17.rész Hayato érzései

Életem értelme

17.rész Hayato érzései?

Minami:

Én bíztam Rinben. Tudtam, hogy fontos neki Ryu, és nem fogja engedni, hogy bárki elválassza őket. Bár őszintén nem értettem, hogy Yankumi miért szól ebbe bele. Nagyon kedves és jó fej tanárnőnek tűnik, aki igazán törődik a diákjaival, és szeretné, hogy azok sokat érjenek el. De egyikük életébe sem köthet bele, hogy kit szeretnek vagy épp kivel barátkoznak. Annakellenére, hogy én megértem az aggodalmát, Ashia család... mint mindenki más, tartott tőle. De Ryu és Rin ezt már nyíltan felvállalták, már elkezdték a közös útjukat, és nem akarják, hogy ebbe bárki is beleszóljon. Innen csak ott kell állnunk mellettük és támogatnunk és segíteni őket. Bizni bennük. Szerintem, nem?

 Nagyon örültem a barátnőmnek, hogy végül is engedett az érzéseinek, hallgatott a szívére. Igazán boldognak tűnik, és látszik rajta, hogy mennyire akarja ezt az egészet, mennyire nem akar távol maradni Ryutól. Már ragaszkodik hozzá! Persze tudom, hogy nagyon aggódik, s ahogy az előbb is mondta, minden reggel lehet, úgy kell fel, hogy talán most történik valami szörnyű Ryuval. De tudom, hogy mindent meg fog tenni, hogy biztonságban legyen, ő is és a barátai is. Ismerem Rint, ha valamit a fejében vesz azt komolyan is gondolja. Megfogja őket védeni! S persze, biztos tisztában van vele, hogy Ryu nem marad távol tőle, keresné és nem engedné el. Csak rájuk nézek, és kicsit irigy vagyok már rájuk. Olyan boldogok!

Ami engem illet, Hayatóval azóta beszélgettem, de nem mondott semmit a csókról, nem mondott semmit semmiről. Fogalmam sincs, hogy mit kellene tegyek. Egyik pillanatban megbátorodom, a másik pillanatban meg összehúzom magam. Tulajdonképpen az is bennem van, hogy félek... Félek, mi van, ha neki nem jelentett semmit az a csók? Ha csupán nem akar megbántani, de ő valójában nem érez semmit? Ez az agyalás, lefáraszt.

     – Minden rendben? – egy hang ébresztett fel.

Az árkádéban voltunk. A kis harc után, miután Rin kicsit összeszedte magát, úgy döntöttünk, ide jövünk. A srácok azonnal neki álltak biliárdozni. Nem az ült le mellém, akire a szívem sóhajtozott, hanem Tsuchiya volt az. Hayato, Takeda, Rin, Ryu és Hyuuga épp egymás ellen játszottak. Épp Rin ütött, Ryu mögé állt, s mint a filmekben, hátulról átölelte, és igyekezett megmutatni, hogyan üsse meg a fehér golyót, hogy az eltaláljon egy labdát és betaláljon a lyukban. Olyan boldog volt a barátnőm. Ilyenkor nem is egy maffia, hanem egy normális, szerelmes lány.  Arashi, a bátyja biztos örülne neki, ha így látná. Vajon még visszajön valaha? Nem mondtam el Rinnek, de néha én is kételkedtem benne, hogy valamikor visszajönne. Hisz oly régen történt már... Ha haza akart volna jönni, akkor már megtette volna nem?

Öröm kiáltás hallatszott, egy golyó betalált, Rin megfordult és összepacsizott Ryúval, aki karjába kapta és megpörgette. Milyen boldogok, még így is, hogy tudják, mi mindennel kell szembenézniük. Ez az igaz szerelem? Szerintem igen. 

     – Igen, miért ne lenne? – mosolyodtam el.

Felém nyújtott egy üveg sört.

      – Ohm... köszi. – fogadtam el.

Úgy tűnt, kicsit zavarban van, leült mellém, és belekortyolt a sörébe.

     – Olyan csendben ültél itt. Nem szeretnél játszani?

     – Jaj, elgondolkoztam. Nem is tudom, nem vagyok benne olyan jó.

     – Ugyan, megtanítalak, gyere. – Ismét bele kortyolt a sörébe, majd felállt, és felém nyújtotta a kezét.

Elmosolyodtam, letettem a sört a kis asztalra, és elfogadtam. Majd odaléptünk a többiekhez.

      – Maimi! – örvendezett Rin.

Elmosolyodtam, de akaratlanul is Hayatóra tekintettem, épp nevetve ütötte meg Hyuugát. Végül két csoportra oszlottunk: Hayato, Takeda, Tsuchiya és én, valamint Rin, Ryu és Hyuuga. Ők kezdtek, mert kevesebben voltak. Sorra ütött mindenki, hol egyik, hol a másik csapatból. És mindenki jól érezte magát, Takeda és Hyuuga olykor - olykor bohóckodott, amin mindenki nevetett. Ezek a srácok nagyon jó barátok voltak, látszott rajtuk, hogy mennyire összetartóak, és mennyire régóta ismerik egymást.

    – Jó így látni őket, mi? – állt mellém Rin, mikor a fiúk egymást kezdték lökdösni poénkodásból.

      – Igen. Nagyon jó nézni őket. Ahogy téged is, le sem tagadhatnád, mennyire boldog vagy. Ennek nagyon örülök.

     – Oh, barátnőm. – ölelt át. – Tudom, hogy te is megtalálod a boldogságod.

      – Oh, csoportos ölelés! – hirtelen ugrott oda Takeda, és átölelt minket.

Erre Ryu és Hayato egyszerre léptek oda, és adtak neki egy sapkát. Rinre összenéztünk, majd elnevettük magunkat. Ezek a fiúk, komolyan! Ahogy el voltam gondolkozva, Rin meglökött, és neki mentem Hayatónak. Éreztem, ahogy  egész arcom pírba borul. Küldtem Rin felé egy szuros tekintete, mire válaszul csak egy kacsintást kaptam, majd fel néztem Hayatora.

     – Bocsánat, én csak...

Rin nagy vigyorral lépett hozzám, majd átkarolta a vállam.

       – Most Maimi jönne, ugye? De még nem nagyon biliárdozott. Úgy láttam, tök jól tudsz, nem akarsz neki segíteni, Hayato?

      – Mi?! – lepődtem meg. – Várj, ne, Rin... Nem kell, én rájövök majd...

      – De, segítek. – mondta Hayato, bele kortyolt a sörében és letette az asztalra.

Meglepődve tekintettem rá. Az asztalhoz lépett, elvette az egyik dákót, és felém nyújtotta.

      – Gyere. – mosolyodott el.

Izgulva fogtam meg, majd meghajolva odaléptem az asztalhoz. Hayato mögém lépett, és magyarázni kezdte, hogyan fogjam a dákót. Éreztem, ahogy egyre vörösebbé válik az arcom, szinte kiugrott a szívem a helyéről, annyira hevesen vert. Felnéztem Hayatóra, olyan jól nézett ki, el sem hiszem, hogy ilyen közel lehetek hozzá. Férfias illata kellemes volt, biztonságban éreztem magam, bár nem épp önszántából vagyok a karjaiban, csak azért, hogy megtanítson biliárdozni, de nekem akkor is nagyon sokat jelentett ez.

Ryu:

     – Az én kis cseles barátnőm. – öleltem hátulról át, szerelmemet. Nagyon is jól tudta, hogy mit akar ezzel kihozni.

    – Én cseles? Csak egy kis bátorítás. – mondta mosolyogva, Hayatóék felé nézve.

     – Tudnom kellene valamiről? - tettem fel a kérdést, bár már volt sejtésem, hogy mi is ez az egész.

    – Oh, már amúgy is el akartam mondani, hátha tudsz egy kicsit segíteni. – Fordult meg.

     – Hallgatlak. – Karoltam át a derekát.

Hát komolyan, Ryu, ha valaki látná ezt, azt mondaná, hogy begolyóztál, nem is te vagy… a kemény Odagiri Ryu, így nézzen egy lányra, így érintse meg. 

      – Arról lenne szó, hogy Maiminak tetszik Hayato. Már kétszer megcsókolta.

      – Megcsókolták egymást? Nekem erről Hayato nem is mondott semmit. - ej, el kell beszélgessek a haverommal. Miért nem mondott semmit? 

      – Nyugi. Arra gondoltam, talán valahogy megkérdezhetnéd Hayatót, mit gondol róla, esetleg mit gondolt a csókokról. De ne hozd fel, hogy tőlem tudod. És ha esetleg van remény, akkor közelebb hozni őket egymáshoz. Megteszed? - nézett kérően rám Rin, szemei mint egy kiskutyáé csillogtak felém.

     – Hogy tudnék neked nemet mondani? – Fogtam tenyereim közé az arcát.

Elmosolyodott, és nyomott egy puszit az arcomra. Majd visszafordult a biliárd asztalhoz, ahol Hayatóék épp ütni készültek. Találat! Maimi örvendezve ugrott fel, majd pacsizott Hayatóval. Erre én is igazán kíváncsi lennék… Vajon Hayato érezne valamit Maimi iránt? Nem említett semmit erről. Vagy nagyon jól titkolja, vagy nem tudom… De nem látom azt a szikrát a szemében, amikor Maimira néz.

Viszont aki furán viselkedik, mikor Maimi közelében van, az… Tsucchi.

Az említett személyre néztem, aki hátrébb állt, ökölbe szorított kézzel. Na, talán neki tetszhet Maimi, de erről gondolom, a lányoknak nincs fogalmuk. Mindegy… Először is beszélek ma este Hayatóval. Aztán meglássuk, hogy mi lesz. Szerelmi háromszög? Huha!

Miami:

Végül Rinék nyertek. Ryu ütötte be a nyertes labdát. Hayatóék gratuláltak, de mondták, hogy majd várnak egy visszavágót. Leültünk az asztalokhoz, és tovább beszélgettünk. A két csapat, mármint ha csapatnak lehetne két lányt nevezni, nagyon jól kijött egymással.

Még azon is meg vagyok lepődve, hogy Chul - Moo nem keresett és nem kérdezett semmit. Tulajdonképpen én magam is észrevettem, hogy kerül minket, azaz jobban mondva Rint és tudom is az okát. Vajon mi lesz ebből? Rin komolyan veszi a dolgát, az nem kérdés. Az apja is elismerte, még annakellenére is, hogy félnek valamitől. Rin a maffiás dolgokat nem tett ebbe hátrébb. Ezért is nem mondhat Chul - Moo semmit. Bár szerintem nagyon is akarna. Szerelmi háromszög, huha!

Ám Chul - Moo sajnos meg kell békélnie a helyzettel. Rin mást szeret, és elhiszem, hogy fáj neki, de attól még nem látja, hogy Rinnek hiányzik – mint barát, mint a jobb keze. Nem tudom, mit tehetnék érdekükben, így egyelőre a háttérből figyelem őket. 

Nevettünk és beszélgettünk. Egy percre elléptem a pulthoz, hogy kérjek még egy italt.

     – Hé, szia, szépség. Nem láttunk errefelé még, új vagy itt? – Néhány iskolás fiú vett körül.

Nem ismertem őket, nem ugyanolyan ruhát viseltek, mint Hayatóék. Más volt...

     – Bocsánat. – Próbáltam kikerülni őket, de körbeálltak.

      – Ugyan, csak beszélgetni akartunk veled. Ne félj tőlünk... – Az egyik végig simított az arcomon. Összeszorítottam a szemem. – Nagyon aranyos vagy. Kikkel vagy itt? Barátnőkkel? Vagy nem szeretnél eljönni velünk egy kicsit szórakozni?

       – Nem, én vissza kell menjek, kérlek, engedjetek el.

     – Hé, gyere, ne szégyelld magad!

Mély levegőt vettem, és remegni kezdtem. Én... sosem szerettem a zaklatókat, és higgyétek el, mindig voltak. Gimnáziumban is sok fiú legyeskedett körülötte Ezért sem bántam, mikor apám megkérte Rin apját, hogy tanítsanak engem is harcra. De néha előtörnek bennem az emlékek, ahogy a gimiben körülvesznek a fiúk, és egyre többen hívnak el randizni, miközben a lányok dühösen, utálattal néznek minket.

     – Hé, szépség, akkor mit szólsz? – Megragadták a karom és felém vigyordott.

Jaj, Maimi, gyerünk, csavard ki a kezét, ne felejtsd el, ki vagy...

      – Eressz el... – de ahogy lendületett vetem, hogy kicsavarjam karját két társa mintha látta volne előre, lefogott.

     – Hoppá, egy vadmakcsával van dolgunk? - a korábbi akinek ki akartam csavarni a karját közelebb lépett hozzám és kezét állam alá tette. Végig futott rajtam a borzongás.

    – Elég! Eresszétek el! - hallottam egy hangot.

Abban reménykedtem, hogy Hayato… De nem ő volt.

      – Tsuchiya...

    –      Kurogin Gakuenes. – A srácok elengedtek, és szembenéztek Tsuchiyával.

      – Ara Highosok. Mit akartok? Ez a mi területünk. Tűnjetek innen!

– De nagy a szád.

Ebben a pillanatban közvetlenül szemtől szembe álltak. Tsuchiya állta a tekintetét. Ezek harcolni fognak.

      – Balhét akartok? – Ebben a pillanatban jelentek meg a többiek is.

Hayato előrelépett, ahogy Ryu és a többiek is. Mindenki farkasszemet nézett egymással. Rin mellém lépett.

     – Jól vagy? Tettek valamit veled?

Megráztam a fejem, miközben a fiúkra néztem. Farkas szemet néztek egymással. Ismerték őket és úgy tűnik nincsenek jóban.

     – Minden rendben van. Ezek az Ara Highosok, Ryu már mesélt róluk, ellenségben vannak velük. Ez az ő területük. - világosított fel Rin.

     – Most jobb, ha mentek, és nem tértek ide vissza... Azok a lányok nem a játékszereitek, ők hozzánk tartoznak. – Ryu elébb lépett és a középen álló srácot meglökte. - Hozzájuk ne merjetek érni! - ez a tekintet, ez a légkör ami körül veszi, pont olyan mint Riné, amikor ennyire elszánt, tekintélyt parancsoló. 

     – De nagy szád van, Odagiri. - szorította össze fogait az a srác. - Most elemgyünk, de ne higyjétek, hogy ennyibe hagyjuk!  - elhagyták a helyet.

– Köszönöm szépen. Legfőképpen neked, Tsuchiya. Ha nem jelentél volna meg, talán elvisznek. – Fogtam meg a kezét.

      – Ugyan, nem tesz semmit. – Vakarta a fejét, és elmosolyodott.

Ezután nem ültünk már többet. Össze szedelözködtünk és mindenkit elindult haza. Bár Ryu egész haza akarta kísérni Rint, végül az említett meggyőzte őket, hogy az állomásig kísérjenek el. Tudtam, hogy miattam teszi. Hogy kicsit megnyugodjak és ne figyeljenek a srácok.

      – Minden rendben lesz, Maimi. Légy bátor, tudom, hogy az vagy.

Rin azt hitte, a történtek miatt vagyok csendben, de tulajdonképpen most ez nem érdekelt. Meglepő módon.  Csak Hayatón tudtam gondolni. Vajon neki jelentek-e valamit? Miért kerít most hatalmában a bizonytalanság?

Hayato:

     – Szóval az Ara Highosok ismét a területeinken vannak. – Épp ebben a pillanatban léptünk be a lakásba Ryúval.

Nem volt itthon senki, apám dolgozott, a bátyám pedig a haverjaival volt.

        – Igen, vigyáznunk kell. Biztos, hogy nemsokára felbukkannak, és akkor harcolnunk kell.

         – Erre én is gondoltam. – Lépünk be a szobámba. – De készen fogunk állni. – Ültem le az ágyra. – Na, de tök klassz volt az a harc Yankumi és Rin között. Már egy ideje amúgy furdalt a kíváncsiság, hogy ki győzne. Mondjuk Yankumitól ez egy merész lépés volt, meg ő is ellenezni akarta volna a kapcsolatotokat.

       – De neki semmi köze ehhez. Sokszor nem értem, miért dugja bele mindenbe az orrát. - morgolodott Ryu. Meg is értem, én magam sem gondoltam, hogy Yankumi elmenne eddig. PErsze, megértem a helyzetet, hogy miért, de akkor sem számítottam, hogy ennyire bele szólna.

       – Jaja, egyetértek. De mondjuk látom, titeket ez egyáltalán nem érdekel. Nagyon boldognak látszol, ezt az arcodat sosem láttam. Valaki ilyent is kitud hozni belőled.

        – Ne is mondd... – Dőlt hátra a földön megterített ágyán. – Én sem ismerek magamra. De egyszerűen nem tudom… szeretek Rinnel lenni, és igen, legszívesebben minden egyes percet vele tölteném.

       – Oh, ez szíven ütött. S velünk mi lenne?

Ekkor megdobott egy párnával.

       – Tudod, hogy értem. – Nevettünk együtt.

        – Igen. – Igazán örültem a barátomnak, hogy ilyen boldog, és kicsit felengedett a komoly arcával. Tulajdonképpen nem változott meg, ugyanaz a Ryu, aki eddig is volt, csupán van egy fontos személy az életében, akit meg akar védeni. Ennek hogy ne örvendenék? Hiszen amióta a szülei hátat fordítottak neki, itt voltunk neki, de ez mégsem ugyanaz.

        – Amúgy van valami közted és Maimi között?

      – Tessék? A billiárdnál csak segítettem neki, kedvességből. – Kicsit furcsálltam, mikor Rin csak úgy megkért rá. De persze, nem voltam bunkó. Mi lenne olyan nagy dolog benne?

     – Oké. De nem történt semmi köztetek? Azért elég sokat beszélgettetek, és úgy tűnt, jóban vagytok. Tetszik neked? – Mosolygott rám kajánul. Na, ez is szép, ezt is megéltem, hogy Ryu kajánul vigyorogjon rám.

       – Igen, valójában jóban vagyunk. De barátok... Mondjuk ő kétszer megcsókolt...

       – Mi?! Megcsókolt?! Mikor? És nekem miért nem szóltál?

      – Az első a Fumikós ügynél volt, mikor megmentettem, hála képpen, másodjára a medencés partynál.

      – És mit éreztél? – Kíváncsian tekintett rám és felült, hogy jobban szembe nézhessen velem.

     – Nem tudom… Én… Ryu, tudod, milyen vagyok. Randizgatok, nézem a lányokat, én nem tudom, ha erről le tudok mondani. Én ez vagyok, ez a természetem. Nem akarom megbántani Maimit, de... nem érzek iránta többet, mint barátságot. Természetesen aranyos és szép lány, de ennyi.

Ryu csak bólintott, ezután jó ideig csendben ültünk. Végül Ryu elment letusolni. Én meg a konyhában tevékenykedtem, valami kaját keresve… aztán csengettek.

       – Rin?!

Rin állt az ajtóban, szaladhatott, mert zihált, haja rendezetlenül. Vajon mi történt?