillantabn azt éreztem, hogy forog velem a világ, minden elhomályosult és azonnal el is sötétült.

Ryu:

Annyira jól éreztem magam azon a csodás napon, amikor is Maiminél medencés buliztunk. Alig vártam, hogy újra karjaimba zárhassam Rint, de sajnos az apja "szigorú edzést" indított be, így egy jó ideig nem találkozhattunk. Sosem hittem volna, hogy valaha ezt fogom mondani, sőt érezni egy lány iránt, de nagyon , roppant erősen hiányzott. "Roppant erősen", halljanak ide, milyen szavakat használok.

 Néha elmentünk a fiúkkal, mint szokás szerint, az Arakdéba játszani, és jól is éreztem magam... de akár egy pillanatra is láthattam volna, annyira örültem volna. Ki gondolta volna, hogy Ry Odagiri ezt érzi egy napon valaki miatt. Egy ilyen különleges lány miatt. Ah! Hiányzik! Karjaimban akarom zárni és megcsókolni. Vele lenni! Érezni, hogy minden rendben lesz! Hiszen olyankor ha vele vagyok ez történik. Megfeledkezsek a külvilágról és csak az számít, hogy ott van velem és érzem. Érzem édes illatát, halk szuszogását, látom gyönyörű arcát és hallom csillingelő hangját. Ezt akarom most is. Ezt akaorm, minden egyes percben. Egyre többet és többet akarok belőle. Már igen! Ennyire erős a kapcsolat! Ezt nevezik rózsaszin felhőnek? Hmmm... vicces. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen megtapasztalok. Sőt, mindig nevettem ha a fiúk közül valaki azt mondta, hogy rózsaszín felhőben van. De úgy tűnik, most ezt én magam is megtapasztalhatom. Rózsaszín ködben látom a világot. És jó!

A mai nap viszont végre - valahára találkozhatunk. Annyira várom már. Ideges vagyok? Igen! Az iskolában is csak rá gondoltam. Na jó, valójában csak rá tudtam napok óta gondolni. Ahogy kijöttem az iskolából, a gyönyörű harcosom ott várt. Neki volt dőlve a kapunak. Természetesen minden egyes srác végigmérte és utána csorgatta a nyálat. Felvettem a rideg arcot és kihuztam magam. Amint közeledtem, mindenki hátrált. Pontosan jól tudták, hogy kivel nem kell packázzanak.

Amint Rinhez értem, karjaimba vettem, és átöleltem. Néhány srác sóhajtozni kezdett, hogy kinek is a csaja, így nem kezdhetnek ki vele. Még szép, hogy nem! Mit gondolnak? Laposra verem, aki a csajommal kikezd. Mi, laposra verem ha róla áhítoznak.
     – Szia. – köszönt, amint elengedtem.
     – Szia. Mehetünk? – kérdeztem mosolyogva.
Bólintott, és kézen fogva indultunk el az utcán.

Annyira jó volt ismét látni Rint, a csodás szemeit, gyönyörű arcát figyelni. Ő maga volt a gyönyörűség. És az enyém! Nem egy trófeként, mint egyes srácok szokták a csajokat nézni, nem úgy tekintek rá. Hanem, mint a páomra, a másik felemre. Az én lelkitársam. Huh ezt a szót is ismerem? Nagyon szeretem!

Sétáltunk egy jót és megíttünk egy egy üdítőt. Ez a program is vele, annyira jó volt.
    – Milyen volt az edzés?
    – Kemény... – nevetett el magát, de ez a nevetés hamis volt. Valamit titkol?
    – És minden rendben? Jól vagy?
     – Persze... Ryu... – fogta meg a kezem. – Ne felejtsd, a legjobb maffiaharcos vagyok. - kacsintott felém.
     – Igen, tudom. – mondtam, majd belekortyoltam a narancslevembe. Valamit itt nem stimmel.
    – Szeretlek, és jól vagyok, h... – valamit még akart mondani, de nem fejezte be, ő is belekortyolt a limonádéjában és eltekintett.

Valamit furcsálltam, de nem kérdeztem rá. Majd biztos elfogja mondani, mikor itt az idő. Nem traktálhatom már is le. De remélem tudja, hogy bizhat bennem.

Egyelőre örüljünk, annak, hogy végre itt van velem. Ne rontsuk el ezt a pillanatot. 

Ám ez az idő is egyszer lejár. Hamar telik az idő, ha jól szórakozol. Egészen hazakísértem és bár lassan sétáltam, hogy huzzam az időt, amennyire csak tudom. Végül csak megérkeztünk.
    – Nagyon jó volt újra veled lenni.
   – Egyetértek. Holnap találkozunk? - kérdeztem reménykedve.
   – Igen.  Megoldom! Szeretlek. – mondta, és megcsókolt.
    – Én is szeretlek.

Ezzel megvártam, míg bement a kapun. És lassan elindultam én is Hayatóhoz. Még mindig nem kaptam lakást, de talán hamarosan sikerül. Mondjuk jól jönne egy részmunka idős állás is. Valami más, mint a bárpultozás ahol tuljára voltam. Bár egyelőre megfelel az a pénz, ami ott összegyült.
    – Na, milyen napod volt? Milyen volt újra falni az ajkait?
     – Jajj, na... fejezd be... baka. – ütöttem vállba, és bementem a szobájába.

Kicsi lakásuk volt, két szobás csupán. A bátyját átköltöztették az apjához. Hát igen... kicsit kényelmetlenül éreztem ezért magam. Még ekkora helyen is összeszorították nekem a helyet, amiért hálás vagyok.
    – Oké, na, bocsi. De tényleg, milyen volt? - jött utánam Hayato.
     – Jó volt újra látni, jó volt újra átölelni és megcsókolni... Én, huh...
     – Ejejeje... Ryu Odagirinek hogy elvették a fejét.
     – ...és a  szívét is. Mindkettőt. – nevettük el magunkat.

Komolyan, már én sem ismertem magamra.

Rin:

Huh... alig tudtam titkolni Ryu előtt, hogy elájultam tegnap. Hogy mondhattam volna el? Mármint én őszinte akarok lenni vele, de féltem, hogy aggódni kezd, és aztán, ha ismét verekedésbe kerülne, akkor aztán még megsérül. Úgysem volt nagy dolog, csak kifáradás miatt volt. És most már sokkal jobban érzem magam. 

Miami szerette volna, hogy pihenjek holnap, anyám is, de tudtam, mi következik, mit akar apám, így reggel felébredtem, és gyakoroltunk.

Őszintén, nem éreztem jól magam. Teljesen kifáradtnak éreztem magam és úgy éreztem, hogy menten összesekk. Már nekem is sok volt, ez. Nem is tudom, mi ütött apámban. Mi ez az edzés. Ilyen még sosem volt. Nem volt bennem erő, de mégis folytattam... mindenki figyelt engem... várt... és ekkor... pufff...

Ryu:

    - De... higgyétek el, ha mondom. Ott állt előttem, és meg akart csókolni, de megjelent a bátyja, és hát... hát...

     - Elfutottál, mert megijedtél. - Nevettek a srácok Takeda csajos bukásán. Én, mint mindig, csak hallgattam.

     -  Inkább követnéd Ryu példáját...

      - Mi? – néztem Hyuuga-ra.

      - Egy harcos csajod van, és mit tettél, hogy összejöjj vele?

     - Semmi különöst.

      - Ó, ne titkózz, mondd már el a titkod.

      - Nincs titkom, az érzéseink alapján jöttünk össze.

        - Na persze..  – mondták a fiúk.

        - Nyugalom fiúk, hagyjátok, hogy Ryu is lélegezzen. 

      -  Igen, jól mondja Hayato, hagyjátok békén, és keressetek magatoknak, a saját módszeretekkel csajt. – vágtam oda. Mire mindannyian felsóhajtottak. Hát igen én is szerencsésnek érzem magam. És Rin különleges. Nem kell nekem átlagos lány.

    - Sziasztok! - Yankumi ismét a semmiből termett köztünk.

      - Basszus... komolyan Yamaguchi, tegyél ez ellen valamit. Az emberre hozod a frászt.

      -  Hallottam, hogy a módszerekről beszéltek. Tudjátok... minden az akarattól függ. Odamész... előre... és kezded. Jaj, sensei, nem hittem, hogy itt összebotlunk... /  Én sem. De ha már itt vagyunk, ígyunk meg valamit. / Jól hangzik... / Akkor menjünk...  / Igen...

      - Megint kezdi a hercegével...” –suttogtunk össze. Egyetértően bolinottunk Takeda mondatára.

       - Ryu! – tört be az ajtón Miami.

       - Miami, mi történt? Rin?

       -  Igen! Azért jöttem. Rint beivtték a kórházban!