22.fejezet Érzések lángja

22.fejezet Érzések lángja

Rin:

    - Remélem, hogy jó magyarázatod van, hogy miért szöktél rá szószoros értelembe Ryura.
   - Sajnálom, túlságosan is beleéltem magam. Nem bírtam az erőmmel, elfelejtettem, hogy ők nem olyan állosak, mint mi.
Összeszükült szemekkel néztem Chul Moo-nra, épp beértünk az udvarra. Talán még korai volt összetenni a kettőt? Amiután az este hazaértem nem tudtam beszélni vele, mert már aludt, legalábbis mikor benéztem a szobájában, sötétség volt és az ágy felé is tekintve, ott találtam ahogy halk horkolása tötli be a terepet.
    - Rin, kicsit elvadultam, de ott voltál bocsánatot kértem. Hibáztam, legközelebb jobban odaifgyelek.
    -   Remélem is Chul Moo, ne provokáld Ryut! – közelebb léptem hozzá és szigrouan tekintettem rá. – Ezt az egészet már megbeszéltük, elfogadtad, nem fog semmi sem változni, ahogy korábban is mondtam a kötelességeimet nem fogom hátra tenni. Főleg amióta mozgolodás van minden fele. Tudom, hogy tennem kell ezért valamit, hiszen én vagyok a vezér és felellőséget vállalok a csapatért. – mondatom végére végre mosoly húzodott arcára és felém lépve összeborzolta a hajamat. – Hé!
    -   Tudod jól, hogy nem vagy egyedül, nem kell semmiért egyedül vállalnod felellőséget. Egy mindenkiért és mindenki egyért! Tudod nem?
     - Köszönöm! Örülök, hogy akkor még sem ment ez a terv dugába, hogy össze engedtelek titeket. Nagyon szeretném ha a jobb kezem és a szerelmem jól kijönnének egymással!
   - Ah! Ne már, mióta lettél te ilyen nyálas?! – torzította el az arcát Chul Moo szavaim hallatán, de közben alig tartotta vissza, hogy ne nevesse el magát.
    - Én nyálas? Vigyázz, mert még mindig letudlak nyomni!
   - Persze, lássuk! A rózsaszin felhőktől látni fogsz e egyáltalán?! – kezdtünk lökdösödni és elindulni kifele, de az ajtóba mindketten megálltunk a felénk viharozó Miami-tól.
    - Mi történt? Miért vagy ilyen feldúlt?   - kérdeztem barátnőmet.
     - Mert egyszerűen elegem van már a szüleimből, folyton a baráttal jönnek, meg, most meg a házassággal is, hogy milyen szupi csoda jó lesz ez a buli, amiben megismerkedem majd azokkal a kedves, jóképű, gazdag, okos és nem tudom hány dicsérő szót elmondtak róluk, férfiakkal.
    - Huh, nagyon komolyan veszik ezt az egészet. – vágtam egy grimaszt.
    - Nem mondod?! Bele fogok örülni.... Mégis mit csináljak? – fogta a fejét és leült a ház lépcsőjére. Intettem Chul Moo-nak, hogy hagyjon magunkra, mire bólintott és el is sietett az udvaron keresztül, gondolom a gyakorló pályára siet
Leültem Miami mellé és átfogtam a két karommal, percek teltek el míg végre megszólaltam:
    - El sem hiszem, hogy a szüleidet tényleg nem érdekli a te boldogságod. Évekkel ezelőtt megakartak védeni és megkérték apámat, hogy vegyen fel a csapatba. Most meg minden egyes fiútól óvni akarnak aki nem olyan mint te. Dehát az útóbbi éveket nem olyanokkal töltötted. Akkor, hogyan várhatnák el, hogy bele szeress bármelyikükbe is?! Ez abszurd, a szerelem nem ilyen. Boldogtalannak akarnak látni egész éltedbe?
    - Szerinted én soha nem mondtam nekik?! Fel nem akarják fogni ezt az egészet...
Csak a fejemet vakartam... tényleg ellenben mentek a dolgok a között amit Miami szülei mondtak és tettek. Most úgy random megismerkedni egy fiúval és holnap már eskűvöről beszélni, hát azért az kemény dolog. Egyik pillanatban még parti, most már esküvő. Még az én kapcsolatommal is el vannak... bár nem mintha az olyan zökkenőmentes lenne. És bármi közük is lenne hozzá. De azért a szüleim elfogafták Ryut és tudták  jól, ha mégsem akarják teszek rá és úgyis ugy lenne ahogy én akarnám.  Valahogy csak elérném az akaratomat. Nyilván nálam arról szólt az egész, hogy maffia tag lévén ne hogy megsebesüljön Ryu, a kinti világ, mennyire keveredik bele. Miaminál ez nem volt benne a dologban, szerintem pontosan az volta tervük ezzel az egésszel. Megtudja ő magát védeni. De az élete nem változik azzal, amit eddig megkapott. Ők azt lássák, hogy egy férj kell aki eltratsa és mindent megad, azt a kényelmes életet amit eddig. De Miami nem bánja ha nicns meg épp úgy minden, mint most. Persze a szülei, a legjobbakat akarják neki. De, hogy ne vegyék figyelemben amit ő akar.
     - Ne aggódj! - veregetem meg a vállát. - Hétvégén, majd meglássuk, mennyire szalon képesek is ezek a jelöltek.
     - Mire készülsz Rin? Mi jár a fejedben? - széles mosolyra huzom az ajkaimat.
      - Csak, hogy biztosak leszünk a legjobb formájukat hozzák ki magukból.
Miami egy pillanatig még értetlenül állt, majd kezdte összetenni a képet, hogy mire is akarok kilyukadni. Az ő arcán is felvillant a széles mosoly. Nos, igen. Lássuk, azok a gazdag ficsurok, mennyire is bírják.
A hét elrepült felettünk. A szokásos napi rendünket tartottuk. Edzettünk, őrjáratoztunk, pihentünk. Ami nekem a legtöbbször abból állt, hogy Ryuval találkoztam.
     -És ezek a gazdag ficsurok... - mint például most, nálunk voltunk. Ryu feküdt az ágyba, én pedig a mellkasán pihentem. - ... Neked is szokták csapni a szelet?
Olyan cuki, amikor féltékeny. Ki gondolná, hogy Ryu Odagiri féltékeny típus, ha ránéznének?
     - Ah, csak egy kettő. Nem olyan sok!
    - Egy kettő is elég! - emelkedett egy kicsit meg, hogy rám nézhessen.
    - Amíg, meg nem tudják, hogy ki is vagyok.
     - Azt hittem, hogy Rin Ashia híres. Hogy lehet, hogy nem tudják ki vagy?
    - Vannak gazadag ficsurok, akik nem ismerik a város sötétségét. - felülök, Ryu karjaira támaszkodik és úgy figyel. - Ők, csak azt lássák, hogy milyen csinos vagyok. - Ryu felé közeledek, egész közel az ajkaihoz.
    - Igen, nagyon is az vagy!
Kissé jobban feltápaszkodik, hogy egymáshoz érjenek de elhuzodom.
     - Na jó, eleget lustálkodtunk!  - csapok lábára. - Csináljunk valamit!
    - Mondjuk fejezzük be amit elkezdtél.
    - Én nem kezdtem neki semminek. - állok fel az ágyból és teszem az ártatlant.
    -Valóban? - Ryu is felül.
Karom után kap és magára huz.
    -Nagyon cseles maffia vagy!
     - Hát nem ez kell legyen egy jó tulajdonságunk?
Ryu ajkaiba harap, majd közeledni akar, hogy megcsókoljon. De meglököm és kiszabadulok fogásából. Felnevetek.
     - Aj, te...
Ryu utánam kap, mire mindketten az ágyra esünk. Jobban mondva, ő az ágyra esik én rá.
     - Szeretlek! - barna tekintete csillog az őszinteségtől. Annyira szépek a szemei!
Hátra simitok egy hajtincset az arcából.
    - Én is téged!
És megcsókoljuk egymást. Kezei felkalandoznak a hátamon, majd le egészen a csipőmig, míg az én kezeim a hajával babrálnak. Oh ez annyira jó! 
     - Rin... - de ebben a pillanatban Chull-Moo tört ránk. - Ah!
Azonnal felpattantam Ryuról és megigaztitottam magam, miközben ő is összekapta magát.
     - Khm... Chul - Moo kopogásról nem hallottál?
     - Bocsánat! Bocsánat! - elfordult.
    - Segíthetek valamiben?
    - Ma jössz őrjáratozni?
    - Igen! De ezt már megbeszéltük.
    - Valóban? Elfelejtettem. Még egyszer elnézést, hogy megzavartalak titeket. - ezzel pedig elhagyta a szobát.
    - Miért érzem azt, hogy ez direkt volt. - Ryu felállt és átkarolt.
    - Direkt? Már miért lenne direkt?
    - Olyan aranyos vagy, mikor tudatlan vagy! - puszilt arcon.
     -Mi?!
De Ryu csak mosolygott, ám szemeiben bosszúság villant fel. Mi történt? Nem értem. Valamiről lemaradtam?
     - Amugy, ezt szokta csinálni?
    - Mit?
    - Hogy benyit csak úgy a szobádba. - Ryu nem nézett a szemeimben, miközben feltette a kérdést.
    - Hmmm.. nem gyakori. Sőt, most hogy kérded. Még sosem esett meg. Mindig kopog, ha meg valami sűrgös van akkor kiabál.
    - Hát igen...
    - Mi az?
    - Semmi...
Mi a baj? Nem értem.

Ryu:

    - Benyitott csak úgy Rin szobájában?! - este amikor hazamentem elmeséltem Hayatonak, hogy mi történt.
    - Igen!
    - És ti éppen mit csináltatok? - kaján vigyor azonnal felkerült arcára.
Éreztem, ahogy melegem lesz.
   - Khm... Az most nem lényeges!
    - Értem, akkor össze voltatok gabalyodva.
    - Khm... A lényeg! - ismétlem magam. - Hogy szerintem direkt csinálta. Nem akarta, hogy kettesbe legyek Rinel ezért kitalált ezt az egész elfelejtettem storyt, hogy bejöjjön. De ami még jobban bosszant, hogy vajon ezt máskor is csinálja? Csak úgy betoppan Rin szobájába? Nekem ez nem tetszik!
     - Hát van bőr a képén az biztos. Rint kérdezted ez egyszeri alkalom vagy megesik?
    - Azt mondta, hogy nem esett meg ilyen.
    - Akkor tényleg téged akart huzni.
    - Igen. De attól még nem tetszik, hogy esetleg azért hogy huzza az agyam, megcsinálhassa ezt máskor is.
   - Ugyan, Rin nem fogja engedni. Komolyan, jó lenne ha valaki annak a Chul - Moonak tanítana egy leckét.
    - Akartam is, de pechemre mire eljöttem nem volt otthon.
    - Melletted állok haver! - tette vállamra kezét Hayato.
Komolyan. Hogy képzeli ezt? Csak kerüljön a kezem közé.
Eljött a hétvége és nem tudtam, találkozni Rinel, mert készültek arra a partira.
    - Ryu, te nem kellene most ideges légy? - szokásos híven az arkadeban huzodtunk meg a fiúkkal.
    - Már miért kellene?
    - Hát a csajod éppen pasik között van. Gazadg pasik között.
Összeszűkítettem a szememet és kiegyenesedtem.
    - Bizom Rinben!
    - És a férfiakban?
    - Haha! Ugyan, ők kellene idegesek legyenek, hogy Rin ott van. És félniük.  Én nem aggódnék, hogy bármi miatt is Ryu aggódni kellene. Rin előbb töri el a kezét, mint hogy bepróbálkozzon.
Ezzen együtt kellett nevessek Hayaton. Igaza volt. Nem aggódom.
     - Hát ez igaz. Nem mindenki tudja, hogy hová is került be.
    - Rin, egy dolog. De mi van Miamival? Ő már nem ugyan olyan. - szólalt meg Tsucchi. Bele gondolva amióta itt vagyunk, azóta mintha duzzogna. Komolyan bele szeretett Miamiba? És vajon Miami mit gondol róla? Van esély, hogy esetleg megváltozzon és észrevegye Tsucchit? 
     - Nem lesz baj! - Hayato szólalt meg, maga él nézettm - Ő sem gyenge! Erős!
    - Honnan tudod? Nem láttad, hogy a múltkor is hogy lefagyott amikor azok itt a Ara Highosok kikezdtek vele? - ugrott fel Tsuchii, mindannyian meglepődtünk kitörésén.
    - Rin kezei alatt van. Nem lesz baj!
    - Miért vagy ilyen biztos? - erre átlépett és megfogta Hayatot a gallérjától.
    - Tsucchi! - azonnal felálltunk a többiekkel.
    - Miami nem olyan! Lehet, hogy gazdag lány akinek nem a maffia a környezete, de itt van és többre képes.
Elég jól el van Hayato, Miamival. Ennyire megfigyelte? Ennyire bizik benne? Ez meglepő. Tsucchi bosszusan felmorgott, majd elengedte Hayatot.
   - Kilépek, egy kicsit.
   - Tsucchi!
De már ment is ki. Hayato csak visszaült a helyére és eltekintett. A többiek nem 3rtették, hogy mégis mi volt ez az egész. De én igen! Tsucchi után mentem. Az arkade falánál kuporodott és idegesen borzolta a haját. Odasétáltam hozzá:
    - Szereted Miamit?
   - Én! Én... Nem! - jött zavarba.
    - Tetszik neked Miami, látom rajtad.
    - Nem lenne értelme egy olyan előtt eltitkolni, aki szintén szerelmes?
   - Lehet hogy azóta lettem ezzel kapcsolatban szemfüles. - zsebre vágtam a kezem és a falnak döltem én is.
   - Én nem tudom mi ütött belém, amikor először megláttam Miamit, valahogy elvarázsolt. És ha folyton itt van mellettem olyan ideges leszek.
    - Olyan tűnetek.
    - De nem vallhatom be az érzéseimet. Biztos, hogy nem vett észre. Inkább Hayatot. - akkor ő is észrevette. - Tudom, hogy ő tetszik neki. Mindig ti voltatok akik után a lányok fordultak. Én...
   - Te te vagy. És ugyanúgy bármelyik lány figyelmét felkelltheted.
    - Csak aki tetszik, azt nem.
    - Nem biztos. Az érzések változhatnak.
   - Nálatok is fognak?
   - Nem! - vágtam rá gondolkodás nélkül. Leguggoltam mellé - Ha az igazit szereted akkor nem fognak. Nem fogod elfelejteni, nem fogod kiűzni a szívedből bármennyire is akarod. És összejössz vele, ha a sors úgy akarja, hogy ő az.
    - Rin neked az igazi?
   - Igen! - válaszolom ismét tétovázás nélkül.
   - Hah... Ki gondolta volna, Ryu, hogy ilyent fogsz mondani?
   - Hah! Hát még én is alig hiszem el.
   - Találtok Rinel. Mármint, nem tudtalak volna elképzelni egy sima, sulis lánnyal aki shoppingolni szeret és csevegni a lányokkal. Nem is tudom, valahogy ezt látom.
    - Tudod, én sem. Amíg nem találkoztam Rinel, nem gondolkoztam ilyeneken. De most már nem tudok másra gondolni csak rá. Ő az ideálom.
    - Oh! Oh! Oh! Ryu Odagiri, milyen romantikusan beszél.
   - Fogd be! - lököm meg. - Na, gyere menjünk vissza többiekhez. - álltam fel. - De ne felejtsd el, ne add fel. Ha ő az igazi, akkor az utjaitok keresztezik egymást. - nyujtottam felé a kezem.
    - Köszi, haver! - felsegítettem.
Visszamentünk a srácokhoz, Tsucchi elnézést kért Hayatotól, majd úgy döntöttünk játszunk pár kör billiárdot.
Ahogy billiárdoztunk és nevettünk a fiúkkal megszólalt a telefonom. Azonnal felcsillantak a szemeim amikor megpillantottam a felvillanó nevet.
    - Oh, ismerem ezt a mosolyt. Ez Rin lesz! - cukkolt azonnal Hayato.
Csak égnek emeltem a szemem és arén huzodtam, hogy felvehessem a telefont.
    - Szia! Máris befejeződött a parti? Vagy megszöktél? Ennyire rossz volt?
Választ vártam, de nem jött.
    - Rin?
    - Mit akarsz tőlem? Miért követtél? Egy ilyen gazdag ficsurnak illene tudnia az illemet, hogyha más telefonon beszél akkor magára hagyjuk. - Gazadag ficsur?
     - Ugyan én csak beszélni akartam veled kettesben. - mi ez a nagyképű hang? A kezemben lévő billiárd ütöt szoritani kezdtem.
     - Ne akarj velem ujjat huzni. Tudod, hogy ki vagyok?
    - Rin Ashia, a maffia harcos! Hülye aki nem ismer.
     - Az is hülye aki ilyen nagyképűen ide áll elém.
    - Félnem kellene tőled?
   - De még mennyire.
    - Én nem hiszem!
    - Add vissza a telefonom!
És letette. Mi volt ez? Mi ez az egész? Ki ez a srác? És mit akar Rintől?
    - Hé! Össze ne törd a telefonod.
A fiúk felé néztem.
    - Uh, mi ez a tűz a szemedben? Mi történt?
    - Srácok, elmegyünk arra a partira?

21.rész Egy nap

 

Életem értelme

21.rész Egy nap

Hayato:

Nagyon örültem a barátomnak. Komolyan rég láttam ilyen boldognak. A vita a szüleivel. A korábbi események. No meg egyszerűen nem érdekelték annyira a lányok. De most rá kell nézni és meglehet mondani,hogy mennyire boldog. Sőt irigy is vagyok. Azon reménykedek, hogy egy napon én is úgy nézhetek egy lányra mint Ryu Rinre. De ezt nem mondhatom ki hangosan, mert biztos, hogy kinevetnek.

     -Aranyosak nem? - észhez kellett térjek a gondolataimból.

Mellém tekintettem, Miami mosolygott rám, ő is Rinéket nézte.

     -Egy fiú nem mond olyant, hogy aranyosak. - néztem előre . - Jól néznek ki együtt... 

    -Oh értem. De örülök, Rin tényleg rég volt ennyire boldog. 

     -Ryu is.... 

      -Persze még sok akadály van előttük, de mi itt vagyunk és támogassuk őket. Nem? 

Ahogy végig néztem Miamin szemei csak úgy ragyogtak. Nem beszéltünk egyik csókunkról sem. Talán kellene? Vajon gondol valamire? De most, hogy hozzam fel itt mindenki előtt?

     -Hayato... - rázta a kezét előttem.

    -Bocsi...oh igen, itt vagyunk. - vigyorogtam és ismét legjobb barátom felé néztem, aki ide oda döltötte barátnőjét nevetve, ahogy a fűben ültek. - Mintha tegnap lett volna, hogy össze voltunk veszve és Ryu eltávolodott a sulitól, mindentől. 

     -De most újra itt vagytok., együtt és erősebben.

     -Igen...- néztem ismét a folyóra mely lassan csordogált lefele. - Chull Moo , hogy hogy jött?

    -Tegnap voltak Rinel őrjáraton és hát tudod, mi hozhassa újra két maffia tag kapcsolatát össze, mint egy jó kis harc. Megbeszélték a dolgokat és Rin elhívta. Természetes, hiszen szeretné ha a jobb keze és a szerelme joban lennének. Szerinted ez lehetséges? - Miami Chull Moora nézett aki amióta itt vagyunk meg sem szólalt csak bámult előre.

     -Nem tudom. Ryu biztos nem fogja elengedni Rint.... Szerinted tervezett valamit?

     -Te is furcsálod mi, hogy belement? Nyilvánvalóak az érzései Rin iránt, de persze Rin erről nem lát semmit. 

     -Hát igen, sejtettem , hogy valami ilyensmi és szerintem ezzel Ryu is tisztában van. 

     -De ha bármi történne van egy erős nő mögöttük akitől félhetnek. - nevette el magát, mire nekem is nevetnem kellett.

Szerettem vele beszélgetni , jó volt azt bekellett valljam. Kedves lány!

    -Na jól van! Ki akar játszani?! - ugrott felt Takeda és felemelt egy üres konzerv dobozt.

Természetesen a fiúkkal azonnal felugrottunk és kiáltottuk , hogy igen. 

    -Miről szól a játék? - kérdezte Rin.

     -Egyszerű valaki elrúgja a konzervet és minnél messzebb kell szaladni ha eltalál vagy te vagy a legközelebb, akkor te jössz.

    -Pfff...- horkkant fel Chull Moo.

Jó nem az eredeti játék volt és variáltuk de jó unalom űző.

     -Játszodjunk! Chull Moo amúgyis béna szokott ezekbe lenni... - állt fel Rin és provokálóan Chull Moora nézett.

    -Hogy mi?! - állt fel Chull Moo is nevetve. - Kiscsaj valaki másról beszélsz, lefoglak győzni...- közeledett Rinhez, aki csak vigyorogva karba tette a kezét.

Szép taktika, kivivni  a verseny szellemet. Bár ahogy elnéztem, Ryu próbálta magát megnyugtatni. Nem igen tetszett neki, hogy valaki ennyire közvetlen a barátnőjéhez. Bár azt is meg kell értenie, hogy sok mindenen keresztül mehettek.

     -Oh, hányszot hallottam már ezt. - bökte meg Rin. - Akkor hajrá!

Kiáltott fel és leszaladt a kis domb oldalon, utána Ryu és Chull Moo, meg a többiek  is. Miami felé nyújtottam a kezem,hogy felsegítsem.

    -Köszönöm. - jól láttam? Zavarba jött...

Ryu:

Oké be kell valljam, hogy féltékeny voltam ahogy provokálták egymást. Pedig én is inkább az a tipus vagyok, de tudom ha leállok vitázni akkor Rin is megharagszik és megígértem magamnak , hogy megpróbálok barátkozni Chull Moonnal. No meg, Rinnek. Úgyis tudom, hogy Rin engem szeret és én nagyon boldog vagyok vele, szerintem ez meg is látszik. Csak ránézek és alig hiszem el, hogy egy ilyen tűnemény az enyém. Most is szalad előre nevetve miközben szemei felém tekintgetnek. Oh azok a barna szemek. 

Miután 1 órát játszhattuk ezt a konzerves játékot mindenki hátra dölt a fűben kipihenni magát, de vagy 10 perc után Rin felpattant.

    -Fogocska!  

    -Tessék? - ültem fel és néztem szerelmem gyerekes arcában. Milyen aranyos. El lehet hinni, hogy egy maffia harcosnak ilyen arca is van?

    -Fogocskázzunk! 

   -Jaj, ne! Már így is kinyultam... - szólaltak fel a srácok.

    -Gyertek na! Szerintem mind annyian rég játszottuk ezt. Valamikor a gyerekkorunkban....

     -Hát igen, szeretted is ezt a játékot... - ült fel Rin másik felén Chull Moo is. - Emlékszel mennyit játszottunk?- lökte meg poénosan Rint .

   - Igen . - mosolyogtak össze.

Irigy voltam? Talán , hiszen olyan rég óta ismerték egymást , olyan sokat lehettek együtt. És a vak is lássa, hogy Chull Moo mit érez... na jó Rin nem, de remélem nem lesz semmi, mert akkor esküszöm, hogy Chull Moo megfizet. Persze, meg kell rétenem, hogy van múltjuk. Inkább igyekezzek én is emlékeket szerezni Rinel!

    -Gyertek na!  - unszolt engem Rin.- Te vagy a fogó! - lökött meg majd felállva elkezdett elfutni.

Jaj mennyire szeretem ezt a nőt, annak ellenére, hogy csak hónapok teltek el amióta járunk. A srácokra néztem akik felültek... és vállat vontam, majd nevetve felálltam és Rin után szaladtam. Gyors volt, de nálam nem gyorsabb... Karjaimmal hátulról kaptam el és szorosan magamhoz húztam , miközben nevetve kiáltotta, hogy ne! és nyakom pusziltam. Aztán elengedtem és én szaladtam tőle... Persze a többiek sem maradtak ülve, végül felálltak és együtt játszottunk továbbra, mintha ismét gyerekek lennénk. De jól éreztük magunkat.... és ez volt a fő. 

Aztán egyszer csak Chull Moo lett a fogó, egy ideig Rint követte csak, majd tekintetünk összeakadt és elvigyorodott. Álltam tekintetét, majd egy egy-egy elleni meccsre készültünk szaladutnk körbe körbe... míg rám ugrott a szó szoros értelemben. 

    - Aucs!- szóltam fel .

    -Ryu jól vagy?! - hallottam Rin aggodó hangját. - Chull Moo azért szebben.

  Chull Moo felemelkedett rólam majd a szememben nézett és suttogni kezdett:

    -Ne hidd,hogy elfogadlak. Nem foglak soha! De elfogadom, hogy Rin boldog veled, persze szeretném, hogy az legyen. De sokáig úgyse fog tartnai, egyszer vége lesz.

    -Azt te csak hiszed. Soha nem fogom elengedni!

    -Majd meglássuk!

Felállt, mire a többiek odajöttek és felsegitettek. Chull Moot néztem, aki elégedetten vigyorgott , addig amíg az én Rinem került látó körbe, tenyere közé fogta arcomat.

    -Jól vagy? Valami fáj?

    -Nem vészes...- nyújtozkodtam, majd átkaroltam és magamhoz húztam megcsókolni.

Hosszu, szenvedélyes, intenziv csók volt. Látja ezt Chull Moo?! Szeressük egymást és nem fogunk soha elvállni. Nem fog semmi sem történni! Huh... azt várhatjA.

    -Na fiatalok, menjetek szobára! - hallottam meg barátaim hangját és elhuzodtam Rintől.

Akinek szeme bocsánatkérően nézett.

    -Chull Moo , kérj bocsánatot! - lépett hátra Chull Moohoz. 

    -Sajnálom! - mondta, de ott érződött az ironia a hangjában.

Szememet forgattam, majd Rinre támaszkodtam aki visszajött hozzám és elkisért leülni. Ezután  nem játszottunk tovább még egy időt néztük a folyót és beszélgettünk. 

    -Rin... - kétségbesve szaladt Rin elé Miami. 

    -Mi a gond? - nézett rá aggódva Rin.

    -Két hét múlva hétvégén, szabad vagy?

 Rin elgondolkozott :

    -Igen. -válaszolta rá, kiváncsian néztem, hogy miről van szó. - Nyugi, minden rendben lesz.

    -De én félek , el sem hiszem, hogy tényleg megcsinálják.

   -Kik? És mit? - kérdeztem. 

    -Miami szülei bulit rendeznek,hogy  Miami megismerhessen egy neki illő srácot. 

    -Kényszerházasság? - kérdezte Hayato.

    -Azért ott még nem tartunk. - válaszolt Miami. - Nem akarok egyedül menni , így elhívtam Rint is.

   -Szóval buli lesz nálatok?

    -Sajnálom, nem hívhatlak meg . - szólt közbe Tsucchi beszédébe.  - Ne értsétek félre, a szüleim el vannak, hogy az iskola kerülők ilyen, olyan, delikvensek , idióták stb stb...

    -De nem akarják, hogy boldog légy? - kérdeztem. - Mármint ha...- pl Hayatot szeretnéd... de nem mondtma ki hangosan.

    -Hát de , de vannak pretencióik. Próbálok ellenkezni, de olynakor csak szemembe nevetnke, hogy én nem tudok semmit . Persze azt akajrák, ha felnővők vigyem a vállalkozást tovább, sikeres legyek és ugyan így a férjem is.

    -De...hát... izé mi is lehetünk sikeresek. - szólt közbe Tsucchi teljesen elpirulva.- Úgy értem, hogy a delikvensek nem rossz emberek... változhatnak és...

   -Tudom -állt fel Miami és mosolyogva rá nézett.- Csak a szüleim ezt még nem lássák be. 

    -És mi van a maffiákkal? - kérdezte Hyuga, de persze mindenki rossz szemmel nézett rá.

    -Azok mások  , azért nem nézné el , hogy egy közülük lévő vegyen el, de tagja lehetek. Be látta, hogy szükség van rájuk. De ugy van vele, hogy jobbat érdemlek... Rin és Ryu kapcsolata sem tetszik nekik, persze ebbe nem szólhatnak bele.

Oh ezt jó tudni, ha találkozok Miami szüleivel, ne csodálkozzak ha megbámulnak és rossz állóan megnéznek. Hmm... érdekes, vajon akkor kit gondolnának Rinnek? Vagy ezzel a delikvens dologgal van a bajuk? Nem gondolják, hogy mi is tudjuk vinni valamire? Sőt fogjuk is. Oké, mi válaszatottuk ezt az utat. De megvan a saját álmaink, vágyaink és mindaz amiért küzdünk. Nem kell ezért lenézni. 

    -Ott leszek és ne aggódj minden rendben lesz.- állt fel Rin és barátnője vállára tette kezét biztatóul. 

Felálltam és magamhoz húztam barátnőmet:

    -Téged eltud csábítani egy kis nyalós ficsur? -csalafintul elmosolyodott.

De ahelyett, hogy szavakat mondjon csak csókot lehelt ajkamra. A kis huncut, mosolyogtam rá, miközben visszaült a fűre, majd felnézett rám.

    -Szerinted, hogy néznék ki egy nem delikvens baráttal? Egy kis nyalós, gazdag, ügyes öltönyös csávókával aki szorja a pénzt.

Felemelte kezét felém:

   -Azt hiszem a mostani a legjobb ami történhetett velem. 

Olyan cuki! Fogadtam el kezét, mire lehúzott mellé. Ismét nevetésbe törtünk majd átkaroltam. Soha nem godnoltam volna, hogy ennyire boldog tudok lenni. Jó, persze, hogy szerettem volna megtalálni az igazit, de nyílván ezt nem vallhattam volna be a fiúknak, mert kinevettek volna. Szóval, akartam persze. De nem gondoltam, hogy iilyen lesz. Ilyen varázslatos, ilyen szép! Ah! Annyira boldog vagyok! Szét akarom kürtölni a világnak. 

Hayato:

Jó volt ez a délután. Sokat szórakoztunk, nevettünk. Egész jól kijött a társaság. Persze senki sem örült Chull Moo húzásának. Tuti, hogy azt eltervelte és nem sportszerűen játszott. Direkt ugrott, úgy rá a Ryura. Ah, legszívesebben képen vágtam volna, hogy letöröljem azt a hülye vigyort a képéről. De szeritnem Ryu is ugyanezt akarta volna.

     -Szerinted Chull Moo megussza? - tartottunk hazafele Ryuval.

    -Nem, biztos, hogy Rin felfogja hozni és lehordja. 

    -Hát akkor harc lesz...

     -Nem, azért azt nem hiszem. Azt gondolod, hogy ők mindent úgy intéznek el?

     -Nem, dehogy. - talán egy kicsit.

       -És láttam, hogy beszélgetettek Miamival, beszéltetek a csókról?

     -Kellene?

     -Mi az , hogy kellene? Szerinted? 

    -Jaj nem tudom oké. - borzoltam össze a hajam - Tudod a válaszom vele kapcsolatban és nem tudom , hogy mit tegyek. 

   -Oké, oké. Gondold át, de ezt nem csinálhatod, te is tudod. - igaza van.

Értünk a lakáshoz, kinyitottam az ajtót és felmentünk. Megvacsoráztunk. Apám pont a végére érkezett meg.

    -Sziasztok! - köszönt és levette cipőjét.

     -Jó estét! -köszönt Ryu.

     -Hello. - köszöntem én és betettem a kagylóba az edényemet.

    - Én elmegyek lefürdeni. - állt fel Ryu is , bólintottam.

    -Hayato nem mennél el vásárolni ?

     -Most mégis mit?

     -Zöldség , ramen. Holnapra .  

Felsóhajtottam, de nem votl most kedvem vitatkozni. Végül kimentem a közeli boltban. Megvettem amit kell és már jöttem is ki , amikor az ajtóban bele botlottam...

    -Rin?! 

     -Hayato szia! - lepődött meg rajtam.

    -Ryuhoz jössz? - kérdeztem.

    -Nem, miközben hazafele tarottunk telefonhívást kaptam áskálodást hallottak erre fele és néhány tagunk is itt volt, megkellett nézzem, hogy mi van. De nem találtam senkit.

     -Értem. - elkezdtünk egymás felé sétálni. 

    -Vacsora? - mutatott a zacskóra.

     -Nem, holnapra ebéd. Most hazamész? Ne kisérjelek el?

     -Nem kell köszi. Busszal megyek mert még megállok nagyapám étterménél is. - és itt is volt a buszmegálló, ahol megállt. 

     -Akkor megvárom veled. Ryu kiakadna ha itt hagynálak. 

Elnevette magát:

    -Nem ilyen volt mi? - nézett rám.- Amióta együtt vagyunk megváltozott... ugye?

     -Hát valamennyire de ez normális, szerelmes. Nem láttuk ezt az énjét, de amúgy másképp ő maradt. Talán kicsit néha idegesebb, de aggódik miattad. 

    -Értem... - csend telepdett ránk. - Ne mozdulj!

Felnyújtozkodott kezét felém emelte. Meglepődtem és hirtelen idegesebbnek éreztem magam. Csak figyeltem ahogy közeledik és úgy tűnt, mintha ketten lennénk a világon. Mi ez az érzés? 

    -Egy kis pihe. - mosolyodott el és fujta kezéből ki a pihét, amit a hajamról vett le. 

Miért ver így a szívem? 

    -Oh, ez az enyém lesz! - nézett balra a busz felé. 

    -Rin... - szóltam utána. Rám nézett, de hirtelen mintha nem azok a szavak jöttek volna ki amit akartam. - Szerintem tudod mi történt köztem és Miami között. De erről még nem beszéltünk... 

    -Hát akkor kellene. És légy csak őszinte. - tette vállamra kezét és mintha ismét mintha kizárt volna minket a világ. Mosolya, valahogy belém égett. 

20.rész Az érzések kavalkádja

Életem értelme

20.rész Az érzések kavalkádja

Miami: 

Személy szerint meglepődtem, hogy Chull-Moo belement, hogy eljön velünk holnap. Azon gondolkoztam az este, hogy talán forgat valamit a fejében. Pontosan jól tudom, mit érez Rin iránt. Talán ő nem vette észre, talán Rin azt látja, hogy jó kapcsolatuk van, mint testvér, de nem látja, hogy Chull-Moo nem úgy tekint rá. Már nagyon rég. Egy időben el voltam, hogy miért is nem tesz egy lépést felé? Aztán rájöttem. Fél, hogy elveszíti Rint. Chull - Moo valamitől fél. Persze, ezt most mondhatnám, hogy vicces, de valójában egy komoly dolog. Huh... nem tudom, hogy ebből mi lesz. 

Hogy miért is nem mondom el Rinnek? Már próbáltam célozgatni rá, ugye bár, de ő lehetetlennek gondolja. Pedig a barátnőm nem lát... Remélem, hogy nem tervez semmi hülyeséget Chull-Moo. Az idő telt, és Rin nem mutatott felé semmi olyan érdeklődést. Tudom, hogy nem tetszik neki ez az egész kapcsolata Ryuval, de ő is beláthatná, hogy végre boldog. Rin ismét olyan, mint amikor itt volt a bátyja. Ennek örülnünk kellene. Persze, elhiszem, hogy nem könnyű ha valakit szeretsz és azt látod, mással boldog. Mondani egyszerű, de érezni fájdalmas. Mindenesetre belement. Ha pozitivak vagyunk, akkor talán ez az egész távolság erre volt. Hogy kicsit elűzze magából és most úgy érzi, hogy szembe nézhet vele. Talán.

Ami engem illet, tudom, mit mondtam Rinnek, de kicsit félek. Oké, kétszer megcsókoltuk egymást, de azóta semmi, és Hayato se mondott ezekről semmit. Nem tudom, ha érdeklem-e őt. És ha erre gondolok... összeszorul a szívem, fájdalmat érzek belül, mert szeretném... szeretném, ha figyelne rám. Szeretném, ha mondana valamit. Talán mégis megértem Chull - Moo érzéseit. Évekig, ezt, hogy birta ő?

Ezekkel a gondolatokkal tértem az álmok világába.

Másnap, miután a délelőttöm unalmasan telt, a szüleimmel ebédeltem.

    – És mi újság veled, kislányom? Ashia úrtól úgy hallottam, hogy jól megy az edzésed – kezdett beszélgetést apám.

    – Igen. - tértem rövidre.

      – De úgy hallottuk, mozgolódnak, kérlek, vigyázz magadra – aggódó tekintettel meredt rám édesanyám.

     – Rendben, vigyázok.

      – És nincs senki kiszemelve? – A kérdés hallatán félrenyeltem, és öklendezni kezdtem.

     –    Na, kislányom... – érintett meg édesanyám. – Jól vagy?

       – I... igen – kortyoltam bele a vízbe. – Hogy kiszemeltem? – Próbáltam elrejteni a zavaromat.

        – Hát figyelj, fiatal és csodaszép nővé váltál. Apáddal nem lepődnénk meg, ha azt mondanád, hogy már van valaki, aki iránt érdeklődsz.

Van, tudjátok... Hayato Yabukinak hívják. Balhés srác, delikvens, folyton verekedik, de amúgy kedves és jól néz ki. Na, ti ilyen fickót szántatok nekem?

          – Hát nem... vagyis... még úgy senki sem akadt a szemem elé – forgattam a szemeimet, hogy ne akadjon egyiköjükkel se össze, hogy nehogy meglássák eltitkolom az igazságot. 

Őket nem érdekelte ez az egész „civileket ne vonj be a maffia családba” dolog, őket csak az érdekelte, hogy valaki pénzes, kitűnő jövő előtt álló férfi legyen. Nem azt mondom, hogy Hayato nem törhet az élre, de egyelőre ezt nem oszthattam meg a szüleimmel. Mert biztos, nem ez az elképzelésük.

      – Biztos? Oh... kár. Mit szólnál, drágám, ha összehívnánk egy partyt? Tudod, a kollégáiddal, barátaiddal. Egyeseknek egykorú fiuk van, nem? Oh, néhányra biztos emlékszel, gyerekként sokszor összejártál velük. Például ott van Aki, orvos szeretne lenni, és Ichiro tovább szeretné vinni a szülei vállalkozását. Oh, és Shiro saját vállalkozást akar nyitni. Mind remek férfivá értek, biztos, hogy valamelyikre majd megakad a szemed. Nos, drágám, mit szólsz? Akkor megrendezzük a partyt?

        – Ha szeretnétek. – Apámnak persze én voltam a szeme fénye, a kislánya, és mint már említettem, nem volt főleg neki mindegy, hogy ki lesz a partnerem. – Megbeszélem majd velük.

        – És hogy van Rin? És az a srác... az a delikvens. – Olyan undorral mondta ki a „delikvens” szót, hogy az már durva volt.

      – Jól vannak. - haraptam ajkaimban.

      – Hát, meglepődtem, hogy elfogadta a családja. Ugye, ne vonjanak civileket bele. És nem az, de azt gondoltam, Rinnek is valaki jobbat szánnak, úgy értve... oké, harcosok ide vagy oda, színvonalat tartsana.. – anyám szinte köpte a szavakat.  Hát igen, erről beszéltem.

     – Nekem most mennem kell. Elnézést. – csusszantam ki a székről és meghajoltam.

      – Érezd jól magad! – szóltak még utánam.

A szüleim... hát... oké, csak a jót akarják nekem, de néha túlzásba esnek. Meglepődtem, mikor betettek ide az Ashia családba, úgymond. De örültem, mert első perctől jól kijöttünk Rinnel, és olyanok lettünk, mint a testvérek. No meg, egy kis változás volt. Már untam azt a sok dicsekedő, pénzes népséget. Akiktől folyton azt hallgattam, hogy igen ezt vettem és azt vettem, és itt voltam, ott voltam. 

Amikor az udvarra értem, észrevettem Chull-Moot, aki gondolkodva állt az udvar közepén.

       – Helló – köszöntem neki oda és odaléptem mellé.

       –         Szia. – Eszmélt fel, hogy már nem egyedül van az udvaron. – Nem jöttél korán? – Tekintett a karórájára.

        – De... de gondoltam, beszélgetek Rinnel. – Bólintott, majd indult volna, de utána szóltam. – Ugye, nem tervezel semmit?

Azonnal megbántam, hogy feltettem a kérdést... Arra vártam, hogy leordítja a fejem, de nem úgy tett. Megállt, és néhány percig csend honolt köztünk, majd felém fordult.

       – Nem. Nem tetszik nekem ez az egész, és nem fogom támogatni. De be kellett valljam, hogy féltem Rint, és ott akarok lenni mellette, védeni a hátát. Egyelőre nem terveztem semmit, és nem is fogok. Majd a rend úgyis úgy fogja diktálni, észhez fog térni. – Nem akadt ki, de a szeme olyan tüzet égetett belül, amit még nem láttam benne. Vajon mi járhat pontosan a fejében?

       – Chull-Moo, nem akarnál bele törődni? Rin boldog, szerelmes... Te nem örülsz ennek? - én teszem fel ezt a kérdést, aki szintén lehet el lesz utasítva. Mi van ugyan erre a sorsa jutok?

       – Tudom, hogy tudod, mit érzek Rin iránt. És itt most nem féltékenységről van szó... – De arról volt szó. – Pusztán rá fog jönni, hogy bajba sodorja őket. No meg, miért kellene csak úgy feladjam? Ha... van egy kis... 

       – Miami! – jelent meg Ri, így Chul - Moo nem tudta befejezni a mondatát.. – Megzavartam valamit? – amikro hozzánk ért, először rám majd Chull -Moonra nézett. 

      – Nem, én megyek. Míg megyünk, pihenek egyet. – Ezzel magunkra hagyott.

      – Minden rendben? – nézett rám. Én csak bólintottam.

Miért kellene csak úgy feladjam? Ha van egy kis... mi? Esély? Változhat valami? Azt gondolja, hogy másképp nézhet rá Rin egyik pillanatból a másikra? Történjhet ilyen? De ahogy Rin Ryura néz, az erős, igazi. De Chull - Moon is csak egy ember, aki reménykedik ahogy én is. Én is reménykedem és bizok abban titkon, hogy esetleg valami megváltozik, hogyha mégse érzi ugyanazt, ha nem az áll háttérben amit én, akkor még változhat? Még tekinthet másképp rám valamikor?

    - Miami, nem jössz? 

     - Bocsi, jövők!

Rin:

        – Szóval ezt tervezik a szüleid? – A szobámban voltunk, és Miami elmesélte, milyen beszélgetésben volt része nem is olyan rég.

Kicsit furcsálltam azt a légkört, amit érzékeltem az udvaron, mikor Miami és Chull-Moo beszélgettek, olyan volt, mintha valami nagyon komolya dolgot beszéltek volna, sőt Chull - Moo szemeiben mintha düh lángolt volna. De egyelőre nem hoztam fel semmit. Vagy az is lehet, hogy csak képzelődtem. 

       – Igen. Jaj, nem értem... Mit tehetnék? Nincs kedved majd eljönni? – nézett rám könyörgő szemekkel.

      – Nem tudom, ha szabad…

       – Majd megbeszélem a szüleimmel. Kérlek! Nincs kedvem egy partira, amit azért szerveznek, hogy valami fiúkkal ismerkedjek. - barátnőm kétségbeesetten felém nézett.

     – Oké, rendben, ott leszek melletted. – Fellélegzett, és átölelt.

Sajnáltam. Nem értettem, hogy a szülei miért ragaszkodnak ennyire ehhez az egész kiválasztom párosdi dologra. Milyen jó, hogy nálam elfogadták Ryut, bár nálam is először volt szabály. Remélem, ha úgy alakul Miami szülei is elfogják fogadni azt akit választ. Hayato vagy ha nem is ő.

Ez a parti? Hmm... vajon olyan pökhendik lesznek és fent fogják tartani az orrukat, mint mások akikkel találkoztam és gazdagok? Na jó vannak kivételek. Miami és a szülei. Bár néha ők is szeretnek kicsit nagyoskodni. De voltam már Miami születés napi buliján, ahol meg volt hívva barátok, kollegák és hát azok a ficsurok milyen kényesek. Emlékszem, egy alkalommal, megközelítnei sem akartak, mintha leprás lennék, mert tudták ki vagyok. Persze, azért mögöttem jól esett kibeszélniük, hogy milyen formás is vagyok. Pfff... ők is csak emberek. Oh és egyik alkalommal került egy új fiú, aki elkezdett felém közeledni. Chul -Moo pedig ott volt és úgy megijesztette, hogy haza is sietett még aznap. Egy kicsit vicces volt, őszintén ahogy szedte a lábát. 

Mire az óra hármat ütött, mi már a központ felé tartottunk. Ryuék valószínűleg épp végeznek ők is a sulival. Kicsit szorongtam, mit szól majd, mikor meglátja Chull-Moot, de remélem, minden rendben lesz, és Chull-Moo sem tervez semmit. Pillantok is az emlitettre, aki csak zsebre dugott kézzel néz maga elé és egy nyalókát tart a szájában. Biztos, hogy nem tervezett semmit. Ne legyek paranoiás. De minden esetre rajta tartom a szemem és merem remélni, hogy nem fordult meg semmi a fejében és most tényleg úgy megy oda, hogy kicsit megismerhesse a fiúkat. Szeretném ha jóban lennének.

Ryu:

     – Ah! De jó, még egy nap letelt. – Nyújtózkodott Hyuuga amint véget ért az utolsó napunk.

Elég unalmas napunk volt, igazából kedvünk sem volt semmit csinálni. szóval ja, lustálkodós napunk volt. Na de most, ahogy véget ért a nap, már jobb lesz. Hiszen láthatom Rint!

     – Akkor a parton találkozunk a csajokkal? – kérdezte Tsuchii.

     – Igen.

        – Ti amúgy nem gondolkodtatok azon, hogy szerintetek Chull-Moo mit csinál? Mármint Rin is említette, hogy napok óta nem beszélnek.

Igen, ezt én is furcsálltam. Miami elmondása szerint, és amit Rintől is hallottam, jól megvoltak. Nem tudom, mi történhetett. Rin nem mondott semmit. Oké, azt valahogy sejtettem, hogy közöm van hozzá, Chull-Moo az első perctől kezdve kifejezte az utálatát felém. De hogy ezért összevesznének? Nem tudnám elhinni, hogy Rin ezért nem beszélne vele. Ennyire már ismerem, fontos volt számára, mint jobb keze és barát. Ezt be kellett valljam magamnak, és el kellett fogadnom. De, akkor mi történt, hogy mégsem beszéltek az elmúlt időszakban? Valamit nem mondott el Rin. Hiába fagattam, nem részletezte, csak, hogy összekaptak.

        –    Ryu!

Észre sem vettem, hogy már a folyó mentén sétáltunk. Valaki a nevemen szólított, és amikor előre tekintettem, megláttam Rint, ahogy a fűben üldögél, és integet. Aranyos volt. Elmosolyodtam, és sietve átszelltem a köztünk lévő távolságot. Amint elé kerültem, felállt, és karjaimba kaptam. Szorosan magamhoz vontam, megöleltem, majd édes csókot váltottunk. De amikor elváltunk, karcolás nyomát véltem felfedezni az arcán...

     – Ez mi? – érintettem meg az arcát.

     – Semmi nagy ügy. – Fogta meg a kezem. – Csak tegnap verekedésbe keveredtünk. De minden rendben, volt már rosszabb is.

     – Gondolom, a másikok rosszabbul jártak? – vigyorgott Hayato, miközben mellénk ért.

      – Még szép! – Mutatta fel összeszorított öklét Rin.

Bárcsak mindig ott lehetnék mellette. Bárcsak ott lehetnék, és vigyázhatnék én is rá. Harcolhatnék vele együtt. Tudom, hogy erős, tudom, hogy mindenkinél erősebb, de aggódom, és nagyon szeretem. Persze, hogy vigyázni akarok rá és megvédeni őt.

       – Szeretlek. – Fogta tenyerei közé az arcom. – Minden rendben.

Majd ajkai ismét az enyémekre tapadtak, és gyöngéd csókot lehelt rájuk. Amikor a többiek is hozzánk értek, és elváltunk, vettem észre, hogy a két csaj nem csak egyedül van, hanem még valaki ott van.

      – Sziasztok! – köszönt Chull-Moo.

Éreztem, ahogy Rin megszorítja a kezem. Szóval kibékültek. Hát Takeda, itt a kérdésedre a válasz.

       – Remélem, nem gond, hogy csatlakozott. – Szólalt meg Rin. – Már ott volt, hogy meggörnyedjen a házban, ki kellett mentenem.

      – Hogy mit kellett csinálj? Kimentened? – nézett felhúzott szemöldökkel Rinre.

       – Igen. Mit is csinálnál nélkülem? – Öltötte ki a nyelvét Rin.

Szóval ilyen jól megvannak... Ez az érzés mi bennem?

      – Na, mi van, tán harcolni akarsz?

Nem tudom, miért, de ennél a mondatnál megszorítottam Rin kezét. Szemem sarkából észrevettem, hogy rám tekint, és elmosolyodik.

     – Tudod, hogy úgysem győznél. Na, gyertek, üljünk le! – Húzott magával Rin.

Majd leült a fűre, magával húzott, és a karjaim közé bújt. Tudta, hogy ideges vagyok, tudta, hogy féltékenykedem… amit csak mostanában kezdtem érezni, de őrjítő érzés. Rin ezzel akarja tudtomra adni, hogy minden rendben van, hogy szeret, és nem kell féltékenykednem.

Türtöztetnem kell magam. Így szorosan hozzá bújtam, és beszélgetni kezdtünk. Oké, talán csak rosszul ítélem meg a helyzetet. Meg kell adnom Chull-Moonak egy esélyt Rinért. Kibirom, miért ne birnám ki? Minden rendben lesz. Lehet kiderül, hogy jó fej és egész jól kifogunk jönni.

19.rész Jobb kéz

 

Életem értelme

19.rész Jobb kéz

Ryu:

Másnap a suliba érkezve kész voltam kérdőre vonni Yankumit. Nem tudtam, mi ez az egész, mi volt, és szerencsére komoly baj nem történt, de akkor sem tudom, miért szól ebbe bele. Amihez egyáltalán nincs köze.

     – Üdv, srácok! – toppant be, de a hangulat komor volt.

A srácok utat engedtek nekem... Oké, szinte Hayatón kívül a többieken akik ott voltak velünk, mások nem igazán tudták, hogy mi ez az egész, miért is akarok beszélni Yankumival, de elég volt az, ha ki akartam oktatni, csak tegyem.

     – Történt valami? Na, mi ez a hangulat? – szökkent elénk.

        – Yankumi... – felhúztam a szemem és komoran ránéztem. – Beléd meg mi a fene ütött? Nem hiszem el, hogy a hétvégi dolog megtörtént.

      – Oké, figyelj, Ryu, én csak… aggódom érted.

       –   Aggódsz értem? Kösz, de nem kell. Van elég így is, aki aggódjon értem! – álltam fel. – Nincs közöd ahhoz, hogy kivel vagyok még mindig. És soha nem is lesz!

      – Én tudom, csak…

      – Ryúék ezt már felvállalták, nincs visszaút... – szólt közbe Hayato. – Rin szülei elfogadták, és Ryu szüleivel is kezdeni fognak valamit. Legalább te, Yankumi, ne szállj rájuk. Nincs jogod erre.

       – Aggódsz értünk, oké, tök jó fej osztályfőnökünk vagy. Ilyen még nem volt, tisztelünk, becsülünk, de a saját magánéletünkből maradj ki. – szólalt meg Tsuchii.

Ezen azért meglepődtem. Persze, nyílvánvaló, hogy az én pártomat fogják.

      – Oké, oké. – tartotta fel a kezeit. – Tudom, tudom. És mint hétvégén is említettem, megbizonyosodtam róla, hogy Rin komolyan gondolja. – állapította meg, majd visszafordult a katedrához. – De attól kérlek, vigyázz magadra. - megállt, de nem fordult vissza hozzám úgy mondta.

Forgatva a szemem visszaültem a helyemre. Minden rendben lesz, tudom. Valahogy apámék is el fogják fogadni ezt az egészet, és akkor Rinnel nem lesz több akadály. Mi ezt felvállaltuk, erősek vagyunk, és már eldöntöttem, hogy bármi legyen, én kitartok, ott leszek mellette és megvédem. Együtt, együtt létrehozunk egy világot, ahol majd nyugodtan ketten élhetünk. Erősebbé válok, és résen leszek. Meg fogom védeni!

Rin:

       – Szóval erre kért apád? – Másnap reggel a kertünkben ültünk Miamival.

         – Igen… – tekintettem fel az égre. Ryuék most suliban vannak, ugye? – Persze, nekem is hiányzott Chul Moo, az egyik legjobb barátom, és nem tetszett, hogy nem beszélünk. De ő kezdte, ő hívta Ryuékra azokat a srácokat, és elvártam volna, hogy bocsánatot kérjen.

       – Értem. Hát igen, ez igaz. Beszélni fogsz vele?

       – Igen. Úgy gondoltam, hogy az lesz a legjobb, ha ketten megyünk járőrözni ma, és beszélgethetünk. Ő is kiadja, én is kiadom. Aztán holnap megyünk a srácokkal találkozni. Nekem Chul Moo fontos, a jobb kezem, és szükségem van rá. Mindig ott volt, védte a hátam, bátorított, és amikor szükség volt, azonnal rohant. Tudom, hogy neki is számítok, és meg tudjuk ezt oldani. Rá fog jönni, hogy amit tett, az rossz.

      – Szerinted nem fog összekapni Ryu és Chul Moo? – Igen, ez már az én fejemben is felmerült, nem is egyszer.

      – Erre én is gondoltam, de megbeszélem Chul Moonal, hogy ne húzza ki a gyufát. Ryu gondolom az elején meglepődik és kicsit morogni fog, gondolom, féltékeny rá... de majd lenyugtatom.

         – Elég könnyen veszed. De nem tudhatod, mit rejt egy férfi szív. Ezt hagynod kell úgyis, hogy egyszer ők intézzék el.

       –   Micsoda költői beszéd. – néztem a barátnőmre. – Hogy ők intézzék el? Mégis mit? Amúgy sem értem, miért vannak így ki egymásra...

Miami felkelt és rám mosolygott, de ez a mosoly olyan típusú volt… hogy… te kis butuska. Mint amikor egy gyerekre néznek, hogy olyan aranyos, ártatlan vagy. Felhúztam a szemöldököm.

        – Mint mondtad, Ryu féltékeny, Chul Moo meg Ryura az. Szerintem azt érzi, hogy elveszít.

        – Chul Moo? Mégis mire? Barátok vagyunk… mindig is azok voltunk, és remélem, mindig is azok leszünk. Szeretem Ryut, megjelent a képben, de attól nem vette el a helyét.

Miami nem mondott semmit, csak tovább mosolygot Most komolyan, mi ez az egész? Felsóhajtottam.

       – Amúgy tervezel valamit? Mármint te és Hayato? – Az esti beszélgetés jutott eszembe Ryúval, Hayato nem úgy tekint Miamira.

Este ezen is gondolkoztam, fogalmam sincs, hogy mit tegyek, mit kellene mondjak. Miami a kis tóra tekintett, ami előttünk volt, majd háta mögött összekulcsolta a kezét.

         – Azon gondolkodtam, hogy elmehetnénk a vidámparkba. Nincs kedved egy páros randira? – Meglepődve tekintettem a barátnőmre.

       – Páros randi?

       – Hát... általában, ha találkozunk, akkor mindig ott vannak a többiek is. Ami nem baj, mert szeretek velük lógni. De jó lenne szórakozni vele... pl. a biliárdozáskor is ketten. Azért meg amúgy mellékesen gondolkozok, hogy kapd vissza. – Kiöltöttem rá a nyelvem. – De biztos nem jönne el, ha én kérem meg, hogy legyünk ketten. Vagy nem merném neki megmondani. De pl. ha jönne Ryu, biztos, hogy belem enne.

Miami... álmodik, tervezget. Ezt le kellene rombolnom?

Ajkamba haraptam... Miami reményteljes tekintettel várta a válaszom. De tényleg, nem tudhatjuk, ha az idő elteltével nem fognak megváltozni Hayato érzései... talán tényleg csak egy kis együtt töltött időre van szükség.

        – Oké, benne vagyok. – Mosolyogtam. Majd valahogy Ryuval elkeveredünk a tömegbe, kettesben hagyva őket, és ki tudja. Miért nem lehet még egy kis időt adni nekik? Az emberek érzései változhatnak, ha úgy van. 

        – Apád mondta, hogy beszélni akarsz velem. – Jelent meg mögöttünk Chul-Moo.

         – Igen... – Álltam fel, és néztem napok után először a szemébe. – Van kedved járőrözni? Ketten? – Mosolyogtam rá.

          – Apád küldött rám, mi? Nem kell a sajnálatod... – Fordult is meg.

            – Mi? Várj! – Szökkentem elé. – Oké, apám beszélt velem, de... de ha nem lennél ennyire makacs, már rég minden visszaállt volna a régi kerékvágásba.

       – Hogy én makacs? Szerintem te is ugyan annyira makacs vagy. De oké, menjünk járőrözni... – Lerázta a kezem, ami időközben a karján volt, és bement a házba. – Megyek, elkészülök.

           – Hogy én makacs? Pfffu... – Mondtam, Miami közben hátunk mögött mosolygott. – Mi van?

         – Semmi, menjetek. Majd később beszélünk. – Ölelt meg, majd elindult kifelé.

Felszaladtam a szobába, hogy én is elkészüljek. Végül elindultunk a városba körbenézni. De csak sétáltunk és sétáltunk... meg sem szólalt.

       –  És... mi újság veled? – Próbáltam megtörni a csendet végül én.

      – Azt várod el, hogy bocsánatot kérjek? Nem fogok... még mindig őrültségnek tartom ezt az egészet. És mindig is annak fogom tartani. Az a srác nem közénk való, nem ebbe a világba való...

           – Ne, kérlek, ne kezdd már megint... – Néztem rá. – Mi ezt már felvállaltuk, és megbeszéltük, hogy igyekszünk mindent megoldani.

          – Tényleg képes vagy bevonni civileket ide? – Állt meg velem szemben, olyan tűz égett a szemében, amit soha nem láttam még. – Jaj, bocs, képes vagy, hiszen már hetek óta jártok, nem? – Zsebre vágta a kezét, és tovább indult.

       – És? Mondd meg, mit tegyek? Mit tehetnék, amikor már beleszerettem?! – Kiáltottam utána.

       – Az én lelkemen nem fog száradni semmi. – Nem fordult meg, csak ennyit mondott, és tovább ment.

Miért ennyire pesszimista? Oh, komolyan!

Ryu:

        – Az Ara Highosok elég merészek, ha tegnap megjelentek. – A tetőn voltunk, és beszélgettünk a srácokkal. – Nem kellene tartanunk tőlük?

       – Tőlük tartani? Már minek, hiszen erősebbek vagyunk náluk. – Cáfolta meg Hayato.

     – Nem arra értem, hanem hogy rászállnak a csajokra. – Igen, ezen én is gondolkodtam már. Persze tudom, hogy előbb lesz nekik bajuk, mint Rinek, de azért lejátszottam a gondolattal, hogy mi van, ha valamit tervelnek? Most már tudják, hogy mi a gyenge pontunk.

          – Én inkább Miami miatt aggódok. – Szólalt meg Tsuchi, térdeit szorosan magához ölelte. – Erős ő is... de tegnap mintha lefagyott volna. Remegett, és megijesztette az a helyzet.

         – Én szerintem nem ez volt az első alkalom, hogy ilyesmi történt vele...

       – Vagyis? – Láttam, ahogy Tsuchi összeszorítja öklét.

        – Csinos és gazdag lány, szerintem nem először szálltak rá, nem először volt zaklatva fiúktól. Így azt gondolom, hogy azért rémült meg annyira, mert emlékeket idézett fel.

Ezen azért meglepődtem. Hayato elemzett egy lányt, egy történést, és úgy tűnt, elég jól is megismerte a helyzetet. Ilyen még nem volt. Ez különös. Talán mégis van ott valami, ami Miaimihoz kötné?

        – Talán igazad van. – értettem vele egyet – De mi azért vagyunk itt, hogy megvédjük őket. – Vigyorogtam Tsuchira, mert láttam, hogy nagyon zavarja, hogy nem tudhatja, mi történt Miamival. – Igaz, hogy sokkal veszélyesebb dolgokkal kell szembenéznünk, így legyünk a hasznukra, és álljunk szembe azzal, amivel mi tudunk. Váljunk erőssé, és majd egy nap álljunk ott mellettük. – Álltam fel, és tekintettem az égre.

        – Ryu... – Lepődtek meg a fiúk.

Valójában igen, én is meglepődtem magamon. Hát igen, úgy tűnik, valóban megváltozik az ember, mikor szerelmes. Az életedbe belép egy személy, akit meg akarsz védeni, akit nem akarsz látni sírni, szenvedni, azt akarod, hogy megoszthasd vele a terheket. Ő lesz a világod legfontosabb személye. És innen már nincs visszaút, ott kering folyamatosan benned, előtted, nincs szükséged senki másra, csak rá. Alig várom, hogy találkozzak holnap Rinnel.

Rin:

A kisebb vita után ismét szótlanságba burkoloztunk. Be kellett valljam, ez zavart. Az egyik legjobb barátom, akivel annyit hülyültünk, beszélgettünk, akivel közösen edzettünk, fejlődtünk, most meg sem szólal. Nem látja be, hogy amit tett, az rossz...? Neki ennyit ért a barátsága? Nem hittem, hogy ennyi ekkor éket tud kötni belánk. Azt hittem örülünk egymás boldogságának.

      – Rin... – állt hirtelen meg Chull-Moo.

        – Mi az? – csendre intett, és ekkor kisebb reccsenésekre, zörgésre lettem figyelmes. – Valaki van itt? – suttogtam.

     – Légy résen!

       – Mindig az vagyok – mondtam kicsit fölényesen. – Te ne légy az utamba! - ropogtattam meg az ujjaimat.

     - Pfff... ugyanazt akartam mondani. 

Végre... végre napok óta először felnevetett, és olyan hangulat volt közöttünk, mint régen. Ebben a pillanatban hatan szökkentek elő, mind a hatnak kés volt a kezében.

       – Oh, ez nem fair, srácok. Hatan kettő ellen, késsel!

       – Jól gondoljátok meg magatokat, ha lépni akartok – folytatta a kis szóvitám Chull-Moo. Na, ez már más, valahogy ezek voltunk mi. Ez a mi párosunk.

Felismertem a jeleket a felsőjükön: a harmadik legjobbak, Todo csapata. Szép, szóval már kezdenek az emberek akcióba lépni. Az egyik felkiáltott, és ránk támadt. De nem akár kikkel volt dolguk. Az Ashia csapat két legjobbjával.

Kitértem az egyik elől, és a másikat lerúgtam. A következőt megfogtam a karjánál, és próbáltam minél távolabb tartani a kést, majd ellöktem magamtól. A következő pillanatban ketten jöttek nekem, felugrottam, és igyekeztem kikerülni a támadást. De az egyik végig karcolta az arcomat... viszont a másikat sikerült leütnöm. Leguggoltam, és az arcomhoz kaptam.

      – Uhh... ezt nem kellett volna. – Felhúztam a blúzom ujját.

       – Rin, gyerünk! – szólalt meg Chull-Moo.

Bólintottam, és szaladva indultam hozzá. Chull-Moo felkapott, és pörgetni kezdett, így mindegyiket sikerült leütnünk. De nem adták fel – felálltak, és ismét nekünk szegezték a kést. Hát igen, harmadik legjobb... azért ők tovább bírják.

      – Nem akarjátok feladni? – Egymás hátát kezdtük védeni Chull-Moo-val, majd folytattuk a harcot.

Egy bal, egy jobb, egy rúgás. Percekig folytatódott a kis harc, nem akarták egykönnyen feladni. De mi sem. Ahogy így harcoltunk, feléledtek a régi emlékek – mikor először harcoltunk közösen Chull-Moo-val. Igen, nem hiába a jobb kezem. Jó kis csapat voltunk és vagyunk. Egy fontos ember a csapatban és az életemben, nem akarok rosszban lenni vele. És reménykedem, hogy egy nap bocsánatot kér, és elfogadja Ryut.

      – Még van mit fejlődnetek – néztem le az egyikre, miután valahogy sikerült megállítanunk őket.

Mi is lihegtünk már, de még talpon voltunk. Na azért harmadik és első, van még egy különbség.

       – Huh... – fújtam ki a levegőt, és nyújtózkodtam egyet, ahogy elindultunk haza. – Ez jó volt, rég volt egy ilyen jó kis harc.

     – Jól van az arcod? – mutatott a sebre.

       – Á, csak egy karcolás. Miért, nagyon elrontotta az arcom? – nyújtózkodtam felé kétségbeesve, de ez a kétségbeesés csak poénos volt.

      – Igen, nagyon ronda lettél – nézett először komolyan, de végül elnevette magát.

        – Na... – igyekeztem utána, és meglöktem. Közösen nevettünk, és ez jó volt, ez hiányzott közöttünk. Hogy együtt harcolhassunk – ez hoz minket össze. – Figyelj, én nem utállak, és nem akarom, hogy rosszban legyünk. Fontos vagy nekem, te vagy az egyik legjobb barátom és a jobb kezem. Szükségem van rád. Kérlek, legyünk ismét jóban, beszélgessünk, harcoljunk együtt – néztem rá.

      – Oké... rendben – elmosolyodott.

       – Ez az! – ugrottam a nyakába. – Holnap van kedved velem és Miamival jönni, sétálni, szórakozni?

      – Gondolom, a srácokkal – szólt közbe.

      – Igen. De jó lesz, meglátod! Én biztos vagyok benne, hogy ha megismered Ryut, rájössz, hogy milyen jó fej, és mennyire jól kijöttök. – Reménykedve mélyesztettem tekintetem az övébe.

     – Elrángatnál, ha nemet mondanék, mi? – húzta fel a szemöldökét.

     – Talált! – bólintottam egyetértően.

Forgatni kezdte a szemét, de aztán bele egyezett. Jó kis napunk lesz holnap, szerintem.

      – Szóval elfogadta? – Este Miamival beszéltem telefonon.

      – Igen. A végére ismét önmagunk voltunk, jó barátok, mint a régi időkben. És bízom benne, hogy egy napon Ryu és Chull-Moo jó barátok lesznek.

      – Szép dolog erre gondolni – hallottam, ahogy mosolyog.

      – Akkor holnap találkozunk, most megyek, mert úgy beszéltük, Chull-Moo-val társasozunk. Szia! – köszöntem el.

Holnap vajon mit tartogat számomra?

Mielőtt épp hogy kiléptem volna a szobából, megzörrent a mobilom.  "Remélem, készülsz a találkozásunkra." Off... ezt el is felejtettem.

18.rész Üzenet

 

Életem értelme

18.rész Üzenet

Rin:

 Épp hogy kiszálltam Maimi kocsijából, megzörrent a telefonom. Üzenet. "Hogy szórakoztál? Remélem, a kis barátod is épségben hazaért. Nem történt úton vele semmi..."

Döbbenten néztem az üzenetet. Nem, ez nem lehet… erről nem volt szó! Kapkodva kerestem meg Ryu számát, és azonnal hívtam. De nem vette fel! Csak csengett és csengett. Újból és újból megpróbáltam, de semmi.  Hayatónál is próbálkoztam, de semmi. Aggódva fordultam vissza, és elkezdtem rohanni. Nem lehet… minden rendben kell legyen vele. Biztos… ugye? 

De meg kellett győződnöm róla, azonnal! Látnom kellett Ryut, hogy otthon van, és nem támadták-e meg őket. Ugye? Ott van… Ott kell legyen!  Ha történt volna valami, Hayato keresett volna, nem? Ha elvitték volna Ryut, akkor szól. Vagy ha észreveszi, hogy eltűnt. És ha őt is elkapták?! Nem, biztos, hogy nem így van. Rendben kell legyenek. 

Az utat futva tettem meg. Vehettem volna buszt vagy taxit, tudom, de abban a pillanatban nem tudtam gondolkodni, csak az lebegett előttem, hogy lássam Ryut. Hogy honnan is tudtam, hol lakik Hayato? Ryu mutatta meg pár napja, hogy ha keresnem kell, tudjam, hol találom.

Amint a tömbházba értem, egy férfi jött ki. Egy pillanatra megszeppent, mikor látta, hogy felé szaladok, de gyorsan elnézést kértem, és felsiettem a lépcsőkön. Az ajtóhoz érve csengettem, mint egy őrült. Hayato nyitotta ki. Meglepődött, mikor meglátott.

     – Rin...?

      – Én... izé... – kapkodtam a levegőt, tetőtől talpig végignéztem rajta. Jól volt. Semmi seb, semmi…

Ebben a pillanatban egy ismerős hang szólalt meg:

      – Hayato, végeztem, készülődhetsz – Ryu kilépett a fürdőszobából.

Fellélegezve átléptem a küszöböt, és azonnal hozzá siettem, hogy átölelhessem. Hogy érezzem, hogy minden rendben van és itt van.

     – Rin?! – Éreztem, ahogy meglepődik, de aztán karjait a derekam köré fonja. – Mi a baj? Mi történt?

      – Jól vagy. Jól vagytok. Nem esett bajotok...

Szelíd hangja bejárta a testem. Itt van… minden rendben van vele. Nincs semmi baj. Nincs semmi baja, Rin. Nem történt semmi.

Néhány percig nem mondtam semmit, csak ölelkezve álltunk ott. Aztán elengedtem, és a szemébe néztem. Tündöklő, barna szemei lágyan tekintettek rám. Látszott rajta, hogy nem érti, mi is történt pontosan, és aggódik. Rámosolyogtam, és puszit adtam az arcára. Majd arrébb léptem, mert tudtam, Hayato sem érti, mi folyik itt.

        – Amint hazaértem, kaptam egy SMS-t, hogy megtámadtak titeket. Tudnom kellett azonnal, hogy igaz-e, és ha igen, kik voltak. De látom, minden rendben veletek.

       – Rin, minket nem lehet csak úgy megverni. Mi megvédjük magunkat. Ugye, Hayato?

       – Pontosan! Bármi is jön, harcolunk! – lépett Ryu mellé Hayato, és átkarolta a vállát.

Elmosolyodtam, és végignéztem rajtuk. Ez a két srác, komolyan! Ekkor vettem észre, hogyan is állt előttem Ryu… Egy szál törölközőben! A haja még vizes volt, néhány tincse össze-vissza állt, a felsőteste fedetlen… Ajkamba haraptam, majd mielőtt észrevennék, mennyire elpirultam, elfordultam. Ezt hogy nem vettem eddig észre? Én az előbb... Hogy nem éreztem, hogy a csupasz testét ölelem?

      – Na de menj, öltözz fel, nekem itt meg ne fázz! Addig megvárlak...

      – Rendben, jövök két perc.

Ezzel hallottam, ahogy nyílik egy ajtó, majd becsukódik.

     – Kérsz valamit inni? – kérdezte Hayato.

De nem tudtam válaszolni, ugyanis ebben a pillanatban rezzent meg a telefonom. "Átverés! 😉Na, megijedtél? Nem tennék meg semmit, hiszen megegyeztünk."

       – Rin?

Felkaptam a fejem és Hayatora néztem. 

       – Tessék?

Hayato a konyhai szekrényhez lépett, és elővett egy poharat.

       – Szaladtál, nem? Gondolom, gyalog tetted meg az utat, annyira meg voltál ijedve. Biztos jól esne valami hűvösebb.

Csak bólintottam. A székre mutatott, leültem. Kivette a hűtöből a narancslevet.

     – Szereted? Ez jól fog esni. - töltötte ki. 

      – Igen, köszönöm.

Letette elém a poharat.

      – Valóban csak ennyi?

      – Tessék? – néztem rá értetlenül.

Tekintete komolyságot tükrözött, kihuzta az előttem lévő széket és leült. 

        – Tőletek, majdnem a város végéből idáig, a központig szaladtál. Máskor is voltunk már megverve, nem lenne nagy ügy. Szóval... csak emiatt?

       – Én elhiszem, hogy ti szoktatok verekedni. De Hayato, mint tudjátok, ez a világ más. Ha egy maffia család támadott volna meg titeket, az keményebb dió. És arról nekem is azonnal tudnom kell, mivel... ti… ti az én barátaim vagytok, a mi védelmünk alatt álltok, és nincs joga senkinek sem megtámadni titeket. Ha mégis megtörténik, akkor azonnal meg kell büntetni őket. Hiszen ez olyan, mintha ti is a csapattagjaink lennétek. Nem, nem csak olyan. Az is!De másképp ti még mindig kívülállók vagytok, tehát nem szabadna senkinek rátok támadnia. Főleg, ha egyedül vagytok.

Tulajdonképpen nem hazudtam… Igaz volt, amit felsorakoztattam most… de nem ez volt a fő oka.

Az, hogy ő írt nekem… és ő nem packázhat velem. Ha bántani meri valamelyiküket, az egyezségünknek lőttek. De ugyanakkor tudom, hogy bármire képes.

       – Értem… - nem úgy tűnt, hogy telejsen elhinné. -  De ha bármi van, amiben segíthetek, és nem szeretnéd, ha Ryu megtudná, rám számíthatsz. Vagy akár máskor is.

Mosolyogva bólintottam. Ebben a pillanatban lépett ki Ryu, melegítőt viselt, és egy törölköző volt a nyakába dobva.

       – Na, beszélhetünk – mondta, miközben felénk lépett.

         – Én akkor megyek elkészülni… Bocsánat. Ha addig nem találkoznánk, Rin, jó éjt, és vigyázz magadra!

      – Jó éjt! – köszöntem el Hayatótól.

       – Gyere, hazakísérlek – lépett a cipőjéhez Ryu.

        – Nem.

Az kellett volna még, hogy valakik tényleg a sötétben rejtőzzenek. A maffia emberei ilyenkor sosem alszanak. Főleg azok nem, akik hatalomra vágynak.

        – Késő van, ilyenkor egyedül nem engedlek haza. Nincs motorod… és…

       – Te meg most fürödtél meg – mutattam a hajára.

       – Megszárad, amúgy sincs hideg…

        – Akkor kísérj el csak a buszmegállóig. Leszállok a nagyapám étterménél, biztos ott lesz még, és együtt hazamegyünk.

Karba tettem a kezem és elszántan tekintettem rá. A buszmegálló, ha jól tudom, nem volt messze innen, szóval ez jó megállapodás. Tudtam, hogy ő sem adná fel, és én sem. Kell kapjunk egy közép utat. Felsóhajtott, majd mosolyogva felém nyújtotta a kezét.

Miatta… miattunk… erősebbnek kell lennem, és nem szabad félnem senkitől. Még tőle sem. Attól az embertől, akit gyűlölö Bárkivel meg fogok küzdeni, és lassan el fogom érni, hogy nyugodtan élhessünk ketten. Nem lesz semmi gondja. Nem fogok próblémát okozni neki és a megszokott életét fogja élni. 

Igen… Nem kell félnem senkitől. Csak egy cél kell lebegjen előttem: hogy együtt lehessünk békében Ryuuval, és biztonságban legyen. Ezt ketten vállaltuk fel nyíltan, és egyikünk sem fog visszafordulni.

Ezen az éjszakán mintha a csillagok szebben ragyogtak volna, mint eddig. Vagy csak képzelődöm? Valamiért az az érzésem, hogy más! Mint amikor először találkoztunk és hazavittem. Bár akkor a motoromon ültünk és az éjszakát együtt töltöttük, ez pedig csak egy rövid séta lesz. De úgy tűnik, hog ymég ez a kis távolság is Ryuval, csodálatszo. Huh, ha valaki hallana? Vagy látna, hogy hogyan olvadozok itt Ryu karjaiban. Én a nagy maffia harcos. Jót nevetne. De nem szabad elengednem magam. Nem szabad gyenge lennem. Megévdem Ryut!

Ryu:

Ahogy az est csendjében kézen fogva sétáltunk, Rin hirtelen megállt és felém fordult.

      – Mi a gond? – néztem rá.

Elmosolyodott, majd megcsókolt. Meglepődtem, váratlanul ért, de persze viszonoztam. Nem értettem, miért történt mindez ilyen hirtelen az este folyamán. Valaki azt írta neki, hogy megtámadtak minket? Vajon ki lehetett az? Ez azt jelenti, hogy hamarosan tényleg megtámad valaki? Résen kell lennünk! Nem engedhetem, hogy Rin aggódjon. Erősebbnek kell lennem!

Mondjuk, számíthattam rá. Rin és Maimi is többször figyelmeztettek, hogy a maffiák ezentúl a törvények ellen fognak szegülni, és ha le akarják győzni Rint, akkor mi is célpontok leszünk. Főleg, ha látják, ki is vagyok én Rin számára. És hát már biztos elterjedt a hír.

De erre már felkészültem. Bármi történik, meg fogom védeni. Mi ezt már felvállaltuk nyíltan. És érzem, hogy egyikünk sem fog visszafordulni. Innen már nem+

    – Szeretlek! – mondta halkan. Az esti fényekben szemei még jobban ragyogtak.

Valóban… ő az enyém. Velem lehet… Huh, sosem hittem, hogy valaki iránt lehet így érezni.

       – Én is szeretlek! – mosolyogtam. – Biztos minden rendben?

       – Persze. Amúgy beszéltél Hayatóval?

      – Igen… – hajtottam le a fejem.

       – Oh… értem.

         – Nagyon aranyosnak és szép lánynak tartja, de nem érez iránta mást, mint barátságot… ezt mondta.

      – Értem… – ezúttal Rinen volt a sor, hogy lehajtsa fejét.

      – Mit fogsz tenni?

     – Nem tudom.  Egyelőre… Tudom, az lenne a helyes, ha bevallanám az igazat. De mi van, ha… ha majd kialakul valami? Ha?

       – Nem tudom, Rin. Tudom, hogy nem akarod, hogy elszomorodjon vagy megbántódjon, de…

      – Tudom. Azt hiszem, hagyom, hogy ő döntsön. – Ennyit mondott, és nem folytatta.

Nem is firtattam. Úgy gondoltam, ezt most ő tudja a legjobban. És amúgyis, mi megtettük amit kellett, ezután már csak Hayaton és Miamin áll, hogy bármi meg fog e változni.

Újra elindultunk. A buszmegálló körülbelül öt percre volt, nem egy hosszú út. Bár leginkább azt kívántam volna, bárcsak sosem értük volna el ebbe a buszmegállóban. És a busz már fordult is be a sarkon.

      – Kérlek, vigyázz magadra. Holnap nem találkozunk, de holnapután igen. – Rin átölelt.

      – Igen. Te is, kérlek. Írj majd!

Bólintott. Ebben a pillanatban állt meg a busz. Még egy csókot váltottunk, majd figyeltem, ahogy felszáll. Ott álltam, amíg a buszt látni lehetett, integettünk egymásnak.

Komolyan, Ryu, ha valaki látna téged…  Szólalt meg egy kis hang a fejemben. Elnevettem magam, majd visszaindultam a lakáshoz.

Mire lassan visszasétáltam, ugyanis megvártam egészen addig, amíg a busz meg nem állt a láthatáron. Hayato már végzett.

       – A buszmegállóba kísérted? – kérdezte.

Bólintottam, majd kitöltöttem magamnak egy pohár narancslevet.

        – Mondott valamit? Úgy értem, nem mondott semmit még az esetről?

     –    Annyit, hogy megijedt, és azonnal el akarta intézni az ügyet. Mert törvény ellenes velünk kikezdeni, főleg, ha egyedül járunk az utcán. Egy maffia   családnak nem lenne szabad megtámadnia minket. Persze ez más, mivel úgymond az ők védelmük alatt állunk.

      – Értem… – elgondolkodtam. – Valóban csak ennyi lenne?

      – Nem hiszed?

      – Nem pont… De úgy érzem, mintha tudná, ki küldte azt az üzenetet.

       – Minden rendben lesz, Ryu. – Hayato megveregette a vállam. – A legjobb maffia harcos a barátnőd. Nem lesz semmi gond.

Tudtam. Pontosan jól tudtam. De akkor is… Van egy személy, akit Rin gyűlöl, és sokan ellene vannak.

Én hiszek benne, de annyi mindent tarthat még magábaan. El fogom érni, hogy ezeket megossza velem? El! Mindent megfogok tenni, hogy megbizzon bennem és elmondja nekem ezeket.

Erősödni fogok. És méltó leszek hozzá. Hiszen a szüleinek is megígértem. Nem hagyom, hogy féltsen. Megakarom védeni! Azt akarom, hogy mellette harcolhassak és bizzon bennem, az erőmben. IGen! Eldöntöttem! Ezt fogom tenni! Erősebb leszek. 

Rin:

Alig, hogy a szobámba értem és az ágyra feküdtem, apám jött is utánam. Nagyapámat még az étteremnél kaptam el, így együtt jöttünk haza. Chul-Moo-t jó pár napja nem láttam, csak az edzéseken. Tudom, jól tudom, hogy nem tetszik Ryuval való kapcsolatunk, de bele kell törődnie. Bár őszintén hiányzik… hiányzik, mint barát és a jobb kezem.

      – Segíthetek, apa? – Apám az ágy szélére leült.

     – Ryuval voltál?

      – Igen, és a barátaival, és Maimivel, jól éreztük magunkat. Biliárdoztunk, sétáltunk… jól kijövünk.

        – Ennek örülök. Figyelj, mi van közted és Chul-Moo között? Rég láttalak együtt lógni. – Szóval ide kerekedtünk ki.

Apám mindig is fiának tekintette Chul-Moo-t, és persze ennek örültem, miután elment a bátyám, és hát nem pótolhatta épp, de azért valamennyire elterelte apám gondolatait. Edzhetett vele és erősíthette, úgy mint egy fiőt. Mert mégis, más az izomzata.

        – Figyelj, lányom, manapság folyamatosan egyedül látom. Egyedül üldögél, eszik, edz… szinte ki sem mozdul.

      – Jó, én ezt megértem.

      – Akkor? Akkor kérlek, tegyél valamit. Bandázzatok együtt, mint régen, vidd magaddal! Tudom, hogy kemény kívülállókkal szemben, de majd biztos összehaverkodnak. Mozdítsd ki! Nincsen jól, aggódom érte. És tudom, hogy te is. Hisz a jobb kezed, a barátod. Maimival és vele mindig hárman jártatok ide - oda… Fel akarod ezt adni? Nem hiszem.

Amióta a barátai megtámadták Ryuékat, nem beszéltem nagyon vele. Mérges voltam rá, és ezt akartam, hogy tudja. Ezt persze nem mondhattam el apámnak, mert akkor Chul - Moo rosszul fog kijönni és persze én is aggódtam miatta. 

      – Jól van, rendben, igyekszem beszélni vele, és őt is vinni magammal.

Apám mosolyogva átölelt.

    -  Ez az én lányom! - enniyt mondott, majd magamra is hagyott.

Jaj, remélem, Ryu nem fog mérges lenni… Mondjuk nincs amiért. Apámnak igaza van, valahogy csak összeaóhaverkodnak. Oké, nem indult jól a kapcsolatuk, de egye fene ez még modosulhat. Biztos, hogy kapnak valami közös témát vagy nem is tudom... bármi. Valami kell legyen, ami összehozza őket. És erre nincs jobb, mint együtt lenni. Igen! hiába várom, hogy fogadja el, ha nem is mutaotm meg, hogy ki is Ryu és milyen boldog is vagyok vele. Hogy nem kell féltsen és minden rendben lesz! Ugyanaz vagyok aki eddig! Igen, ezt kell tennem! Ez lesz a legjobb! Ennyire egyszerű! Nem?