21.rész Tendo család

A sebzett szív dala

21.rész Tendo család

Kairi:

   - Hogy ön beteg! - ismételte ismét a riporter.

Mint Sakura, mint pedig én meglepődtünk mondatán. Mégis honna tudják?

    - Dr. Tendo jöjjenek be! - kiáltotta Ishihara-san.

     - Dr. Tendo? Maga orvos?! - még jobban összeszorítottak.

    - Dr. Tendo Kairi? Ön Sakura orvosa nem?

    - Tényleg ez a név volt megadva! - név magadva? Valaki elárulta nekik Sakuráról az igazságot?! 

    - Akkor önök együtt vannak?! Ha együtt jöttek és fogják is egymás kezét!

    - Ne haragudjanak nekünk mennünk kell! - erősebben megfogtam Sakura kezét és igyekeztem utat törni magunk előtt. Koichi és Rokoro is a másik irányból próbált segíteni utat türni nekünk, de kitartottak ezek a riporterek, nem akartak tágítani.

     - Várjanak! Kérem válaszoljanka  kérdéseinkre!

    - Mióta vannak együtt? 

     - A kezelés alatt jöttek össze?

     - Nincs egy olyan szabály, hogy beteggel nem jöhet össze egy doktor?

     - Valami komoly lehet? Ezért hagyta el az apja? Mostanába miért csak magánakciókba láthassuk?

      - Mi a betegsége pontosan Sakura? Ezért tűnt el mostanában annyit? Új dalok megjelenése, ihlet szedés. Minden csak hazugság volt?

    - Én... Nem... én... - kereste a szavakat Sakura, látszott rajta, hogy nem érti mi történt és most mit is kell mondjon.

     - Sakura! Sakura! - Daichi jelent meg a semmiből és azonnal mellettünk termett. - Kérem hagyják békén Sakurát! Majd hivatalos megbeszélés keretében minden elmondunk de most menniük kell. - Előbbre lépett és ki tárta karjait, hogy megállítsa a riportereket, majd jelzett hogy menjünk.

Bólintva megköszöntem neki és elhuztam onnan Sakurát. A többiek is segítettek, hogy a kórházba érjünk. Bent nagy volt a nyűzsgés, mindneki érdeklődve figyelte, hogy mi történik éppen.

    - Menjetek be az irodába! - tette oda Rokoro, mire bólintottam és sietve elindultam a lift felé, magam után huzva Sakurát. 

Amint átléptünk a liftbe egy szipogást hallottam meg:

     - Sakura!

     - Kész! Ennyi volt! Mindenre fény derült!

     - Sakura, nincs semmi baj! Biztos, hogy megtudjuk oldani ezt valahogy.  - fordítottam magam felé Sakurát. - Daichi is itt van, biztos, hogy van egy terve.

     -Nem... nem... A rajongoim megtudják az igazat, hátat fordítanak nekem... vagy aggódni fognak. És... és neked is bajt okoztam.

     - A rajongóid nem fognak elhagyni! Ilyenen ne járjon az eszed. És nem fognak aggódni, te magad fogod elmondani nekik, hogy jól vagy, hogy egyre jobban vagy és nincs amiért féljük. És nekem egyáltalán nem okoztál bajt.

    -De mert most ezek a "vérszívók" zaklatni fgonak téged.... belépnek a magánszférádba... nem akartam ezt. - megfordult. 

Gondolkodás nélkül közelebb léptem és átöleltem hátulról.

     - Nem mondtam az este? Melletted akarok lenni! Bármi is történjék melletted leszek! Nem ijesztenek meg! Nem tántorodom el! Nem futok el tőled! Itt maradok, melletted! Veled együtt küzdök!

Sakura megszorította a karomat. Ekkor nyilt ki a lift ajtaja, de nem mozdultunk. Az ajtó hamarosan becsukodott és elindult lefele. Nem érdekelt. Tudatni akartam Sakurával, hogy itt vagyok mellette és szerettem volna ha lenyugszik. Az ajtó újból kinyilt, két páciens várt éppen arra. Zavarbajőve elléptünk egymástól. Ők csak mosolyogva legyintettek, hogy megvárják a következőt. Megköszörültem a torkomat, majd megnyomtam a gombot, hogy vissza vigyen az emeletre. Bementünk az irodába, hamarosan érkeztek a többiek is, köztük Daichi is.

     - Mégis, hogy jöttek erre rá?

     - Volt egy besugó. Valaki elmondta nekik, hallottam amikor mondta az egyik riporter, hogy az én nevem volt megadva. 

     - Hajnalban megjelent egy cikk a Timess jelentette először be, hogy Nanase Sakura beteg és valójában kezelés alatt áll. Ezért voltak azok a kimaradások. Valamint a te neved is ott szerepelt.

     - Ha hajnalba jelent meg akkor? - szólalt fel Sakura. - Nagyon sajnálom! - fordult Rokoro felé és meghajolt. 

    - Miért lenne a te hibád, hogy hajnalban megjelent a cikk? - néztem rá értetlenül.

     -Nem azért kérek bocsánatot mert hajnalban megjelent hanem azért mert akkor azt jelenti, hogy legalább 1 órára rá a riporterek elözönlették a kórház bejáratát. - oh! Értem!

     - Ez igaz! De ezért egyáltalán nincs amiért bocsánatot kérned. Sőt, mi kellene! Nem kezeltük eléggé diszkréten a helyzetet! Nem tudtuk, megállítani, hogy ne derüljön ki. - most Rokuro hajolt meg.

     - Nem! Erről nem tehettek! Ez bármikor megtörténhetett volna. Az is meglepő, hogy eddig sikerült eltitkolni.

     - De vajon ki mondhatta el? - tette fel a kérdést Koichi.

      - Az itteni dolgozoknak meg volt mondva, hogy nem árulhatják el. 

     -Nem is gyanusítok senkit!

      -Akkor a betegek közül valaki?

      - Amikor Sakura be volt feküdve nem sokkal találkozott. Egy részük már elhagyta a kórházat, de nem hiszem, hogy elmondta volna, hogy itt volt.

     - Más nem áll fent...  - állapítottam meg. - Valaki a kórházból kellett legyen.

     - vagy apám emberei közül valaki... - mindenki döbbenten fordult Sakura felé.

     - Az kizárt! - Daichi szólalt fel hangosan. - Az apád mindenkivel titok tartási szerződést iratott alá és elég keményen elmondta, hogy mik lesznek a következményei ha csak megpróbálják elárulni.

     - De valakinek egyszer elege lehetett apámból és minden kiadhatott, hogy ezzel tegye tönkre apámat.

     -De hát te már egy jó ideje nem vagy apád keze alatt. Akkor mi értelme lenne?

Sakura vállat vont. Odaléptem hozzá és átöleltem.

    - Akkor most mit tegyünk?

     - Megpróbálok egy sajtó tájékoztatot összehívni. És elmondjuk, hogy minden rendben van most már. - tette bátorítóan Daichi kezét Sakura vállára. - Ami a kapcsolatotok illeti... 

    - Mellette leszek! - jelentettem ki. - Szembe szállok azzal ami jön!

     - Rendben! - mosolygott. - Akkor úgy rendezem, hogy mindketten részt tudjatok venni rajta.

     -Apád nem fog ebbe bele szólni? - szólalt meg Koichi. - Nem meglepő, hogy nem keresett?

     -Még kereshet! - nézte az alvó telefonját.

     - Jól van! Egyelőre, mindenki menjen dolgára! Kairi végezd el a vizsgálatokat Sakurán! - inditotta el az embereket Rokuro. Bólintottam és megmondtam Sakurának, hogy várjon meg itt amíg átöltözöm.

Feltételezem, hogy az apja most is engem hibáztat a történtekért. Bár valami szinten az én hibám. Nem tudtam megvédeni Sakurát ismét.... Ez nem történt volna meg ha a szülei mellett marad? De nem! Mellettük csak fárasztotta magát és az betegítette le. Minden rendben lesz! Sajtótájékoztaton elmondjuk az igazat és mindneki megfogja érteni. Leszállnak Sakuráról. Féltem, hogy ez annyira megviseli, hogy vissza esik az állapota. Ah! Miért történt ennyi minden hirtelen? 

Visszamentem Sakurához és mintha nem történt volna semmi, elvégeztük szokásosan a vizsgálatokat. Továbbra is jónak tüntek az eredményei. Bár kicsit magas volt a vérnyomása, gondolom az aggodalom. Megcsókoltam és mondtam neki, hogy minden rendben lesz. Nekem még volt műszakom. Nem szívesen engedtem volna haza, vagy legalábbis egyedül ki az utra Sakurát. Bár a riporterek nem voltak ár a kórház előtt, mert Daichinak sikerült eloszlatani a tömeget, attól még nem lehetett tudni, hogy hol bukkan fel egy vagy mi van az emberekkel, akik megkapták ezt a hírt. Sakura egy ideig a kórházba várt, majd Daichi és Aoi jött érte, elvittek hozzájuk. Megnyugtattak, hogy minden rendben lesz és majd tőlük elvehetem. A munkámra koncentráltam. Bár tudat alatt alig vártam, hogy lejárjon a műszakom. Koichi és Rokuro is többször megnézett ha minden rendben van velem. De jól voltam! Mondjuk. Minden rendben lesz! Ahogy Daichi mondta, minden rendeződik. 

Múszak után Sakuráért mentem. Jól volt. Sőt nagy mosollyal fogadott. Úgy tűnik magát meg győzte, hogy minden rendben lesz és talán már az a legjobb ha kiderül az igazság. Hazamentünk. Daichi elmondta, hogy tartunk egy koncertet az egyik kulturális fesztiválon és azután tartunk egy sajtó tájékoztatot holnapután. Sakura nagyon aranyos volt készített fel a sajtó tájékoztatóra este. Elfelejtette, hogy orvos vagyok? Estem át már hasonlókon. De nagyon cuki volt hallgatni ahogy magyarázott. 

Aztán a másnap el is repült és mire már feleszméltünk a koncerten voltunk. Koichi és a nővrem is elkísért. Meglepetésünkre Sakura apja nem keresett. Még Daichi sem hallott semmit erről az esetről. Talán látni akarja, hogy hogyan intézzük el egyedül nélküle. Menni fog! Sakura fellépett a szinpadra és énekelni kezdett. A rajongók ahogy vártuk az eset óta aggódásukat fejezték ki Sakura iránt és azt mondták, hogy mellette lesznek. Valamint tudni akartak rólam, hogy ki is vagyok. Bár akadt azért aki felháborodott, hogy mégis, hogy jöhetett össze az orvosával és mi van ha csak valami más van a háttérben itt. Reméltem, hogy Sakura ezeken nem akad fent. Daichi megnyugtatott, hogy az évek során megtanulta kezelni a gonosz kommenteket. Engem nem érdekelt! Bár nem értettme, hogy hogy irhat valaki rosszat egy embernek amikor nem is tud semmit. Miért kell bántani a másikat?

     - Köszönöm szépen! Remek közönség vagytok! Köszönöm szépena meghívást! Nagyon jól érzem magam itt! - Sakura éppen ebfejezte a fellépését.

A nézők még egyszer visszakérték, majd lejött a szinpadról. Egyenesen hozzánk jött. Daichi pedig elkísért egy sátorba ahol már riporterek vártak. Sakura megfogta a kezem és biztatóan rám mosolygott. Milyen aranyos még mindig miattam aggódik. De rendben leszek, ha te mellettem vagy! Amint beléptünk a kamerák már villogni kezdtek és suttogni kezdtek az emberek. Daichi lenyugtatta őket. Az asztalhoz sétáltunk és leültünk.

    - Nagyon szépen köszönöm, hogy megvártak és esélyt adnak, hogy mindent elmagyarázzak!

    - Sakura, ön és a doktor együtt vannak?

     -Igen! Én és Dr. Tendo együtt vagyunk már egy ideje. De tudni kell, hogy csak és kizárólag akkor jöttünk össze, amikor a kórházból kijöttem.

    - De még mindig a kezelés alatt áll, nem? Akkor nem az orvos még mindig?

     - Nincs olyan ismerősük, aki orvos és van felesége, párja? Attól mert a párja nem mehet hozzá?

      -Szerintem, maga, mint orvos kellene tudja a legjobban, hogy ha valakivel közvetlen a kapcsolat, akkor nem tudunk már úgy ítélkezni.

     - Nem ítélkezik semmit Sakura felett. Kifejezetten csak követem a javulását.Megkérdezhetik a kórház igazgatóját is, semmi olyasmiben nem veszek részt, ami az érzelmeim miatt befolyásolodna.

 - ismét suttogás hallatszott, egyetértő bólintások kíséretében.

      - Akkor be volt feküdve a kórházba? Mi a betegsége?

     - Be voltam egy időszakban. Néhány éve jelentkeztek az első tünetek rosszul lét, ájulás, fáradtság. Több orvost is felkerestünk de nem tudta a pontos okát megmondani, mert minden rendben volt. Egészen amíg Kairi nem jött... - fordult felém Sakura és elmosolyodott. - Mindent bele adott, hogy válaszokat adjon nekem. - megfogtam a kezét és felé mosolyogtam.

     -Akkor mi a gond?

     - Egyszerűen túl volt terhelve.

      - Túl volt terhelve? Azt akarja mondani, hogy Sakura ügynöksége, amit az apja vezet túl sok munkát adott neki? - Sakura kissé megrezdült mellettem, de megszorítottam kezét, hogy minden rendben lesz. 

    .- Sok munka gyült össze, Sakura mindent bele adott, izgult és megviselte ez.

      - Akkor ezért hallhatjuk azt, hogy nincs maga mögött ügynökség? Összeveszett az apjával?

      -Vagy nem tetszik neki Dr. Tendo?

      - Kérünk szépen maradjanak a témánál! Ezt a témát kerüljük.

      - Nincs semmi baj Daichi. Egy kicsit mostanába viharos a kapcsolatunk apámmal, de tudom, hogy hamarosan megoldjuk és megbeszéljük a dolgokat. Addig is mindenkit megkérek továbbra is, hogy támogasson! Mondják el, hogy jól vagyok. Javulok és már egy jó ideje nem jöttek vissza a tűnetek. És, hogy Kairi mellett boldog vagyok. Remélem, hogy megérti mindenki és remélem, hogy tiszteletben tartják a magánéletemet. Jól vagyok és boldog! A karrieremre ez nem lesz semmiféle hatással. Továbbra is az a célom, hogy együtt énekeljünk és táncoljunk. - mosolygott Sakura.

     - Jól van! Akkor most ennyi volt!

Ismét kattogtak a kamerák, kérdések hangozttak innen onnan fel de már nem válaszoltunk egyikre sem. Jól ment! Kiléptünk a sátorból, mire Sakura azonnal a nyakamba ugortT:

     -Ez jól ment! - hajolt el kissé.

    - Én is pont erre gondoltam! - simitottam hátra az egyik hajtincsét.

     - Tényleg jól ment! Szerintem mindnekire hatással lesz és nem fognak támadni többet. - mosolygott elégedetten Daichi. - Jó volt Dr. Tendo!

    - Köszönöm! 

     - Mi lenne ha megvacsoráznánk? Meghívlak titeket egy jó kis grillezésre!

     - Benne vagyok! Szóljunk Aoinak is! És hívjuk el a többieket is! Koichit és a nővéredet.

     -Hé! Most azért akarsz ennyi mindenkit összehívni, mert én fizetek?

     -És ha igen? - nyujtotta ki nyelvét Daichira.

     - Amióta Kairival vagy egyre pimasszabb vagy!

Ez a kettő! Elnevettem magam.

      - Én a helyedbe vigyáznék Dr. Tendo, ez a lány még pimaszkodni fog veled is és aztán irányíthatatlan lesz.

     -Na! Ne mondj ilyeneket! - ütötte meg a vállát Daichinak.

     - Nem megyünk akkor grillezni? - állítottam le kettőjüket. Amióta maguk intéezik a dolgaikat, szabadabbak lettek mind a ketten. Remek menedzsere van Sakurának, nem is kívánhatnék jobbat melléje. Egy megbízható személy.

     - Kairi... - ez a hang? Felakptam a fejem. 

     - Anya.... - és megláttam a velem szemben álló szüleimet.

     - Anya? - ismételte a szavait Sakura, majd rájött, hogy mit is mondtam. - ÜDvözlöm! Nagyon örülök, hogy megismerhetem önöket, Sakura Nanase vagyok!

     -Nagyon is jól tudjuk, hogy ön kicsoda! - szólalt meg apám mogorván.

     -Apa.,,, 

      -Mi az? Csak nem hitted, hogy engedni fogjuk, hogy beteg lánnyal legyél együtt!

20.rész Rendeződés

 

A sebzett szív dala

20. rész Rendeződés

Sakura:

Apám szigoru tekintete szinte bele mélyedt Kaoriba, de ő meg sem rezdült. Karjaval továbbra is engem tartott. Állta apám tekintetét, el sem nézett.

    - Apa...

    - Mélységesen sajnálom! - szólalt meg Kairi mellőlem és meghajolt.

   -  Pfff... maga nem tudta, hogy ilyen megtörténhet egy hírességgel?

    - Ez az igazság, hogy nem voltam rá felkészülve. De ez nem mentség akar lenni! Bármi is legyen, Sakura mellett kellett volna maradjak. Nem szabadott volna egyedül hagynom őt.

    - És akkor még maga mellett biztonságban van a lányom?!

    - Apa...

    -  Nekem ne apázz! Megmondtam neked, hogy nélkülem nem fogod bírni! Már mióta is nem volt semmi munkád? Szerinted mit szólnak a rajóngoid, hogy nem hallottak semmit sem rólad már egy ideje? Láttad, hogy milyen türelmetlenek?

    - Azon vagyok, hogy kapjak munkát, de a beleszólásod egyáltalán nem segít! - egy kissé megszédültem, mire Kairi szorosabban tartott.

    - Hogy az én beleszólásom? A nélkül nem kapsz éppenséggel semmit.

     - Te mondtad mindenkinek, hogy ne kapjak munkát, amíg vissza nem megyek hozzád...

    -  Amióta ezzel az orvossal vagy, teljesen megváltoztál. Rád sem ismerek! Kiabálsz velem és ellenkezel. Ez a kapcsolat nem tesz jót! Azonnal hazamegyünk! - apám előbbre lépett és karon ragadott, elhuzva Kairitől, de Kairi is rögtön utánam kapott. - Eressze el a lányomat! Az elejétől kezdve megmondtam, hogy nincs helye mellette! És beigazolodott! Hagyja békén!

    - Én pedig megmondtam, hogy bármi is történjen a lánya mellett maradok!

     - Még mindig ennyire el van bizva magától? Annak ellenére, hogy mi történt?

    - El nem tudja hinni, hogy mennyire hibáztatom magam a történtekért.

     - Ha igazán hibáztatná, akkor most elengedné a lányomat. 

      -Nem! Azt soha! Nem fogom elengedni Sakurát soha! Szeretem a lányát ha tetsizk ha nem és mellette akarok lenni. Nem, mellette fogok lenni! Nem hagyom magára, nem engedem el! - Kairi...

     - Nem engedélyezem ezt a kapcsolatot!

    - Apa! - rántottam ki a karom apám fogásából. Apám szeme elkerekedtek, ahogy elkiabáltam magam. Még sosem csináltam ilyent. - Én... én... én... - hallkítottam le a hangom. Szemem sarkából láttam ahogy Kairi ismét közelebb lép és átöleli a derekam. Egy erő löket járta végig testem. - Én már felnőtt vagyok. Dönteni tudok, arról, hogy kit szeressek. Ebbe nektek nincs bele szólásotok.

     - És ha elveszíted, miatta a karriered? Ez megfordult a fejedben? Azt hittem, hogy ezt akarod! Hogy ez az álmod, hogy a hangod mindenkihez eljusson. Nem? Ezt mind feladod ezért a doktorért?

    - Nem! Nem adom fel az álmom, mert nem kell! Folytatni fogom.

    - Haha! Azt majd meglátom, hogy nélkülem hogyan! - ezzel intett egyet és elhagyta az épületet.

Ebben a pilalantban éreztem ahogy összecsuklik alattam a lábam. Kairi azonnal kifogott.

    - Nincs semmi baj! Nincs semmi baj! Itt vagyok! - éreztem ahogy a könnyeim utat törének maguknak. Szorosabban fogtam Kairit és mélyen beszippantottam illatát.

     - Őszintén meg kell dicsérjelek Dr. Tendo... - el is felejtettem hogy itt van Dr. Koichi és Kamijo is.

     - Én megyek idehozom a kocsit. - lépett el Dr. Koichi.

      - Én sosem mertem szembe nézni Sakura apjával. Annakellenére, hogy láttam mit tesz a lányával, mennyire alá is becsüli. Féltem tőle... amiért magamat hibáztattam. - folytatta Kami. - Folyton szidtam magam, hogy nem tudok kiállni mellette. Ah! - kiáltott fel. - Jó partnere leszel!

    - Kamijo...

    - Igen, igen! Félre lépek! Legalábbis megpróbálok félre lépni. De... ha valaha is megbántod, velem gyülik meg a bajod!

    - Rendben! - mosolygott Kairi.

     - Kamijo...

     -  Ne haragudj rám, hogy olyan idiótán viselkedtem. Nem volt okom veled úgy viselkednem. - elmosolyodtam, erőt gyűjtöttem magamon és felé fordultam, hogy átöleljem. Kairi is kicsit hátrébb lépett, hogy teret adjon a kibékülésünknek. 

    - Te se haragudj rám!

     - Ne aggódj! Szembe szállunk az apáddal történjen aminek történnie kell. Segítek, most már én is!

     - Köszönjük! - lépett vissza Kairi és most először egészen jó hangulatba kezet fogtak.

Ez az! Ez az! Na jó, most egy ennyinek örülök? Igen! Egy ennyinek örülök! amilyen hangulatba megismerkedtek és néztek egymásra... Nagyon örülök, hogy megbékültek egymással. Végül elhagytuk ezt a helyet. Koichi közbe már várt az autóban:

     - Mi történt? Hogyan kerültél ide? - kérdezte Kamijo.

    - Kamijo szerintem ez nem a legjobb idő...

    -  Nincs semmi baj! - mosolyodtam a barátomra, mire megszorította a kezét.

    -  Őszintén nem sokra emlékszem! Amiután kijöttem tőled elindultam aztán hirtelen valaki hátulról befogta a számat és a következő pillanatban már minden elsötétült. Nem tudom, hogy hogyan kerültem ide...

    - Akkor nem is ismerted a férfiakat? Nem hallottál semmit sem tőlük?

     - Nem voltak ismerősök a férfiak... nem ébredtem fel csak amikor ti itt voltatok már... - mind a három férfi bólogatni kezdett. - Bár ha bele godnolok, egyszer valamennyire a dutatomra ébredtem, amikor kivettek a kocsiból és gondolom a házhoz vittek. - éreztem ahogy Kairi mellettem megfeszül. - Hallottam beszélni őket, ahogy arról beszélnek, hogy végzik a feladatukat.

    - Végzik a feladatukat? - ismételte meg Kamijo.

    -  Valaki arra kérte, hogy elraboljanak?

     - Meglehet!

     - De akkor az illető, nem volt itt.

    - Vagy legalábbis nem akkor, amikor ez a 3 férfi.

     - Mi okuk lehet, hogy elrabolják Sakurát? Oké, hogy válttság díj és sztár de...

     - Nem tudom!

     - De a rendőrök biztos, hogy megtudnak többet. - biztatott Kairi. - És mából elég is volt erről beszélni.

    - Így van! És te se hibáztasd magad! Senki sem számított volna ilyensmire. - paskoltam meg az orrát. Mire elmosolyodott. -  Szeretlek!

     - Szeretlek! - egymáshoz közeledtünk és megcsókoltuk egymást.

    - ooooo! - kiáltottak fel egyszerre a két elől ülő férfi.

    -  Legyetek már tekintettel ránk is!

     - Oh, hogy én sosem gondoltam volna Kairi, hogy ilyen romantikus vagy! 

Kairi szuros tekintete lővelt barátja felé, mire az csak kidugta rá nyelvét. 

Kamijot letettük a lakásánál. De mi nem mentünk haza. Legalábbis Kairi szerette volna ha megvizsgál. Hiába mondtam, hogy minden rendben és ugye megvizsgáltak ott ragaszkodott hozzá. Talán apám hatására is. Így a kórház felé vezetett az utunk. A nővérek barátságosan köszöntöttek és kérdezték, hogy mi történt. De nem meséltük el nekik. Nem kellene ki tudodjon. Bár nem hiszem közölnék a médiával, de sosem lehet tudni, hogy ki hallja meg. Bár azt furcsálták, hogy nincs időpontom Kairivel. De Kairi gyorsan munkára fogta őket és megvizsgáltak engem. Itt is kijött, hogy minden rendben. Kairinak maradnia kellett, mert ugye korábban eljött. Én haza akartam menni, de nem engedett egyedül. Helyette a pihenő szobájukba vitt és megkért, hogy pihenjek. Őszintén az elején próbáltam... de amikor folyton bejöttek és meglepődtek inkább csak telefonoztam. Megnéztem a rólam szólo kommenteket. Valóban ismét ekrestek a rajongóim. Valamit ki kell találnom. 

    - Kérsz valamit? - Yuika lépett be. - Dr. Tendo mondta, hogy tartsak egy kis társaságot.

    - Oh, giazán nem kell. - most túl félt, a történtek után. Persze megértem, de azért remélem, hogy nem akar összekötözni magával vagy valami.

    - Nem gond, most nincs munkám! Szóval.

    - Nincs szükségem semmire! De beszélgethetnénk! - ültem fel és megpaskoltam a mellettem lévő helyet.

Yuika leült. Korábban már beszélgettünk. Kedves lány volt, már gyerek kora óta nővér akart lenni.

   - Minden rendben?

    - PErsze! Vagy Kairi viselkedése fura? - bele kellene menjek valami részletekbe? 

    - Nem! Nem! Én örülök, hogy összejöttek! Nagyon aranyos és szép párost alkotnak!

    - Köszönjük! És te? Mi újság veled és Dr. Koichival?

    - Mi?! - ugrott fel a kérdésemen. Elkuncogtam magam.

    - Ugyan, látszik rajtad, ahogy rá nézel. Ezt már észre vettem amikor be volt feküdve. 

    - Hát... semmi előre haladás... úgy értve, tudom, hogy nem úgy tekint rám.

     - Nem úgy tekint rád, most! De nem azt jelenti, hogy ez nem változhat meg. Ne add fel! Meg kell próbálni!

    - Azt mondod? - bólintottam. - Rendben! Akkor bátrabb leszek! - határozta el magát. - Köszönöm!

    - Nincs mit!

     - Ha bármibe segíthetek...

     - Nem jön össze a munka... és a rajongók aggódnak vagy dühösek.... nem tudom mit kellene tegyek.

     -Hát, ha nem jön munka, akkor miért nem csinálsz te? - értetlenül néztem rá. - Úgy értem kell egy hivatalos fotozás vagy koncert ahhoz , hogy tarts egyet? Múltkor például egy étteremben vacsoráztunk a családommal és egy együttes énekelt ott. Mondjuk nem volt valami nagy ismert... igaz ez lehet nem neked való.

    - Yuika! Ez remek ötlet! Köszönöm! - öleltem át.

     - Komolyan? - bólintottam.

    - Azonnal át is gondolom! Ha nem gond!

     - Nem dehogyis csak nyugodtan!

Azonnal a telefonom után kaptam és keresgélni kezdtem. Tervezgettem. Kairi a nagy munkába kapott el. De nem mondtam el még az ötletemet. Hazamentünk. Másnap reggel pedig egy video felvevéssel kezdtem. Üzentem a rajongóimnak, hogy szeretnék videokat feltölteni magamról, megismerjenek még jobban engem és a mindennapjaimat. Majd feltöltöttem a rajongói oldalamar, arra volt még hozzá férésem. Ezzel foglalatoskodtam az elkövetkezendő napokban. Daichinak tetszett az ötlet és az is, hogy egy több kis helyen fellépjek, így még kzöelebb kerülve a rajongókhoz. Kairi is örült, hogy ismté lendületbe kezdtem. Bár folyamatosan emlékeztetett, hogy ne essek túlzásba. De segített ő is. A rajongóim már tudták, hogy valaki tetszik és közelemben is van. De még nem mutattam be. Kicsit másképp terveztem. Ezt megkell szervezni. De örültek nekem, hogy jól vagyok és virulok , jobban mint eddig. Persze voltak rosszálló kommentek is, de próbáltam őket nem venni figyelemben. 

És így szép lassan letelt 1 hónap. Kairivel az életünk egyenesben állt, támogattuk egymást és éltük boldogan a napjainkat. A szüleim azóta nem kerestek. És nem állították meg a videoimat vagy bármi hasonlót. Most várnak. Ahogy ismerem őket. De örültem, hogy végre a rajongóim hallanak rólam és találkozhattam velük közelebbről is. És jól voltam! Nem ájultam el újból, nem lettem rosszul. Rendben voltam! Bár attól még a vizsgálatok folytatodtak rendszeresen. Kairi pozítiv volt, ahogy én is. Bár a szülemmel is kibékülnék. Belátnák a tévedésüket és akkor minden olyan teljes lenne.

     - Mit csinálsz? - Kairi mögém ült a kanapén.

    - A következő video tartalmakon gondolkozom és kicsit összegzek.

    - Büszke vagyok rád!

Hátra tekintettem, Kairi szelid mosollyal és ragyogó tekintettel nézett rám. Nagyot dobbant a szívem.

    - Történt valami?

     - Csak... annyi minden történt az útobbi időben, hogy egyszerűen rájöttem, hogy nem mondtam neked, hogy büszke vagyok rád!

Mosolyogva hozzá bujtam mire fejét az enyémnek döltötte és megpuszilta a kezemet. Percek teltek el ahogy csendbe ültünk így egymáshoz bújva. Azátn Kairi megfogta a kezem és tenyerével felfele fordította és az estéli fényben másik kezében megycsillant valami, amit a tenyeremben tett.

   - Kairi... - felpattantam. A tenyeremben egy nyaklánc került, egy átlátszó csillag medállal, ami még ebben a halovány fényben is csodaszépen csillogott.

     - Tudom, hogy nem vagyok az érzelmek kimutatásának az embere... de tudnod kell, hogy az érzéseim feléd találkozásunk óta csak erősödnek és soha nem fognak megváltozni. Bármi si történjék én melletted maradok! Segítek neked és vigyázok rád! Soha többé nem engedem, hogy olyansmit kellj átélj, mint a múltkor. Bórzasztóan sajnálom, hogy...

    - Mondtam már... - fogtam arcát tenyereim közé. - Hogy ezért ne hibáztasd magad! Nincs amiért rosszul érezned magad és értem jöttél! Megmentettél! - elmosolyodott.

   - Büszke vagyok rád! Nekem te vagy a csillagom!

    - Ez gyönyörű! Felteszed? - nyujtottam felé a nyakláncot, bólintott. Megfordultam és elvettem a hajam, hogy feltegye.

Ahogy felkerült a nyaklánc csak szorítottam kezemben. Majd Kairi felé fordultam és megcsókoltam. Szeretem! Annyira szeretem! És tudom, hogy minden rendben lesz és minden megoldodik! Ha ő mellettem van! 

Másnap reggel Kairi délután kellett bemenjen dolgozni. Illetve éb vizsgálatra kellett menjek. Együtt mentünk!

    - Annyit surolod azt a nyakláncot, amíg elkopik!

     - Nem tudok be telni vele olyan szép... és tőled kaptam!  De amugy... szerinted tényleg elkophat?

    - Hahaha! Ne aggódj, nem! - kacsintott felém.

     - Kérem! Kérem! Tartsák azt tiszteletben, hogy ez egy kórház! 

    - Mi van itt? - Kairi lestoppolt, felemeltem a fejem,h ogy én is észre vegyem mi történt, amikor megláttam, hogy a kórház előtt riporterek tömege áll. Rokoro és néhány nővér nyugodtan próbálja elküldeni őket.

    - Mi történik?

     - Nézzék az ott Sakura Nanase! - vett észre az egyik és mire ketőtt pislanthattunk volna körül vettek ezúttal minket. - Nanase Sakura! Megmondaná ha igaz a hír?

    - Ki ez maga mellett? Miért jöttek ide? 

    - Fogják egymás kezét, tehát egyértelmű, hogy együtt vannak!

    - Megkérek szépen mindenkit, hogy nyugodjon meg! Egy kórház előtt állunk. - Kairi kicsit előbbre állt, hogy engem védjen.

     - Kérem mondja el ha igaz a hír!

     - Milyen hír?

    - Hogy ön beteg! 

19. rész Rablás

A sebzett szív dala

19.rész Rablás

Kairi:

    -  Mi a baj?

    - Semmi!

     - Ja persze, ezért ülsz már majdnem 15 percbe egy helyben, kezedbe fogod azokat a papirokat és bámulsz rájuk, de a szemed nem jár.

A kezembe tarott lapokra néztem, ezt már elolvastam. Letettem a kezemből és felsóhajtottam.

    - Találjam ki, hogy mi a bajod? Összekaptatok Sakurával mi? Nyugodtan megmondhatod neki ha elege van belőled, akkor hozzám jöhet!

    -Nem vesztünk össze! Megvagyunk, köszi! Nem kell ilyensmi járjon a fejedbe!

    - Csak le ne vedd a fejem... - emelte fel védekezően a kezeit Koichi. - Na de elmondod, hogy mi a gond vagy harapofogóval kell kihuznom belőled?

   -  Sakura még mindig nem talált munkát, bárkihez elmegy visszautasítják azzal az indokkal, hogy nincs ki mellette álljon.

    - Az apja tényleg ilyenre vetemedne, hogy csak azért mert a lánya elfordult tőle, nem ad lehetőséget neki a tehetségének?

    - Hát én sem hittem, amig meg nem hallottam.

    - Bele sem tudok godnolni, mennyi mindent kellett elbirnia Sakurának. Szerencsés, hogy már ott vagy neki.

   - Igen... - valóban nem akarok bele gondolni mindabba, amit Sakura eltitkolt, magába folytott, hog yne kerüljön konfliktusokba a szüleivel. Hogy elviselje az apját és elérje, hogy bizonyítson nekik. Mennyi mindent kellett tennie és ezek csak gyültek és gyültek.

De igaza van Koichinak ezúttal itt vagyok mellette és nem fogok sehová se menni, megtanítom, hogy bizzon magában és mondja el a véleményét, hogy mondjon nemet és értékelje önmagát. Az első lépést megtettük, azzal, hogy kilépett a burkából amit a szülei építettek fel és talpra állt, bár nem gondoltam volna, hogy ezzel egyetemben elveszíti a munkáját. Azaz, nem kap több munkát.

    - Hé, ne aggódj! Biztos vagoyk benne, hogy beindul Sakurának a munka! Hiszen mégis Nanase Sakuráról beszélünk. Rengeteg rajongója van akik számítanak rá és akik kérni fogják. Mert tehetséges. 

   - Ezt én is tudom... csak...

    - Akkor ne aggódj! Amúgyis ha meglát így Sakura, csak még jobban fog aggódni nem? Ne mondd, hogy nem benned bizik?

   -  Igazad van! Össze kell szednem magam. Fel is hívom Sakurát, már Kamijoval beszélnie kellett. Vajon, hogy ment?

    - Oh, milyen figyelmes! Aggódik! Hát, barátom már rád sem ismerek.

    -Hahaha! Nagyon vicces vagy! 

Kikerestem Sakura nevét a telefonomon és hívni kezdtem. Csörög... csörög.... csörög... és a robot beszél.

    - Ez nagyon furcsa ki van kapcsolva a telefonja.

   - Nem lehet, hogy lemerült? 

    - Nem hiszem, mindig figyel arra, hogy fel legyen töltve a telefonja. - még egyszer megpróbáltam hívni de ugyan az lett az eredménye. - Mi van ha türtént volna valami? Ha rosszul lett... és?

    - Nem kell rögtön a legrosszabbra godnolni. Magad mopndtad a múltkor, hogy egyre jobb lett az állapota. Most hirtelen, miért változott volna ez meg?

    - Hát...

    - Dr. Koichi, Dr.Tendo szükségünk van magukra! Azonnal a 2-es szobából a páciens rosszul van!

    - Menjünk!

Lehet, hogy túl godnolom és igaza van Koichinak. Magam bizonyosodhattam meg arról, hogy Sakura jól van, sőt egyre jobban. Lehet csak tényleg nem nézte meg az aggódásba és lemerült a telefonja és kibákültek Kamijoval és vele van. Lejár ez az eset és biztos, hogy keresni fog addig.

    - Szép volt Kairi! - nyújtotta a kezét Koichi, hogy pacsizzak vele. Égnek emeltem a kezemet, de odatartottam a kezem, mire összeütötte kezeinket.

Mr. Fukuda mütéte jól sikerült, keletkezett egy bevérzés, de sikeresen megállítottuk és most már jobban lesz. 

     - Köszönöm fiúk a kemény munkátokat! - lépett be Rokuro. - Hallottam, hogy sikeresen elvégeztétek a műtétet.

    - Jó kis csapat vagyunk, mi? - vigyordott Koichi, csak vállat vontam. Helyette ismét a telefonomra pillantottam. Semmi sms Sakurától vagy hívás. Ez nagyon furcsa! Órák óta nem hallottam felőle.

     - Ha annyira aggódsz érte, akko menj és keresd meg.

    - Még tart a műszakom.

    - Majd leválltalak.

    - Türtént valami?

     - Kairi aggódik a barátnőjéért, mert nem hallott felőle.

    - Sakura? Azt hittem, hogy minden rendben van mostanába vele.

    - Ez gy is van, elment ma, hogy beszéljen azzal a barátjával Kamijo. És úgy volt, hogy szól ha végzett, de nem keresett.

    - Kamijo? Az a fiú, aki annyiszor meglátogatta a kórházba?

    - Igen!

     - Oh, itt van! Épp Misa nővérrel beszélget.

Értetlenül tekintettem rá, majd becsuszztattam zsebembe a telefonom és kifuotttam a folyosóra. A recepciónál ott volt Kamijo, ahogy Rokuro mondta.

    - Én... akkor kösz... Na még ez hiányzott... - látott meg, ahogy közelgek. - Figyelj! El ne kezdj nekem itt mondani! Ne próbálj meggyőzni arról, hogy mennyire jó pofa vagy és, hogy ez van te nyertél. Nem kell semmiféle orr alá dörgölés. Így is rossz napom van!

     - Sakura hol van?

    - Honnan kellene tudjam én, hogy a barátnőd hol van?

     - Hozzád  ment, hogy megbeszéljétek a dolgokat. Hol van? 

    -Valóban eljött hozzám de annak már órák óta. Te, nem tudod, hogy hol van Sakura? Haha! Hát ez meg mégis, hogy lehetséges? Te kellene a legjobban tisztában lenned azzal, hogy Sakura bármikor rosszul lehet, ezzel meg te nem tudod most hol van? Tudtam jól, hogy miért nem vagy neki jó...

Hagytam elmenni a fülem mellett a szavait helyette ismét a telefonom után kaptam és felhívtam. Most már többet csengett... és...

    - Sakura?! Hol vagy? Sakura?

     - Dr. Tendo Kairi? - egy férfi hang?

     - Maga meg kicsoda? Miért van nála Sakura mobilja?

Kamijo közelebb lépett, hogy hallgatozzon.

    - Sakura nálunk van... elraboltuk!

Mintha jég hideg vizzel öntöttek volna le, lefagytam és alig akartam hinni a fülemnek. Mit mondott az előbb a férfi? Ez csak valami rossz vicc. Biztos, hogy rossz vicc... ez nem történhetett meg! Mégis, hogy történhetett meg? Mondja már valaki, hogy ez csak vicc!

    - Adja ide Sakurát a telefonhoz! Hallani akarom Sakura hangját! - emeltem fel a hangom nem érdekelve, hogy a kórházba minden szem rám szegeződik.

    - Gyors leszek, ha kell a lány akkor fizesse ki érte a válltság díjat és hozza el a címre amit elküldök magának. Ha szól a zsaruknak vagy bármiféle rossz lépést elkövet, a lány nem ussza meg szárazon.

    - Adja ide a telefonhoz Sakurát! Hallani akarom a hangját! tudni akarom, hogy minden rendben van e vele!

     - Azt sajnos, most nem tehetem meg. Mivel éppen alszik.

Alszik? Ezek kiütötték Sakurát? Mi a fene történt?

     - Hozzon el 10000000 yen-t a címre. Viszhall!

Ezzel pedig letette.

    - Ki volt ez a férfi? Mi történt? Mi történt Sakurával? - rázott meg Kamijo de nem tudtam válaszolni.

Teljesen lesokkoltam, alig akartam hinnia a hallottakat. Ez nem történhet meg. Ez nem történhetett meg! hogy? Hogy kerültünk ide? Ez... ez mind az én hibám! Az egész az én hibám! Ha Sakurával megyek, akkor ez nem történik meg! Ha ott vagyok mellette, akkor nem történik meg. Francba! Hányszor hallunk ilyent a TV-ben? Hogy hírességeket lopnak el, hogy pénzt csikarjanak ki érte. Dühösen a recepciós asztalba ütöttem. 

   - Ez most akkor tényleg igaz? Elrabolták Sakurát? - kérdezte riadtan Kamijo. - Francba! Ha nem vagyok vele annyira undok! Ha nem küldöm csak úgy el... ez nem történt volna meg.

    - Hívjuk a rendőrséget! - Koichi aki időközben a hangzavarra kijött mondta.

     - Nem! Azt mondták ha szólunk a rendőrségnek Sakurának baja lesz.

    - És akkor mi tévők legyünk? 

    - Mennyi pénzt kérnek?

    - 100000000 yent.

     - Az rengeteg pénz. Nem tudunk annyit összeszedni!

     - Ki kell találnunk valamit, minnél hamarabb!

Összeszorítottam a kezem és neki döltem az asztalnak arcomat összetett kezeimre támasztva. Mit tegyünk? Mit tegyünk? Mit tehetünk? Valamit ki kell talánunk! Nem hagoym, hogy bármi baja essen Sakurának! Megígértem, hogy megvédem! Megígértem, hogy vigyázok rá!  Nem hagyom cserben! Bármi is történjék megvédem Sakurát még ha az is kell, hogy annyi pénzt összegyűjtsek. Bármi si legyen, akkor is megmentem! Tarts ki kérlek szerelmem! Jövők érted!

    - Azt mondta az ember rabló, hogy elküldi a címet? - bólintottam.

    - akkor csak várjuk meg menjünk oda és szbaadítsuk ki Sakurát.

    - Sokkal ravaszabbak szoktak lenni az emberek. Nem hiszem, hogy ennyiről lenne szó. Szerintem Sakurát nem viszik oda.

    - De akkor mégis hol keressük?

     - Sakura telefonjáról üzentek? - bólintottam. - Add csak ide a telefonod? Negtudom keresni, hogy hol van a telefonja.

    - Ahol a telefon, ott vannak az ember rablók és Sakura is! - csapta össze a tenyereit Koichi.

Gyorsan Kamijo kezébe adtam a telefont mire ő sebesen is cselekedett és hamarosan felrémlettek a koordináták.

    - Hát akkor irány! - néztünk oda a fiúkkal. Koichi is velünk tartott, Rokuro elengedte, jobba ha többen vagyunk.

És útközben a rendőröknek is szóltunk. Ha ügyesek vagyunk és óvatosak nem fogják megtudni, hogy intézkedünk és Sakurának nem esik baja. Aj, kérlek ne legyen semmi baja! Biztos, hogy nagyon fél! De uton vagyok szerelmem! Jövők érted!

Egy órával később a város szélére értünk egy kis kunyhohoz. Néhány perccel korábban megkaptam az sms-t az ember rablóktól. Kamijo jól gondolta, nem ez lett volna cím. 1 óra múlva akarnak velem találkozni, tehát sietnünk kell. A kunyhot nem gondozták már évek óta, poros volt és alig állt a lábán. De a fény bentről kiszürődött és nevetés hallatszott. A fiúkkal közelebb mentünk az egyik ablakhoz és benéztünk rajta. 3 férfi ült körbe egy kis asztalt ittak. Sakurát nem láttam. Arébb mentünk a másik ablakhoz, ami még a kunyhonál volt és megpillantottam Sakurát, egy pokrocon feküdt, eszméletlen volt. Megszakadt a szívem, hogy így látom és az egész az én hibám. Ha mellette lettem volna ez nem történik meg.

    - Jól van! Ez az ablak nem túl erős, óvatosan és csendesen ki kell nyissuk, Kairi bemész, Kamijo te itt segítes neki, hogy kijussanak én pedig figyelem a három fickót és jelzek ha történne valami.

Egyetértően bólintottunk. Kissé erőlködve de sikerült kinyitni az ablakot, egy kis zajt csaptunk, de nem figyeltek fel ránk. Gyorsan bemásztam az ablakon és odasiettem szerelmemehez:

   - Sakura? Sakura? Szerelmem! - letérdeltem hozzá és megnéztem az élet funkcióit. Minden rendben volt, csak magához kell térnie! Magamhoz öleltem és megcsókoltam. - Annyira sajnálom!

    - Hé! Jobb ha sietsz! - szólt be Kamijo.

 Gyorsan a karomban kaptam Sakurát és felálltam, hogy visszainduljak az ablakhoz.

   -  Azt hiszem, hogy elkellene altassuk a kiscsajt mielőtt elmennénk... - halltaszott egy férfi hang és hamarosan nyílt is az ajtó. - Hé! Mi a fene?!

És tetten értek minket. Azonnal nekem akart jönni hátat fordítottam neki, hogy Sakurának semmi baja ne essen, mire megütötte a hátamat én meg térde rogytam.

    - Mi történik? - léptek be a társai is. - Ezek meg...

   - Francba! - Kamijo is azonnal beszökött és szembe állt a két férfival. - Azt hiszem harcolnunk kell!

Koichi is be sietett, én pedig letettem Sakurát mögénk:

    - Jól mondod! Most először együtt kell harcolnunk, bármennyire is nem tetszik nekünk!

    - Jól mondod nem tetszik! - szembe néztünk a három férfival, akik tördelték az ujjaikat.

Egymásnak estünk. Mindenki egy egy férfival került össze. Koichit tudtam, hogy ügyes, de meg kellett lepődjek Kamijon. Ahhoz képest, hogy hogy el van kényeztetve ügyesen tud harcolni. Ám a fickók sem voltak vajból, erősen birták az ütéseket és kitartóak voltak. Egyik ütés követte a másikat, esések, kivédések... de végül csak sikerült legyöznünk őket és össze kötöztük hármukat.

Pont ekkor hallatszodott fel a rendőr sziréne hangja. A fiúkkal megkönnyebbülten elcsusztunk a földre:

    - Ez szép volt srácok! - mosolyodott Koichi.

    - Köszönöm, hogy segítettetek, megvédeni a szerelmem!

    - Nem miattad tettem, Sakura miatt!

    - De attól még hálás vagyok neked is Kamijo.

    - Ne hibáztasd magad a történtekért... - meglepődve fordultam feléje. - Sakurával ilyensmi még nem történt meg. Frucsa a helyzet. De nem a te hibád. Folyton mellette nem tudsz lenni. Szerencsére sikerült megmentenünk. És láttam, hogy aggódsz érte és mindent megteszel, hogy biztonságba tudd. A testeddel védted egész harc alatt. - elmosolyodtam, nem is olyan rossz srác ez a Kamijo.

     - Te se hibáztasd. Beszéljétek meg Sakurával a dolgokat. Ne hibáztasd azért, ami megtörtént az érzéseknek nem lehet parancsolni.

   -  Hm... - mosolyodott el. - Tényleg találtok, ő is ezt mondta! Vigyázz rá és ne bántsd meg soha! 

Bólitnottam. Ekkor mocorgás hallatszodott mögülünk Sakura felébredt:

    - Sakura! - siettem hozzája és azonnal átöleltem. - Annyira aggódtam érted!

    - Kairi... - hallottam hangját ahogy remeg, hamarosan zokogni kezdett. Szorosan átöleltem. - Annyira féltem, hogy nem látlak többé... hogy... valami bajod esik

    - Minden rendben! Minden rendben! - miattam, aggódott, mikor ő volt a fickókkal?

Bő percek teltek el, amíg Sakura megnyugodott. A rendőrők elvitték a férfiakat kihallgatni, jött egy orvosi csapat is megvizsgálta Sakurát. Természetesen figyelemmel követtem minden lépésüket és én is megvizsgáltam. Minden rendben volt, szerencsére, úgy tűnik csak elaltatták, de nem adtak semmit be neki.

    - Menjünk haza! - segítettem felállni és átkarolva indultunk ki.

    - Jó estét! Jó estét! - ballagott be Sakura édesapja azzal az aligazgatóval, aki egyszer bent volt Sakurával. 

    - Apa, te meg mit keresel itt?

    - Mi az, hogy mit keresek itt? Elrabolták a lányom! Természetes, hogy jöttem megmenteni.

     - Te is tudtad?

    - PErsze, engem is kerestek a nyavajás ember rablók. Na szép, mit mondjak Dr. Tendo, látom, hogy nagyon jól vigyáz a lányomra, ha sikerül maga mellől elrabolniuk! 

18.rész Mit lehet tenni?

 A sebzett szív dala

18.rész Mit lehet tenni?

Sakura:

 Én nem akartam, hogy ez történjen. Nem akartam kiakasztani Kamijot. Én nem hittem, hogy ennyire ki fog akadni. Miért? Ennyire nem kedveli Kairit? Nem kell töle féltsen és nem kell őt hibáztassa. Kairi nem tett semmi rosszat. Ha valami baja van akkor velem elgyen. Csak nem értem, hogy mi... mit hibáztam? Mit, tettem rosszul? Mivel bántottam meg? Talán tényleg szólnom kellett volna neki, hogy eljövők. De csak alig tegnap történt meg, nem arról van szó, hogy nem akartam elmondani neki.

    - Ne hibáztasd magad!

    - Hmm...

     -Most azon gondolkozol, hogy mivel bántottad meg? Miért huzta fel ennyire magát?

    - Ennyire jól olvasol bennem? - fél oldalasn elmosolyodott. 

    - Magam is meglepődöm, hogy mennyire megfigyeltelek és megismertelek az elmúlt időszakban.

Jól esett ezt hallani, egy kis mosolyt is sikerült az arcomra varázsolnia. 

    - Te tényleg meg vagy lepődve azon, hogy Kamijo kiakadt?

   - Megtudom érteni szólnom kellett volna a történtekről...

     - Csak az este történt. Nem ezért akadt ki.

     - Nem? Akkor miért?

      - Sakura te, mit érzel Kamijo iránt?

     - Kairi, most féltékeny vagy? Ezt nem mondod komolyan! Csak egy barát. Azt hittem, hogy már tisztában vagy az érzéseimmel. - huh.. kicsit ideges lettem. De most miért jön ezzel? Miért kérdez ilyent? Tudja nagyon jól, hoguy Kamijoval barátok voltunk és semmi olyansmi sem volt közöttünk soha. Akkor meg, most?

     - Nem úgy értem. Sosem gondoltál arra, hogy talán ő nem űgyan úgy érez? - összeszűkítettem a szemeimet értetlenül. 

    - Hogy... - ...érted. Akartam kérdezni de aztán bevillant. - Hogy Kamijo szeretne? 

    - Ezen ennyire meg vagy lepődve? Szerintem nagyon jól látszik.

    - De... de... mármint... hát sokszor említették, a média is próbált vele összeboronálni, de nem gondoltam volna, hogy igaz. Sosem mondott semmit!

      - Talán attól félt, hogy elrontja a barátságotokat.

Értelmet nyer amit mond. Hogy miért mindig bosszusan nézett Kairira, hogy miért vitatkozott vele, miért volt ennyire mérges, hogy ittt vagyok mellette. Én... nem akartam megbántani.

    - Minden rnedben lesz! Lenyugszik és akkor megbeszélitek a dolgotokat. De most menjünk! Kapjuk el a rendezőt. 

Bólintottam. Kairi átkarolt és tovább mentünk. Igaza van, hagynom kell most magára Kamijot, megnyugszik és akkor megbeszélünk mindent. Mondjuk most azt nem tudom, hogy fel kellene e hoznom ezt a szerelmet? Megkell beszéljem! Nem kerülhetem a forró kását.

Kairivel nemsokkal később megérkeztünk a rendező irodájához, akinél tegnap voltam reklám forgatáson. Az asszisztense fogadott és bár elsőre nem akart beengedni, végül csak elértük, hogyh beszélhessünk a rendezővel.

    - Ah, Nanase-chan, nem tudtam, hogy megbeszéltünk egy időpontot mára.

    - Nagyon sajnálom, nem akartunk magára törni és hivatlanul jönni. Csak beszélni szeretnénk önnel! - hajoltam meg előtte, ahogy elléptem Kairi mellől.

     - Hmm... újra akarod egyeztetni az időpontot? 

     - Így van! Kérem adjon egy esélyt! - hajoltam meg ismét.

    - Hmm... -sóhajtott fel. - Nanase-chan ez nem fog menni!

    - De, azt ígérte, hogy lesz rá alkalom, hogy megoldjuk.

    - Figyelj nem tudom ha beszélnem kellene erről. De apád ma reggel felhívott. - oh nem.

    - Apám?

     - Igen! Nem tudom, hogy mivel készítetted ki, de nem akar arról hallani, hogy veled dolgozzak.

    - Hogy micsoda? - tényleg megtette! - De...

     - Elnézést kérek, hogy csak így beleszólok, de nem Sakurát szerette volna erre a munkára? Akkor mi köze ahhoz, hogy az apja ezt nem engedélyezte. - nem nagyon tetszett a rendezőnek, hogy Kairi csak így beleszól, eléggé dühösen mérlegelte.

     - Nanase-chant akartuk a munkára, de nem támogatunk egy olyan lányt, aki mögött nem áll egy ügynökség.

     - Ez akkor baj? Szabaduszó nem lehetsz?

     - Szabaduszó? Fiam, nem tudom te mennyire érted ezt a szakmát, de ilyenről szó sincs. Ebbe a szakmába kell valaki mögötted vagy elnyelnek az emberek.

     - Az embert nem a tehetségéért válasszák ki? És azért mert kedvelik az emberek?

     - Haha! Valahogy úgy, de ha ezek az emberek mögött nem állna senki, akkor nem is érték volna el mindazt, hogy ennyien kedveljék.

     - De a tehetséget nem ők adják!

     - Kezdesz idegesíteni!

    - Kairi...- léptem elém és az egyik kezemet a mellkasára helyeztem, hogy lenyugodjon. Nem kellene most összevesszen a rendezővel.

      - Sajnálom! Ez nekem is csöbe vittem a terveimet, ugyanis tényleg Nanase-chant akartam, de nem fog menni. Sajnálom!

    - Kérem, azért gondolja át! - szóltam utána és ismét meghajoltam, de többet nem fordult meg.

Kairi mellém lépett és bátíorítóan a vállamra helyezte a kezét. Nem kellene feladjam. Így van! Nem adom fel! Ezután a következő helyszínre mentünk ami a legútobbi rosszul létem miatt ért véget. Itt Kairi tübbet beszélt, próbálta rá beszélni a rendezőt, hogy legútobbi alkalomat miért is hagyta abba és adnia kellene egy újabb esélyt. De itt is ugyanazt a válasz kaptuk mint korábban. Úgy tűnik, hogy apám intézkedett már a dolgokkal. Bár a médiábba nem jelent meg semmi. Szerintem nem is akarja, hogy megjelenjen. De igaz, ebből neki nem származna haszna. Csak megakar törni. De kairi mellettem van és biztos vagoyk benne, hogy sikerülni fog valami munkát találnom.

    - Sakura! Sakura! - Daichi szaladott felénk, amikor éppen visszaértünk Kairi lakásához.

   -  Daichi, honnan tudtad, hogy itt vagyok?!

     - Miért nem veszed fel a telefonod? Tudod, hogy aggódtam!

    - Ne haragudj, azt hiszem lemerült! Nem akartalak megijeszteni. Honna tudtad, hogy itt vagyok?

    - Kamijotól... - a név hallatára felpattantak a szemeim.

    - Hogy van? Megnyugodott?

    - Akkor köztetek történt valami... sejtehttem volna, hogy mit tudhatott meg. - nézett rám, majd Kairire.- Mindegy! Most nem ez a fontos. Hanem az, hogy elmondd mégis mi történt köztetek apáddal? Miért mondta, hogy minden munkád fel van függesztve ls ne dolgozzak veled?

     - Már ezzel is intézkedet... - persze min vagyok meglepődve? Számíthattam volna erre.

     - Szerintem menjünk fel és ott mindent megbeszélünk! - szólt közbe Kairi, mire bólintottam, Daichi követett minket.

Fent Kairi elkészített egy egy teát mindenkinek, miközben én elmeséltem, hogy mi is történt a tegnapi nap folyamán amiután elválltunk tőle.

    - Komolyan ezt tette?! - döbbent le a történetem végén. - Én ezt nem hiszem el! Ezt... ezt csak úgy nem teheti.

     - De teheti... úgy tűnik megtette. 

     - De ez... nem hiszem el...

     - Hogy ők a szüleim és mégis ezt teszik velem? Ne aggódj, kimondhatod nyugodtan. - hajtottam le a fejem, mire mellettem ülő Kairi meg fogta a kezem. Felé mosolyodtam.

     - Köszönöm szépen Kairi, hogy Sakura mellett álltál!

     - Ezt nincs amiért megköszönnnöd!

    - Sakura, ne aggódj! Nem hagylak magadra! Ígérem, hogy megoldom a helyzetet, beszélek apáddal és...

    - Szerintem ez felesleges!

     - Lehet igazad van... de akkor megoldom, hogy legyen munkád.

    - Nem akarlak bajba keverni.

    - Egyáltalán nem keversz bajba. Ilyenre ne is gondolj! Amióta elkezdtem a karrierem te mellettem álltál, minden egyes hibám ellenére te kitartottál mellettem és sosem engedte, hogy apád kirugjon. Ezt viszonzoni akarom! Sőt nem csak ennyi, Sakura mi barátok vaguynk! - mosolygott rám támogatolag.

    - Köszönöm Daichi!

     - Akkor én megyek is és átgondolom, hogy mi tévők legyünk az elkövetkezendőkben. Talán az elmúlt két munka...

    - Megpróbáltuk de nem akartak meghallgatni azzal a célla, hogy Sakura mellette jelenleg nincs ügynökség.

     - Megpróbálok én is beszélni velük! Gondolom itt jó kezekbe vagy és nem akarsz eljönni hozzánk.

    - Köszönöm szépen, de megvagyok! - mosolyogtam Kairire.

     -Rendben. Akkor majd hívlak!

Ezzel elköszöntünk Daichitól és magunkra maradtunk. Aznap este elfogyasztottuk csendbe a vacsorát, majd egymás karjaiba megnéztünk egy filmet. Egyikünk sem beszélt sokat, mindketten azon törtük a fejünket, hogy mi tévők legyünk. Hogyan kellene munkát szerezzek? Mindenesetre mindent megkellene próbáljak. 

És így is tettem az elkövetkezendő napokban egyik helyről a másikra jártam reélve, hogy valahol meghallgatnak énekelhetek vagy fotozkodhatok vagy akrámilyen munka amivel a rajongoim felé üzenhetek. De nem jártam sikerrel. Mindenhol ugyanazzal az indokkal elküldtek. Nincs ügynökség magam mögött. Kairi amikro csak tudott és nem dolgozott a kórházba elkísért. Cikkek nem jelentek meg a kapcsolatunkról, ez gondolom apám műve volt. Nem akarta, hogy fény derüljön kettőnkre. Biztos minden riport ügynökséget lefizetett, hogy semmilyen esetben sem tegyék közzé a kapcsolatunkat. Ennek ellenére óvatosak voltunk. Először is azért, mert féltem, hogyha valahogy kiszívárog egy rajongóm által például akkor apám mérges lesz és kitudja mit talál ki. Nem akartam bajba keverni Kairit. És ehhez kötödött a második dolgo is, hogy ne legyen kényelmetlen Kairinek, igyekeztema médiától távol tartani. A rajóngok kérdőjeleztek sokat a neten ettől függetlenül, hogy hova tűntem. Ezútta pedig apám sem jelentett be semmit. Nagy volt a nyűzsgés. Daichi is folyamatosan munkát próbált keresni, de visszautasították őt is. Keményen dolgoztunk de semmi. Mondjuk nem ez zavart első sorban. Két hét telt el és Kamijo nem keresett. Hiába hívtam, hiába irtam neki nem válaszolt. 

     - Mi a gond? - lépett mögém Kairit és hátulról átölelt. 

    - Kamijo még mindig nem válaszol. Aggódom...

     - Olyan, mint egy kisgyerek...

    - Ne mondd ezt. Szeretném veled tisztázni a dolgokat.

    - Tudom, hogy folyton ezen töröd az eszed. Akkor menjünk és találkozzunk vele!

    - Talán... az lenne a legjobb, ha csak én mennék. Neked amúgyis be kell menned a kórházba egy gyűlésre, nem?

    - Biztos vagy benne?

    - Persze! - felcsipeszkedtem és szájon pusziltam. - Megyek átöltözök! Majd hívlak!

Az elmúlt egy hétben, Kairi mellettem volt, amire nagy szükségem volt. Erőt adott és bátorítitt. Természetesen a kivizsgálások nem maradtak el és figyelte az állapotom. De a kapcsolatunk folyamatosan mélyült és boldog voltam mellette. 

    - Kamijo! - fél órával később már Kamijo lakásánál voltam és kopogtattam. - Kamijo! Sakura vagyok kérlek hadd beszéljünk! Kérlek! Aggódom érted! Kamijo?!

Egyszer csak hallottam ahogy nyitodik az ajtó és Kamijo kinyitja amazt. Kissé fáradtnak tűnt, borostás volt az arca és rendezetlen a haja.

    - Jól vagy?

     -Szerinted jól vagyok?

     - Kamijo kérlek beszéljünk!  - nem mondott semmit csak arébb léptem.

Beléptem a lakásba. Bent nem volt sehol sem elhuzva a sötétítő. Nem először voltam itt a lakásba valahogy mégis olyan érzés volt, mint igen. Kamijo lakása egy magas épület legfelső emeletén volt. A családja gazdag, mindent megadtak neki. Egy luxus lakást kapott egyik alkalommal a szüleitől. A tetőtér is az ővé ahol egy medence van. Hatalams könyha, ebédlő és szoba társul mindehez. Szépen berendezve az édesanyja által, modern gépekkel és élénk színekkel. Mindig is úgy gondoltam, hogy tükrözi a személyiségét. De most... hogy be volt sötétítve a szoba fakónak tűnt és rendezetlen volt. Papirok hevertek a földön, eltörött egy váza, amiből a víz beszáradt a szönyegben. 

    - Jól van... beengedtelek akkor beszéljünk. Huppant le a kanapéjában. 

    - Kamijo én soha nem akartalak megbántani. Kairival a dolgok csak úgy megtörténtek.

     - Csak úgy megtörténtek? Nem értem! Én mindig melletted voltam, akkor neked most miért kell egy pasas akit hónapok óta ismersz csak?

     - Az érzéseknek szerinted lehet parancsolni? Nem mi döntsük el, hogy kibe szeretünk bele!

    - Én azt hittem, hogy talán előbb útobb... mi ketten... tudod...

    - Kamijo, nekem nagyon fontos személy leszel az éltemeben, mindig. De nem tudom viszonozni az érzéseidet.

    - Az a doktor bekavart.... - szorította ökleit össze idegesen.

    -  Nem erről van szó! - emeltem fel egy kicsit jobban a hangom.

    - Emlékszel, amikor visszautsított? És zokogtál a karjaimban? Összetörtél és ismét rosszul voltál. Szerinted nem tudtam, hogy miatta van?

     - Igen de rájött, hogy ugyanígy érez.

    - Rájött? És ha csak játszik veled?! Ha csak azért kellesz neki, a népszerűséged miatt?

    - Kairi nem ilyen!

    - Oh, nem?! És honnasn tudod, olyan biztosan?

     - Tudom! - néztem szembe vele farkas szemet. - Kairi nem ilyen! Figyelj, csak szerettem volna veled megbeszélni a dolgokat és tisztázni, mert szükségem van rád, mint barátra. Az, hogy Kairi az életemben lépett nem változtatott semmit az iránt, hogy mit érzek irántad. Ha nem lépett volna, akkor sem éreztem volna ugyanúgy... De ha még mindig ennyire makacs vagy és csak szidod Kairit akkor jobb ha elmegyek! - böktem kia szavakat, bár fájt, hogy nem tudtuk megbeszélni a dolgokat. 

 Megfordultam és kissé bizonytalanul nyúltam a kilincsért, arra vártam, hogy felszólal de nem tette. Kiléptem az ajton és ahogy becsukó flben voltam láttam ahogy még mindig a kanapén ül és maga elé dermed. Oh, Kamijo!

Szomorúna értem vissz aaz utácra. Nem hittem, hogy így fog ez a beszélgetés megtörténni. Azt hittem már megnyugodott. De miért kell bántani Kairirt? Ő nem tett semmi! Összetörtem én a szíbét. Nem Kairi! Akkor pedig rám zduítsa a történteket. Oh.... mi jöhet még?

Ebben a pillanatban pedig egy kéz került a számra és az orromra valami erős illatot lélegeztem be ami nagyon csípett de ugyanakkor elálmosított... elsötétült minden.

17.rész A közös út

 

A sebzett szív dala

17.rész A közös út

Kairi:

     - Gyere hozzám! - hangzottak el a szavak az én számból. Igen, én mondtam ki ezeket a szavakat. Nem kell meglepődni. Tényleg tudok mondani ilyent.

    - Hogy micsoda?! - lepődött meg ezeken még Sakura is. Pedig azt hittem, hogy ő már ismer.

     - Nem elég egyértelmű?

     -De... de... de... de, hát... - zavarbajött. 

    - Nem, úgy értem! Nem akarok semmit sem tenni csak...

    - Csak most jöttünk össze. - szólt közben. -  És tudom, hogy ami történt a családommal kicsit meredek, de nem vagyok egyedül nem kell rögtön beleszöknünk... persze ne értsd félre nem az, hogy nem akarnék a feleséged lenni. Igazából  már őszintén megfordult a fejemben... vagyis hát... én... tudod... én... nem is godnoltam volna, hogy neked is jár ilyensmi az eszedben. Örülök, jól esik nekem... én köszönöm... 

    - Hogy mi? - szűkítettem össze értetlenül a szemeimet. - Mit mondtál? 

    - Hát.... nem megkérted a kezem? 

    - Hogy mit csináltam?! - és ekkor tudatosult is bennem a válasz, anélkül, hogy Sakura bármit is mondott volna. Gyere hozzám.... Hozzám jössz feleségül? - Nem! Nem! Nem úgy értettem! Csak... csak, hogy azt mondtad nem tudod ha a menedzserednel van e hely. És... hát... nálam van... nyugodtan eljöhetsz hozzám, ha nem zavar téged.

    - Oooo! OOoooo... -emésztette a szavaimat.  -Hogy hozzá a lakásban?! - pirult el, na ez már az a reakció ami kellett volna. 

    - Hja... - sóhajtottam fel, majd felemeltem a kezem és megsimogattam a fejét. - Nem erőltetlek, de engem egyáltalán nem zavarna. És valami féleképpen az én hibám, hogy ide kerültél.

     - Köszönöm szépen! Akkor elhozok néhány dolgot otthonról, amíg nem jönnek haza a szüleim.

    - Veled megyek!

    - Nem kell magadat hibáztatnod. Már kellett nekem egy löket, hogy kiszabaduljak ebből, mert ez nem volt jó. Köszönöm! - tekintete őszinteséggel sugárzott.

     - Büszke vagyok rád! - huztam magamhoz és átöleltem. - Tudom, hogy nehéz volt és biztos, hogy még mindig úgy érzed... de jól tetted. A legfontosabb, hogy helyre jöjj és élvezettel csináld azt amit szeretsz. Én pedig melletted leszek!

    - Köszönöm! - ölelt vissza szorosan. Sakura erősnek mutatta magát eddig, az volt a szemei előtt, hogy a szülei elismerjék, de közben belül magányos volt és sebzett. - Amúgy a korábbit... - bújt még szorosabban mellkasomban. - Lehetne, hogy elfelejtsük?

Egy pillantra nem is jutott eszemben, hogy mit akar mondani aztán kapcsoltam.... 

    - Eltudom képzelni....

    - Hogy? - emelte fel fejét.

    - Eltudom képzelni én is, hogy te meg én...

    - Én meg te? - hátrébb lépett, hogy arcomba nézhessen.

     - Én meg te tudod....

    - Mit tudok?

     - Hmm.... amit mondtál,.

    - Mit mondtam? 

    - Oh... tudod te, most már ne játszd a tudatlant! - fordítottam el a fejem.

     -De akarom, hogy mondd ki... gyere ne! Légyszi! Mondd ki! Gyerünk!

     - Nem!

     - Légyszi!

      -Nem!

     - Lágyszi!

      - Nem! - ráztam meg a fejem.

Ezzel feladta. Lebigyesztette az ajkát és megfordult, hogy elinduljon. Csukloja után kaptam és visszahuztam karjaimban. Meglepődött.

       - Eltudlak képzelni, hogy a feleségem legyél! 

Hatalmas mosoly terült szét arcán, fél oldalas mosoly rajtam is. 

      - Akkor menjünk!

Löktem kissé meg, mert biztos voltam benne, hogy még ellenne így. Nos, hogy őszinte legyek nem mintha én nem lennék el így. Hah... ha valaki hallaná ezeket a gondolatokat, el sem hinné, hogy én vagyok. De Sakura kihozta ezt belőlem. És boldog vagyok, igen az! Bár remélem, hogy hamarosan rendeződnek a dolgok a szülei között. Biztos, hogy rendeződni fognak nem? Nem tartaná haragba őket. Nem az, hogy bántam amit tettem... ki kellett szakítani Sakurát abból a létből, mert nem volt egészséges. De nem akartam, hogy haragab legyenek. Tudom milyen amikor indulatok vannak a családban... de előbb útobb rendeződnek nálunk is. Szóval biztos vagyok benne, hogy Sakuránál is fognak. Úgy lesz! Rájönnek a szülei, hogy mi volt a gond. Remélem....

Nem lepődtem meg, hogy mekkora házban is laknak. Na jó talán egy kicsit. Nem épp erre számítottam. A két emeletes ház... aminek tetőterén látszik valami kert? Virágos kert? Üvegház... szépoen kivilágítva az udvar és egészen az épületre fokuszálva. Barna épület hatalmas ablakokkal, körülötte lévő bokrok minden egyes szála egyeneletesen egyformára vágva, biztos nehéz találni egyet ami túlnőtt. Márvány lépcső vezet a bejárati ajtóhoz... oh és persze a ház előtt egy márvány szökőkút díszeleg. Sakura átviharzik mindezeken és benyit a házban. Kissé lassabban követem akaratlanul is elidőzök a terepen. Ahogy belépünk a házba egy hatalmas előtér fogad. Fehér padló és halovány sárga fal. Fent egy üveg csillár. 

     - Csicsás mi?

     - Hogy?!

      - Tudom, hogy mindez sok. Nagyon sok.... megvannak itt adva a dolgok.

     - Nincs egyáltalán mit szégyelned. - mosolyogtam felé, mire visszakaptam a mosolyt bár kissé halványabban.

Sakura elindult az emeletre, kicsit tétováztam, amíg vissza nem szólt, hogy kövessem. A lakás többi része is hozta az előkellő formaságot. A szobája jóval visszafogadottabb volt, bár nagy. De tükrözte jellemét, alaposságát. Fehér falak és sötét barna padló, butorokkal. Egy kis kanapé egyik részében és a másikban az ágy, veled szemben ahogy belépsz az iróasztal amin jól kivehető kották voltak. Ez volt a szoba egyetlen zúga ahol kissé rendezetlen volt, másképp rendezett volt és tiszta minden. 

   -  Elnézést kérek a rendezetlenségért! Az iroasztalomat nem engedem, hogy takarítsák, mert a végén még valami elkerül.

     - Takaritsák?

     - Opsz... ne nézz rám úgy mint egy elkényeztetett lányra... tudom, hogy a környezetem nem azt mutatja de...

    - Elhiszem... -léptem oda hozzá és vállaira tettem kezem. - Tudom, hogy mindaz amit elértél nem a szüleid miatt van.

  Kicsit már őszintébben felém mosolyodott, bár még látszott, hogy zavarja megtudtam milyen körülmények között is élt. Sejtettem, nem teljesen így de gondoltam, mikor megtudtam, hogy ki a családja milyen lehet. Amúgyis nem mondhatom , hogy én is kisházból jövők. Sakura elővett egy böröndöt és megtöltötte ruhákkal és dolgokkal amire szüksége lesz. Majd magához kapta a gitárját, amikor elvettem tőle a böröndöt. Ahogy kifele tartottunk összefutottunk egy idősebb kissé őszhajú nővel. Házvezető nő lesz... sejtettem. Sakura felé tekintett kissé szomorúan, nem válltottak túl sok szót, csak megölelték egymást és megkért, hogy vigyázzak rá, majd elhagytuk Sakuráék házát és irány volt az enyém. 

    - Nos, nem olyan nagy, mint a tiéd de...

    - Nagyon szép! Rendezett, amire számítottam is és nagyon otthonos! - mosolygott felém, amikor beléptünk a lakásba és körbe nézett.

    - Ott, a vendég szoba. Szeretnél letusolni? - bólintott, átadtam neki a böröndjét és elkészült a fürdőben.

Felsóhajtva ültem le a kanapéra. Hát ez egy esemény dús nap volt. De minden rendben lesz. Minden megoldódik, a legfontosabb most az, hogy Sakura meggyógyuljon és mindent elfogok követni, hogy így legyen. Inkább bekapcsolom a TV-t és megnézem ha van e valami jó.

    - Kairi! - 10 perc telhetett el amikor a nővérem berobbant az ajtomból.

    - Hányszor mondtam már, hogy kopogtass mielőtt bejössz. Nem a te lakásod!

    - Jól van na, jól van! Most miért húzod fel így magad? Nem vagy itt egy csajjal vagy valami, hogy rátok nyissak... - csaj? 

     - Várj a zuhanyzó hallatszik? .- Na igen Ryukoról meg is feledkeztem. - Ki van a fürdőben?

    - Én...

    - Egy csaj? Kairi te tényleg felhoztál egy lányt a szobádban?!

    - Figyelj hallgass meg! - álltam fel és próbáltam lecsillapitnai, mielőtt még túlpörögne.

     - Kairi, na végre! Olyan régóta akarlak látni egy lánnyal. Milyen? Mesélj nekem! Mit csináltatok? Hogy találkoztatok? Mióta? Remélem nem titkolztál előttem!

    - Ryuoko... várj...

    - Na gyere gyere! mondd el! Gyerünk én...

    - Kairi, végeztem ha gondolod mehetsz te! - ebben a pillanatban pedig kilépett Sakura a fürdő ajtajából haja még vies volt, egy szürke tréning nadrágot visel tés egy sötét kék polót, nyakába törölköző. - Elnézést... - látta meg a nővéremet.

    - Sakura Nanase... - és akkor most kezdődik! - Tudtam én! Annyira tudtam! Nagyon jól tudtam! Ti ketten... tudtam, hogy össze fogtok jönni! el nem hiszem! Az öcsikém Nanase Sakurával jár! - ugrándozott.

    - Hé! Egy kicsit csendesebben még megijeszted! - szóltam rá.

    - Elnézést kérek! Nagyon örvendek a nővére vagyok Ryuoko Tendo! - nyújtotta Sakura felé a kezét aki kissé félénken meghuzodott eddig.

    - Örvendek, emlékszem már találkoztunk!

     -Oh, Nanase Sakura emlékszik rám!

    - Jól van, jól van elég! - fogtam le. - Késő van menj haza!

    - De... de... hallani akarok mindenről... Ne már Kairi!

    - Majd mindent megtudsz! - ezzel pedig kilökdöstem a lakásból. - Ne haragudj a nővéremért!

     - Semmi gond! Kedves lány! - mosolygott felém.

Felsóhajtottam és odasétáltam hozzá, majd arcát tenyereim közé vettem:

    - Nem vagy egyedül! Itt vagyok melletted és itt is leszek! Meggyógyulsz és a hangod elér világszerte! 

    - Kairi...

Lassan közeledtem felé, majd megcsókoltam. Percekig lágyan, gyöngéden izlelgettük egymás ajkait. Majd egy sikításra huzodtunk el... a TV.... 

   - Khm... megyek én is letusolni. - halkan mondta, hogy rendben majd beléptem a fürdőbe. Huh, Kairi csak nyugodtan alig egy napja lakik itt! Megígérted, hogy nem lesz semmi. El sem hiszem, de türtöztetnem kell magamat. Ah, mit csináltál velem Sakura?

Amikor befejeztem a tusolást kiléptem a fürdőből. A TV még ment, Sakura a kanapén elaludt. Végig simitottam arcán. Hosszú napja volt. Karjaimban vettem óvatosan és bevttem a szobában. Majd én is nyuovóra tértem.

Reggel korán kelltem, hogy reggelit készíthessek Sakurának és magamnak. Éppen, hogy megforgattam a tojást kilépett a szobából.

    - Jó reggelt!

    - Jó reggelt! - mosolyodott el, kissé fáradtnak tűnt. Persze nem csodálom.  - Ma dolgozol?

    - Nem! Így tudok neked segíteni!

     -Nekem?

     - Mit akarsz kezdeni a munkával?

     - Elérek mindent lassan!

     - Nem kell egyedül csinálnod, itt vagyok veled!

     - Köszönöm! - puszilt arcon. 

     - Talán el kellene menjünk a két helyre ahol nem fejezted be a munkát.

    - Hát nem is tudom.... apám rendezte a munkát, nekem ehhez semmi közöm.

     - Apád rendezte, de téged akartak. - lehuztam a tojást a tűzről és vele szembe fordultam vele átkarolva. - Tehetséges vagy! Ne hátrálj meg!

     -Rendben.... próbáljuk meg!

Homlokon pusziltam, amin meglepődött. Őszintén én is, nem voltam rég ilyen gyöngéd és figyemes senkivel. De Sakura mellett csak ez jár a fejemben. Hogy mellette legyek, vigyázzak rá és figyeljek rá. 

   -  Gyere reggelizzünk!

Csendben megreggeliztünk, majd mindketten elvégezve reggeli teendőinket elindultunk először is a tegnapi munkához, hogy újra beszéljük. Érződött, hogy Sakura egy kicsit ideges. Megértem. Én is féltem, hogy vajon mi vár Sakurára, ha az apja nem támogassa. Nem azért, hogy nem tehetséges. Ezt sosem kérdőjelezném meg benne. Inkább, hogy mekkor is az apja haragja mit tenne, hogy a lányát visszavigye? Megbántassa? Reméltem, hogy mégis ad teret és nem kell a legrosszabbra gondolnom. Na de én kellett támaszt nyújtsak Sakurának és megnyugtassam, hogy minden rendben. Így megszorítottam a kezét jelezve, hogy itt vagyok, nincs egyedül. Elmosolyodott, felém fordult, kezét az arcára helyeztem, szemeit becsukta, lassan közeledni kezdtem felé és...

     - Sakura! Sakura! - ez a hang? Nem is tudtam, hogy mi hiányzott eddig... 

     - Kamijo? - Sakura megfordult a hang irányába, a park másik irányából Kamijo alakja tűnt fel szaladba. Égnek emeltem a tekintetemet. Mindig olyan jól időzít. - Kamijo, hogy találtál rám?

     - Csak éppen erre jártam! Te mit keresel itt? Voltam nálatok és elmondták, hogy eljöttél otthonról. Mi történt? Jól vagy? - felé nyújtotta a kezét, de kicsit előbbre álltam.

    - Neked meg mi bajod?

     - Nem szeretném ha ilyen közvetlen lennél a barátnőmmel.

     - A barátnőddel?! - mondta, mintha valami nagy képzelet szüleményt hallott volna. 

Végig nézett rjatam, majd Sakurán és tekintete megállapodott az összefonodott kezünkön:

     -Ez mégis micsoda? - mondta dühösen. - Sakura, mi történt? Emiatt az orvos miatt mentél el otthonról? Mit mondot tneked? Mivel vert át?!

    - Hé! Én nem verném át semmivel sem!

     - Te csak ne szólj bele, nem tőled kérdeztem! - már megint kakaskodtunk egymás fölött.

      - Fiúk el ne kezdjétek megint! állt kettönk közé Sakura. - KAmijo, Kairinek semmi küze ahhoz, hogy eljöttem otthonról. 

    - Mi történt? Miért nem szóltál? Hol aludtál az este? - de amint feltette az útolsó kérdést meg is jött neki rá a válasza. - Nála? - mutatott rám. 

    - Kairi csak felajánlotta, hogy huzodjak meg nála, miután apámmal összevesztem.

    - Apáddal? Mi történt? Sakura nem értek semmit... kérlek mondj valamit! Engem ismersz a legrégebbről, hát akkor miért nem nyilsz meg nekem? Miért választod előbb, őt mint engem?! - megragadta a karját és kicsit erőszakosabban rángatta.

    - KAmijo!

     - Ereszd el! ÉS beszéljétek meg nyugodtan! - tettem a karjára kezem.

    - Nem elmondtam, hogy te ebbe ne szólj bele. - rántotta le a kaorm, de ezzel az indulattal ismét megfogtam a gallérjától fogva. 

    - Sakura nem tett semmi rosszat azért, hogy te így viselkedj vele. Beszélj szépen!

     - KAiri, kérlek engedd el! Kairi... - tette karomra kezét Sakura. Dühösen rá néztem Kamijora, majd elengedtem. 

    - Én ezt nem értem... nem értem, hogy.... hogy lehet.... ah! - idegesen a levegőbe rugott KAmijo, majd hátat fordított nekünk és elviharzott.

    - KAmijo! Kamijo!

    - Hagyd, le kell nyugodjon!

     - De... de...

Tekintett felém szomorúan, de csak magamhoz huztam és átöleltem. Előbb utóbb ennek is megkellett történjen. Nehéz valakit visszautasítani, de mint hitegetni. Elfogadja ő is.