13.rész Revans?

A tenger félhomálya

13.rész Revans?

Mao:

Nos, igen nyugodtnak láttam Shunt, amikor Jinel találkozott meglepően. Bár kicsit furcsán viselkedett, többet érintett meg, puszilt meg és hasonló, mint általában. Nem azt mondom, hogy nem esett jól, de furcsa volt. Mintha üzenni akarna valakinek ezzel. Amikor megkérdeztem Benjirot és Okyoitot erről azt mondták, hogy lenyugszik, majd szerintük csak féltékeny Jinre. De, nincs amiért az legyen. Én őt választottam, ez egyértlemű és ezt el is mondtam Jinnek, hogy együtt vagyok vele. De attól miért ne lehetnék vele barát? Jin segített nekem és társaságot tartott, amikor elvoltam utazva, plusz annak a fia, aki felnevelt és vigyázott rám. Csak ezáltal is kedves kell legyek hozzá. Ennek ellenére viszont annyi időt töltöttünk együtt mint máskor is, vagyis remélem más nem járt az eszében, hogy csak azért, hogy megmutassa kihez tartozom. Nem vagyok egy tárgy! Amire viszont nem számítottam, hogy Jin beszél velem és elmondja, hogyan érez. Szeretem őt, de nem annyira, mint Shunt. Vele akarok lenni! Ez nem kérdéses. Tudom, hogy furán hangzik, hogy két ember szeretni egyszerre, de összekuszálodtak felettem a felhők. De Shunnal akarok lenni, ezt kitudom mondani gondolkozás nélkül. És az a csók... elkellett volna mondanom Shunnak. Nem tudtam, hogy hogyan tegyem meg... de most bánhatom, ki van rám akadva. És meghallotta a beszélgetésemet is Jinel... Nem akartam megbántani, szeretem őt, borzasztóan szeretem én csak.. .én... csak... Egész délután sirtam a szobámba, Jin néhányszor kopogott, de nem engedtem be. Senkit nem engedtem be és nem is válaszoltam telefonon. Ezt elszurtam! Nagyon!

Este fele kikászálodtam az ágyból, amikor megcsörrent több óra után a telefonom. Kicsit reménykedtem benne, hogy Shun az, de nem:

   -  Okyoito? - Shun barátja volt, biztos hallotta a történteket.

    - Mao!... Mao, hallasz?

    - Tessék?! Nem hallak, dübörög a zene nagyon!

    - Mao, elkell jönnöd ide!

   - Mi, miről beszélsz? Hova kell elmennem?

    - Mao, gyere a Spike szórakozóhelyre! Shun leitta magát, teljesen maga alatt van. Beszélned kell vele! Ránk nem hallgat!

    - Hogy mi?!

   - Kérlek, gyere el érte. Tudom, hogy mi történt, de tudom, hogy megtudjátok beszélni. Shun nem úgy értette, szeret téged.

  Ajakmba harapok. Felül kerekedik rajtam az aggódás, segítenem kell rajta ha részeg!

   - Azonnal ott leszek!

A táskámért nyúlok és kiszaladok a házból.

   - Mao? - a ház előtt Jinel futok össze. - Jól vagy? Annyira aggódtam érted. Shunal összevesztetek? - hajtotta le kissé a fejét.

    - Ne haragudj, Jin de most elkell mennem! Majd később beszélünk!

Ezzel szaladni kezdtem le a dombon, hogy fogjak egy taxit. Beszélnem kell Shunnal, nem adhatom fel, elkell mondanom, hogy nekem ő a legfontosabb, hogy ő volt az első aki felém nyújtotta a kezét, bár azt gondoltam, hogy ellentétem, nem ő az aki kiteljesít engem. Szükségem van rá! Szeretem, Jint! De ez nem ugyan olyan, nekem ő kell. Csak és kizárolag ő! És megkell hallgatnia! Ha akar ha nem, megfog hallgatni, ezt elfogom mondani neki! Vele akarok lenni! 

A szórakozó hely ajtaja nyitva volt, dohos illat és erős alkohol szag csapott meg, amikor beléptem no meg fülledt levegő. Kikerültem néhány részeg alakot, a táncoló embereket és megérkeztem a VIP zonához.

   - Nem mehet be hölgyem ide! Csak kizárolag VIP vendégeknek van feltartva! - ennyire leri rólam, hogy nem vagyok az? Na jó kinek akarok álltatni, persze, hogy lerí rólam.

    - Tudom, de én csak egy baártomhoz jöttem. Kérem!

    - Tudja maga, hányan próbálkoztak ezzel? Na tünés vissza!

Milyen modortalan!

    - Várjon! Várjon! - jelent meg Benjiro. - Elnézést kérek, ő az én partnerem! - karolt át éd vigyorgott az őrrel szemben.

    - Akkor tessék! - állt félre az útból.

    - Köszönöm!

   - Köszi, hogy eljöttél, még nem láttuk ilyennek Shunt, nem akarja letenni az italt. Ott van abba a boxban...

Megállt és intett, hogy én menjek először, beszéljek vele. Mély levegőt vettem és lassan közelítettem a box felé. Már csak néhány lépés választott el, amikor megtorpantam, ugyanis Shun nem egyedül ült ott hanem egy nővel. Egy sokkal csinosabb nővel, mint én. A nő hozzá simult, végig simitott a karján, majd közeledett felé és megcsókolták egymást. Bennem ebben a pillanatban eltörött valami, könnyek pattantak ki a szememből. Alig tartott egy percig, Shun mintha észre is vett volna, de nem szólít meg, csak halkan valamit motyog, rám néz... de én sarkon fordulok. Minnél hamarabb itt akarom hagyni ezt a helyet. Fura, hogy idejött, tudtam, hogy járnak szórakozni, bár ő nem az a nagy party arc, de suli időben...

   - Mao?! - megyek el Okyoito és Benjiro mellett, de számba sem evszem őket.

Elhagyom a biztonsági őrt, a táncoló parketett, a bulizo tömeget és ki is érek az épületből. Ahogy a friss levegőre érek, gyorsan kapom a levegőt és megkapaszkodom a falban. Mintha nem kaptam volna percekig levegőt. A könnyek maguktól záporoznak... nem hiszem el, ez... igaz, én kezdtem, szóval megérdemlem... de hogy ilyen hamar túl is esett, hogy nem is akarja meghallgatni mit akarok mondani, hogy ennyire hamar megszűnt a láng. Ez... ez képtelenség?! Hát ezt akarta? Hogy érzzem meg, ő mit érez? Ilyen lenne Shun, akit szeretek?

    - Mao, mi a baj?! - jelent meg Jin és megfogott a derekamtól fogva.

    - Jin... te meg hogy kerülsz ide?

    - Követtelek! Ne haragudj, de éreztem, hogy valami gond lesz. Mi történt?

    - Csak menjünk haza kérlek!

    - Jól van! - egyelőre nem kérdezett semmit és az úton arra fele sem. Én közbe irtam Emikonak és Sakurakonak, hogy megkérem őket jöjjenek át hozzám. Nem fogom kibirni ezt az estét egyedül.

Fogalmuk sem volt, hogy miért kérem őket, de megérezték a hangomon, hogy valami nagy probléma van, így kérdés nélkül belegyeztek. Mire mi hazaértünk, Emiko és Sakurako is ott vol a házam előtt. És a könnyeim is egyelőre elapadtak.  Mindketten aggódva tekintettek rám. 

    - Köszönöm Jin, hogy hazahoztál, most már hazamehetsz! - értünk be a szobába és leültem.

    - Gond lenne ha én is maradnék? Aggódom, érted! - térdelt le elém és megfogta a kezem.

     - Ez kedves tőled, de itt vannak a csajok jól leszek.

    - Hát jól van! Jó éjt! - feltápászkodott és megakarta puszilni a homlokom, de elhuzodtam tőle. Megköszörülte a torkát és elhagyta a szobát. A homlok puszilás, azt Shun csinált. Neki szabad... de mire is várok? Ezekután nem hiszem, hogy lesz olyansmi.

    - Mao, mi történt? - kérdezte Emiko.

    - Shun megtudta, hogy szeretem Jint...

    - Oh...

     - És hogy csókolztunk korábban vele, így nem vele volt az első csókom.

    - Várj, de nem is voltatok akkor még együtt, szóval...

    - Igen, de eltitkoltam előle és nem mondtam el, hogy érzek valamit Jin iránt.

    - És, iránta?

     - Mit feleltél te?

    - Hogy jobban szeretem őt. De elküldött. Aztán ma este, hivtak Benjiroék, hogy Shun leitta magát és menjek segítsek ó, mert rájuk nem hallgat. Eldöntöttem, hogy elmegyek és beszélek vele, hogy igenis meghallgat és amúgyis nem hagyhattam egyedül olyan állapotba, segítenem kellett. De amikor odaértem, egy lánnyal volt, sokkal csinosabb volt mint én és megcsókolták egymást.

    - Hogy...

     - Az a féreg!

    - Hogy mi? Jin?! - hallottam meg az ajtoból a hangját, Jin kinyitotta az ajtot és szembe nézett velem.

    - Most rögtön megkeresem és megölöm!

    -  Ne Jin! - álltam fel és ragadtam meg a csukloját.

    - Eressz el! hogy csinálhatott veled ilyent? Hogy adhassa vissza, azt amit nem is érdemlesz meg. Nem jártatok, amikor megcsókoltuk egymást!

    - Tudom de...

    - Jin, nem éri meg. Hallod, amúgyis részeg volt, nem érne semmit most. De majd inkább holnap, amikor kitisztul, akkor nyugodtan elpályolhatod.

    -Igazad van! Ugyis fogok tenni!

    - Nem! Senki, sem fogja bántani Shunt! Emiko, ne buzdítsd! Én... én... majd elkerülöm őt és kész.

    - Mao, azt hiszed, hogy eltudod kerülni?

    - Valószínű azzal a lánnyal van már, miért ne tudnám? Alig hiszem el, hogy ezt tette... - leesek a földre és záporozni kezdenek megint a könnyeim.

Jin utánam kap, a csajok is közelebb jönnek és átölelnek. Egész este velem vannak, amíg el nem alszom. Reggel fáradtan ébredek.

   - Jó reggelt!

    - Jin, te haza sem mentél?

    - Nem! Sakurako, este hazament, hogy ma suli van, Emiko csak nem rég.

    - Oh, igaz suli...

    - Nem lesz semmi baj tündérkém! - gugolt le mellém és megfogta a kezeimet. - Nem kell vele beszélned, majd ott leszek melletted.

    - Köszönöm szépen, de megleszek! - kimásztam az ágyból és elkészültem.

Jin nagoyn kedves volt és készített reggelit, nekem de amig megettem elküldtem őt is készülődni. Remélem Eizan bácsinak nem mond semmit. Nem mentünk együtt a suliban, bár ajánlotta. Így is épp eleget tett.

   - Nocsak, nocsak, nézzenek oda, a kis szürke kis egér egyedül jött suliban!

    - Hoppá, ez nem csak valami jel, hogy Shun már rád unt? - jelent meg előttem a három liba.

   - Most erre egyáltalán nincs kedvem, szóval bocsássatok meg.... - kakartam kerülni őket, de az egyik kiakasztott és földhöz vágtam magam.

   - Hoppá! Elnézést kérek!

   -  Hahaha!

   - Akkor tényleg történt valami köztetek, ha ilyen méla bús vagy. Látod, megmondtuk Shun egyszer rád fog unni! És akkor ki fog téged megvédeni?

   - Majd én!

    - Jin?!- lepődtek meg a lányok.

Jin odasétált hozzám és felsegített:

   - Majd én megvédem! Nincs egyedül!

 Ezzel mit sem törödve, megfogta a kezem és elhuzott a lányok elől.

Shun:

Reggel borzalmas fejfájással ébredtem. Többet soha nem iszok, komolyan... ez nem is én vagyok. Nem értem, hogy fajulhatott ide. Megkellett volna beszéljem a dolgokat Maoval... Mao?! Ott volt a szórakozóhelyen! Pattantam fel. Na jó most gondoljam át. Beszéltünk e? De ekkor, egy nő... eszembe jut egy nő , ahogy dédeleg körülöttem, simulgat és megcsókol. Mao ezt meglátta!  Rögtön kipattantam az ágyból, gyorsan elkészültem és kezembe vettem a telefonom. Nem! Nem! ez nem jó ötlet! Személyesen kell megbeszéljem a dolgokat. Biztos, hogy azt hiszi, hogy viszakartam neki adni azt amit tett. De ez egyáltalán nem így van! Elkellene mennem hozzá! Igen az a legjobb ötlet, ha elmegyek hozzá, úgyis együtt kellene menjünk a suliba!

    - Shun! Beszélnünk kell! - hallottam emg anyám hangját a nappaliból.

    - Ne haragudj anya, de most azonnal a suliba kell mennem!

    - A suliban elérsz! Beszélnem kell veled!

    - Majd később!

    - Ide hoztál egy lányt a házunkban? - megtorpantam. - Nozomu, mondta el.

    - Anya, igérem, hogy haza jövők és mindent elmondok, de most mennem kell!

    - Shun!

    - Igen, elhoztam egy lányt ide. Nagyon fontos nekem ez a lány, szóval kérlek hadd menejk és beszéljek vele.

   - Talán történt valami?

    - Nem! - vágtam rá talán túlságosan is hamar.

   - Jól van... - gyanakszik. - Apád, 2 nap múlva érkezik haza és szeretnénk ha bemutatnál ennek a titokzatos lánynak, ha már így kell megtudjuk, hogy a fiúnk lányt hoz fel és mennyit is számít neki.

   - Jaj, anya nem kell rögtön erre gondolni. Nem csináltunk semmit, csak megmutattam, hogy hol élek. De jó rendben, megbeszélem vele és elhozom. Ígérem! - csak először oldjam emg az első gondot. - De most már tényleg mennem kell! - ezzel intettem egyet és még mielőtt bármi mást is kérdezhetett volna elsiettem.

Egész úton ideges voltam és toporgtam. Alig vártam, hogy beszéljek Maoval és ezen az egészen átessünk. Hibáztam a tegnap, nem úgy kelett volna megoldanom a dolgokat, hogy lerészegedjek. Sőt igazuk volt a srácoknak, beszélnem kellett volna vele. Igazuk volt, nem jártunk mikor az történt és hinnem kell neki, ha szereti is Jint, velem jött össze, azt mondja engem jobban szeret. Aj, Mao! Nem akarlak elvesziteni!

  - Mao! Mao! - értem a házhoz, de hiába kiabáltam, nem jött ki senki.

   - Shun, fiam mit keresel itt?

   - Eizan bácsi, hol van Mao?

    - Mao, már elment suliba!

   - Értem, köszönöm! - gyorsan intettem neki és visszaszaladtam az autohoz a söfőrnek, mondtam, hogy rögtön vigyen az iskolában.

Amint leparkolt a suli előtt kipattantam és szaladni kezdtem be az épületben. Az udvaron nem volt, akkor biztos az osztályterembe van. De alig hogy az osztály elé értem, megpillantottam a folyoson, Jin és Sakurako társaáságban.

   - Mao! - megszeppent a hangomtól. Nem nézett fel rám. - Mao... - odaiettem hozzá, de ő automatikusan hátrált egy lépést. - Mao, kérlek hadd beszéljünk! - felé lenditettem a kezem, de ő elhuzodott.

   - Nincs miről beszélnünk, azt hiszem vettem a célzást! - ezzel sarkon fordult és elment.

   - Mao...

   - Hé, jobban tennéd ha békén hagynád!  - állt elém Jin.

    - És neked ehhez mi közöd?

    - Én megvédem őt. El sem hiszem, hogy olyan féreg voltál, hogy visszaadtad neki azt, amit ő neked.

    - Én nem adtam vissza...

    - Tudod van két különbség a kettő között, amikor én megcsókoltam, ti még nem jártatok, de amikor te csókoltál meg egy lány, ti nem szakítottatok még. Micsoda egy szemét vagy! Hogy voltál erre képes? Nem is gondoltam volna, hogy te ilyen alak vagy.

    - Nem! Ez az egész egy félreértés! Én nem akartam megcsókolni! Nem azért volt, hogy visszaadjam neki az egészet!

   - Hát persze... Mao mindent látott a két szemével. Ott enyelegtél ezzel a cicababával.

    -Figyelj, neked ehhez semmi közöd ez csak rám és Maora tartozik!

    - De igenis tartozik rám, ugyanis én voltm egész este vele, miközben ő álomba sirta magát. - álomba sirta magát? Mintha egy kést döftek volna belém... borzasztóan fájtak ezek a szavak.

    - Szállj le róla, hagyd békén! - megakart fordulni, de megragadtam a vállát és magam felé fordítottam.

   - Mondtam, hogy beszélnem kell Maoval és ez így is lesz! Nem állíthatsz meg benne! - ezzel pedig bevágtam neki egyet.

Jin leesett a földre és a szája sarka felhasadt. Mérgesen nézett felém. A körülöttünk lévő diákok megijedtek, de közben körénk sereglettek. Jin felpattant és rögtön felém ütött, de kitudtam védeni. Ám a következő ütést már nem. Elkapta az arcomat... Felé rugtam, rám szökött, felé rugtam, elszökött, felém ütött, rá szöktem... verekedésbe keveredtünk. Én nem nagyon voltam az a típus. Csendes, higgadt személyiség vagyok akinek nem az erő fitogtatás a lényeg. De most... nem értem, hogy miért dugja bele az órát, mikor neki ehhez semmi köze. Maoval beszélnem kell és beszélni is fogok. Ebben ő nem állíthat meg. Ez kettőnkre tartozik. Tévedtem, hibáztam, de bocsánatot akarok kérni, megakarom, hogy hallgasson. Én szeretem Maot, soha senkit nem szerettem annyira, mint őt. Ő az igazi! Nem hagyom csak úgy kicsuszni a kezeim közül. Megkell hallgatnia! Tudom, tudom, hogy ő is szeret. Megkell értenie! Én... az a lány csókolt meg engem, nem én őt! Hibáztam, mikor a bánatomat az italba folytattam de megkell hallgatnia. Nem akartam!

    - Hé! Hé! - Benjiro és Okyoito furakodta át magát a tömegen. - Fejezzétek be!

   - Mindjárt jön egy tanár!

Benjiro engem fogott le, míg Okyotio Jint állított le:

   - Belétek meg mi ütött?!

    - Maradj távol tőle, most már eleget bántottad! - kiáltott Jin majd dühösen sarkon fordult és elment.

   - Haver, nyugodj le! - szóltak rám a barátaim.

Mérgesen kifujtam a levegőt és beleütöttem a falban.