2023. február 19., vasárnap

Kilari


 Kilari

Részek száma: 102 (ami a TV-be le volt adva)
Műfaj: shoujo, romantikus, zene

Történet:
Kilari Tsukishima aranyos, szép és falánk 14 éves lány. Társaihoz képest, akik odavannak a szórakoztató iparért és az idolokért, őt csak az érdekli, hogy éppen milyen fimoságokkal tömje meg jól a pocakját. 
Egy nap az utcán sétál barátnőivel, amikor mepillant egy fán egy teknőst, rögtön segítségére jut, de sajnos mindketten lezuhannak a fáról. Egy fiú kapja el karjai között és hát első látásra beleszeret. Később kiderül, hogy a nagy sikerű SHIPS duó egyik tagja volt aki megmentette, Seiji. Hála jeléül, amiért megmentette a teknősét, Teki-t, kap egy jegyet a koncertjükre. Természetesen nem szalasztja el a lehetőséget, hogy újból találkozzon a szőke hercegével így lélekszakadva rohan a koncertre, amikor is összeütközik az duó másik tagjával, Hiroto-val. A fiú szó szerint ráesik, amikor kiszökik az épületből, majd széttépi Kilari jegyét és rá mordul, hogy messziről kerülje el Seiji-t mert más világba élnek. Ám Kilari-t ezt nem tántorítsa el és ha nem lehetnek együtt, mivel a fiú sztár, akkor ő is azzá változik, így már nem fog semmi sem az útjukba állni. Így kezdődik Kilari története és utja a sztárrá vállásig. A lányra sok megpróbáltatás vár, nem egy könnyű út, de szerencsére nincs egyedül, mindig van kire számítson és segítsen. De, hogy végül sikerül e Kilari-nak a sztárrá vállás? Nos ezt csak az anime-ből tudhassátok meg!

Vélemény:
Egy kis nosztalgiát hoztam nektek. Gondolom nem csak én vagyok így vele, hogy ez az anime a gyerekkorát képezte. Ez volt az egyik első anime-m (mármint az ilyen Inuyasha, Naruto mellett). Bár már azelőtt is szerettem az anime-t, tulajdonképpen ez törte meg nálam az anime-k világát, hogy belépjek és elkalandozhassak ott és hát ott is maradtam. Az egyik kedvenc anime-m, még így is 10 évvel később is. Nagyon a szívemhez nőtt. Emlékszem, hogy még az Animax-on ment minden este és lefekvés előtt mindig azt néztem meg, csillogó szemekkel vártam, hogy Minimax átalakuljon Animax-a és megkezdőjön a szokásos figyelmeztetés a főhősnőnktől "A Kilari című anime-t csakis világos szobába nézd és nehogy túl közel ülj közben a TV-hez, oksika?"  Egy nagyon aranyos anime, amiből még tanulni is lehet, hogy bizony ha valamit kitűzünk célnek, csak rajtunk áll, hogy megvalósítsuk és ne adjuk fel. Kilari-val együtt éneklünk, táncolunk, örülünk és szomorkodunk. Izgatottan várjuk a következő részt, a következő fellépést és azt, hogy mikor is fog szerelmet vallani Kilari. No meg, egyszerűen mi is rajongoik leszünk, mindannyiuknak Kilari, Ships, Aoi. A karakterek szerethetőek, egyszerűen nem lehet őket megutálni, még olyanokat sem, mint Erina aki néha borost tőr Kilari orra alá vagy Fubuki. A rajzolás szép, nem az a modern, hiszen majdnem 20 éves animéről beszélünk, de ettől eltekintve, szerintem nagyon szép lett. A dalok egyszerűen fantasztikusak, már már azon veszed észre magad, hogy folyton ezeket dudolod és újra és újra megakarod hallgatni, akár opening, akár endingről beszélve akár a részekben szereplő dalokról. Mint fentebb is említettem, 102 rész volt bemutatva a TV-be de valójában 153 részből áll. 103-tól kezdve már kicsit modernebb a rajzolás, a karakterek megmaradtak természetesen, de más technikákkal rajzoltak. Egy két jelentet láttam belőle csak, nem volt szerencsém megkapni az egészet, de még reménykedem, hogy sikerül valamikor megtalálnom és végig néznem. Mindenképpen ajánlom azoknak, akik egy kis aranyos iskolai, zenés történetet akarnak látni, a fiatalásgról és ami bizony, még szerelmmel is megvan fűszerezve. Ha még nem láttad, akkor nyomás megnézni! Ha pedig igen, nosztalgiázz te is velem! Neked mi a véleményed az anime-ről? Volt kedvenc karaktered? Nekem Hiroto. Melyik dal a kedvenced? Mesélj csak nyugodtan! 

Értékelés: 10/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

7.rész Az érzések

  A sebzett szív dala 7.rész Az érzések Sakura:      -Khm... khm... - köszörültem meg a torkomat és gyorsan felálltam egyenesben. - Kö... kö...