6.rész Az én megmentőm, az én hercegnőm

 

Életem értelme

6.rész Az én megmentőm, az én hercegem

Miami:

     — Na mi van, a legjobb barátnőd elhagyott? — kérdezte gúnyosan Fumihiko.
     — Nem, csak miattad követik a rendőrök. — mondtam, és próbáltam keményenek mutatni magam.
     — A! Szóval elfut a felelősség elől... naná, ez még neki is egy rossz pont... — nevetett hangosan.
     — De ez mind miattad van... — szöktem neki.

Erővel megfogta a hajam és hántra rántott, felszisszentem.
      — Na ide figyelj, mindketten tudjuk, hogy nem vagy annyira erős, mint Rin, szóval én helyetted nem packáznék... — mondta tekintélyt parancsolva, majd meglökött, hogy a földre essek.

A következő percben már az egész csapat körülöttem volt, és a legrosszabb, hogy többségük férfi... Végig futott rajtam a félelem. A férfiak arcán megjelent a tipikus vigyor és elkezdődött. Bár próbáltam tartani magam, ellenkezni, kapálozni visszaütni vagy rugni amennyire csak sikerült. 

Már gyengültem, karjaim lilafoltokban tündököltek, és már a ruhám sem volt épp... Az ajkam elhasadt, és vér ízét éreztem meg a számba. Ekkor két férfi felemelt, és az egyikhez fordított, aki kész volt arra, hogy öklét arcommal találthassa. Szemembe még mindig bátorság volt, de szívem mélyén féltem:
  — Mielőtt a végső csapást megkapnád, és itt nekem elájulnál, ne felejts el egy üzenetet... mondd meg Rin-nek, hogy nem sokára nagy meglepetés fogja várni. És nem érdekel, mi kell hozzá, de elérem, hogy végezzek vele, és mondd meg neki, hogy keresik, keresi az a személy, akit a szíve mélyén a legjobban utál... Végezzetek. - legyintett kezével.

Ennyit mondott... én becsuktam a szemem, és annyit tudtam mondani suttogva:
     — Hercegem...

A férfi felkiáltott, érzékeltem egy kis szellőt, ahogy hátra huzta öklét, vártam a találkozásra... mégsem találkozott arcom az öklel... kinyitottam szemem, és ekkor figyeltem meg, hogy az öklöt valaki megfogta, felnéztem és a... hercegem volt... Hayato:
      — Lányokat nem szokás megütni... — mondta ezzel ellökte a férfit.

Majd rögtön ütött is egyet be nekik. Bár az és társai már vissza is akartak ütni, Fumihiko megszólalt.
— Hagyd, megtettem, amit kellett. — mondta.

Ezzel elengedtek engem is, de én majdnem a földre rogytam, ha nem tart meg egy erős kar... pontosan Hayato karja:
    — Hercegem... — mondtam ragyogó szemekkel felé tekintve.
   — Tessék? — kérdezte furcsán.
    — Mármint... köszönöm... — reméltem, hogy nem értette.
    — Semmi gond. Jól vagy?
    — Igen... csak nem biztos, hogy tudok egyensúlyozni... — mondtam.
    — Gyere, a közelbe ott van az árkád, ott vannak a srácok is, ott megpihenhetsz, és elmeséled, hogy mi történt. — mondta.

Tényleg érdekli, hogy miért vertek meg? Az én megmentőm, az én hercegem.

Nem volt messze az árkád. Hayato az egész úton segített jönni, én bele kapaszkodtam. De nem tudtam sokat rajta gondolkodni, hiba érintette, meg és éreztem, hogy a bőröm perzsel az érintésétől, kipirulok, mégis az üzenet járt a fejemben, kit utálhat annyira Rin? Ki lehet az a személy, aki keresi... akitől talán fél is...

Béérve az árkádba, megláttam a többieket is, köztük Ryu-t is... vajon ő mit gondol Rin-ról, láttam, hogy nem közömbös neki... ehhez értek én. Az egészen furcsán néztek rám, nem inkább meglepetten. Takeda, Tsuchiya és még egy srác kaján vigyorral figyelt engem, de Ryu amint meglátta sebeim, letette billiárd ütőjét és segíteni sietett Hayato-nak, majd leültettek egy kanapéra:
    — Mi történt? — kérdezte is rögtön Ryu.
    — Nem látszik, Hayato vele találkozott... és nem fogadták el kapcsolatukat... — mondta Tsuchiya.
    — Kuss... — ütötte hasba Hayato, de persze nem erősen.
     — De igaz? — mondta Tsuchiya.
       — Nem, nem látod, ember, a sebeket...!!! — mondta, nem inkább üvöltötte.
      — Hayato, nyugi... — mondtam.
      — Bocsi... — mondta.
      — Sajnáljuk... — mondták a srácok.
       — Mi történt Hayato? — kérdezte Ryu, neki támaszkodva a biliárd asztalnak. — Rin is ott volt?
Tette hozzá, és meglátszódott a remület, ez a srác tényleg szereti...
     — Először kérsz valamit? — kérdezte Hayato. — Remegesz...

Fogta meg kezem. Leterdelt szembe velem, mire bele nézhettem barna szemeiben. Azok a szemek!
    — Jól vagyok. Csak én nem vagyok olyan jó harcos, mint Rin és féltem... — mondtam ki az utolsó szót suttogva.
     — Hozok innivalót, aztán mindent elmondasz...

Ezzel felállt és ott hagyott... Ryu rám nézett, és szembe velem leguggolt:
    — Rin ott volt? — kérdezte újra.
     — Nyugi, nem... — mondtam. — Követték a rendőrök és szétváltunk. Nem tudom, hol lehet.
     — Találkoztunk vele, segítettünk neki egy kis időt nyerni, csak annak már 1-2 órája, ezért kérdeztem.
    — Nem, nem volt nyugi... — érintettem meg kezét és rámosolyogtam. — Nem tudom, hol lehet, mivel én nemrég ráztam le a rendőröket, és nem volt időm felhívni. Ryu, Rin... — de nem tudtam befejezni mondatom, mert megjelent Hayato.

És szó szerint kettőnk közé állt. De édes... talán féltékeny? Na jó, ez most túlzás Miami csak most találkoztatok. Elvettem a vizet és bele kortyoltam. Hayato mellettem ült, ahogy Tsuchiya is. Takeda és a másik srác a kanapé két szélére ültek, és Ryu velünk szemben ismét neki támaszkodott a biliárd asztalnak:
    — Szóval mi történt? — kérdezte Hayato.
    — Miután sikerült leráznom a rendőröket, végre... egy sikátorba kerültem, vagy hasonló, és ekkor megláttam Fumihikot.
     — Kit? — kérdezte Takeda.
    — Fumihiko egy maffia család lánya, nem nagyon jók a top 10-ből is kiesnek. Nagyon de nagyon gyűlöli Rin-t, pedig ellene nem tett semmit, de mindig így van, ha legjobb vagy... szóval Fumihiko meg akarja ölni Rin-t... — erre a szóra Ryu összeszorította fogait. — Mert ha megölöd a legjobb maffia családot, akkor automatikusan első helyre kerülsz, de ha Rin-t ölsz meg, akkor nagy hatalomra teszel szert. Szóval vele találkoztam, és rám küldte csapatát... majd üzenetet adott át Rin-nek. — mondtam.
    — Milyen üzenetet? — kérdezte Ryu.
    — Hogy bármit meg fog tenni, hogy legyőzze, hogy nagy meglepetés fogja várni... és...
    — Hogy? — kérdezte Ryu idegesen.
    — Hogy... — de nem tudtam kimondani.
    — Maimi, kérlek... — rázott meg Ryu.
    — Ryu, nyugi... — fogták le Takeda és a másik srác.
     — Bocsi... — vakarta meg a fejét.

      — Semmi gond. Szóval azt, hogy Rin, akit a szíve mélyén legjobban utál, keresi őt... - mondtam.
      — Akit utál? Ki? Egyáltalán miért? És mit akar tenni? - kérdezte Ryu.
     — Nem tudom, nem mondta, ezzel befejezte. - vontam vállat, bár tudnám rá a választ.
     — Francba! - ütött a biliárd asztalra.
Ennyire aggódik már Rinért? Meglepődtem.
    — Tessék... - hirtelen egy zsebkendő került elém.
Hayato tartotta, majd lassan oda tette számhoz, elvettem és megköszöntem. Én is aggódtam barátnőm miatt, de Ryu is jól felhuzta magát, pedig csak nemrég ismerték meg egymást. Hayatora néztem, aki még mindig mellettem ült, a többiek Ryu-t akarták nyugtatni, vagyis próbálták.
      — Kkkk... köszönöm. - mondtam Hayato-nak.
Hayato bal lábát feltette a másikra, a mutató és a hüvelykujját összetette, és a szájához tette, közben elnézett:
    — Tessék?... Ó... semmi... - legyintett végül.
    — De én akkor is megszeretném... - de közben szólt.
    — Halálni, majd megtudod... - mondta.
   — Maimi, mi volt az a seb Rin csuklóján? - kérdezte Ryu.
    — Észre vetted? - kérdeztem.
Bólintott.
    — Az a sebet akkor kapta, amikor...
De ekkor a mobilom megszólalt, a kijelzőn Rin neve világított, felálltam és kicsit arrébb mentem:
    — Rin, minden rendben? - kérdeztem.
    — Igen. - mondta. - Sikerült leráznom őket, most a buszmegállóba állok, mivel túl messze lakunk, és nincs motorom... - mondta mérgesen.
      — Te?
     — Én is leráztam, bár Fumihikoék megtámadtak.
      — És jól vagy? Történt valami komoly?
    — Nyugi, Hayato időben megjelent. - mondtam.
    — Hayato? Ryu barátja? - kérdezte.
    — Igen. Most velük vagyok. - mondtam.
     — Aaaa....értem.... - mondta elég halkan, és szomorúan.
    — Ryu nagyon aggódik érted. - mondtam.
     — Maimi, kérlek ne mondj semmit a mai napról, a horzsolásról, semmiről... - ismételte nem egyszer.
    — Jó... nyugi... megértelek, de ígérd meg, hogy elfogod mondani neki. - mondtam.
     — Rendben. Ha beszélek vele, elmondom. - mondta.
     — Rin, Fumihiko üzenetet hagyott neked. - mondtam.
    — Mit? - kérdezte.
    — Nemsokára nagy meglepetés ér, mindent el fog követni, hogy legyőzzön, és azt mondta, hogy keresnek, keres, az akit a szíved mélyén legjobban utálsz... - mondtam.
Egy ideig csend volt. Jól meggondolta ezt az üzenetet, bár nem csodálkozom.
    — Az ki? - kérdeztem.
    — Nem érdekes...
    — De hogy nem érdekes, talán veszélyben az életed, és nem akarod elmondani... - mondtam kicsit hangosabban.
     — Nem érdekes és vége! - válaszolta, ám meghallottam a szipogását. Sír?
     — Rin... - mondtam elhalkulva.
    — Én... - de ekkor megszakadt a vonal.
     — Rin?! Rin?! Rin?! - próbáltam szólítani, de semmi.
     — Mi történt? - sóhajtott fel máris Ryu.
    — Megszakadt... - mondtam.
    — Hol van? Azonnal odamegyek! - és már fordult is, hogy induljon.
    — Nyugi a buszmegállóba, van, de nem hiszem, hogy elérjük...
     — Már megyek is! - és már ki is szaladt, nem tudták megállítani a többiek.

     — Ryu!!!!!

Szólítottak a többiek, és már indultak is utána. Én is velük mentem. Először hallottam sírni Rin-t, azóta, amióta elment a bátyja. Vajon ki lehet ez a férfi? És mit tett Rin-nel? A hangjából úgy éreztem, hogy fél... De nem lehet, Rin sosem félt semmitől, vagy mégis van valami, vagy valaki, akitől fél?

Hayato:

Persze, hogy megmentettem Maimi-t, bárki, aki a helyébe lett volna, megmentem, jó, talán ha rosszkedvemben vagyok, nem, de vegyük az első verziót. Nagyon aranyos lány, és nem tagadhatom, hogy talán ha... ha feladnak mindent, akkor még járhatnánk is, de nem tudom, egyszerűen nem tudom felhagyni, mit is... meg én sem tudom, azt, hogy ne nézzek lányok után, hogy ne randizzak másokkal is? Csak szabadon akarok élni... Miért is mondom ezeket? Látom az arcán, amikor velem beszél, amikor hozzáérek, ahogy hatással vagyok rá, hogy nem vagyok számára közömbös. És tényleg gyönyörű lány, de... nem... nem... nem akarom összetörni a szívét.

Láttam, mennyire aggódik Ryu Rin-ért, igqazán felhuzta magát, hogy nem tudja ki az aki bántani akarja Rint. Elképesztő, hogy a szerelm mit tud tenni az emberrel. Pedig most ismerte meg csak. Én ezt nem tudnám átélni. Ez a hevesség, nem való rám.  Na jó nem mintha Ryura ezt mondanád. De valami tényleg nagyon megfogta Rinben. Fogalmam sincs, hogy mi ütött a haveromban. Talán majd beszélnem kellene vele. 

Ryu előttünk futott, és mindenképpen el akart érni egy buszmegállót, amelyet nem is tudtuk hol keresni, vagy melyik az. Amikor az útkereszteződéshez ért, a főtéren térdre rogyott és felsikoltott:
   — Ne!!!!
   — Ryu... - siettünk oda.
   — Ryu, menjünk haza, azt sem tudjuk, melyik buszmegállóba van. Pihenjünk, hátha beszélni fog vele majd Rin. - mondtam.
Nem bírtam így látni a haverom... De láttam, hogy ennél még lehet rosszabb is, hiszen ez csak egy megszakadt vonal volt. De mi lesz, ha Rin azt mondja, nem érzi ugyanazt, vagy tényleg megtörténik az, amitől félünk... Mégis egy maffiáról beszélünk. Ez szokásos lesz... 
    — Igen, Ryu, mondta Rin, hogy beszélni fog veled, el akarja mondani, hogy mi történt. - jött oda Maimi.
     — Tényleg? - nézett fel Ryu.
    — Igen... - mondta.
    — Bocsássatok meg, kicsit túlzásba vittem... - mondta Ryu és meghajolt. Hát valóban, még sosem láttuk így őt. Rin percek alatt elvette az eszét. 
    — Nincs semmi baj haver!. - mondták a srácok.
Elmosolyodva figyeltem, ahogy elöl mennek, Maimi-ra néztem. Ott ballagott mellettem szótlanul. A foltjai amiket szerzett, a sebei még ebben a sötétségben is igen jól látszodott. El sem hiszem, hogy egy ilyen lányt... ez dühítő! Nem lehet könnyű, ha jól tudom gazdag családból van. Hogy engedhették meg, hogy ebbe beszálljon? Azért mondjuk le a kalappal, hogy mégis tűri. Más már rég elszaladt volna, hisztizett. Bátor lány, ennek ellenére.
     — Haza tudsz menni? - kérdeztem.
     — Igen. - mondta.
      — De mivel jöttetek?
     — Rin motorjával, de azt egy hülye tanárnak tűnő ember elvitte, engedély nélkül.
      — Tessék? - csodálkoztam.
     — Igen, azért, mert törvényellenesen parkolt elébe Rin. - mondta.
   — És akkor mi lesz?
    — Gondolom reggel Rin érte megy.
    — Honnan tudja, hol tanít? - kérdeztem.
   — Elmondta... milyen suliba is...  nem jut most eszembe. - mondta mosolyogva.
      — Akkor te most mivel mész?
     — Busszal.
     — Ne kísérjelek el? - kérdeztem.
— A barátodnak most szüksége van rád, és tudok magamra vigyázni. - mosolyodott felém. Gyönyörű mosolya van azt be kell valljam.
    — Azt nem hinném... - mondtam nevetve, mire a vállamban boxolt.
     — De, azért még akarnám hallani...
Ekkor még közeledve, felém megcsókolt. De csak egy röpke pillanatra. Ezzel meg ott hagyott. Nem gondoltam rosszul, tényleg érdeklem. Nem akarom megbántani. Valóban egy nagyon kedves lány, csinos és aranyos. Ha arra gondolok, hogy a Momos lányokat lesem a fiúkkal, oda sorolnám őt is. De ha komolyan gondolkodom, nem érzem, hogy most úgy akarnék felé közeledni. Nem akarom megbántani. De akkor most mit tegyek?