8.rész Nyomasztás

A sebzett szív dala

8.rész Nyomasztás

Kairi:

      - Sakura! Sakura! Sakura! - egész uton csak szólogattam. De nem reagált.

A nővérek akik észrevettek, hoztak egy hordágyat és rögtön a vizsgálóba vittük. Az élet jelei rendben voltak. Nem tűnt semmiféle abnormális dolognak. Akkor meg? Csak a sokk. Visszavittük Sakurát a szobában, de én nem hagytam el azt. Ott álltam az ágya mellett és vártam, hogy felébredjen karba tett kézzel. Elkéstem! Ha hamarabb feltűnt volna. De fel is tűnt! Én hülye! Furcsán viselkedett. Beszélnem kellett volna vele. Rá kérdeznem.... mellette legyek...  na jó ezt nem tehetem meg. De valahogy mégis. Mégis megakarom védeni.

    - Mhm... - a hang hallatára visszatértem gondolataimból. - Mhm... hol vagyok?

    - Csak lassan! - léptem közelebb és segítettem neki felülni. - Jól vagy? Valamit érzel?

    - Nem... nem... De, hogy kerülök a szobába... a férfi! Elkapták a férfit?!

    - Igen! Nyugodj meg! - fogtam meg a vállaitól. - Nincs már mitől félned! De miét nem mondtad el, hogy valaki zaklat?

    - Én... én...

    - A betegem vagy.  Amíg a kórházban vagy az én felelőségem vagy. Ne titkolj el egy ilyen dolgot! - kicsit a kelleténél erőteljesebb hanggal szólaltam fel. Sakura szobatársai mocorogni kezdtek. Közelebb hajoltam hozzá és a fülébe suttogtam. - Ne titkolj el előlem egy ilyen titok! Rendben?

    - Rendben... - bólintott.

    - Most mennem kell! Pihenj egy kicsit. Reggel benézek!

Miért lettem ennyire ideges? Felbosszankodtam. De miért? Elvesztettem a fejem. De miért? Ő csak egy beteg. És kész! Nem mentem haza, bár hazamehettem volna. Csak a pihenő szobában feküdtem le egy kicsit. Reggel Rokoro ébresztett fel. Mind kért elnézést de engem nem zavart. Elmentem megmosakodni és reggelizni majd első utam Sakura szobája felé vezetett. De ahogy közelítettem hangzavarra lettem figyelmes.

    - A csapat készen fog állni! Valamelyik nap be is lépnek, hogy próbáljatok. A stylist is belép, hogy adjon némi ötletet és... és...

   - Mi történik itt? Mi ez a nagy hangzavar? - léptem be a szobában.

    - Ön Dr. Tendo Kairi? - kérdezte egy idősebb férfi. Olyan 50-es éveibe járhatott, kosztümöt viselt, fekete haja volt és barna szemei, amik valahogy emlékeztettek Sakuráéra.

    - Igen! - fogadtam el a felém nyújtott kezet.

   - Én Nanase Haruto vagyok, Sakura édesapja! 

    - Jó napot! - hajoltam meg. - A lánya jól van. Az ájulás okát még keressük. Bár lehet, hogy csak a sokk miatt történt. A férfit elkaptuk és a rendőrségre vitték.

    - Erről már tájékoztatott a másik orvos.

    - Oh! Akkor, arról akar tudomást, hogy mennyire haladtunk a vizsgálatokkal...

    -Nem! Nem! Nem teljesen megbizok magában. Amugyis Daichi tájokoztatni szokott. 

    - Akkor? - csak a lányát akarta látni...

    - Csak a fellépésről akartam beszélni. 

     - Fellépés?

     -Igen. Tudja a jótékonysági koncert amit tartani fog. - hogy micsoda?

    - Uram, a lánya most ájult el... Én nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

    - Persze, hogy jó ötlet! Már ki lett hirdetve. Hogy néz ki ha visszamondjuk? - hogy néz ki, hogy egy beteget elfárasztunk? - Dr. Tendo... - lépett közelebb hozzám és kezét a hátamra tette. - A lányom birja, a legjobban ismerem és nem akarná, hogy a rajongokat cserben hagyja. Máskülönben a kórházban vagyunk, az orvos maga itt van. Készen állnának nem? 

Tényleg ekkora nyomás alatt van Sakura? Az apjának még az sem számít, hogy a lánya hogy van. Nem túlzott a menedzsere és ő sem mikor azt mondta hajtsák. 

    - Dr. Tendo... Köszönöm, hogy gondoskodik a lányomról, őszintén tudom mondani, hogy amióta ön vette kezelés alá sokkal jobban néz ki és nem vitatkozik. Ez ritka eset, hogy ennyire elfogadjon egy orvost. Tehát köszönöm! Viszont... - komorult el a hangja. - ön az orvos és semmi több, a bussiness dolgokat, a médiát hagyja a profikra! - nem is szóltam bele a munkájában. Ahogy mondja én vagyok az orvos. Nem kellene rám hallgasson? 

Csörög egy telefon...

    - Oh bocsánat... Ez az enyém! - elővette zsebéből telefonját. - Mennem kell! Sakura Daichi majd értesít a részletekről, ne felejts gyakorolni. Anyád ha hazajött az üzletiútról meglátogat. - ezt pedig mind úgy mondta, hogy végig a telefonját nézte.

    - Rendben... - válaszolt lehajtott fejjel Sakura. 

    - Viszlát! Igen! Jövők azonnal! - sietett ki.

    - Nagyon sajnálom! - szólalt hozzám Sakura továbbra is lehajtott fejjel.

    - Huh... - fujtam ki a levegőt és odasétáltam hozzá, kezemet fejére helyezve. - Az ég világon nincs amiért rosszul érezned magad és bocsánatot kérned. De meg kell ígérd, hogyga rosszul érzed magad, akkor leállsz...

    -De... - mutató ujjamat ajkaira helyeztem, hogy félbe szakítsam.

    - Az egészséged a legfontosabb és ezt a rajongoid is tudják.

    - R...r rendben! 

    - Úgy! - mosolyodtam feléje. - Megyek tovább, majd később még benézek. - bolintott.

Túl sok a nyomás rajta. Lehet ez is oka a kialakult helyzetnek. És ebben az esetben... Csak hogy mondjam el neki? Nem fog bele menni. Nem fog meghallgatni. Valószínű ilyenről nem is akar hallani. Látva az apját ő még annyira sem fogja elengedni. Akkor mi tévő legyek? Hogyan tudnék segíteni rajta? Mivel? 

     - Ka-i-ri! - ugrott szembe velem nővérem Ryouko.

      - Te meg mit keresel itt?

    - Így kell köszönteni a nővéredet? - csapott karon.

     - Térj a lényegre!

    - Olyan bosszús vagy Kairi. Én nem is tudom, hogy az aranyos és szép Nanase-chan, hogy bírja ki melletted.

    - Az orvosa vagyok!

    - Nem is feltételeztem mást. Hogy is lehetnél a barátja?! Az előbb mondtam egy olyan aranyos lánynak, mint ő, egy ilyen morrogó férfi.

Csak az égnek emeltem a szemem. Már megtanultam, hogy az ilyen mondatait a nővéremnek elhagyom a fülem mellett.

    - Van kedved ebédelni együtt?

    - Még alig lesz dél. Már ebédelni akarsz?

     - Visszajövők! Csak szerettem volna szólni. Ellépek a közeli plázában. Egy olyan másfél óra múlva itt leszek. Nem mondhatsz nemet! - vágta még hozzá, mielőtt bármit is mondhattam volna és már fordult is vissza.

Ennyiért belépni. Nem értem. Bár sosem értettem a nővérem. Na de persze mindig is számíthattam rá és ő mellettem volt és kiállt ha vitatkoztam a szüleimmel. 

Az a másfél óra hamar letelt. Ryouko Rokorot küldte utánam, hogy ne hogy elfelejtsek menni, meg ha mégsem akarok akkor azt üzente, hogy ő jön értem legyek bárhol. Elindultam. Nem mentünk messze, csak a közeli rámenezőben. Szükség esetén legyek közel. Ryouko-val bohokás természete ellenére, tud komoly is lenni és jól el tudunk beszélgetni. Ahogy most is. Első témakör mondjuk Sakura volt. De átléptünk azon is. Elmondta, hogy meg kellene látogassam a szüleimet. Tudom, hogy meg kell. Valahogy meg is fogom. 

Sakura:

    - Biztos, hogy jól vagy? - kérdezte Yuika.

    - IGen köszönöm!

    - De ez annyira ijesztő! - borzongott bele.

    - Yuika, ő egy híresség ezzel meg kell legyen szokva. - szólt közbe Wakana is.

    - Oh valóban... - hajtotta le a fejét Yuika, mintha valami rosszat mondott volna.

    - Ne aggódj! Wakananak igaza van. Ez benne van az énekességben. Egy árny oldala az egésznek.

    - Igen, ezért mindig is sajnáltam a hírességeket. Nem értem az ilyen embereket, ti is csak emberek vagytok mint mi. Tartsák be a magánéleteteket, személyes tereteket. Szeressenek de ne nyomuljanak. Anélkül is megmutathatod, hogy mennyire számítasz neki.

    - Jól mondod! Csak sajnos nem mindenki gondolja így.

    - Szomorú... - rázta meg a fejét. - Dr. Tendo is nagyon aggódott.

    - Tessék? - jól hallottam a nevet?

    - Igen! A raktártól szinte eddig az emeletig hozott. És folyton a nevedet kiáltotta. Aztán nem is ment el, amíg fel nem ébredtél.

Itt volt egész végig mellettem? Oh... majd kigurik a szívem a helyéről. Oké... nyugi a betegje vagyok, sietett, hogy ellásson attól még ez nem jelent semmit. De attól függetlenül ez... ez jól esik nekem. Annyira jól esik. 

Az eseményeket követve felgyorsultak a napok. Egyre több idő telt el amióta itt vagyok a kórházba és közeledett a koncert is. Ahogy apám beharangozta, voltak látogatoim. Bár nem feltétlenül azért, hogy megkérdezzék hogy vagyok. Bár udvariasságból megtették. Ám aztán rögtön a tárgyra tértek. Mind olyan emberek akikben apám száz százalékban megbízik és tudja, hogy nem árulna el minket, azzal, hogy elmondja mi is van velem. Mindezek mellett Dr. Tendo még gyakrabban járt be hozzám, föleg amikor munka ügyben kerestek. Aranyos volt! Ellenőrizni akarta, hogy minden rendben és ne fárasszam ki magam. Sőt amikor nem volt bent egy nővért vagy Dr. Koichit küldte be, hogy csekkoljon. Vigyáztam magamra! Amúgyis mindezek ellenére boldog voltam, hogy végre van egy kis elfoglaltságom, találkozhatok majd néhány rajongóval és koncertezhetek végre. Bár apámék mindazért találták ki ezt, hogy ne tűnjön fel senkinek semmi és az orvosom is beleegyezzen. Én akkor is jótékonysági koncertként gondolok rá és remélem, hogy sok embernek mosolyt csalok az arcára. Valamint ez lesz az első koncertem előtt. Izgulok ha erre gondolok. Vajon mit fog mondani? Ott lenni, biztos, hogy ott lesz, mert azt mondta figyelni fog. Leakarom nyűgözni azt akarom, hogy érezze mire is vagyok képes és elérjek a szívéig. Az érzéseimmel... az talán még korai, de talán egy kis darabot áttudok adni. Nem merném már is bevallani. És amúgyis nem tehetem annyi ember előtt... 

Szóval dal, gitár, ruha, színpad és dekoráció... igen ebben is beleszoktam szólni, mert szeretem ha a környezetet magam állítom össze ezzel is bemutatva a stílusom. Nem akartunk túlságosan elfoglalni a helyet a kórházban mégis nem egy olyan hely és kellemes, barátias, nem túl extravagáns környezetet teremteni. No meg tánc... az sem maradhatott el. Annyira szeretem ezt csinálni! Minden egyes nap csak mosolyogtam. Mindenki meg is jegyezte, hogy látszik mennyire szeretem. Még Dr. Tendo is. De továbbra is folyton emlékeztett ha nem érzem jól magam szóljak, de örült annak, hogy elterelem a gondolataimat. Én meg őt emlékeztettem, hogy ő is pihenjen, ne fárassza ki magát. Volt időm beszélgetni azért vele... teremtettem, egy kicsit jobban megismertem, ahogy ő is engem. Bár nem hiszem, hogy ő másként tekint rám, mint beteg. Ez nem számít... legalábbis egyelőre nem.

     - Sakura! - ugrott be Kami. - Készen állsz?! Holnapa  nagy nap!

    - Mindig készen állok egy koncertre! - mosolyogtam felé.

    - Ez az! Ez az! Ezt a Sakurát szeretem aki így mosolyog! - ölelt át.

    - Milyen aranyosok vagytok! - mondták a szoba társaim.

    - Kami, még a végén félre értik! - bontakoztam ki az ölelésből.

    - Engem nem érdekel! Az érzéseim tiszták feléd és ezt te is tudod. - igen tudom, hogy már nagyon régóta érez valamit irántam. De az én érzéseim felé... nem ugyanazok.

     - De azért ne vállj te is olyan zaklatóvá mint a másik! - lépett be Dr. Kairi.

    - Sosem vállnék zaklatóvá. Nem tennék soha semmi olyant, ami vel bántanám Sakurát! - tette bosszusan a kezét karba. - Várj! Milyen zaklató?!

Oopsz... Kaminak erről egy szót sem szóltam.

    - Valaki zaklatott téged?! - nézett aggódva felém. - Jól vagy? Elkapták a tettest? Hogy történt? Ez nem egy kórház? Akkor mégis, hogy engedhették, hogy ez megtörténjen. Hogy vigyáznak a betegekre! - állt fel és ment neki Kairinek.

    - Kamijo!

    - Vigyázunk a betegekre! Szerinted én magamat nem hibáztatom a történteknek?

    - Hát, ennyit igazán érezhetnél! - néztek farkas szemet egymással.

    - Ezek mindjárt összeverekednek!

    - Nem! - pattantam ki az ágyból. - Fiúk! Fiúk elég! - álltam közéjük. - Elég! Ez egy kórház!

    - Ne aggódj, sosem sülyednék le oda, hogy verekedjek a munkahelyemen valakivel. - fordított hátat Kairi.

    - Oh... milyen szerencséd van, hogy itt vagy, máskép...

    - Kamijo elég! - szóltam rá. - Nem történt semmi komoly. Jól vagoyk és igen elkapták a tettest. Ne hibáztasd Dr. Tendot. Ő...ő jött a segítségemre, ő talált meg és segített. Nélküle, kitudja, hogy mit tett volna az a fickó. És az én hibám mert... elhittem valamit... 

   -  Mit hittél?

    - Csak, hogy egy olyan személy, aki tisztel... - és szeret... tekintettem mögém, ahol Kairi épp az egyik korlapot nézte.

    - Ooo... Sakura! - ölelt át Kami. - Annyira sajnálom! De ne félj ezentúl mindig melletted leszek!

    - Tessék?!

   - Igen! Itt leszek melletted és vigyázok rád!

   - De Kamijo...

    - Ne félj! Nem kell többet semmitől sem félj!

    - Ezt nem teheti meg!

    - És mégis ki állit meg benne?

    - Az igazgatóság. Sajnos nem maradhat senki sem napi 24 órában egy beteggel. Csak ha az illető nem beteg, de ha nem tévedek Sakura nagykorú. Máskülönben ez is csak a hozzátartozokra érvényes. Te nem vagy az...

    - Én... én...

    - Kamijo nyugodj meg! Tanultam az esetből, többet nem fog előfordulni és tényleg biztonságban vagyok itt. Nem tudom, hogy az a rajongó honnan tudta meg, hogy itt vagyok. De apám is erősítette a biztonságot itt és több hírt kürtölt szerte szét rólam, hogy megtévessze a népet. - bár nem akarok hazudni a rajóngoimnak. De most nincs jobb.

    - Biztos jól vagy?

   -  Igen persze! 

    - Jól van! Akkor most megyek és holnap jövők egy órával a koncert előtt!

Bólintottam. Mielőtt kiment még visszakísért az ágyhoz , lövelt Dr. Tendo felé egy dühös tekintete majd elhagyta a kortermet. Huh... ez szoros volt. 

7.rész Az érzések

 

A sebzett szív dala

7.rész Az érzések

Sakura:

     -Khm... khm... - köszörültem meg a torkomat és gyorsan felálltam egyenesben. - Kö... köszönöm! - miért ég ennyire az arcom? 

    - Jól vagy? - karjait még mindig derekamon pihentette. - Megszédültél? Szédülsz?

    - Nem! Nem! Csak ki billentem az egyensúlyomból.

    - Biztos? - bólintottam. - Ne titkolj el előlem semmit! Mindent el kell mondj nekem. Értve vagyok? - aj, Dr. Tendo ne csináld ezt, a szívem ezt nem fogja kibirni. - Az orvosod vagyok, mindenről értesítened kell, ami az egészséged illeti.

Oh... hát persze, ő csak az orvos, én pedig a betege. Ez miért esik ilyen rosszul?

   - Jól van! Most vissza kísérlek a szobába. - ismét át akart karolni de elléptem.

    - Nem! Jól vagyok! - emeltem fel a kezeimet védekezően. Meglepődött. - Tényleg jól vagyok! Visszatalálok. Te... te inkább menj vissza...

    - Én hazamegyek! De ha bármi van szólj a nővéreknek és azonnal jövők!

Azok a barna iriszei... azonnal beszippantanak. Nagyot nyelek. Csak bólintani tudok, egy szó sem jön ki a torkomon. Elindultunk visszafele. Dr. Kairi a szoba ajatjáig azért csak elkísért. Megköszöntem és jó pihenést kívántam. Csak bólintott és megköszönte az éneklést. Figyeltem ahogy távolodik. A szívem még mindig hevesen ver. Miért érzem hirtelen azt, hogy folyton látni akarom őt és mellette lenni?

Amikor beléptem a szobába, visszasétáltam az ágyamhoz és telefonoztem. Próbáltam elterelni a gondolataimat de csak újra és újra ő jutott eszembe és ahogy ott ültünk a tetőn. Miért jár egy folytában ő a fejemben? És ez az álmaimban sem volt másképp. Ő jelent meg benne. Éppen felém mosolyodott és kitárta a karjait, én meg boldogan szaladtam hozzá. Ez... ez olyan szép volt! Azt akartam, hogy igaz legyen. Valamiért, azt akartam, hogy a karjaiba lehessek, hogy úgy mosolygjon rám és minden egyes nap foghassam a kezét. Én...

    - SA-KU-RA! - szökkent mellém  Kami.

    - Kami... mit keresel itt?!

    - Mi az, hogy mit?! - került arcára szomorú kutyusszemek és ajkak. - Meglátogatlak! Talán nem szabad?

    - De! De persze... csak...

   - Minden rendben? - hajolt közel hozzám. - Lázas vagy? - akarta megérinteni a homlokom.

    - Nem! - ütöttem el a kezét. - Izé... ne haragudj Kami jól vagyok csak... csak... elgondolkodtam.

    - Értem... - nem hiszem, hogy nagyon be vette.

    - Már kora reggel itt vagy zavarni a betegeket? - ez a hang?!

    - Dr. Tendo, örvendek, hogy ismét találkozunk! - nem épp szívélyesen mosolygott az orvosra Kamijo.

    - Szintén! - villantott szikrákat felé Kairi is. - Minden rendben?

    - Igen! Én csak... - huh, miért nem tudok a szemeibe nézni? Meleg lett hirtelen?

    - Szerintem lázas, de nem engedte, hogy megnézzem!

   - Lázas? - keze azonnal a homlokomra tette.

Tekintetünk ismét találkozott és éreztem ahogy szívverésem újból heves táncba kezd. Arcom lángokba borult...

    - Mintha az arcod piros lenne... bár...

   - Jól vagyok! - huzodtam el és elfordítottam a fejem. - Nincs semmi bajom! Nincs semmi lázam! Én... én csak meg kellene mozduljak. Kami eljönnél velem sétálni?

    - Öhm... persze...

Felálltam az ágyból és karon ragadva kifele kezdtem huzni. 

    -Történt valami közted és a doktor között? - kérdezte Kamijo amikor kiértünk az udvarra.

    - Nem! - ennyire nyílvánvaló?

    - Valahogy furcsán viselkedsz.

    - Pedig nem, rosszul látod! - túl gyorsan válaszolsz Sakura! Nyugodtabban. - Khm... van oka is a látogatásnak vagy csak úgy?

    - Csak szeretnélek meglátogatni első sorban. Másodsorban hallottam, hogy kikönyörgtek egy koncertet itt. Jól vagy? Biztos, hogy rendben van?

    - Persze! Ismered a szüleimet és az ügynökséget. Nem huzodhatok teljesen a háttérben.

    - De az új album...

    - Az nem fog annyit kibirni. Nem tudom, hogy mennyit leszek itt. De kell meg jelenjek, kell... életet jelet adjak magamról.

    - Ne próbáljak meg beszélni apáddal?

    - Köszönöm Kami, de nincs értelme.

    - Rendben! - sóhajtott fel és megsiomgatta a fejem tetejét. - De ha bármi van azonnal szólj nekem! - "Mindent el kell mondj nekem." Kairi szavai is így hangozttak? Most miért rémlenek fel? - Rendben?

   - Igen! Persze! Akkor sétálunk egyet?

Kamijo bólintott és tettünk egy kört az udvaron. Kellemesen sütött a nap. Nem mi voltunk az egyetlenek akik délelőtti sétát választottak. Kamijoval elbeszélgettünk. Mindig jól eltudtam beszélgetni velem. Ő volt az egyik olyan barát, aki nem azért barátkozott velem, mert én voltam Nanase Sakura, az énekesnő. Hanem mert tényleg barátként tekintett. Mindig megnevetett és ott volt mellettem. Hálás vagyok neki. 2 órával később, mennie kellett dolgozni. Egy alkalmazás fejlesztő cégnél dolgozik. Mindig is ez volt az álma. Bár vihette volna tovább szülei cégét, hiszen ők sem kispályások, de nem mondott le álmáról és a szülei támogatták. Ügyes volt! 

Visszasétáltam a szobámban és meglepődve észleltem, hogy az ágyam melletti kis szekrényen egy cetli vár. "Minden rendben itt vagyok!"

     - Elnézést, valaki látta, hogy ki volt bent nálam? - fordultam szobatársaimhoz.

     - Öhm... azt hiszem Dr. Tendo!

    - Dr.Tendo? - ő irta volna ezeket a sorokat? Miért dobog ennyire a szívem tőle?

Igaz, hogy mostanság közelebb kerültünk. Legalábbis úgy érzem... így akar erőt adni nekem? Azt hittem, hogy nem személyeskedik a betegekkel. De úgy tűnik, hogy ez megváltozott. Segíteni akar nekem még így is. Ez jól esik. Nagyon! Különösen jól esik! De miért? Miért?

Ebédkor lementem a büfében és leültem egy üres asztalhoz. Alig két falatot ehettem amikor egy tál került le velem szemben és megpillantottam  Dr. Tendot.

    - Remélem nem gond ha csatlakozom!

    - Nem... - csak ennyit tudtam kinyügni. Sakura komolyan, szedd össze magad! Mindjárt tátott szájjal nézed őt.

    - A barátod elment?

    - Barát?

    - Az a fiú...

    - Ő nem a barátom. Vagyis a barátom, csak nem olyan barátom... ízé, nincs semmi olyan kapcsolatunk. Jó néhány éve ismerjük egymást és ennyi... és... - oh bakker Sakura csak hallgass! Össze vissza beszélsz! - Khm... elment!

    - Gondoltam, hogy nem a barátod! Hozzád nem ilyen fiúk illenek.

    - Akkor milyenek? - jól hallottam amit mondott. Azt mondta, amit hallottam! 

    - Nem tudom! Csak egyszerűen az a fiú túl búzgó mocsingnak tűnik, hozzád képes. - én meg tudnám adni a választ. Olyan, mint te! Az az esetem! Az illik hozzám.

Tényleg ezt gondoltam? Én... én... talán bele szerettem Dr. Tendoban?

    - Khm... bocsánat, tapintataln vagyok! Jól vagy? Ma már nem szédültél meg egyszer sem?

    -  Nem kell bocsánatot kérj. Nem mondtál semmi rosszat. Nem! Nem szédültem meg! Jól vagyok!

    - Folytassuk a kezelést és vizsgálatokat. Ha fáradtnak érzed magad nyugodtan szólj. - bólintottam.

Miért érzem a hangodban folyamatosan a gyöngédséget? Soha senki nem volt még ennyire figyelmes és kedves hozzám. Én... beléd szerettem azt hiszem.

A következő 3 napban szintén kaptam olyan kis cetlit. Az érzéseim feléje pedig csak erősödtek. Mire már észrevettem még dalt is írtam számára. 

Kairi:

Mintha mostanában néha, egyes alkalmakkor Sakura furcsán viselkedne. De lehet, hogy csak beképzelem. Az a srác, szinte minden nap meglátogatta. Idegesített! De örültem, hogy legalább eltudja terelni a gondolatait Sakurának és segít, hogy normálisan élje az életét. Már amennyire lehet, hogy a kórházba van és lesz még egy ideig. Közben tegnap belépett a menedzsere is és elhozta a tudni valókat a koncertről. Sakura sokáig tanulmányozta este és írt.

    - Ki pihented magad?

    - Persze!

    - Mi ez a sok papir és kis jegyzet? - fogtam kezemben egy mappát ami a kis szekrényen volt. "Jótékonysági koncert" ez állt az első lapon.

    - Oh, ötletek és tervek a koncertre. Mindig összeállíthatok egy ilyent. Az ügynökség nyitott az ötleteimer és hát így könnyebben nyomonkövethető minden. - lenyűgöző.

    - Biztos, hogy ezt akarod?

    - Jól vagyok! - mosolyodott felém. De ez a mosoly nem volt százázalékos. Inkább az a fajta, hogy jól vagyok, már hozzá szoktam. Mögöttem összeszorítottam az öklömet. Bár segíthetnék neki valamivel, hogy megkönnyítsem ezt az egészet neki.

Miért akarok ennyire beavatkozni az életében? Segítek mindig ha tudok. De akkor is tartom a határaimat. Mégis úgy érzem, hogy Sakurának át lépném.

    - Doktor úr minden készen áll! - lépett be Yuika.

    - Rendben! Kérlek gyere!

Sakura bólintott és követett. Újbóli vizsgálatok alá vetem. Meg kell találnom mi a baja, hogyan lehet meggyógyítani. Segíteni akarok neki! Percekkel később véget ért a vizsgálat.

    - Jól van, fel kellhetsz! - léptem be a szobába ahol Sakura feküdt, hogy átrögenezték. Felült de hirtelen láttam ahogy meginog. Rögtön utána kaptam. - Jól vagy?

Centikre voltunk egymásra, ajkai kissé elálltak, szemei ragyogtak. Másodperc töredékek teltek el, úgy, hogy nem mondott semmit.

    - Jól vagyok! - majd kipattant az ágyból engem kissé ellökve. - Bocsánat!

    - Biztos, hogy jól vagy? Megint elszédültél. - nekem ez egyáltalán nem tetszik. 

    - Jól vagyok! Talán csak ennem kellene valami édeset. Végeztünk? Le is mennék csokit venni! 

   - Igen... de Yuika! 

    - Igen doktor úr?

   -  Kérlek kísérd el Sakurát! - bólintott, majd segített neki kifele.

Nekem ez egyáltalán nem tetszik. Nem értem! Gyorsan besiettem az irodában és ismét neki szöktem a gépnek elő véve a vaskos doszárom ami az elmúlt vizsgálatokat tartalmazott és információkat Sakuráról. Valami... valami itt nem jó. Lehetne besorolni betegségekben de egyikkel sem talál. Nem értem! Nem értem!

   -  Történt valami Kairi? - lépett be Rokoro.

    - Sakura megszédült.

    - Megszédült? Van más tűnete is?

    - Nem. Vagy legalábbis nem mondta, nem tűnt fel. De nem értem... mi lehet? Ez nekem nagyon furcsa!

    - Hmmm... - hallottam ahogy mellém lép. - Ismered Dr. Sandot?

    - Aki külföldre ment és nyitott magának egy kórházat? - bólintott.

   -  Korábban írt egy könyvet igen érdekes volt. Tűneteket kombinált össze és leírta, hogy mi lehet az. Talán segíthet, neked.

    - Valóban? Hol találom? - szöktem fel a székből.

    - Megvan nekem! Holanpra elhozom!

    - Köszönöm szépen!

    - Nincs amit! - veregette meg a vállam. - Ha bármiben segíthetek nyugodtan mondd. Amugy lesz egy közös műtétünk nem 17-től?

    - Igen! Akkor ott találkozunk. Lemegyek iszom egy kávét. Te nem kérsz?

    - Nem köszönöm!

Tűnetek kombinálása? Lehetséges lenne, hogy ilyen létezzen? El kell olvasnom azt a könyvet. Így talán közelebb érek Sakura állapotához és segíthetek rajta. Mindenképpen segíteni fogok! Leültem a székre és egy pillantra becsuktam a szemem. De ekkor megcsörrent a telefonom:

    - Haló?

    - Igaz, hogy Nanase Sakura koncertet fog adni a kórházban? - hallottam meg a vonal másik oldalán a nővérem Ryouko hangját.

    - Most komolyan ezért zavartál meg? - komolyan a nővérem néha úgy viselkedik, mint egy gyerek. 

    - Melyik nap lesz? Ugye bemehetek? El kell mennem! És bemutatsz neki? Megismerhetem? Kérlek!

    - Ryuoko, Sakura a betegem, most egyáltalán nem ilyen stresszes dolog kell neki.

    - Jól van na! De attól még elmegyek. Ezt csak nem titlod már be.

    - Csinálj amit akarsz! 

    - Kairi... - szólalt meg komoly hangom, mielőtt letettem volna. - Pihenj is azért kérlek! Ne fáraszd ki magad. És egyél rendesen!

    - Tudom, tudom!

Miért mondja ezt nekem két nő is mostnában? Idegesítő! Elköszöntem a nővéremtől, majd elindultam, hogy elkészüljek a műtétre. Több órát tartott, már beesteledett amikor befejeződött. Kissé fáradtan tértem ki a teremből. Néhány nővér nem messze tőle állt kis csoportban.

    - Doktor úr ezt nézze! Az egyik női szobába találtuk! - a nővérek egy kis rózsaszin cetltit adtak át "Ma végre találkozunk! Várj csak rám!". - Elgé ijesztően hangzik. 

Ekkor bevillant, korábban mikor Sakurával voltam ilyen kis cetliket rejtett el!

     - Ez Nanase szobájából van? - bólintottak.

Basszus! Azonnal sarkon fordultam és szaladni kezdtem. Miért nem tűnt fel nekem ez korábban? Nem! Egyáltalán miért nem gondoltam erre korábban? Egy hírességről van szó. Az ilyenek megesnek velük. Még ha kórház is és nem is jelentették be az esetet, akkor is a szemfüles, őrült rajongók erre könnyen rájöhetnek. Sakura?! 

Berontottam a szobában, ahol éppen aludni készültek.

    - Dr.Tenod... megijesztett!

    - Elnézést kérek! Nanase hol van?

    - Öhm... kapott egy kis levelet és elindult a raktárhoz azt hiszem.

A raktár? Megköszöntem és ki is szaladtam. Sakura! Bakker, ha valami történik vele azt sosem bocsájtom meg magamnak. Az én hibám lesz! Sakura! Végig siettem a folyoson, majd le három emeletet Majdohgynem szembe mentem egy két beteggel és nővérrel. Majd a raktárhoz értem. Ilyenkor ezen a részen senki nincs. Ez már ki volt tervelve.

    - Kérem... kérem! Hagyjon békén! Kérem! - ez Sakura hangja!

    - Ne félj! Nincs amitől féljél! Én... én... szeretlek téged!

    - Maradjon ott! Ne jöjjön közelebb!

Ekkor kinyitottam az ajtot. Sakura a szoba másik végébe volt összekuporodva, az ajtó nyílsára rögtön felém nézett, aho a zaklató férfi is, akir alig egy lépéssel előtte állt.

    - Dr. Tendo...

     - Maga meg kicsoda?! - indult nekem a férfi, de én könnyen kikerültem és megfogtam a karját lelökve a földre.

    - Nanase jól vagy?

    - Igen... - kissé sokkos állapotban volt. - Vigyázz!

Megfordultam a férfi ismét rám tört. De ezt is könnyen kikerültem, megragadtam a karját és hátra huztam, úgy teperve le a földre.

    - Dr. Tendo! - Sakura kiáltását hallottam, majd futó lépéseket.

Felemelte a tekintetemet és láttam, ahogy felém közeledik. Aztán hirtelen ellökött és nagy hangzavar lett. Amikor visszatekintettem előbbi poziciómban...

    - Nanase! - azt láttam, hogy Sakurára estek valami dobozok, amik a közeli polcon hevertek.

Biztos, amikor ellöktem a férfit megmozdult és az előbb ingott meg.

    - Nanase! - odaszaladtam hozzá és a karjaimban vettem. - Nanase! Sakura! Sakura!

A feje vérzett, nem volt eszméleténél.

    - Mi történik itt? - nézett be Koichi, mire összeütközött a férfival. - Kairi!

    - Fogd el a férfit! Én majd intézem Sakurát! - kaptam is karjaimban.

Ez az én hibám! Megmentett engem!