17.rész A közös út

 

A sebzett szív dala

17.rész A közös út

Kairi:

     - Gyere hozzám! - hangzottak el a szavak az én számból. Igen, én mondtam ki ezeket a szavakat. Nem kell meglepődni. Tényleg tudok mondani ilyent.

    - Hogy micsoda?! - lepődött meg ezeken még Sakura is. Pedig azt hittem, hogy ő már ismer.

     - Nem elég egyértelmű?

     -De... de... de... de, hát... - zavarbajött. 

    - Nem, úgy értem! Nem akarok semmit sem tenni csak...

    - Csak most jöttünk össze. - szólt közben. -  És tudom, hogy ami történt a családommal kicsit meredek, de nem vagyok egyedül nem kell rögtön beleszöknünk... persze ne értsd félre nem az, hogy nem akarnék a feleséged lenni. Igazából  már őszintén megfordult a fejemben... vagyis hát... én... tudod... én... nem is godnoltam volna, hogy neked is jár ilyensmi az eszedben. Örülök, jól esik nekem... én köszönöm... 

    - Hogy mi? - szűkítettem össze értetlenül a szemeimet. - Mit mondtál? 

    - Hát.... nem megkérted a kezem? 

    - Hogy mit csináltam?! - és ekkor tudatosult is bennem a válasz, anélkül, hogy Sakura bármit is mondott volna. Gyere hozzám.... Hozzám jössz feleségül? - Nem! Nem! Nem úgy értettem! Csak... csak, hogy azt mondtad nem tudod ha a menedzserednel van e hely. És... hát... nálam van... nyugodtan eljöhetsz hozzám, ha nem zavar téged.

    - Oooo! OOoooo... -emésztette a szavaimat.  -Hogy hozzá a lakásban?! - pirult el, na ez már az a reakció ami kellett volna. 

    - Hja... - sóhajtottam fel, majd felemeltem a kezem és megsimogattam a fejét. - Nem erőltetlek, de engem egyáltalán nem zavarna. És valami féleképpen az én hibám, hogy ide kerültél.

     - Köszönöm szépen! Akkor elhozok néhány dolgot otthonról, amíg nem jönnek haza a szüleim.

    - Veled megyek!

    - Nem kell magadat hibáztatnod. Már kellett nekem egy löket, hogy kiszabaduljak ebből, mert ez nem volt jó. Köszönöm! - tekintete őszinteséggel sugárzott.

     - Büszke vagyok rád! - huztam magamhoz és átöleltem. - Tudom, hogy nehéz volt és biztos, hogy még mindig úgy érzed... de jól tetted. A legfontosabb, hogy helyre jöjj és élvezettel csináld azt amit szeretsz. Én pedig melletted leszek!

    - Köszönöm! - ölelt vissza szorosan. Sakura erősnek mutatta magát eddig, az volt a szemei előtt, hogy a szülei elismerjék, de közben belül magányos volt és sebzett. - Amúgy a korábbit... - bújt még szorosabban mellkasomban. - Lehetne, hogy elfelejtsük?

Egy pillantra nem is jutott eszemben, hogy mit akar mondani aztán kapcsoltam.... 

    - Eltudom képzelni....

    - Hogy? - emelte fel fejét.

    - Eltudom képzelni én is, hogy te meg én...

    - Én meg te? - hátrébb lépett, hogy arcomba nézhessen.

     - Én meg te tudod....

    - Mit tudok?

     - Hmm.... amit mondtál,.

    - Mit mondtam? 

    - Oh... tudod te, most már ne játszd a tudatlant! - fordítottam el a fejem.

     -De akarom, hogy mondd ki... gyere ne! Légyszi! Mondd ki! Gyerünk!

     - Nem!

     - Légyszi!

      -Nem!

     - Lágyszi!

      - Nem! - ráztam meg a fejem.

Ezzel feladta. Lebigyesztette az ajkát és megfordult, hogy elinduljon. Csukloja után kaptam és visszahuztam karjaimban. Meglepődött.

       - Eltudlak képzelni, hogy a feleségem legyél! 

Hatalmas mosoly terült szét arcán, fél oldalas mosoly rajtam is. 

      - Akkor menjünk!

Löktem kissé meg, mert biztos voltam benne, hogy még ellenne így. Nos, hogy őszinte legyek nem mintha én nem lennék el így. Hah... ha valaki hallaná ezeket a gondolatokat, el sem hinné, hogy én vagyok. De Sakura kihozta ezt belőlem. És boldog vagyok, igen az! Bár remélem, hogy hamarosan rendeződnek a dolgok a szülei között. Biztos, hogy rendeződni fognak nem? Nem tartaná haragba őket. Nem az, hogy bántam amit tettem... ki kellett szakítani Sakurát abból a létből, mert nem volt egészséges. De nem akartam, hogy haragab legyenek. Tudom milyen amikor indulatok vannak a családban... de előbb útobb rendeződnek nálunk is. Szóval biztos vagyok benne, hogy Sakuránál is fognak. Úgy lesz! Rájönnek a szülei, hogy mi volt a gond. Remélem....

Nem lepődtem meg, hogy mekkora házban is laknak. Na jó talán egy kicsit. Nem épp erre számítottam. A két emeletes ház... aminek tetőterén látszik valami kert? Virágos kert? Üvegház... szépoen kivilágítva az udvar és egészen az épületre fokuszálva. Barna épület hatalmas ablakokkal, körülötte lévő bokrok minden egyes szála egyeneletesen egyformára vágva, biztos nehéz találni egyet ami túlnőtt. Márvány lépcső vezet a bejárati ajtóhoz... oh és persze a ház előtt egy márvány szökőkút díszeleg. Sakura átviharzik mindezeken és benyit a házban. Kissé lassabban követem akaratlanul is elidőzök a terepen. Ahogy belépünk a házba egy hatalmas előtér fogad. Fehér padló és halovány sárga fal. Fent egy üveg csillár. 

     - Csicsás mi?

     - Hogy?!

      - Tudom, hogy mindez sok. Nagyon sok.... megvannak itt adva a dolgok.

     - Nincs egyáltalán mit szégyelned. - mosolyogtam felé, mire visszakaptam a mosolyt bár kissé halványabban.

Sakura elindult az emeletre, kicsit tétováztam, amíg vissza nem szólt, hogy kövessem. A lakás többi része is hozta az előkellő formaságot. A szobája jóval visszafogadottabb volt, bár nagy. De tükrözte jellemét, alaposságát. Fehér falak és sötét barna padló, butorokkal. Egy kis kanapé egyik részében és a másikban az ágy, veled szemben ahogy belépsz az iróasztal amin jól kivehető kották voltak. Ez volt a szoba egyetlen zúga ahol kissé rendezetlen volt, másképp rendezett volt és tiszta minden. 

   -  Elnézést kérek a rendezetlenségért! Az iroasztalomat nem engedem, hogy takarítsák, mert a végén még valami elkerül.

     - Takaritsák?

     - Opsz... ne nézz rám úgy mint egy elkényeztetett lányra... tudom, hogy a környezetem nem azt mutatja de...

    - Elhiszem... -léptem oda hozzá és vállaira tettem kezem. - Tudom, hogy mindaz amit elértél nem a szüleid miatt van.

  Kicsit már őszintébben felém mosolyodott, bár még látszott, hogy zavarja megtudtam milyen körülmények között is élt. Sejtettem, nem teljesen így de gondoltam, mikor megtudtam, hogy ki a családja milyen lehet. Amúgyis nem mondhatom , hogy én is kisházból jövők. Sakura elővett egy böröndöt és megtöltötte ruhákkal és dolgokkal amire szüksége lesz. Majd magához kapta a gitárját, amikor elvettem tőle a böröndöt. Ahogy kifele tartottunk összefutottunk egy idősebb kissé őszhajú nővel. Házvezető nő lesz... sejtettem. Sakura felé tekintett kissé szomorúan, nem válltottak túl sok szót, csak megölelték egymást és megkért, hogy vigyázzak rá, majd elhagytuk Sakuráék házát és irány volt az enyém. 

    - Nos, nem olyan nagy, mint a tiéd de...

    - Nagyon szép! Rendezett, amire számítottam is és nagyon otthonos! - mosolygott felém, amikor beléptünk a lakásba és körbe nézett.

    - Ott, a vendég szoba. Szeretnél letusolni? - bólintott, átadtam neki a böröndjét és elkészült a fürdőben.

Felsóhajtva ültem le a kanapéra. Hát ez egy esemény dús nap volt. De minden rendben lesz. Minden megoldódik, a legfontosabb most az, hogy Sakura meggyógyuljon és mindent elfogok követni, hogy így legyen. Inkább bekapcsolom a TV-t és megnézem ha van e valami jó.

    - Kairi! - 10 perc telhetett el amikor a nővérem berobbant az ajtomból.

    - Hányszor mondtam már, hogy kopogtass mielőtt bejössz. Nem a te lakásod!

    - Jól van na, jól van! Most miért húzod fel így magad? Nem vagy itt egy csajjal vagy valami, hogy rátok nyissak... - csaj? 

     - Várj a zuhanyzó hallatszik? .- Na igen Ryukoról meg is feledkeztem. - Ki van a fürdőben?

    - Én...

    - Egy csaj? Kairi te tényleg felhoztál egy lányt a szobádban?!

    - Figyelj hallgass meg! - álltam fel és próbáltam lecsillapitnai, mielőtt még túlpörögne.

     - Kairi, na végre! Olyan régóta akarlak látni egy lánnyal. Milyen? Mesélj nekem! Mit csináltatok? Hogy találkoztatok? Mióta? Remélem nem titkolztál előttem!

    - Ryuoko... várj...

    - Na gyere gyere! mondd el! Gyerünk én...

    - Kairi, végeztem ha gondolod mehetsz te! - ebben a pillanatban pedig kilépett Sakura a fürdő ajtajából haja még vies volt, egy szürke tréning nadrágot visel tés egy sötét kék polót, nyakába törölköző. - Elnézést... - látta meg a nővéremet.

    - Sakura Nanase... - és akkor most kezdődik! - Tudtam én! Annyira tudtam! Nagyon jól tudtam! Ti ketten... tudtam, hogy össze fogtok jönni! el nem hiszem! Az öcsikém Nanase Sakurával jár! - ugrándozott.

    - Hé! Egy kicsit csendesebben még megijeszted! - szóltam rá.

    - Elnézést kérek! Nagyon örvendek a nővére vagyok Ryuoko Tendo! - nyújtotta Sakura felé a kezét aki kissé félénken meghuzodott eddig.

    - Örvendek, emlékszem már találkoztunk!

     -Oh, Nanase Sakura emlékszik rám!

    - Jól van, jól van elég! - fogtam le. - Késő van menj haza!

    - De... de... hallani akarok mindenről... Ne már Kairi!

    - Majd mindent megtudsz! - ezzel pedig kilökdöstem a lakásból. - Ne haragudj a nővéremért!

     - Semmi gond! Kedves lány! - mosolygott felém.

Felsóhajtottam és odasétáltam hozzá, majd arcát tenyereim közé vettem:

    - Nem vagy egyedül! Itt vagyok melletted és itt is leszek! Meggyógyulsz és a hangod elér világszerte! 

    - Kairi...

Lassan közeledtem felé, majd megcsókoltam. Percekig lágyan, gyöngéden izlelgettük egymás ajkait. Majd egy sikításra huzodtunk el... a TV.... 

   - Khm... megyek én is letusolni. - halkan mondta, hogy rendben majd beléptem a fürdőbe. Huh, Kairi csak nyugodtan alig egy napja lakik itt! Megígérted, hogy nem lesz semmi. El sem hiszem, de türtöztetnem kell magamat. Ah, mit csináltál velem Sakura?

Amikor befejeztem a tusolást kiléptem a fürdőből. A TV még ment, Sakura a kanapén elaludt. Végig simitottam arcán. Hosszú napja volt. Karjaimban vettem óvatosan és bevttem a szobában. Majd én is nyuovóra tértem.

Reggel korán kelltem, hogy reggelit készíthessek Sakurának és magamnak. Éppen, hogy megforgattam a tojást kilépett a szobából.

    - Jó reggelt!

    - Jó reggelt! - mosolyodott el, kissé fáradtnak tűnt. Persze nem csodálom.  - Ma dolgozol?

    - Nem! Így tudok neked segíteni!

     -Nekem?

     - Mit akarsz kezdeni a munkával?

     - Elérek mindent lassan!

     - Nem kell egyedül csinálnod, itt vagyok veled!

     - Köszönöm! - puszilt arcon. 

     - Talán el kellene menjünk a két helyre ahol nem fejezted be a munkát.

    - Hát nem is tudom.... apám rendezte a munkát, nekem ehhez semmi közöm.

     - Apád rendezte, de téged akartak. - lehuztam a tojást a tűzről és vele szembe fordultam vele átkarolva. - Tehetséges vagy! Ne hátrálj meg!

     -Rendben.... próbáljuk meg!

Homlokon pusziltam, amin meglepődött. Őszintén én is, nem voltam rég ilyen gyöngéd és figyemes senkivel. De Sakura mellett csak ez jár a fejemben. Hogy mellette legyek, vigyázzak rá és figyeljek rá. 

   -  Gyere reggelizzünk!

Csendben megreggeliztünk, majd mindketten elvégezve reggeli teendőinket elindultunk először is a tegnapi munkához, hogy újra beszéljük. Érződött, hogy Sakura egy kicsit ideges. Megértem. Én is féltem, hogy vajon mi vár Sakurára, ha az apja nem támogassa. Nem azért, hogy nem tehetséges. Ezt sosem kérdőjelezném meg benne. Inkább, hogy mekkor is az apja haragja mit tenne, hogy a lányát visszavigye? Megbántassa? Reméltem, hogy mégis ad teret és nem kell a legrosszabbra gondolnom. Na de én kellett támaszt nyújtsak Sakurának és megnyugtassam, hogy minden rendben. Így megszorítottam a kezét jelezve, hogy itt vagyok, nincs egyedül. Elmosolyodott, felém fordult, kezét az arcára helyeztem, szemeit becsukta, lassan közeledni kezdtem felé és...

     - Sakura! Sakura! - ez a hang? Nem is tudtam, hogy mi hiányzott eddig... 

     - Kamijo? - Sakura megfordult a hang irányába, a park másik irányából Kamijo alakja tűnt fel szaladba. Égnek emeltem a tekintetemet. Mindig olyan jól időzít. - Kamijo, hogy találtál rám?

     - Csak éppen erre jártam! Te mit keresel itt? Voltam nálatok és elmondták, hogy eljöttél otthonról. Mi történt? Jól vagy? - felé nyújtotta a kezét, de kicsit előbbre álltam.

    - Neked meg mi bajod?

     - Nem szeretném ha ilyen közvetlen lennél a barátnőmmel.

     - A barátnőddel?! - mondta, mintha valami nagy képzelet szüleményt hallott volna. 

Végig nézett rjatam, majd Sakurán és tekintete megállapodott az összefonodott kezünkön:

     -Ez mégis micsoda? - mondta dühösen. - Sakura, mi történt? Emiatt az orvos miatt mentél el otthonról? Mit mondot tneked? Mivel vert át?!

    - Hé! Én nem verném át semmivel sem!

     - Te csak ne szólj bele, nem tőled kérdeztem! - már megint kakaskodtunk egymás fölött.

      - Fiúk el ne kezdjétek megint! állt kettönk közé Sakura. - KAmijo, Kairinek semmi küze ahhoz, hogy eljöttem otthonról. 

    - Mi történt? Miért nem szóltál? Hol aludtál az este? - de amint feltette az útolsó kérdést meg is jött neki rá a válasza. - Nála? - mutatott rám. 

    - Kairi csak felajánlotta, hogy huzodjak meg nála, miután apámmal összevesztem.

    - Apáddal? Mi történt? Sakura nem értek semmit... kérlek mondj valamit! Engem ismersz a legrégebbről, hát akkor miért nem nyilsz meg nekem? Miért választod előbb, őt mint engem?! - megragadta a karját és kicsit erőszakosabban rángatta.

    - KAmijo!

     - Ereszd el! ÉS beszéljétek meg nyugodtan! - tettem a karjára kezem.

    - Nem elmondtam, hogy te ebbe ne szólj bele. - rántotta le a kaorm, de ezzel az indulattal ismét megfogtam a gallérjától fogva. 

    - Sakura nem tett semmi rosszat azért, hogy te így viselkedj vele. Beszélj szépen!

     - KAiri, kérlek engedd el! Kairi... - tette karomra kezét Sakura. Dühösen rá néztem Kamijora, majd elengedtem. 

    - Én ezt nem értem... nem értem, hogy.... hogy lehet.... ah! - idegesen a levegőbe rugott KAmijo, majd hátat fordított nekünk és elviharzott.

    - KAmijo! Kamijo!

    - Hagyd, le kell nyugodjon!

     - De... de...

Tekintett felém szomorúan, de csak magamhoz huztam és átöleltem. Előbb utóbb ennek is megkellett történjen. Nehéz valakit visszautasítani, de mint hitegetni. Elfogadja ő is.