18.rész Üzenet

 

Életem értelme

18.rész Üzenet

Rin:

 Épp hogy kiszálltam Maimi kocsijából, megzörrent a telefonom. Üzenet. "Hogy szórakoztál? Remélem, a kis barátod is épségben hazaért. Nem történt úton vele semmi..."

Döbbenten néztem az üzenetet. Nem, ez nem lehet… erről nem volt szó! Kapkodva kerestem meg Ryu számát, és azonnal hívtam. De nem vette fel! Csak csengett és csengett. Újból és újból megpróbáltam, de semmi.  Hayatónál is próbálkoztam, de semmi. Aggódva fordultam vissza, és elkezdtem rohanni. Nem lehet… minden rendben kell legyen vele. Biztos… ugye? 

De meg kellett győződnöm róla, azonnal! Látnom kellett Ryut, hogy otthon van, és nem támadták-e meg őket. Ugye? Ott van… Ott kell legyen!  Ha történt volna valami, Hayato keresett volna, nem? Ha elvitték volna Ryut, akkor szól. Vagy ha észreveszi, hogy eltűnt. És ha őt is elkapták?! Nem, biztos, hogy nem így van. Rendben kell legyenek. 

Az utat futva tettem meg. Vehettem volna buszt vagy taxit, tudom, de abban a pillanatban nem tudtam gondolkodni, csak az lebegett előttem, hogy lássam Ryut. Hogy honnan is tudtam, hol lakik Hayato? Ryu mutatta meg pár napja, hogy ha keresnem kell, tudjam, hol találom.

Amint a tömbházba értem, egy férfi jött ki. Egy pillanatra megszeppent, mikor látta, hogy felé szaladok, de gyorsan elnézést kértem, és felsiettem a lépcsőkön. Az ajtóhoz érve csengettem, mint egy őrült. Hayato nyitotta ki. Meglepődött, mikor meglátott.

     – Rin...?

      – Én... izé... – kapkodtam a levegőt, tetőtől talpig végignéztem rajta. Jól volt. Semmi seb, semmi…

Ebben a pillanatban egy ismerős hang szólalt meg:

      – Hayato, végeztem, készülődhetsz – Ryu kilépett a fürdőszobából.

Fellélegezve átléptem a küszöböt, és azonnal hozzá siettem, hogy átölelhessem. Hogy érezzem, hogy minden rendben van és itt van.

     – Rin?! – Éreztem, ahogy meglepődik, de aztán karjait a derekam köré fonja. – Mi a baj? Mi történt?

      – Jól vagy. Jól vagytok. Nem esett bajotok...

Szelíd hangja bejárta a testem. Itt van… minden rendben van vele. Nincs semmi baj. Nincs semmi baja, Rin. Nem történt semmi.

Néhány percig nem mondtam semmit, csak ölelkezve álltunk ott. Aztán elengedtem, és a szemébe néztem. Tündöklő, barna szemei lágyan tekintettek rám. Látszott rajta, hogy nem érti, mi is történt pontosan, és aggódik. Rámosolyogtam, és puszit adtam az arcára. Majd arrébb léptem, mert tudtam, Hayato sem érti, mi folyik itt.

        – Amint hazaértem, kaptam egy SMS-t, hogy megtámadtak titeket. Tudnom kellett azonnal, hogy igaz-e, és ha igen, kik voltak. De látom, minden rendben veletek.

       – Rin, minket nem lehet csak úgy megverni. Mi megvédjük magunkat. Ugye, Hayato?

       – Pontosan! Bármi is jön, harcolunk! – lépett Ryu mellé Hayato, és átkarolta a vállát.

Elmosolyodtam, és végignéztem rajtuk. Ez a két srác, komolyan! Ekkor vettem észre, hogyan is állt előttem Ryu… Egy szál törölközőben! A haja még vizes volt, néhány tincse össze-vissza állt, a felsőteste fedetlen… Ajkamba haraptam, majd mielőtt észrevennék, mennyire elpirultam, elfordultam. Ezt hogy nem vettem eddig észre? Én az előbb... Hogy nem éreztem, hogy a csupasz testét ölelem?

      – Na de menj, öltözz fel, nekem itt meg ne fázz! Addig megvárlak...

      – Rendben, jövök két perc.

Ezzel hallottam, ahogy nyílik egy ajtó, majd becsukódik.

     – Kérsz valamit inni? – kérdezte Hayato.

De nem tudtam válaszolni, ugyanis ebben a pillanatban rezzent meg a telefonom. "Átverés! 😉Na, megijedtél? Nem tennék meg semmit, hiszen megegyeztünk."

       – Rin?

Felkaptam a fejem és Hayatora néztem. 

       – Tessék?

Hayato a konyhai szekrényhez lépett, és elővett egy poharat.

       – Szaladtál, nem? Gondolom, gyalog tetted meg az utat, annyira meg voltál ijedve. Biztos jól esne valami hűvösebb.

Csak bólintottam. A székre mutatott, leültem. Kivette a hűtöből a narancslevet.

     – Szereted? Ez jól fog esni. - töltötte ki. 

      – Igen, köszönöm.

Letette elém a poharat.

      – Valóban csak ennyi?

      – Tessék? – néztem rá értetlenül.

Tekintete komolyságot tükrözött, kihuzta az előttem lévő széket és leült. 

        – Tőletek, majdnem a város végéből idáig, a központig szaladtál. Máskor is voltunk már megverve, nem lenne nagy ügy. Szóval... csak emiatt?

       – Én elhiszem, hogy ti szoktatok verekedni. De Hayato, mint tudjátok, ez a világ más. Ha egy maffia család támadott volna meg titeket, az keményebb dió. És arról nekem is azonnal tudnom kell, mivel... ti… ti az én barátaim vagytok, a mi védelmünk alatt álltok, és nincs joga senkinek sem megtámadni titeket. Ha mégis megtörténik, akkor azonnal meg kell büntetni őket. Hiszen ez olyan, mintha ti is a csapattagjaink lennétek. Nem, nem csak olyan. Az is!De másképp ti még mindig kívülállók vagytok, tehát nem szabadna senkinek rátok támadnia. Főleg, ha egyedül vagytok.

Tulajdonképpen nem hazudtam… Igaz volt, amit felsorakoztattam most… de nem ez volt a fő oka.

Az, hogy ő írt nekem… és ő nem packázhat velem. Ha bántani meri valamelyiküket, az egyezségünknek lőttek. De ugyanakkor tudom, hogy bármire képes.

       – Értem… - nem úgy tűnt, hogy telejsen elhinné. -  De ha bármi van, amiben segíthetek, és nem szeretnéd, ha Ryu megtudná, rám számíthatsz. Vagy akár máskor is.

Mosolyogva bólintottam. Ebben a pillanatban lépett ki Ryu, melegítőt viselt, és egy törölköző volt a nyakába dobva.

       – Na, beszélhetünk – mondta, miközben felénk lépett.

         – Én akkor megyek elkészülni… Bocsánat. Ha addig nem találkoznánk, Rin, jó éjt, és vigyázz magadra!

      – Jó éjt! – köszöntem el Hayatótól.

       – Gyere, hazakísérlek – lépett a cipőjéhez Ryu.

        – Nem.

Az kellett volna még, hogy valakik tényleg a sötétben rejtőzzenek. A maffia emberei ilyenkor sosem alszanak. Főleg azok nem, akik hatalomra vágynak.

        – Késő van, ilyenkor egyedül nem engedlek haza. Nincs motorod… és…

       – Te meg most fürödtél meg – mutattam a hajára.

       – Megszárad, amúgy sincs hideg…

        – Akkor kísérj el csak a buszmegállóig. Leszállok a nagyapám étterménél, biztos ott lesz még, és együtt hazamegyünk.

Karba tettem a kezem és elszántan tekintettem rá. A buszmegálló, ha jól tudom, nem volt messze innen, szóval ez jó megállapodás. Tudtam, hogy ő sem adná fel, és én sem. Kell kapjunk egy közép utat. Felsóhajtott, majd mosolyogva felém nyújtotta a kezét.

Miatta… miattunk… erősebbnek kell lennem, és nem szabad félnem senkitől. Még tőle sem. Attól az embertől, akit gyűlölö Bárkivel meg fogok küzdeni, és lassan el fogom érni, hogy nyugodtan élhessünk ketten. Nem lesz semmi gondja. Nem fogok próblémát okozni neki és a megszokott életét fogja élni. 

Igen… Nem kell félnem senkitől. Csak egy cél kell lebegjen előttem: hogy együtt lehessünk békében Ryuuval, és biztonságban legyen. Ezt ketten vállaltuk fel nyíltan, és egyikünk sem fog visszafordulni.

Ezen az éjszakán mintha a csillagok szebben ragyogtak volna, mint eddig. Vagy csak képzelődöm? Valamiért az az érzésem, hogy más! Mint amikor először találkoztunk és hazavittem. Bár akkor a motoromon ültünk és az éjszakát együtt töltöttük, ez pedig csak egy rövid séta lesz. De úgy tűnik, hog ymég ez a kis távolság is Ryuval, csodálatszo. Huh, ha valaki hallana? Vagy látna, hogy hogyan olvadozok itt Ryu karjaiban. Én a nagy maffia harcos. Jót nevetne. De nem szabad elengednem magam. Nem szabad gyenge lennem. Megévdem Ryut!

Ryu:

Ahogy az est csendjében kézen fogva sétáltunk, Rin hirtelen megállt és felém fordult.

      – Mi a gond? – néztem rá.

Elmosolyodott, majd megcsókolt. Meglepődtem, váratlanul ért, de persze viszonoztam. Nem értettem, miért történt mindez ilyen hirtelen az este folyamán. Valaki azt írta neki, hogy megtámadtak minket? Vajon ki lehetett az? Ez azt jelenti, hogy hamarosan tényleg megtámad valaki? Résen kell lennünk! Nem engedhetem, hogy Rin aggódjon. Erősebbnek kell lennem!

Mondjuk, számíthattam rá. Rin és Maimi is többször figyelmeztettek, hogy a maffiák ezentúl a törvények ellen fognak szegülni, és ha le akarják győzni Rint, akkor mi is célpontok leszünk. Főleg, ha látják, ki is vagyok én Rin számára. És hát már biztos elterjedt a hír.

De erre már felkészültem. Bármi történik, meg fogom védeni. Mi ezt már felvállaltuk nyíltan. És érzem, hogy egyikünk sem fog visszafordulni. Innen már nem+

    – Szeretlek! – mondta halkan. Az esti fényekben szemei még jobban ragyogtak.

Valóban… ő az enyém. Velem lehet… Huh, sosem hittem, hogy valaki iránt lehet így érezni.

       – Én is szeretlek! – mosolyogtam. – Biztos minden rendben?

       – Persze. Amúgy beszéltél Hayatóval?

      – Igen… – hajtottam le a fejem.

       – Oh… értem.

         – Nagyon aranyosnak és szép lánynak tartja, de nem érez iránta mást, mint barátságot… ezt mondta.

      – Értem… – ezúttal Rinen volt a sor, hogy lehajtsa fejét.

      – Mit fogsz tenni?

     – Nem tudom.  Egyelőre… Tudom, az lenne a helyes, ha bevallanám az igazat. De mi van, ha… ha majd kialakul valami? Ha?

       – Nem tudom, Rin. Tudom, hogy nem akarod, hogy elszomorodjon vagy megbántódjon, de…

      – Tudom. Azt hiszem, hagyom, hogy ő döntsön. – Ennyit mondott, és nem folytatta.

Nem is firtattam. Úgy gondoltam, ezt most ő tudja a legjobban. És amúgyis, mi megtettük amit kellett, ezután már csak Hayaton és Miamin áll, hogy bármi meg fog e változni.

Újra elindultunk. A buszmegálló körülbelül öt percre volt, nem egy hosszú út. Bár leginkább azt kívántam volna, bárcsak sosem értük volna el ebbe a buszmegállóban. És a busz már fordult is be a sarkon.

      – Kérlek, vigyázz magadra. Holnap nem találkozunk, de holnapután igen. – Rin átölelt.

      – Igen. Te is, kérlek. Írj majd!

Bólintott. Ebben a pillanatban állt meg a busz. Még egy csókot váltottunk, majd figyeltem, ahogy felszáll. Ott álltam, amíg a buszt látni lehetett, integettünk egymásnak.

Komolyan, Ryu, ha valaki látna téged…  Szólalt meg egy kis hang a fejemben. Elnevettem magam, majd visszaindultam a lakáshoz.

Mire lassan visszasétáltam, ugyanis megvártam egészen addig, amíg a busz meg nem állt a láthatáron. Hayato már végzett.

       – A buszmegállóba kísérted? – kérdezte.

Bólintottam, majd kitöltöttem magamnak egy pohár narancslevet.

        – Mondott valamit? Úgy értem, nem mondott semmit még az esetről?

     –    Annyit, hogy megijedt, és azonnal el akarta intézni az ügyet. Mert törvény ellenes velünk kikezdeni, főleg, ha egyedül járunk az utcán. Egy maffia   családnak nem lenne szabad megtámadnia minket. Persze ez más, mivel úgymond az ők védelmük alatt állunk.

      – Értem… – elgondolkodtam. – Valóban csak ennyi lenne?

      – Nem hiszed?

      – Nem pont… De úgy érzem, mintha tudná, ki küldte azt az üzenetet.

       – Minden rendben lesz, Ryu. – Hayato megveregette a vállam. – A legjobb maffia harcos a barátnőd. Nem lesz semmi gond.

Tudtam. Pontosan jól tudtam. De akkor is… Van egy személy, akit Rin gyűlöl, és sokan ellene vannak.

Én hiszek benne, de annyi mindent tarthat még magábaan. El fogom érni, hogy ezeket megossza velem? El! Mindent megfogok tenni, hogy megbizzon bennem és elmondja nekem ezeket.

Erősödni fogok. És méltó leszek hozzá. Hiszen a szüleinek is megígértem. Nem hagyom, hogy féltsen. Megakarom védeni! Azt akarom, hogy mellette harcolhassak és bizzon bennem, az erőmben. IGen! Eldöntöttem! Ezt fogom tenni! Erősebb leszek. 

Rin:

Alig, hogy a szobámba értem és az ágyra feküdtem, apám jött is utánam. Nagyapámat még az étteremnél kaptam el, így együtt jöttünk haza. Chul-Moo-t jó pár napja nem láttam, csak az edzéseken. Tudom, jól tudom, hogy nem tetszik Ryuval való kapcsolatunk, de bele kell törődnie. Bár őszintén hiányzik… hiányzik, mint barát és a jobb kezem.

      – Segíthetek, apa? – Apám az ágy szélére leült.

     – Ryuval voltál?

      – Igen, és a barátaival, és Maimivel, jól éreztük magunkat. Biliárdoztunk, sétáltunk… jól kijövünk.

        – Ennek örülök. Figyelj, mi van közted és Chul-Moo között? Rég láttalak együtt lógni. – Szóval ide kerekedtünk ki.

Apám mindig is fiának tekintette Chul-Moo-t, és persze ennek örültem, miután elment a bátyám, és hát nem pótolhatta épp, de azért valamennyire elterelte apám gondolatait. Edzhetett vele és erősíthette, úgy mint egy fiőt. Mert mégis, más az izomzata.

        – Figyelj, lányom, manapság folyamatosan egyedül látom. Egyedül üldögél, eszik, edz… szinte ki sem mozdul.

      – Jó, én ezt megértem.

      – Akkor? Akkor kérlek, tegyél valamit. Bandázzatok együtt, mint régen, vidd magaddal! Tudom, hogy kemény kívülállókkal szemben, de majd biztos összehaverkodnak. Mozdítsd ki! Nincsen jól, aggódom érte. És tudom, hogy te is. Hisz a jobb kezed, a barátod. Maimival és vele mindig hárman jártatok ide - oda… Fel akarod ezt adni? Nem hiszem.

Amióta a barátai megtámadták Ryuékat, nem beszéltem nagyon vele. Mérges voltam rá, és ezt akartam, hogy tudja. Ezt persze nem mondhattam el apámnak, mert akkor Chul - Moo rosszul fog kijönni és persze én is aggódtam miatta. 

      – Jól van, rendben, igyekszem beszélni vele, és őt is vinni magammal.

Apám mosolyogva átölelt.

    -  Ez az én lányom! - enniyt mondott, majd magamra is hagyott.

Jaj, remélem, Ryu nem fog mérges lenni… Mondjuk nincs amiért. Apámnak igaza van, valahogy csak összeaóhaverkodnak. Oké, nem indult jól a kapcsolatuk, de egye fene ez még modosulhat. Biztos, hogy kapnak valami közös témát vagy nem is tudom... bármi. Valami kell legyen, ami összehozza őket. És erre nincs jobb, mint együtt lenni. Igen! hiába várom, hogy fogadja el, ha nem is mutaotm meg, hogy ki is Ryu és milyen boldog is vagyok vele. Hogy nem kell féltsen és minden rendben lesz! Ugyanaz vagyok aki eddig! Igen, ezt kell tennem! Ez lesz a legjobb! Ennyire egyszerű! Nem?