14.rész Hogyan tovább?

A sebzett szív dala

14.rész Hogyan tovább?

Kairi:

Szeretlek... Nagyon szeretlek...  visszhangoznak fejemben a szavai, amit éppen egy pillanattal ezelőtt hallottam. Ajkai az enyémre tapadtak és kis karjai átkaroltak. Meglepődtem, erre egyáltalán nem számítottam. De nem toltam el magamtól. Sőt visszacsokoltam. Karjai átkarolták a nyakam, az enyémek pedig a derekára köré tévedtek. Testemen fura bizsergés futott végig, úgy éreztem a szívem majd kiugrik a helyéről, hangosan zakatolt. Abban a pillanatban, mintha csak mi ketten léteztünk volna, mintha körülöttünk minden megszűnt volna. Ott abban a pillanatban, semmi más nem volt csak én és ő és ez a csók, ez a  pillanat.

Remegett karjaimban, teste melege átölelt, édes, puha ajkai elkábítottak. Valahogy... Nem is tudom. Olyan érzésem volt, mintha ezt még sosem éreztem volna. Mintha egy ismeretlen érzés kerített volna hatalmában. Egy erős, intenziv érzés, ami alig akarta, hogy elszakítsam magam tőle. Erős mágnes éreztem ami vonzott hozzá... Ami valahogy nem akart elszakadni tőle. Olyan érzésem volt, mintha már korábban éreztem volna ezt vele. Amikor énekelt? Vagy amióta énekelt. Nem is tudom. Valahogy nem akartam tőle távol lenni... ki akartam élvezni ezt a pillanatot vele... sőt kiakartam élvezni minden egyes pillanatot vele. Lehetséges... lehetséges, hogy ez megtörténjen? Szabad ilyent éreznem? Szabad ez megtörténjen? Mi van ha vlaaki mos tmeglát? Ha a média és holnap tele lesznek a cikkek velünk? Megtudják, hogy kapcsolatom van egy beteggel és Sakura is bajba kerül, amit nem akarok.

De fel kellett ébrednem. Bár a szívem nem ezt akarta, az eszem megálljt parancsolt. Elhuzodtam tőle...

    - Kairi...

    - Nanase-san... - úgy tűnt meglepődik, hogy így hívom vagy talán a formális hangnemen. - Felejtsük el, hogy ez megtörtént.

    - Tessék?

    - Ne rontsuk el az estét. Felfogtam, megköszönted a segítséget! Rendben van átestünk! Ennyi, biztos, hogy összezavarodtál.

    - Én nem zavarodtam össze! - csattant fel. - Az érzéseim tiszták és őszinték!

    - Megértem, valaki aki nem ugyanazt a választ adta, mint eddig, megérintett de...

    - Ne jöjj nekem ezzel! Nem zavarodtam össze! Igen sokat jelentett amit értem tettél, igen te voltál az első aki kiállt értem és ez sokat jelent. De az érzéseim nem valami mulandóak. Szeretlek!

    - Nanase-san...

    - Ha te nem érzed ugyanazt akkor meg miért a francért csókoltál vissza?

    - Én...

     - Oké! Értem! A múlttal vagy leakadva?

    - Múlton?

    - Hallottam, mi történt az előző barátnőddel, hogy mennyire erős volt köztetek a kötelék és aztán... sajnálom! Elhiszem, hogy ez nem egy egyszerű dolog... de... esetleg mégsem tudnád megpróbálni? - közelebb lépett, közben lenyugodott és megfogta a kezem.

    - Nanase-san... nem erről van szó. - fájó pontot érintett. De őszintén nem erről volt szó csak... igen a történtek után, nem akarok szerelmes lenni újra. De... - Nanase-san te a betegem vagy és mint mondtam korábban nem létesitek semmiféle kapcsolatot a betegemmel, olyan közelit.

    - Akkor, miután meggyógyulok?

     - Nanase-san... - barna szemei reménnyel teltek meg. - Mi nem...

Könnyek jelentek emg szemében. Le is gördült az első könnycsepp az arcán, mire éreztem mintha valamit belém szurtak volna... ezzel egyetemben az ég feldördült és zuhogni kezdett az eső. A könnycseppei ezúttal az esővel együtt összekveredtek, arca fájdalommal és bánattal telve néztek rám. Megakartam szólalni, de sarkon fordult és ott hagyott. Percekig csak álltam ott és a hült helyét néztem. Összeszorult a két kezem és ajkamba haraptam. Ezt kellett tennem... Ő egy beteg, akiről gondoskodnom kell és aki a munkám része... olyan kapcsolat nem jöhet létre közöttünk. Nem! Nem szabad! Nem keverhetem bajba őt. Egy beteggel kapcsolat nem lehet. A média fel fogja fúkjni és lelepleződhet, hogy beteg. Ekkor hideg zuhanyt nem akarok rá tenni. Ezeket miért is nem tudtam elmondnai neki korábban? Ezeket is elkellett volna mondjam neki biztos, hogy megértette volna és erről letesz. Igen ezt kellett volna tegyem! Nem lehet kapcsolat közöttünk! Nem!

Villámlás fénylett fel és dörgés robogtatta meg a terepet, mintha ellenkezni akaran az mondandómmal. Sakura, mivel is jött el ide? És az vékony ruhája... bár igaz, hogy elvitte a kabátom, de nem lenne jó ha megfázna. Erre miért nem gondoltam? Neki iramodtam, hogy megkeressem Sakurát. Mások menedékbe siettek a vihar elől én szinte egyenesen belementem. Jobbra balra tekintettem, hátha meglátom valahol. Merre is lakik? Láttam a címét a korlapján... emlékszem, hogy leírtam a telefonomra, hogy sürgős eset esetén rögtön odataláljak. Gyorsan előkaptam a telefonom és kikerestem a leírt címet. Az eső miatt nehezen ám de kitudtam venni. Neki indultam a cím felé. Nem volt innen messze, tehát már haza kellett érnie, de akkor is megkell bizonyosodjak, hogy jól van. Már láttam az épületet, az út túl oldalán vol.  Átszaladtam az uton és egyenesen neki az üzletnek. Az ajtó már automatikusan nyílt, érzékelő sines ajtó volt... de nem mentem be. Ugyanis nem messze tőlem Sakura sírt hangosan Kamijo karjaiban. Nagyot nyeltem... Kamijo észrevett, de nem mondott semmit csak dühösen nézett rám. Nem tudtam megmozdulni, hogy odamenjek és nem is jött semmi szó a fejemben, amit mondhattam volna. Legalább láttam, hogy jól van és megérkezett. Így van ennyi épp elég... elég is. Jól van és nincs is egyedül. Amúgyis mit mondtam volna neki? Miért jöttem ide? Miért jöttem utána? Biztos nem akar most látni engem. Mit mondhattam volna? 

Sarkon fordultam és elhagytam az épületet. Egy rossz érzést éreztem magamban egész uton hazafelé. Folyton felrémlett a csókunk, majd ahogy Kamijo karjaiba sír. Fájt, hogy úgy látom és zavart, hogy nem tudom kiverni a csókot a fejemből. Pedig azt kellene tegyem. De folyton fel és fel rémlett, sőt éreztem is még ajkaimon az ő édes ajkát. Újra a karjaim között akartam tartani, de ezt a gondolatot ki kell vernem a fejemből. Nem szabad...

    - Hazaértél? Na végre! azt hittem, hogy elfelejtetted, hogy megígérted együtt filmet nézünk nálad! - nővérem lépett ki a konyhából. - Mi a fene történt? Miért vagy ilyen csupa víz?! És hol a kabátod?

    - Odaadtam valakinek... -lehuztam a cipőmet és nem törödtem vele, hogy elrendezzem csak bementem a lakásba egyenesen az ágyamhoz és ledobtam magam oda. Felsóhajtottam.

    - Ne ülj le az ágyba! Menj öltözz át! Még megfázol és így minden csupa vizes lesz!

    - Hagyj békén! Majd elmegyek.... 

    - Mi ütött beléd? Miért olyan rossz a kedved?

    - Nem rossz a kedvem...

    - Ha te mondod. De rossz és gondterhetlenk látszol...

   - Sakurával találkoztam...

    - Igen? Történt vlaami vele? Hogy van?

    - Jól van! Nincs semmi baj, csak elhívott vacsorázni.

   - Oooo! Komolyan? Nanase Sakura az én öcsémet hívta el randizni!

    -Ez nem randi volt! - csattantam fel mir ekissé megszeppent. - Csak megakarta köszönni a segítségem.

    - De kiderült, hogy nem csak erről van szó, mi?

    - Bevalotta, hogy szeret és megcsókolt!

   -  Hogy mi?!

   - Aj, de kérlek ne csinálj ebből akkora nagy ügyet és ne is kezd hiresztelni.

    - Ezt nem hiszem el! Nanase Sakura és az öcsém.... -mintha a falnak beszélnék. - Nem tudom mondjuk mit látott benned... - szurosan felé tekintettem. - És te mit tettél?

   -  Azt mondtam, hogy ez nem lehetséges.

    - Miért?

    - Mert ő a betegem és nem kerülök olyan kapcsolatban egyik betegemmel is.

    - Ha csak egy beteged lenne, akkor nem mentél volna el vele vacsorázni, nem néznéd úgy, hogy akrámelyik percben is képes vagy megvédeni és nem beszélné annyit róla.

    - Ezt te meg, honnan veszed?

    - Nem vagyok vak!

    - Csak a dolgom végzem...

    - Nem csak a dolgod végzed! Látszik, nagyon is látszik rajtad! Miori miatt érzed ezt?

    - Nem! Miért jön mindenki ezzel?  - álltam fel. - Igen eldöntöttem, hogy nem akarok utána szeretni de... ez most nem erről szól.

    - Kairi, nyugodj meg! Öltözz át, pihenj egyet és gondold át a dolgokat! Szerintem most el akarod titkolni magadnak is azt amit valójában érzel! Pihenj le, majd máskor nézünk filmet!

Ezzel magamra hagyott a lakásba. Mi az, hogy titkolom az érzéseimet? Én nem! Ez alap, orvos és beteg között nincs olyan kapcsolat. Így tehát nincs mit titkolnom magamnak vagy bárki másnak. El is felejtem a történteket... megyek lezuhanyzom. Amúgyis kinek hiszi ő magát? Itt osztogat, mintha jobban ismerne engem, mint én magamat. Pedig ismerem magam és ismerem az érzéseimet. Az ami Miori-val történt... noymott hagyott az életemben és nehéz volt túl tennem magam. Nem is azt mondom, hogy elfelejtettem. Azt nem lehet... egyszerűen csak tovább éltem az életemet. Egy új barátnő... valahogy nem jött sosem fel ez a fejemben. Nem kerestem a szituációkat és nem is volt nagoyn ki. Koichi néha megpróbált elintézni egy egy randit, de sosem lett semmi több belőle, sőt még egy randinál sem lett több, ami inkább azzal ment el, hogy a csaj próbálkozott és én karba tett kézzel és lábbal ültem hallgatva. Csak azért mentem el, mert Koichi elrángatott. Másképp nem tettem volna. Folyton az idegemet ette, hogy menjek el és menjek el vele és nem bánom meg és csak egyszer és csakezért azért... mindig kapott valami okot. De annyi! Nem érdekelt! Nem akartam! Sakura is... amióta az életembe csöppent... én... az életem... nyomot hagyott... de nem szabad! Ő a betegem! Nem tudom, hogy mit lát a nővérem de nagyon rosszul lássa. Igen igyekszem, hogy segítsek Sakurán, mert ez a dolgom és igen figyelem, mert ez a munkám. De ennyi! El kell felejteni az egészet! 

De ez nem ment ilyen egyszerűen. Egész este forgolodtam és folyton Sakurán járt az eszem. A csók rémlett fel és az arca, a mosolygos ami mindig olyan élénken üdvözölt és a szomorú, amit az este láttam. Még láttam szomorúnak de mégis ez olyan más volt ez... és ez zavart. Zavart? Nem is tudom ha a jó szót használom... de fájt úgy látnom és ahogy Kamijonak a karjaiba is zokogott. Ennyire megbántodott... én nem akartam ez elérni. Én nem... 

     - Dr. Tendo jól van?

    - Hmmm... - Mariko nővér lépett mellém. 

    - Már egy ideje csak itt áll. Nem teszi meg a szokásos körútját?

    - De! De! Persze!

    - Dr. Tenod arra nincsenek kortermek!

    - Oh, igen!

Mi a brancs ütött belém? Ma olyan szétszort vagyok még a munkában is. Szedjem össze magam! Én nem ez vagyok! Megtettem a szokásos körutat.

    - Kairi... -  végén Rokoroval futottam össze. - Minden rendben?

    - Ah, godnolom a nővérek panaszkodtak... Jól vagyok! Kissé elkalandoztam, de össze szedtem magam.

     - Nem! Én magam is észre veszem, hogy furcsán viselkedsz. Fáradtnak látszol. Nem akarsz inkább hazamenni?

     - Nem! Jól vagyok!

    - Ha te mondod! De ha mégis meggondolod, semmi gond! Nyugodtan elmehetsz!

Csak bólibtottam és már indultam is volna vissza az irodámban amikor Yukito nővér megállított:

   -  Ezt magának hagyták a kapunál...

   - Nekem? - adott át egy tasakot át nekem. - Ki?

    - Nem tudom! Csak annyit mondtak, hogy itt hagyták önnek.

Kinyitottam a tasakot és megláttam a kabátomat, ami az este Sakurán volt. Felkaptama  fejem és gondolkodás nélkül szaladni kezdtem. Lementem az előtérbe és tekintetemmel őt kerestem.

    - Elnézést! - léptem a receipcióhoz. - Aki itt hagyta nekme a tasakot, mikor ment el?

    -Öhm... nemrég!

Nem vártam meg, hogy bármi mást is mondjon kiszaladtam az utcára és körbe néztem. Mint ahogy az este is jobbra tekintettem, balra tekintettem, szemeimmel őt kerestem. De színét se láttam neki. Összeszorítottam az ökleimet... Miért nem ő adta vissza? Kerül... már nem mer szemembe nézni. De akkor mégis, hogy fogok a szemébe nézni? Látni akarom! Hallani a hangját és beszélni vele! 

Visszasétáltam a kórházba csalódottan. Mikor is kell elgyen legközelebb ellenőrzése? Egy hét múlva nagyjából... beszélni akarok vele. Látni akarom...

    -Oh, nézzétek hamarosan kezdődik a műsor amiben Sakura részt vesz! - épp a részlegünk recepciója előtt jöttem el, mikor megütötte ez a fülemet.

Megálltam és óvatosan mögéjük sétáltam. Fel is bukkant Sakura... mosoly kuszott az arcomra. Csodaszép volt. Egy flitteres lila majort viselt, egy sötét zöld bör kabáttal és egy fekete nadrággal és hozzá illő magassarku cipővel. Haja kiengedve vállait verdeste. Ám valami mégis fura volt... 

   - Üdvözlünk Nanase Sakura! Hogy vagy?

    - Üdvözlök mindenkit! Kösöznöm szépen a meghívást! Jól vagyok! - hazudik.... egyáltalán nincs jól látom az arcán... olyan kedvtelen és sápadt is... csak nem!

    - Mariko kérlek készíts elő egy táskát nekem!

    - hogy?! - ijedt meg, hogy ott voltam mögöttük.

    - Csak készítsd elő! El fogom hagyni a kórházat egy 2 órára. - gyorsan az irodába siettem, hogy felkapjam a kabátom. Nem lehet!

Lehetséges, hogy megint... oda kell mennem! Azonnal oda kell mennem! Mellette kell legyek! Szüksége van rám!