2.fejezet Ez a lány

 

A mosoly

2.fejezet Ez a lány

Hiroto:

Ez a lány mindenre mosolyog, folyton ott van az arcán a mosoly és... Milyen szép a mosolya! Olyan érzésem van, mintha ilyen szép mosolyt még soha életemben nem láttam volna. Ah! Mi jár az eszemben? Én ezt nem akartam. A szüleim egyik napról a másikra bejelentették, hogy befogadunk egy csere diákot, egy lányt Romániából. Meg sem kérdezték a véleményem, csak egyszerűen kijelentették. Ezt nem kellett volna közösen megbeszélni? Persze aztán jöttek azzal, hogy hát majd megszokom és meglátom, hogy jól kifogok jönni vele hiszen kedves lányról van szó. Biztos hamar megkapom vele a közös hangot. De nem értik meg, hogy én nem akarok senkit sem pesztrálni.
Oké, nem akartam undok lenni vele, bár igaz, hogy nem voltam túlságosan kedves vele. De még meg kell szoknom ha már így alakult, nem lehet csak úgy egyik pillanatról a másikra. No meg, aztán azért vagyok most már itt este, mellette. Azért ültem le. Hogy elnézést kérjek...
    - Figyelj, a mai nappal kapcsolatban, nem voltál illetlen. Csak még meg kell szoknom ezt a helyzetet! - vallom be végül, mire már egy kis ideje itt ülünk. - Artémi... - fordulok felé, hiszen válasz nem jön mire azt látom, hogy elaludt. - És akkor az idő eltolodás mi? Haha! - fel kuporodom guggolásba és szembe nézek vele. Békésen alszik, pedig egy új helyen van és egy fiú is van mellette. Naiv kislány!
Ilyen közelről megnézve, szép lány. Láttam már külföldieket, ahogy a városban sétáltak vagy ültek és fogyasztottak ételt, italt. Ilyen közel még nem voltam egyhez sem. Szép a sötét barna haja... ez természetes? Egy előre hullott hosszabb hajtincsét ujjaim közé vettem. Milyen göndör... Japánban nem látsz ilyen göndör hajat, még akkor sem ha valaki begöndöríti. Ez a természetes haja lesz! Szép és selymes! Az esti tavaszi szellő felém továbbítja édes illatát. Hmm... mi ez? Olyan finom! Jázmin? Orchidea? Vanillia? Van mind egyben? Igen, minde egyben érződik ez és még van mellettük valami. Kellemes! Nem túl émelygős, nem túl erős. Jó választás! Az arca aranyos. Kis rózsaszin ajkak, hosszú szempillák és a szemek...
    - Hmm... - a csillogó barna szemek felpattantak és egyenesen rám néztek. Hátrahökköltem... - Hiroto-kun, minden rendben?
   - Ig... igen! - miért vagyok én zavarba? Egyáltalán miért is tanulmányoztam ennyire meg? - Csak felakartalak költeni, mert elaludtál. - Mi ütött belém komolyan? Csak itt fog lakni és el kell ezt viseljem kész. Ennyi! Nem kell ahhoz áttanulmányoznom. - Menj lefeküdni! - álltam fel és felé nyújtottam a kezem, hogy felhuzzam.
   - Köszönöm! - és tessék az a mosoly, amiről beszéltem. Olyan kedves, meleg. Mintha még sosem találkoztam volna ilyen mosollyal, ez jár a fejemben.- Jó éjszakát!
Még hallottam, ahogy jó éjtet kíván és beléptem az ajtón. Ah! Komolyan mi ütött belém? Fenebb van húzva a melegítés a lakásba? Megrázom a fejem és felsietek az ajton, mielőtt még itt találna. Becsukom magam mögött az ajtot, majd az ágyamba dobom magam. Huh! Lejár az az egy év valahogy.
Reggel elég korán megébredtem. Bár még egy jó fél órát lustálkodtam az ágyba. Majd megéreztem a sonka és tojás illatát. Amikor lesétáltam az emeletről, anyám sürgött forgott a konyhába.
    -Jó reggelt!
    -Jó reggelt! Apa már munkába?
     -Igen!
    -Minden rendben?
     -Persze! Persze! Csak szeretném ha jól kezdődne Artémi első napja. A narancslét töltsem ki!
Kissé égnek emeltem a tekintetem.
    -Segíthetek valamit?
     -Hamarosan megvagyok, de esetleg bekopognál Artémihez, hogy felébredt e?
Bólintok. Visszasétálok az emeltre. A szobámmal szembe lévő szobához lépek. Kissé hallgatozok, nem hallok semmit. Bekopogok:
    -Jó reggelt! Hamarosan kész a reggeli!
Nem jön válasz. Ismét bekopogok.
    -Bejövök!
Kinyitom az ajtot, a szoba üres. Az ágy vetetlen, a szoba lassan berendezve. Az iroasztalon egy füzet kinyitva japán karakterekkel tele. Gyakorlás!
    -Hiroto-senpai?
A hang hallatára felkaptam a fejem. Artémizia ott állt az ajtóba.
    -Khm... Jöttem szólni, hogy kész a reggeli!
    -Rendben, akkor felöltözöm és jövők!
    -Rendben! Rendben!
Kissé kerülöm a tekintét, mintha nem is tudom milyen bizar dolgon kapott volna rá. Pedig csak a gyakorló füzetét néztem. Bár na nem volt szép dolog csak úgy bele lesni, bár ki volt nyitva. Van még mit gyakorolnia. Nem rosszból, kitartó az látszik, de kicsit csunyácskán ír. Bár gondolom nem könnyű, valakinek aki nem ebbe született. De a füzetből látom, hogy szorgalmas. Az jó!
     -Minden rendben?
     -Igen, Artémizia-chan a fürdőbe volt.
     -Oh, értem!
Anyám megterítette az asztalt időközbe, utolsó simításokat végzett. Artémizia megérkezett. Asztalhoz ültünk és megreggeliztünk.
     - Ha a férjem hamarabb végez, akkor elmegyünk ma délután cseresznyevirágzást nézni. Mit szóltok?
   -Az remek lenne!
    -Jaj, meglátod a Sumida park csodaszép ilyenkor! Hiroto-kun ugye velünk jössz?
    -Igen, igen! - vágom oda, bár nincs nagy kedvem, de tudom hogy mi lenne ha nemet mondanék.
     -Szuper! Akkor ez megbeszélve! Reméljük, apád hamarabb végez ma. Ízlik a reggeli Artémi?
     -Igen.
     -Ha megengeded, ebédre egy kicsit merészkedtem pecialitás felé menni.
    -Nyugodtan! Kíváncsian várom!
    -Szuper!
Megreggeliztünk.
    -Segíthetek elmosogatni!
    -Jaj, dehogyis nem kell! Nyugodtan menjetek Hiroto-kunnal töltsetek időt.
    -Hogy? - ugrott ki az ajakimon hangosan.
    -Nézzetek TV-t vagy nem is tudom. Csak nem akarod egyedül hagyni Artémi-chant?
    -Oh, igazán nem szükséges. El leszek én, úgyis akartam még gyakorolni az írást.
     -Remek, akkor Hiroto-kun segíthet benne!
Artémizia kissé félve tekint felém. Próbálom visszatartani a sógajt, ami kitörni készül belőlem.
   -Rendben! Mehetünk!
Már tanárnak is lennem kell? Komolyan?!
    -Hiroto- senpai nem kell segíts, megleszek egyedül is. Ha van valami terved... - éppen a szobához érünk amikor Artémizia megállít.
    -Sajnálom, hogy így viselkedek veled! Nem ellened szól!
   -Nem kell bocsánatot kérj, tudom hogy ez egy új helyzet, amit meg kell szokni. - kedves lány, nem kellene ennyire szigorunak lennem hozzá. Nem tett semmi rosszat, az álmait követi.
    -Nincs különösebb tervem, szóval nem bánom ha egy kicsit segítek. - mosolyra görbül az ajkam.
     -Köszönöm szépen!
Belépünk a szobába és letelepszünk az iroasztalhoz. Artémizia elmeséli, hogy hogyan tanul majd megkérdem, hogy melyik karakterek amiket nehezebben tud írni. Tanácsokkal látom el. Ügyes, kitartó. Szépen haladunk.
    -Nem, nem úgy... - felállok és megfogom kezét, hogy tudjam kanyarintani. Kicsit nehéz nekem is, hiszen ő bal kezes, míg én jobb kezes vagyok. De igyekszem lassan kanyarintani, ahogy tudom.  - Így!
   -Ah! Értem már!
Elmosolyogodk ahogy elszánt arcára tekintek. Cuki!
Cuki? Mit is gondolok? Megrázom fejem, bár rögtön eszembe jut, hogy nem vagyok egyedül. Ám Artémizia nem vett észre semmit ebből, továbbra is kitartóan rajzolja a betüket.
    -Készen van az ebéd! - valóban észre sem vettük, hogy eltelt az idő, csak akkor amikor anyám belépett az ajton.
Nem csak a karaktereket beszéltük meg, de segítettem néhány feladatba is neki. Sőt megbeszéltük, hogy irni fog egy rövid novellát amit majd kijavitok. Mint kiderült szeret irni.
    -Na, hogy megy?
    -Jól! Hiroto - senpai sokat segített és türelmesen magyarázott.
    -Az remek! Na, gyertek! Apropó, apádat haza engedik hamarabb, tehát sikerülni fog, hogy elmenjünk a Sumida parkba.
    -Az jó!
Felállok, ám nem követem anyám, megvárom, hogy Artémizia is felálljon, aki mosolyogva csodálja a füzetét. Hah... Aranyos! Na jó, talán egy kicsit elengedhetném a bosszuságom és meglehetünk jól. Ő csak tanulni jött! Ne tegyük rosszá ezt az egy évet neki.
   - Jövők!- észre veszi, hogy várom felugrik a székből majd követ.
Lemegyünk megebédelni, majd utána közösen nézünk TV-t egy kviz műsort, amire mindannyian készségesen igyekszünk válaszolni. Majd valami vicces műsor következik, amin sokat nevetünk. Anyám friss gyümölcsöt vág fel nekünk, nasiként. Kellemesen elbeszélgetünk. Oké, jól megleszünk Artméiziával.
    -Hazajöttem! - apám nyit ajtót, majd hamarosan meglássuk a nappaliba is. - Huh, milyen furcsa látni, hogy 3 személyhez térek haza, ezt még meg kell szokjam.
    -Üdv itthon, drágám! Milyen napod volt?
    -Kicsit fárasztó a fönők, nagyon elakart intézni mielőtt végeznénk. Na de természetesen megértsük.
     - Megmelegítem az ebédet neked! - anyám, apámhoz sétál megpuszilja, majd a konyha felé veszi az irányt.
     -Na, várjátok már a sétát?
     -Igen! - válaszol lelkesen Artémizia. - De nem fáradt?
    -Ah, dehogyis! Egy sétára mindig is kapó vagyok! Jót fog tenni, egy ilyen nap után. - mosolyog rá.  - Megyek ebédelni!
Meghajol és a konyha felé veszi az irányt.
    -A szüleid nagyon aranyosak!
   -Hogy?
    -Látszik, hogy mennyire szeretik egymást! - mosolyog.
    -Mindig így viselkedtek, néha ciki...
    -Nem az! Szerintem cuki! Remélem majd egy fiú rám is így fog tekinteni, mint ahogy apukád anyukádra.
    -Tehát neked nincs barátod?
    -Nincs! Még nem volt... - szégyenkezve lehajtsa a fejét.
Ezen egy kissé meglepődtem... Vagy nem is kissé. Egy szép lány, kedves, szorgalmas ez látszik. Hogy hogy?
     -Khm... És neked van barátnőd? - szedi össze magát és felém fordul.
     -Nincs! - kerülöm el a tekintetét mert az az érzésem, hogy hirtelen közelebb van, mint máskor.
    -Tényleg?!
    -Mi ebben az olyan nagy meglepő? Nem akartam, voltak akik megpróbáltak szerelmet vallani de visszautasítottam.
    -Mert?
    - Már miért kellene neked magyarázattal tartoznom? - arébb huzodom.
    -Igazad van, elnézést tolakodó voltam. - visszahuzodik. Ah, most megint rosszul érzem magam.
    -Csak egyszerűen nem éreztem irántuk semmit és nem akartam őket ámítani. Illetve egyesek kissé túl idegesítőek voltak.
    -Köszönöm Hiroto- senpai, hogy elmondtad!
És megint az az idióta mosoly, amiért egy pillantra a szív dobbanásom is kihagy. Megköszörülöm a torkomat és ismét a TV felé fordulok. Ebéd után, apám csatlakozik hozzánk megpihen, mielőtt kimennénk sétálni.
Elkészülünk és elindulunk. Én vezetem a sort Artémiziával, apám és anyám mögöttünk jönnek. Beszélgetünk. Kellemesen, ismerkedünk. Mesél az otthonáról. Na jó, nem lesz rossz év. Persze azért vannak még elképzeléseim, nem akarom hogy az életem feje tetejére álljon emiatt. De azért megismerkedhetünk és ki tudja, lehet barátok is leszünk.
Végig sétálunk a főtéren, Artémizia mindent ámulva bámul, mint tegnap amikor jöttünk a repülőtérről vagy amikor kint sétáltunk. Kérdezget, erről arról. Aztán teljesen eláll a szava, amikor megérkezünka Sumida parkhoz.
    -Gyönyörű!
De te teszed még gyönyörűbbé. Hogy mi is járt az előbb a fejemben? Valami tévedés! Téves gondolat! Eltévedt!
    -Khm... Igen, nagyon szép. - elveszem a tekintetem róla.
    -Milyen szép az idő, annyira jó, hogy sikerült eljönnünk. - lelkendezik édesanyám. - Mit szóltok, ha letelepszünk ott az a fa alatt? Hoztunk takarót!
Bólintunk és elindulunk arra. Leteritsük a takarót és letelepszünk. Artémizia előkapja a telefonját és képeket készít. Barna szemei csak úgy ragyognak. Milyen lelkes!
    -Szeretnéd, hogy készítsek egy képet?
    -Hogy?
    -Veled és a fákkal? Ott arébb szerintem egy jó hely lenne.
    -Fotó szakértő vagy?
    -Ezt bárki megmondaná. Na gyere! Mindjárt jövünk!
Felállok és elindulok arra a helyre, amit mutattam. Hallom, ahogy Artémizia is felszökik és követ. Kezemet felé nyujtom, hogy átadja telefonját. Kezembe nyujtsa, majd kissé mintha zavarna lenne arébb áll, hogy elhelyezkedjen.
    -Úgy állj be ahogy szeretnél, nem foglak kinevetni.
Kissé felenged, szemebe áll velem és elmosolyodik. Ismét nagyot dobban a szívem. Gyönyörű! Én... Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém. Megráztam a fejem, majd elkészítettem egy pár képet.
    -Köszönöm! - Artêlémizia izgatottan hozzám siet. Odaadom a telefonját, megnézi a képeket.
    -Ha nem tetszik, most szólj, nem megyünk vissza majd újból ide.
     -Rendben, rendben! De tetszik! Jó lett! Köszönöm!
    -Szívesen! - még egy darab képnek is ennyire tud örülni.
    -Hiroto! Hiroto!
Egyszer kapjuk Artémiziával a fejünket afelé aki szólit. Megpillantom a barátaimat. Kout és Ayutat.
    -Sziasztok! - kezet fogok barátaimmal.
    -Hát te meg mit keresel itt? Nem mondod, hogy randid van és nekünk nem is szóltál! - vigyorog Kou. Artémizia, zavarba jön.
    -Hé! - vállba bököm. - Ne heccelj! És mutatkozz előbb be. Ő Artémizia Rodói, a lány aki egy évig csere diák a sulinkba és mi szállásoltuk el. Ők itt pedig a barátaim, Kou Honoshi és Ayuta Suzuki.
    -Nagyon örvendek! - hajol meg Artémizia.
    -Szint úgy! - üdvözli kedvesen Ayuta.
    - Arutemejia? (Kicsit japánná alakítva).
    -Igen, de lehet nyugodtan Arutemi vagy Aru vagy...
   -Angolosítsd egy kicsit. Nem tanultad?
    -Ah, hogy teszed az észt, hogy ilyen jól tudsz Hiro-kun! Mmm- mutrázik nekem.
    -Na jó, fejezd be! - ismét játékosan meglököm, de ezuttal nem hátrál ő is nekem jön. Játékosan lökdösödünk. - Na jó, elég! Ti mit csináltok erre?
    -Átutazunk, éppen megkértem Ayutat, hogy jöjjön velem, vásárolni, apám megkért, hogy szerezzek be valami szerszámokat de nem volt kedvem egyedül menni.
    -Sajnos elrángatott, pedig lett volna jobb dolgom.
    -Na! Nem lesz rossz, meglátod. Amugyis mondtad, hogy meghívlak egy üditőre.
    -De jó nekem!
    -Akkor egy szendvicsre is vagy amire akarsz.
     -Ti mit csináltok?
     -Kijöttünk sétálni, anyámnak támadt az ötlete, hogy hozzuk el Artémiziát mutassuk meg a parkot.
    -Oh, az remek döntés. Akkor jó szórakozást! És üdvözlünk Japánban Artémi. - mosolyog Ayuta. - Mi pedig menjünk!
    -Jól van, sziasztok!
Ayuta előre ment, Kou kissé sietve kapta össze magát, hogy utol érje.
    -Nagyon kedves barátaid vannak!
    -Olyanok, mint bárki másnak.
    -Hiroto-kun! Artémi-chan! - anyám mögöttünk integetett. Mire megfordultunk, másik kezében fagyikat lobált.
     -Verseny?
     -Hogy?
De mire válaszoltam volna neki iramodtam. Artémizia felkiáltott, de utánam iramodott. Visszafogtam magam és bevártam, együtt szaladtunk a takaróig. Nevettünk. Igen, nem lesz rossz év.

1.fejezet Irány Tokyo!

A mosoly

1.fejezet Irány Tokyo!

Artémizia

     - Amint megérkezel írj! - ölelt át szorosan édesanyám. - És akkor is amikor a családhoz hazaértetek!

     - Fogok, fogok. Ne aggódj!

      - Oh.... Az én kislányom elutazik egy évre.

     - Minden rendben lesz! Beszélünk minden egyes nap és amint lehet haza jövök vakációra. - simogattam meg a karját.

    - Ha mégse tetszene, nem menne ne törd magad... Gyere haza! Nem lesz semmi baj!

    - Nem lesz semmi baj apa! - fordultam ezuttal édesapám felé. - Képes vagyok rá!

     - Csak ígérd meg, hogy ha nem érzed jól magad, akkor hazajössz. - ölelt át.

     - Ígérem!

     - Ne csináljátok már. Eldöntötte már, meg van a jegye, a családból aki befogadja az édesanyával beszéltünk, a suliba fogadják. Visszaút már nincs! - szólalt meg a bátyám is.

     - Látom nagyon örülsz, hogy majd hogy nem egy évig nem kell láss. 

     - Még szép, nem fogsz idegesiteni naponta! - szuros tekintetet löveltem felé. - Csak viccelek! -huzott magához és átölelt. - Hiányozni fogsz! Azonnal szólj ha valaki szórakozni mer veled, rögtön oda repülök és elintézem.

    - Jól van! Jól van! - öleltem át.

    - A Japánban utazó utasainkat kérjük, csatlakozzanak a A2-es terminálhoz. 

    - Ez nekem szól. - léptem hátra. - Vigyázzatok magatokra!

     - Te is! - integettek felém mindannyian könnyes szemekkel, igen még a bátyám is. Na de én sem tudtam kibirni száraz szemekkel.

Amíg sorra nem érkeztem, addig néztem őket, ahogy ők se mozdultak meg. Átadtam a jegyet a légiutas kísérőnek, akik ellenőrízték a csomagom, majd elindulhattam a gép felé. Egy év, ennyit fogok tölteni az elkövetkezendőkben Japánban cserediák programmal.  Mindig is szerettem az ázsiai világot kiváltképpen Japánt. Rengeteg sorozatot, animet láttam és a zene világa sem ismeretlen számomra. Olyannyira, hogy a kedvenc együttesem is japán. Akiket éppenséggel 5 éve követek már folyamatosan. Lenyűgöz a kulturájuk, a világuk. Nyílván bakancslistám eleme volt a Japánban való utazás, bár őszintén nem hittem volna, hogy így fog eljönni a nagy kaland. Sőt az sem, hogy ilyen hamar. Idén töltöm a 17-dik életévemet és a 11-dik osztályt fogom elkezdeni felső-középiskolában. A japán nyelvet is tanulni kezdtem már korábban, bár a nyelvtanulás nem az erősségem. Ám odatettem magam és elég jól haladtam is vele. Bár még van hova fejlődnöm. Főleg írásról nem is beszélve. Nem lesz egy könnyű évem, azt tudom. Nem egy kihívás vár rám, de állok elében. Legyőzöm. Nem adom fel egy könnyen, addig küzdöm amíg kell. Kihasználom ezt az egy évet és rengeteg élményt fogok szerezni és tudást. Az sem marad el. Tudom, hogy ott más rendszer fog várni, kedzve ott hogy most március végén járunk, ugyanis Japánban április 1-én kezdődik a tanév. Az útobbi idöben olvastam mindenféléről, amit eddig nem tudtam  és most szükség van tudni. Izgulok és félek is! Remélem, hogy hozzászokok és lesz egy két barát is, akik majd segíteni fognak. De nem tántorodom meg, elébe megyek! Fighting!

Erdélyben lakom, de most Magyaroszágról, Pontosabban Budapestről száll fel a gépem. És irány Tokyo! Jó 15 órás út. Szombat és mire odérek vasárnap lesz. Huh, meg kell szokjam az időeltolodást is.

Na de nem kell aggódni, felkészültem a hosszú útra. Zene hallgatás, sorozat nézés, olvasás, alvás és story írás. Tehát van bőven választék amit csináljak a hosszu úton. Felkészültem!

Aztán ennek függvényében el is repült felettem az idő. Amikor kinyitottam a szemem már a pilota szólalt meg, hogy láthassuk a Fuji hegyet jobb felén. Milyen jó, pont ott ültem az ablaknál. Lenyűgöző! Egy gyors fénykép! El kell majd mennem megnézni lentről is. Aztán értesítettek, hogy hamarosan leszállunk. Hajnali 6 óra volt jelenleg, ekkor landolt a gép. Hivatalosan is megérkeztem Japánban, Tokyoban. Üdv Japán! 

Meg sem lepődtem, hogy mekkora a repülőtér. De szerencsére, nagyon kedvesek voltak az itt dolgozok és jól irányitottak a csomagokért, majd ki az utas részhez, ahol találkoznom kell a családdal akik befogadnak a következő 1 évre, pontosabban a Kanzaki család. Az édesanyával Harukaval, beszéltem eddig, angol tanárnő alsó középiskolában. Egy nagyon kedves, aranyos nő aki nagyon izgatott volt, hogy lesz egy "lánya". Férje, Asuma állatorvos és kettőjüknek van egy fia, aki egy évvel nagyobb, mint én Hiroto. Mrs. Haruka már mesélt róluk, szerinte mindkettőjükkel jól ki fogok jönni. A fiával, egy suliba fogok járni. Legalább egy valaki akit már ismerni fogok. Ez megnyugtató. 

Átléptem a várakozó terem küszöbét, miközben irtam egy üzenetet haza. Még ébren kellene legyenek. Aztán körbe néztem a teremben. A repülő is tele volt, a repülőtér nagy, nem csoda hogy sok ember megfordult a várakozó helyen is. Meg kell találjam a Kanzaki családot. Leadta a telefonszámát Mrs. Haruka, fel kellene hívjam. Előbbre lépek a tömeg felé körbe nézek, közbe telefonomban a számot keresem. Amikor is...

    - Huh! - valaki nekem jön és kibillent egyensúlyomból, ezzel pedig esek is hátra.

Ám nem találkozok a földdel, ugyanis egy kar megragad és megállít az esésből. Egy fiú fogott meg. Olyan velem egy idős lehetett, fekete hajara kissé rendezetlenül állt, mind a két részén kissé bele ment a szemeibe. Csokoládé szemeiben, amiktől valahogy olyan érzésem volt, hogy soha nem láttam még ilyen szép szemeket. 

    - Daijoubu desu ka? - ( Jól vagy?) 

     - Hai! (igen) Arrigatou gozaimasu! - hajoltam meg.

    - Figyelj jobban oda könnyen fellökhetnek!

     - Úgy lesz!

    - Te, nem Ártméiziá Rodói vagy?

     - De! Ezt meg honnan tudod? 

     - Anyám, nagyon izgatott, alig várta, hogy találkozzunk és mutatott egy képet.

Ez a fiú... Túl fiatal, nem lehet a férje akkor....

     - Hiroto Kanzaki-san?

    - San? Azért ha jól tudom, csak egy év van köztünk.

    - Elnézést kérek, még nem tudok mindent. - jöttem zavarba és hátra simitottam egy hajtincset. - Kanzaki senpai... - igaz, igaz ő felettem jár így így kell szólitsam ahogy az az animekben és sorozatokban is. Aj! Miért nem jutott eszembe hamarabb? - Nagyon örvendek! - hajoltam meg.

     - Senpai?

     - Hiroto-kun! Hiroto-kun! Miért jöttél el tőlünk? - jelent meg egy 40- es éveiben járó nő és férfi. A nőnek hosszu fekete haja volt, ami egészen a dereka közepéih leért, barna szemei voltak, alakja vékony, karcsu, bőre hófehér, mint a porcelán. Gyönyörű volt. A férfinak szintén fekete haja volt, rendezetten hátra fésülve és barna szemek. Fress, jóképű. Várjunk csak!  A nő ismerős... Ő.... Ő Haruka Kanzaki asszony. - Oh... Oh... Ártémiziá! - látott meg és felcsillogtak szemei. 

    - Mrs. Kanzaki! Nagyon örülök, hogy személyesen is találkozunk! - hajoltam meg. - Mr. Kanzaki! - fordultam a férfi felé, aki szintén kedvesen mosolygott. - Kérem gondoskodjanak rólam! 

     - Szintén nagyon örüvendünk! Üdvözlünk Japánban! Jól utaztál?

    - Igen, köszönöm! Köszönöm, hogy kijöttek értem.

     - Ugyan ez csak természetes! Add csak a csomagod a fiam és a férjem elintézik majd. 

    - Ah! Nem kell, én viszem... - de Hiroto-kun már kivette a kezemből és el is indult vele. 

    - Dehogyis! Mi majd visszük, ne aggódj! - mosolygott Mr. Kanzaki és elvett egy másikat.

    - A fiúk elintézik, ne aggódj.  - karolt át Mrs. Kanzaki. - Remélem nem próbléma.  - célzott a karolásra.

    - Nem, nem! - mindannyian olyan kedvesek.

Kisétáltunk a reptér parkolójában. Mrs. Kanzaki egész uton izgatottan mesélt, hogy tetszeni fog itt, mindent előkészítettek és meg annyi helyre szeretne majd elvinni, amikor csak lehet. Reméli, jól fogom érezni magam. Illetve elmondta, hogyha bármi féle nyelvi próblémáim vannak nyugodtan szólaljak meg angolul, mert érteni fogja ő is és fia is. 

Amire mi az autohoz értünk, már a fiúk be is pakoltak. Beültem hátra Hirotoval.

    - Nyugodtan szólíthatsz a nevünkön! - szólt hozzám Mrs. Kanzaki.

    - Az... Hogy is mondják.... 

    - Ne törödj a formalitással. Biztos, hogy neked is könnyebb. Minket nem zavar. - tekintett férje felé, aki egyetértően bólintott.

    - De csak most találkoztunk... Én...

    - Ugyan! Ne szerénykedj! Ha mi mondjuk akkor lehet.

    -Akkor... Haruka-san, Asuma-san... - ez annyira zavarbaejtő, biztos, hogy szólíthatom így? - és... Hiroto...

    - Senpai! Nekem maradjon a Senpai.

    - Hiroto senpai...

    - Ugyan már Hiroto-kun! Együtt fogtok lakni, olyanokká vállhatok, mint a testvérek!

    - Most találkoztunk, hogy várhatod el, hogy már is testvéremnek tekintsem! - emelte fel a hangját. 

    - Hiroto a hangodra vigyázz! - szólalt fel az apja.

     - Bocsánat! - huzodott vissza Hiroto.

     - Nincs semmi próbléma, megértem én. Igaza van ez a szokás itt azt kell betartsam.

Láttam, ahogy össze pillantanak kicsit aggódva. Megértem Hirotot, nem lehet könnyű, hogy kap egy idegent akivel együtt kell laknia egy évig.

  - Khm... Ártémiziá, ha jól tudom most először vagy itt. Nézd csak a várost! - váltott témát Asuma-san. 

   - Igen! - fordultam az ablak felé és elkerekedtek a szemeim.

Remgeteg képet láttam már Japánról, de a valóság mindent felülmúl. A hatalmas épületek amíg az égig érnek, a színes reklámok melyek dalai betöltik a terepet, a folyó ami keresztül öleli a várost és a nap első sugarai megcsillogatják vízét, munkában igyekeznek az első emberek. A város mely tele van élettel és színnel. Bár még kora reggel van, már átjön a hangulat.

Minato városában csak átutaztunk, a Kanzaki család Sumida részében él egy házban. Sumida parkját megakarom látogatni, elkezdődött a Sakura virágzás, úgy hallottam csodaszép olyankor a park. Remélem addig eltudok menni valakivel. Ahogy Sumida körzetében érünk már megpillantom a Tokyo felhőkarcolót. Oda is el kell mennem! Még egy szentélyt is elhagyunk útközben, milyen szép! Majd befordulunk egy kis utcában és egy emeletes háznál megállunk. Beparkul az udvarra. Egy világos barna, emeletes ház. Az udvarán egyik felében kis kert, bonsaiok nőttek. Mrs. Haruka bevezetett a házba, amíg a fiúk kivették a csomagokat. Amikor belléptünk egy előszoba fogadott, barna parkett, szekrényekkel, fehér fallal. Örömmel vezetett körbe először lent. Jobbra fogadott a nappali, ami hasonló stílusu volt, mint az előszoba, jó néhány családi fotóval díszitve. A konyha mellette helyezkedett el, ez világos barna színű volt és oldalról üveg ajtó volt, ami jól beengedte a fényt. Hátsó udvarra engedett kitekintést, egy tölgy fa volt középen, hinta rákötve. Oldalt a kerítés mentén kis virágos kert. Szép! A nappalival szemben volt egy hálószoba, Kanzaki házaspáré volt. Madj az emeletre vitt, itt két szoba volt és a fürdő. Az előtérben itt is családi fotó fogadott és egy váza virággal, szerintem a kertből van. A fürdő fekete fehér színben volt berendezve. Bal felől Hiroto szobája és jobb felől az amelyik az enyém lesz. Engedi, hogy menjek be én először. Kezemet a kilincsre teszem és benyitok. Egy halovány narancsos, sárga szoba vár rám. Szemben velem az iroasztal, balra tőle egy ruhás szekrény könyves polccal. Másik felében az ágyam, kis párnákkal diszítve, egy kis szekrény közvetlen az ajtó mellett. Kellemes! 

    - Remélem tetszik! Majd otthonosabbá teszed a dolgaiddal, nem akartam túlságosan berendezni. - egy kis bonsai az ablakban, egy váza virággal a kis szekrényen, egy éjjeli lámpba az iroasztalon.

     - Szép, kellemes! Köszönöm szépen!

     - Nincs mit! - ekkor érkeztek fel a fiúk az utolsó csomagokkal. - Nyugodtan pihenj le. Hosszú utad volt. Esetleg délután megyünk egyet a környéken! Majd esetleg segítek a kipakolással.

Bólintottam. Jó pihenést kívántak majd magamra hagytak. Felsóhajtottam a megkönnyebüléstől és az ágyra vetettem magam. Itt vagyok! Megérkeztem Japánban! Kezdődik az itteni életem!

Valóban fáradt voltam, de mielőtt lepihentem volna felhívtam a szüleimet, ott olyan délutánra járt az idő. Megmutattam nekik a szobámat és a kilátást az ablakból. Elmondtam, hogy Kanzaki család nagyon kedves. Örültek, hogy jól megérkeztem és a család is örömmel fogadott. Ők is mondták, hogy menjek pihenjek le, így hagytak. Lefeküdtem. Bár izgatottan vártam a következő pillanatomat itt, gyorsan elaludtam. 

Álmomban is Japánban jártam fedeztem fel, de nem egyedül... valaki volt velem. De mire megláttam volna az arcát felébredtem. Mennyi az idő? A telefonomra néztem délután 14. Huh! Jól el aludtam. Gyorsan kipattantam az ágyból. El kellene mennem letusolni. De előbb le kellene nézzek a családhoz. Asuma-sant a nappaliba láttam ahogy éppen TV-t néz Hirotoval együtt, Haruka-san a konyhába volt éppen főzött.

    - Hello! Jól aludtál?

    - Igen! Köszönöm szépen!

    - Hamarosan kész az ebéd! Nem nyultam semmiféle japán ételhez, mert még nem vagy megszokva vele. Nem akartam kényelmetlen helyzetbe hozni. Főztem egy kis rizst és csirkemellett, a leves pedig gomba krém leves. Remélem szereted!

    - Igen! Köszönöm szépen! Akkor, addig elmegyek letusolni.

    - Persze nyugodtan! - mosolyodott felém. - Hiroto-kun!

    - Ah! - ahogy a nappali előtt haladtam el neki mentem valakinek. - Elnézést kérek! - Hiroto-kun volt az.

    - Vigyázz hova mész! - meghajoltam, ő kikerült.

Óvatosabb kell legyek. Nem lenne jó ha magamra haragítanám már is Hiroto-kunt. Ez ma a második.

Közösen megebédeltünk. Eközben a házaspár elmesélte, hogy előkészítették az egyenruhámat és könyveket is beszerezték, amire szükségem van. Nem kell elfelejtsem visszafizetni majd nekik. Majd azon kezdtek tanakodni, hogy merre menjünk sétálni. Hirtotot is kérdezték, de nem nagoyn szólalt meg az ebéd alatt. Végül úgy döntöttek, hogy a közeli park felé megyünk, úgyis utba esik a kis üzlet ahonnan vásárolni szoktak és a környéket így egy kicsit bemutassák. Így is lett, ebéd után, elkészültünk, hogy sétára menjünk. Mindannyian mentünk, azt hittem, hogy Hirotonak nem lesz nagy kedve. Útközbe összefutottunk néhány emberrel, akik köszöntötték a családot és megkérdezték, hogy én ki vagyok. Haruka-san izgatottan mesélte el nekik, hogy ki vagyok, mire mindig egy gyöngéd, barátságos mosolyt kaptam. A környék csendes volt és barátságos. Hasonló házak sorakoztak egymás után, mint a Kanazki családé is. Magas fák és bokrok díszitették az udvarakat és volt ahol egy kutya is köszöntött minket ahogy elhaladtunk mellette. Elsétáltunk az üzlet mellett is, amit úgy döntöttem, hogy igyekszem megjegyezni. Ha valamire szükség van tudjak én is eljönni. Majd onnan nem messze volt egy park. Játszótér volt az egyik része, a másik részen egy ösvény vezetett az út másik részére. Padokkal és virágokkal díszitve. Szép volt! Haruka-san és Asuma-san leültek az egyik padra, addig én kicsit elsétáltam ezen az ösvényen. Hiroto követett, bár nem mondott semmit, ott sétált mellettem. Kedves! Majd visszaérve hozzájuk megettünk egy egy fagyit. Beszélgettünk még egy kicsit ott. Sokat meséltek a környékről, hogy milyen volt amikor ideköltöztek és mi változott, mennyire. Jó volt hallgatni!

Szürkületkor visszasétáltunk haza és egy könnyed vacsora kíséretében le is telt az első napom Japánban. Lefekvés előtt még üzentem egyet haza, majd álomra csuktam a szemem.

Éjfél környéke lehetett, amikor megébredtem. Nem tudtam aludni, így úgy döntöttem, hogy le megyek inni egy pohár vízet. Talán az segít. Így furcsa még ez az időváltozás. Csendben le sétáltam a konyhába kivettem egy poharat és töltöttem magamnak vizet. Ahogy bele kortyoltam keresztül néztem az üveg ablakon a hátsó kerthez. Kicsit kiülhetnék...

    - Nem tudsz aludni? 

    - Oh, Hiroto-senpai? - lépett ki a házból és leült mellém. - Idő zona változás, még hozzá kell szoknom. Te? - mosolyodtam felé. 

    - Csak egy kis vízért jöttem le.

    - Értem! Akkor nem tartalak fel, nyugodtan menj fel és pihenj! 

   - Maradnék egy kicsit, gondolom nem próbléma?

    - Nem, nyugodtan!

    - Mi ez a nagy mosoly?

    - Hiroto senpai te egy nagyon kedves ember vagy, ezt már most megtudom mondani! - felé mosolyogtam, majd az égbolt felé néztem. 

Kanzaki család nagyon kedves emberekből áll. Igyekezni fogok, hogy ne okozzak nekik gondot! 

Boldog Új Évet!

 

Boldog Új Évet!

Köszönöm szépen, hogy az elmúlt évben is velem voltatok és olvastátok a történeteimet! Idén érkezem a legújabb storymmal és még kitudja milyen újdonságokkal. Kérlek továbbra is kövessetek! 

A mosoly

"Annyira izgatott vagyok! El sem hiszem, hogy mégis megtettem ezt a lépést. Néhány nappal korábban még kétkedve néztem a jelentkezési lapot, most meg már a kezemben tartom a repülőjegyeket. Mindig is nagy álmom volt, hogy eljussak Japánban. De sosem gondoltam volna, hogy így fogok. 1 év az anime, a Jpop, a különös étel és kultura világában. Ez hihetetlenül hangzik! Már alig várom! Az életem egy új fejezethez érkezett.  Bár félek tőle, mégis állok elébe. Végig akarom csinálni. Ki akarom próbálni. És mindent bele adok, a legjobbat fogom kihozni magamból. Nem akarok semmit sem megbánni ez idő alatt. Kezemben adódott ez a lehetőség és megragadom. Két kezemmel megragadom és szorosan magamhoz ölelem, megóva minden egyes pillantot és örökre bezárva azokat a szívemben."

Gondolkoztál már azon, hogy milyen lenne külföldre menni tanulni cserediákként? Milyen megimsenri egy új országot, kultúrát és nyelvet? Hogyan boldogulnál? Vagy esetleg már voltál ilyen helyzetben? Nos én nem. De már sokszor lejátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha... vagy mi lett volna ha... Ezt a történet ebből a gondolatból és egy álomból született meg. Remélem, hogy tetszeni fog nektek és titeket is elvisz Japánban csereidákként. Jó olvasást!

Főszereplő mindkettő általám kitalált.

Címe: A mosoly

*Ez lesz a legújabb történetem, ami itt írodni fog. Remélem, hogy tetszeni fog és fel kelltett érdeklődéseteket. Szerettem volna, hogy még ebben az évben ismertessem veletek. :) *

Karácsony 2025

Boldog Karácsonyi ünnepeket! 

35.rész Életem értelme (befejező rész)

Életem értelme

35.rész Életem értelme (befejező rész)

Ryu:

     -Nem, nagyon kimerült. - válaszol a mellettem lévő rendőr, aki Rint fogta. Ez ki? És miért látom az arcán, hogy nagyon aggódik Rinért?

    - Vigyük kórházba! - szólal fel Chull - Moo és fel is pattan.

A rendőr bólint és azonnal karjába kapja Rint.

    -  Kezdjetek rendet tenni a háznál! - szól oda a maffia tagoknak.

Ki ez a fickó? Egy rendőrre, mióta hallgatnak a maffiák?

    -Ryu, gyere! - szól felém, mire meglepődök. Honnan tudja a nevem? - Chull - Moo maradj felügyelni, majd értesítelek.

Ki ez a srác, akire Chull - Moo bár nehezen de hallgat?

    - Menjünk! - tekint ismét rám, mire bólintok és a srácok felé nézek.

    - Én megyek megnézem Miamit! - mondja Hayato.  -Szólj majd, hogy mi a helyzet.

    -Én is veled tartok. - szól Tsucchi, mire bólintanak.

Takeda és Hyuuga pedig azt mondták, hogy utánunk jönnek. Egy fekete mercedes áll a ház előtt már csak.

    - Ryu, ülj be majd Rint az öledbe fektetem.

Beülök a hátsó ülésre, mire néhány percen belül Rin az ölembe kerül. Azonnal, óvatosan átölelem és mélyen beszippantom illatát.

    - Minden rendben lesz szerelmem! - a fickó beül előre és azonnal a gázra tapos.

    - Te jól vagy?

    -Semmi az egész, elmúlik.

    - Sajnálom, hogy így kellett találkozzunk. Tudok rólad egy két dolgot, minek után nyomozó vagyok. Arashi Ashia vagyok, Rin bátyja.

Arashi Ashia? Rin bátyja?! Na most kínosan érzem magam, hogy az előbb mennyire mérge is voltam.

     - Miért...

    - Majd később mindent elfogok mesélni. Legyen egyelőre annyi, hogy tudtam a húgom összekveredett Morioval, aki nem a jóságról volt híres.

    - Lehettél nyomozó? Mármint ne haragudj, de te egy maffia...

    - Maffia voltam? Maffia család tagja. Igen. Nem volt egyszerű. Föleg a sok előítélet, annak ellenére, hogy első voltam az évfolyamomon. De szerencsére a tudás alapját is nézik és bebizonyitottam, igaz kemény áron, hogy itt akarok lenni, azzal, hogy elhagytam a családom. De mindent elfogok mondani, nyugodtan meghallgathatod, hiszen te is a család része vagy már. - a visszapillantoból rám mosolyog.

Hamarosan leparkol a kórház előtt.

   -Vidd be Rint, addig leparkolok és jövők.

Hevesen bólintok, óvatosan karomba veszem Rint és beszaladok a kórházba vele. Segítségért kiáltok. Egy nővér hordágyat hoz, majd eltolják. A műtő előtt falba ütöm kezem. Megint nem sikerült megvédenem. Elkéstem! Pedig már azt hittem, hogy erősebb lettem. Azt hittem hogy...

    -Köszönöm, hogy vigyáztal a hugomra. - Arashi odaér hozzám. Önkinzásomba lecsusztam a földre.

    - Miről beszélsz? Megint elbuktam. Nem vigyáztam rá. Pedig már azt hittem...

    -Nincs amiért magadat hibáztasd! Te is el voltál foglalva és igen jól birtad túl. Volt egy beépített emberem. Morio emberei nem piskoták, te mégis szépen helybe hagytad őket. Rin pedig... Ha mellette is vagy, akkor is arra kér, hogy lépj hátra. Ez a kettőjük csatája volt Morioval. Le kellett rendezzék.

    -Az a Morio ha a kezeim közé kerül! - idegesen felpattanok.

    -Ne aggódj, sok van a rovására. Egy hamar nem fog szabadulni a börtönből.

Úgyis legyen... De ha kijön és utamba kerül vagy Rin útjába esküszöm, hogy megkeserüli.

    -De köszönöm, hogy az elmúlt időszakba Rin mellett voltál és vigyáztál rá. Bár önző voltam, mégis féltettem a nővérem, hogy ha a vezér lesz beszivja ez a világ és elfelejt szórakozni, élni és a sötétséget fogja látni és keresni, hogy verekedjen és hatalma legyen. De amiután megismerkedett veled, sokkal jobban elengedte magát és meglátta, hogy mi is igazán fontos.

    -De mi van azzal a szabállyal, hogy nem lehet külvilági emberrel.

    -Egy pocsék szabály. Tudom én magam is, megszegtem és elfutottam. De ti szembe álltatok egy egész maffia családdal, hogy elfogadjanak és meglett az eredménye.

Arashi jó fej volt. Látom, hogy Rin miért bizott benne annyira, hogy visszajön és, hogy ő nem rossz ember.

    -Ryu, mi történt Rinel... - szaladtak be Rin szülei, de édesanyja szavai elálltak, amikor meglátta, ki áll mellettem. - Arashi...

    -Szia anya, apa! - mosolyodott el szüleire.

Az édesanyja szemei könnyekkel telt meg, majd fia nyakába ugrott.

    - Hol voltál eddig? Miért nem látogattál meg? Jól vagy? Eszel rendesen?

    -Majd ígérem, hogy mindent elmesélek. De most nem ez a fontos. Apa, sajnálom, hogy magatokra hagytalak mindent elfogok magyarázni...

    -Hallottam, hogy segítettél a húgodnak. Jól csináltad! - Arashi úfy tűnt, hogy meglepődik szavain. Majd elmosolyodik és apja felé emeli kezét, kézfogásra, amit apja mosollyal elfogadja.

Ezután elmeséltük, hogy mi történt Rinel. 4-en vártunk hírekre. De a percek csak teltek és hírek nem jöttek. Hayato, Miami és a többiek is bejöttek várkozni hírekre. Egy óra elteltével sem. Ideges voltam... Borzasztóan ideges. Minden olyan jól ment. Akkor most mi lett? Alakulóba volt, minden rendeződött, erősebb lettem, haladtunk előre, kivettem a részem. Boldogok voltunk. Akkor most mi lett?

    -Ryu... - hang hallatára felkapom a fejem és megpillantom apámat és anyámat.

    -Ti meg mit kerestek itt? - közelebb sietek.

    -Hallottuk, hogy valami maffia tagot elfogtak és, hogy Rin kórházba került. Aggódtunk, hogy veled mi történt.

    -Bár látom, téged is elgyapáltak. - szólt hidegen apám.

    - Ha csak sértegetni jöttetek ide, akkor mehettek is.

     - Ne mondj ilyent fiam, mi aggódtunk érted!

    - Én bizony nem. - apám önzően elfordítja a fejét, de ahogy fordítja egy pillantra megakad tekintete Arashin és mintha meglepődne, hogy lássa. Mondjuk igaz, ismeri őt is. De ez nem olyan volt, mint ahogy Rinre vagy a család többi részére néz, ez kicsit más volt.

       - Rin családja? - ebben a   pillanatban a műtőből kilép egy nővér, mire mindannyian köré gyülünk.

    - Hogy van Rin? - kérdem szinte azonnal.

    -Minden rendben a lányunknak? - kérdi aggódva édesanyja. 

Nekem azaz egy perc, amíg a nővér megszólalt egy végtelenségig, hosszúra nyuló percnek tűnt. 

    - Jól vannak! Van egy két erősebb ütése, de hála az égnek nem tört el semmilye és semmi belső vérzése sincs. Felszíni sérülések. Mondhatni csoda!

     - Köszönjük szépen... - mindannyian megkönnyebbülten felsóhjatunk. 

    - Várjon csak, azt mondta, hogy jól vannak? - ér el a tudatomig, hogy mi is volt az első mondata.

      - Igen! Nem tudták, a Ashia kisasszony, gyereket vár 3 hetes.

Elkerekednek a szemeim. Leírhatatlan érzés fogott el, valami nem is tudom... egsztázis futott végig rajtam. Ez tényleg igaz? Szerelemem gyerekünk lesz... Úgy kezdek mosolygni mint a vadalma. Még fel sem fogtam a nővér mondatát, egyszerűen nem is tudom, kavarodnak a gondolataim és érzéseim. Örülök és már azon jár a fejem, hogy mit hogyanc sináljunk. Befejezem a sulit, munkát keresek és... egy gyerek.

     - Komolyan? Ne mondd fiam, hogy a tiéd?

     -De igen!

    - Pff... ez kész katasztrofa! Én... nem is ülök többet itt. - ezzel apám sarkon fordult és elviharzott.

A többiek körém fordultak és gratuláltak. Nyilván ők is kérdezték, hogy hogy érzem magam. De nem tudtam válaszolni. Hogy lehet ezt az érzést leírni? Hogy apa lettem. Szerelmem ébredj fel, hamar, hogy együtt örüljünk!

Rin:

Lassan nyitodik ki a szemem. Fehéret látok mindenhol és gép csipogását a közelből. Majd felrémlenek képek... Morioval harcolok... Morio! Rögtön felülök az ágyon. Vissza kell mennem!

     - Szerelemem...  - ez a hang?

Oldalra tekintek és meglátom Ryut.... óriási kő esik le a szívemről. Azonnal odaszalad hozzám és átölel, szorosan.

    - Jól vagy? Nem esett bántodásod?  

    - Jól vagyok, nem esett bajom. - elhuzodik és arcomat tenyereim közé veszi. - Te, hogy érzed magad?

      -Kissé fáradtan, de ahhoz képest jól. Mennyit aludtam?

     -Egy egész napot!

    -Oh, és akkor?! Morio!

     -Ne aggódj, elfogták.

     -Elfogni? - és ekkor eszembe jut, valaki beszél egy hangos bemondóban, hogy le fogják tartoztatni Moriot, majd meglátom... - Arashi?! Láttam Arashit! Mielőtt elájultam volna... vagy... vagy megint képzelődtem? Ryu...én...

    - Nyugalom! Nyugalom! Nem képzelődtél, valóban ő volt. Itt van ő is.

    -Visszajött? Visszajött? Komolyan? Annyira tudtam! Hol van? Idehivod?

    - Igen! Mindjárt, de előbb el kell mondaom valamit. - Ryu elkomolyodott.

     - Mi történt? Mi a baj? Valamit mondtak az orvosok? Jól vagyok! Nem kell pihenjek.

     -Mondtak valamit az orvosok...

    -Mi? Mit? Ryu ne ijessz, mit mondtak? Valamit eltörtem? De nem érzem. Belső vérzés? Vagy mi az?

    -Nem! Ez igazából egy csodás hír vagyis na... remélem, te is ugyanúgy fogsz érezni mint én. - értetlenül tekintettem rá. - Rin, gyereket vársz!

Szemeim elkerekedtek... egy leírhatatlan érzés hatott végig testemen. Akaratlanul is könnyek bukkantak ki a szememből és a pocakom felé nyultam. Gyerek? Gyereket várok?! Gyerekünk lesz Ryuval!

     -Gyerekünk lesz Ryu!

     -Igen! Igen! Szerelmem gyerekünk lesz! - karjaiba zár és percekig csak úgy maradunk. - Megmondom őszintén aggódtam, hogy esetleg te másképp reagálsz... már, hogy maffia és...

     - Az nem számít! Ez a legfontosabb! Vigyázni fogok magamra, de amíg tudok, amit tudok addig elvégzem. LEgalább ha nem akkor otthonról.

    - Még megtárgyaljuk, hogy mit és hogyan. - nevet fel Ryu, majd megcsókol.

     -Oh, sajnálom, hogy megzavartam a pillanatotokat. 

Ez a hang? Elhuzodom kissé Ryutól és meglátom a rég nem látott bátyám. 

    - Arashi! - átszeli a köztünk lévő távolságot és átölel. Olyan jó érezni a bátyám. Annyira tudtam. Tudtam, hogy visszajön. 

    - Hogy? Miért csak most? Mi ez az egyenruha rajtad?

    - Mindjárt elmesélek, mindent. Csak előbb érekezzenek meg a szüleink is és...

Ebben a pillanatban kopogtak és beléptek Ryu szülei. Mindketten meglepődtünk, de Arashi köszöntötte őket. Ryu édesanyja, jobbulást kívánt. Nemsokára a szüleink is megérkeztek. Mindenki Arashira figyelt.

    - Szeretnék lezárni egy vitát. Egy vitát, ami az Odagiri és a Ashina család között van. És amit már érg le kellett volna zárjak. Nem gondoltam volna, mondjuk, hogy a két család gyereke találkozik és szerelmes lesz. - tekint ránk mosolyogva. - Sajnálom, hogy bele kevertelek ebbe titeket. Na de kezdjük az elejétől. Amikor befejeztem a sulit, szerettem volna tovább tanulni. Nyomozó akartam lenni. Tudom, hogy ez nagoyn nehéz nekünk és azt is tudtam, hogy apa nem engedné, mivel a kötelességgel jönne és, hogy a feladataimra koncentráljak. De valahogy, mégis elakartam intézni, hogy mind a kettő müködjön. Így felkerestem Odagiri urat, aki segítséget kínált nekem, cserébe ha én is segítek neki. Nem volt más kérése, csak, hogy tartsam kordába a maffiákat és ha valaki olyant kell elkapni, segítsek neki. Beiratkoztam a hátatok mögött az egyetemre. Tudom, hogy el kellett volna mondanom, de féltem, hogy arra kértek hagyjam abba. Azt szerettem volna, ha előbb minden egyenesbe megy és ha látom, hogy ez így megy akkor majd elmondom. Egy jó évig ment is a dolog. De aztán ugye kezdődött. Megismerkedtem Emikoval, akibe egymásba szerettünk és... hát eltitkoltam előle, hogy ki is vagyok valójában. De ez nem tartott sokáig, a mozgolodások megindultak, amikor Rine gyre ügyesebb és erősebb lett. Követtek és... megtámadtak, pont amikor Emikoval voltam. Sikerült megmenekülnünk de a hír elterjedt, apa pedig megtudta, hogy kivülállóval járok. Vitatkoztunk... elég sokat. Nehezebben ment az egyetem, nehezebben ment a verekedés, az irányitás... kicsusztak a kezeim közül és döntenem kell, hogy mit is akarok. Nehéz volt a választás őszintén. Szerettem volna veletek lenni, de Emikot sem akartam elhagyni, aki annak ellenére, hogy mi vagyok elfogadott. Aztán volt egy dolog amiért még úgy döntöttem, hogy nyomozó leszek. Odagiri úr, meghallotta, hogy egy Morio férfi, japánban jött, minek után évekig itt hagyta. De sok illegális dolog pletyka szól róla és ki kell deríteni, hogy hol van és mit akar és elfogni. Még a mai napig sem tudom, hogy Odagiri úr miérrt vont be engem is. De elmondta... és bár még volt évem az egyetemről, bele mentem, hogy elvégezzem és segítsek, mert egy alkalommal meghallottam a pletykát, hogy Morio Rint akarja. 

    - Engem?

     - Igen! Mielőtt találkoztatok volna, ő már rég tudta, hogy mi a terve veled. Nem tetszett és én magam akartam elfogni. Csak sajnos hosszabb időbe telt, mint gondoltam volna. Sajnálom. 

    - Nincs semmi baj!

    - Odagiri úr csak segített nekem egész végig, a mai napig mesélt rólad, nekem. Igaz, hogy nem szereti a maffiákat, hogy ők mit tevékenykednek. De elismeri, hogy közösség vagyunk. Nincs köze ahhoz, hogy elmentem. Bár azt hiszem apa egyszer meghallott valamit és azt hitte miatta mentem el.

     -IGen, hallottama mikor egyszer beszélt rólad és, hogy elküld. Nem értettem!

     -Nagyi pedig tudott a dologról, csak sajnos beteg volt. Nincs köze Odagiri úrnak az esetéhez. Valamint az én döntésem volt, hogy a legjobb egyetemen folytassam és az legyek aki lenni akarok és így is támogassalak titeket és a maffiákat. Tudom jól, hogy mennyi gond van a rendőrük és maffiák között. Olyan akartam lenni, aki megteremti a békét és elfogadják egymást. Aki a rendet tartsa de megérti az ügyeket is. Sajnálom, hogy titkoloztam és sajnálom, hogy ennyi ideig elvoltam.

     - Megértem mostmár! Rendkívüli vezér vagy Arashi. Mindent sikerült szem előtt tartanod. Családot, szerelmet és álmod is.  

     -Ez nem íy van, magatokra hagytalak és...

     - De meg volt, hogy miért. És én épp ezért biztam benned. - lassan kiszállok az ágyból, Ryu karját derekam köré fonja, hogy segítsen és a bátyámhoz sétálok. - Köszönöm!

Arashi meglepődik, majd hallom, hogy egy kicsit szipog.

     -Bár, azt hiszem, hogy elgyengültél, már sírsZ?

     -Nem! Én nem! Csak bement valami a szemembe. - tekint el felnevetünk.

     - Azt hiszem, hogy én is bocsánatot kérek, a viselkedésemért. - apám Ryu apjához állt. - Sajnálom!

 Az apja eltekintett egy pillantra. Mindenki várt. Lehet, hogy ő nem...

    - Én is sajnálom, ahogy viselkedtem! De attól, nem tartom jónak amit tesztek. Viszont, ahogy Arashi is mondta, elismerem a közösségeteketm hogy emberek vagytok, akik szeretnek és óvják egymást. - rám tekint, először tekint rám szeliden . Apám és Ryu apja kezet fog.

Minden a legnagyobb rendben. Minden elintéződik! Ezt nem hiszem el! De jó! 

     - De a kérdésem a következő lenne, mit akarnak a fiatalok? Egy gyerek sok felelőség. 

     - Igen, tudjuk! - Ryu szólal meg, megfogja kezemet. - De következő hónapokba befejezem a sulit, munkát keresek és Rin mellett fogok állni. 

    - Én pedig, visszafogom magam, hogy megóvjam őt. Nagyon szeretném ha mellettem állnátok mindannyian.

Mosolyogva bólintottak. Mellettünk van a családom! Kell ennél több?

1 héttel később hazaengedtek. Ryu és én pedig összeházasodtunk. Bár csak egy polgári volt, a szűk baráti körrel. De majd bepótolunk egy jó kis bulit is. Ahogy Ryu is mondta, 3 hónappal később befejezte a sulit. Hamarosan pedig munkát is talált egy autó szerelő műhelyben. Ahol elég rugalmas volt a program így tudott rólam is gondoskodni. Nem mintha nem lettek volna mellettem még 100-an. Vicces volt, ahogy mindenki a vágyam figyelte és minden apró mozdulatamra csak mondta, hogy vigyázzak. Visszahuzodtam. Nem vettem részt őrjáratozásokon és távolról irányitottam. Kimaradtam lassan a harcokból. Nagyapám éttermében segítettem a legtöbbet. Ha mégis valaki belém kötött, nem kellett aggódni, ugyanis azonnal körülöttem termettek többen is védelmemre kellve. Köztük Chull - Moo. Nem hittem volna, hogy még ő is annyira aggodó tud lenni. Miami nagyon izgatott volt, hogy nagynéni lesz, már kis ruhákat nézegetett az üzletekben, pedig még nem is tudtuk, hogy mi a neme. Viszont rá is bekopogott a szerelem... úgy ahogy annak lennie kellett. Tsucchit visszautasította, nemsokkal az események után. Ám Hayatoval továbbra is sok időt töltött és minő meglepő, mintha alakulna most valami kettőjük között úgy igazán. Szerintem hamarosan egy pár lesznek. Arashi haza költözött és megismerhettük párját is Emikot. Aki egyáltalán nem ijedt meg a sok száz férfitól az udvarunkon. Arashi jól megtanította. Folytatta a munkáját, mint nyomozó és ahogy mondta, igyekezett a rendőrők és maffiák között ellenszenvet szüntetni és megértetni egymást. Takeda, Hyuga és Tsucchi elutaztak egyet közösen, úgy döntöttek, hogy mielőtt munkába állnának megnézk a világot. De talán, csak Tsucchi miatt volt, hogy elfelejte Miamit. Hayatoegy edz terembe kapott munkát és sikerült elofgadtatnia magát Miami szüleivel is, minek után látták, hogy mennyit törödik vele. Anyám és apám egyre többet találkozott Ryu édesapjával és édesanyjával, azaz anyosommal és aposommal. Akik elofgadtak és már ők is izgatottan várták az unokájukat. Chull - Moon sokat edzett és vezette a csapatot helyettem. Ügyesen. És nem csak ő, de Ryu is besegít. Folytatta az edzést és ügyes maffia alakul belőle. Én pedig Ryuval boldogok voltunk.. Nem is kellett annyira erőlködnie, hogy ne menjek el. Hallgattam rá. Oké, volt amikor még edzettem az első trimeszte végén, de megbeszéltem a dokival és nem volt gond. Csak aggódott.... rettentően. De nagyon cuki volt! Nagyon, nagyon, nagyon izgatottan vártuk a kislányunkat.

8 hónappal később

     - Hiro! Hiro! - a kisfiúnk békésen alszik az ágyunkban. 

Amióta megszületett, egészségesen hála az égnek tele van véve szeretettel és egyszerűen nem lehet be telni vele. Se én, se Ryu... se az egész család akik vitatkoznak, hogy ki vegye a karjában. Egy angyali fiúcska! Aki bearanyozza az életünket. 

     - Ne kölds fel! Hadd, hogy aludjon. - fogja meg a karomat Ryu. - Addig is lehet egy kis időnk kettőnkre... - ezzel epdig maga fölé huz.

    -Mi? Ne csináld még felkell!

    -Nem fog!

    - Hagyd már, hamarosan ugyis itt lesznek a szüleid és elviszik egy kicsit sétálni. - válasz helyett viosznt megcsókol, erős, szerelemteli csókkal és ugyanezzel a hévvel viszonozom. - Köszönöm! Köszönöm szépen, hogy vagy nekem és értelmet adtál az életemnek. Egy új világot. Te is a fiúnk vagytok az értelem, mely új megvilágítást adott az egész életemnek.

     - Ti is nekem! - ismét csókra hajlunk, de ebben a pillanatbn trappolás hallatszik.

     - Fönők! Rin! Ryu! Gondok vannak a Fumihiko családdal! - kopogtatnak be.

    - Ah... nem hiszem el! - mérgelődik Ryu. 

Hiro is felébred és sírni kezd. Leszállok Ryuról és karomba kapom a fiúnkat.

    - Hamarosan megyünk, készítsd a csapatot! 

Ryu felkell az ágyból, majd megpuszilja a fiúnkat. Hamarosan ismét kopogtatnak. Anyosom az, aki átveszi Hirot.

    - Hamarosan jövünk!

     - Vigyázzatok magatokra!

Megcsókoljuk egymást, majd kézen fogva kiszaladunk, hogy elintézzük a kalamajkát. 

*A kép csak egy AI által generált gép szemléltetés képpen.*

34. rész Az ígért csata

Életem értelme

34.rész 

Ryu:

     - Mi ez az egész Kudo? Te tudod, hogy kik ezek? - förmed fel Hayato. 

    - Hát persze! Már, hogy ne tudnám. Maffia tagok, akik voltak olyan kedvesek, hogy besegítsenek, hogy mind végre tegyünk pontot egymás között... - mosolyodott el. Örült...

     - Nem jó velük szövetkezni!

     - Hogy? Még te mondod? Te, Ryu, akinek a csaja az első és legerősebb maffia harcos? Vagy legalábbis eddig az volt... - halkította le a hangját a végére.

    - Mi? Mit mondtál?  - előbbre lépek. - Ismételd meg amit mondtál!

     - Hát, hogy a ma estétől fogva, a csajod már nem lesz a legerősebb maffia harcos Japánban. Reménykedjünk, hogy bár maffia harcos fog maradni...

     -Mi? Miről beszélsz te szemét?! Mi ez az egész? Rin...

Megakarok fordulni, hogy kiszaladjak a raktárból, de a maffiák már mögöttünk állnak.

     - Nem! Nem! Ryu, neked most itt a harcod. Hagyjad, a csajodra a saját harcát.

Saját harcát? Francban! Ez el volt tervezve. Minket Kudo ide csal és közben Rinéknél is áll a bál... ne! Gyorsan végeznem kell, hogy oda érhessek Rinékhez és segítsek!

    - Fiúk készen álltok? - szorítom ökölbe a kezemet.

Mellettem sorakoznak a többiek és felkiálltunk, majd egymásnak esünk. 

Rin:

Hmm... az útobbi napokban nem érzem valami jól magam. Folyton hányingerem van és szédülök is. Lehet, hogy megint túl erőltettem az edézseket? Idegesít, hogy Morio eltűnt. Nekem ez nem tetszik túl hirtelen tűnt el. Nem lehet, hogy ne adjon. Ez az idegesség pedig, átalakított arra, hogy többet edzek. Bár most már tudom és láttam, hogy számíthatok Ryura is. Nagyon ügyesen fejlött az elmúlt időben. Büszke vagyok rá. És örülök, hogy kibékültek Hayatoval.

      - Elkészítettem a kását!

     -Jaj, mondtam már, hogy ne foglalkozz ilyensmivel.

    - Ugyan már ez nem nagy dolog. Amugyis megígértem Tschinnak, hogy gondoskodok rólad. Rendes srác...

    - Igen nagyon kedves, csak sajnos... én...

     -Nem kell erőltess semmit, az érzéseinket nem tudjuk kontrolálni.

    -Aj, tudom csak... Annyira zavar, Tsucchi egy nagyon kedves srác de én mégis még mindig...

    -Hayato jár a szívedbe? - bólint.

    -Nem tudunk parancsolni annak, hogy kit szeressünk. Ez megtörténik, belénk ivodik és kész. - megölelem barátnőmet. - Na gyere, egyél én addig...

De mielőtt befejezhettem volna a mondatot, megszólalt a telefon. 

-Halo... - de rögtön válasz nem jött helyette reccs... Reccs...

     - Csa - lo- dott vagyok! - ez a hang?

Egészt estemet végig futotta a borzongás. Ez a hang!

    -Morio! - Miami is meghallotta a nevet és mozgolodni kezdett az ágyba.

     -Eljöttem, hogy meglátogassalak de sajnos nem voltál itthon. Jobban is megtaníthatnád az embereidet a vendégek fogadtatására.

    -Mit csináltál? Hol van Chull - Moo? Mi van az embereimmel?

   - Rin... Ne gyereeeee aaaah! - Chull Moo hangja hallatszik fel majd sikitás.

    -Morio hagyd abba! Ne merd őket bántani vagy...

    -Azt akarom én is, Rin. Gyere ide, hogy lerendezhessük amit megígértünk egymásnak és a csapatod rendbe lesz.

Ezzel pedig le is tette a telefont.

    -Rin... Rin...

    -Maradj itt, ki ne jöjj a házból! Én most megyek!

    -Rin! Rin! Vigyázz magadra!

Hát ez volt a terve? Egyből betörnie amikor nem vagyok ott? Miközben haza fele tartok telefononmal Ryu számát keresem. Csengetek.... Csenget... De semmi. Ugye nem? Nem biztos, hogy nem értek haza. Talán csak nem hallja a telefont de... Ugye nem küld senkiket sem hozzájuk? Ah! Végig huzom az ujjam a névjegyzékemen és ismét csengetek, de ezuttal nem Ryut.

    -A segítségedet szeretném kérni. Félek, hogy Ryuék bajba vannak.

Ryu:

Verekedtünk. Ütöttük és rugtuk egymást ahogy éppen értük. Többen voltak, mint mi. Sokkal többen. De nem érdekelt minket. Jól harcoltam, nem is tudom mikor harcoltam ilyen jól vagy ha valaha harcoltam ilyen jól. Az az edzés meghozta az eredményét.

Kudo feje robbant is, ahogy látta ezt az embert leterítem. Vicces volt látni. Mindkét csoport kitartó volt és hangos. Nem csodálnám, ha kintről hallották kiáltásainkat. Mikor közülünk, mikor közülük esett el valaki, majd felállt. Ruháink porosok lettek, sebek hasadtak és lila foltok kerültek elő. De senki nem adta fel.

     -Elég!

Kudo felkiáltott, mire mindenki megállt és rá figyelt.

    -Más modszerekhez folyamodunk. - vigyorodott el majd egy vas csövet vett magához.

Nem kellett kéttszer mondani a többiek is ezt tették és ezuttal ezzel álltak minket verni. Fáradtak voltunk. Leestünk egymás után a földre. Én álltam a legtovább fent, de amikor Kudo mögöttem hátból rám ütött összerogytam. Mindeannyian a földön hervetünk.  Kudo és társai jóízűen nevettek.

Rin képe megelevenedett előttem. Nem! Nem adhatom fel!

    -Nem... Nem Rinhez kell érnem...

Előre nyujtom kezem, hogy előbbre kusszak és erőt vegyek magamon, hogy felállhassak de ebben a pillanatban valaki a kezemre lép és felkiálltok. Kudo az...

    -Mit motyogtál? Nem hallottam. Vagy a csajod akarod? Ne aggódj mert ő is megkapja a magáét Morio mestertől.

Morio?! Hogy miért nem jutott hamarabb eszembe, hogy ki áll ennek az egésznek a háta mögött. Azonnal oda kell mennem Rinhez. Szerelmem tarts ki!

    -Ah! - ismét felkiáltok amikor Kudo erősebben lép a kezemre.

   -Maradj nyugton! Kinek képzeled te magad? Egy maffia taggal járni. Mikor lettél te ilyen szerencsés?

    -Ah!

    -Ryu... Ryu... Ryu... - Hayato hangját hallom valahonnan fölöttem.

    -Oh, mi van? - Kudo felé néz. - Ryu? Ryu?!

Kudo felemeli a csövet a kezében.

    -Ennyire népszerű vagy!

    -Neeeee!!! - Hayato felkiált. Magam elé teszem a karjaimat hogy amennyire tudjam védjem meg a fejem. Kudo szemei szikrákat szornak.

Várom a csapást... De amikor lendítene robaly hallatszik a raktár ajtajánál. A szívemben felgyulad a remény, hogy Rin és csapat jött el, hogy Morio nem is támadt rájuk. De amikor két ember hátra esik meglátom Yankumit.

    -Hagyd békén a drága diákjaimat!

A szokásos mondatát elejti, majd rá is támadnak. Kudo megpillantja, hogy a maffia tagok visszalépnek.

    -Hova mentek? Mi ez az egész? Ne menjetek el! Várjatok!

De azok biza nem hallgatnak rá. Yankumi elérkezik hozzá és megüti, amitől Kudo azonnal elájul.

    -Fiúk jól vagytok? Mi ez az egész? Rin felhívott, hogy keresselek meg. Kik voltak ezek? Jól láttam, hogy maffia tagok is voltak.

    -Rin felhívott? Jól volt? - bár fáj a kezem és sajognak a porcikáim felszöktem lábra, a szerelmem volt jelenleg a legfontosabb.

    -Nagyon sietett! Mondta, hogy Morio megjelent...

Tudtam... Tudtam.

    -Ryu... - Hayato fél szemmel rám sanditott. Tudta, hogy mire készülök így szinte egyszerre indultunk meg, hogy Ashia család birtokára jussunk.

Rin:

Ahogy beszaladok a birtokunk udvarára megtorpanok. Az embereink nagy része a földön van. Verekednek. Harc van. Minden a kertbe fel van dúlva, összetörve, tornác beholypadva, ajtó betörve. Ez mind mikor történt? Mennyi ideig voltam távol? Elképedve néztem végig, az ismeretlen külföldi maffiák között. Szóval ők az emberei. Ezekről szóltak a pletykák, ők állnak mögötte. És mi vagyunk Japán legjobb maffia harcosai.

    -Na végre! - Morio az udvar közepén előre sétál, kezében egy bör szivar. Chull - Moot maga után hozta az egyik embere. Őt is szépen helyben hagyták.

    -Morio hagyd abba a törést zuzást! Itt vagyok!

   -Mentségemre szóljon, szerettem volna egy békésebb találkozást de az embereid nem nagyon örültek nekem és annak, hogy elmondtam ki is lött le téged. De majd kifizetem a károkat.

    -Elég legyen a beszédből. Álljunk neki!

    -Mindig is szerettem, hogy a lényegre törsz! - kacsint felém, amitől csak kiráz a hideg. - Akkor! Kezdödjön az aminek már rég meg kellett volna történnie.

    -Harcoljunk! De az embereid hagyják békén az én embereimet.

    -Persze! - legyint, mire a külföldi tagok megállnak és körbe vesznek.

    -Fejezzétek be ti is a harcot! - szólok az én embereimre. - Ez csak kettőnk harca.

    -Hogy micsoda? - Chull - Moo megszólal. - Rin! Nem csak a te harcod. Itt vagyunk mi is! Te vagy a vezérünk. Ha te bajban vagy, mi ott vagyunk melletted.

    -Shut up! - szolal meg az aki Chull - Moot fogta és hasba üti.

    -Elég! - kiáltol fel. - Ez egy parancs! Nyugton ültök. Tudom, hogy ott vagytok mellettem, mögöttem és számíthatok rátok. Ezt sosem értékeltem eddig igazán. De ha minden rendben lesz, akkor ezután értékelni fogom és többet nem titkolozok előttetek. - mosolygok az embereimre. - Minden rendben lesz! De ezt a storyt Morioval én kell pontot tegyek. Kérlek benneteket bátorítsatok!

    - Uh... Micsoda nyálas beszéd. Biztos, hogy ilyen érzelgősen le tudsz győzni?

    -Ez nem érzelgés. Ez olyan, hogy tudod van akir számíts, van aki melletted van, akivel jót és rosszat megéltetek, egy család. Mi mind egy nagy család vagyunk. Ami neked nincs. Te ezekre az emberekre csak úgy tekintesz, mint valaki akiket a csatába küldesz, de nekem ez a családom. Akivel felnőttem, akikkel együtt edzek és akikkel együtt töltöm napom, akibe feltétel nélkül megbizhatok.  - Morihoz közeledtem. - Körülöttünk bezárult egy kör.

    -Pfff... Szép... És mi van a kis barátocskáddal? Nem mellette kellene legyél? Elintéztem egy kicsit, hogy ők is szórakozzanak...

Nagyot dobbant a szívem. Bár nagyon is jól tudtam, hogy lesz valami ha feltűnt. Remélem, hogy Yamaguchi - sensei időben érkezett meg.

    -Minden rendben lesz velük! Előbb intézzük el azt amit kell egyszer és mindenkorra.

Ezzel pedig nem tétlenkedtem, neki támadtam. Persze könnyen kikerülte támadásom. De nem torpantam meg. Nem torpanhattam meg. Ezuttal legyözőm, hogy ennek az egésznek pontot tehessek a végére.  Így hát elkezdődött a harcunk.

Rugtam, ütöttem... Rugott, ütött... Idegesitett, ugyanis erősebb volt ő is. Bár nem mintha, nem erre számítottam volna. De én is erősödtem. Erőteljesen hátra rugom.

   -Szép... - ismeri el, de hamar felugrik és ismét támadásba lendül.

A harc eltart. Hosszan eltart. Egy egész órája csak harcolunk... Mindkettőnket megviselt a harc. De egyikünk sem fejezi be. Feladni? Ilyen szót egy maffia nem ismer. Ruhánk poros, testünk sebes... Ám aki megviselt az én vagyok...

Morio meglendíti karját mire kissé megszédülve a földre zuhanok.

     -Hahaha! - nevet fel hangosan. - Azt hiszem Rin, hogy ennyi volt.

    -Rin! - hallom Chull - Moo hangját.

    -Állj! - szedem össze magam és állítom meg, mielőtt hozzám rohanna. - Jól vagyok... - vért köpök ki.

    -Jól vagy? Alig állsz a lábadon. - Morio felállít. - Egész tested remeg. - meglök az embereinek, akik nevetve visszalöknek és ismét a földreesek.

    -Hé! - zördölődnek a saját embereim.

     - Ne csináljatok semmit! - csattanok fel.

    -Rin, te ennyire hülye lettél? Fogadd el, nem tudsz engem legyőzni.

    -Ez... Ez nem így van... - lassan reszketeg lábbal felállok. Nem a legstabilabb támadó állásba állok meg, de legyen. - Le foglal győzni! Pontot teszek a történetünknek, Morio...

    -Hah... Te Rin talán azt kívánod, hogy az életed véget érjen? Nézz magadra! Még pár ütés és összeesel.

    -Menni fog... Menni fog.... Nem fogok meghalni. Morio tudod miért mondtam az előbbi dolgokat? Mert különbözünk. Mert nekem ezek az emberek, akik fontosak. Mert az én életembe van valaki aki az életem értelme. Mert találkoztam valakivel, aki az életemnek még nagyobb értelmet adott, mint eddig valaha.

      - Oh, de romantikus! Gyere, találkozzatok majd a kórházba összeverve!

Felemeli öklét, hogy ismét lesulytson. Ryu szeretlek!  De kivédem azt és ellenállok a lendületnek. Meglepődik. Testemet átfuj az erő. Neki iramodok és kicsavarom a karját.

    -Nem fogsz legyőzni Morio, ezuttal nem!

Ezzel pedig ellököm magamtól a közeli falra támaszkodom, hogy lendületből ugorjak egyet és leteremthessem.

   - Nem fogsz nyerni! Nem nyertél! - szemei szikrákat hánynak.

Felállok róla, és várom, hogy felálljon viszont hiába próbálkozik lábai összecsuklanak erőtlenül.

    -De, igenis nyertem.

Évek óta gyakoroltam ezt a technikát, eddig még sosem használtam. Nem is tudott róla senki, így nem is tudtam ha siekres lesz. De örülök, hogy végül nem hagyott cserben.

     -Nyertem! Így elmehettek. És hagyjátok békén az Ashia családot! Vigyétek a hírt, a legrettenthetetlenebb maffia család mi vagyunk! - fordulok Morio emberei felé akik kissé hátrálnak, az előbbi jelenet miatt.

    -Nem! Nem! Nem! Hogyan? Hogyan?!

    -Mondtam, mellettem vannak valakik akik fontosak számomra. Neked semmi sem fontos magadon kívül!

Hirtelen szirénák hallatszodnak és egy hangosító hangja:

    - Morio Artini le van tartoztatva, lopásért és illegális szerek behozataláért. Jogabán van hallgatni és ügyvédet fogadni.

MindeNki ijedten kapta a fejét jobbra balra. Morio emberei szétszéledtek. Mi nem tudtuk merre. Mit keres itt a rendőrség? Ez a mi házunk, itt nem kellene ebből baj legyen.

    -Nem! Nem tartozhat le, a maffia család birtokán vagyok. - Morio is tudta.

    -De letartoztathatlak, ugyanis ez az én családom birtoka és az ügyek, nem a mostani eseményekkel kapcsolatosak.

Mindenki arca elképest amikor meglátta belépni az ajton a rendőrt...

    -Arashi...

Ő az én bátyám... De ebben a pillanatban elhagyott az erőm és elsötétül minden előttem.

Ryu:

Kétségbeesetten szaladok a birtok felé. Szívem vadul kalapál, gondolataim cikáznak, hogy mi is történik éppen. Százszor vagy ezerszer vagy annál is többször végig mormolom magamban, hogy Jövők szerelmem. Rin legyél jól!  Majd megpillanatom a birtokot. Megtorpanok, ahogy többiek is mögöttem. Rendőrök állnak és kommandosok a birtok előtt. Embereket, azaz maffiákat hoznak éppen ki. Mi ez az egész? Mit keresnek itt a rendőrök?

    -Eresszenek! Eresszenek el! Nincs jogukba ezt tenni! Maffia birtokon vagyunk! - egy férfit hoznak többen is, aki próbál ellenszegülni. Valahogy rögtön bevillan egy név... Morio...

A legszörnyűbb eset fordul meg a fejemben...

    -Rin!

Beszaladok az udvarra. Az udvar közepén egy hatalmas kört pillantok meg. Hangom hallatára kissé ketté vállnak. A kör közepén Chull - Moot pillantom meg, egy rendőrt és valakit a földön. Egész testemen végig fut a remegés. Elindulok feléjük. Ne! Ne légy te! Ne légy te...

De amikor odaérek lábaim összecsuklanak.

    -Rin... Mi történt?! Rin! Ugye nem...