18.rész A bál

 A tenger félhomálya

18.rész A bál

Mao:

   -  Nem kell magadra erőltetned!

    - Nem, nem. Menni akarok veled! A szüleid meghívtak és jól vagyok! Ott a helyem! Szeretném ha jó benyomást kelltenék nekik...

    - Minden rendben lesz! Szeretni fognak! - lépett közelebb hozzám és arcomat tenyeri közé fogta.

    - Bár nincs semmilyen ruhám erre az alkalomra... - fordultm a szekrényemhez. - Azt hiszem... oh...

    - Ezen ne törd a buksidat! - ölelt át hátulról Shun és arcon puszilt. - Megoldom!

    - Tessék?

    - Gyere! - kulcsolta össze a tenyerinket. - Hazaviszlek! Te pedig megvársz engem, 17-re érted leszek!

Egyáltalán nem értettem, hogy most mire is akar kilyukadni. Nem volt ruhám, mégis mibe kellene akkor megjelenjek? De úgy döntöttem bizom Shunban. Ahogy mindig is! Csak tudja, mit csinál. Bár egészen elakart kísérni a házig, mondtam, hogy nincs szükség rá. Nyugodtan menjen és készülödjön, biztos, hogy várják már és valamit még előtt el kell intézzen. Ott a helye! 

Mielőtt visszamentem volna sétáltam egyet a tenger parton. Olyan kellemes az idő!

   - Mao, szia!

   - Jin! Szia! Mi újság? 

  - Gondolkodom.

   - Min töröd annyir a fejed?

   - Úgy tűnik, hogy vissza kell mennem dolgozni. Bejött egy sürgős munka, amit nem tudunk visszamondani, mert fontos számunkra a kérő.

   - Komolyan?

    - Na! Ne biggyeszd le így az ajakaidat. - lépett közelebb és arcomra helyezte kezét.

    - Azt hittek, hogy még maradsz és még tölthetünk együtt időt.

    - Attól, hogy elmegyek még nem változik semmi. Ugyanúgy barátok maradunk és tartsuk a kapcsolatot. És eldöntöttem, hogy sokkal gyakrabban fogok haza járni. 

   - Jin... Tudod, amiről korábban beszéltünk. - kellene adjak egy tiszteséges választ neki. Megérdemli.

    - Nem kell mondj semmit! Értek én mindent! - mosolyodott őszintén, ám szemeiben ott pislákolt a szomorúság.

   - Jin...

    - Rám bármi is történjék, mindig számíthatsz. És nem haragszom rád! Megértem, hogy feléje erősebbek az érzések. Régebb óta összeköttettek.

   -  Jin...

    - Na, ne nézz rám ilyen szomorúan. - simogattam meg a kobakomat. - De ha bármikor úgy éreznéd, hogy eleged lett belőle, tudod, hol kapsz meg! - kacsintott felém. Végre, az a Jin volt, akit ismerek és akit megszerettem. Igen szeretem és igen igaz, hogy Shunt szeretem a jobban. Jin felé, mindig is hálás leszek azért, mert ott volt mindig mellettem és támogatott. Remélem, nem romlik meg soha  a barátságunk.

    - Ne haragudj rám, ha hitegettelek! - muszáj volt ezt azért kimondanom. Másképp biztos, hogy ezen emésztettem volna magam.

    - Nem tettél semmi rosszat, tündérkém! - ölelt magához. Visszaöleltem.

    - Mikor mész el?

   - Nagyjából két hét múlva. Még elkell intézni egy két dolgot, a sulinál ez hirtelen jött szóval... de ha szerencsém lesz tudom folytatni távoktatásban. Na de elég volt belőlem. Veled mi újság? Úgy tűnik ideges vagy.

   - Ennyire látszik?

    - Hahaha! Ismerlek! Na zugjad, mi történt?

   - Ma este találkozom Shun szüleivel. Bált rendeznek a cégnél és hát... ideges vagyok.

    - Oh, ez aranyos!

   -  Ez nem vicces! Komolyan mondom! Te nem izgulnál, ha szerelmed szüleivel kellene találkozz?

    - De valószínű! És nem vagyok meglepődve, hiszen az Oguri családnka nagy a hírneve egy lépés és...

   - Aj, ne mondd már! Már így is félek! - rejtettem el az arcomat a tenyereim között.

   - Na ne mondd? Mao Inoue, aki nem fél ugrándozni és back flippezni a tranbulinon, extrém sportokat véghez vinni, most fél egy találkozástól?

    - Még mindig nem vicces!

    - Ne félj! Szeretni fognak! - nyúlt az állam alá és felemelt onnan, hogy a szemébe nézhessek. Hogy láthassam a nyugodt, őszinte barna tekintetét.

   - Kösznöm, Jin! Most azt hiszem megyek eszek aztán készülödök. Talán fel hívom a csajokat tanácsokért...

   - Ne izguld túl! Jó lesz! - kiáltott még utánam. Csak intettem egyet hátra.

Amikro becsukodott magam mögött az ajtó lecsusztam a földre. A szívem majd kiugrott a helyéről, miközben folyton a ma estére gondoltam. Még semmi ajándékom sincs nekik. Talán evés előtt elkellene mennem vásárolni. De mit kellene vennem? Sakurakot hívtam segítségül, jött volna Emiko is de ő már sajnos foglalt volt. Kawanari-val volt programja. Szerintem az a kettő összejött, de még nem akarják nyilvánsosságra hozni. Pedig nem értem miért ne lehetne. Szeritnem nagyon aranyosak. Na de először most az ajándékra koncentrálj Mao! Sakurakot végig vezetett néhány üzleten és ajánlott dolgokat. Volt valami félre tett pénzem. A kórházi költségeket Shun állta annak ellenére, hogy akadékoskodtam egy részét fogadja el a többi is jön majd idővel. De csak azt mondta tegyem félre, majd biztos szükség lesz rá. Nos hát itt az idő! Bár ez se semmi, egyes árakhoz. A gazdagok tényleg egy teljesen más világban élnek. Végül egy boros készleten állapodott meg a szemem. Mintha Shun említette volna is, hogy a szülei szeretnek borozni. Vehetnék bort, de elég drágák föleg ha valami jót akarok. De egy szép készlet, biztos örülni fognak. Van benne 4 szép, formás kirstály pohár, egy ovális alaku kancsó és egy szépen faragott tartó. Szép! Megköszöntem Sakurako segítségét és haza siettem, hogy egyek majd kezdjek készülni. Azaz, készülni amennyire tudok. Shun azóta sem irt és nem tudom, hogy miről is beszélt korábban. Mit fogok felvenni? Ezen járt az eszem továbbra is, amíg letusoltam. Meglepetésemre Sakurako 2 órával később betoppant hozzám, hogy segítsen a készülődéssel. Hálás vagyok neki! Sőt egy nagy dobozt is hozott. Amiről, mint megtudtam Shun küldi. A fehér doboz, piros masnival volt átkötve. Letette az ágyamra és rámutatott, hogy nyissam ki. Odaléptem. Kibontottam a masnit, lehuztam róla, majd felfedtem a fedőt és elállt a lélegzetem. Egy csodaszép, pánt nélküli ruha lapult benne. A felső részén kis szörme rész volt, selyem anyagból készült és hozzá passzoló csodaszép fehér cipő is lapult a dobozban, ami egy kis kővel diszitett volt elől.

   - Ez csodaszép!

    - Szerintem is! - tehát ez járt a fejében? De én, hogyan fogadhatnám, mindezt el? - Ne törd a fejed, azért adta mert látni akart benne! Szóval irány az öltözés vagy a végén még várattatni fogod!

   - Igazad van! - a székre ültem, hogy Sakurako a kezei alá vegyen. Fél szemmel a ruha felé pillantottam. Látni akar benne? Shun!

Pont időben lettem meg. Ahogy felhuztam a cipőt, csengettek. Sakurako izgatottan nézett végig rajtam és csodaszép remekművnek nevezett, majd elindult ajtot nyitni.

   - A mindenit... - hallottam, ledöbbeni. - Khm... Mao!

Kiléptem a szobából, éreztem ahogy az arcom priba van borulva, a földet fixiroztam ahogy kiléptem. Majd lassan elkezdtem felemelni a fejem. Shun szintén fejér szmokingot viselt, ami iszonyatosan jól állt neki. Kabátja egészen hosszú volt, hátul leért a térdéig. Frakk, frakkot viselt! Elől ki volt gombolva, Bár ezt csak az aljáról tudtam megmondani, ugyanis mellkasához egy hatalmas fehér rózsa csokrot ölelt. Amikor a tekintetünk találkozott, egy érzelmes, elcsodálkozott, őszinte, szerelmes tekintettel találkoztam:

   - Gyönyörű vagy!

    - Shun... - átvészeltem a köztünk lévő távolságot és átvettem a virágot tőle. - Csodaszép csokor! - még kellemes illat is érződött a szálak között. Átadtam Sakurakonak, majd Shun karjaiba ugrottam. Szorosan ölelt magához. Igen! Ennél jobb hely, nincs is a földön, mint, hogy a karjaiba lenni. Ez az én menedék helyem! - Te is nagyon jól nézel ki! - homlokon puszilt, majd elhúzodott tőlem.

   - Köszönöm! Akkor készen állsz? -  tarotta felém a karját. Belekapaszkodtam.

   - Jó szórakozást! - intett utánnunk Sakurko, miután kiléptünk és bezártam magam mögött az ajtót.

Shunnal az autóhoz mentünk, ahol a sófőr már várt. Beültünk az autóba.

   - Köszönöm szépen a ruhát és cipőt is. Nagyon szép!

   - Igen, valóban, de még valami hiányzik?

   -  Tessék? - elmosolyodott, majd a kabátja zsebébe yult és elővett egy kis sötét kék bársonyos dobozt. Egy ezüst nyaklánc volt benne, egy fehér kis kővecskével.

   -  Ez csodaszép Shun! De, nem fogadhatom el, már úgyis ez az egész túl sok...

    - Szeretnélek látni benne! És megérdemled! Sőt sokkal többet érdemelnél. - olyan gyengéd volt a hangja. Ezen az estén úgy érzem magam, mint valami hercegnő! Hátat fordítottam, hogy feltegye nekem. Szívem heves ütemben kezdett dobogni. De szabad így éreznem?

Úton arra fele fogtuk egymás kezét. Majd 20 perccel később leparkoltunk az Oguri cég előtt. Belegnodolva még nem volt itt. Sokszor láttam, hiszen ez egy hatalmas épület. De ennyi. Valamikor még kérdezgettem Shunt a cégről, de nem érdeklődtem sokat róla. Az épület felé néztem. Magasan tornyosodott az ég felé, a nagy ablakokból készült épület. A falai krém színűek voltak, adtak egy eleganciát neki. Bentről fény szűrödött ki. Shun felém nyújtotta kezét, segített kiszállni. Elvettem az ajándékot, amit bár átakart venni Shun, leráztam, hogy az én dolgom. Korábban már mondta, hogy nem kelett volna foglalkozzak vele, de elhagytam a fülem mellett. Elindultunk befele! Ha azt hittem, hogy ez az épület kintről elképesztő, akkor nagyot tévedtem. Ahogy beléptünk egy hatalmas előterem fogadott. Szintén krém szín árnyalatai uralkodtak erre. Ahogy a bál terem felé indultunk Shun elmesélte, hogy csak maga az előterem és a bál terem lesz ennyire giccses. A többi része a cégnek normális. Mindenhol irodák, értekezlet szobák, a falakon hatalmas plakátok a szponzorokkal, elérésekkel, termékekkel amiket fejlesztettek. Külön részlegek minden emeleten. A földszinten még van egy büfe, de az se mnagy szám. Nem értette sosem a szülei, miért fektettek ekkora eleganciát erre a két helyre. Talán csak súgalják, hogy kik is ők. Ahogy körbe és köbre néztem az épületben elkerekedett szemekkel nétem. Ez az Oguri cég.. olyan más hangulatot áraszt, mint bármilyen más épület. Vagy csak én érzem így? Shunnak ez biztos normális. Ez mind az ővé!

   - Jó estét fiatalúr! - érkeztünk a bál teremhez, ahol két kiszolgáló fogadott és átnyújtott egy egy pohár pezsgőt.

Megköszöntük és beléptünk a teremben. Még nem volt olyan nagy sürgés forgás. Néhány vendég megérkezett de kisebb csoportokba rendeződtek a terem különböző pontjain. Ahogy egyre beljebb lépkedtünk éreztem a pillantásukat rajtam. Na most itt van a gomboc a torkomban.

   - Minden rendben lesz! Itt vagyok! - észre sem vettem, hogy szorítom Shun karját. Nem vagyok egyedül!

A terem hozta az előbbi színeket, a krém szín uralkodott rajta és fehér liliomokkal volt díszitve. Egy elegáns, kifinomult nő felé haladtunk. Barnás haja volt, mint Shunnak és a barna szemei is nagyon hasonlítottak hozzá. Avagy, fordítva Shuné hasonlított hozzá. Láttam már korábban újságban, ő az édesanyja. Magyarázott az egyik felszólgálonak, mikor észrevett minket halovány mosoly jelent meg az arcán.

   - Fiam, örülök, hogy megékreztetek! - nyújtotta Shun felé a kezét, aki elfogadta. 

   - Anya, szeretném bemutatni a barátnőmet, Mao Inoue-t!

   - Nagyon örvendek! Tudom, hogy nem nagy dolog, de hoztam egy kis ajándékot! Gratulálok a sikerhez!

   - Oh, igazán nem kellett volna! - vette át a kezemben lévő becsomagolt boros készletet. - Natsume kisasszony, kérem gondoskodjon róla!

   - Természetesen! - jelent meg egy szemüveges, lófarokba kötött haju, kosztümben lévő nő.

   - Nagyon szép vagy! Anyádtól örökölted? Vagy apád?

   - Anya! -szólt rá Shun. - Mondtam, hogy Mao szülei...

   - Oh, igaz... nagyon sajnálom, teljesen kiment a fejemből!

   - Semmi gond! Köszönöm szépen a bokót! Ön is gyönyörű!

   - Köszönöm! - mosolyodott felém, de valami furcsa volt ebbe a mosolygásban. - Elnézést kérek a férjem kicsit késni fog, de hamarosan őt is megismerheti. Oh, valaki épp megjött. Elnézést kérek üdvözölnöm kell. Érezzétek jól magatokat! Shun, te pedig ne felejts köszönni az emberknek!

   - Igen anyám!

Kettesben maradtunk. Shun elmorgott valamit az orra alatt, hogy nem akar egyedül hagyni és nem akar sznob gazdagokkal beszélgetni. Ezen kicsit elkuncogtam magam. De mondtam, hogy amikor csak kell menjen nyugodtan. Én megleszek! Felsóhajtva bele ment, de egyelőre még maradt. Azt mondta, hosszú még az este is, úgyis még alig vannak. Ha most megy, akkor még később végig kell hallgassa az emberek újbóli történetét. Szóval ilyen a világuk? Tudtam, hogy különbözik, de alig, hogy ide értük már megtudom mondani, hogy nagoyn különbözik. Ugye van itt mit keresnem nekem?

Lassan többen és többen érkeztek meg. Shun apjával együtt, aki csak egy pillantást vetett ránk, majd tovább is ment, a szinpad felé, hogy köszöntse a vendégeket. Apjának, barna volt a haja, de sötétebb, mint Shuné, szemei szintén barnák voltak. Ahogy az éedesanyja ő is egy könnyed, eleganciát türközött, sőt határozottságot is, keménységet. Kicsit ijesztő volt! Gondolom sokan félnek tőle, hogy ellenszegüljenek neki. Befolyásos, gazdag és még a tekintetével is tekintélyt parancsol. Beszédében megköszönte mindenkinek a támogatást, segítséget, hogy elmondta, hogy a segítségük nélkül ez nem sikerült volna. Reméli, hogy továbbra is számíthat rájuk. Ez az este nem csak az ő tiszteletére van, hanem mindenkire! Felemeltük a poharainkat és elkezdődött az este.