20.rész Rendeződés

 

A sebzett szív dala

20. rész Rendeződés

Sakura:

Apám szigoru tekintete szinte bele mélyedt Kaoriba, de ő meg sem rezdült. Karjaval továbbra is engem tartott. Állta apám tekintetét, el sem nézett.

    - Apa...

    - Mélységesen sajnálom! - szólalt meg Kairi mellőlem és meghajolt.

   -  Pfff... maga nem tudta, hogy ilyen megtörténhet egy hírességgel?

    - Ez az igazság, hogy nem voltam rá felkészülve. De ez nem mentség akar lenni! Bármi is legyen, Sakura mellett kellett volna maradjak. Nem szabadott volna egyedül hagynom őt.

    - És akkor még maga mellett biztonságban van a lányom?!

    - Apa...

    -  Nekem ne apázz! Megmondtam neked, hogy nélkülem nem fogod bírni! Már mióta is nem volt semmi munkád? Szerinted mit szólnak a rajóngoid, hogy nem hallottak semmit sem rólad már egy ideje? Láttad, hogy milyen türelmetlenek?

    - Azon vagyok, hogy kapjak munkát, de a beleszólásod egyáltalán nem segít! - egy kissé megszédültem, mire Kairi szorosabban tartott.

    - Hogy az én beleszólásom? A nélkül nem kapsz éppenséggel semmit.

     - Te mondtad mindenkinek, hogy ne kapjak munkát, amíg vissza nem megyek hozzád...

    -  Amióta ezzel az orvossal vagy, teljesen megváltoztál. Rád sem ismerek! Kiabálsz velem és ellenkezel. Ez a kapcsolat nem tesz jót! Azonnal hazamegyünk! - apám előbbre lépett és karon ragadott, elhuzva Kairitől, de Kairi is rögtön utánam kapott. - Eressze el a lányomat! Az elejétől kezdve megmondtam, hogy nincs helye mellette! És beigazolodott! Hagyja békén!

    - Én pedig megmondtam, hogy bármi is történjen a lánya mellett maradok!

     - Még mindig ennyire el van bizva magától? Annak ellenére, hogy mi történt?

    - El nem tudja hinni, hogy mennyire hibáztatom magam a történtekért.

     - Ha igazán hibáztatná, akkor most elengedné a lányomat. 

      -Nem! Azt soha! Nem fogom elengedni Sakurát soha! Szeretem a lányát ha tetsizk ha nem és mellette akarok lenni. Nem, mellette fogok lenni! Nem hagyom magára, nem engedem el! - Kairi...

     - Nem engedélyezem ezt a kapcsolatot!

    - Apa! - rántottam ki a karom apám fogásából. Apám szeme elkerekedtek, ahogy elkiabáltam magam. Még sosem csináltam ilyent. - Én... én... én... - hallkítottam le a hangom. Szemem sarkából láttam ahogy Kairi ismét közelebb lép és átöleli a derekam. Egy erő löket járta végig testem. - Én már felnőtt vagyok. Dönteni tudok, arról, hogy kit szeressek. Ebbe nektek nincs bele szólásotok.

     - És ha elveszíted, miatta a karriered? Ez megfordult a fejedben? Azt hittem, hogy ezt akarod! Hogy ez az álmod, hogy a hangod mindenkihez eljusson. Nem? Ezt mind feladod ezért a doktorért?

    - Nem! Nem adom fel az álmom, mert nem kell! Folytatni fogom.

    - Haha! Azt majd meglátom, hogy nélkülem hogyan! - ezzel intett egyet és elhagyta az épületet.

Ebben a pilalantban éreztem ahogy összecsuklik alattam a lábam. Kairi azonnal kifogott.

    - Nincs semmi baj! Nincs semmi baj! Itt vagyok! - éreztem ahogy a könnyeim utat törének maguknak. Szorosabban fogtam Kairit és mélyen beszippantottam illatát.

     - Őszintén meg kell dicsérjelek Dr. Tendo... - el is felejtettem hogy itt van Dr. Koichi és Kamijo is.

     - Én megyek idehozom a kocsit. - lépett el Dr. Koichi.

      - Én sosem mertem szembe nézni Sakura apjával. Annakellenére, hogy láttam mit tesz a lányával, mennyire alá is becsüli. Féltem tőle... amiért magamat hibáztattam. - folytatta Kami. - Folyton szidtam magam, hogy nem tudok kiállni mellette. Ah! - kiáltott fel. - Jó partnere leszel!

    - Kamijo...

    - Igen, igen! Félre lépek! Legalábbis megpróbálok félre lépni. De... ha valaha is megbántod, velem gyülik meg a bajod!

    - Rendben! - mosolygott Kairi.

     - Kamijo...

     -  Ne haragudj rám, hogy olyan idiótán viselkedtem. Nem volt okom veled úgy viselkednem. - elmosolyodtam, erőt gyűjtöttem magamon és felé fordultam, hogy átöleljem. Kairi is kicsit hátrébb lépett, hogy teret adjon a kibékülésünknek. 

    - Te se haragudj rám!

     - Ne aggódj! Szembe szállunk az apáddal történjen aminek történnie kell. Segítek, most már én is!

     - Köszönjük! - lépett vissza Kairi és most először egészen jó hangulatba kezet fogtak.

Ez az! Ez az! Na jó, most egy ennyinek örülök? Igen! Egy ennyinek örülök! amilyen hangulatba megismerkedtek és néztek egymásra... Nagyon örülök, hogy megbékültek egymással. Végül elhagytuk ezt a helyet. Koichi közbe már várt az autóban:

     - Mi történt? Hogyan kerültél ide? - kérdezte Kamijo.

    - Kamijo szerintem ez nem a legjobb idő...

    -  Nincs semmi baj! - mosolyodtam a barátomra, mire megszorította a kezét.

    -  Őszintén nem sokra emlékszem! Amiután kijöttem tőled elindultam aztán hirtelen valaki hátulról befogta a számat és a következő pillanatban már minden elsötétült. Nem tudom, hogy hogyan kerültem ide...

    - Akkor nem is ismerted a férfiakat? Nem hallottál semmit sem tőlük?

     - Nem voltak ismerősök a férfiak... nem ébredtem fel csak amikor ti itt voltatok már... - mind a három férfi bólogatni kezdett. - Bár ha bele godnolok, egyszer valamennyire a dutatomra ébredtem, amikor kivettek a kocsiból és gondolom a házhoz vittek. - éreztem ahogy Kairi mellettem megfeszül. - Hallottam beszélni őket, ahogy arról beszélnek, hogy végzik a feladatukat.

    - Végzik a feladatukat? - ismételte meg Kamijo.

    -  Valaki arra kérte, hogy elraboljanak?

     - Meglehet!

     - De akkor az illető, nem volt itt.

    - Vagy legalábbis nem akkor, amikor ez a 3 férfi.

     - Mi okuk lehet, hogy elrabolják Sakurát? Oké, hogy válttság díj és sztár de...

     - Nem tudom!

     - De a rendőrök biztos, hogy megtudnak többet. - biztatott Kairi. - És mából elég is volt erről beszélni.

    - Így van! És te se hibáztasd magad! Senki sem számított volna ilyensmire. - paskoltam meg az orrát. Mire elmosolyodott. -  Szeretlek!

     - Szeretlek! - egymáshoz közeledtünk és megcsókoltuk egymást.

    - ooooo! - kiáltottak fel egyszerre a két elől ülő férfi.

    -  Legyetek már tekintettel ránk is!

     - Oh, hogy én sosem gondoltam volna Kairi, hogy ilyen romantikus vagy! 

Kairi szuros tekintete lővelt barátja felé, mire az csak kidugta rá nyelvét. 

Kamijot letettük a lakásánál. De mi nem mentünk haza. Legalábbis Kairi szerette volna ha megvizsgál. Hiába mondtam, hogy minden rendben és ugye megvizsgáltak ott ragaszkodott hozzá. Talán apám hatására is. Így a kórház felé vezetett az utunk. A nővérek barátságosan köszöntöttek és kérdezték, hogy mi történt. De nem meséltük el nekik. Nem kellene ki tudodjon. Bár nem hiszem közölnék a médiával, de sosem lehet tudni, hogy ki hallja meg. Bár azt furcsálták, hogy nincs időpontom Kairivel. De Kairi gyorsan munkára fogta őket és megvizsgáltak engem. Itt is kijött, hogy minden rendben. Kairinak maradnia kellett, mert ugye korábban eljött. Én haza akartam menni, de nem engedett egyedül. Helyette a pihenő szobájukba vitt és megkért, hogy pihenjek. Őszintén az elején próbáltam... de amikor folyton bejöttek és meglepődtek inkább csak telefonoztam. Megnéztem a rólam szólo kommenteket. Valóban ismét ekrestek a rajongóim. Valamit ki kell találnom. 

    - Kérsz valamit? - Yuika lépett be. - Dr. Tendo mondta, hogy tartsak egy kis társaságot.

    - Oh, giazán nem kell. - most túl félt, a történtek után. Persze megértem, de azért remélem, hogy nem akar összekötözni magával vagy valami.

    - Nem gond, most nincs munkám! Szóval.

    - Nincs szükségem semmire! De beszélgethetnénk! - ültem fel és megpaskoltam a mellettem lévő helyet.

Yuika leült. Korábban már beszélgettünk. Kedves lány volt, már gyerek kora óta nővér akart lenni.

   - Minden rendben?

    - PErsze! Vagy Kairi viselkedése fura? - bele kellene menjek valami részletekbe? 

    - Nem! Nem! Én örülök, hogy összejöttek! Nagyon aranyos és szép párost alkotnak!

    - Köszönjük! És te? Mi újság veled és Dr. Koichival?

    - Mi?! - ugrott fel a kérdésemen. Elkuncogtam magam.

    - Ugyan, látszik rajtad, ahogy rá nézel. Ezt már észre vettem amikor be volt feküdve. 

    - Hát... semmi előre haladás... úgy értve, tudom, hogy nem úgy tekint rám.

     - Nem úgy tekint rád, most! De nem azt jelenti, hogy ez nem változhat meg. Ne add fel! Meg kell próbálni!

    - Azt mondod? - bólintottam. - Rendben! Akkor bátrabb leszek! - határozta el magát. - Köszönöm!

    - Nincs mit!

     - Ha bármibe segíthetek...

     - Nem jön össze a munka... és a rajongók aggódnak vagy dühösek.... nem tudom mit kellene tegyek.

     -Hát, ha nem jön munka, akkor miért nem csinálsz te? - értetlenül néztem rá. - Úgy értem kell egy hivatalos fotozás vagy koncert ahhoz , hogy tarts egyet? Múltkor például egy étteremben vacsoráztunk a családommal és egy együttes énekelt ott. Mondjuk nem volt valami nagy ismert... igaz ez lehet nem neked való.

    - Yuika! Ez remek ötlet! Köszönöm! - öleltem át.

     - Komolyan? - bólintottam.

    - Azonnal át is gondolom! Ha nem gond!

     - Nem dehogyis csak nyugodtan!

Azonnal a telefonom után kaptam és keresgélni kezdtem. Tervezgettem. Kairi a nagy munkába kapott el. De nem mondtam el még az ötletemet. Hazamentünk. Másnap reggel pedig egy video felvevéssel kezdtem. Üzentem a rajongóimnak, hogy szeretnék videokat feltölteni magamról, megismerjenek még jobban engem és a mindennapjaimat. Majd feltöltöttem a rajongói oldalamar, arra volt még hozzá férésem. Ezzel foglalatoskodtam az elkövetkezendő napokban. Daichinak tetszett az ötlet és az is, hogy egy több kis helyen fellépjek, így még kzöelebb kerülve a rajongókhoz. Kairi is örült, hogy ismté lendületbe kezdtem. Bár folyamatosan emlékeztetett, hogy ne essek túlzásba. De segített ő is. A rajongóim már tudták, hogy valaki tetszik és közelemben is van. De még nem mutattam be. Kicsit másképp terveztem. Ezt megkell szervezni. De örültek nekem, hogy jól vagyok és virulok , jobban mint eddig. Persze voltak rosszálló kommentek is, de próbáltam őket nem venni figyelemben. 

És így szép lassan letelt 1 hónap. Kairivel az életünk egyenesben állt, támogattuk egymást és éltük boldogan a napjainkat. A szüleim azóta nem kerestek. És nem állították meg a videoimat vagy bármi hasonlót. Most várnak. Ahogy ismerem őket. De örültem, hogy végre a rajongóim hallanak rólam és találkozhattam velük közelebbről is. És jól voltam! Nem ájultam el újból, nem lettem rosszul. Rendben voltam! Bár attól még a vizsgálatok folytatodtak rendszeresen. Kairi pozítiv volt, ahogy én is. Bár a szülemmel is kibékülnék. Belátnák a tévedésüket és akkor minden olyan teljes lenne.

     - Mit csinálsz? - Kairi mögém ült a kanapén.

    - A következő video tartalmakon gondolkozom és kicsit összegzek.

    - Büszke vagyok rád!

Hátra tekintettem, Kairi szelid mosollyal és ragyogó tekintettel nézett rám. Nagyot dobbant a szívem.

    - Történt valami?

     - Csak... annyi minden történt az útobbi időben, hogy egyszerűen rájöttem, hogy nem mondtam neked, hogy büszke vagyok rád!

Mosolyogva hozzá bujtam mire fejét az enyémnek döltötte és megpuszilta a kezemet. Percek teltek el ahogy csendbe ültünk így egymáshoz bújva. Azátn Kairi megfogta a kezem és tenyerével felfele fordította és az estéli fényben másik kezében megycsillant valami, amit a tenyeremben tett.

   - Kairi... - felpattantam. A tenyeremben egy nyaklánc került, egy átlátszó csillag medállal, ami még ebben a halovány fényben is csodaszépen csillogott.

     - Tudom, hogy nem vagyok az érzelmek kimutatásának az embere... de tudnod kell, hogy az érzéseim feléd találkozásunk óta csak erősödnek és soha nem fognak megváltozni. Bármi si történjék én melletted maradok! Segítek neked és vigyázok rád! Soha többé nem engedem, hogy olyansmit kellj átélj, mint a múltkor. Bórzasztóan sajnálom, hogy...

    - Mondtam már... - fogtam arcát tenyereim közé. - Hogy ezért ne hibáztasd magad! Nincs amiért rosszul érezned magad és értem jöttél! Megmentettél! - elmosolyodott.

   - Büszke vagyok rád! Nekem te vagy a csillagom!

    - Ez gyönyörű! Felteszed? - nyujtottam felé a nyakláncot, bólintott. Megfordultam és elvettem a hajam, hogy feltegye.

Ahogy felkerült a nyaklánc csak szorítottam kezemben. Majd Kairi felé fordultam és megcsókoltam. Szeretem! Annyira szeretem! És tudom, hogy minden rendben lesz és minden megoldodik! Ha ő mellettem van! 

Másnap reggel Kairi délután kellett bemenjen dolgozni. Illetve éb vizsgálatra kellett menjek. Együtt mentünk!

    - Annyit surolod azt a nyakláncot, amíg elkopik!

     - Nem tudok be telni vele olyan szép... és tőled kaptam!  De amugy... szerinted tényleg elkophat?

    - Hahaha! Ne aggódj, nem! - kacsintott felém.

     - Kérem! Kérem! Tartsák azt tiszteletben, hogy ez egy kórház! 

    - Mi van itt? - Kairi lestoppolt, felemeltem a fejem,h ogy én is észre vegyem mi történt, amikor megláttam, hogy a kórház előtt riporterek tömege áll. Rokoro és néhány nővér nyugodtan próbálja elküldeni őket.

    - Mi történik?

     - Nézzék az ott Sakura Nanase! - vett észre az egyik és mire ketőtt pislanthattunk volna körül vettek ezúttal minket. - Nanase Sakura! Megmondaná ha igaz a hír?

    - Ki ez maga mellett? Miért jöttek ide? 

    - Fogják egymás kezét, tehát egyértelmű, hogy együtt vannak!

    - Megkérek szépen mindenkit, hogy nyugodjon meg! Egy kórház előtt állunk. - Kairi kicsit előbbre állt, hogy engem védjen.

     - Kérem mondja el ha igaz a hír!

     - Milyen hír?

    - Hogy ön beteg!