19.rész Belépni az Oguri családba

 A tenger félhomálya

19.rész Belépni az Oguri családba

Mao:

Shun nagyon sok emberrel találkozott. Megmondom őszintén felének elfelejtettem a nevét. Az elején magával vitt és udvariasan bemutatott mindenkinek, akik köszöntek udvariasan, de valahogy kilógtam a sorból. Nem mozgattam otthonosan abban amit társalogtak. Szóval mondtam Shunnak, hogy nyugodtan folytassa tovább az utat és beszélgessen, majd jöjjön vissza hozzám. Addig én meghuzodtam a svéd asztal előtt, ami tele és tele volt friss, színes gyümölcsökkel és apró, minden féle ízesítésű sütivel. Körbe és körbe jártam az asztalt, hogy megnézzem mit kostoljak meg. Minden, olyan finomnak tűnt.

    - Nohát, nézzenek csak oda, ki van itt!

    - A szürke kisegér!

Ezek a hangok? Hátra tekintettem és megpillanotttam a három libát, akik folyton célba vettek, Yoko, Yumiko és Sango.

    - Hamupipőkének képzeled magad? Felveszel egy csini ruhát és azt hiszed, minden a tiéd lehet? Ne feledd, hogy éjfélkor eltűnik a varázslat! - nevettek fel mind a hárman.

Csak bosszúsan néztem rájuk és már szólásra is nyitottam a számat, amikor...

    - Nektek nincs jobb dolgotok, mind itt zargatni a Oguri örökösének a barátnőjét? - ez a hang?

   -  Shizuka! - csillogott fel a három lány szeme.

    - Ne haragudjatok, de beszélnem kell Mao-val... - ezzel megfogta a karom és elhuzott onnan.

    - Shizuka...

    - Olyan önteltek! - mérgelődött. - Jól vagy? - mosolyodott felém.

    -Igen! Köszönöm, hogy kisegítettél.

   -  Nem tesz semmit! Milyen a parti?

   - Hát...

    - Nem kell megjátszod előttem. Nem valami nagy dobás mi? Elég unalmasak az ilyen rendezvények.

   -  Igen, de valahogy nem érzem, úgy, hogy itt a helyem. - hajtottam le a fejem.

    - Pedig senki sem különb nálad Mao. - hajolt közelebb, hogy a szemeibe nézhessek. - Attól, hogy nem vagy gazdag, te még te vagy. Sőt hidd el néhány embernél itt értékesebb vagy, mert őszinte, kedves és segítőkész vagy.

    - Ennyire jól ismersz?

    - Shun, sokat meséld rólad! - tette karba a kezét és elégedett mosoly jelent meg arcán, miközben az említett felé nézett. - Boldog melletted! Olyan rég láttam ennyit mosolyogni, ennyire önfeledtnek lenni. Mindig elzárkozott a világtól és csak a saját feje után ment, inkább meghuzodott a háttérben. A szülei sokat dolgoztak és egyedül volt.

   - Te ott voltál neki...

    - Mikor, hogy. Engem is lekötött a munka. De tudod neki nem ez hiányzott... hanem te! - fogta meg a kezeimet. - Te hiányoztál az életéből, Mao! Kihoztad a teknős páncéljából. Végre szórakozhat, jól érezheti magát, emlékeket gyüjtheti valakivel aki ennyire szereti és akit ennyire szeret.

    - Veletek nem így volt?

    - Barátok vagyunk! Mindig azok voltunk és mindig is azok leszünk. De köztetek ami van az telejesen más. - hajolt el tőlem. - Látom, ahogy rád néz. Nem is tudom ha észre vetted, de folyamatosan követett a tekintetével amióta elválltatok. Sőt egészen az első pillanattól, amióta beléptetek a teremben le nem vette rólad a szemét. Fontos vagy a számára Mao! Nagyon!

Az említett felé néztem, aki pont engem nézett. Elmosolyodott, mire nagyot dobbant a szívem. Úgy tűnt elnézést kér az illetőkkel, akikkel épp beszélt és elindult felénk.

   - Számomra is nagyon fontos! Én is magányos voltam. Felém nyújtotta a kezét és szeretet adott. - mosolyodtam el, miközben az én hercegemet néztem ahogy felénk sétál.

    - Nem kell elengedd, ne félj! Nem lesz egyszerű innen arra, de ne adjátok fel! Letudjátok győzni! - lépett mögém majd kicsit meglökött, Shun karjaiba.

El is pirultam, amikor neki estem.

   - Én... én...

   -  Hölgyem, felkérhetem egy táncra? - feltekintettem barna szemeibe, majd le a felém nyújtott kézre.

   - Örömmel! - csusztattam bele az enyémet.

Nem, akarom elengedni! Többet soha nem engedem el ezt a kezet! Shunnal a tánc parkett közepe felé vettük az irányt. Alig néhány pár lassuzott a tánc ütemére. A közepére érve Shun derekamra helyezte a kezem, miközben én a vállára a szabadot.

   - Előre is elnézést kérek ha leléplek! Őszintén, nagyon rég táncoltam. Sőt talán csak otthon Eizan bácsival. Nem nagyon volt, hol... de általános kulturának gondolta, szóval tanított.

   - Ne aggódj! Engedd csak, hogy vezesselek!

Bólintottam. Felcsendült az újabb szám és Shun lépett egyet előre, én pedig hátra. Következő balra, előre, jobbra... és gy tovább a zene ritmusára. Egész végig engem nézett, szelid mosoly jelent meg az arcán, amit annyira szerettem. Csak rá kell nézzek és tudom, hogy minden rendben lesz. Így kell legyen! Ahogy a zenére ringatoztunk, úgy éreztem kizárodik körülöttünk a világ. Nincs senki más csak én és ő, ő és én. Nem bánnám, ha ebben a pillanatban megállna az idő és így maradnánk. A karjaiban maradnék, ilyen elbűvölő tekintettel és gyengéd mosollyal nézne rám. Szeretem! Annyira, de annyira szeretem!

Nem tudom, hogy pontosan hány zenét, mennyi időt is táncolhattunk, amikor Shun édesapja lépett hozzánk, hogy magával hívja. Nem pillantott felém. Talán erről beszélt Shizuka? Nyílván gondoltam, hogy nem elsz egyszerű elfogadniuk. De csak megakarnak ismerni nem? A fiúk barátnője vagyok, csak nem akarják, hogy fiúk boldogtalan legyen. 

Visszasétáltam az asztalokhoz tekintetemmel Shizukát keresve. Vele tudnék beszélgetni.

    - Olyan aranyos volt!

   - Oguri asszony... - került elém Shun édesanyja. - Öhm... köszönjük! - azt hiszem? Miért érzek furcsa hangnemet a hangjából, ahogy mondta?

    - Aranyosak vagytok együtt. De ennyi... többre ne várj?

    - Tessék?

     - Figyelj, nem szóltam bele, mert tudom milyen Shun. Nem fogja sokáig bírni. Meg fogja látni, hogy ki is a megfelelő hölgy számára.

   -  Megfelelő hölgy?

    - Drágám, aranyos, kedves lány vagy de ennyi. Semmi értéked nincs ebben a világban. - hogy, mit mond? - A fiam mindezt, amit itt látsz, ezt az egész épületet és még 3 ilyen helyet megfog örökölni. S kitudja mennyire ki lesz terjeszkedve még. Ezt az egészet irányítani kell. Nem te vagy számára a megfelelő hölgy. Ne vedd magadra! Tényleg, rendes vagy. De Shun számára egy kifinomult, elsődleges hölgy kell. Akire csak rá néznek és érződik az elegancia.

Egy kifinomult hölgy? Látom, ahogy szemeivel Shizuka felé pillant. Hát persze, nem én találok Shunhoz, hanme valaki olyan, mint Shizuka...

    - Az, hogy a fia szeret engem, nem is érdekli? - kérdeztem lehajtott fejjel. 

   - Ez csak az első szerelem. Mondjuk... hamar elmúlik! Ismerem a fiamat, ez nem olyan! További szép estét! Natsume kisasszony!

Ezzel pedig magamra hagytak. Nincs értékem? Nem én vagyok számára a megfelelő hölgy? Ismeri a fiát? Felemeltem a fejem, hogy Shunra tekintsek, éppen nagyon elvolt mélyedbe egy beszélgetésben, nevetett és ott volt mellette Shizuka is. Igen! Teljesen más kisugárzást mutatnak, mint mi ketten. Mégis van e remény, arra, hogy mégsem ismeri jól?

Shun:

Elviselhetőbb ez a mai parti, mint a többi. És ennek csak egy oka van, az pedig Mao!

   - Nagyon örültem, hogy megismerhettelek Shun, remek férfi vagy!

   - Köszönöm szépen!

    - Oh, ez a remek férfi! Csak el ne szálljon az egod!

   - Shizuka...

    - Nagyon aranyosak vagytok! Amugy, biztos, hogy rendben volt, hogy elhoztad Maot? Nem vetetted kicsit korán a cápák közé?

    - Cápák közé? Ugyan túl dramatizálod!

    - Én csak aggódom érte. Rendes lány! Nem kellene szétnyomni...

    - Nem fogom, hogy bámir is történjék. Egyszer már ott voltam, hogy elveszítsem többé nem fogom. 

   - Oh, ezek a szavak?! Ki vagy te és mit csináltál azzal a Shunnal, aki meghuzodott a sarokba és egész este csak dünyögött? - veregette meg a vállam.

    - Az, a Shun is itt van csak... csak ez a Shun már tudja, hogy mit nem akar elveszíteni és mibe nem akarja, hogy beleszóljanak! - tekintettem szerelmemre, aki épp egy kis tányérra pakolt fel sütiket. Olyan édes!

    - Nos látom az elszántásgod megvan! Maradjon is meg! És a tettek fontosak, ne felejtsd el! Ne csak a szád járjon!

    - Nem fog! Tudom, hogy nem lesz könnyű küzdelem. De Maot, nem engedem! - apám felé néztem, aki épp Isayama vezérigazgatóval beszélgetett, majd anyámra, aki Natsume-nak osztott ki valami munkát. Tudom, hogy nem lesz könnyű, de megoldjuk!

   - Ez a beszéd! - ütötte meg a hátámat Shizuka.

   - Hé! Azért még mindig egy est...

    - Oh! - a mondatomat viszont nem tudtam befejezni ugyanis, hülledezések, hitetlenkedések, döbbentek sóhajjai zavarták meg. 

A hangzavar forrását kerestem. A bőségesen megterített svéd asztal közepe tájékán egy kisebb ember csoport tömörült össze. Hangos nevetés halltaszott fel és megpillantottam a három libát, akik korábban már nem egyszer megcélozták Maot. Mao?! Azonnal átszeltem a köztünk lévő távolságot és utat törtem magamnak a tömegben. Shizuka követett. Amikor kiértem belőle, megpillantottam Maot a földön térdelt és vize volt... vagy pezsgős? Pezsgős! Mert Sango kezében egy üres perzsgő pohár volt. Dühösen kifujtam a levegőt és levettem a kabátomat Maora terítve.

    - Shun! - lepődtött meg a három liba, amikor meglátott.

 Villámokat szorva tekintetemmel feléjük fordultam:

    - Ez egy parti, hogy lehet így viselkedni?

   - Mi...? - úgy tűntek, hogy nem számítottak erre az arcomra. De egyáltalán mire számítottak bántották a barátnőmet. Azt hitték, hogy majd a karjukba rohanok? Megtapsolom őket? Kezd nagyon elegem lenni belőlük.

   - Hölgyeim, azt hiszem rég koccintottam veletek! - Shizuka megjelent mellettünk egy üveg pezsgővel.

   - Shizuka! - kikerültek és izgatottan tartották felé a poharaikat.

Shizuka elmosolyodott, felrázta a pezsgőt és kibontva rájuk öntötte. Mind a három liba, eszeveszetten sikitozott és szaladt is el. Ez szép volt Shizuka!

   - Elnézésüket kérem a kellemetlenségért! Akadt némi gond a tini lányokkal... - fordult a  kisebb körénk gyült tömeghez.

Én addig Maohoz fordultam és felsegítettem a földről. Lehajtott fejjel bánatosan nézte a földet. A kabátom zsebében nyúltam és kivettem egy zsebkendőt, letörölve az arcát.

   - Jól vagy? - csak bólintott. - Minden rendben! Ne érezd rosszul magad! - ismét csak bólintott. - Gyere, hazaviszlek! - karoltam át és elkezdtem kifele vezetni.

    -Shun!

    - Majd jövők, elnézést kérünk de Mao nem érzi jól magát. 

Nem tekintettem anyámra, csak vezettem tovább ki az épületből. Beültünk a kocsiban, a sófőr már ott várt. Beültünk az autoba és elindultunk. Egész uton csendben volt. Fogtam a kezét, hogy érezze itt vagyok. De nem mondott semmit. Emésztette magát a történtekért?

   - Mao, mi történt? - futottunk szembe Jinnel, mikor percekkel később megérkeztünk a ház elé.

    - Csak a három liba! Gyere menjünk be! 

Mao elkezdte nyitni az ajtót, amikor megszólalt a telefonom:

    - A partinak vége! - hallottam anyám hangját a vonal túlsó oldalán.

    - Rendben! Akkor ma este itt mar...

   -  Gyere haza! Beszélnünk kell!

   - Anya, én...

    - Gyere haza! Most! 

Felsóhajtottam. Rögtön le is tette a telefont.

    - Gond van? - Mao? Megfordultam, az ajtóba álltak, amit már kinyitott. Szemei bánatot sugalltak. Odaléptem hozzá és tenyereim közé vettem az arcát.

   - Csak vissza kell mennem! De minden rendben! Hé, ne törd a fejed! Nem történt semmi! Nem tettél semmi rosszat! Sőt, büszke vagyok rád! - homlokon csókoltam. - Jin, rá nézel?

   - Persze!

Fájt ott hagynom, főleg, hogy tudtam töri magát. De sietek vissza hozzá! A cégnél tett le a sófőr, tudtam, hogy anyámék még itt vannak, ha véget is ért a parti. Nem is a bál teremben mentem, hanem az irodájuk felé vettem az irányt. Igazam volt! Már fény volt ott!

    - Megjöttem! - léptem be, nem kopogtam, tudtam, hogy tudják jövők! Apám az iroasztal előtt gépelt, anyám a kanapén ült és valami papirokat nézett át. - Miről van szó?

    - A barátnőd, igazán tiszteletlen!

    - Tessék? - néztem értetlenül anyámra, amikor kimondta ezeket a szavakat.

    - IGazán, bocsánatot kérhetett volna, amiután az a dolgo megtörtént! Tudod, mennyire oda kell figyeljünk, hogy sehol se szivárodjon ki ez?!

    - Az a dolog? Dehát nem az ő hibája volt, a másik lányok...

    - Megszégyenített! Szerinted, most mit gondolnak az emberek? Hogy a Oguri család örökösének a barátnője, egy iilyen tiszteletlen nőszemély, aki jelentet rendez a partin. 

    - Ne beszélj róla így!

    - Fiam, adtunk egy esélyt, nem szóltunk semmit, megengedtük, hogy járjon az iskolában, bemutathattad. De az a lány nem neked való!

    - Csak ezért hívtál vissza? Hogy ezt elmondd nekem? Ne, hogy most kezdjen érdekelni, hogy mi van velem!

   - Fiam! - asztal csapás, mindketten apám felé néztünk.

    - Nem tetszik a lány! Szegény családból származik, egyedül van, nincs semmilyen kisugárzása... Nem az Oguri családban való!

   -  Na jó! Én ezt nem hallgatom tovább! Maot, nem hagyom el! Nem adom fel! Ha akarjátok, ha nem el kell fogadjátok!

Ezzel mit sem törödve, hogy hogy kiabálnak utánam elhagytam az épületet. Hogy Maonak a hibája? Hogy nem való hozzám? Pff... na persze! Mit tudnak ők? Csak a céget vezetni és igyekezni abban, hogy semmiféle botrányba ne keveredjen. Csak azzal tudnak foglalkozni. Megkérdezték valaha én mit akarok? Nem! Akkor, most meg mit vannak úgy el? Eddig nem érdekelte, most kezdi? Még, hogy bele szólni abba, hogy ki kell nekem. Huh! Nem volt kedvem hazamenni, bár ahogy elnéztem valószínű a szüleim sem mennek egy hamar. Inkább Mao felé vettem az irányt. A sófőr letett a partnál de ott elküldtem, hogy menjen haza. Jin, éppen akkor jött ki a lakásból, Mao már lefeküdt. Megköszöntem és beléptem. Leültem mellé a szobába és megfogtam a kezét. Nem engedlek el! Soha többé!