20.rész Az érzések kavalkádja

Életem értelme

20.rész Az érzések kavalkádja

Miami: 

Személy szerint meglepődtem, hogy Chull-Moo belement, hogy eljön velünk holnap. Azon gondolkoztam az este, hogy talán forgat valamit a fejében. Pontosan jól tudom, mit érez Rin iránt. Talán ő nem vette észre, talán Rin azt látja, hogy jó kapcsolatuk van, mint testvér, de nem látja, hogy Chull-Moo nem úgy tekint rá. Már nagyon rég. Egy időben el voltam, hogy miért is nem tesz egy lépést felé? Aztán rájöttem. Fél, hogy elveszíti Rint. Chull - Moo valamitől fél. Persze, ezt most mondhatnám, hogy vicces, de valójában egy komoly dolog. Huh... nem tudom, hogy ebből mi lesz. 

Hogy miért is nem mondom el Rinnek? Már próbáltam célozgatni rá, ugye bár, de ő lehetetlennek gondolja. Pedig a barátnőm nem lát... Remélem, hogy nem tervez semmi hülyeséget Chull-Moo. Az idő telt, és Rin nem mutatott felé semmi olyan érdeklődést. Tudom, hogy nem tetszik neki ez az egész kapcsolata Ryuval, de ő is beláthatná, hogy végre boldog. Rin ismét olyan, mint amikor itt volt a bátyja. Ennek örülnünk kellene. Persze, elhiszem, hogy nem könnyű ha valakit szeretsz és azt látod, mással boldog. Mondani egyszerű, de érezni fájdalmas. Mindenesetre belement. Ha pozitivak vagyunk, akkor talán ez az egész távolság erre volt. Hogy kicsit elűzze magából és most úgy érzi, hogy szembe nézhet vele. Talán.

Ami engem illet, tudom, mit mondtam Rinnek, de kicsit félek. Oké, kétszer megcsókoltuk egymást, de azóta semmi, és Hayato se mondott ezekről semmit. Nem tudom, ha érdeklem-e őt. És ha erre gondolok... összeszorul a szívem, fájdalmat érzek belül, mert szeretném... szeretném, ha figyelne rám. Szeretném, ha mondana valamit. Talán mégis megértem Chull - Moo érzéseit. Évekig, ezt, hogy birta ő?

Ezekkel a gondolatokkal tértem az álmok világába.

Másnap, miután a délelőttöm unalmasan telt, a szüleimmel ebédeltem.

    – És mi újság veled, kislányom? Ashia úrtól úgy hallottam, hogy jól megy az edzésed – kezdett beszélgetést apám.

    – Igen. - tértem rövidre.

      – De úgy hallottuk, mozgolódnak, kérlek, vigyázz magadra – aggódó tekintettel meredt rám édesanyám.

     – Rendben, vigyázok.

      – És nincs senki kiszemelve? – A kérdés hallatán félrenyeltem, és öklendezni kezdtem.

     –    Na, kislányom... – érintett meg édesanyám. – Jól vagy?

       – I... igen – kortyoltam bele a vízbe. – Hogy kiszemeltem? – Próbáltam elrejteni a zavaromat.

        – Hát figyelj, fiatal és csodaszép nővé váltál. Apáddal nem lepődnénk meg, ha azt mondanád, hogy már van valaki, aki iránt érdeklődsz.

Van, tudjátok... Hayato Yabukinak hívják. Balhés srác, delikvens, folyton verekedik, de amúgy kedves és jól néz ki. Na, ti ilyen fickót szántatok nekem?

          – Hát nem... vagyis... még úgy senki sem akadt a szemem elé – forgattam a szemeimet, hogy ne akadjon egyiköjükkel se össze, hogy nehogy meglássák eltitkolom az igazságot. 

Őket nem érdekelte ez az egész „civileket ne vonj be a maffia családba” dolog, őket csak az érdekelte, hogy valaki pénzes, kitűnő jövő előtt álló férfi legyen. Nem azt mondom, hogy Hayato nem törhet az élre, de egyelőre ezt nem oszthattam meg a szüleimmel. Mert biztos, nem ez az elképzelésük.

      – Biztos? Oh... kár. Mit szólnál, drágám, ha összehívnánk egy partyt? Tudod, a kollégáiddal, barátaiddal. Egyeseknek egykorú fiuk van, nem? Oh, néhányra biztos emlékszel, gyerekként sokszor összejártál velük. Például ott van Aki, orvos szeretne lenni, és Ichiro tovább szeretné vinni a szülei vállalkozását. Oh, és Shiro saját vállalkozást akar nyitni. Mind remek férfivá értek, biztos, hogy valamelyikre majd megakad a szemed. Nos, drágám, mit szólsz? Akkor megrendezzük a partyt?

        – Ha szeretnétek. – Apámnak persze én voltam a szeme fénye, a kislánya, és mint már említettem, nem volt főleg neki mindegy, hogy ki lesz a partnerem. – Megbeszélem majd velük.

        – És hogy van Rin? És az a srác... az a delikvens. – Olyan undorral mondta ki a „delikvens” szót, hogy az már durva volt.

      – Jól vannak. - haraptam ajkaimban.

      – Hát, meglepődtem, hogy elfogadta a családja. Ugye, ne vonjanak civileket bele. És nem az, de azt gondoltam, Rinnek is valaki jobbat szánnak, úgy értve... oké, harcosok ide vagy oda, színvonalat tartsana.. – anyám szinte köpte a szavakat.  Hát igen, erről beszéltem.

     – Nekem most mennem kell. Elnézést. – csusszantam ki a székről és meghajoltam.

      – Érezd jól magad! – szóltak még utánam.

A szüleim... hát... oké, csak a jót akarják nekem, de néha túlzásba esnek. Meglepődtem, mikor betettek ide az Ashia családba, úgymond. De örültem, mert első perctől jól kijöttünk Rinnel, és olyanok lettünk, mint a testvérek. No meg, egy kis változás volt. Már untam azt a sok dicsekedő, pénzes népséget. Akiktől folyton azt hallgattam, hogy igen ezt vettem és azt vettem, és itt voltam, ott voltam. 

Amikor az udvarra értem, észrevettem Chull-Moot, aki gondolkodva állt az udvar közepén.

       – Helló – köszöntem neki oda és odaléptem mellé.

       –         Szia. – Eszmélt fel, hogy már nem egyedül van az udvaron. – Nem jöttél korán? – Tekintett a karórájára.

        – De... de gondoltam, beszélgetek Rinnel. – Bólintott, majd indult volna, de utána szóltam. – Ugye, nem tervezel semmit?

Azonnal megbántam, hogy feltettem a kérdést... Arra vártam, hogy leordítja a fejem, de nem úgy tett. Megállt, és néhány percig csend honolt köztünk, majd felém fordult.

       – Nem. Nem tetszik nekem ez az egész, és nem fogom támogatni. De be kellett valljam, hogy féltem Rint, és ott akarok lenni mellette, védeni a hátát. Egyelőre nem terveztem semmit, és nem is fogok. Majd a rend úgyis úgy fogja diktálni, észhez fog térni. – Nem akadt ki, de a szeme olyan tüzet égetett belül, amit még nem láttam benne. Vajon mi járhat pontosan a fejében?

       – Chull-Moo, nem akarnál bele törődni? Rin boldog, szerelmes... Te nem örülsz ennek? - én teszem fel ezt a kérdést, aki szintén lehet el lesz utasítva. Mi van ugyan erre a sorsa jutok?

       – Tudom, hogy tudod, mit érzek Rin iránt. És itt most nem féltékenységről van szó... – De arról volt szó. – Pusztán rá fog jönni, hogy bajba sodorja őket. No meg, miért kellene csak úgy feladjam? Ha... van egy kis... 

       – Miami! – jelent meg Ri, így Chul - Moo nem tudta befejezni a mondatát.. – Megzavartam valamit? – amikro hozzánk ért, először rám majd Chull -Moonra nézett. 

      – Nem, én megyek. Míg megyünk, pihenek egyet. – Ezzel magunkra hagyott.

      – Minden rendben? – nézett rám. Én csak bólintottam.

Miért kellene csak úgy feladjam? Ha van egy kis... mi? Esély? Változhat valami? Azt gondolja, hogy másképp nézhet rá Rin egyik pillanatból a másikra? Történjhet ilyen? De ahogy Rin Ryura néz, az erős, igazi. De Chull - Moon is csak egy ember, aki reménykedik ahogy én is. Én is reménykedem és bizok abban titkon, hogy esetleg valami megváltozik, hogyha mégse érzi ugyanazt, ha nem az áll háttérben amit én, akkor még változhat? Még tekinthet másképp rám valamikor?

    - Miami, nem jössz? 

     - Bocsi, jövők!

Rin:

        – Szóval ezt tervezik a szüleid? – A szobámban voltunk, és Miami elmesélte, milyen beszélgetésben volt része nem is olyan rég.

Kicsit furcsálltam azt a légkört, amit érzékeltem az udvaron, mikor Miami és Chull-Moo beszélgettek, olyan volt, mintha valami nagyon komolya dolgot beszéltek volna, sőt Chull - Moo szemeiben mintha düh lángolt volna. De egyelőre nem hoztam fel semmit. Vagy az is lehet, hogy csak képzelődtem. 

       – Igen. Jaj, nem értem... Mit tehetnék? Nincs kedved majd eljönni? – nézett rám könyörgő szemekkel.

      – Nem tudom, ha szabad…

       – Majd megbeszélem a szüleimmel. Kérlek! Nincs kedvem egy partira, amit azért szerveznek, hogy valami fiúkkal ismerkedjek. - barátnőm kétségbeesetten felém nézett.

     – Oké, rendben, ott leszek melletted. – Fellélegzett, és átölelt.

Sajnáltam. Nem értettem, hogy a szülei miért ragaszkodnak ennyire ehhez az egész kiválasztom párosdi dologra. Milyen jó, hogy nálam elfogadták Ryut, bár nálam is először volt szabály. Remélem, ha úgy alakul Miami szülei is elfogják fogadni azt akit választ. Hayato vagy ha nem is ő.

Ez a parti? Hmm... vajon olyan pökhendik lesznek és fent fogják tartani az orrukat, mint mások akikkel találkoztam és gazdagok? Na jó vannak kivételek. Miami és a szülei. Bár néha ők is szeretnek kicsit nagyoskodni. De voltam már Miami születés napi buliján, ahol meg volt hívva barátok, kollegák és hát azok a ficsurok milyen kényesek. Emlékszem, egy alkalommal, megközelítnei sem akartak, mintha leprás lennék, mert tudták ki vagyok. Persze, azért mögöttem jól esett kibeszélniük, hogy milyen formás is vagyok. Pfff... ők is csak emberek. Oh és egyik alkalommal került egy új fiú, aki elkezdett felém közeledni. Chul -Moo pedig ott volt és úgy megijesztette, hogy haza is sietett még aznap. Egy kicsit vicces volt, őszintén ahogy szedte a lábát. 

Mire az óra hármat ütött, mi már a központ felé tartottunk. Ryuék valószínűleg épp végeznek ők is a sulival. Kicsit szorongtam, mit szól majd, mikor meglátja Chull-Moot, de remélem, minden rendben lesz, és Chull-Moo sem tervez semmit. Pillantok is az emlitettre, aki csak zsebre dugott kézzel néz maga elé és egy nyalókát tart a szájában. Biztos, hogy nem tervezett semmit. Ne legyek paranoiás. De minden esetre rajta tartom a szemem és merem remélni, hogy nem fordult meg semmi a fejében és most tényleg úgy megy oda, hogy kicsit megismerhesse a fiúkat. Szeretném ha jóban lennének.

Ryu:

     – Ah! De jó, még egy nap letelt. – Nyújtózkodott Hyuuga amint véget ért az utolsó napunk.

Elég unalmas napunk volt, igazából kedvünk sem volt semmit csinálni. szóval ja, lustálkodós napunk volt. Na de most, ahogy véget ért a nap, már jobb lesz. Hiszen láthatom Rint!

     – Akkor a parton találkozunk a csajokkal? – kérdezte Tsuchii.

     – Igen.

        – Ti amúgy nem gondolkodtatok azon, hogy szerintetek Chull-Moo mit csinál? Mármint Rin is említette, hogy napok óta nem beszélnek.

Igen, ezt én is furcsálltam. Miami elmondása szerint, és amit Rintől is hallottam, jól megvoltak. Nem tudom, mi történhetett. Rin nem mondott semmit. Oké, azt valahogy sejtettem, hogy közöm van hozzá, Chull-Moo az első perctől kezdve kifejezte az utálatát felém. De hogy ezért összevesznének? Nem tudnám elhinni, hogy Rin ezért nem beszélne vele. Ennyire már ismerem, fontos volt számára, mint jobb keze és barát. Ezt be kellett valljam magamnak, és el kellett fogadnom. De, akkor mi történt, hogy mégsem beszéltek az elmúlt időszakban? Valamit nem mondott el Rin. Hiába fagattam, nem részletezte, csak, hogy összekaptak.

        –    Ryu!

Észre sem vettem, hogy már a folyó mentén sétáltunk. Valaki a nevemen szólított, és amikor előre tekintettem, megláttam Rint, ahogy a fűben üldögél, és integet. Aranyos volt. Elmosolyodtam, és sietve átszelltem a köztünk lévő távolságot. Amint elé kerültem, felállt, és karjaimba kaptam. Szorosan magamhoz vontam, megöleltem, majd édes csókot váltottunk. De amikor elváltunk, karcolás nyomát véltem felfedezni az arcán...

     – Ez mi? – érintettem meg az arcát.

     – Semmi nagy ügy. – Fogta meg a kezem. – Csak tegnap verekedésbe keveredtünk. De minden rendben, volt már rosszabb is.

     – Gondolom, a másikok rosszabbul jártak? – vigyorgott Hayato, miközben mellénk ért.

      – Még szép! – Mutatta fel összeszorított öklét Rin.

Bárcsak mindig ott lehetnék mellette. Bárcsak ott lehetnék, és vigyázhatnék én is rá. Harcolhatnék vele együtt. Tudom, hogy erős, tudom, hogy mindenkinél erősebb, de aggódom, és nagyon szeretem. Persze, hogy vigyázni akarok rá és megvédeni őt.

       – Szeretlek. – Fogta tenyerei közé az arcom. – Minden rendben.

Majd ajkai ismét az enyémekre tapadtak, és gyöngéd csókot lehelt rájuk. Amikor a többiek is hozzánk értek, és elváltunk, vettem észre, hogy a két csaj nem csak egyedül van, hanem még valaki ott van.

      – Sziasztok! – köszönt Chull-Moo.

Éreztem, ahogy Rin megszorítja a kezem. Szóval kibékültek. Hát Takeda, itt a kérdésedre a válasz.

       – Remélem, nem gond, hogy csatlakozott. – Szólalt meg Rin. – Már ott volt, hogy meggörnyedjen a házban, ki kellett mentenem.

      – Hogy mit kellett csinálj? Kimentened? – nézett felhúzott szemöldökkel Rinre.

       – Igen. Mit is csinálnál nélkülem? – Öltötte ki a nyelvét Rin.

Szóval ilyen jól megvannak... Ez az érzés mi bennem?

      – Na, mi van, tán harcolni akarsz?

Nem tudom, miért, de ennél a mondatnál megszorítottam Rin kezét. Szemem sarkából észrevettem, hogy rám tekint, és elmosolyodik.

     – Tudod, hogy úgysem győznél. Na, gyertek, üljünk le! – Húzott magával Rin.

Majd leült a fűre, magával húzott, és a karjaim közé bújt. Tudta, hogy ideges vagyok, tudta, hogy féltékenykedem… amit csak mostanában kezdtem érezni, de őrjítő érzés. Rin ezzel akarja tudtomra adni, hogy minden rendben van, hogy szeret, és nem kell féltékenykednem.

Türtöztetnem kell magam. Így szorosan hozzá bújtam, és beszélgetni kezdtünk. Oké, talán csak rosszul ítélem meg a helyzetet. Meg kell adnom Chull-Moonak egy esélyt Rinért. Kibirom, miért ne birnám ki? Minden rendben lesz. Lehet kiderül, hogy jó fej és egész jól kifogunk jönni.