23.rész Én döntöttem

A sebzett szív dala

23.rész Én döntöttem

Kairi:

   - Huh... - fáradtan léptem az ajtom elé. Alig vártam, hogy haza érjek. Nem volt egy egyszerű műtét, de sikerült. Minden a legnagyobb rendbeb ment. Alig várjam, hogy kifeküdjek a kanapén.

Már épp a kulcsot tettem volna be a zárba, amikor nővérem rontott ki.

    - Kairi csak, hogy hazaértél. 

    - Neked meg mi a bajod?

      - Vitatkozást hallottam.

     - Mi? Semmi féle pletykára nincs most kedvem. - forditottam el a kulcsot 

     - Nálad hallottam! - megtorppantam.

    - Nálam?

     - Egy férfi hang volt és Sakura hangja. A férfi nagyon keményen beszélt vele, amiért ilyen helyzetbe hozta Sakura őt. Hogy így tudodott ki minden...

Ez csakis az apja lehet. 

     - Sakura! - berobbantam a lakásba de a nappali üres volt. A szobába siettem de azt is üresen találtam, ahogy a fürdőt is. Nem hiszem el. Nem hiszem el!

    - Kairi hová mész?

    - Visszahozni Sakurát!

Ezzel meg kirohantam a lakásból. Szóval csak felbukkant és letámadta Sakurát. Erre egyáltalán nem gondoltam. Na jó talán igen... De ennyi ideig csendbe volt. Akkor miért pont most? Miért miután ennyi idő eltelt? Mi volt ezzel a terve? Talán nyomás alá akarta tenni Sakurát. Igen, így akkor vissza kell kényszerüljön, hogy menjen hozzá. Biztos hogy ez volt a terve. Ah! Már megint nem voltam ott Sakurának, amikor kellett volna.

    - Uram, hova akar menni?! - berobbantam az ügynökséghez és kérdezés nélkül az iroda felé vettem az irányt. Az egyik recepciós nő követett. - Uram van időpontja? Uram nem mehet csak úgy be? - fogta meg a karom de kirángattam. 

     - Hol van Sakura?! - törtem be Mr. Nanase irodájában.

     - Hogy mer csak így betörni?  -  ugrott is fel székéből és szemei villámokat szortak.

    - Nagyon sajnálom uram én megpróbáltam megállítani! - hajolt meg a recepciós hölgy.

     - Semmi gond Minami, elmehetsz. - szólalt emg az édesanyja, akinek úgy tűnt, hogy kisirtak a szemei. Dühösen méregette férjét. - Kairi kérlek nyugodj meg és beszéljünk. - meglepődtem, igaz, hogy ő sosem volt annyira ingerült mint a férje, de akkor is még ilyen kedvesen nem szólt hozzám. Történt valami?

     - Hol van Sakura?

     - Miért kérded tőlem, hogy hol van Sakura? Elhagyta a családját és veled ment el! - került meg az iroasztalt az apja és megállt szembe velem. Tekintély várt el minden egyes mozdulatával, de nem iejedek meg. Sakura a legfontosabb nekem most és segítenem kell rajta.

     - Ne hazudjon nekem! Tudom jól, hogy járy a lakásomon és veszekedtek. Hol van Sakura? Hova vitte?!

    - Jártál Sakuránál? - lepődött meg az anyja. - Mi mindent titkolsz még előlem, Kotaro!

    - Jártam, igen, hogy megkérdezzem mi ez az prültség ami kering róla. De nem veszekedtünk...

    - A nővérem hallotta önöket.

    - Azt viszont már nem hallotta, hogy a segítségemet ajnálottam fel neki.

      - Ha nem mondja meg hogy hol van Sakura, magam megyek megkeresni ebbe az épületben.... és tudnia kell, hogy haza viszem bármi áron!

    - Hahaha! Tényleg ennyit érne? Miba keveredett.. az egész ország a szakmaiságát kérdőjelezi meg. OTt vannak az utcán, minden egyes lépésénél a riporterek, az otthonánál, a kórház környékén. ÉS tényleg tovább akar menni?

    - Abban a pillanatban, hogy eldöntöttem Sakurával leszek ezekre mind felkészültem.

    - Erős szavak. De nem tudod irányítani.

     - Nem lesz baj! Megoldodik! LEfognak szonki hamarosan erről.

    - Azt hiszed? Nem sikerült eddig, miért gondolod, hogy ezután fog sikerülni.

     - Sakurával akarok lenni, ezt eldöntöttem bármi is legyen. Ezen semmi sem változtathat. Átlépünk mindenen együtt.

     - Sakura nincs itt! Nem ment haza és nem jött az ügynöskséghez is.

    -  Hallgass! 

     - Nem hallgatok! Eleget hallgattam. Hát nem látod, hogy mi műveltünk? Nem szenvedett eleget a lányunk? Ez a fiú mellette állt, felé nyújtotta a kezét, amit mi egyszer sem tettünk meg. Elég volt! Elegem van! Innen kezdve kezdesz amit akarsz én a saját utamat fogom járni.

    - Haruka!

     - A lányomat meg kell becsülnöm. Kairi, nem tudom, hogy hol van Sakura ide nem jött biztosíthalak.

MEgköszöntem Mrs. Nanasenak és kiszaladtam az épületből. Ha nem jött ide? Akkor hol van? Telefonomhoz kaptam és megcsengetem, de nem válaszolt. Ismét megpróbáltam, de ugyanaz volt az eredménye. Elkezdtem szaladni az uton, hogy megkeressem. Biztos, hogy megijedt az apjával való beszélgetés után. Mellette kell lennem! Megkell találnom! OTt kell lennem vele! Sakura, merre vagy?! Sakura! Jobbra, balra... nincs sehol. A park ahol sétálni szoktunk? Nincs. Az étterem ahol ettünk a múltkor és azt mondta, hogy szerette. A park ahol összejöttünk? A lakás környékén sincs sehol... Kétségbeesetten fordítottam jobbra, balra a tekintetemet de nyomát sem láttam Sakurának. 

Aztán egy pillanatban sms érkezett. "Nagyon sajnálom, nem szeretném ha az életedbe azzal kellene küzdj,h ogy nincs magánszférád, hogy kényelmetlenül érzed magad, mert ott vannak a nyomodba. Ne mondd, hogy nincs így mert így van. My alright sky, dalt neked irtam a kórházba, kérlek hallgasd meg egyszer egysze rám gondolva."  Egy zene volt hozzá csatolva. Azonnal megnyomtam a hívás gombot, de nem vette fel a teleofnt. Sakura! 

Az ujammal vénetlenül elinditottam a zenét és Sakura gyönyörű hangja felszólalt. Végig futott borzongás az egész testemen. Ez a hang amibe beleszerettem. Sakura, megtalállak!

Daichihoz mentem legelőször, hátha tud valamit.

    - Nem éred el Sakurát?!

   - Igen. Az apja megjelent a lakásomon és összevesztek.

    - Összevesztek? Huh... gondolhattam volna. Túl csnedes volt a helyzet, előbb útobb megkellett jelenjen és kérdőre vonja Sakurát. Nem ül tétlenül.

    - Akkor nem keresett téged.

    - Nem! - rázta meg a fejét. - Várj megpróbálom felhívni! - emelte is rögtön a füléhez a készüléket. Egy csengés... két csengés... a lábam közbe toporgott... - Nem veszi fel! Hova tűnt ez a lány? Ilyent sosem csinál! 

    - Daichi, elhoztam neked a múltkor elkért könyveket... - jelent meg ebben a pillanatban Kamijo egy szatyorral az ajtóban. - Mi ez a nagy összejövetel? - lepődött meg, hogy engem is ott lát. 

    - KAmijo! Nem beszélté Sakurával az útobbi 2 órában? 

    - Sakurával? - huzta össze szemeit. - Nem! Miért? Nehogy összekaptatok volna?

    - Nem! Az apja megjelent a lakásomon és összekaptak. Nem tudom, hol van Sakura.

    - Az apja? Elvitte Sakurát.

    - Nem voltam nála, nincs ott. Nem érem el. Tényleg nem beszélt veled?

    -Nem! - ő is azonnal előkapta a telefonját és hívni kezdte Sakurát. De neki is csak csengett, csengett és nem vette fel. - Hol ez a lány?

    - Nincs ötleted, hogy hová mehetett? KErestem a közös helyeket, amiket említett nekem, mesélt róluk de sehol nem találtam.

     - Hmmm... nem tudom, hogy hova menne ilyen helyzetbe.

     - Én sem! De van egy sejtésem, hogy nem olyan helyre, ahol megtalálnánk. - állapította meg Daichi.

    - Mi lenne ha én hívnám fel? - tette fel a kérdést Aoi és Daichi mögül kilépett.

      - Miért venné fel neked? És nekem nem? - kérdezte Daichi.

     - Ez csajos dolog! - forgatta a szemeit és belépett, hogy elvegye a telefonját, majd vissza is jött, már a telefonnal a fülén.

Egy csengés... két csengés... három csengés...

    - Sakura? - és felvette... kezem automatikusan lendült és illetlenül elvette a telefonját. Bocsánatkérően meghajoltam.

    - Sakura? Hol vagy? Miért mentél el? Sakura...?

    - Én csak... én nem akartam, hogy az életed ennyire zűrös legyen. - kissé síró hangja, szomorú.

     -Az életem egyáltalán nem lett zűrzavaros, azzal, hogy te beléptél csak szebb lett. - Kamijo hányást imitált, Daichi és Aoi átölelték egymást és elmosolyogtak. - Mondtam, hogy minden rendben lesz! Nincs amitől félj, együtt megoldjuk. És mondtam, hogy ezzel is felveszem a harcot. Attól, hogy amédia itt van... 

     - Ne mondd, hogy nem zavar. Látom rajtad...

    - Új dolog, ne várd el, hogy rögtön megszokjam. IDegesítőek, de attól nem akarnék elvállni tőled. MEgoldom, megszokom, segíts nekem ezzel megbirkozni és én pedig hadd, hogy támogassalak téged.

    - És a betegségem?

     -Neked nincs semmi féle betegséged! Hát nem látod, hogy az útobbi időszakban az eredményeidet?

    - Te vagy az orvosom...

    - És? Jól van ha nem akarod, hogy én legyek akkor megkérem Rokurot, hogy vegyen át. De ha nem hiszel nekem, higgyél magadnak, hát nem jól voltál az elmúlt időkszakban?

    - Kairi...

Hirtelen egy hangos zene hallatszodott... ez olyan ismerős, egy reklám.

    - Mennem kell!

    - Sakura? Sakura?

    - Mi törétnt? Mit mondott?

     - Csak nem birod, mi a médiát? - szurosan Kamijo felé tekintettem. - Miért nem gondoltál bele, hogy ő, hogy érezhet?

    - Gondoltam...

    - Hát, enm úgy tűnik.

    - Fiúk, ne most kezdjetek veszekedni! Megtudtad hol van?

    - Hallottam a Shime reklámot...

    - Shime reklám?

    - De azt most csak egy helyen adják...

    - A Shibuya kereszteződésnél. Azonnal odamegyek!

   - Megyek éééén... mi a bajod, Aoi? Miért ütöttél meg?

    - Jó utat! Kívánom, hogy oldjátok meg a helyzetet! - mosolyogtt felém Aoi, nem véve tudomást Kamijoról.

    - Köszönöm!

 Gyorsan lesiettem a kocsimhoz, bepattantam és el is indultam Shibuya kereszteződéshez. Sakura... megint nem volt elég figyelmes veled. Beszélhettem volna és megoszhtattam volna a gondolataiamat, hogy ne aggódj értem. Sajnálom! Nem vagyok jó barát! De ez ezntúl megváltozik. Figyelmeesebb leszek. Minden rendben lesz! Mert én eldöntöttem, hogy veled leszek! Nem kell félj! Ez soha nem fog megváltozni. 

Negyed óra elteltével megérkeztem. Leparkoltam és kiszállva a kocsiból szlaadásnak eredtem. Hatalams volt a tömeg, nem mintha másra számítottam volna.  Át vergőtök a tömegen Sakurát keresve, jobbra, balra az út másik felén... De sehol sem látom. Mire már azt hiszem, hogy őt kapom ki a tömegből kiderül, hogy nem. Sakura, hol vagy? Kérlek! Kérlek!  Becsukom a szemem, mélyen beszivom a levegőt. Nem ment el innen. Biztos, hogy itt kell legyen. Valaho a környéken. Hangos reklámok újra és újra lejátszodnak, a jelző lámpák fel fel hangozdtak, az emberek nevettek és beszélgettek igyekezve egyik részről a másikra. Aztán hirtelen... meghallottam egy ismerős dallamot. Kipattantak a szemim és átsiettem az út másik felére, követve a dallamot és a hangot ami felcsendül. Ez a hang mindig betölti az egész szívemet csordultig. Ez a hang... nekem sokat jelent. Az a személy, akié ez a hang sokat jelent. De mégis egy gond van vele. Mintha kicsit bánatos lenne...

Befordulok egy kis utcán, egy kisebb tömeg áll körül valamit, vagy éppen valakit. Akit keresek. Előbbre vergődöm és megkönnyebülten fellélegzem. Sakura ott ül a tömeg közepén, kezébe gitár és a My algirht Sky számot játsza. Amit nekem írt. Emlékszem, mikor Koichi ezzel viccelődött és kiderült, hogy tényleg nekem irta. Szép! Csodaszép, ahogy ő is! 

Ha körbe nézel a tömegen, akkor látod, hogy mindnekit meghatott, a bánatos hangulat csak erőteljesebbé tette a dalt, mintha valami olyan után vágynál ami nem biztos a tiéd. Pedig Sakura, én a tiéd lettem.

A dal véget ért, a közönség tapsolt. Néhányan oda is mentek, hogy képet készítsenek vele és autogrammot kérjenek. Sakura mosolyodva elfogadta kérésüket, bár ott bujkált a szomorúság benne. Amikor a tömeg eloszlott, Sakura eltette a gitárját és tovább akart állni. De oda léptem és megfogtam a csukloját.

    - Kairi... - lepődött meg. 

Elmosolyodttam és magamhoz árnottam, hogy átölelhessem.

    - Itt vagyok! Eldöntöttem, hogy veled leszek, bármi is történjék! Média ide vagy oda. Nem számít! Amíg veled vagyok, addig vagyok teljes. Te nem? Ne dönts helyettem, ha én jól vagyok akkor kérlek ne lépj le tőlem. Ne dönts a helyemben. Beszélj velem! Mondd el, hogy aggaszt ez és mit gondolok róla.

    - Kairi... - hallottam, ahogy elfull a hangja, sírás tört rá. Szorosan belém kapaszkodott, mintha attól tartna ez csak látomás. - Sajnálom! Én... sajnálom...

    - Nincs amit bocsánatot kérned! Én is lehettem volna őszintébb és nyugtathattalak volna. Ne haragudj! Hibáztam. Beszélnem kellett volna neked, mert tudhattam, hogy ez téged aggaszt. De ez megváltozik.  Szóval, mindketten beszéljünk arról ami a szívünkben van. Rednben? Ne szaladj el! MEgbeszéltük, hogy együtt megyünk, hogy segítek neked és te is mellettem maradsz. Akkor most miért döntöttél magadtól?

Megtörölte szemeit és felnézett rám... megcsókoltam.

    - Apád miatt jöttél el?

    - Az is...

    - Az is...? 

    - Édesanyád meglátogatott. - anya? - Elmesélte, hogy mi történt Minorival és miért is aggódnak érted.

    - Huh... - kifújtam a levegőt. - Sakura a kettő, nem ugyanaz. Neked az állapotod javul. Nincs amitől félj. Kérlek ne állíts fel magadnak teoriákat.

    - Sajnálom!

     - Ne kérj ennyi bocsánatot! - öleltem ismét magamhoz. - Oké, lejárt. Menjünk haza és beszélgessünk. Minden rendben lesz! Rendben?

Vártam választ, de nem jött...

   - Sakura?

Helyett azt éreztem, hogy Sakura keze gyengédebben fog, majd le is esik rólam...

   -  Sakura! - és Sakur már ájultan volt a karjaimban.