A tenger félhomálya
20.rész Mi tovább megyünk!
Shun:
- Na és? Csak nem gondoltad, hogy ilyen könnyű lesz és a szüleid tárt karokkal fogadják, majd várni Maot? - jelentette ki inkább Benjiro, mint kérdezte. A suliban voltunk és éppen elmeséltem neki, hogy mi történt a bálon, illetve utána anyámékkal a beszélgetés.
- Persze!
- És akkor most mit akarsz tenni?
- Mi az, hogy mit? Maot egyszer már majdnem elveszítettem, nem fogom újból. Szeretem és vele akarok maradni.
- Nem lesz egy könnyű menet!
- Ezt azt hiszem már korábban is megbeszéltük, nem érdekel. Megyünk tovább! - csaptam össze tenyereimet és leültem a fotelben.
- Mao tudja?
- Nem, meséltem neki. Bár szerintem érzi! De majd megbeszélem vele a dolgokat, hogy nincs amiért aggódjon, megoldjuk. A szüleim is meg kell értsék, már nem vagyok gyerek. Nem dönthetik még azt is el, hogy kit vegyek el, kit szeressek.
- Hát, értem, hogy ezt mondod de... a szüleid másképp gondolhassák, hiszen ők is úgy voltak össze téve nem?
- Nem! Anyámék ezt nem tennék velem. Sosem mondtak ilyent.
- Mert talán eddig azt hitték nem fog érdekelni más lány.
- Nem! Nem! Biztos, hogy nem. - ráztam le őket. - Menjünk órára!
De, tévedtem. Ugyanis 2 nappal később, amikor ismét az ebédlőbe voltunk a helyünkön megakadt a szemem valamin. Az interenet tele lett cikekkel, hogy én az Oguri cég örököse és egy titokzatos lány megjelentünk a bálon. Sok információt nem irtak Maoról, de a képen tisztán látszott, hogy ő. De nem csak ez a hír volt fent vele egyetemben egy másik hír is megragadta a szemeimet. Még pedig egy olyan hír ami az Oguri és Isayama család közötti együttműködésről szólt. De nem ez volt a meglepő, hanem az ami szalag címként jelent meg mellettük. Hogy ennek egy képe, hogy a két örökös Shun Oguri és Kaori Isayama jegyesek lesznek. Ebbe én meg mikor egyeztem bele? Hallottam ahogy a diákok rögtön erről kezdtek csámcsogni. Nem! Nem ez kell legyen az első gondolatom. Mao! Rögtön kiszaladtam az ebédlőből és Mao keresésére indultam. Reméltem, hogy ott lesz ahol gondolom a tűz lépcsőnél.
- Mao! - és ott volt. Éppen a füzetébe írt. Amikor meghallotta a hangom felemelte fejét és hátra fordult.
- Shun?
- Ez hazugság! Ne hidd el! - léptem le hozzá.
- Mit ne higyjek el? - nézett felém értetlenül.
- Te nem láttad még a hírt?
- Milyen hírt? Már egy ideje itt vagyok és írok. - szóval nem látta. De nem titkolhatom el tőle. Kihuztam a zsebemből a telefonomat és felé mutattam a megnyitott cikket.
Szemei elkerekedtek amikor elolvasta.
- Őszintén mondom, hogy nem tudom miről van szó. Én ilyenben nem egyeztem bele és ezt el is mondom a szüleimnek! Nem kényszírthetnek ilyensmire.
- Köszönöm, hogy elmondtad. - mosolyodott felém, ám elég haloványan és szemei szomorkásan csillogtak.
- Mao, nekem senkrie sincs szükségem csak rád. Ha te nem vagy, akkor más nem kell! Érted? - fogtam meg a kezeimet.
- De számodra, ő megfelelőbb lenne...
- Nem! Ne mondj ilyent! Kérlek! - érintettem össze a homlokainkat. - Együtt menjünk tovább!
- Shun, gondolod, hogy megtudjuk győzni a szüleidet? Nem akarom, hogy ellenük fordulj.
- Megoldjuk! Megfogják érteni! Kérlek! Tényleg felakarod adni a szerelmünk?
- Nem erről szó sincs. Csak...
- Nincs semmi csak. - lassan felé közeledtem és megcsókoltam.
Mi tovább megyünk! Nem adjuk fel! Nem engedjük el egymás kezét!
A suli után haza kísértem Mao-t, majd mondtam, hogy este benézek és menjünk el együtt sétálni. De előtte még elkellett intézzek valamit. A céghez indultam. Bár a sófőr elakart vinni, szabad napot adtam és magam vezettem el oda. Amint leparkoltam ki pattantam a kocsiból és beszaladtam, rögtön a szüleim irodája felé véve az irányt. Nem is kopogtam. Pedig apám asszisztense erősködött, hogy nem zavarhartom őket. Ám ez most fontos volt!
- Mégis mikor egyeztem bele, hogy elveszek egy tök idegen lányt?! - törtem rájuk. Apám épp a gépét nézte, anyám papirokat tett vett, mint néhány nappal korábban is. Mintha ott ragadtak volna. Bár már évek óta.
- Először is, miért kellene a belegyezésed? Másodszor, milyen tök idegen lány ismered az Isayama család lányát. Harmadszor ez egy remek lehetőség.
- Nem leszek egy tárgy, amit csak úgy felhasználhattok, hogy a cégnek jobb legyen.
- Nem vagy tárgy! A fiúnk vagy, aki egy napon át kell vegye a céget. Ezt érted tesszük.
- Aj, anya ne meséld be nekem, hogy ez az én javamra szolgál.
- Shun...
- Csak nem hitted, hogy majd azt a senki házit fogod elvenni? - szólalt meg apám, miközben fel sem vette a szemét a képernyőről.
- Ne nevezd Maot senkiházinak! - csaptam az asztalára.
- Hogy mered felmerni a hangod, rám? Az apádra?! - szort villámokat a szemével.
- Ne nevezd a szerelemmet, egy senkiházinak.
- El kell fogadd, hogy az a lány nem neked való.
- Ezt nem te fogo megmondani!
Ezzel zártam le és bár hallottam, hogy utánam kiáltottak, nem érdekelt. Elhagytam az épületet és Benjiroékhoz mentem. Néhány napra ők fogadtak be. Mao-nak nem mondtam el, mert nem akartam, hogy aggódjon. Aznap este elmentem vele sétálni és más napokon is, mint máskor. A szüleim nem kerestek. Gondolom azt hitték, hogy csak lázadó korszakom élem és vissza megyek. De egyelőre nem! 2 nappal később, Mao-t vártam nála. Elment Emikoval és Kawanarival beszélgetni valamit az extrém sportokkal. Már nagyon akarna ugráznodni, de még nem engedem. Viszont azt mondta talán valami minimálisat kitalálhatnak. Na azt majd én megmondom ha rendben van.
Hirtelen rezegni kezdett a telefonom. Mao irt, hogy már a kis ház felé tart. Elkaptam a kulcsot az aztalról és kiléptem a házból. Úgy döntöttem, hogy szembe megyek vele és üdvözlöm. Leszaladtam a partra, végig annak mentjén. Közbe el el pillantottam a tenger felé. Úgy tűnt vihar közeledik. Legalábbis egyre jobban háborogtak az hullámok. Az eget felgők takarták be és a tenger felől sötétedtek. Szél támadt fel olykor olykor, megerősítve az időjárást.
- Shun?
- Szia Jin! Minden rendben?
- Igen! Megyek bevásárolni apámnak. Még 1 nap és megyek el.
- Oh, tényleg! Említette Mao. Gondolom még van mit elintézned.
- Még akad! Hallod nekem aztán tedd boldoggá Maot, mert ha nem akkor komolyan mondom, hogy megverlek.
- Boldoggá teszem!
- Úgy legyen! Gyakran fogok hazajönni.
- GYere is! - nevettünk fel együtt.
- Jól néztek ki együtt! Mao mesélte, hogy a szüleid nem nagyon kedvelik. De tudom, hogy ezen is túl fogtok jutni.
- Így van! Nem fogom elengedni most és soha!
Együtt folytattuk az utat. Már már elértük az utat.
- Shun! - Maot is megpillantottam, ahogy érkezett szatyrokkal a kezében és hevesen integetett felém.
Elmosolyodtam. Fülig ért a mosolya, a szemei gyönyörűen csillogtak, hajába belekapott a szél, csodaszép volt. Felemeltem a kezem, hogy felé intsek. Már fordult is rá a homokra... amikor hirtelen három férfi szökkent ki egy autoból és elfogták Maot. Mao igyekezett ellenkezni, küzdeni ellenük. Vergőlödött, de a három férfi erősebbnek bizonyult és berángatták az autóban. Ledöbbenve néztem végig a jelentet. Jinnel azonnal összenéztünk és neki iramodtunk az autonak. Egy fekete Duster autó volt rendszáma 63-80. Végig szaladtunk a járdán. Egy autoval nem tudtuk felvenni a versenyt, de legalább ameddig siker követni fogom. Ezt nem hiszem el. Ez képtelenség! Maot elrabolták! Nem! Nem! Ez nem történhet meg! Nem érdekel ha elájulok is a végén, de addig szaladok az az autó után amíg el nem kapom őket. Nem fogom a kezükbe hagyni Maot! Aj, remélem, hogy nem csinálnak vele semmit! Jövök Mao! Érkezem, szerelmem!
- Shun! Shun! Shun, ez nem fog menni!
Jin lihegve állt meg. Igaza volt. Én is megálltam. De akkor sem hagyhatom a szemeim elől eltéveszteni. A közeli szemetesbe urgtam. Akik éppenséggel elmentek mellettünk megijedve huzodtak össze és tekintettek felém.
- Láttuk a rendszám tábláját értestisük a rendőrséget. Biztos, hogy megtalálják. - csak ne jussunk későre. - Nem lesz semmi baja! - tette a vállamra a kezét.
- Azt mondod? Fogalmunk sincs, hogy ki rabolta el, mi okból.
- Talán még is van egy ok... - értetlenül néztem rá. - Oguri család örökösének a barátnője. Hivatalossá tettétek az egész világnak. - ekkor döbbentem rá, mire is akar kijutni.
- Váltság díjat akarnak kérni? - Jin bólintott.
- Ebben az esetben pedig nem fogják bántani.
- De biztos vagy benne? Hiszen korábban a szüleim kiadták, hogy Isayama cég lányával össze akarnának hozni és...
- Csak akarnának. De még nem tűntek el a kétségek.
Jinnek igaza lehet. Valóban történhet ilyen. Én magam sodortam bajba Maot? Bakker!
- Nem lesz semmi baja! Előkerítsük. Menjünk el a rendőrségre és jelentsük.
Épp ekkor parkolt le előttünk egy srác a motorjával. És eszembe ugrott valami.
- Menj te! Én utánuk eredek. Szólok, hogy hol vannak.
- De, Shun nem erről volt szó. Shun! - de nem figyeltem rá, a srcához léptem és megkértem, hogy adja kölcsön a motorját.
Korábban már motorztam, bár már egy ideje. Fizettem is a srácnak, aki végül ideadta, bár megkért, hogy vigyázzak rá. Elmondtam, hogy ha véntelnül egy karcolás is lenne rajta veszek egy újat. Ekkor azonosított is be, hogy ki is vagyok. De már ültem is fel a motorra, felkapva magamra a sisakot.
- Shun! - jelent meg Jin mellettem. - Egyáltalán tudsz motrot vezetni?
- Tudok! - inditottam be és rá is nyomtam a gázra.
- De semmi hülyeséget ne csinálj! - kiáltotta még utánam, de már alig hallottam.
A szél eltompítota hangját. Ahogy az uton száguldottam, mennydörgés csapta meg az eget. Hamarosan esni fog. Jobb ha sietek és a nyomába kapok, mert sebesen nem jó motorral menni. Emlékeztem, hogy amíg követtük őket és láttuk az autot, merre mentek. Onnan tovább, már csak reménykedtem, hogy jó irányba haladok. Egészen egy kis utcáig jutottam. Nem volt valami barátságos negyed. Leszálltam a motorról és körbe néztem. Néhány közép korú férfi cigarettával a szájában kártyázott. Ahogy elhaladtam mellettük rám emelték a tekintetüket. De nem törödtem velük, ahogy egyelőre ők sem. Aztán befordultam egy kis sarkon és megpillantottam az autot. Fellélegeztem, valahol itt van a közelben Mao. Nem volt sok ajtó a környéken, egy non stop és egy lépcső vezetett le egy bárban, ahonnan hangos zene szűrödött ki. Non stopba csak nem jöttek, szóval... lementem a lépcsőn. A bár még nincs nyitva, mégis hangos zene jön ki. Nos, akkor ennyi volt a bulinak! Betörtem az ajtót és berobbantam a helyiségben.
5 férfi üldögélt a teremben és ivott. 3 ismerős volt, ugyanis ők fogták el Maot. És útobbi is, ott volt meghuzodva egy ülésen összekuporodva és a földet fixirozta. Amikor beléptem felemelte a fejét és megkönnyebültség sugárzott arcán. Az 5 férfi félre tette az üvegét és összetördelte ujjait. Hát jöjjön aminek jönnie kell! Az elsőt sikerült kikerülnöm, a másodiknak pedig beütöttem. A harmadikat hajszáll híján, míg a negyediket és az ötödiket megrugtam.
- Shun!
Elég jól kezdtem, hogy védjem magam, őket pedig verjem. De azért sikerült egy két ütést bekapnom. Ám akkor sem adom fel! Megbánják, hogy elrabolták a barátnőmet.
- Shun! Shun!
Hirtelen szaladtak be a helyiségben Okyoito és Benjiro.
- Ti meg, hogy kerültök ide?
- Láttuk amikor eljhajtottál a mocival. Jin mondta, hogy mi a helyzet. Jöttünk segíteni!
Elmosolyodtam. Így már kicsit könnyebb lesz!
- Hát akkor gyerünk! - csaptam össze a tenyerimet és ismét harcolni kezdtünk.
Néhány perccel később mint az 5 férfi a földön feküdt.
- Shun! - Mao a karjaimba futott.
- Minden rendben! Már minden rendben van! - öleltem magamhoz és megpusziltam a homlokát.
- Jól vagy? - figyelte meg az arcomat és óvatosan végig simitott a felhasadt ajkamon.
- Jól vagyok! Ez semmiség! - mosolyodtam felé, majd Benjiroék mellé helyeztem, én pedig az egyik elrablóhoz mentem és felemeltem a gallérjától.
- Ki utasított erre? Miért akartad el rabolni Maot? Váltság díj kellett?!
- Sok pénzt kaptunk volna ha a lányt sikeresen elvisszük.
- Sok pénzt? - tehát nem engem hívtak volna fel. - Kitől? Ki adott volna pénzt? - szortam villámokat a szemeimmel. - Áruld el vagy elintézem, hogy örökre a rács mögött végezd!
- Az... az... Oguri család... - mondta ijedten.
- Oguri család? - döbbenten elengedtem, mire a földre esett.
Az Oguri család? Oguri család... Oguri... család...
- Shun... - hallottam Mao vékonyka hangját.
- Benjrio, Okyoito vigyétek haza Maot! Én is nem sokára jövők! - indultam meg kifele.
- Shun! Shun ne csináld! - hirtelenjében Mao átölelt hátulról. - Ne tedd!
- A szüleim elraboltattak. Ezt nem fogom ennyiben hagyni! Nem engedem, hogy bárki is bántson. - fordultam feléje és tenyereim közé fogtam az arcát. - Még ha a saját szüleimmel is kell szembe nézzek.
- ezzel elengedtem és vissza sétáltam a motorhoz. Hallottam, ahogy jön már a rendőrség. Ezek a fickókat bezárják. A szüleim elrendezik az ügyet, ha el is mondják, hogy ők kérték meg. De én nem hagyom annyiban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése