12.rész Féltékenység

A tenger félhomálya

12.rész Féltékenység

Mao:

   - Mao! - Jin szemei felragyogtak és rögtön hozzám szaladott, felkapott a karjaiban és megpörgetett.

    - Jin tegyél le! - nevettem jó volt újra látni.

    - Hát te meg?

    - Én, én itt lakom. Te mit keresel... te vagy Eizan bácsi nagyobbik fia?!

    - Te vagy az a lány, akire apám kicsi kora vigyázott?! - jöttünk mindkettre tudomásra a másik kilétéről.

Felnevettünk.

    - Ti, ismeritek egymást? - lépett közelebb Eizan bácsi is.

    - Tudja, amikor elvoltam utazva, találkoztam vel a hajon és összebarátkoztunk. De nem tudtam, hogy a fia. Bár belegondolva, a nevük is hasonló. - nevettem fel, hogy ez eddig nem jutott eszembe.

    - Tényleg, említetted már a Mao nevet. De nekem sem fordult meg a fejemben, hogy róla lenne szó.

    - Nos, mit szólsz, ha már így szemtől szembe állunk, akarnék valaha rosszat Eizan bácsinak?

    - Oh, nem tündérkém, nagyon is jól tudom rólad, hogy soha senkinek nem akarnál rosszat. Elnézést kérek, hogy ilyensmit feltételztem!

    - Tündérkém?

     - Jin, ezt már megbeszéltük!

    - Tudom, tudom ne haragudj! Tényleg nagyon jó látni. Hiányoztál, mint barát!

    - Te is nekem! És örülök, hogy több időt maradsz!

    - Oh, tehát minden hallottál? Akkor van itt egy hallgatozonk! - karolt át.

    -Én... nem... vagyis... én nem úgy akartam!

    - Jól van gyerekek. Mit szóltok egy közös ebédhez ahol majd elmeséltek, mindent, hogyan ismerkedtetek meg és minden.

    - Az remek!

    - Nagyon sajnálom, de én Shunal ebédelek ma! Talán legközelebb!

    - Oh, hát hozd el őt is! Biztos vagyok benne, hogy jó barátok lesznek Jinel. Nem ismeritek egymást, ugye, Jin?

    - Nem! Még nem volt alkalmaunk személyesen találkozni!

    - Hát, akkor hívd el lányom! Biztos vagyok benne, hogy jól kifognak jönni.

    - Persze, hívd el Mao!

A telefonbeszélgetés óta nem volt Jinről szó. Vajon ez mennyire jó ötlet? De igaza van, lehet jó barátok lesznek. Sőt azt kívánnám, hogy azok legyenek.

    - Rendben, akkor én most megyek is, beszélek Shunnal és ebédkor találkozunk!

    - Rendben, drágám. Gyere, fiam, pihenj meg te is!

    - Jövők! - Jin felém intett majd követte édesapját.

Shun:

    - Jó reggelt szerelmes szív! - rántotta le a lepedőt rólam Benjiro.

    - Ah, hagyjatok még 5 percet!

    - Jaj, ne mit csinált veled Mao, hogy ennyire fáradt vagy? Máskor, már reggel 7-kor ki vagy pattanva az ágyból! - vigyorgott idiótán.

    - Csak sétáltunk... és azután hazajöttem és nem tudtam elaludni.

    - Valami aggaszt? - kérdezte Okyoito, aki az ágyammal szemben állt.

    - Nem... azt hiszem, nem tudom egy fura érzésem van valamiért.

    - Csak nem arról a srácról van megint? Azt hiszem, hogy megbeszéltétek ezt már.

    - Igen, de nem arról van szó. Nem tudom, az este amikor hazajöttem, fura érzés fogott el és egész későig azon gondolkoztam, mi lehet az oka. 

   - Én elmondom barátom... - ült le mellém Benjiro és átkarolt. - Egyszerűen, ez a SZE-RE-LEM!

    - Haha, vicces vagy! - ellöktem magamtól és kikászálodtam az ágyból. - Mit kerestek amugy itt?

    - Hát, már meg sem látogathatunk? Annyi időt töltesz a barátnőddel, hogy rólunk meg is feledkeztél. 

    - Azért ne túlozz, folyton együtt lógunk, még ha Mao ott is van, ez nem akadály. - a gardrobomhoz léptem és kivettem egy fehér polót és egy fekete nadrágot, valamint egy szürke tréning felsőt.

    - Jól van, na csak poénkodok. De nagyon örülök ilyen boldognak látni titeket, téged. Mao miatt egészen megnyíltál. - mosolyodott el Okyoito.

    - Bár, ne felejtsük el, milyen volt amikor megtudta, hogy az Jin srác és Mao...

    - Benjiro!

    - Csak, mondom! Eléggé ijesztő voltál, azt hittem, hogy ot hagyod Maot. Persze érthető, egy másik srác, féltékeny voltál. De azért kemény... Hallgatok! - emelte fel a kezeit, minek után küldtem felé egy gyilkos pillantást.

    - És ma is van közös tervetek?

     - Egyelőre, csak egy ebéd aztán lássuk. Tegnap volt nálam és...

    - Tegnap volt nálad?! - kiáltottak fel egyszerre a fiúk, még meg is ijedtem, hogy mi történt.

    - Ezt nem is mondtad, hogy tervezed!

    - Miért kellett volna mondjam? Csak elhoztam a barátnőmet, hozzám...

Benjiro és Okyoito összenéztek, majd elindultak felém megragadtak a karjaimnál fogva és az ágyhoz huztak, hogy üljek le:

    - Nos, mesélj el mindent! Mindent! Minden részletre kíváncsiak vagyunk!

   - Milyen részletekre vagytok kíváncsiak? - néztem értetlenül rájuk mire mindketten égnek emelték a tekintetüket.

    - Hát ennyire nem veszed az adást? - és ekkor rá jöttem, ők pontosan jól tudták, hogy tegnap nincsenek itthon a szüleim, illetve magamból kiindulva valószínű a cselédeket is elküldöm, tehát ketten vagyunk Maoval. Igen, persze ez nekem is eszembe jutott! Vagyis nem úgy, egyáltalán nem úgy! Őszintén, én is ideges voltam, hogy Mao mit gondolhat és nem e érti félre. Csak azt szerettem volna, hogy megismerje a mindennapjaimat, hogy hol kezdem, hogy milyen vagyok ebből kifolyólag. Láttam, nagyon jól láttam hogy Mao is ideges, ahogy én és ez néha meg meg mosólyogtatott, de sosem tennék olyant, amit ő nem akarna.

    - Nem történt semmi olyansmi! Ne gondoljatok már egyből arra! - néztem rájuk szigoruan. - Természetesen sosem tennék olyansmit Maoval, amit ő nem akar...

   - És ezt mi honnan kellett volna tudjuk, hogy nem akarta? - ismét egy gyilkos pillantás. - Jól van, jól van most már befogom, vagy tényleg kapok egy maflást!

    - Mao, nem olyan! Csak elhoztam, hogy megismerje a környezetemet. Beszélgettünk, ettünk, játszottunk, meghallgatta, ahogy zongorázom és hegedülök. Semmi extra. Azaz nektek nem, de én köszönöm szépen jól éreztem magam, sőt csodálatosan és remélem, hogy ő is. Vagyis ahogy láttam.

Felálltam és gyorsan összekaptam a ruháimat, amit az előbb cselekedetük következtébe elejtettem, majd goyrsan mielőtt bármi féle más kérdést feltettek volna beléptem a fürdőbe, hogy felöltözzek. Tényleg elég késő volt, már fél tiz volt. Én nem szoktam ilyen sokáig aludni. Felöltöztem és elvégeztem reggeli teendőimet, majd lementünk a srácokkal együtt reggelizni. Reggeli után dartsoztunk egyet a játékszobába még, mielőtt elindultam volna Maohoz. Délre érek oda, igaz nem beszéltük meg, hogy mikor ebédelünk, nem ilyenkor szoktunk, de legalább még töltünk egy kis időt és megbeszéljük merre is menjünk, mit is csináljunk ezen a vasárnapi napon. Legalább, biztos vagyok benne, hogy eloszlassa ezt a fura érzést Mao. Mert ha vele vagyok, minden olyan mesés!

Ahogy az autoval Mao felé tarottunk, elmentünk egy virágos bolt mellett, az eladónő éppen rendezgette a virágokat a kirakatban.

    - Álljon meg kérem! - a sófőr, azonnal félrehuzott én meg kiszálltam a kocsiból.

A nő kedvesen fogadott. Fogalmam sincs, hogy mit kellene vegyek... nem mintha ez lenne az első, hogy adok Maonak valamit. De milyen virágot vehetnék? Rózsa? Az túl hétköznapi... valami olyant szeretnék ami olyan, mint ő. Bár korábban már adtam, neki ibolyát... de ez más, most már egy pár vagyunk.

    - Csak nem, egy fontos személynek néz virágot? - mosolygott mellettem az eladó. - Olyansmit szeretne ami rá hasonlít? - bólintottam, honnan tudja, hogy min gondolkodok? - Esetleg segíthetek, milyen az illető?

    - Vidám, nagyon szereti az extrém dolgokat, néha kicsit bolondos, szétszort, kedves, ám mindezek alatt egy igen érzékeny, törékeny lány.

    - Aham... értem már... mit szól, egy csokor jácinthoz? Sportosságot, játékosságot jelenti, rohanást, de kinézetére nézve, kicsi, törékeny virág. No meg az illata valami csodaszép! - csak néztem a kis virágokat a vázába és valahogy nem volt kérdés, hogy ez kell. 

    -Rendben! -Kérnék akkor egy csokórral.

    - És milyen színű?

    - Kék! - jelentettem ki egyértelműen.

Egy szép fehér csomagolásba kötötte, kék szalaggal átkötötte, majd átadta nekem. Megköszöntem és szép napot kívánva, elköszöntem, majd vissza az autóba és irány Mao. Vajon tetszeni fog neki?

Ezen gondolkoztam az út további részén és miközben felfele tartottam a házához.

    - Shun!  - amikor meghallottam a hangját, refleszerűen elrejtettem a virágokat mögém.

    - Szia! - miért lettem hirtelen ilyen ideges?

     - Már is jöttél?

    - Igen, gondoltam megbeszélhetnénk a dolgokat és...

    - Oh, igen mondanom kell valamit! Gond lenne, ha Eizan bácsinál ebédelnénk?

    - Nem, természetesen nem. Miért?

     - Mert... hazajött Eizan bácsi fia és...

    - Nagyon örülök, hogy személyesen is találkozhatunk! - ez a hang?

Megfordulok és szembe találkozom Jin Akanishivel, a modellel, már láttam korábban fotokon, magazinokon, no meg azon a híren is, ahol Maoval szerepelt és a hangja is a telefonból.

    - Te meg mit keresel itt? - kelletlenül is csak köptem a szavakat.

    - Öh...Shun, ő Eizan bácsi fia. - érintette meg a karom Mao, érintésétől kissé meg is nyugodtam egyből.

  Eizan bácsi fia? Na hát ez remek, mennyire volt rá az esély? Mondjuk igaz is, a család nevük megeggyző, de akkor is ki gondolta volna?

    - Nos jösztök? Apám már készíti az ebédet, gondolta beszélgethetnénk. - mosolyodott, mintha semmi sem történt volna.

    - Jövünk, persze egy pillanat.

Jin bólintott és magunkra hagyott.

    - Csak ma reggel tudtam meg én is.

    - Nincs amiért szabadkozz, hiszek neked. - fordultam Mao felé és megsimogattam az arcát. - Természetesen menjünk ebédre! - mi lenne olyan probléma? Hiszen Mao az én barátnőm és ezt meg is mutatom neki. - Ezt neked hoztam! 

    - Oh, milyen szépek és aranyosak! Köszönöm! - csillogtak fel Mao szemei és átvette a virágot. - Beteszem a vázába és azonnal jövők!

De alig, hogy megfordult megragadtam a csuklóját és magam felé fordítottam, hevesen megcsókolva.

    -Shun... - nézett rám kissé aggódva, miután elszakadtunk.

    - Szeretlek! - mondtam őszíntén.

    - Én is téged! - simitott végig az arcomon. - Jövők mindjárt!

Miután Mao visszaérkezett, elmentünk Eizan bácsi házához. Természetesen a ház tulajdonos, nem tudott semmit arról, hogy én és Jin már válltottunk néhány szót. Igyekeztem nem kimutatni, hogy mennyire nem bizom a fiában. Ő nem tett semmi rosszat, csak a fia, olyan pofátlan, hogy beköntörfalaz egy foglalt lányba. De, néha vetettem felé egy pillantást, megérintettem Maot, megfogtam a kezét, megpusziltam, átöleltem, csak, hogy lássa ő az enyém. Ettől függetlenül elég kellemesen telt az ebéd. Ezután elmentünk egyet sétálni a partra Maoval, aki arról kérdezgetett, hogy minden rendben van és jó volt az ebéd. De megnyugtattam, hogy minden rendben. Nincs amiért aggódjam, Mao engem szeret, ezt már tudom és kész, ez a szívtipró modell nem fogja elvenni tőlem.

Persze, másnap a suliban ki jelent meg? Ő! És milyen boldogok voltak a csajok, hogy a híres, szívdöglesztő model Jin Akanishi csatlakozott a sulihoz. Már is arról kezdtek pletykálni, hogy majd biztos bevesszük közénk. Na de azt nézheti, mert nem így lesz. Föleg, hogy nagyon zavart, hogy folyton Mao körül legyeskedett. A fiúk próbáltak nyugtatni, hogy barátok és Maoba biztam is, csak ebbe a fiúba nem. 1 hét telt el, amióta ide költözött, legalábbis mondása szerint egy időre. Maoval a kapcsolatunk nem változott, igyekeztünk annyi időt tölteni együtt amennyit lehetett. Bár nem tetszett, hogy mennyi időt tölt Jinel, akinek nyilván nem volt Mao közömbös. 

   - Már nagyon vártam, hogy végre megjelenj előttem és elbeszélgess. - Jint egyik ebéd szünet alkalmával találtam meg a tűzlépcsőnél.

    - Te meg mit keresel itt?

    - Csak nézem a tájat, csodaszép? Nagyon sokat utazok, de hiányzik ez a nyugodtság.

    - Nem szabad itt lennem!

    - Ugyan csak? És miért nem? - fordult felém. - Tudtam szerint nem én vagyok egyedül aki idejár. Vagy nem szabad, mert nem vagyok egy cég örökös fia?

    - Ez az én helyem és Maoé!

    - Oh, sajnálom! Nem akartam ennyire megszentségteleniteni... - megfogtam a gallérjától. - Alig vártam, hogy nyiltan beszélhessünk, láttam, hogy gyülik benned egyre jobban és jobban a méreg.

    - Nagyon vicces kedvedbe vagy model fiú, annak ellenére, hogy mindjárt elcsúfithatom a szép arcod!

    - Hahaha! Ugyse mered megtenni, mert akkor megtudja Mao és nem lesz boldog tőle. - idegesen ellököm.

    - Hagyd békén őt! Tegyél le róla, velem van!

    - Veled van, most de sosem lehet tudni mi fog történni.

    - Ne reménykedj, nem fogunk szakítani! Szeressük egymást!

    - És én is szeretem Maot, sajnálom de az érzéseket nem lehet megtagadni és nem is fogom! Szóval állj készen, ahogy mondtam én sem adom fel! - néz állhatatosan szembe velem, majd faképnél hagy.

Idegesen kifujom a levegőt, majd neki dölök a korlátnak és hátra döntöm a fejem. A következő órára már be sem megyek, nem tudnék figyelni. És nem is tudtam tovább sem. Kinek hiszi magát? Ha ezt akajra, hát hajrá! Probálja elvenni tőlem. Nem fog sikerülni, arról biztosíthatom!

Órák után, irtam Maonak, hogy merre van, mire válaszként a tűzlépcsőt kaptam. Beszélnem kell vele, utána majd haza kísérem. De ahogy közeledek az ajtohoz:

    - Jin, kérlek szépen ezt már megbeszéltük!

    - Te tényleg úgy eltudtad felejteni mindazt ami történt kettőnk között? - Jin? És Mao?

    - Jin...

    - Nekem életem egyik legcsodásabb napjai voltak veled...

    - Jin...

     - Te nem érzted ugyanazt amit én? - most vallja be a szerelmét neki? - Az együtt töltött idő... és a csók? - csók? Milyen csók? - Azt hittem, hogy ott akkor te is ugyanazt érzed, mint én. Amikor elmentünk Honsu szigetére - Jin és Mao mikor csókoloztak, a Honsu szigetén?!

   - Igen Jin, de őt jobban. - ez most azt akarja jelenteni amit gondolom, hogy jelent? Szereti Jint?!

    - MAo, akkor...

Nem tudom tovább hallgatni, sarkon fordulok és hazasietek. Érzem ahogy gomboc gyülik a torkomban. Ezt nem hiszem el. Mao nekem erről egy szót sem szólt?! Miért? És mi az, hogy igen? Mire igen? Az érzéseire, hogy ugyanazt érzi? Nem hiszem el! Nem lehet igaz! Én... én azt hittem, hogy... Az autoba sms-t kapok Maotól kérdi merre vagyok? Beszélnem kell vele... itt itt valami félreértésről kell legyen szó... igen biztos! Megirom, hogy haza kellett sietnem de jöjjön el. Félreértés... de folyton újra és újra lejátszadozik a beszélgetés a fejemben. Ez valami vicc... 

    - Shun, szia! Minden rendben? Furcsáltam, hogy nem vártál meg és idehívtál. - Mao hozzám rohant és átölelt, de nem öleltem vissza és nem is fordultam még felé. - Mi a baj? 

    - Mao, beszélnünk kell! - fordultam felé és megijedt, amikor meglátta a letaglozott arcom. - Hallottam a beszélgetéseteket Jinel. - elkerekedett a szeme. - Igaz ez? Te és ő... megcsókoltátok egymást?

    -Shun...

    - Miért nem mondtad el?! Miért nem mondtad el nekem, hogy hogyan érzel iránta?! - fakadtam ki és elléptem előle.  - Nem velem volt az első csókod? Azt hittem, hogy szeretsz?!

    - Shun kérlek hallgass meg! Persze, hogy szereltek!

    - De azt mondtad, hogy őt is szereted!

    - De téged jobban szeretlek! - jelentek meg szemeiben könnycseppek. 

    - Hogy szerethetsz mindeketőnket? Hogy titkolhattál el valami ilyensmit?

    - Shun, nagyon sajnálom nem akartam eltitkolni, csak nem tudtam, hogy mondjam el.

    - Azt hittem őszinték vagyunk egymáshoz, azt hittem, hogy nincs amitől féljek de erre kiderül, hogy néhány nap alatt közel kerültél ahhoz a fiúhoz, miközben én meg itt voltam és... ah... - belerugtama  közeli székbe, ami hátra esett, Mao megijedt.

    - Shun...  

    - Nem akarlak látni! Hagyj magamra!

    - Shun... - megérintett a karom.

    - Azt mondtam hagyj magamra! - rántottam ki.

Hallom, ahogy felzokog és kirohan. Figyelem az ablakból, ahogy kiszalad az ajton, végig az udvaron... összetörve, zokogva... szemeimben nekem is megjelennek a könnycseppek. Nem akarom elhagyni? Kiszaladok az utcára, követem őt,  már nem szalad, erős léptekkel halad előre, már csak egy karnyujtásnyira vagyok tőle... "Igen, Jin, de őt jobban." "És a csókot?"  De visszahuzom a karom és hagyom elmenni, egy ideig nézem, majd visszaballagok a házban. Szereti őt, szereti azt a srácot és meg is csókolta... mi történt volna ha nem megyek érte? Ha akkor nem találkozunk? Összejött volna vele? 

Este fele átjöttek Benjiroék, nem voltam valami jó színben, elmesélem mi történt, azt akarják, hogy beszéljek Maoval, de megrázom a fejem. Helyette arra kérem őket, hogy menjünk el bulizni. Furcsálják, de nem mondanak ellenet. Egy ismert szorakozó helyre megyünk, leülünk egy VIP zonában, rögtön kérek is italt, majd sorra és sorra. Figyelem az embereket, ahogy mozognak. Benjiro és Oyikoto kérnek, hogy hagyjam abba de elveszem tőlük az italt. Most erre van szükségem. Egy pillantra eltűnnek, mire egy szűk, barna rövid ruhás nő lép mellém, haja a válla alattig ér, barna és barna szemei vannak. Leül mellém és beszélgetni kezdünk. Már inkább ő, én már az alkohol hatása alá kerülök. Mennyit is ittam? 7...10... két jegyű lenne már? 

 Az eszemet elborította a vörös köd, az alkoholtól szédülni kezdtem, egy egztázis állapotba kerültem. Kongott a fejem és zugott a fülem, láttam ahogy az emberek táncolnak a tömegben, egymáshoz simulnak, nevetgélnek, leguritsák a torkukon azt a löttyöt ami épp a poharukban van. A mellettem ülő lány végig simit a karomon, közelebb húzodik hozzám, felsőtestével nekem nyomkodik, elmosolyodik valamit súg a fülemben, nem tudom, hogy mit. Majd kezeivel állam alá nyúl és maga felé fordít és gondolkodás nélkül ajkaimra csap. Egy pillanat erejéig becsukom a szemem, majd újból kinyitom és elhuzodom tőle:

    - Én... - nézek kissé meglepődve felé, de a szemem sarkából egy másik lányt látok meg kitágult szemmel, remegő testtel és könnyekkel az arcán. Mao...