A sebzett szív dala
22.rész Elszakadni?
Sakura:
- Hogy mit mondtál?
- Ugyan ne tegyél, úgy mintha nem hallottad volna. Nem játszodjuk el újra a dolgokat! Amúgyis mit vártál volna? Egy hírességgel? Hát nem tudod, hogy ők milyenek? Mekkora fej fájást fognak okozni...
- Apám kérlek elég!
- Nem, végig mondom ha akarod ha nem!
- Mr. Tenod biztosíthatom, hogy szeretem Kairit és a karrierem nem fog a mindennapjaiba gondot okozni.
- Biztosíthatod? Na persze! Az elmúlt napokba a hírek ahogy keringtek óta... a szégyen, ahogy megkerestek és megkérdezték, hogy tényleg összejött e a fiam egy beteggel...
- Na jó ennek semmi köze Sakurához! Ha valami bajod van velem akkor azt nekem mond el.
- Nem gondolod, hogy szégyent, hoztál ránk? A családunkra! - Kairi nem sokat beszélt a családjáról, már szerettem volna megismerni, de mindig csak annyit mondott, hogy normális család. Mindannyian orvosok, sőt apjának saját kórháza van de nem akart soha ott dolgozni, hogy ne legyen a szülei árnyékában. Apja szigorunak tűnt, tekintélyt követelőnek minden egyes pillanatban.
- Már mindent elmondtam korábban. És már felnőtt ember vagyok, az hogy kivel akarok lenni rám tartozik. Sakurával akarok lenni és ezt semmi sem változtathatja meg! - Kairi...
Az apja mérgesen össze szűkítette a szemeit.
- Apa, szerintem nem ez a legmegfelelőbb hely és idő sem, hogy ezt megbeszéljük. - Kairi nővére előbbre lépett és intett az apjának.
- Én elmondtam amit akartam. - Kairi érdes hangja visszhangzott a zónába szerencsére Daichi már eloszlatta a tömeget és riportereket. Tekintete villám gyorsan Kairiről, rám tévedt. Meghökkentem és egy kis lépést tettem hátrébb. Kairi még jobban takarni próbált. - Nem vagyok benne ebbe a kapcsolatba. Erről nem változtatom meg a döntésem. Nem értek vele egyet és kész!
- Én pedig nem engedem el ennek a nőnek a kezét! - vágott vissza Kairi.
Apja dühösen kifujta a levegőt, majd hátat fordított nekünk.
- Megyek, Kairi megpróbálok beszélni vele. - sietett utánuk Kairi nővére.
- Nem lesz semmi baj ne aggódj! - fordult felém Kairi. - Csak szurja az orrát, hogy még mindig nem a családi kórházba dolgozom és ezzel próbál visszavágni.
- Kairi...
- Nem választ el senki! - nézett őszintén és határozottan a szememimben. - Ilyen meg ne forduljon a fejedbe. Nem fog megtörténni soha! Megbeszéltük együtt megyünk tovább, nincs amitől félnünk vagy szégyenkeznünk.
Nagyot nyeltem és bólintottam. Szorosan karjaiba zárt. Az akkori vacsira elmaradt. A hangulat megfagyott. Bár Kairi úgy tett mintha mi sem történt volna, az elkövetkezendő napokba. Én nem tudtam elfelejteni a történteket. Az apja nem egyezett bele a kapcsolatunkba. Nem tetszem neki. Mit tehetnénk? Mi legyen ezután?
- Nos? Mire lenne kedved hétvégén?
- Nekem mindegy! - vontam vállat, Kairi a konyhába tevékenykedett miközben én a kanapén ültem.
- Elmehetnénk ebédelni, vagy szeretnél vásárolni? Esetleg menjünk egyet kirándulni? Nem is voltunk azt hiszem együtt, kettesbe semerre. Mindig is szerettél volna nem? - mosolyogva felém fordult, majd oda sétált és leguggolt megfogva kezeimet. - Mit szólsz?
- Jó ötlet...
- Hah... - sóhajtott fel. - Sakura... Már több mint egy hêt eltelt és még mindig apám szavain csüngsz?
- Én... Csak...
- Megnyugszik és minden rendben lesz, ne félj!
- Nem tudom... Szerintem csak jobban felhuztam amióta a média őket is keresi.
Kairi már nyitotta is szólásra a száját, amikor megszólalt a telefonja. Elnézést kérve arébb lépett. Alig néhány szót válltott majd visszafordult
- Lecsillapodnak. Most be kell mennem egy műtétre, majd jövők. - homlokon puszilt és elindult elkészülni. - Addig gondold át, hogy merre mennél szívesen.
A média annak ellenére, hogy megadtuk a válaszokat nem szállt le rólunk. Megjelentek a lakás körül, a kórháznál, apámnál és Kairi szüleinél is. Daichi amennyire csak tudott segített nekün,k próbáltam leállítani őket de nem tágítottak. Bár tudtam, jogy Kairi nem mondja ki tudtam, hogy ez gondot okoz neki és kényelmetlen.
Mikor fog vêget érni ez az őrület? Mindenkinek gondot okoztam. Máskor is voltak hirek és csüngtek rajtuk de nem ennyit. Most mi a különbség ezen? Miért kell ennyit ezen el lenni? Mi ebben az akkora hír? Nem lehetek együtt azzal akit szeretek? És ha az orvosom volt? Akkor mi van? Ezzel egyáltalán nincs semmi baj. Semmi rosszat nem tettünk. Így van! Semmi rosszat nem tettünk. Minden rendben lesz! Mindennek rendben kell legyen. Ahogy mondta Kairi is a szülei is elfogadnak... Sőt elfogadtatom magam velük. Biztos, hogy megfognak kedvelni. Talán meg is kellene látogatnom őket. Készíthetnék egy kis ajándékot nekik. Igen, ez lenne illendő. Biztos zavarta őket, hogy nem jelentettük be nekik média által tudták meg. Nem volt szép dolog. Beszélnem kell velük és bocsánatot kérnem. Igen ez a legjobb megoldás. Ha visszajön Kairi akkor beszélek vele, hogy menjünk látogassuk meg őket. Tegyük meg a tiszteletünket mert ez nem volt szép. Igen ez lesz a legjobb megoldás. Hmmm, mit is vehetnék?
Sőt mi lenne ha Kairiékhez mennénk hétvégén. Megnézhetném, hogy hol nőtt fel. Vagy hívjam el a szüleit is egy kis onsenre? Na jó azt talán még korai. Fura helyzet lenne. Valami másra kell gondoljak.
Kairi már 15 perce lehetett elmenve amikor kopogtattak.
- Mrs. Tendo... - láttam meg a küszöbön.
- Üdvözöllek? Bejöhetek?
- Öhm... persze! Jöjjön csak! - léptem odébb, mire belépett. - Kakéiri a kórházba kellett menjen egy műtétre, egy ideig nem jön haza.
-Nem hozzá jöttem! Hanem hozzád. Szeretnék veled egy kicsit beszélgetni.
- Értem. - ez egy kicsit meglepett. Leült a kanapéra. Na de ne most fagyjak le, meg kell mutassam, hogy nincs amiért aggódjanak és szeretem a fiúkat és nem okoznék sosem neki gondot. - Kér egy kis teát? Kávét? Narancslevet?
- Egy kis vizet! - vizet, igen! Azt nem kérdeztem.
Gyorsan a konyáhba léptem, kivettem egy poharat és vizet töltöttem bele, majd odaléptem Kairi édesanyjához. Édesapjához képest, egy csendes, kifinomult, apró hölggyel találkoztam.
- Már régóta lakhatsz itt ha ennyire ismered a járást... És látok új dolgokat amik nem Kairi stilusai. Még erre is rá vetted.
- Hát csak egy kicsit. Nem akartam, hogy azt érezze felülkerekedek a lakásába.
- Igazán kedves a fiamtól. Nem tudom mikor volt útoljára, amikor valakinek ennyi mindent megengedett.
Elmosolyodtam és leültem mellé. Ez jól esett, hogy ilyen tudtam elérni Kairinál.
- Segíthetek valamiben?
- Ne haragudj a férjemre, hogy annyira letámadtunk téged korábban.
- Semmi gond. Megértem a kapcsolatunkról nem beszéltünk még önökkel, hirtelen érhette.
- Meg kell értened, hogy aggódunk a fiúkért.
- ASszonyom, tudom, hogy járnak minden féle pletykák a hírességekről, kényesek, fent tartsák az orrukat és tudom, hogy talán nem én kellene mondjam de nem ilyen vagyok. Biztosíthatom!
- Ezt elhiszem, ilyent nem gondoltunk rólad. -halovány, kedves mosoly bujt meg ajkaiban. - Bár tudom, hogy a férjem ezt is említette. De láttuk a munkásságod, hallottunk téged gyönyörű a hangod és te maga is az vagy. Elképesztő miket értél el és mennyire szeretnek is az emberek.
- Köszönöm.
- Nem gondoljuk, hogy rossz ember lennél.
- Akkor a média? Igen tudom, az elején nyomulosak és ellepik a magánéletet de mindent elfogok követni, hogy ez ne akadályozza a mindannapjait és minél hamarabb leszálljanak erről a témáról és meghagyják a magánéletünket. Már épp korábban beszéltem Daichival, a menedzsremmel is erről és...
- Ez sem... aggódunk persze, ezekért is de nem ez a fő ok.
-Nem?
- Nem. Tudod, hogy volt egy komolyabb kapcsolata korábban vele?
- Minori-val, igen.
- És azt is tudod, hogy mi történt közöttük? - megráztam a fejem. - Rengeteg időt töltöttek együtt. Együtt végezték el az egyetemet és együtt kezték el a munkát is. Kairi egészen addig még senkivel sem volt ennyire nyitott és szelid. - hát ezt már így hallotgattam, de mégis kicsit motoszkált bennem valami tőle. - Ám Minori beteg lett és lekerült az ágyba, komában.
- Tessék?
- Igen! Valami nyomta az egyik idegét az agyában és... egyik nap elájult, majd nem ébredt fel. Kairi éjjel nappal mellette virrasztott, alig evett, alig aludt. Próbálták megmenteni Minorit, de már nem lehetett. - ez... ez volt? OH! És én mi mindent a fejéhez vágtam! Nem hiszem el!
Könnyek gördültek le az arcomon. Ez mennyire nehéz lehetett Kairinek.
- Mindezek után Kairi bezárkozott, a munkájána temetkezett. Szigorubb lett önmagához és másokhoz is. - hát ez volt, ez volt mindennek a hátterében. Oh, el nem hiszem! Mi minden ment keresztül, Kairi... - Biztosítani tudod, hogy meggyógyultál? Hogy jó uton haladsz és nem lesz rosszabb?
- Én...
- Tudom, hogy Kairi az orvosod és a kollegái is csekkolják az állapotod, de bizots, hogy minden rendben lesz? Nem birnánk elviselni, ha Kairi ismét valami hasonlón menne keresztül. Kérlek! Gondold át!
- Én... - az édesanyja megfogta kezeimet és kérő tekintettel nézett felém. Nem tudtam megszólalni, egyszerűen a torkomon akadtak a szavak.
- Nem akarhatod kitenni Kairit valami ilyensminek újra, ugye? Nem akarhatod, hogy szenvedjen?
- Én...
- Kérlek gondold át! Mi a legjobb neki, nektek. Én most megyek. Nagyon szépen köszönöm, hogy fogadtál. - ezzel meg sem várva válaszom meghajolt és elhagyta a lakást .
Én meg csak ott ültem a kanapén lefagyva. Erre nem számítottam.
Megértem, hogy mit mond. Szülői aggodalom a gyereke fele. Ezért egyáltalan nincs amiért mérgesnek lennem. De akkor is... Csak így a szememben mondani. Szíven ütött... És az a történet Minoriról. El sem hiszem, hogy ilyensmin kellett keresztül mennie Kairinek. Nem csoda, hogy elzárta az érzéseit a külvilág elől. Milyen nehéz lehetett neki... És akkor én? Én nem akarhatom, hogy ezt ismét átélje. Mi van ha tényleg vissza jön a betegségem? Ha egy napon arra ébredünk, hogy ott vagyunk ahol elkezdtük? Nem tehetem ki Kairit ismét ennek. Nem akarhatok neki rosszat. Nem, nem is akarok neki rosszat. Én... Én...
Alig egy 10 perc ment el Kairi édesanyj, amikor ismét kopogtattak. Huh! Kicsit összeszedtem magam és kinyitottam az ajtot.
- Apa! - ezúttal apám állt az ajtó előtt.
- Szóval idejöttél! Ideköltöztél el miután elhagytál bennünket... - kérdés nélkül átlépte a küszöböt és tanulmányozni kezdte a lakást.
- Honnan tudtad, hogy itt lakik Kairi?
- Ez most egy komoly kérdés? Az internet tele van veletek, minden információ csak úgy siklik rajta.
- Erről van szó? Hogy sajtótájékoztato tartottunk és elmondtuk a kapcsolatunkat.
- Nem... inkább az, ahogyan tartottátok. - megnyaltam ajkaimat, tudom miről beszél. - Tudod azóta, hány telefon hívást kaptam!? Hány hiresség vissza akar tőlünk lépni? A riporterek ellepték az udvarunkat! Anyád retteg kimenni! Ha a saját lányunk egészsége nem számit, akkor kié? Ezzel kérdőjeleznek meg. Hát ezt akartad elérni? Ez volt a te nagy terved, hogy elszakadj tőlünk és híres légy? Nem szégyeled magad?! Hát így neveltünk anyáddal téged?! Ez a hála, mindazért amit érted tettünk.
-Én egyáltalán nem a károtokra akartam apa! Elég! - kiáltottam el magam. - Nem rosszat akartam nektek, csak szerettem volna ha megmagyarázzuk a dolgokat. Én nem tudom ki tudta meg a betegségem...
- Valaki biztos meglátott a kórházba... - miért érzek siettséget a hangjába? - Elég ha ez kiderül az emberek már rögtön össze teszik. Huh... Sakura... - kicsit megnyugodott és lágyabban szólt hozzám. - Biztos, hogy jól átgondoltad a dolgokat? Még nem késő, visszajönni hozzánk. Elrendezzük ezt az egészet és újra minden olyan lesz, mint régen.
- Olyan, mint régen? - apám bólintott és felém nyújtotta kezét. - Rég voltam ennyire jól, mint az elmúlt időszakba. Nem éreztem szorongást a mellkasomban, nem éreztem hányingert, fáradtságot vagy szédülést...
- És továbbra sem fogsz! Gyere vissza! Anyád is már vár. - tett egy lépést közelebb felém. - Nem lesz semmi baj. - ajakaimba haraptam. - Szerinted ha így marad minden, mi lesz Dr. Tendoval? Már kérdőre veszik a szakmaiságát. Beakarnak férkőzni az életében. Riporterek hada járkál a környéken arra várva, hogy letámadják. A kórház előtt alig engedték be. Szerinted ez az élet amihez hozzá van szokva? Ezt akarja? Nyugodt életének löttek. Lehet azt mondja minden rendben, de szerinted tényleg minden rendben? Ezt akarja? Nem érzi magát frusztrálva? Nem idegesíti ez a sok figyelem? Nem érzi kényelmetlenül magát? Ezt akarod neki, hogy így érezze magát?
- Én... - apámnak is igaza van. Nem mond hazugságot. Bár Kairi mosolyog és azt mondja minden rendben attól még nincs így száz százalék. Látom, ahogy kinéz az ablakon fotost lát elhuzza a száját, ahogy a kórháznál a kollegái segítik bejuttatni. Ez... Sok neki. Gondot okozok neki és a körülőtte lévőknek is. - Egy kicsit egyedül szeretnék lenni. Megkérhetlek, hogy most elmenj.
- Persze! Csak hívj és azonnal jövők!
Ezzel elhagyta a lakást. Lehuppantam a kanapéra és arcomat tenyereim közé temettem. Alig 20 perc leforgása alatt mennyi mit is kaptam?
Senki sem akar nekem rosszat... Annakellenére, hogy apám, hogy tört rám, ő sem akarja hogy bármi gond legyen és ő is gondol Kairire. Kairi... Szeretem, nem okozhatok neki ekkora gondot. Látom én is, nem vagyok vakk, hogy ahová bekerült egy kényelmetlen zóna. Nem akartam ezt. Bár azt mondtam megvédem ettől és nem lesz semmi baj mégse lett ez lehetséges. Mégis bekerült egy kényelmetlen zónába. Nem tudtam elkerülni. Nem tudtam megállítani. Azt hittem megoldom, de nem tudtam. Csak rosszabb lett a helyzet. Hát akkor mi tévők is legyünk? Nincs más megoldás, csak ez...
A sebzett szív dala
22.rész Elszakadni?
Sakura:
- Hogy mit mondtál?- Ugyan ne tegyél, úgy mintha nem hallottad volna. Nem játszodjuk el újra a dolgokat! Amúgyis mit vártál volna? Egy hírességgel? Hát nem tudod, hogy ők milyenek? Mekkora fej fájást fognak okozni...
- Apám kérlek elég!
- Nem, végig mondom ha akarod ha nem!
- Mr. Tenod biztosíthatom, hogy szeretem Kairit és a karrierem nem fog a mindennapjaiba gondot okozni.
- Biztosíthatod? Na persze! Az elmúlt napokba a hírek ahogy keringtek óta... a szégyen, ahogy megkerestek és megkérdezték, hogy tényleg összejött e a fiam egy beteggel...
- Na jó ennek semmi köze Sakurához! Ha valami bajod van velem akkor azt nekem mond el.
- Nem gondolod, hogy szégyent, hoztál ránk? A családunkra! - Kairi nem sokat beszélt a családjáról, már szerettem volna megismerni, de mindig csak annyit mondott, hogy normális család. Mindannyian orvosok, sőt apjának saját kórháza van de nem akart soha ott dolgozni, hogy ne legyen a szülei árnyékában. Apja szigorunak tűnt, tekintélyt követelőnek minden egyes pillanatban.
- Már mindent elmondtam korábban. És már felnőtt ember vagyok, az hogy kivel akarok lenni rám tartozik. Sakurával akarok lenni és ezt semmi sem változtathatja meg! - Kairi...
Az apja mérgesen össze szűkítette a szemeit.
- Apa, szerintem nem ez a legmegfelelőbb hely és idő sem, hogy ezt megbeszéljük. - Kairi nővére előbbre lépett és intett az apjának.
- Én elmondtam amit akartam. - Kairi érdes hangja visszhangzott a zónába szerencsére Daichi már eloszlatta a tömeget és riportereket. Tekintete villám gyorsan Kairiről, rám tévedt. Meghökkentem és egy kis lépést tettem hátrébb. Kairi még jobban takarni próbált. - Nem vagyok benne ebbe a kapcsolatba. Erről nem változtatom meg a döntésem. Nem értek vele egyet és kész!
- Én pedig nem engedem el ennek a nőnek a kezét! - vágott vissza Kairi.
Apja dühösen kifujta a levegőt, majd hátat fordított nekünk.
- Megyek, Kairi megpróbálok beszélni vele. - sietett utánuk Kairi nővére.
- Nem lesz semmi baj ne aggódj! - fordult felém Kairi. - Csak szurja az orrát, hogy még mindig nem a családi kórházba dolgozom és ezzel próbál visszavágni.
- Kairi...
- Nem választ el senki! - nézett őszintén és határozottan a szememimben. - Ilyen meg ne forduljon a fejedbe. Nem fog megtörténni soha! Megbeszéltük együtt megyünk tovább, nincs amitől félnünk vagy szégyenkeznünk.
Nagyot nyeltem és bólintottam. Szorosan karjaiba zárt. Az akkori vacsira elmaradt. A hangulat megfagyott. Bár Kairi úgy tett mintha mi sem történt volna, az elkövetkezendő napokba. Én nem tudtam elfelejteni a történteket. Az apja nem egyezett bele a kapcsolatunkba. Nem tetszem neki. Mit tehetnénk? Mi legyen ezután?
- Nos? Mire lenne kedved hétvégén?
- Nekem mindegy! - vontam vállat, Kairi a konyhába tevékenykedett miközben én a kanapén ültem.
- Elmehetnénk ebédelni, vagy szeretnél vásárolni? Esetleg menjünk egyet kirándulni? Nem is voltunk azt hiszem együtt, kettesbe semerre. Mindig is szerettél volna nem? - mosolyogva felém fordult, majd oda sétált és leguggolt megfogva kezeimet. - Mit szólsz?
- Jó ötlet...
- Hah... - sóhajtott fel. - Sakura... Már több mint egy hêt eltelt és még mindig apám szavain csüngsz?
- Én... Csak...
- Megnyugszik és minden rendben lesz, ne félj!
- Nem tudom... Szerintem csak jobban felhuztam amióta a média őket is keresi.
Kairi már nyitotta is szólásra a száját, amikor megszólalt a telefonja. Elnézést kérve arébb lépett. Alig néhány szót válltott majd visszafordult
- Lecsillapodnak. Most be kell mennem egy műtétre, majd jövők. - homlokon puszilt és elindult elkészülni. - Addig gondold át, hogy merre mennél szívesen.
A média annak ellenére, hogy megadtuk a válaszokat nem szállt le rólunk. Megjelentek a lakás körül, a kórháznál, apámnál és Kairi szüleinél is. Daichi amennyire csak tudott segített nekün,k próbáltam leállítani őket de nem tágítottak. Bár tudtam, jogy Kairi nem mondja ki tudtam, hogy ez gondot okoz neki és kényelmetlen.
Mikor fog vêget érni ez az őrület? Mindenkinek gondot okoztam. Máskor is voltak hirek és csüngtek rajtuk de nem ennyit. Most mi a különbség ezen? Miért kell ennyit ezen el lenni? Mi ebben az akkora hír? Nem lehetek együtt azzal akit szeretek? És ha az orvosom volt? Akkor mi van? Ezzel egyáltalán nincs semmi baj. Semmi rosszat nem tettünk. Így van! Semmi rosszat nem tettünk. Minden rendben lesz! Mindennek rendben kell legyen. Ahogy mondta Kairi is a szülei is elfogadnak... Sőt elfogadtatom magam velük. Biztos, hogy megfognak kedvelni. Talán meg is kellene látogatnom őket. Készíthetnék egy kis ajándékot nekik. Igen, ez lenne illendő. Biztos zavarta őket, hogy nem jelentettük be nekik média által tudták meg. Nem volt szép dolog. Beszélnem kell velük és bocsánatot kérnem. Igen ez a legjobb megoldás. Ha visszajön Kairi akkor beszélek vele, hogy menjünk látogassuk meg őket. Tegyük meg a tiszteletünket mert ez nem volt szép. Igen ez lesz a legjobb megoldás. Hmmm, mit is vehetnék?
Sőt mi lenne ha Kairiékhez mennénk hétvégén. Megnézhetném, hogy hol nőtt fel. Vagy hívjam el a szüleit is egy kis onsenre? Na jó azt talán még korai. Fura helyzet lenne. Valami másra kell gondoljak.
Kairi már 15 perce lehetett elmenve amikor kopogtattak.
- Mrs. Tendo... - láttam meg a küszöbön.
- Üdvözöllek? Bejöhetek?
- Öhm... persze! Jöjjön csak! - léptem odébb, mire belépett. - Kakéiri a kórházba kellett menjen egy műtétre, egy ideig nem jön haza.
-Nem hozzá jöttem! Hanem hozzád. Szeretnék veled egy kicsit beszélgetni.
- Értem. - ez egy kicsit meglepett. Leült a kanapéra. Na de ne most fagyjak le, meg kell mutassam, hogy nincs amiért aggódjanak és szeretem a fiúkat és nem okoznék sosem neki gondot. - Kér egy kis teát? Kávét? Narancslevet?
- Egy kis vizet! - vizet, igen! Azt nem kérdeztem.
Gyorsan a konyáhba léptem, kivettem egy poharat és vizet töltöttem bele, majd odaléptem Kairi édesanyjához. Édesapjához képest, egy csendes, kifinomult, apró hölggyel találkoztam.
- Már régóta lakhatsz itt ha ennyire ismered a járást... És látok új dolgokat amik nem Kairi stilusai. Még erre is rá vetted.
- Hát csak egy kicsit. Nem akartam, hogy azt érezze felülkerekedek a lakásába.
- Igazán kedves a fiamtól. Nem tudom mikor volt útoljára, amikor valakinek ennyi mindent megengedett.
Elmosolyodtam és leültem mellé. Ez jól esett, hogy ilyen tudtam elérni Kairinál.
- Segíthetek valamiben?
- Ne haragudj a férjemre, hogy annyira letámadtunk téged korábban.
- Semmi gond. Megértem a kapcsolatunkról nem beszéltünk még önökkel, hirtelen érhette.
- Meg kell értened, hogy aggódunk a fiúkért.
- ASszonyom, tudom, hogy járnak minden féle pletykák a hírességekről, kényesek, fent tartsák az orrukat és tudom, hogy talán nem én kellene mondjam de nem ilyen vagyok. Biztosíthatom!
- Ezt elhiszem, ilyent nem gondoltunk rólad. -halovány, kedves mosoly bujt meg ajkaiban. - Bár tudom, hogy a férjem ezt is említette. De láttuk a munkásságod, hallottunk téged gyönyörű a hangod és te maga is az vagy. Elképesztő miket értél el és mennyire szeretnek is az emberek.
- Köszönöm.
- Nem gondoljuk, hogy rossz ember lennél.
- Akkor a média? Igen tudom, az elején nyomulosak és ellepik a magánéletet de mindent elfogok követni, hogy ez ne akadályozza a mindannapjait és minél hamarabb leszálljanak erről a témáról és meghagyják a magánéletünket. Már épp korábban beszéltem Daichival, a menedzsremmel is erről és...
- Ez sem... aggódunk persze, ezekért is de nem ez a fő ok.
-Nem?
- Nem. Tudod, hogy volt egy komolyabb kapcsolata korábban vele?
- Minori-val, igen.
- És azt is tudod, hogy mi történt közöttük? - megráztam a fejem. - Rengeteg időt töltöttek együtt. Együtt végezték el az egyetemet és együtt kezték el a munkát is. Kairi egészen addig még senkivel sem volt ennyire nyitott és szelid. - hát ezt már így hallotgattam, de mégis kicsit motoszkált bennem valami tőle. - Ám Minori beteg lett és lekerült az ágyba, komában.
- Tessék?
- Igen! Valami nyomta az egyik idegét az agyában és... egyik nap elájult, majd nem ébredt fel. Kairi éjjel nappal mellette virrasztott, alig evett, alig aludt. Próbálták megmenteni Minorit, de már nem lehetett. - ez... ez volt? OH! És én mi mindent a fejéhez vágtam! Nem hiszem el!
Könnyek gördültek le az arcomon. Ez mennyire nehéz lehetett Kairinek.
- Mindezek után Kairi bezárkozott, a munkájána temetkezett. Szigorubb lett önmagához és másokhoz is. - hát ez volt, ez volt mindennek a hátterében. Oh, el nem hiszem! Mi minden ment keresztül, Kairi... - Biztosítani tudod, hogy meggyógyultál? Hogy jó uton haladsz és nem lesz rosszabb?
- Én...
- Tudom, hogy Kairi az orvosod és a kollegái is csekkolják az állapotod, de bizots, hogy minden rendben lesz? Nem birnánk elviselni, ha Kairi ismét valami hasonlón menne keresztül. Kérlek! Gondold át!
- Én... - az édesanyja megfogta kezeimet és kérő tekintettel nézett felém. Nem tudtam megszólalni, egyszerűen a torkomon akadtak a szavak.
- Nem akarhatod kitenni Kairit valami ilyensminek újra, ugye? Nem akarhatod, hogy szenvedjen?
- Én...
- Kérlek gondold át! Mi a legjobb neki, nektek. Én most megyek. Nagyon szépen köszönöm, hogy fogadtál. - ezzel meg sem várva válaszom meghajolt és elhagyta a lakást .
Én meg csak ott ültem a kanapén lefagyva. Erre nem számítottam.
Megértem, hogy mit mond. Szülői aggodalom a gyereke fele. Ezért egyáltalan nincs amiért mérgesnek lennem. De akkor is... Csak így a szememben mondani. Szíven ütött... És az a történet Minoriról. El sem hiszem, hogy ilyensmin kellett keresztül mennie Kairinek. Nem csoda, hogy elzárta az érzéseit a külvilág elől. Milyen nehéz lehetett neki... És akkor én? Én nem akarhatom, hogy ezt ismét átélje. Mi van ha tényleg vissza jön a betegségem? Ha egy napon arra ébredünk, hogy ott vagyunk ahol elkezdtük? Nem tehetem ki Kairit ismét ennek. Nem akarhatok neki rosszat. Nem, nem is akarok neki rosszat. Én... Én...
Alig egy 10 perc ment el Kairi édesanyj, amikor ismét kopogtattak. Huh! Kicsit összeszedtem magam és kinyitottam az ajtot.
- Apa! - ezúttal apám állt az ajtó előtt.
- Szóval idejöttél! Ideköltöztél el miután elhagytál bennünket... - kérdés nélkül átlépte a küszöböt és tanulmányozni kezdte a lakást.
- Honnan tudtad, hogy itt lakik Kairi?
- Ez most egy komoly kérdés? Az internet tele van veletek, minden információ csak úgy siklik rajta.
- Erről van szó? Hogy sajtótájékoztato tartottunk és elmondtuk a kapcsolatunkat.
- Nem... inkább az, ahogyan tartottátok. - megnyaltam ajkaimat, tudom miről beszél. - Tudod azóta, hány telefon hívást kaptam!? Hány hiresség vissza akar tőlünk lépni? A riporterek ellepték az udvarunkat! Anyád retteg kimenni! Ha a saját lányunk egészsége nem számit, akkor kié? Ezzel kérdőjeleznek meg. Hát ezt akartad elérni? Ez volt a te nagy terved, hogy elszakadj tőlünk és híres légy? Nem szégyeled magad?! Hát így neveltünk anyáddal téged?! Ez a hála, mindazért amit érted tettünk.
-Én egyáltalán nem a károtokra akartam apa! Elég! - kiáltottam el magam. - Nem rosszat akartam nektek, csak szerettem volna ha megmagyarázzuk a dolgokat. Én nem tudom ki tudta meg a betegségem...
- Valaki biztos meglátott a kórházba... - miért érzek siettséget a hangjába? - Elég ha ez kiderül az emberek már rögtön össze teszik. Huh... Sakura... - kicsit megnyugodott és lágyabban szólt hozzám. - Biztos, hogy jól átgondoltad a dolgokat? Még nem késő, visszajönni hozzánk. Elrendezzük ezt az egészet és újra minden olyan lesz, mint régen.
- Olyan, mint régen? - apám bólintott és felém nyújtotta kezét. - Rég voltam ennyire jól, mint az elmúlt időszakba. Nem éreztem szorongást a mellkasomban, nem éreztem hányingert, fáradtságot vagy szédülést...
- És továbbra sem fogsz! Gyere vissza! Anyád is már vár. - tett egy lépést közelebb felém. - Nem lesz semmi baj. - ajakaimba haraptam. - Szerinted ha így marad minden, mi lesz Dr. Tendoval? Már kérdőre veszik a szakmaiságát. Beakarnak férkőzni az életében. Riporterek hada járkál a környéken arra várva, hogy letámadják. A kórház előtt alig engedték be. Szerinted ez az élet amihez hozzá van szokva? Ezt akarja? Nyugodt életének löttek. Lehet azt mondja minden rendben, de szerinted tényleg minden rendben? Ezt akarja? Nem érzi magát frusztrálva? Nem idegesíti ez a sok figyelem? Nem érzi kényelmetlenül magát? Ezt akarod neki, hogy így érezze magát?
- Én... - apámnak is igaza van. Nem mond hazugságot. Bár Kairi mosolyog és azt mondja minden rendben attól még nincs így száz százalék. Látom, ahogy kinéz az ablakon fotost lát elhuzza a száját, ahogy a kórháznál a kollegái segítik bejuttatni. Ez... Sok neki. Gondot okozok neki és a körülőtte lévőknek is. - Egy kicsit egyedül szeretnék lenni. Megkérhetlek, hogy most elmenj.
- Persze! Csak hívj és azonnal jövők!
Ezzel elhagyta a lakást. Lehuppantam a kanapéra és arcomat tenyereim közé temettem. Alig 20 perc leforgása alatt mennyi mit is kaptam?
Senki sem akar nekem rosszat... Annakellenére, hogy apám, hogy tört rám, ő sem akarja hogy bármi gond legyen és ő is gondol Kairire. Kairi... Szeretem, nem okozhatok neki ekkora gondot. Látom én is, nem vagyok vakk, hogy ahová bekerült egy kényelmetlen zóna. Nem akartam ezt. Bár azt mondtam megvédem ettől és nem lesz semmi baj mégse lett ez lehetséges. Mégis bekerült egy kényelmetlen zónába. Nem tudtam elkerülni. Nem tudtam megállítani. Azt hittem megoldom, de nem tudtam. Csak rosszabb lett a helyzet. Hát akkor mi tévők is legyünk? Nincs más megoldás, csak ez...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése