42.rész Varázslat megtörés?

 

A szerelmi árnyék

42.rész Varázslat megtörés?

Jun:

Nagyon ledöbbentem Airi történetén , számitottam rá, hogy nem lesz egyszerű, hogy közük lesz azoknak a férfiaknak hozzá, de hiába, sokkal jobban megérintett mint gondoltam volna. De az is igaz, hogy csak erősödött bennem az, hogy megmutassam itt vagyok és többet nem fogom elhagyni. Megfogom védeni bármi is történjék.

Kicsit fáradtan de annál boldogabban ébredtem... a kis kunyhó ablakán fény szürődött be, visszagondoltma az elmúlt órákra és boldogságom tetőfokon volt, alig hittem el, hogy az én egyetlenemet tarthattam a karomba, hogy az enyém lehetett, hogy nekem adta magát, testét és lelkét. Ahogy egybe forrhadtunk össze ezzel is megpecsételve a szerelmünket. De ahogy oldalra fordultam az ágy üres volt... felpattantam és körbe néztem, a szoba üres volt és semmi neszt nem hallottam a házból, felkeltem magamra kaptam a takarot és elindultam kifele. A ruhák hevertek a padlon, a kisház ajtaja nyitva volt... alig, hogy kiléptem megláttam amint ott áll, ruhája rajta volt, bár látszott, egy két tűrés, hajlás rajta, nem igazitotta meg, a szél belekapott a hajában, az óceánt nézte, nem vett észre, hogy kiléptem. Mögé lépkedtem és átöleltem. Karomba simult és lágy mosoly jelent meg az arcán. Néhány percig csak így álltunk , egymás közelséget élvezve, a meleg szellő fujdogált és a hullámok vergődése felhallatszodott és látványt adott. 

    - Bár itt maradhatnánk, bár itt maradhatnánk ezen a helyen, ahol a szerelmünk kiteljesedett, ebben a kellemes helyben ahol nem érnek utol a problémák, ahol ilyen kellemesen, nyugodtan lehet nézni az óceánt, elcsodálkozni és elkáprázni a táj szépségében, ahol erőt meríthetsz ebből a nyugodtságból és megetsz előre, mert nem történik semmi és nem ér utol semmi. Ahol a szerelmünk szárnyalhatna...

    - Dehát itt vagyunk és itt leszünk...

    - Igen de... - felsóhjatott és felém fordult , átkaroltam derekát, ő meg a nyakamat. - Nem maradhatunk örökre itt ezt te is tudod, egyszer visszakell menjünk, elkell mindent osszlassunk és...

    - Hé! Ígérem, hogy minden rendben lesz, hogy visszatérünk ide gondok nélkül, anélkül, hogy arra kelljen gondoljunk, hogy valami probléma vár otthon. Felhötlen boldogságunk lesz , semmi sem fog megzavarni, semmi sem fog megbántani, semmi felhő nem fog gyülekezni fölöttünk, boldogok leszünk meglátod. Elhiszed nekem?

Miközben szemei megteltek könnyekkel szavaimtól, mosoly húzodott arcára és nyakamba ugrott átölelve. Így van, biztos vagyok benne, hogy eljön nekünk is a boldogság, hogy ennek egyszer vége lesz és végre együtt lehetünk felhőtlenül. 

    - Mit szólsz ha megreggelizünk és lemegyünk a központba? Bevásárolhatnánk kajával és körbe nézhetnénk, hogy mi található a környéken, aztán sétálhatnánk egyet a parton. 

   - Menjünk!

Megfogtam a kezét és bementünk a kis házba. 

Airi:

Junnal eltöltött pillanatok, mint mindig mesések voltak, mindent igyekezett elfelettetni velem és magam is eldöntöttem, hogy csak a pillanatnak élek, most átadom magam a momentumnak és azt élvezem, azt, hogy együtt lehetek a szerelmemmel, gondok nélkül, élvezem a napjainkat, amíg csak lehet. Bár azt magamnak sem hazudtolhatom meg, hogy aggódom mi van otthon, mi van Yutaval. Beszélt e a szüleimmel? Mennyire tört ki a káosz? Mennyire állt fel a feje tetejére minden, alig 24 órával a távozásunk óta. Gondolom Kimiko tök pipa ránk, hogy nem szóltunk neki semmit és csak úgy eltűntünk. Még én oké, C-ute, Buono valahogy elsimitanak, nyerhetünk néhány hetet, de az Arashi, csak most indult a debüt utján. De ezt gondolom Jun is tudta és ő is olykor olykor bár nem mutatta ki annyira, gondolkozott ezen és aggódott. De mi már eldöntöttünk, visszafordulni már nem lenne esély rá, már nincs visszaút. 

A kis falu, ami itt az óceán mellett feküdt, valóban nem volt nagy, egészen kedves volt, csendes. A táj, a természet ami elénk tárult egyszerűen káprázatos volt, elképesztő, minden olyan mesés volt és nyugodt. Bár tényleg leülhetnék és csak nézhetném , nézhetném Junnal együtt, itt tényleg olyan érzésem van, hogy nem érnek utol a gondok. A központban kis piac terült a szemünk elé, minden ember mosolyogva fogadott és a friss zöldség, termékei elé hívogatott. Junnal kézen fogva sétáltunk körbe nézve a központban, gyümölcsöt, zöldséget, halat, vizet és még amire szükségünk volt vásároltunk. Jól éreztük magunkat, boldogok voltunk , mintha valamit tinik lennénk, lengettük a karjainkat, pörditett , igrándoztunk , beszélgettünk órák hosszat. Olyan jó volt, olyan rég volt, hogy így beszélgethettünk. Amikor mindent bevásároltunk és felvittük a házikóban, úgy döntöttünk ebéd előtt lemegyünk a partra, Jun a hátára kapott és úgy sétáltunk végig az arany homokban, ahogy lassan lassan a tükrözőtt kék óceán megcsiklandozta Jun lábát és visszahúzodott , hogy eggyé válljon az óceán rejtelmeivel. Nem volt senki sem a parton, cska mi sétáltunk egyre előbbre és előbbre, gondtalanul a pillanatnak élve. Nevettünk, fröcsköltünk és szaladtunk a vizbe... Talán ha valaki most látna és tudná a múltunk nem értené meg, hogy ekkora bajba, hogy tudunk így szórakozni. De nekünk most erre volt szükségünk. 

Jun:

Hetek teltek el gondtalanul, nem törödtünk semmivel, csak egymással és, hogy boldog pillanatokat töltsünk együtt. Szerelmünk fent ragyogott az égen és vissztükrőzödött az egész égen, megcsillogatva az óceánt, ahogy a nap is megcsillogtassa azt. Mint egy kis gyémánt  a hamis éktelen kövek között, látszott hogy ez igazi. Olyanok voltunk mint egy család, kiegészitettük egymást, mindenkinek megvolt a maga feladata. Airi arca is folyton mosolygott, le nem hervadt róla és nekem ezért a szívem repdesett az örömtől, én is repdestem az örömtől, hogy az én egyetlen szerelmem, boldog és nem csúfitsa ránc homlokát.

Hetente egyszer beszéltem Sho-val, Nino-val, Satoshi-val, vagy valakivel a fiúk közül, értesitettek a felfordulásról ami otthon van. Bár Airi kiváncsi volt mit mondtak, nem mondtam el mindent, tudtam ha valamit hall talán rögtön visszaakar térni, aggódni fog és szomorkodni, magát hibáztatja. Yuta nagyon kiborult, égen földön minket keres, bár erre számitottam. Bár egyelőre nem talált meg és úgy voltam, hogy nem is fog, Sho figyelmeztett, hogy legyek résen, mert Yuta nagyon nagyon kivan és sosem lehet tudni, hogy mikor bukkan fel és mivel. Airi szülei, illetve az én édesanyám körübelül 1 hete tudták meg a dolgokat, ők sem repdestek, felkeresték a barátainkat, de ők védték a hátunkat. Viszont ahogy hallottam nem indultak el megkeresni. A majom... az az a volt mennyasszonyomról amióta szakitottam vele nem hallottunk, családja megharagudott ránk. Bár ezt sem csodálom, de mit tehettem volna, a szívemre kellett hallgassak , többet nem tagadom meg azt. Kimiko, hát ő is mérges ránk, pláné, hogy se szó se beszéd eljöttünk és ott hagytuk az együtteseket. Pláné, hogy mi most debütáltunk. A nővéremmel is beszéltem néhányszor, őt is felekreste Yuta, elmondta, hogy mennyire pipa volt, örjöngőtt, rá sem ismert. Ő is megkért, hogy vigyázzak magamra és ne keveredjek bajba. De ha vénetlenül szembe kerülök vele és bántani meri Airit akkor nem fogok tétlenkedni. 

    - Jun! - lépett be szerelmem a konyhába és puszit nyomott az ajkamra majd rögtön az ölembe ült. - Elmegyek a központba vegyek gyümölcsöt gondoltam készíthetnénk egy gyümölcs salátát. 

    - Ez remek ötlet. - mosolyogtam rá és homlokomat ővének támasztottam.  - Veled megyek!

    - Aj nem kell, maradj itthon és készülj el, mi lenne ha lemennénk a partra azután, hogy visszajöttem? - felállt de közbe kezeit lábaimon támasztotta és incselkedve tekintett rám, lassan közeledett felém de néhány centire az ajkamtól eltolta magát. - Elmentem!

Oh, annyira szeretem ezt a nőszemélyt, teljesen elvarázsol. Felnevettem, majd fel is álltam, hogy kicsit rendbe tegyem a házat és előkészítsem amire szükségünk van. Ezek a napok olyan mintha álomnbeliek lennének, mintha egy varázslatos világba csöppentünk volna be, eddig ezek az életem legszebb napjai.

Airi:

A napok csak  teltek, napok hetekké válltak és mi Junnal boldogan éltük itt az életünket. Boldog voltam, azt nem tagadhatom és bár lehet , hogy gonoszság miközben otthon tuti káosz van, most az egyszer, itt Junnal önző akartam lenni és csak magamra gondolni. Tudtam, hogy Jun nem mond el mindent amit otthon a sárcokkal beszélget, néhányszor próbálkoztam, kérdeztem de nem mondot többet az addiginál, akartam, hogy megossza velem, hogy ne csak magát eméssze, tudtam, hogy engem akar védeni, de nekem sem tetszett, hogy egyedül viszi ezt el. Egyelőre nem volt ötletem, hogy hogy tudjam meg a dolgokat, de most nem akartam elrontani ezeket a csodás napokat, esetlegesen veszekedni, azt akartam, hogy együtt legyünk boldogan, hogy semmi sem rontsa el ezt. 

Az emberek a kis vidékről már ismertek minket, mindneki nagyon kedves volt velünk és bevezettek a vidék rejtelmeiben, sokszor meghívtak a központba együtt táncoltunk vagy beszélgettünk órák hosszat, néha egy egy friss gyümölcssel, vagy egy kis kostolással kínáltak meg és amivel csak lehetett mi segitettünk rajtuk, hiszen nem volt valami sok fiatal a környéken. 

   - A kedves Airi , mi szél hozott?

    - Hol hagytad Junt?

    - Ő most otthon maradt, Kumiko néni mondja nincs valami friss gyümölcsei amit gyümölcs salátába tehetnék? 

    - De , de kedvesem, pont itt van ami neked szükséged lehet eper, narancs, mandarin, dinnye, banán ... mi szem , szájnak ingerel, válassz csak... 

    - Köszönöm akkor kérnék egy fél dinnyét, 4 darab narancsot és mandarin, 3 darab banánt ...

Miután megvásároltam a kellő anyagot, szökkenve indultam vissza a kisházhoz. Az óceán hangja és sós viz áradatának illata már belém ivődött, már olyan szokványossá vállt, hogy mindezt érezzük, halljuk és lássuk... mind ez olyan volt, mint egy béke szigete. 

    - Airi... 

Ez a hang... lábaim gyökeret vertek, testem remegni kezdett, miközben lassan fordultam a hang irányába. 

   -  Yuta... - ott volt Yuta, Amon és a többiek szétszortan álltak. 

Yuta lépett egyet felém, de én hátráltam...

    - Semmi gond , nincs semmi baj , kedvesem. Nem foglak bántani... - felemelte kezeit. - Gyere haza, mit csinálsz itt? Neked a vőlegényed mellett van a helyed, nemsokára összeházasodunk Airi...

    - Nem... - ráztam a fejem, közbe egyre jobban elfogott a félelem. - Nem, Yuta ezt megbeszéltük én nem szeretlek... 

Azon kezdett járni a fejem, hogy fussak vissza a központba, ott biztos nem zaklatna vagy menjek a házhoz nem és ha bántani fogja Junt? Nem tehetem ki veszélnyek sem Junt, sem Yutat. Yuta dühösen kifujt, erre a néhány mádospercre lehunyta szemét, mikor újra rám nézett, láttam tekintetében egy kis türelmetlenséget. Közbe nekem szemeim megteltek könnyel...

    - Újra Japánba van, a nyomodban... 

Amikor ezt a néhány mondatot kimondta döbbenten fondott össze a tekintetem az ővével, kezdtem keresni a jeleket, hogy hazudik, hogy kitalálta, hogy visszamenhessek vele... de egy jelét nem láttam a megrebbenésnek, aggodalom tükröződött vissza rám.

    - Megtudlak védeni, tudod jól, hogy én megtudlak védeni, szóval gyere most már haza. 

    - Nem, én... Junnal akarok lenni, őt szeretem.... 

     - Bajba akarod sodorni Junt? Nem képes megvédeni? Bajba kevernéd őt és a többieket is?! Airi ne légy makacs... megbocsájtok, elfelejtem ezt az egészet . Gyere... - felém nyújtotta a kezét. - Menjünk haza, házasodjunk össze és elmegyünk innen messzire, hogy soha senki nem fog megzavarni. Tudod mit visszamegyünk oda, ahol voltunk nyaralni . Te akartál visszamenni nem ? Menjünk és éljünk ott, kezdjünk új életet...

    - Nem... én... - csak ráztam a fejem . - Nem akarok!

Kiejetettem a kezemből a szatyrokat és szaladásnak eredtem a part felé, már nem érdekelt hol lyukadok ki, csak  ne a házikónál... Szaladtam szaladtam végig a parton , hallottam ahogy utánam rohannak, ahogy utánam kiáltanak de engem nem érdekelt. Sajnálom, Yuta, sajnálom. De én már eldöntöttem nem ábrándíthatlak, nem szeretlek, Junt szeretem. Nem akarok több fájdalamat okozni neked...

    - Azt hiszed, hogy ő megfog védeni! 

Yuta utolért, megragadta karom, ficánkolni kezdtem , leestünk a homokban, szorosan tartott, karjaimat lefogta és lábaimat is lenyomta, hogy ne tudjam mozgatni. 

    - Nem lesz képes, megöleted magad Airi térj észhez! 

    - De ... mondd mit csináljak? Mondd mit csináljak ha szeretem?! 

    - Szereted?! Szereted! Évekkel ezleőtt, mikor New Yokrba voltál, mikor összejöttél velem, nem úgy tűnt...

    -Elakartam felejteni, elakartam zárni mindent és elfelejteni?! De nem történt meg, értsd meg, nagyon sajnálom, de én Junt szerettem és mindig is őt fogom! Sajnálom!

     - Sajnálod ! Sajnálod! Hadd mondjak el valamit Airi, nem foglak átengedni neki! Nem engedlek el!

Yuta tekintete ismét tűzesen égett , égnek állt a haja, elkezdte szorítani a karjaimat.

   - Yuta eressz el ez fáj! 

    - Fáj?! Fáj?! És nekem, szerinted, hogy fáj, hogy hetekre eltűnt a mennyasszonyom egy sráccal?! 

    - Yuta...  - bár könnyeimtől elhomályosodott látásom így is láttam, hogy mennyire keserűen, bánatosan és dühősen tekint rám Yuta.

Fájt, fájt így látnom , ezt én okoztam neki.

    - Ereszd el! - csendült fel a csendben, mint egy mennydörgés egy harmadik hang. 

Oldalra tekintettem... jaj ne...

    - Jun....