25.rész A begyógyított szív dala (befejező rész)

 

A sebzett szív dala

25.rész A begyógyított szív dala (befejező rész)

Sakura:

   - Nana... nanana... na... na... 

    - Egészen jól hangzik! - Kairi mögém ült és elém tette a forró csokit.

    - Csak egészen jól hangzik?

    - Most mindig azt várod el, hogy dicsérljelek? Még a végén elszáll az egod! - pöccintette meg az orromat. És magához emelte a saját poharát, hogy bele kortolyoljon.

Durcásan felé meredtem, majd megfogtam én is a poharam, hogy én is ihassak a forró csokimból.

    - Amúgyis, nem mondtad el még mindig, hogy miről szól is ez a szám.

    - Most minden számról bekellene számoljak neked? - használtam ugyanazt a hangnemet amit ő is az előbb. 

     - Mióta is használsz te velem, ilyen hangnemet?

    - Csak rám akadt, valaiktől, akivel együtt élek! - felé nyújtottam a nyelvem, majd goyrsan visszafordultam, letettem a bögrét.

    - Csak ugyan?! - letette ő is majd átkarolt és belefurta ajkait a nyakamban.

    - Mi?! Mit akarsz Kairi? Ne! Ne! Ne! - hangosan nevettünk.

Már 2 éve, hogy boldog kapcsolatban élünk. Már 2 éve, hogy semmiféle tűnetem nem volt. Már 2 éve, hogy apám megváltozott és más szemmel vezeti az ügynökséget. Már két éve, hogy anyám nem lép hátrébb és kimondja amit szeretne. Már két éve, hogy megismertem Kairi szüleit, akik szeretettel fogadnak, mindig. Már két éve, hogy Kairi és én együtt lakunk. Házasság? Nem, még nem volt. Nem is tudom ha járt ilyensmi Kairi fejében, de jól megvagyunk. Boldog vagyok, nagyon nagyon boldog. Nem hiányzik semmi sem most az életemből. A munkám nagyon jól megy. A rajongóim mellettem vannak. És éppen annyi van, hogy birjam is. Bár néha még többet is bírnék. Nem esünk túlzásban. Sőt még a videozást is folytatom, amit elkezdtem. Mindenek mellett meghallgassák a véleményem és megvalóístják az ötleteimet. Jó kis csapat áll mögöttem. Az életem egyenesben állt.

    - Jövőhéten lesz a koncerted Tokyo Domeban?

     - Igen! Ne aggódj, tudom, hogy műszakban vagy akkor. Nincs semmi baj. Menj nyugodtan dolgozni. Majd a második nap megnézed. Csak kár, hogy nem tudsz velem jönni utána.

     - Köszönöm! - nyomott puszit az arcomra. -  És ne aggódj, az a turné le fog járni és én itt várni fogok rád. Na, akkor hogy is vannak azok az akordok?

Kapta kezébe a gitáromat. Egy olyan éve kezdett tanulgatni tőlem. Egész ügyes. Őszintén nem számítottam volna rá, hogy ilyen ügyesen és gyorsan tanul. Oké, mondjuk orvos van ott ész. 

    - Na jó lássuk, mit is tudsz eddig. Azután hagyjál, tovább alkotni,.

     - Igenis!

Igen, turné. Turnéra indulok. Egy fontos mérföldkő a karrieremben és az életemben egy nagy álmom volt. Eddig még sosem voltam turnén. Először még korai volt, aztán ugye jött a betegség és nem mertem elindulni, de az elmúlt két évben, ahogy rendeződni látszodtak a dolgok és talpra állt, elkezdtünk tervezni egy egy hetes turnét Japánban. Már nagyon izgatott vagyok. Csak sajnálom, hogy Kairi nem jöhet velem. De a munkája őt ide köti. Egy hét... lejár majd.

    - Szia, apa! Anya!

     - Szia! - öleltem meg őket. - Izgatott vagy?

    -  Nagyon! Alig várom már, hogy elkezdődjön. Ámbár...

    - Hiányozni fog, Kairi? - emelték fel a szemöldöküket.

    - IGen! Nem voltunk soha ilyen sokáig távol egymástól.

    - Ugyan drágám, csak egy hét. Elrepül az.

    - Amúgysem lenne annyi időtök együtt.

    - Tudom, csak jól jönne a léte...

    - De a támogatás ott van, veled van lelkileg.

    - Tudom, tudom! Igazad van. Nos, mi a helyzet? Megjöttek a ruhák?

    - Igen és a díszlet is!

Ahogy az elmúlt időszak, a következő egy hét is a turné körül forgott és az első nap körül. A ruhák, a diszlet, az énekek, az emberek, a feladatok mind mind ki lettek osztva és le lettek ellenőrizve. Szerettem volna mindenben részt venni és megnézni. Hogy érezzék a támogatásom, még azok is akik mögöttem állnak és rendezgetnek, hogy egy remek koncertem lehessen. Nagoyn évleztem erre készülni. Remek lesz! Bár Kairi is látná a kezdést. Na de majd második nap.

Kairi:

     - Ideges vagy?

     - Az kellene legyek?

    - Igaz is, kivel beszélek, a Démon doktorral.

    - Ah! Fel ne hozd még egyszer azt a nevet.

    . Megváltoztál. El sem hiszem, hogy milyen jó hatással volt rád Sakura. Kezdem sajnálni...

     - Koichi, kezdesz átlépni a határon.

     - Bocsánat! Bocsánat. Befejeztem a hülye vicceim.

    - Na legalább, nem én mondtam ki hanem te.

     - Jól van, jól van. Tudnod kell, hogy büszke vagyok rád. - veregette meg a vállam.

    - Csakugyan? Mivel érdemeltem ezt ki?

     - Láttam, ahogy bezártad a szívedet és kinyitottad Sakurának. És látom, ahogy most bármire is képes vagy érte. Önfeledten boldog és szabad vagy. Örülök neked.

     - Köszönöm! - mosolydtam felé. 

     - Lássuk! Lásssuk! - törtek be az irodába Yuki, Ryuko nyomában és Rokuro is. 

     - Várd ki a sorod. én kell legyek az első. - ezzel pedig Ryuko elém állt és kinyujtotta a kezét.

     - Mi van?

     - Ne tedd az eszed, mutasd már, hogy milyent vettél.

Égnek emeltem a fejem, de benyultam a zsebembe és kivettem a kis dobozt.

    - OH! 

    -Kairi!

Ámultak a csajok.

    - El sem hiszem, hogy így felnőttél. - hatodott meg Ryuko.

    - Ezt mondtam én is neki az előbb. - szuró tekintetet vetettem Koichi felé.

    - Sakura el fog ájulni, amint meglátja. Nagyon fog tetszeni neki.

    - Én is akarok egyet!

    - Én is Yuki... én is... - borultak össze egymás nyakaikba Ryukoék.

     - Gratulálok Kairi! - mosoylodott felém Rokuro.

    - Köszönöm! - felálltam a székből és kikaptam nővérem kezéből a kis dobozt. - Eleget néztétek! Még a végén kiesik.

     - Elnézést! Amugy azt sem gondoltam volna, hogy olyan formális leszel és ennyire tiszteletben tartod a hagyományokat is, hogy elmész és a szüleitől is megkéred.

 Nem mondtam semmit, csak oldalra pillantottam. Nem így az illedelmes? De! És ma este minden el fog dölni. Tudom, hogy aggódik a turné miatt. Hogy egy hétig távol kell lennünk egymástól. Így adok neki valamit. Valamit amit úgy érzem, hogy elérkezett rá az idő. Az elmúlt 2 év Sakura mellett csodálatos volt. Minden egyes nap, minden egyes perc olyan jó vele. Egésznek érzem magam, teljesnek, boldognak. Örülök, hogy mellettem van és én is mellette lehetek. 

    - Biztos, hogy nem sejti, hogy ma este elmész?

    - Igen! Nem sejti. - az évek során, megtanultuk egymás munkáját tiszteletben tartani és támogatni. Nem mitha ezzel nem volt olyan gond. De Sakura megtanulta, hogy bármikor szükségük lehet rám, én pedig, maga a médiát. Az első évbe nem volt könnyű. Őszintén. A média ott lépkedett mögöttem, néha leállítottak kérdezősködtek, ha épp a kórház volt interjulva, kitértek a kapcsolatomra vagy felkerült egy egy fotó rólam és Sakuráról. DE aztán megszoktak, hogy együtt vagyunk és ami közöttünk van az igen is komoly. Alább hagytak. Még kérdezősködnek de nincsenek a nyomomban.

     - Akkor szuper. És tényleg komolyan gondolod az előadást?

    - Igen.

     - Én hallottam, jó! - biztatott Rokuro.

    - Köszönöm!

     - Na ez szuper ha már így minden megvan, akkor jó lenne szetett is választani.

    - Milyen szettet?

    - Ruhát! Nem állhatsz ki egy egész tömeg elé. Kell valami fress, no meg mégis nem egy kis dologra készülsz. Szóval irány a mall!

    - Már is?

    - Mi, az hogy már is? El is vagyunk késve!

Ebbe nem gondoltam bele. Nem gondoltam, hogy  a nővérem magával rángat vásárolni. Mindig is utáltam, mert annyit tudott időzni egy egy boltban. LEgyenek benne  ruhák, cipők vagy akár háztartási gépek, mindent jól megfontolt. Pfff... mennyi idő is van a koncertig?

Mivel ma van a turné első napja rengeteg készülni valója van, így meg sem eshet az, hogy Sakura felhívjon és esetleg tetten érjen bárhogy is. Egy egy üzenetet kaptam tőle, hogy mi újság és minden rendben van. De hamar leráztam, hogy épp a szokásos menetemet tarotm vagy valami papirokat töltök, esetleg készülök az estéli műtétre. De neki sem volt ideje sokat kérdezősködni. Készülődött. Büszke voltam rá, nagyon. Nagyon örült, amikor kiderült, hogy turnéra mehet. PErsze tudtam, hogy aggódik értünk de nem lesz semmi baj. 

A körülöttünk lévő emberek, mint tudták, hogy mire készülök. Csak ő volt sötétségben. És így is kell maradjon, egészen addig a percig. Daichi jelentette, hogy hol menjek majd be és hol kapom meg Kamijot, aki segíteni fog a továbbiakban. Aoi, pedig biztosította, hogy Sakura addig nem kerül abba a zonába amíg az idő el nem jön. Na jó belegondolva most már azért izgultam egy kicsit.

Ryukoval még elég hamar befejeztük a vásárlást. Tetszett amit választott nekem. Megköszöntem majd hazasiettem letusolni és elkészülni. A Tokyo Dome előtt, már rengeteg rajongó gyűlt össz. Irtam egy üzenetet a szerelmemnek, hogy hajrá! Majd a hátsó bejáraton menentem és ahogy Daichi megírta, találkoztam Kamijoval.

    - Huha! Na ez aztán komoly! Jól kicsipted magad.

    -  Köszönöm! Sakura?

    - Izgul, de jól esett neki az üzeneted. A ti képeteket nézi folyton... - forgatta a szemét. - Nagoyn boldog lesz, amikor meglát.

Elmsolyodtam.

    - Gyere, felviszlek a páholyba, onnan nézheted majd őt. Nem fog látni ne aggódj!

Kamijo felkísért, a páholyba a szüleim és Sakura szülei voltak. Üdvözöltem őket, majd leültem. Éppen ebben a pillanatban kezdődött el. Stay with me szám-al kezdett, amivel megismertem őt. Ahogy így hallgattam és figyeltem, ahogy teljes szívből, hatlmas mosollyal énekel és csodaszépen ragyog a színpadon felevenedtek az emlékeim, a pillanataim vele. Köszönöm, Sakura!

Sakura:

    - Huh! Köszönöm! Köszönöm szépen! Remeke közönség vagytok! Elképesztőek! Nagyon szeretlek titeket! Köszönöm, hogy itt vagytok velem, hogy kitartottatok mellettem és továbbra is tárt karokkal vártatok. Ez a turné nektek szól! Az, hogy midnenkihez eljussak és mindenkivel együtt énekelhessek. - hatalmas rivalgás. - Elképesztő! Olyan csodálatos itt állni és hallani titeket. Remek! Köszönöm ezt az élményt! - taps. - Hoztam nektek egy új számot. Egészen friss, néhány nappal korábban fejeztem be. Mindannyian tudjátok, hogy most mér 2 kerek éve boldog kapcsolatban élek. Sok mindenen mentünk keresztül, de ő mellettem volt, sosem fordított hátat és sosem engedte el a kezemet. Ő volt az első, aki felém nyújtotta és bizott bennem, bátorított és támogatást nyújtott. És rám szólt, ha erősebbnek kellett lennem. Miatta... miatta állhatok itt és miatta lehetek az aki most vagyok. Sajnos nem lehet most itt, mert orvos és éppen rendel. De attól szeretném ezeket a szavakat, most első este is kimondani. Köszönöm! Köszönöm, hogy felém nyújtottad a kezet, hogy türelmes voltál velem és mutattad az utamat, fényesen. Sebzett volt a szívem, de te meggyógyítottad, begyógyítottda. Köszönöm! Nagyon de nagoyn szeretlek! Van egy dal, amit érzéseim megalakuláskor irtam. Azaz akkor még csak a refrén volt meg, most meglett az egész dal. Szeretném ezzel bemutatni, hogyan is kezdődött a történetünk. Be your love a címe.

A zene felszólalt és neki kezdtem mozogni rá. Kár, hogy Kairi nem lehet itt és nem hallhatja, a neki irt dalom. Nem mintha ez lenne az első. Amióta csak megismertem úgy érzem bármilyen szerelmi dal az ővé, neki irodott, neki énekelem. És valahogy másképp is jön ki. Ez egy kicsit pörgösebb volt, ütemesebb, nem az a balladai. Dögös... ahogy Daichi korábban meghallgatta és mondta :)). De nekem ezzel akartam kimutatni, hogy az első pillanattól kezdve mennyire is a szerelme akartam lenni és mennyire örülök, hogy ez megtörétnt.

   - Ki fog jönni most? - jöttem le a színpadról, hogy meg pihenjek. Most egy másik énekes kellett jöjjön, hogy egyet szusszanjak. Daichi nem mondta el ki az.

    - Csak maradj itt! - mosolygott Daichi, nem értettem de megfordultam a kulisszák mögött.

Hamarosan a színpad egy része felemelekdett és egy férfi került fel. Széken ült, kezébe gitár. Hmm... ki az? Nem tűnik így hátból ismerősnek.

    - Sziasztok! - Ez a hang? 

Rá kerültek a fények és megpillantottam Kairit. Öltönyt viselt, ami csak még jobb képűvé tette.

    - Mi?! - könnyek szökkentek azonnal a szememben.

    - Talán nem rám vártatok, de kérnék tőletek egy kis időt. Kairi Tendo vagyok és az a szerencsées férfi lehetek, akinek ez a csodálatos nő aki itt áll ma és énekel a párja. Akinek annyi dalt írt és annyi féleképpen ki mutattamár érzéseit. El nem mondhatom mennyire szerencsés is vagyok. Huh, nem tudom, hogy hogy fogom az előbbi szavakat tetőzni. Nem vagyok jó az ilyensmiben. Nem csak én mentettem meg Sakurát, de ő is megmentett engem. Ő is begyógyította az én szívemet. A hangjával férkőzött először a szívemben, majd a teljes lénye körbe ölelt. Szeretlek! Nagyon szeretlek! És hoztam neked egy dalt. Bár nem én irtam, remélem, legalább az érzések átjönnek. - láttam ahogy felém pillan,t Aoi belök a szinpadra. Könnyek szökkenek újból és újból a szememben. És felcsendült a Stay with me az én számom.

Nem is tudtma, hogy ilyen jól gitározik. Mikor tanult meg? És milyen szépen énekel! Kairi... ezt miattam tetted? LAssan odasétálok hozzá, tekintete le nem vevődik rólam. Ajakin mosoly játszodik. Szeretem! Annyira de annyira szeretem! Befejezi a gitározást és az éneklést, de háttérbe, még lágyan szól a dallam. Feláll, leteszi a gitárt.

    - Sakura, nagyon de nagyon szeretlek! És bár nem tudom olyan romatnikusan kifejezni mindig, szeretném ha tudnád, hogy nagyon is sokat jelentesz nekem. Szóval... - ezzel meg letérdelt előttem, rögtön az ajakimhoz kaptam. Nem, lehet? - Tudom neked mennyit is számítanak a rajongóid. Szóval úgy gondoltam itt lenne a legjobb, ha megtörténne, azzal a számmal, amivel beléd szerettem. Sakura Nanase, lennél a feleségem?

    - Igen! IGen! IGen! - ismételtem és ismételtem, mire csak a nyakába ugorttam.

Kairi:

Szorosan átöleltem, majd megcsókoltuk egymást és felhuztam a gyűrűt az ujjára. Óvatosan letöröltem a könnyeit, majd megpusziltam a homlokát:

   - Köszönöm szépen, hogy megengedtétek nekem ezt a rövid kis időt! Most hadd adjam át a színpadot a Nexonak! 

A rajongók hangosan öröm kiáltottak és tapsoltak, ahogy lesétáltunk a szinpadról.

    - Nem hiszem el! Ez meg hogy? Mikor? Te nem a kórházba kellett volna legyél?

    - Nem hitted komolyan, hogy kihagytam volna az első turné napod?

    - De... hogyan...

    - Gratulálok, Sakura! - lépett közelebb Aoi és Daichi és gratuláltok.

    - Ti mind tudtátok?

   -  Igen tudták. Mindenki tudta, rajtad kívül.

    - Ez... oh... - ismét könnyek szökkentek ki szemeiből. - Annyira csodálatos volt! Kairi... - ölelt át.

    -  Szeretlek!

    - ÉN is nagyon szeretlek! De hogyan tanultál meg gitározni? Azért annyi leckénk még nem volt?

    - Saját gyakorlás! De Daichi is segített.

    - OH, csodálatos volt. Én... laig hiszem el...

     - Sőt, még van egy jó hírem. Nem csak, hogy első turné napodon részt tudok venni, de el is foglak kísérni az első turnédra.

    - Hogy micsoda?! Ez komoly? De mi lesz a munkáddal.

    - Szbaadságot vettem ki. OTt kell legyek melletted!

    - OH, köszönöm! Köszönöm! Szeretlek! Szeretlek!

    - Sajnálom, hogy félbe szakítalak titeket, de vissza kell menned Sakura!

    - Akkor... akkor...

    - Nem megyek sehová, menj csak! Madj utána ünnepelünk!

Hevesen bólitnott, majd felsietett a színpadról. MAgam sem gondoltam volna, hogy ilyen dalt írt nekem ismét. És hogy ilyen vallomást készült tenni. Szerintem nem értem fel az ővével. 

2 évvel később

    - Sziasztok! Itt kezdődött el az első turném. Itt kérték meg a kezemet és itt történt meg az első duett is a férjemmel. Köszönöm, hogy velem voltatok és velem vagytok! Ezennel szeretnénk nektek bemutatni a gyerekeinket is, Hikaru-t és Hina-t, az ikreinket. - Kairi előre lépked egy kislánnyla a karjaiban és egy kisfiúval kézenfogva.

Amikor Sakurához ér a kisfiú felkérőzködik a karijban, aki rögtön meg is adja neki azt. A tömeg felé néznek, aki mindannyian el vannak ámuldozva az aranyos gyerekektől. Itt áll a Tendo család, a történetük pedig formálodott és formálodik továbbra is. 

https://www.youtube.com/watch?v=g9JdkuI7uDY

24.rész Mi

A sebzett szív dala

24.rész Mi

Kairi:

   - Sakura! Sakura! Hallasz?! Nyisd ki a szemed! Kérlek szépen! Nyisd ki a szemed! Kérlek! Nyisd ki! - a mentő elég gyorsan kijött a helyszinre és már tartottunk is kórház felé. - Kérem, hívják fel nekem Dr. Rokuro Koishikawat! - a mentős azonnal kezembe nyomta a telefont ahogy beütötte a számot. - Haló? Rokuro! Kérlek, oszlasd el a riportereket a kórház környékéről, most tartok egy mentővel arra Sakura eszméletet vesztett. Nem tudom, hogy mi történt. Köszönöm! Egy 5 perc és ott vagyunk. Rendben akkor a hátsó bejáratnál.

A mentő megkerülte a kórházat és a hátsó bejárathoz tért. Koichi, Rokuor és néhány nővér igyekezett a kocsihoz. Rögtön körbe állták az ágyat, hogy semmiképp se látszodjon Sakura még vénetlenül is. Besiettünk a kórházba épületébe és azonnal kivizsgálásra vittük. Bár én csak néző voltam, Rokuro nem engedte, hogy részt vegyek rajta, mert hogy ideges vagyok, látszott rajtam. És nem tagadhattam le. Nem értem, hogy mi történt. Olyan jó volt. Akkor most hirtelen mi lehetett a baj? Sakura... 

Háromnegyed órával később átvitték Sakurát egy szobába, ahol egyedül volt.

     - Elfáradt... az útobbi időben elég sok minden történhetett vele és a szervezete nem birta ezt a nyomást. 

Ajkaimba haraptam miközben a kollegám ezt mondta. Jobban kellett volna vigyázzak rá. Igaza volt az édesapjának, nem vagyok képes megvédeni.

     - Mikor fog felébredni?

    - Hát... - egy kissé elnézett ez nem tetszett. - Sakurán múlik. Nem tudom biztosra megmondani.

Bólitnottam, Rokuor megveregette a vállam. 

    - Maradhatsz nyugodtan vele. - elhagyták a szobát én pedig odasétáltam Sakurához és leültem az ágy melletti székre, megfogva a kezét és megpuszilva.

     - Huh... nagyon sajnálom, hogy nem figyeltem rád eléggé. Bocsáss meg nekem! De kérlek gyere vissza hozzám, hogy tovább építhessük közös életünket.

Kezét arcához tettem és csak néztem... néztem, miközben éreztem, hogy könnycseppek gördülnek le az arcomon. Fel kell ébredj. Fel fogsz ébredni! És többet soha nem engedem, hogy bármi is aggasszon vagy nyomasszon. Megosztjuk a terhünket és eloszlassuk egymáséit. Nem csak te vagy már és én... hanem már mi vagyunk. MI...

     - Kairi... - lépett be Koichiro. - Sakura édesanyja itt van. - oldara pillantottam, egy olyan szoba volt ahol egy ablak egy külső terembe vezetett, ott lehetett látni, ahogy Sakura édesanyja aggódva nézett befele.

Kicsit összeszedtem magam és felálltam, hogy beszélhessek vele.

    - Kairi, mi történt? Dr. Rokuro hívott, hogy Sakurát behozták. - Mi történt vele?

     - Sakura elájult. Úgy tűnik, hogy kifárasztotta magát.

      - Hogy? 

     - Túl sok minden történt vele, aggódott és tördelte magát. Ami ide vezetet... Nagyon sajnálom! Azt mondtam, hogy nem elsz semmi baja, hogy mellettem biztonságban van... - lehajtottam a fejem és összeszorítottam az öklömet. - hogy nem fog semmi sem feltűnni ismét, most mégis... ide kerültünk.

 Mrs. Nanase nem mondott semmit, hallottam ahogy egy lépést tesz közelebb majd a vállára tette a kezem.

     - Nem tettél te semmi rosszat. Sőt! Miattad sokkal szabadabb lett és boldogabb... - mosolyogva a lánya felé nézett. - Boldog, ami mellettünk nem lehetett... Annyira bánom már a tetteimet! - könnyek buggyantak elő szemeiből. Majd közelebb sétált az ablakhoz és kezét felemelte, mintha megakarná érinteni Sakurát. - Amikor megtudtuk hogy lányunk lesz, nagyon örültünk a férjemmel. Gyerekként rengeteg mindennel elhalmaztunk. Aztán megtudtuk, hogy milyen szép hangja van és szerettünk volna híreséget faragni belőle. De elvakított a hatalom.... ahogy egyre híresebb és sikeresebb lett, egyre csak előre akartunk tőrni vele. Ő pedig szó nélkül tűrte. Azt tette amit mondtunk neki és szárnyalt. Csodásan szárnyalt. De nem vettük észre, hogy mennyire aggódik és fél, hogy egy rossz lépést tesz. Amikor először feljöttek a tűnetei, azt hittük, hogy csak megfázott. Volt olyan idő is, amikor eltitkolta tőlünk. Kórházról kórházra járt és bunkon viselkedett midnenkivel aki segíteni akart neki. Úgy érezte, hogy nem elsz ebből semmi és csalodást okoz nekünk, időt veszít. Mi pedig alig látogattuk. De amikro idekerült és te pedig az orvosa lettél, megváltozott. Többet mosolygott, mesélt nekünk rólad.. bár sokszor hamar témát válltottunk. De nagyon el volt veled. Azt érwezt,e hogy valóban uton halad és beléd szeretett. Mielőtt félre értenéd, sosem volt bajunk veled Kairi. remek orvosa vagy és remekül bánsz a lányunkkal is, jobb párt nem akarnánk neki. Csak makacsok voltunk és elvakított, az amit elveszitettünk. A lányunk.... akit igazából, szörnyű kimondani de a saját sikereinkre használtuk fel. Oh... - felé nyujtottam egy zsebkendőt. - Köszönöm! Szörnyű anya vagyok,h ogy nem álltam ki előbb érte. Szótlanul tűrtem, hogy amit az apja akar azt csináljon...

    - Belátta a hibáit, Sakura meg fog bocsájtani önnek. 

    - Nem hiszem! Erősebb lett és talpra állt magától, amit az apja nem hitt. Ezért lett mérges, irigyelte, hogy nélkülünk, olyan jól megy. Pedig ez az ő tehetsége, mi nem adtunk hozzá.

    - Segítették.

     - Igen, de nem jól adtuk ki.

      - Biztos vagyok benne, hogy Sakura megfogja hallgatni és jól fognak esni a szavai.

     - Stressz alá tettük, megborítottuk az életét. Tudod... az apja mondta el az igazságot a médiának. Ő inditotta el a betegségéről szoló cikket és önről is ő huzta le a leplet.

    - Tessék?

     - Ugye? Mindent megtett, abba reménykedve, hogy ezzel Sakura visszajön hozzánk. Szörnyű! És ha ez nem lenne elég, akkor ő vette fel azokat az embereket, hogy elrabolják. Ezzel rád adva az okot, hogy nem tudsz rá vigyázni.

    - Micsoda? 

     - Erről nem is tudtam, csak mielőtt hozzánk jöttél volna, akkor tudtam meg. El sem hiszem, hogy meddig elment volna, hogy kontrollálja a lánya életét továbbra is. Szörnyűek vaguynk.

Zokogva a földre csuszott. El sem hiszem. Minden ami történt az Sakura apja tervelte ki, csak azért, hogy továbbra is kihasználja Sakurát? Ezt nem hiszem el.

    - Annyira sajnálom! Annyira sajnálom!

Leguggoltam az édesanyja mellé és megsimogattam a hátát.

    - Őszintén megbánja és beszélnek Sakurával, akkor minden rendben elsz. Ami pedig a férjét illeti... ő kell rájöjjön tettire.

     - Igen... 

Egészen addig maradtam Mrs. Nanase mellett, amíg meg nem nyugodott. Majd bementünk Sakurához és magukra hagytam egy kicsit, hogy legyenek kettesben. Alig hiszem el amiket hallottam. Micsoda ember! Mi járhatott a fejében, hogy ilyent tegyen? Ez hihetetlen! De valóban ő kell rájöjjön, hogy mit tett rosszul és megjavuljon, vagy eltakarodjon Sakura életéből, mert többet nem engedem, hogy így bánjon vele. De előbb Sakura ébredjen fel és lássuk, ő is mit szól .Jóga van megtudni és dönteni erről.

Az órák lassan teltek, órákból pedig napok lettek. Alig hagytam el Sakurát ebben az időszakban. Ha valami műtét volt, a szokásos menetemet megtettem... de amikro csak idő volt, ott voltam mellette. Szünetben, szbadnap, este. Fogtam a kezét és vártam türelmesen, hogy felébredjen. Fel kell ébredjen. Tudom, hogy fel kell ébredjen.

     - Kairi... - épp kiléptem a szobából, hogy hozzak magamnak egy kis vizet, amikor a szüleimmel találtam szembe magam.

    - Ti meg mit ekrestek itt?

    -  Ryuko mondta, hogy mi történt és...

    - Eljöttetek, hogy megmondjátokigazatok volt? Elmondom, hogy nem! Sakura fel fog ébredni! És együtt leszünk.

     - Nem ezért jöttünk. - anyám előbbre lépett. - Szeretnénk bocsánatot kérni. Szrönyen viselkedtünk.

    - Valóban? Sakura elmesélte, hogy voltál nála és megpróbáltad lebeszélni.

    - Igen, tudom rosszul döntöttem. Aggódtam...

    - De az én véleményemet meg sem kérdezted. Én döntöttem, ti nem hallgattatok meg.

    - Igazad van! Nagyon sajnáljuk!

     - Apa?

     - Ha neked ő kell rendben, de...

    - Drágám, hallgass!

    - Hmm... hogy van a lány?

     - Stabil az állapota, még nem ébredt fel de talán hamarosan.

    - Segíthetünk valamiben? 

    - Köszönöm, de most egyelőre nem!

    - Ha valami mgis van szólj csak!

A szüleim elhagyták a kórházat. Én töltöttem magamnak vizet és visszasiettem a szobába.

    - Szerelmem, ébredj fel! Sok minden történik itt, amiről tudnod kell!

Sakura:

    - Szerelmem, ébredj fel!

Mi ez a kellemes, édes szó, ami meg melengeti a szívemet? Milyen álmomban csöppentem, hogy ezt hallom Kairi hangján?

    - Hmmm... ég egyszer kimondod?

    - Sakura?!

Lassan kinyiltak a szemeim, bár az erős fény kissé iritált a retinám. Ám hamarosan a világ legvonzobb arca került a szemeim elé.

   -  Kairi...

    - Jól vagy? Fáj valamid? Rosszul érzed magad? - tekintete ide oda járt, hogy mindent szemügyre vegyen. Kórházba voltam.

    - Mi történt?

    - Eljáultál és nem ébredtél fel, majdnem egy hetet. - igaz, ott voltam a Shibuya kereszteződésnél, miután eljöttem. Kairi megkeresett és kibékültünk. Várj, mit is mondott.

    - Egy hét? Huh... az sok idő. Akkor mégis beteg vagyok?

     - Nem! Csak kifáradtál, nagyon kifáradtál. De ígérem, hogy többet nem hagoym, hogy ez megtörténjen. Nem csak te vagy és nem csak én, hanem mi vagyunk. Együtt osszuk meg a terhinket és oszlassuk őket egymásnak.

     - Rendben! Én is sajnálom, hogy magamba zárkoztam!

    - Kérlek többet ilyent soha ne csinálj, velem! - ezzel pedig megcsókolt.

    - Kérlek, még egyszer úgy szólítanál, mint az előbb?

    - Hmm? - nézett értetlenül rám.

    - Oh, ne tedd az eszed. Az előbb, ahogy szólítottál.

     - Szerelmem?

    - Igen! Tetszik, nagyon is tetszik! - mosolyogtam. - Soha nem neveztél így.

    - Akkor ezentúl többször megteszem, szerelmem!

Elmosolyodtam, megpuszilta a homlokom.

    - Megyek szólok egy nővérnek és édesanyád is itt van lent a bűfében.

    - Anya?

    - Igen, beszéljetek! - mosolyogtt Kairi.

Magamra maradtam. Egy hetet aludtam? Mi minden történt ebben az időben? Mi van a rajongóimmal? De nem szabad már is idegeskednem. Minden rendben lesz. Nem vagyok egyedül! A legfontosabb, hogy itt vagyok és Kairi mellettem van. 

   - Sakura... - lassan nyilt az ajtó és anyám lépett be rajta.

    - Anya...

    - Sakura... - könnyek szökkentke ki a szeméből és odasietett hozzám átölelt.- Sakura annyira örülük, hogy felébredtél! annyira sajnálom, a történteket. Tudom, hogy nehéz lesz, de kérlek bocsáss meg nekem! Hadd legyek mellett, mint anya és segítselek, ne stresszlejelek és mondjam meg, hogy mit tegyél. Kérlek!

    - Köszönöm! - öleltem én is át. - TYudom, hogy apával mindig csak a legjobbat akartátok nekem.

    - De eltűloztuk. Nem így kellett volna.

    - Meglehet javulni... Apa? - anyám elkomolyodott. - Mi az? Ő nem...

De ebben a pilalnatban visszatért Kairi, Rokuroval és Mariko nővérrel. Megvizsgáltak. Szerencsére, minden a legnagyobb rendben volt, bár azért ma még bent tartanak de holnap hazamehetek. Miután ismét elhagyták a termet és anya, én és Kairi maradtunk anyám összenézett Kairivel, aki bólitnott.

    - Apa, még mindig haragszik rám?

     - Nem tudom. Eljöttem otthonról, amikor megtudtam valamit... 

Értetlenül összehuztam a szemeimet. Anyám mesélni kezdett. Hogy apám tervelte ki az elrablást, hogy Kairire kenje felelőtlenségét és ő maga árulta el a helyzetemet is a médiának.

    - Ezt nem hiszem el... 

    - Tudom, hogy nagyon nehéz... - fogta meg anyám a kezemet. - Én magam sem hittem, volna, hogy idáig lesülyed.

    - Sakura, te kell eldöntsd, hogy mit szeretnél. De talán a legjobb az lenne ha...

   - Ha feljelenteném a saját apámat?

Kairi kissé visszahökkölt.

    - Nincs amitől félj megértem... de mégis... - összeszorítottam a ökleimet.

    - Nincs amitől félj, lányom. Itt vaguynk melletted, én is és Kairi is.

   -  Így van, szerelmem! - elmosolyodtam, ahogy ezt a szót ismét meghallottam. Tényleg komolyan gondolta, hog ymég elmondja nem egyszer ezt a szót.

    - Nem lehetne, hogy inkább először beszéljek vele? Talán, ő is meggondolta magát az útobbi időben.

Anyám összenézett Kairivel.

   -  Beszéltetek ti vele? - megrázták a fejüket.

   - Bár mondtam, hogy mi történt és nem jött egyszer sem látogatóban.

    - Attól még beszélni akarnék vele. Kérlek érd el, hogy ide jöjjön.

Anyám bólintott és elhagyta a szobát. Kairi leült mellém és átölelt.

   - Biztos, hogy ezt akarod?

   - Igen!

Fejemet a mellkasára fektettem. Később még meglátogatott Daichi, Kamijo és Aoi is. A kórház dolgozói is meglátogattak, mint Koichiro, Yuika aki elmesélte, hogy elős ranidjukra mennek, Sayoko, Ishihara, Yukito. Virágcsokrokat is kaptam és kiderült, hogy a rajongóim is gyogyulást kívántak és várnak vissza, amint jobban érzem magam. Bár erről nem tudtak egészen, ccsak feltűnt, hogy eltűntem megint egy kicsit, de támogatnka továbbra is.

    - Megérkezett apád... - lépett be anyám, möggötte apámmal. Kairi elakarta lépni tőlem, de megfogtam a kezem, így vissza ült.

   -  Szia!

    -Szia! - fáradtnak tűnt, nagyon fáradtnak. Borostás volt az arca, kocos a haja és sötét karikák virtottak a szeme alatt.

    - Hallottam anyától, hogy mit tettél...- nem mondott semmit, nem is nézett a szememben, hanem a földet nézte. - Nem mondasz semmit? Nem örülsz, hogy felébredtem? Miért nem látogattál meg? Miért csak anya...

    - Mit szeretnél hallani? Hogy nagyon sajnálom! Hogy tönkre tettem a családunkat? A feleségem elhagyott, a lányom is... egyedül maradtam. Szánalmas ember vagyok, aki csak magára, a hatalomra és a pénzre gondolt. Önző voltam! Szörnyű ember vagyok! De tudom, hogy ezek a szavak nem érnek semmit... amint elvesztettem édesanyád, amit megtudtam, hogy mi történt veled... össze omlottam, itt voltam a kórház előtt mionden egyes nap, de nem volt merszem bejönni. Nem tudtam, hogy mit mondjak. Nem tudtam, hogy hogy merjem betenni ide a lábam. Szörnyű ember vagyok. Gondolom, felakarsz jelenteni és minden jogod megvan hozzá. De annyit hagdd mondjak el, hogy szeretném ha céget te vennéd át.

    - Apa...

   - Jó kezekben lesz. És nem kell visszalépj az énekességből is. Daichi és anyád is melletted fog állni, remek segítség lesz és felfogod virágoztatni az ügynökséget, úgy mint még én soha. Remek énekes vagy! Csodálatos! A világ legjobbja! Sajnálom, hogy ezt csak most mondom el.

Csend telepedett ránk. Kikelltem az ágyból és apámhoz lépkedtem. Amikor meglátta a lábam felemelte meglepve szemeit. Őszinteség sugárzott bennük, bánat és megbánás... Haloványan elmosolyodtam és átöleltem.

    - Nem jelentelek fel! Nem tudnálak. Nem akartál rosszat, nem cselekdtél jól, de megkaptad a bűntetésed. Kérlek marad mellettem apa!

Apám zokogni kezdwett, hangosan... eddig alig láttam ezt rajta, sosem engedte ki az érzéseit, de most más volt. Őszintén zokogott a karjaimban. Megbánta tettét. Anyám közelebb lépett és ő is átölelt bennünket. Fejemmel intettem Kairinak, aki bár bizonytalanul de csatlakozott hozzánk. Mindannyian beláttuk a tévedésünket. És új fejezetet nyithatunk az életünkben.

23.rész Én döntöttem

A sebzett szív dala

23.rész Én döntöttem

Kairi:

   - Huh... - fáradtan léptem az ajtom elé. Alig vártam, hogy haza érjek. Nem volt egy egyszerű műtét, de sikerült. Minden a legnagyobb rendbeb ment. Alig várjam, hogy kifeküdjek a kanapén.

Már épp a kulcsot tettem volna be a zárba, amikor nővérem rontott ki.

    - Kairi csak, hogy hazaértél. 

    - Neked meg mi a bajod?

      - Vitatkozást hallottam.

     - Mi? Semmi féle pletykára nincs most kedvem. - forditottam el a kulcsot 

     - Nálad hallottam! - megtorppantam.

    - Nálam?

     - Egy férfi hang volt és Sakura hangja. A férfi nagyon keményen beszélt vele, amiért ilyen helyzetbe hozta Sakura őt. Hogy így tudodott ki minden...

Ez csakis az apja lehet. 

     - Sakura! - berobbantam a lakásba de a nappali üres volt. A szobába siettem de azt is üresen találtam, ahogy a fürdőt is. Nem hiszem el. Nem hiszem el!

    - Kairi hová mész?

    - Visszahozni Sakurát!

Ezzel meg kirohantam a lakásból. Szóval csak felbukkant és letámadta Sakurát. Erre egyáltalán nem gondoltam. Na jó talán igen... De ennyi ideig csendbe volt. Akkor miért pont most? Miért miután ennyi idő eltelt? Mi volt ezzel a terve? Talán nyomás alá akarta tenni Sakurát. Igen, így akkor vissza kell kényszerüljön, hogy menjen hozzá. Biztos hogy ez volt a terve. Ah! Már megint nem voltam ott Sakurának, amikor kellett volna.

    - Uram, hova akar menni?! - berobbantam az ügynökséghez és kérdezés nélkül az iroda felé vettem az irányt. Az egyik recepciós nő követett. - Uram van időpontja? Uram nem mehet csak úgy be? - fogta meg a karom de kirángattam. 

     - Hol van Sakura?! - törtem be Mr. Nanase irodájában.

     - Hogy mer csak így betörni?  -  ugrott is fel székéből és szemei villámokat szortak.

    - Nagyon sajnálom uram én megpróbáltam megállítani! - hajolt meg a recepciós hölgy.

     - Semmi gond Minami, elmehetsz. - szólalt emg az édesanyja, akinek úgy tűnt, hogy kisirtak a szemei. Dühösen méregette férjét. - Kairi kérlek nyugodj meg és beszéljünk. - meglepődtem, igaz, hogy ő sosem volt annyira ingerült mint a férje, de akkor is még ilyen kedvesen nem szólt hozzám. Történt valami?

     - Hol van Sakura?

     - Miért kérded tőlem, hogy hol van Sakura? Elhagyta a családját és veled ment el! - került meg az iroasztalt az apja és megállt szembe velem. Tekintély várt el minden egyes mozdulatával, de nem iejedek meg. Sakura a legfontosabb nekem most és segítenem kell rajta.

     - Ne hazudjon nekem! Tudom jól, hogy járy a lakásomon és veszekedtek. Hol van Sakura? Hova vitte?!

    - Jártál Sakuránál? - lepődött meg az anyja. - Mi mindent titkolsz még előlem, Kotaro!

    - Jártam, igen, hogy megkérdezzem mi ez az prültség ami kering róla. De nem veszekedtünk...

    - A nővérem hallotta önöket.

    - Azt viszont már nem hallotta, hogy a segítségemet ajnálottam fel neki.

      - Ha nem mondja meg hogy hol van Sakura, magam megyek megkeresni ebbe az épületben.... és tudnia kell, hogy haza viszem bármi áron!

    - Hahaha! Tényleg ennyit érne? Miba keveredett.. az egész ország a szakmaiságát kérdőjelezi meg. OTt vannak az utcán, minden egyes lépésénél a riporterek, az otthonánál, a kórház környékén. ÉS tényleg tovább akar menni?

    - Abban a pillanatban, hogy eldöntöttem Sakurával leszek ezekre mind felkészültem.

    - Erős szavak. De nem tudod irányítani.

     - Nem lesz baj! Megoldodik! LEfognak szonki hamarosan erről.

    - Azt hiszed? Nem sikerült eddig, miért gondolod, hogy ezután fog sikerülni.

     - Sakurával akarok lenni, ezt eldöntöttem bármi is legyen. Ezen semmi sem változtathat. Átlépünk mindenen együtt.

     - Sakura nincs itt! Nem ment haza és nem jött az ügynöskséghez is.

    -  Hallgass! 

     - Nem hallgatok! Eleget hallgattam. Hát nem látod, hogy mi műveltünk? Nem szenvedett eleget a lányunk? Ez a fiú mellette állt, felé nyújtotta a kezét, amit mi egyszer sem tettünk meg. Elég volt! Elegem van! Innen kezdve kezdesz amit akarsz én a saját utamat fogom járni.

    - Haruka!

     - A lányomat meg kell becsülnöm. Kairi, nem tudom, hogy hol van Sakura ide nem jött biztosíthalak.

MEgköszöntem Mrs. Nanasenak és kiszaladtam az épületből. Ha nem jött ide? Akkor hol van? Telefonomhoz kaptam és megcsengetem, de nem válaszolt. Ismét megpróbáltam, de ugyanaz volt az eredménye. Elkezdtem szaladni az uton, hogy megkeressem. Biztos, hogy megijedt az apjával való beszélgetés után. Mellette kell lennem! Megkell találnom! OTt kell lennem vele! Sakura, merre vagy?! Sakura! Jobbra, balra... nincs sehol. A park ahol sétálni szoktunk? Nincs. Az étterem ahol ettünk a múltkor és azt mondta, hogy szerette. A park ahol összejöttünk? A lakás környékén sincs sehol... Kétségbeesetten fordítottam jobbra, balra a tekintetemet de nyomát sem láttam Sakurának. 

Aztán egy pillanatban sms érkezett. "Nagyon sajnálom, nem szeretném ha az életedbe azzal kellene küzdj,h ogy nincs magánszférád, hogy kényelmetlenül érzed magad, mert ott vannak a nyomodba. Ne mondd, hogy nincs így mert így van. My alright sky, dalt neked irtam a kórházba, kérlek hallgasd meg egyszer egysze rám gondolva."  Egy zene volt hozzá csatolva. Azonnal megnyomtam a hívás gombot, de nem vette fel a teleofnt. Sakura! 

Az ujammal vénetlenül elinditottam a zenét és Sakura gyönyörű hangja felszólalt. Végig futott borzongás az egész testemen. Ez a hang amibe beleszerettem. Sakura, megtalállak!

Daichihoz mentem legelőször, hátha tud valamit.

    - Nem éred el Sakurát?!

   - Igen. Az apja megjelent a lakásomon és összevesztek.

    - Összevesztek? Huh... gondolhattam volna. Túl csnedes volt a helyzet, előbb útobb megkellett jelenjen és kérdőre vonja Sakurát. Nem ül tétlenül.

    - Akkor nem keresett téged.

    - Nem! - rázta meg a fejét. - Várj megpróbálom felhívni! - emelte is rögtön a füléhez a készüléket. Egy csengés... két csengés... a lábam közbe toporgott... - Nem veszi fel! Hova tűnt ez a lány? Ilyent sosem csinál! 

    - Daichi, elhoztam neked a múltkor elkért könyveket... - jelent meg ebben a pillanatban Kamijo egy szatyorral az ajtóban. - Mi ez a nagy összejövetel? - lepődött meg, hogy engem is ott lát. 

    - KAmijo! Nem beszélté Sakurával az útobbi 2 órában? 

    - Sakurával? - huzta össze szemeit. - Nem! Miért? Nehogy összekaptatok volna?

    - Nem! Az apja megjelent a lakásomon és összekaptak. Nem tudom, hol van Sakura.

    - Az apja? Elvitte Sakurát.

    - Nem voltam nála, nincs ott. Nem érem el. Tényleg nem beszélt veled?

    -Nem! - ő is azonnal előkapta a telefonját és hívni kezdte Sakurát. De neki is csak csengett, csengett és nem vette fel. - Hol ez a lány?

    - Nincs ötleted, hogy hová mehetett? KErestem a közös helyeket, amiket említett nekem, mesélt róluk de sehol nem találtam.

     - Hmmm... nem tudom, hogy hova menne ilyen helyzetbe.

     - Én sem! De van egy sejtésem, hogy nem olyan helyre, ahol megtalálnánk. - állapította meg Daichi.

    - Mi lenne ha én hívnám fel? - tette fel a kérdést Aoi és Daichi mögül kilépett.

      - Miért venné fel neked? És nekem nem? - kérdezte Daichi.

     - Ez csajos dolog! - forgatta a szemeit és belépett, hogy elvegye a telefonját, majd vissza is jött, már a telefonnal a fülén.

Egy csengés... két csengés... három csengés...

    - Sakura? - és felvette... kezem automatikusan lendült és illetlenül elvette a telefonját. Bocsánatkérően meghajoltam.

    - Sakura? Hol vagy? Miért mentél el? Sakura...?

    - Én csak... én nem akartam, hogy az életed ennyire zűrös legyen. - kissé síró hangja, szomorú.

     -Az életem egyáltalán nem lett zűrzavaros, azzal, hogy te beléptél csak szebb lett. - Kamijo hányást imitált, Daichi és Aoi átölelték egymást és elmosolyogtak. - Mondtam, hogy minden rendben lesz! Nincs amitől félj, együtt megoldjuk. És mondtam, hogy ezzel is felveszem a harcot. Attól, hogy amédia itt van... 

     - Ne mondd, hogy nem zavar. Látom rajtad...

    - Új dolog, ne várd el, hogy rögtön megszokjam. IDegesítőek, de attól nem akarnék elvállni tőled. MEgoldom, megszokom, segíts nekem ezzel megbirkozni és én pedig hadd, hogy támogassalak téged.

    - És a betegségem?

     -Neked nincs semmi féle betegséged! Hát nem látod, hogy az útobbi időszakban az eredményeidet?

    - Te vagy az orvosom...

    - És? Jól van ha nem akarod, hogy én legyek akkor megkérem Rokurot, hogy vegyen át. De ha nem hiszel nekem, higgyél magadnak, hát nem jól voltál az elmúlt időkszakban?

    - Kairi...

Hirtelen egy hangos zene hallatszodott... ez olyan ismerős, egy reklám.

    - Mennem kell!

    - Sakura? Sakura?

    - Mi törétnt? Mit mondott?

     - Csak nem birod, mi a médiát? - szurosan Kamijo felé tekintettem. - Miért nem gondoltál bele, hogy ő, hogy érezhet?

    - Gondoltam...

    - Hát, enm úgy tűnik.

    - Fiúk, ne most kezdjetek veszekedni! Megtudtad hol van?

    - Hallottam a Shime reklámot...

    - Shime reklám?

    - De azt most csak egy helyen adják...

    - A Shibuya kereszteződésnél. Azonnal odamegyek!

   - Megyek éééén... mi a bajod, Aoi? Miért ütöttél meg?

    - Jó utat! Kívánom, hogy oldjátok meg a helyzetet! - mosolyogtt felém Aoi, nem véve tudomást Kamijoról.

    - Köszönöm!

 Gyorsan lesiettem a kocsimhoz, bepattantam és el is indultam Shibuya kereszteződéshez. Sakura... megint nem volt elég figyelmes veled. Beszélhettem volna és megoszhtattam volna a gondolataiamat, hogy ne aggódj értem. Sajnálom! Nem vagyok jó barát! De ez ezntúl megváltozik. Figyelmeesebb leszek. Minden rendben lesz! Mert én eldöntöttem, hogy veled leszek! Nem kell félj! Ez soha nem fog megváltozni. 

Negyed óra elteltével megérkeztem. Leparkoltam és kiszállva a kocsiból szlaadásnak eredtem. Hatalams volt a tömeg, nem mintha másra számítottam volna.  Át vergőtök a tömegen Sakurát keresve, jobbra, balra az út másik felén... De sehol sem látom. Mire már azt hiszem, hogy őt kapom ki a tömegből kiderül, hogy nem. Sakura, hol vagy? Kérlek! Kérlek!  Becsukom a szemem, mélyen beszivom a levegőt. Nem ment el innen. Biztos, hogy itt kell legyen. Valaho a környéken. Hangos reklámok újra és újra lejátszodnak, a jelző lámpák fel fel hangozdtak, az emberek nevettek és beszélgettek igyekezve egyik részről a másikra. Aztán hirtelen... meghallottam egy ismerős dallamot. Kipattantak a szemim és átsiettem az út másik felére, követve a dallamot és a hangot ami felcsendül. Ez a hang mindig betölti az egész szívemet csordultig. Ez a hang... nekem sokat jelent. Az a személy, akié ez a hang sokat jelent. De mégis egy gond van vele. Mintha kicsit bánatos lenne...

Befordulok egy kis utcán, egy kisebb tömeg áll körül valamit, vagy éppen valakit. Akit keresek. Előbbre vergődöm és megkönnyebülten fellélegzem. Sakura ott ül a tömeg közepén, kezébe gitár és a My algirht Sky számot játsza. Amit nekem írt. Emlékszem, mikor Koichi ezzel viccelődött és kiderült, hogy tényleg nekem irta. Szép! Csodaszép, ahogy ő is! 

Ha körbe nézel a tömegen, akkor látod, hogy mindnekit meghatott, a bánatos hangulat csak erőteljesebbé tette a dalt, mintha valami olyan után vágynál ami nem biztos a tiéd. Pedig Sakura, én a tiéd lettem.

A dal véget ért, a közönség tapsolt. Néhányan oda is mentek, hogy képet készítsenek vele és autogrammot kérjenek. Sakura mosolyodva elfogadta kérésüket, bár ott bujkált a szomorúság benne. Amikor a tömeg eloszlott, Sakura eltette a gitárját és tovább akart állni. De oda léptem és megfogtam a csukloját.

    - Kairi... - lepődött meg. 

Elmosolyodttam és magamhoz árnottam, hogy átölelhessem.

    - Itt vagyok! Eldöntöttem, hogy veled leszek, bármi is történjék! Média ide vagy oda. Nem számít! Amíg veled vagyok, addig vagyok teljes. Te nem? Ne dönts helyettem, ha én jól vagyok akkor kérlek ne lépj le tőlem. Ne dönts a helyemben. Beszélj velem! Mondd el, hogy aggaszt ez és mit gondolok róla.

    - Kairi... - hallottam, ahogy elfull a hangja, sírás tört rá. Szorosan belém kapaszkodott, mintha attól tartna ez csak látomás. - Sajnálom! Én... sajnálom...

    - Nincs amit bocsánatot kérned! Én is lehettem volna őszintébb és nyugtathattalak volna. Ne haragudj! Hibáztam. Beszélnem kellett volna neked, mert tudhattam, hogy ez téged aggaszt. De ez megváltozik.  Szóval, mindketten beszéljünk arról ami a szívünkben van. Rednben? Ne szaladj el! MEgbeszéltük, hogy együtt megyünk, hogy segítek neked és te is mellettem maradsz. Akkor most miért döntöttél magadtól?

Megtörölte szemeit és felnézett rám... megcsókoltam.

    - Apád miatt jöttél el?

    - Az is...

    - Az is...? 

    - Édesanyád meglátogatott. - anya? - Elmesélte, hogy mi történt Minorival és miért is aggódnak érted.

    - Huh... - kifújtam a levegőt. - Sakura a kettő, nem ugyanaz. Neked az állapotod javul. Nincs amitől félj. Kérlek ne állíts fel magadnak teoriákat.

    - Sajnálom!

     - Ne kérj ennyi bocsánatot! - öleltem ismét magamhoz. - Oké, lejárt. Menjünk haza és beszélgessünk. Minden rendben lesz! Rendben?

Vártam választ, de nem jött...

   - Sakura?

Helyett azt éreztem, hogy Sakura keze gyengédebben fog, majd le is esik rólam...

   -  Sakura! - és Sakur már ájultan volt a karjaimban.

22.rész Elszakadni?

A sebzett szív dala

22.rész Elszakadni?

Sakura:

    - Hogy mit mondtál?
    - Ugyan ne tegyél, úgy mintha nem hallottad volna. Nem játszodjuk el újra a dolgokat! Amúgyis mit vártál volna? Egy hírességgel? Hát nem tudod, hogy ők milyenek? Mekkora fej fájást fognak okozni... 
    - Apám kérlek elég!
     - Nem, végig mondom ha akarod ha nem!
     - Mr. Tenod biztosíthatom, hogy szeretem Kairit és a karrierem nem fog a mindennapjaiba gondot okozni. 
     - Biztosíthatod? Na persze! Az elmúlt napokba a hírek ahogy keringtek óta... a szégyen, ahogy megkerestek és megkérdezték, hogy tényleg összejött e a fiam egy beteggel... 
    - Na jó ennek semmi köze Sakurához! Ha valami bajod van velem akkor azt nekem mond el.
     - Nem gondolod, hogy szégyent, hoztál ránk? A családunkra! - Kairi nem sokat beszélt a családjáról, már szerettem volna megismerni, de mindig csak annyit mondott, hogy normális család. Mindannyian orvosok, sőt apjának saját kórháza van de nem akart soha ott dolgozni, hogy ne legyen a szülei árnyékában. Apja szigorunak tűnt, tekintélyt követelőnek minden egyes pillanatban.
      - Már mindent elmondtam korábban. És már felnőtt ember vagyok, az hogy kivel akarok lenni rám tartozik. Sakurával akarok lenni és ezt semmi sem változtathatja meg! - Kairi...
Az apja mérgesen össze szűkítette a szemeit.
     - Apa, szerintem nem ez a legmegfelelőbb hely és idő sem, hogy ezt megbeszéljük. - Kairi nővére előbbre lépett és intett az apjának.
    - Én elmondtam amit akartam. - Kairi érdes hangja visszhangzott a zónába szerencsére Daichi már eloszlatta a tömeget és riportereket. Tekintete villám gyorsan Kairiről, rám tévedt. Meghökkentem és egy kis lépést tettem hátrébb. Kairi még jobban takarni próbált.  - Nem vagyok benne ebbe a kapcsolatba. Erről nem változtatom meg a döntésem. Nem értek vele egyet és kész!
    - Én pedig nem engedem el ennek a nőnek a kezét! - vágott vissza Kairi.
Apja dühösen kifujta a levegőt, majd hátat fordított nekünk.
    - Megyek, Kairi megpróbálok beszélni vele. - sietett utánuk Kairi nővére.
    - Nem lesz semmi baj ne aggódj! - fordult felém Kairi. - Csak szurja az orrát, hogy még mindig nem a családi kórházba dolgozom és ezzel próbál visszavágni.
    - Kairi...
   - Nem választ el senki! - nézett őszintén és határozottan a szememimben. - Ilyen meg ne forduljon a fejedbe. Nem fog megtörténni soha! Megbeszéltük együtt megyünk tovább, nincs amitől félnünk vagy szégyenkeznünk.
Nagyot nyeltem és bólintottam. Szorosan karjaiba zárt. Az akkori vacsira elmaradt. A hangulat megfagyott. Bár Kairi úgy tett mintha mi sem történt volna, az elkövetkezendő napokba. Én nem tudtam elfelejteni a történteket. Az apja nem egyezett bele a kapcsolatunkba. Nem tetszem neki. Mit tehetnénk? Mi legyen ezután?
     - Nos? Mire lenne kedved hétvégén?
    - Nekem mindegy! - vontam vállat, Kairi a konyhába tevékenykedett miközben én a kanapén ültem.
    - Elmehetnénk ebédelni, vagy szeretnél vásárolni? Esetleg menjünk egyet kirándulni? Nem is voltunk azt hiszem együtt, kettesbe semerre. Mindig is szerettél volna nem? - mosolyogva felém fordult, majd oda sétált és leguggolt megfogva kezeimet. - Mit szólsz?
     - Jó ötlet...
    - Hah... - sóhajtott fel. - Sakura... Már több mint egy hêt eltelt és még mindig apám szavain csüngsz? 
    - Én... Csak...
     - Megnyugszik és minden rendben lesz, ne félj! 
    - Nem tudom... Szerintem csak jobban felhuztam amióta a média őket is keresi. 
Kairi már nyitotta is szólásra a száját, amikor megszólalt a telefonja. Elnézést kérve arébb lépett. Alig néhány szót válltott majd visszafordult
     - Lecsillapodnak. Most be kell mennem egy műtétre, majd jövők. - homlokon puszilt és elindult elkészülni. - Addig gondold át, hogy merre mennél szívesen.
A média annak ellenére, hogy megadtuk a válaszokat nem szállt le rólunk. Megjelentek a lakás körül, a kórháznál, apámnál és Kairi szüleinél is. Daichi amennyire csak tudott segített nekün,k próbáltam leállítani őket de nem tágítottak. Bár tudtam, jogy Kairi nem mondja ki tudtam, hogy ez gondot okoz neki és kényelmetlen. 
Mikor fog vêget érni ez az őrület? Mindenkinek gondot okoztam. Máskor is voltak hirek és csüngtek rajtuk de nem ennyit. Most mi a különbség ezen? Miért kell ennyit ezen el lenni? Mi ebben az akkora hír? Nem lehetek együtt azzal akit szeretek? És ha az orvosom volt? Akkor mi van? Ezzel egyáltalán nincs semmi baj. Semmi rosszat nem tettünk. Így van! Semmi rosszat nem tettünk. Minden rendben lesz! Mindennek rendben kell legyen. Ahogy mondta Kairi is a szülei is elfogadnak... Sőt elfogadtatom magam velük. Biztos, hogy megfognak kedvelni. Talán meg is kellene látogatnom őket. Készíthetnék egy kis ajándékot nekik. Igen, ez lenne illendő. Biztos zavarta őket, hogy nem jelentettük be nekik média által tudták meg. Nem volt szép dolog. Beszélnem kell velük és bocsánatot kérnem. Igen ez a legjobb megoldás. Ha visszajön Kairi akkor beszélek vele, hogy menjünk látogassuk meg őket. Tegyük meg a tiszteletünket mert ez nem volt szép. Igen ez lesz a legjobb megoldás. Hmmm, mit is vehetnék? 
Sőt mi lenne ha Kairiékhez mennénk hétvégén. Megnézhetném, hogy hol nőtt fel. Vagy hívjam el a szüleit is egy kis onsenre? Na jó azt talán még korai. Fura helyzet lenne. Valami másra kell gondoljak.
Kairi már 15 perce lehetett elmenve amikor kopogtattak.
     - Mrs. Tendo... - láttam meg a küszöbön.
    - Üdvözöllek? Bejöhetek?
    - Öhm... persze! Jöjjön csak! - léptem odébb, mire belépett. - Kakéiri a kórházba kellett menjen egy műtétre, egy ideig nem jön haza.
     -Nem hozzá jöttem! Hanem hozzád. Szeretnék veled egy kicsit beszélgetni.
    - Értem. - ez egy kicsit meglepett. Leült a kanapéra. Na de ne most fagyjak le, meg kell mutassam, hogy nincs amiért aggódjanak és szeretem a fiúkat és nem okoznék sosem neki gondot. - Kér egy kis teát? Kávét? Narancslevet?
    - Egy kis vizet! - vizet, igen! Azt nem kérdeztem.
Gyorsan a konyáhba léptem, kivettem egy poharat és vizet töltöttem bele, majd odaléptem Kairi édesanyjához. Édesapjához képest, egy csendes, kifinomult, apró hölggyel találkoztam. 
    - Már régóta lakhatsz itt ha ennyire ismered a járást... És látok új dolgokat amik nem Kairi stilusai. Még erre is rá vetted.
    - Hát csak egy kicsit. Nem akartam, hogy azt érezze felülkerekedek a lakásába.
     - Igazán kedves a fiamtól. Nem tudom mikor volt útoljára, amikor valakinek ennyi mindent megengedett.
Elmosolyodtam és leültem mellé. Ez jól esett, hogy ilyen tudtam elérni Kairinál.
    - Segíthetek valamiben?
     - Ne haragudj a férjemre, hogy annyira letámadtunk téged korábban.
    - Semmi gond. Megértem a kapcsolatunkról nem beszéltünk még önökkel, hirtelen érhette.
     - Meg kell értened, hogy aggódunk a fiúkért.
     - ASszonyom, tudom, hogy járnak minden féle pletykák a hírességekről, kényesek, fent tartsák az orrukat és tudom, hogy talán nem én kellene mondjam de nem ilyen vagyok. Biztosíthatom!
    - Ezt elhiszem, ilyent nem gondoltunk rólad. -halovány, kedves mosoly bujt meg ajkaiban. - Bár tudom, hogy a férjem ezt is említette. De láttuk a munkásságod, hallottunk téged gyönyörű a hangod és te maga is az vagy. Elképesztő miket értél el és mennyire szeretnek is az emberek.
     - Köszönöm.
     - Nem gondoljuk, hogy rossz ember lennél.
     - Akkor a média? Igen tudom, az elején nyomulosak és ellepik a magánéletet de mindent elfogok követni, hogy ez ne akadályozza a mindannapjait és minél hamarabb leszálljanak erről a témáról és meghagyják a magánéletünket. Már épp korábban beszéltem Daichival, a menedzsremmel is erről és...
     - Ez sem... aggódunk persze, ezekért is de nem ez a fő ok.
      -Nem?
      - Nem. Tudod, hogy volt egy komolyabb kapcsolata korábban vele?
    - Minori-val, igen.
     - És azt is tudod, hogy mi történt közöttük? - megráztam a fejem. - Rengeteg időt töltöttek együtt. Együtt végezték el az egyetemet és együtt kezték el a munkát is. Kairi egészen addig még senkivel sem volt ennyire nyitott és szelid. - hát ezt már így hallotgattam, de mégis kicsit motoszkált bennem valami tőle. - Ám Minori beteg lett és lekerült az ágyba, komában.
     - Tessék?
     - Igen! Valami nyomta az egyik idegét az agyában és... egyik nap elájult, majd nem ébredt fel. Kairi éjjel nappal mellette virrasztott, alig evett, alig aludt. Próbálták megmenteni Minorit, de már nem lehetett. - ez... ez volt? OH! És én mi mindent a fejéhez vágtam! Nem hiszem el! 
Könnyek gördültek le az arcomon. Ez mennyire nehéz lehetett Kairinek.
     - Mindezek után Kairi bezárkozott, a munkájána temetkezett. Szigorubb lett önmagához és másokhoz is. - hát ez volt, ez volt mindennek a hátterében. Oh, el nem hiszem! Mi minden ment keresztül, Kairi...  - Biztosítani tudod, hogy meggyógyultál? Hogy jó uton haladsz és nem lesz rosszabb?
    - Én...
    - Tudom, hogy Kairi az orvosod és a kollegái is csekkolják az állapotod, de bizots, hogy minden rendben lesz? Nem birnánk elviselni, ha Kairi ismét valami hasonlón menne keresztül.  Kérlek! Gondold át!
    - Én... - az édesanyja megfogta kezeimet és kérő tekintettel nézett felém. Nem tudtam megszólalni, egyszerűen a torkomon akadtak a szavak.
    - Nem akarhatod kitenni Kairit valami ilyensminek újra, ugye? Nem akarhatod, hogy szenvedjen? 
    - Én...
     - Kérlek gondold át! Mi a legjobb neki, nektek. Én most megyek. Nagyon szépen köszönöm, hogy fogadtál. - ezzel meg sem várva válaszom meghajolt és elhagyta a lakást .
Én meg csak ott ültem a kanapén lefagyva. Erre nem számítottam.
Megértem, hogy mit mond. Szülői aggodalom a gyereke fele. Ezért egyáltalan nincs amiért mérgesnek lennem. De akkor is... Csak így a szememben mondani. Szíven ütött... És az a történet Minoriról. El sem hiszem, hogy ilyensmin kellett keresztül mennie Kairinek. Nem csoda, hogy elzárta az érzéseit a külvilág elől. Milyen nehéz lehetett neki... És akkor én? Én nem akarhatom, hogy ezt ismét átélje. Mi van ha tényleg vissza jön a betegségem? Ha egy napon arra ébredünk, hogy ott vagyunk ahol elkezdtük? Nem tehetem ki Kairit ismét ennek. Nem akarhatok neki rosszat. Nem, nem is akarok neki rosszat. Én... Én...
  Alig egy 10 perc ment el Kairi édesanyj, amikor ismét kopogtattak. Huh! Kicsit összeszedtem magam és kinyitottam az ajtot.
     - Apa! - ezúttal apám állt az ajtó előtt.
     - Szóval idejöttél! Ideköltöztél el miután elhagytál bennünket... - kérdés nélkül átlépte a küszöböt és tanulmányozni kezdte a lakást.
      - Honnan tudtad, hogy itt lakik Kairi?
     - Ez most egy komoly kérdés? Az internet tele van veletek, minden információ csak úgy siklik rajta.
      - Erről van szó? Hogy sajtótájékoztato tartottunk és elmondtuk a kapcsolatunkat.
      - Nem... inkább az, ahogyan tartottátok. - megnyaltam ajkaimat, tudom miről beszél. - Tudod azóta, hány telefon hívást kaptam!? Hány hiresség vissza akar tőlünk lépni? A riporterek ellepték az udvarunkat! Anyád retteg kimenni! Ha a saját lányunk egészsége nem számit, akkor kié? Ezzel kérdőjeleznek meg. Hát ezt akartad elérni? Ez volt a te nagy terved, hogy elszakadj tőlünk és híres légy? Nem szégyeled magad?! Hát így neveltünk anyáddal téged?! Ez a hála, mindazért amit érted tettünk.
    -Én egyáltalán nem a károtokra akartam apa! Elég! - kiáltottam el magam. - Nem rosszat akartam nektek, csak szerettem volna ha megmagyarázzuk a dolgokat. Én nem tudom ki tudta meg a betegségem...
    - Valaki biztos meglátott a kórházba... - miért érzek siettséget a hangjába? - Elég ha ez kiderül az emberek már rögtön össze teszik. Huh... Sakura... - kicsit megnyugodott és lágyabban szólt hozzám. - Biztos, hogy jól átgondoltad a dolgokat? Még nem késő, visszajönni hozzánk. Elrendezzük ezt az egészet és újra minden olyan lesz, mint régen. 
    - Olyan, mint régen? - apám bólintott és felém nyújtotta kezét. - Rég voltam ennyire jól, mint az elmúlt időszakba. Nem éreztem szorongást a mellkasomban, nem éreztem hányingert, fáradtságot vagy szédülést... 
    - És továbbra sem fogsz! Gyere vissza! Anyád is már vár. - tett egy lépést közelebb felém. - Nem lesz semmi baj. - ajakaimba haraptam. - Szerinted ha így marad minden, mi lesz Dr. Tendoval? Már kérdőre veszik a szakmaiságát. Beakarnak férkőzni az életében. Riporterek hada járkál a környéken arra várva, hogy letámadják. A kórház előtt alig engedték be. Szerinted ez az élet amihez hozzá van szokva? Ezt akarja? Nyugodt életének löttek. Lehet azt mondja minden rendben, de szerinted tényleg minden rendben? Ezt akarja? Nem érzi magát frusztrálva? Nem idegesíti ez a sok figyelem? Nem érzi kényelmetlenül magát? Ezt akarod neki, hogy így érezze magát? 
    - Én... - apámnak is igaza van. Nem mond hazugságot. Bár Kairi mosolyog és azt mondja minden rendben attól még nincs így száz százalék. Látom, ahogy kinéz az ablakon fotost lát elhuzza a száját, ahogy a kórháznál a kollegái segítik bejuttatni. Ez... Sok neki. Gondot okozok neki és a körülőtte lévőknek is. - Egy kicsit egyedül szeretnék lenni. Megkérhetlek, hogy most elmenj.
   - Persze! Csak hívj és azonnal jövők! 
Ezzel elhagyta a lakást. Lehuppantam a kanapéra és arcomat tenyereim közé temettem. Alig 20 perc leforgása alatt mennyi mit is kaptam?
Senki sem akar nekem rosszat... Annakellenére, hogy apám, hogy tört rám, ő sem akarja hogy bármi gond legyen és ő is gondol Kairire. Kairi... Szeretem, nem okozhatok neki ekkora gondot. Látom én is, nem vagyok vakk, hogy ahová bekerült egy kényelmetlen zóna. Nem akartam ezt. Bár azt mondtam megvédem ettől és nem lesz semmi baj mégse lett ez lehetséges. Mégis bekerült egy kényelmetlen zónába. Nem tudtam elkerülni. Nem tudtam megállítani. Azt hittem megoldom, de nem tudtam. Csak rosszabb lett a helyzet. Hát akkor mi tévők is legyünk? Nincs más megoldás, csak ez...