2023. február 23., csütörtök

Zero no tsukaima Rondo Of Princesses



Zero no tsukaima Rondo of Princesses

3.évad

Részek száma: 12.rész + OVA
Műfaj: romantikus, mágia, háború, vígjáték

Történet:
Hőseink tovább folytatják életüket. Miután Saito bátor áldozatot tett az Albino háborban, lovaggá ütik és arisztokrataként fogják kezelni. Ez viszont, gazdája Louise, számár nem bizonyul könnyünke, hiszen most már megváltozott a kapcsolatuk és nem csak semmis mágus és familiárisa kötelék határozza meg őket, de nem tud konkrétumot mondani, hogy ez akkor mit is jelent számukra. Miközben a kastélyba mennek, egy Sheffield, nevezetű nő támadja meg Louise-t és majdhogynem vereséggel néz szembe, amikor megérkezik megmentője Saito. Louise varázs ereje végre hatásosnak bizonyul, tudja használni és azt az infot is megkapják, hogy nem csak ő egyedül semmis, ugyanis még rajta kívül vannak.
Mindeközben hőseink utra indulnak, hogy megkeressék a tündét, aki megmentette Saito életét, a súlyos harc után. Ezzel új kalandra indulnak, ahol bizony nem egy akadállyal kell majd szembe nézniük, akár civakodás téren, féltékenység, akár igazi mágusok közötti harc folyamán. És ha nem lenne elég, Saito runája elkezd halványodni, így ezt a problémát is megkell oldani. Hiszen akkor ha nincs runája, mi van közte és Louise között? 

Vélemény:
Saito és Louise kalandja  folytatodik. És természetesen nem marad el a féltékenység, a félre tekintés ami hol az egyik hol a másik számára nem tetszik. Ahogy az elöző két évadba is, az echii, humor jelenetek most sem maradtak el, szóval van min nevetni továbbra is. De bizony rá kell jöjjenek, hogy semmi sem maradandó, hiszen akármikor történhet valami váratlan, amit bizony megkell oldani és kikell tartani egymás mellett. Mindeközben a szerelmük természetesen újabb mérföldköveken megy keresztül. Nekem ez az évad is nagyon tetszett, örültem, hogy továbbra is követhettem történetüket, velük együtt izgulhattam, szomorkodhattam vagy akár mérgelődhettem. Ismét újabb események, szereplők bukkanak fel, ismerünk meg, tehát mindig számíthatunk valami újra is, nincs egészen az a sablonos tovább lépés, hogy most akkor megállt a történet szál. Továbbá megismerhessük jobban a régi karaktereket is. A rajzolás maradt a szokásos, szép és az opening, ending is jó, kis ritmusos. Továbbra is ajánlani tudom, pláné ha láttátok a 2 évadot, ezt is vegyétek fel a listára és nézzétek végig. Vajon Louise és Saito együtt maradnak?

Értékelés: 10/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

7.rész Az érzések

  A sebzett szív dala 7.rész Az érzések Sakura:      -Khm... khm... - köszörültem meg a torkomat és gyorsan felálltam egyenesben. - Kö... kö...