12.rész Talán igen?

 

A sebzett szív dala

12.rész Talán igen?

Kairi:

     - Dr. Tendo, mi történt Sakurával?! - léptem be a szobában Sakurával a hátamon, amikor Mariko nővér épp ott tartozkodott.

    - Félre lépett! Kérlek hozz egy vizes borogatást. - óvatosan leültettem Sakurát az ágyra, majd segítettem, hogy feltegye a lábát, a sérültet a paplanra helyeztem. 

Még egyszer óvatosan megvizsgáltam a lábát. Azon felül, hogy meg volt dagadva és kicsit piros volt, szerencsére semmi más nem történt

    - Milyen szerencsé vagy Sakura, ilyen kedves volt veled Tendo-sensei! Micsoda gavallér! - szólaltak meg az asszonynok, akik Sakurával voltak egy szobába.

    - Dr. Tendo valóban nagoyn kedves... köszönöm... - miért érzem, hogy valami fura van a levegőben? Mintha Sakura elpirult volna. De biztos csak rosszul láttam! 

Hamarosan Mariko visszatért a borogatással és rá helyeztem Sakura lábára. Egy órával később visszamentem, hogy bekössem. 

    - Minden rendben lesz! 

    - Köszönöm szépen!

    - Holnap hazamész... ne erőltesd meg a lábad. - Sakura bólintott. - Apáddal megegyeztünk...

    - Te... te tényleg bele mentél abba az eszement kérésben? - háborodtt fel.

    - Nyugalom, ne izgasd fel magad! - léptem oda hozzá és tenyereim közé fogtam az arcom. - Nem lesz semmi baj! Nem fogom elvesziteni az álláso, a hírnevem. Semmi ilyensmi nem fog történni. Mert tudom, hogy megfoglak gyógyítani!

    - Kairi... - percekig csak álltunk így, mintha ki is zárodott volna a külvilág. Hirtleen úgy éreztem, hogy a szívem felgyorsul. Mi? 

   - Khm! Most visszamegyek! Reggel bejövök!

    - Rendben... 

Nekem ismét úgy tűnt, hogy Sakurának az arca vörös. Miért? Ez valami tévedés biztos. Káprázik a szemem. MEgráztam a fejem és lmentem az irodámban, hogy elvegyek néhány papirt. Majd hazamentem. 

Aznap este, Sakurával álmodtam. Egy réten voltunk, ahol csodaszép kék, kis virágok nyíltak. Egy tarka kötött pokrocon ültünk. Hátra voltam dölve és élveztem a napfényt. A napfényt és az ő csodaszép hangját, ugyanis énekelt nekem... nekem azt az új számát My alright sky. Én csak mosolyogtam és mosolyogtam. Kezeink pedig egybe forrtak.

Ez aztán a furcsa álom. Miért álmodtam Sakurával? Nem értem. 

    - Jó reggelt Tendo -  sensei!

    - Jó reggelt!

Ahogy beléptem a korterem ajatján már össze is ütköztem Sakurával, aki már fel volt öltözve és a csomagja előtt állt, hogy utolsó holmijait is betegye.

    - Jó reggelt... - nézett kissé félénken.

    - Én.. izé... - miért nem tudok felszólalni? Hirtelen az álmom jut eszembe és eltekintek. - Khm... Jó reggelt! - most én mégis miért vagyok zavarban? - Mindent sikerült összeszedned?

    - Igen! Már majdnem kész vagyok.

    - Mivel mész?

     - Apám értem küld egy kocsit.

    - Oh, értem! Ne felejtsd el, hogy nem erőltetheted meg magad. És ezt neki is emlékeztesd. Ne ugorj bele, mindenben meggondolatlanul.

    - Rendben! Nem fogok. - bólintottam. Néma csend kerekedett ránk.

     - Akkor... még találkozunk! - ez már milyen szöveg? Mi ütött belém? 

     - Tudod, Dr. Tendo én... - mit akar mondani, hogy ennyire akadozik? Hogy ennyire nehéz.

    - Sakura!  - ez az idegesítő hang! Ne már! 

És hamarosan az ágya mellé is szökkent Kamijo. Na még ez hiányzott! PErsze, hogy nem maradhatott otthon.

    - Hallottam, hogy kiengednek. Annyira örülök!

    - Köszönöm Kami, de ezért igazán nem kelett volna idefáradnod.

    - Már, hogy nem! Még szép, hogy itt a helyem. Hazaviszlek! Add csak a táskád...

    - Neeem... nem kell!

    -  Dehogyis, hagyd csak...

    - Ne... - de bármennyire is ellenkezett Sakura, Kamnijo kivette a kezéből.

    - Khm... Sakura, ahogy mondtad legyen minden héten egy checkup, hogy biztosak legyünk az állapotodban. - zavartam meg őket. -  Ha valami tűneteid vannak viszont mindenképp gyere vissza! HA vénetlenül nem vagyok a kórházba akkor értesítenek.

    - Rendben! Köszönöm szépen! - tekintett ivssza rám.

    - Sakura! - de persze ez az idióta, nem tud hallgatni. - Mi történt a lábaddal? - vette észre, hogy be van kötve bal lába.

    - Oh, csak ügyetlen voltam.

    -Ügyetlen? Hogy lehet egy kórházban így megsérülni. - fordult is már felém, hogy kérdőre vonjon.

    - Kamijo...

    - Így vigyáznak a betegikre?

    - Vigyázunk a betegeinkre. De ha ezt akarod hallani, akkor igen! Én nem vigyáztam eléggé rá!

    - Na ez már más beszéd... - jött nekem.

    - De el sem tudod, hinni, hogy hogy bánom.

    - Oh, persze... neked ő csak egy beteg a sok közül... ez aztán az ellátás.

    - Én...

    - Elég! Fejezzétek be! - kiáltotta el magát Sakura. - Ez egy kórház, koreterembe vagytok betegek előtt, ne rendezzetek jelenetet!

   -  Én nem rendeztem... ő kezdte. - én fel sem kaptam a vizet, ő pattogott itt, mint a csipős paprika. 

    - Te...

    - Kami, fejezd be! Ez egy kórház! Dr. Tendonak nincs köze a sérüléshez. Én voltam ennyi az egész. Amúgy meg nem itt történt...

    - Nem itt történt? - Sakura megrázt a fejét. - Beszéltünk apámmal és... azután.

    - Beszéltetek? - rögtön rájött, hogy a többes szám kire értetődik. Felém tekintett.

   - Igen. De majd mindent elmesélek. Most inkább menjünk! Ne tartsuk fel Tendo - senseit! - kezdte kifele lökni Sakura. - Köszönöm szépen Dr. Tendo! - nézett vissza az ajtóból.

Hirtelen, hogy elkezdett siteni. Ahogy elhagyták a termet még ott álltam, pillanatokig. Valahogy olyan csendes lett a kórterem és üres... mi ez az érzés? Ekkor viszont a testem önéletre kellt és gondolkodás nélkül elindult kifele... utánuk. Követtem egész végig őket, amíg ki nem léptek a kórház ajtaján. Sakura egész végig Kamijoba kapaszkodott. Minden egyes mozdulatot figyeltem.

    - Mi ez mogorva arc? - lépett mellém Koichi.

    - Az a srác...

    - Srác? - előre nézett, ahol éppen Sakurát segítette be Kamijo az autoban.

    - Idegesítő egy srác!

    - Oh, már értem! - tette karba a kezét, mint aki jól végezte munkáját és elégedett vigyor jelent meg az arcán. Oh, hogy utálom ezt a nézését!

    - Mit értesz? - mindig olyan nagy okosnak hiszi magát.

    - Féltékeny vagy!

    - Én nem vagyok féltékeny! Hülyeségeket beszélsz! - nem vártam meg, hogy bármi mást is monjdon gyorsan elsétáltam mellőle. De még hallottam, ahogy felnevet. Oh, hogy milyen idegesítő!

Már miért lennék féltékeny? Hülyeségeket beszél! Nem látja, hogy az Kamijo srác miolyen idegesítő. Nwm is értem, hogy Sakura, hogy birhatja mellette. Miért lennék én féltékeny? Ugyan már! Nincs semmilyen okom rá. Hülyeségeket beszél! Mintha olyan érzéseim lennének Sakura iránt... Nincsenek! Csak segíteni akarok neki, mellette lenni. Ebbe mi a rossz? Nem értem, hogy mit beszél! 

A nap valahogy sokkal lassabban telt le mint máskor. Kicsit olyan fura volt. Szeretem a munkám és ez sosem változott meg. De most valahogy... nem is tudom. Lassu volt, unalmas. Fura ezt mondani. Pedig volt 2 műtétem és 3 kivizsgálásom, átnéztem a korlapokat és írtam recepteket. De mégis valahogy, olyan más volt. Nem tudom megmondani, hogy miért.

    - Van kedved elmenni egyet inni? - kérdezte Koichi amiután lejárt a műszakunk és átöltöztünk.

    - Igen!

    - Jó, jó nem kell! Nem kötelezzük! Csak gondoltam kedves leszek!

    - Mondtam, hogy igen!

    - Hogy micsoda?!

    - Azt mondtam, hogy igen, veled megyek! - léptem el mellette.

    - Te tényleg Kairi vagy? - fordult is utánam, de én csak égnek emeltem a szemeimet. Milyen hülye kérdés ez.

Koichi mellett csatlakozott hozzánk Rokuro és Sayako is. A legközelebbi étterembe ültünk be kértünk grillezett hust és sört. Fogytak a poharak egyes személyeknél és egyre hangosabbak lettek.

    - Kairi te miért nem mondasz semmit?

    - Így van! Olyan csendes vagy... - dölinglet Saykao, na jó őt már elvesztettük.

    -  Én tudom mi a bajod! - vigyorgott Koichi. Na jó ebből, meg mi lesz? - Hiányzik egy bizonyos személy.... azért is jött el ide.

    -  Oooooo! Tudom! tudom! - jelentkezett Sayako, mint az óviban. - Tudom! Ez a személy pedig nem más, mint Sakura!

     - Ostobaságokat beszéltek!

    - Na, ne mondd!

     - De mondom! Részegek vagytok és már mindent össze vissz amondtok. Mondjuk igaz, hogy ezt talán részegség nélkül is mondanátok.

    - Oh, ne tagadd. Látszik, hogy közel kerültetek egymáshoz az elmúlt hónapokban.

     - Beképzeltétek csupán! Sakura számomra csak egy beteg volt, ahogy más is.

    -  Csak egy beteg! - zengték kórusban. - milyen idegesitőek. 

    - Nem kell tagadd Kairi, mi csak örülönk ha ismét találsz valakit, aki szeress.

Szemeim előtt Miori arca rémlett fel... igen... valaki, valaki aki helyébe lépjen? Miori halála óta, senkire sem néztem olyan szemmel. Most miért lenne hirtelen ez más?

    - Khm... öhm... szerintem most igyunk!

    - Így van! IGazad van! Igyunk! - emelt fel egy poharat Rokoro. - Chirrio!

    - Chirrio! - kocintottunk, bár én nem ugyanaz a lelkesedéssel.

A téma nem került fel többet. De  attól még a fejemben járt a beszélgetés. Sakura... Sakur és én... nem valahogy nem fér össze z a gondolat. Betegem volt. És én beteggle nem létesítek olyan kapcsolatot, semmiféle közelebbi kapcsolatot. Bár be kell valljam, hogy Sakur szép és kedves lány, csodaszép hanggal és őszinte kisugárzással. Ennyi! Az érzéseim feléje nem olyanok. Nem... nem... gondolom, hogy olyanok. És ehhez pedig nem csak az én gondolataim kell legyenek, hanem Sakura gondolatai és érzései is. Ő pedig... ő pedig úgy érezne e irántam? Már említették de nem tudom. Nem vagyok ebbe biztos. Annyi éven keresztül ugyanazt a választ kapta az orvosoktól, látszott, hogy nem kedvelt engem se az elején. Hogy változna ez hirtelen szerelemmé? Nem! Nem! Ez biztos nem!

    - Jó éjt Kairi! - köszöntek el Koichiék, Sayakot közre vették, mert ő ütötte ki a legjobban. Jó, hogy holnap nem dolgozik. 

    - Jó éjt! - én a másik irányba kellett mennem, bár felajánlottam hogy kell e segítség.

Lassan hazafele sétáltam. Az este kellemes volt. Hűvöskés szellő járta végig a várost. Alig néhány kocsi járta az utcán, este 10 környéke volt. Ahogy mi si elmentónk inni, úgy több csapat lézengett az utcán munka utáni gőzt kieresztve. Volt aki már haza indult, volt aki még egy kört begurított volna. A boltok már bezártak, de a kirakatukba még itt ott világított egy legújabb termék. 

Átsétáltam a parkon ami a lakásomhoz vezetett. Szerettem itt lenni. Kellemes volt. Csendes, fákkal és virágokkal ültetve. NYugodt és frissítő. Sokan hozzák erre fel a kutyájukat sétáltatni, de még ez sem szokott engem itt zavarni. Sokszor kijövők leülök az egyik padra és csak nézem a helyet, miközben a gondolataimban vagyok meredve. Mint, ahogy ott az a lány is. Jó késő van, de egy kis gondolat kieresztéshez sosem lehet késő. Hmmmm... mondjuk ahogy közeledem, mintha ismerős lenne ez a lány... ez... ez... 

   - Sakura? Te meg mit keresel itt? - ismertem fel a padon ülő lányt.

    - Én.. .én... csak, erre fele sétáltam! - pattant fel a padról.

    - Igen?

    - Csak kiakartam szellőztetni a fejem és erre fele sétáltam.

    - Minden rendben? Jól vagy? - invitáltam, hogy üljünk le a padra.

    - IGen! Köszönöm! Még a héten nem fogok dolgozni, jövőhéten lesz naponta 3 munkám. - bólogattam, kezdésnek nem rossz.

    - De vigyázz az időre is!

    - Vigyázok! Te, most mész haza csak?

    - Voltunk egyet a kollegákkal inni. 

    - Oh, az jó! És merre laksz? Nem akarlak feltartani! - nem tudta, hogy itt a környéken lakom.

    - Itt lakom abba az épületben.

   - Komolyan?! Wau, el sem hiszem, hogy ide kerültem.

    - Hé! - kicsit böktem vállban. - Ne légy ilyen figyelmetlen és ne keveredj ennyire el, hogy azt sem tudod hol vagy.

   - Na! Nem arról van szó, hog ynem tudom hol vagyok. Csak nem tudtam, hogy itt laksz. - mintha elmosolyodott volna és kicsit pirulna. Vagy megint rosszul látom?

    - Nem tartasz fel. ÖRvendek, hogy apád tényleg hallgatott rám és azt csinálja amit mondok.

    - IGen!

    - Vizsgálatokra ne felejts jönni!

    - Nem fogok! Amugy... nem lenne kedved valamikor együtt ebédelni?

     - Együtt ebédelni?

    - Ig... igen... vagyis ha van kedved és időd, amikor úgy szabadabb vagy és nem vagy annyira fáradt. Megakarom köszönni az elmúlt időszakot.

    - Erre igazán nincs mit! Nem tartozol semmivel!

   - De... de én akarom! Kérlek! A múltkor amúgyis elvittél vidámparkba, legalább azt hadd, hogy adjam vissza. - szemei elszántságtól csillogtak és reménytől.

     - Rendben! Oké! Elmehetünk valahová!

   -  Komolyan?

    - IGen! Ha annyira szeretnéd, akkor nincs aminek útjába álljak.

    - Köszönöm! Köszönöm! - ugrott fel majd izgatottan szorította össze kezeiet. Milyen boldog! Aranyos! - ÉRtesítelek időben! Kiválasztunk egy dátumot, ami mindkettőnkenk megfele. Bár nekem akármikor lehet, neked legyen a jó. Én gondoskodom róla, hogy legyen időm rá.

Bár mintha egy kicsit túlságosan is boldog lenne. Vagy csak megint képzelem az egészet? Olyan izgartott, úgy csillog a keze, fülig ér a mosolya, ugrándozik itt előttem. Nem lehet!  Lehetséges, hogy Sakura tényleg belém szeretett?