13.rész Miattad

 

Életem értelme

13.rész Miattad

Ryu:

Fogalmam sem volt, miért tette? Miért védett a saját testével?  Miért nem mentette meg a motorját? Tudtam, miért fontos neki, és amit az a másik ember is mondott – már egyszer megtette. Nem mintha tudtam volna mi történt akkor, de én valahogy megoldottam volna. De mégis engem választott... És mégis megvédett, elém állt.

     – Miért? – kérdeztem, miközben könnyek szöktek a szemembe. – Miért védtél meg a saját testeddel? Miért nem mentetted meg a motorod? Velem minden re...

     – Baka! Szeretlek azért. Fontosabb vagy nekem mindennél... Az életemet is odaadnám, annyira szeretlek, hogy nem érdekel, ha mindent elveszítek, csak az a fontos, hogy veled legyek. Ezért tettem...

Nagyon meglepődtem szavain. Szavai visszhangoztak a fejemben. El sem hiszem, amit mond. Tudtam, hogy bele bolondultam Rinben, de hogy ő is hasonlóan érez. Lassan leszállt rólam, majd erővel térdére ült.

     – Szeretlek, Ryu, és nem tudom, hogy mi lenne velem nélküled.

Már én is ültem, és ezek hallatán átöleltem.

      – Sajnálom, nagyon szeretlek.

Miután elváltunk, megcsókoltam. Rin tényleg szeretett... Feltétel nélkül, úgy szeretett, mint senki más, és mivel ő volt nekem az egyetlen fontos az életemben, engem sem érdekelt semmi más.

     – Úrnő, minden rendben? – jött oda az egyik maffia tag.

    – Persze, köszönöm, hogy ilyen hamar idejöttek.

     – Ez csak természetes.

     – Most mehettek... de először fizessétek ki a károkat.

Bólintott, majd elment. Körülnézve elég sok kár volt... Honnan lenne ennyi pénze kifizetni? Mondjuk, ha a legerősebb maffia leszármazottja, és a mostani legerősebb, nem csodálnám, ha lenne pénze...

Hirtelen észrevettem, hogy Rin feláll, de nem tudja megtartani az egyensúlyát. Ezért hamar felálltam, és még időben el is kaptam.

      – Csak óvatosan... – mondtam, és átkaroltam a derekát.

     – Rin... minden rendben? – jöttek oda a többiek.

     – Persze... – mondta, de észrevettem, hogy nehezen lélegzik. Nem is csodálkozom, hisz nem egy fából készült székkel ütötték meg.

    –   Menjünk haza... – mondta Chul Moo.

Át akarta venni tőlem, de én nem eresztettem el.

    – Eleget tettél, menj inkább, és fejleszd az agyad – gúnyolódott.

     – Kussolj.

    – Ne... fiúk... kérlek... ne veszekedjetek. Csak ne most.

      – Igaza van Rinnek, fiúk, ne itt. Chul Moo, mivel Ryu a barátja, és mint láthatod, vége a sulinak, hazaviszi. Te inkább menj járőrözni, ő is ezt akarná.

Chul Moo még egyszer Rinre pillantott, aki próbálta összeszedni magát, majd egy gyilkos pillantást vetett rám, és eltűnt. Hogy én mennyire utálom ezt a srácot...

    – Fogjátok meg... – adtam oda Rin-t a fiúnak.

    – Miért? – kérdezte Takeda.

     – Rin, gyere...

Megfordultam, és azt vártam, hogy felmászik, vagyis felsegítik a hátamra. A fiúk rájöttek, mit akarok, és fel is segítették. Rin szorosan átölelt a karjaival testem átjárta a melegség. Mélyet szippantott a bőröm illatából, és láttam, ahogy elmosolyodik.

     – Szeretlek, Ryu...

Ezzel elaludt... Vagyis azt akarom hinni, hogy elaludt, de valójában elájult...

    – Én is szeretlek – mosolyogva figyeltem rá. Na de siessünk!

      – Sietnünk kell – mondta Miami. – Elvezetlek az otthonához.

Ezzel már indult is... Elég gyors volt, így nehéz volt követni, de néha-néha megvárt minket.

     – A szülei mit fognak gondolni? – kérdeztem, miközben Miami mellém került.

      – Először meglepődnek, azt fogják hinni, hogy megtámadták. Fegyverestül fognak elétek kerülni. Amikor meglátják Rin-t, még rosszabb lesz.

    – Ezek bátorító szavak! – mondtam, és kirázott a hideg.

      – De... A lányuk nagyon fontos nekik. Amióta Rin bátyja elment, ott hagyta a csapatot, Rin lett a szemük fénye... Mindenre meg akarták tanítani. Nem hiába lett a legjobb. Nagyon fontos nekik. Így, ha megtudják, hogy a barátja vagy, talán engedékenyebbek lesznek.

    – Szóval: fegyverek, rosszabb... aztán elfogadás. Ja, ez normálisnak akar tűnni.

      – Rin mondta nekem – lehet, hogy neked is –, hogy ha együtt lesztek, nem lesz könnyű. Nem akart ebbe belekeverni... De az érzései erősebbek voltak. Még sosem szeretett senkit sem. Főleg úgy, mint téged. Amikor elment a bátyja, ő hitte egyedül, hogy vissza fog térni egy napon. Azóta is reménykedik. Azt hittem, semmi sem fogja újra előhozni Rin kedvességét, mosolyát, amíg veled nem találkozott. Te megváltoztattad a jelenét, a jövőjét teljesen másképp, mint a bátyja jelenléte.

      – Tényleg? Végülis... mi történt a bátyjával? – kérdeztem.

     – Őszintén, én sem tudok mindent. Csak a család tudja pontosan, mi történt. Nyilatkozni sosem akartak. Egy nyári napon történt. Nagy volt a meleg, senkinek sem volt kedve harcolni, pedig résen kellett lennünk, mivel egy fontos harc előtt álltunk. A Hakeda család, aki akkor sokkal erősebb volt, meg akartatámadni. Rin édesapja és bátyja, Arashi, voltak a legéberebbek. Edzettek, küzdöttek egymás ellen, csak azért, hogy nehogy veszítsenek. Senkinek sem volt akkora akaraterője, mint aznap nekik. Fél órára eltűntek mindketten őrjáratozni, velük ment Rin is. Az volt az első komoly őrjárata, és kivel mással akart volna lenni, mint a bátyjával, akire felnézett, aki a példaképe volt. 

Ahogy mesélt, elképzeltem ahogy Rin felnéz a bátyjára, mennyire tiszteli. Miért ment el?

    – Szóval eltelt fél óra, amikor hirtelen dühöngve jött vissza Rin édesapja, pár percre rá pedig Rin is, könnyekkel teli szemmel. Azonnal odamentem hozzá, de nem mondott semmit. Én sem, csak átöleltem. Ő meg csak zokogott és zokogott. Másnap mindenki megtudta, hogy Arashi elhagyta a maffiacsoportot, kilépett. Az okát nem tudjuk. Nem tudjuk, mi történt aznap a családban, csak azt, hogy elment. Mindenki szerint soha nem fog visszatérni. Senki sem tudja, hogy milyen beszélgetés is folyt hármojuk között.  Senki sem tudja, hogy hol van, merre jár, kivel van... De állítólag a kívülállók miatt szállt ki.

      – Kívülállók miatt?

    – Mármint olyan emberek miatt, mint ti.

     – Értem...

    – Nagyon nem áll össze a kép. Arashi mindent megtett Rinért. Azok ketten teljesen össze voltak nőve, majdnem mindent együtt csináltak. Senki sem érti, hogy hagyhatta itt a családját és nem is vette fel a kapcsolatot, még Rinel sem. Az a nap óta Rin teljesen megváltozott, és ezáltal lett a legerősebb közülünk.. Ezután már csak a pusztítás számított, és hogy a legjobb legyen.

     – Míg meg nem jelentem – mondtam csendesen.

     – Igen.

     – Szóval azért nem akart velem lenni az elején, mert...

      – Ezért hagyta el a csoportot állítólag Arashi is. És az apja nagyon haragszik ezért a kívülállókra.

      – Még egy rossz pont – sóhajtottam, utalva arra, hogy mi várhat rám a szüleinél.

     – Esetleg... Inkább... hagyjuk az ajtó előtt Rin-t – vetette fel Takeda.

      – Nem! – szóltam rá azonnal.

       – Bocs... hülye ötlet.

Megértettem, hogy féltek. A legjobb maffiacsalád házába készültünk menni, a lányukkal, aki eszméletlen állapotban volt.

      – Egy dolgot nem mondtam... – kezdte Maimi.

     – Rossz? – kérdezte Takeda óvatosan.

     – Ahogy meglátnak, egy hangos kürtöt fogtok hallani, és utána már be is lesztek kerítve, se perc alatt...

Amint a mondatát befejezte, már hallatszott is a hangos kürt, és tényleg se perc alatt bekerítettek minket.

      –    Kik vagytok? Mit akartok? – hallatszott egy durva hang a tömegből.

    – Figyeljetek, nem kell bántani őket! Ők nem bántanának senkit – mondta Maimi nyugodtan.

      – Maimi, ezek kívülállók, állj arrébb tőlük – szólalt meg valaki a tömegből.

     – Nem. Ők nem bántanak, nem akarnak rosszat, nem kémek!

      – Mi folyik itt...? – hallatszott hirtelen egy éles férfihang, de senkit sem láttunk. Aztán egy idősebb férfi hirtelen megjelent előttem.

Hátra hőköltem, de szerencsére meg tudtam tartani az egyensúlyomat, így nem ejtettem le Rin-t. Még az kéne, hogy leejtsem! Egyrészt rögtön kinyírnának ezek az emberek, másrészt nem akarom bántani őt, még akaratlanul sem.

      – Mi... Én... – dadogtam összevissza.

Szép első benyomás, Ryu... Gondolom, aki előttem áll, az Rin édesapja, és mellette az a szeretetteljes, ártatlanságot sugárzó idős hölgy az édesanyja. Az apja arc formáját örökölte, de a szemei az édesanyjáé.

      – Mi a bajod, fiam? – kérdezte az idős férfi.

     – Uram, nézze a hátán... Rin kisasszony – szólalt meg valaki a tömegből.

       – Rin... – szólalt meg szelíden az édesanyja.

     – Mit tettek vele?! – háborodott fel az édesapja és már kapott is utána.

      – Ők semmit sem tettek! – szólt közbe Maimi. – Valami Noburu srác és a csapata megtámadták az iskolájukat. Rin csak megmentette őket.

     – És mi a feneért mentette meg őket?! – háborodott fel még jobban az édesapja.

Egyelőre, jobb volt, mint Maimi felvezette, hiszen tárgyalnak velünk, nem harcolnak rögtön.

     –     Mert szeretem Ryut, apám... – halk, nehezen szólalt meg Rin. 

Mindenki rá figyelt. Lassan mocorogni kezdett, majd leszállt a hátamról. De nem eresztettem, karjaimmal továbbra is fogtam.

     – Szeretem Ryut, apa, és ez ellen nem tehetsz semmit. Tudom, hogy a bátyám is ezért ment el... de én nem hagyom itt a csapatot... Pr... pro... próbáltam eltávolodni tőle... de egyszerűen nem tudtam. Az érzéseim túl erősek voltak. – Nehezen lélegzett, még mindig nem tudta összeszedni az erejét.

     – Lányom... – gondolom vitába akart szállni már az apja.

     – Haruko... – szólalt meg az édesanyja. – Nincs olyan állapotban... inkább vigyük be.

Az apja végülis egyetértett, felvette Rint, és elindult befelé. A nép is elvándorolt... utoljára Rin édesanyja fordult felém.

     – Sajnálom, a férjem gorombaságát. Megváltozott. Köszönjük, hogy elhoztátok. – mondta mosolyogva.

    – Nem tesz semmit. – hajoltunk meg a fiúkkal.

     – Úrnőm... úrnőm! – kiáltott hirtelen valaki, és felénk kezdett szaladni.

    – Mi a gond?

     – Hakeda van itt, Rin kisasszonnyal akar beszélni.

      – Elmondta, hogy ő most nem olyan állapotban van.

     – Igen, de azt mondta, hogy nem távozik. Meg akar küzdeni vele.

      – Szólok a férjemnek.

Rinnel? Azt nem engedhetem. Ezzel meg szaladni kezdtem arra, ahonnan az előbbi maffia tag jött.

     – Ryu!! – kiáltottak a többiek, és követtek.

Szerintem még Rin édesanyja is láthatta, hogy elszaladok. Szembe kerültem azzal a Hakeda alakkal. Nemsokára pedig rin apja és néhány ember is mögöttem termett.

     – Nahát, csak nem Rin barátja, a kívülálló Ryu Odagiri.

      – Honnan ismersz?

     – Már majdnem mindenki tudja, hogy Rin barátot szerzett... hát nem csoda, Haruko, a lányod is követi fiad példáját. Hamarosan elveszted őt is, és akkor legyengülsz. – szólt hangosan.

    – Miért vagy itt, Hakeda? – kérdezte Mr. Ashia.

      – A lányotokkal van egy elintézetlen ügyünk...

      – Ő most sajnos nem alkalmas verekedésre. – mondta.

     – Ó... de kár. De... – kezdett körözni. – Milyen maffia lennék, ha ezt hagynám.

Ezzel meg felszökött az égbe, kikerülve engem, és elindult a ház felé.

     – Ezt nem engedem! – szaladtam neki.

De persze gyorsabb volt nálam, így felszökött, és ismét a hátam mögé került, és azonnal hátba is ütött, mire a földre kerültem.. Basszus... maffia persze, hogy gyors és erős. De nem fogom engedni, hogy Rin közelében kerüljön.

     – Mit akarsz te, kívülálló? – kérdezte flegmán.

Feltápászkodtam.

      – Csak... a testemen keresztül mész Rin közelébe.

      – Megőrültél, sosem fogsz tudni legyőzni. Ez nem egy iskolai bunyó. Inkább menj haza, szerintem Haruko is ezt szeretné, sőt biztos vagyok benne, hogy többet a lánya közelébe sem enged.

Ezzel még figyelembe sem véve, elment mellettem.

     – Nem! – felkiáltottam. – Szeretem Rint, tiszta szívemből. És megmutatom, hogy meg tudom védeni, hogy méltó vagyok hozzá.

Ezzel meg oldalba ütöttem... kicsit megrezdült. 

    – Jól van, parazita, úgy látszik, először veled kell végeznem.
     – Ryu... – akartak már odajönni a srácok, de Hayato tudta jól, hogy egyedül akarok bizonyítani, így leállította őket.

Szóval, ezzel a Hakedával kerültem szembe. Ott állt előttem, támadásra készen. Óvatosnak kell lennem. figyelmesnek. Ezért elgondolkodtam Rin harcain, amiket láttam. Minden maffiatag gyors és erős, ott jelennek meg, ahol nem is számítod. Nekik is kell, hogy legyen gyenge pontjuk..De mi...?

Túl elmerengtem, Hakeda már akcióba lépett, hasba kapott, én meg hátraestem.

       – Ennyi? Ennyi a te nagy szerelmed? – gúnyolódott. – Mondjak valamit, kisfiú? Felejtsd el Rint, ennyivel nem fogod megvédeni.
      – Kussolj!

Ezzel felállva verekedni kezdtem. Ököllel, lábbal, amivel tudtam, ütni kezdtem. Nem... Nem... Megvédem Rint! Megmutatom, hogy képes vagyok megvédeni!

A verekedés csak folytatódott. Hakedát lassan fárasztottam, de persze erősebb volt nálam. Én már sebekkel voltam tele, jobban elfáradtam, de nem érdekelt. Nem akartam engedni, hogy Rin közelébe menjen. Egy ütéstől ismét a földre estem, és vért köptem ki.

     – Kitartásod figyelemre méltó... – hajolt fölém. – De szerintem itt a vég, Ryu Odagiri.

Fölém tartott, és elővett egy tőrt. Szedd össze magad, Ryu, a szerelmed szülei néznek. Össze kell szedned magad! Gyerünk!

      – Szeretlek, Rin...

Várnom kell a lecsapást? Ennyi? Hát legalább remélem, hogy elismeri mindenki megpróbáltam és bátor voltam. Rin ne felejts el!

     – Ryu!!!!!

Mintha most is hallanám angyali hangját...

      – Nézzétek, az ott a kisasszony... Felépült máris...
     – Rin! – hallottam meg Maimi örvendező hangját.

Aztán hirtelen Hakeda fölöttem eltűnt. Valaki elütötte. A fiúk hozzám futottak, és felsegítettek. Felnéztem, és nem más állt előttem, mint Rin.. Ragyogott, olyan volt, mintha pár perce meg sem verték volna, mintha össze sem esett volna. Miért is  csodálkozol, Ryu? Hisz ő a legjobb maffiaharcos.

     – Rin... – nyögtem ki.
    – Baka! – rám nézett, és elmosolyodott. – Köszönöm. Innen majd átveszem. - puszilta meg a homlokom.

Ezzel Hakeda felé fordult.

      – Hallom, engem kerestél.
      – Na, végre! Tudtam, hogy kijössz, ha a barátocskád van a tétben. Hallottam a délelőtti harcokról... és hogy mi történt. Fontosabb volt neked a barátod, mint a motorod...
     – Igen, és...?
    – Nem értem... Azt hittem, hogy gyenge leszel, hogy simán végezhetek veled, de erre fel itt vagy előttem, tiszta új erővel.
     – Fogalmad sincs, milyen... – rám nézett. – ...a szerelem ereje.

Elmosolyodott, ahogy én is. Bár őszintén, én sem értettem, hogy tudott ennyire hamar felépülni. Rin nem teketoriázott tovább,  megtámadta Hakedát... Egy csapással megsebesítette.

      – Francba... – nézte Hakeda a karját, amelyből most folyt a vér. – Még találkozunk, Rin Ashia.

Nevetve tűnt el a semmibe. Hirtelen két kar font a nyakam köré, és könnyes szemekkel találtam magam szemben:

      – Baka... Meg is ölethetted volna magad.

Rin szorosan átölelt. Elengedtem a srácokat, és én is szorosan magamhoz öleltem Rint, az arcomat a hajába temetve.

     – Szeretlek. – Ennyit mondtam, majd ismét a szemébe néztem. – Ez az egy szó mindent megmagyaráz.

Nem mondott semmit, csak elmosolyodott, majd megcsókolt. Hirtelen taps kerekedett, a srácok voltak... Bár ezt nem kellett volna. Mégis, itt az egész maffia Ashia család.

    – Rin... – szólalt meg hirtelen Mr. Ashia.

Rin felé fordult, de nem távolodott el tőlem, inkább még jobban az ölelésembe fészkelte magát.

     – Apa, mielőtt bármit is mondanál, én szeretem Ryut, és nem fogok szakítani vele.
    – Lányom... Anyáddal úgy döntöttünk, hogy megengedjük, hogy járj vele.
    – Tessék? – lepődött meg Rin, én is meglepődtem.
      – Ryu, igaz? – csak bólintottam. – Bemutatta, hogy van kitartása, hogy mennyire szeret téged, és hogy sose engedné, hogy bántódásod essen. Bár kívülálló, de a kitartása a maffiához illő. Én, anyád, és az egész maffia  család engedélyünket adjuk, hogy járjatok. Legyetek boldogok!

Rin könnyes szemekkel ölelte át az apját, majd én kezet fogtam vele.

     – Köszönöm. – mondtam.

Épp, hogy elengedtem a kezét az erőm elhagyott, meginogtam.

      – Ryu...

Elkaptak a srácok.

     – Jól vagyok...
    –   Gyertek be, Rin ellátja majd a sebeidet – mondta Mrs. Ashia.
     – Köszönjük – mondtam a fiúk nevében.

Ezzel bementünk a hatalmas épületbe. Régi stílusú volt, hagyományos udvart zárt középre.

 A keleti szárnyba vittek minket. Rin elővette a kötszert és egy zsebkendőt, majd elém ült, és lassan a szám sarkára tette. Felszisszentem... Csak mi voltunk ott, a srácok és Maimi.

      –    Ne haragudj – mondta.
      – Kibírom...
     – Köszönöm. Köszönöm, hogy megmentettél.
     – Valójában te mentettél meg engem...
    – Bátor voltál, és nem akartad, hogy bajom essen.

Ezzel közeledett felém, de csak egy puszit nyomott az arcomra.

    – Ugye tudod, hogy a szüleidnek is el kell mondanunk, hogy járunk...
     – Igen, még ma meg fogják tudni.
    – Ryu, szerinted el fogják fogadni? – kérdezte Hayato.
    – Őszintén? Apám ki fog akadni... De meg kell értenie.
    – Mi melletted állunk – fogta meg bátorítóan a vállam.

A két lány mosolyogva nézte a csodás barátságunkat, az összetartásunkat.

      – Tényleg... – szólalt meg hirtelen Maimi. – Mindnyájan meg vagytok hívva holnap a medencés bulimra.
    – Mi ez hirtelen? – kérdezte Rin.
    – Mondtam neked már ezelőtt pár hete...
    – Nem...
     – De mondtam...

Pár perces csend. A két lány egymás szemébe nézett, és mintha olvastak volna egymás gondolataiban. Sosem fogom ezt megérteni a lányoknál.

     – Ja... Igaz... Gyertek el. A hegy alján lakik Maimi.
    – Köszönjük, szívesen eljövünk – mondtam.
     – Várjatok... – tolakodott hirtelen Hyuga közénk. – Azt akarod mondani, hogy az a hatalmas ház a hegy alján a te házad?
    – A szüleimé... És szerintem nem olyan hatalmas.
    – Király! - vigyorgott

Így végül mindannyian elindultunk a saját utunkra. Én és Rin elindultunk hozzánk, hogy elmondjuk a szüleimnek, hogy járni kezdtünk.

Beérve a nappaliba, anya főzött, apám meg az újságot olvasta. Felnézett, és amint meglátta Rint, fel is állt:

     – Mit keres ez itt? – támadta máris szavakkal Rint.
     – Apa... Anya... Én és Rin járunk.
     – Nem... Az nem lehet... Ezt nem engedem meg.
    – De apa, mi szeretjük egymást. Nem tudnád egy percre eltenni a múltat, és a fiadra szánni az idődet? Megnézni, hogy boldog? – kezdtem veszekedni vele.
    – Kijelentem, hogy nem egyezek bele ebbe a kapcsolatba. - szemrebbenés nélkül mondta ki. - Erről többet nem nyitok vitát! Most pedig takarodjék ebből a házból!