Életem értelme
32.rész Ígéret
Miami:
Bumm... Bumm... Bumm... Aj! A szívem majd kigurik a helyéről. Még nem is áll velem szembe de mégis már a szívem, majd kiugrik a helyéről. Nyugalom! Miami nyugalom! Nem, nem lesz semmi baj! Miami nyugi! Mibe mentem bele? Aj! Annyira izgatott vagyok és annyira szeretnék beszélni vele. Remélem, hogy minden jó lesz és jól fog menni. Tudom, hogy volt egy beszélgetésünk korábban és talán nem is kellene nagy reményeket fűznöm hozzá. De... De mégis...
Ding... Dong...
-Itt van!
Rin létrehozta ezt a lehetőséget nem szabad elrontanom. Mély levegőt veszek, az ajtóhoz sétálok, felemelem a kezemet, hogy a kilincsre tehessem. Lenyomom a kilincset és kinyitom. Hayato felém fordul, táskája a kezében log, majd ahogy megfordul vállára dobja. Tekintetünk találkozik és nagy szaltot ugrik a szívem.
-Szia!
-Szia! - percekig csak állunk ott az ajtóban és nem mondunk egymásnak semmit.
-Bejöhetek?
-Öhm, igen persze! Bocsánat! - arébb állok, hogy beléphessen. Ahogy ellép mellettem megcsap férfia illata, mire borzogás fut végig a testemen.
-Rin még nem érkezett meg?
-Nem!
-A szüleid? Nem fognak hazajönni és leszidni, hogy itt vagyok.
-Elutaztak, nem jönnek még haza csak vagy 3 nap múlva.
-Egyedül szoktál lenni? Sokszor megesik?
-A takarítónő vagy a gondoknő szokott belépni.
-Itt sem vannak és mégis irányítani akarják az éltedet?
-Nem feltétlenül irányitani, csak a legjobbat akarják adni. Valami inni valót kérsz?
-Most nem köszi!
-Akkor üljünk a nappaliba le, mit szólsz?
Követett.
-Oké ez rendben van, de nem választhatja meg más azt akit te szeretsz!
Még mindig gondol rám, érdeklődik felém és aggódik értem. Ez jót jelent nem? Ah! Miami már megint bele éled magad, nem szabad. Csak nyugodtan! Nyugodtan!
Hayato kényelembe helyezi magát a kanapén leülök én is az egyik szélére. Két személy is elférne közöttünk. Vajon ülhetek közelebb?
- Nem akarják, azt megválasztani akit szeretek.
-Hát nekem annak tűnik és te pedig túl elnéző vagy... küzdened kellene az érzéseidért! A szerelem nem rossz dolog, nem szabadna senkit sem megtiltani ettől az érzéstől vagy rákényszeríteni, hogy más valakit szeressen. Ezt a szüleidnek is megkell érteni. Jogod van szeretni és jogod van érezni, hogy valaki szeret. - barna tekintete belém vésődött úgy éreztem, hogy a szívem menten elrobban. A világ ebben a pillanatban megszűnt létezni körülöttünk és nem volt más csak ő és én. Hayato... - Bárki örülne ha te szeretndé és ezt fel kell vállalni a szüleid előtt, ha valakit szeretsz.
-Még te is? - csuszott ki a számon a pillanat hevében.
-KHm... Miami én... - elszakadt a tekintetemtől én is lehajtottam a fejem.
És itt vagyunk, most újból el fog utasítani... De mielőtt bárhogyan is folytathatta volna a mondatát, megszólalt a telefon. Rin...
- Ne haragudj! - felálltam és felvettem a telefont. - Haló?
-Mindent bele barátnőm! Csak ügyesen!
-Rin, én...
-Nincs semmi baj, tudom, hogy izgulsz de meglátod, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Elutasított? Mutasd meg neki, hogy mennyire rossz döntés is ez. Hogy beléd tud szeretni ő is. Hidd el, szerintem van esélye!
Oh, Rin, olyan optimista vagy!
- Na de menj, ne hagyd sokáig magára! Mindent bele! Szia!
-Szia! - a telefonomra meredek ami lassan kikapcsolodik.
-Rin volt az? Minden rendben vele? - állt fel mögöttem Hayato.
-Igen, igen! Csak valami közbe jött.
- Oh, értem. DE valami sulyos? A bandák?
- Nem, nem! Csak valamit le kell ellenőriznie.
- Ne menjünk segíteni?
-Nem! Azt mondta, hogy Chull - Moonal elég a feladatra.
- Oh, értem! Akkor talán nem is zavarok tovább...
-Nem maradnál még egy kicsit?! EGy kicist beszélgessünk...
- Miami én...
-Nem kell arra ogndolj! Ha neked kényelmetlen ne gondolj az érzéseimre... de kérlek, ne lökj el magatól. Hadd beszélgessünk úgy ahogy az előbb, úgy ahogy régen. Kérlek!
Hayato megsajnálva néz rám. Ez nem olyan érzés amit látni akarok a szemeiben. Oh... mit tegyek? Tényleg van esély, hogy Hayato meggondolja magát? Hogy érzései alakuljanak ki felém?
- Rendben! Beszélgessünk! - barátságosan elmosolyodik. Bólintok és visszaülünk a kanapéra.
Rin:
Nos, mindent bele barátnőm! Tekintek a kiszunnyadó telefonomra. Remélem, hogy minden rendben lesz. Tudom, hogy nem kellene bele üssem az orrom, de szeretném ha boldog lenne a barátnőm. És Hayato is megérdemli. Oké lehet, hogy most nem érez semmit, de szerintem kialakulhat közöttük még. Találnának. Van esély rá, én úgy látom. Az emberek érzései változhatnak. Amugy meg szerintem tetszik neki Miami csak még magának sem akarja bevallani. Ahogy óvja és segít neki. KEdves oké, de szerintem ott van valami a háttérben. Amúgyis mi gond lenne ha Miami még próbálkozik egy kicsit? Szerintem semmi. Lehet tényleg felbérednek az érzései. Attól, hogy küzüdnk valaki szerelméért nem vétek. Küzdeni a szerelemért... Ryu...
- Rin... - éppen a városban sétáltam, kiszellőztettem a fejem és gondoltam körbe is nézek egyet, amikor egy hang megcsapta füleimet.
Borzongás futott végig a testemen, remény gyuldt a szívemben. Egy olyan hang, amit már hetek óta várok, hogy újra halljak. Felemelem a fejem, hogy szembe nézhessek az illetővel.
- Ryu... - megkönnyebbülés sóhaja hagyja el ajkaimat, szemeim könnybe lábadnak.
Látom arcán, ahogy ő is örül a találkozásunknak, ahogy neki is egy kő esik le a szívéről. Beszélnünk kellene, mondanu kellene egymásnak dolgokat, de ebben a pillanatban egyikünknek sem jön ki semmi szó az ajkain, csak egy mosoly és elindulunk egymás felé, hogy a távolságot szűkítsük, hogy egymás karjaiba borulhassunk. Erősen szorítttom, hogy el ne tűnjön a szemem elől és bele bujtam amennyire csak tudtam a karjaiba. Érezni karjait, teste melegét és férfias illatát, a világ egyik legjobb dolga... oh és persze ne felejtsük el ajkai ízeit, ami rögtön ezután következett, hogy ajkaink táncba kezdjenek és szerelmünk ismét egymásra találjon. Nem kellettek ide szavak, nem kellett itt egymást okolni és bocsánatot kérni, elég volt az, hogy mennyire éreztük, hogy hiányzott a másik és mennyire szeressük.
- Jól vagy? - amikor percekkel később elválltunk, megláttam ahogy az ajka felhasadt. - Ki tette ezt veled? Mi történt?
- Jól vagyok! Semmi gond, csak egy kis összetűzés Hayatoval.
- Hayatoval? Miért? Mi történt köztetek?
- Majd, később elmondom, de most kérlek élvezzük azt, hogy újra együtt vagyunk és tarthatlak a karjaimba. - ismét megcsókolta ajkaimat.
-Rendben. Gyere, menjünk haza ott majd nyugodtan beszélgethetünk.
Ryu bólinottt, megsimogatta az arcomat, majd kézen fogva haza sétáltunk. Jelenleg otthon nem igen tartozkodott senki, minenki kint volt a városban. Ez már szokásos volt, ahogy keresték, hogy ki lött meg. Nem mondtam el még a csapatomnak, hogy tudom ki volt. Az az illető pedig nem jelentkezett azóta.
Ryuval beléptünk a szobába, majd leültünk egymás mellé az ágyhoz. Percekt teltek el, amiket néma csend követett.
- Ryu én nagyon sajnálom, hogy titkoloztam előtted, nem akartam, hogy veszélybe kerülj. Tudom, hogy önző ez a kérés, főleg, úgy, hogy felvállaltuk a kapcsolatunkat és meg is beszéltük, hogy erősebb leszel. És ne haragudj rám, hogy ilyen veszélyes életet élek. Szeretnék többet adni, de nem szakadhatok el ettől a világtól, szükségük van rám. És tudom, hogy nehéz kérés el, de nem tudlak elengedni, szóval kérlek Ryu nem maradnál mellettem?
Ryu eltekintett majd egy erőltetett nevetés hagyta el ajkait.
-Te kérsz bocsánatot, miközben nem tettél semmi rosszat csak az életedet folytattad. - kezeim közé veszi arcát. - Nagyon sajnálom, hogy nem álltam melletted rendesen, ahogy kellett volna. Hogy folyton azt mondtam, hogy jól vagyok és megvédelek, de közben a szívem mélyén nem tudtam még teljesen elfogadni azt, hogy az életed bajba van és nem tudlak megvédeni. Megőrjített ez a gondolat. Magamra voltam mérge, de rád vetítettem ki. Persze, az is zavart, hogy nem mondtad el, van egy olyan személy az életedben akitől félsz. De én vagyok a párod és éreznem kellett volna, hogy van még valami.
- Ryu...
-Nem! Ez az én hibám volt, ne haragudj rám! És ne haragudj rám, hogy ennyit kellett várj értem! Szerettem volna erősebben visszatérni hozzád, olyannak aki méltón melletted állhat.
- De méltón állsz mellettem! - megpuszilom az ajkát. - Szeretlek!
-Én is szeretlek! És többé nem fogom elengendi a kezed! Erősen fogom és melletted állok, hogy ne sérülj meg és megmutassam, hogy engem se kell félts.
- Ryu ez a világ...
-Ahol te vagy, ott vagyok én is! Ami a te világod, az az én világom is. Első pillanattól kezdve, amikor találkoztunk a két világunk egyesült és már nem tudtunk ebből kilépni. Bár nem is akarok.
Elmosolyodott, ahogy én is. Összeérintettük a homlokainkat. Majd egy fél percbe telt, hogy csókba forrjunk össze. Szeretem, annyira szeretem Ryut!
Miami:
- Azt hiszem, hogy nekem mennem kellene!
-Máris?! De, talán... talán játszhatnánk valamit? Egy videójáték? Vagy társas? Esetleg uszni egyet kint?
- Már kezd elég hűvös lenni kint!
- Ez igaz...
Az elmúlt órákban beszélgettünk, egész kellemes, egész jó. Majdnem olyan, mint régen. De nem teljesen. Próbáltam közeledni, viccelődni, kicsit megérinteni, de nem reagált semmit. Udvarias volt, nem több. Mi tudnék tenni? Mit kellene tegyek? Nem értem! Hogy kellene felkelltsem az érdeklődését Hayatonak? Nem mintha, annyira akartam volna, de régebb a fiúk jöttek hozzám, megkérni, hogy legyek a barátnőjük, nem én. Mit nem tettem? Mit tegyek? Minden amit eddig eldöntöttem, most úgy éreztem, hogy percek alatt eloszlik és nincs semmi ötletem.
- Akkor táncoljunk, mit szólsz? - a lejátszohoz lépek és megnyomom a start gombot majd mozogni kezdek a zenére. Vissza táncolok Hayatohoz és megfogom a kezeit.
- Yeee! - táncolunk, azaz csak én, ő nem mozdul meg.
Majd nemsokára én is megállok a táncolsában, amikor szemeiben ismét sajnálat villan fel.
- Miami, ne haragudj rám! Nagyon rendes lány vagy és kedves, gyönyörű és tényleg szerencsés lesz a férfi akinek párja leszel, de én nem érzek ugyanúgy feléd.
- De... de... az...
- Ne haragudj rám! - lassan elengedi a kezem, majd elveszi a táskáját és kisétál a házból.
Én pedig ott maradok, teljesen lefagyva a zene boldogabban szól, de az én szívem darabokban. Összecsuklik a lábam, lehuppanok a padlóra, könnyeim pedig utat törnek maguknak. Ennyi volt? Ez volt a végleges visszautasítás? Nincs esélyem nála? Miért? Miért?!
Rin:
Csókunkat, hirtelen egy mennydörgés zavarja meg, mire elszakadunk egymástól.
- Ssss... minden rendben, nincs semmi baj!
Elmosolyodok...
- Tudod, amikor itt vagy mellettem már nem félek.
- Itt maradok! Nem is kell, soha többé!
Átöleljük egymást.
- Eszedbe jut ilyenkor neked is az első éjszakánk?
- Amikor hazavittél és ott kellett töltsd az estét?
-IGen! Nem is gondoltam volna, hogy akkor megkérsz maradjak ott.
- Már akkor megigéztél és nem akartam elszakadni tőled, tölteni akartam még veled egy kis időt.
- Azt hiszem én is...
-Azt hiszed?
- Jól van, na! Talán nekem is felkelltetted az érdeklődésemet.
-Talán?! Te kis... - ezzel pedig elkezdett csiklintani.
- Ryu! Ryu! Ne!
Nevettünk, önfeledten nevettünk, mit hetek óta annyira vártunk. Percekkel később, amikor megálltunk Ryu fölöttem volt, barna szemei vággyal teli, ahogy az enyémek is. LAssan közeledtünk egymás felé, míg ajkaink össze nem fortak. Kezeim elkezdtek kalandozni a hátán, míg az ő kezei is felfedező útra indultak. A viszonlátás öröme, az ígérte, hogy nem engedjük el egymást mind egybe gyűlt és vággyá alakult egymás felé és törhetetlen szerelemmé.
Mire már észbe kaptunk, Ryu polója a földön hevert, ahogy az enyém is. Ryu felkapott majd leült velem az ágyra. Lassu mozgatásba kezdtünk. Majd hirtelen megállt és Ryu rám tekintett. Ugyanaz a tűz égett benne, mint bennem, ugyanazt akartuk és ő pedig udvariasan engedélyt kért. Válasz helyett csak szenvedélyesen megcsókoltam és ezáltal pedig kiteljesedett a szerelmünk és erősebbé vállt.
- Szeretlek! - suttogta egyfolytába a fülemben és én is örömmel viszonoztam a vallomását.
Minden a legszebb volt, Ryu nagyon gyöngéd volt velem és egyszerűen fantasztikus volt. Nem is találok szavakat hozzá. Az ágyban pihentünk, Ryu mellkasát simogattam, míg ő karjával ölelt. Majd tekintetem ismét a sebére került. Visszatarotta a fájdalmát, pedig biztos, hogy fájt.
- Elmondod, hogy min veszekedtetek Hayatoval? - óvatosan megsimitom a sebet.
- Ne aggódj, nem fájt! Meg sem éreztem.
-Nem ez volt a kérdésem, hanem, hogy min veszekedtetek Hayatoval.
Eltekintett.
- A legjobb barátok vagytok, mi történt?
- Nálunk is lehetnek még nézet eltérések.
- Milyen nézet eltérések? - kissé fenebb emelekdtem, hogy szemeibe nézhessek.
- Huh... rajtad!
- Rajtam?
- Igen! Rajtad vitatkozttunk.
-Jaj, Hayato, mondta, hogy egyedül vagyok és azon...
- Majdnem.
- Mi? Mi történt akkor?
De mielőtt azonban Ryu megválaszolta volna kérdésemet, megszólalt a telefonom. A kijelzőn...
- Tsucchi?
Ryu szintén felemelkedett a név hallatán. Felvettem a telefont és kihangosítottam:
- Szia! Ne hargaudj, hogy megzavartalak Rin.
-Szia, semmi gond! Történt valami?
- Miami, elájult.
-Mi?! Mi az, hogy elájult? Hol vagytok?
- Itt találtam a parkba, sírt keservesen, mire megakartam kérdezni, hogy mi a gond arra elájult. Viszem be a kórházba, de gondoltam szólok.
-Rendben! Jövők én is! Szia!
Ugrok is ki az ágyból, ahogy Ryu is.
-Nem értem, hogy mit keresett kint? Hayatoval kellett volna lennie.
- Hayatoval?
