A sebzett szív dala
18.rész Mit lehet tenni?
Sakura:
Én nem akartam, hogy ez történjen. Nem akartam kiakasztani Kamijot. Én nem hittem, hogy ennyire ki fog akadni. Miért? Ennyire nem kedveli Kairit? Nem kell töle féltsen és nem kell őt hibáztassa. Kairi nem tett semmi rosszat. Ha valami baja van akkor velem elgyen. Csak nem értem, hogy mi... mit hibáztam? Mit, tettem rosszul? Mivel bántottam meg? Talán tényleg szólnom kellett volna neki, hogy eljövők. De csak alig tegnap történt meg, nem arról van szó, hogy nem akartam elmondani neki.
- Ne hibáztasd magad!
- Hmm...
-Most azon gondolkozol, hogy mivel bántottad meg? Miért huzta fel ennyire magát?
- Ennyire jól olvasol bennem? - fél oldalasn elmosolyodott.
- Magam is meglepődöm, hogy mennyire megfigyeltelek és megismertelek az elmúlt időszakban.
Jól esett ezt hallani, egy kis mosolyt is sikerült az arcomra varázsolnia.
- Te tényleg meg vagy lepődve azon, hogy Kamijo kiakadt?
- Megtudom érteni szólnom kellett volna a történtekről...
- Csak az este történt. Nem ezért akadt ki.
- Nem? Akkor miért?
- Sakura te, mit érzel Kamijo iránt?
- Kairi, most féltékeny vagy? Ezt nem mondod komolyan! Csak egy barát. Azt hittem, hogy már tisztában vagy az érzéseimmel. - huh.. kicsit ideges lettem. De most miért jön ezzel? Miért kérdez ilyent? Tudja nagyon jól, hoguy Kamijoval barátok voltunk és semmi olyansmi sem volt közöttünk soha. Akkor meg, most?
- Nem úgy értem. Sosem gondoltál arra, hogy talán ő nem űgyan úgy érez? - összeszűkítettem a szemeimet értetlenül.
- Hogy... - ...érted. Akartam kérdezni de aztán bevillant. - Hogy Kamijo szeretne?
- Ezen ennyire meg vagy lepődve? Szerintem nagyon jól látszik.
- De... de... mármint... hát sokszor említették, a média is próbált vele összeboronálni, de nem gondoltam volna, hogy igaz. Sosem mondott semmit!
- Talán attól félt, hogy elrontja a barátságotokat.
Értelmet nyer amit mond. Hogy miért mindig bosszusan nézett Kairira, hogy miért vitatkozott vele, miért volt ennyire mérges, hogy ittt vagyok mellette. Én... nem akartam megbántani.
- Minden rnedben lesz! Lenyugszik és akkor megbeszélitek a dolgotokat. De most menjünk! Kapjuk el a rendezőt.
Bólintottam. Kairi átkarolt és tovább mentünk. Igaza van, hagynom kell most magára Kamijot, megnyugszik és akkor megbeszélünk mindent. Mondjuk most azt nem tudom, hogy fel kellene e hoznom ezt a szerelmet? Megkell beszéljem! Nem kerülhetem a forró kását.
Kairivel nemsokkal később megérkeztünk a rendező irodájához, akinél tegnap voltam reklám forgatáson. Az asszisztense fogadott és bár elsőre nem akart beengedni, végül csak elértük, hogyh beszélhessünk a rendezővel.
- Ah, Nanase-chan, nem tudtam, hogy megbeszéltünk egy időpontot mára.
- Nagyon sajnálom, nem akartunk magára törni és hivatlanul jönni. Csak beszélni szeretnénk önnel! - hajoltam meg előtte, ahogy elléptem Kairi mellől.
- Hmm... újra akarod egyeztetni az időpontot?
- Így van! Kérem adjon egy esélyt! - hajoltam meg ismét.
- Hmm... -sóhajtott fel. - Nanase-chan ez nem fog menni!
- De, azt ígérte, hogy lesz rá alkalom, hogy megoldjuk.
- Figyelj nem tudom ha beszélnem kellene erről. De apád ma reggel felhívott. - oh nem.
- Apám?
- Igen! Nem tudom, hogy mivel készítetted ki, de nem akar arról hallani, hogy veled dolgozzak.
- Hogy micsoda? - tényleg megtette! - De...
- Elnézést kérek, hogy csak így beleszólok, de nem Sakurát szerette volna erre a munkára? Akkor mi köze ahhoz, hogy az apja ezt nem engedélyezte. - nem nagyon tetszett a rendezőnek, hogy Kairi csak így beleszól, eléggé dühösen mérlegelte.
- Nanase-chant akartuk a munkára, de nem támogatunk egy olyan lányt, aki mögött nem áll egy ügynökség.
- Ez akkor baj? Szabaduszó nem lehetsz?
- Szabaduszó? Fiam, nem tudom te mennyire érted ezt a szakmát, de ilyenről szó sincs. Ebbe a szakmába kell valaki mögötted vagy elnyelnek az emberek.
- Az embert nem a tehetségéért válasszák ki? És azért mert kedvelik az emberek?
- Haha! Valahogy úgy, de ha ezek az emberek mögött nem állna senki, akkor nem is érték volna el mindazt, hogy ennyien kedveljék.
- De a tehetséget nem ők adják!
- Kezdesz idegesíteni!
- Kairi...- léptem elém és az egyik kezemet a mellkasára helyeztem, hogy lenyugodjon. Nem kellene most összevesszen a rendezővel.
- Sajnálom! Ez nekem is csöbe vittem a terveimet, ugyanis tényleg Nanase-chant akartam, de nem fog menni. Sajnálom!
- Kérem, azért gondolja át! - szóltam utána és ismét meghajoltam, de többet nem fordult meg.
Kairi mellém lépett és bátíorítóan a vállamra helyezte a kezét. Nem kellene feladjam. Így van! Nem adom fel! Ezután a következő helyszínre mentünk ami a legútobbi rosszul létem miatt ért véget. Itt Kairi tübbet beszélt, próbálta rá beszélni a rendezőt, hogy legútobbi alkalomat miért is hagyta abba és adnia kellene egy újabb esélyt. De itt is ugyanazt a válasz kaptuk mint korábban. Úgy tűnik, hogy apám intézkedett már a dolgokkal. Bár a médiábba nem jelent meg semmi. Szerintem nem is akarja, hogy megjelenjen. De igaz, ebből neki nem származna haszna. Csak megakar törni. De kairi mellettem van és biztos vagoyk benne, hogy sikerülni fog valami munkát találnom.
- Sakura! Sakura! - Daichi szaladott felénk, amikor éppen visszaértünk Kairi lakásához.
- Daichi, honnan tudtad, hogy itt vagyok?!
- Miért nem veszed fel a telefonod? Tudod, hogy aggódtam!
- Ne haragudj, azt hiszem lemerült! Nem akartalak megijeszteni. Honna tudtad, hogy itt vagyok?
- Kamijotól... - a név hallatára felpattantak a szemeim.
- Hogy van? Megnyugodott?
- Akkor köztetek történt valami... sejtehttem volna, hogy mit tudhatott meg. - nézett rám, majd Kairire.- Mindegy! Most nem ez a fontos. Hanem az, hogy elmondd mégis mi történt köztetek apáddal? Miért mondta, hogy minden munkád fel van függesztve ls ne dolgozzak veled?
- Már ezzel is intézkedet... - persze min vagyok meglepődve? Számíthattam volna erre.
- Szerintem menjünk fel és ott mindent megbeszélünk! - szólt közbe Kairi, mire bólintottam, Daichi követett minket.
Fent Kairi elkészített egy egy teát mindenkinek, miközben én elmeséltem, hogy mi is történt a tegnapi nap folyamán amiután elválltunk tőle.
- Komolyan ezt tette?! - döbbent le a történetem végén. - Én ezt nem hiszem el! Ezt... ezt csak úgy nem teheti.
- De teheti... úgy tűnik megtette.
- De ez... nem hiszem el...
- Hogy ők a szüleim és mégis ezt teszik velem? Ne aggódj, kimondhatod nyugodtan. - hajtottam le a fejem, mire mellettem ülő Kairi meg fogta a kezem. Felé mosolyodtam.
- Köszönöm szépen Kairi, hogy Sakura mellett álltál!
- Ezt nincs amiért megköszönnnöd!
- Sakura, ne aggódj! Nem hagylak magadra! Ígérem, hogy megoldom a helyzetet, beszélek apáddal és...
- Szerintem ez felesleges!
- Lehet igazad van... de akkor megoldom, hogy legyen munkád.
- Nem akarlak bajba keverni.
- Egyáltalán nem keversz bajba. Ilyenre ne is gondolj! Amióta elkezdtem a karrierem te mellettem álltál, minden egyes hibám ellenére te kitartottál mellettem és sosem engedte, hogy apád kirugjon. Ezt viszonzoni akarom! Sőt nem csak ennyi, Sakura mi barátok vaguynk! - mosolygott rám támogatolag.
- Köszönöm Daichi!
- Akkor én megyek is és átgondolom, hogy mi tévők legyünk az elkövetkezendőkben. Talán az elmúlt két munka...
- Megpróbáltuk de nem akartak meghallgatni azzal a célla, hogy Sakura mellette jelenleg nincs ügynökség.
- Megpróbálok én is beszélni velük! Gondolom itt jó kezekbe vagy és nem akarsz eljönni hozzánk.
- Köszönöm szépen, de megvagyok! - mosolyogtam Kairire.
-Rendben. Akkor majd hívlak!
Ezzel elköszöntünk Daichitól és magunkra maradtunk. Aznap este elfogyasztottuk csendbe a vacsorát, majd egymás karjaiba megnéztünk egy filmet. Egyikünk sem beszélt sokat, mindketten azon törtük a fejünket, hogy mi tévők legyünk. Hogyan kellene munkát szerezzek? Mindenesetre mindent megkellene próbáljak.
És így is tettem az elkövetkezendő napokban egyik helyről a másikra jártam reélve, hogy valahol meghallgatnak énekelhetek vagy fotozkodhatok vagy akrámilyen munka amivel a rajongoim felé üzenhetek. De nem jártam sikerrel. Mindenhol ugyanazzal az indokkal elküldtek. Nincs ügynökség magam mögött. Kairi amikro csak tudott és nem dolgozott a kórházba elkísért. Cikkek nem jelentek meg a kapcsolatunkról, ez gondolom apám műve volt. Nem akarta, hogy fény derüljön kettőnkre. Biztos minden riport ügynökséget lefizetett, hogy semmilyen esetben sem tegyék közzé a kapcsolatunkat. Ennek ellenére óvatosak voltunk. Először is azért, mert féltem, hogyha valahogy kiszívárog egy rajongóm által például akkor apám mérges lesz és kitudja mit talál ki. Nem akartam bajba keverni Kairit. És ehhez kötödött a második dolgo is, hogy ne legyen kényelmetlen Kairinek, igyekeztema médiától távol tartani. A rajóngok kérdőjeleztek sokat a neten ettől függetlenül, hogy hova tűntem. Ezútta pedig apám sem jelentett be semmit. Nagy volt a nyűzsgés. Daichi is folyamatosan munkát próbált keresni, de visszautasították őt is. Keményen dolgoztunk de semmi. Mondjuk nem ez zavart első sorban. Két hét telt el és Kamijo nem keresett. Hiába hívtam, hiába irtam neki nem válaszolt.
- Mi a gond? - lépett mögém Kairit és hátulról átölelt.
- Kamijo még mindig nem válaszol. Aggódom...
- Olyan, mint egy kisgyerek...
- Ne mondd ezt. Szeretném veled tisztázni a dolgokat.
- Tudom, hogy folyton ezen töröd az eszed. Akkor menjünk és találkozzunk vele!
- Talán... az lenne a legjobb, ha csak én mennék. Neked amúgyis be kell menned a kórházba egy gyűlésre, nem?
- Biztos vagy benne?
- Persze! - felcsipeszkedtem és szájon pusziltam. - Megyek átöltözök! Majd hívlak!
Az elmúlt egy hétben, Kairi mellettem volt, amire nagy szükségem volt. Erőt adott és bátorítitt. Természetesen a kivizsgálások nem maradtak el és figyelte az állapotom. De a kapcsolatunk folyamatosan mélyült és boldog voltam mellette.
- Kamijo! - fél órával később már Kamijo lakásánál voltam és kopogtattam. - Kamijo! Sakura vagyok kérlek hadd beszéljünk! Kérlek! Aggódom érted! Kamijo?!
Egyszer csak hallottam ahogy nyitodik az ajtó és Kamijo kinyitja amazt. Kissé fáradtnak tűnt, borostás volt az arca és rendezetlen a haja.
- Jól vagy?
-Szerinted jól vagyok?
- Kamijo kérlek beszéljünk! - nem mondott semmit csak arébb léptem.
Beléptem a lakásba. Bent nem volt sehol sem elhuzva a sötétítő. Nem először voltam itt a lakásba valahogy mégis olyan érzés volt, mint igen. Kamijo lakása egy magas épület legfelső emeletén volt. A családja gazdag, mindent megadtak neki. Egy luxus lakást kapott egyik alkalommal a szüleitől. A tetőtér is az ővé ahol egy medence van. Hatalams könyha, ebédlő és szoba társul mindehez. Szépen berendezve az édesanyja által, modern gépekkel és élénk színekkel. Mindig is úgy gondoltam, hogy tükrözi a személyiségét. De most... hogy be volt sötétítve a szoba fakónak tűnt és rendezetlen volt. Papirok hevertek a földön, eltörött egy váza, amiből a víz beszáradt a szönyegben.
- Jól van... beengedtelek akkor beszéljünk. Huppant le a kanapéjában.
- Kamijo én soha nem akartalak megbántani. Kairival a dolgok csak úgy megtörténtek.
- Csak úgy megtörténtek? Nem értem! Én mindig melletted voltam, akkor neked most miért kell egy pasas akit hónapok óta ismersz csak?
- Az érzéseknek szerinted lehet parancsolni? Nem mi döntsük el, hogy kibe szeretünk bele!
- Én azt hittem, hogy talán előbb útobb... mi ketten... tudod...
- Kamijo, nekem nagyon fontos személy leszel az éltemeben, mindig. De nem tudom viszonozni az érzéseidet.
- Az a doktor bekavart.... - szorította ökleit össze idegesen.
- Nem erről van szó! - emeltem fel egy kicsit jobban a hangom.
- Emlékszel, amikor visszautsított? És zokogtál a karjaimban? Összetörtél és ismét rosszul voltál. Szerinted nem tudtam, hogy miatta van?
- Igen de rájött, hogy ugyanígy érez.
- Rájött? És ha csak játszik veled?! Ha csak azért kellesz neki, a népszerűséged miatt?
- Kairi nem ilyen!
- Oh, nem?! És honnasn tudod, olyan biztosan?
- Tudom! - néztem szembe vele farkas szemet. - Kairi nem ilyen! Figyelj, csak szerettem volna veled megbeszélni a dolgokat és tisztázni, mert szükségem van rád, mint barátra. Az, hogy Kairi az életemben lépett nem változtatott semmit az iránt, hogy mit érzek irántad. Ha nem lépett volna, akkor sem éreztem volna ugyanúgy... De ha még mindig ennyire makacs vagy és csak szidod Kairit akkor jobb ha elmegyek! - böktem kia szavakat, bár fájt, hogy nem tudtuk megbeszélni a dolgokat.
Megfordultam és kissé bizonytalanul nyúltam a kilincsért, arra vártam, hogy felszólal de nem tette. Kiléptem az ajton és ahogy becsukó flben voltam láttam ahogy még mindig a kanapén ül és maga elé dermed. Oh, Kamijo!
Szomorúna értem vissz aaz utácra. Nem hittem, hogy így fog ez a beszélgetés megtörténni. Azt hittem már megnyugodott. De miért kell bántani Kairirt? Ő nem tett semmi! Összetörtem én a szíbét. Nem Kairi! Akkor pedig rám zduítsa a történteket. Oh.... mi jöhet még?
Ebben a pillanatban pedig egy kéz került a számra és az orromra valami erős illatot lélegeztem be ami nagyon csípett de ugyanakkor elálmosított... elsötétült minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése