9.rész A koncert

A sebzett szív dala

9.rész A koncert

Kairi:

Elérkezett a koncert napja. Ez azt jelentette hogy elérkezett a készenlét napja is. Az elmúlt napokban figyelemmel követtem állapotát és vigyáztam rám. Elég egy makacs egy lány, amikor éneklésről és táncról van szó. Sokszor alig tudtam leállítani. De látszik, hogy mennyire szereti ezt. Csak úgy ragyogott egész felkészülődés alatt. Mindenkivel jól kijött, mindenbe bele szólt amibe csak lehetett és ezt mindenki örömmel fogadta. Jól dolgozott, látszott, hogy mindezeket már megtanulta. De attól függetlenül nem szabadott túl fárasztania magát. Koichi sokszor mondta, hogy mennyire figyelmes is vagyok vele és azt kezdte kérdezgetni, hogy vajon nem e lettek érzéseim iránta. De csak folyton legyintettem felé. Nem. Hogy lehetnek érzéseim Sakura iránt? A betegek, csak betegek. Közelebb nem érek hozzájuk. 

     - Kairi! Kairi! - integetett a tömegen át Ryouko. - Sziasztok! 

     - Szia! - köszönt Koichi neki.

     - Huh, van egy kis tömeg. Látom sok osztályból sikerült idehozni a betegeket.

     - Igen. És aki nem tudott jönni, az a TV-be nézheti.

     - De vagány! És láttátok, hány riporter van? Mindenki nagyon el van, hogy annyi idő után Nanase-chan megjelenik.

      - Ja és az egészségét kockára teszi... - morrogtam oda.

    - Sss... Még a végén valaki meghallja. És aztán te akarsz az apjával szembe nézni? - szólt rám Koichi. 

Csak a szememet forgattam. Igaza volt, nem beszélhetek meggondolatlanul. De nem azért, mert félek az apjától, hanem mert nem akarok gondot okozni Sakurának.

    - Sziasztok! - lépett hozzánk Rokoro és Sayako.

    - Sziasztok!

     - Kairi minden készen áll? - suttogta a fülemben Rokoro, bólintottam.

Ebben a pillanatban taps keveredett és a szinpadon megjelent Sakura. Egy hosszu fekete, kötös csizmát viselt, fekete rövid nadrágot, egy halovány sárga bluzot és rajta egy fekete bőr kabátot. Haja hullámosan esett vállaira és egy halovány smink is erősítette arcát. Be kell vallani csinos volt.

     - Sziasztok! Először is, köszönöm szépen a kórháznak, az igazgatónak, hogy megengedték létrejöjjön ez a jótékonysági koncert. Nagyon hálás vagyok, hogy én lehetek a meghívottja ennek az eseménynek. Másodjára remélem, hogy egy jó, kellemes koncertet tarthatol, ahol mindannyian jól érzitek magatokat. Köszönöm, hogy eljöttetek. Nanase Sakura vagyok! - hajolt meg és taps. - Hát akkor kezdjük!

Felcsendült az első dal. Sakura rögtön mozogni kezdet a zenére ahogy egy lány és fiú is vele a szinapdon. Azon kívül volt egy gitáros, dobos és zongorista vele. Jó volt! Egy kellemes, lasabb, de néhol erőteljesebb szám volt. A nézők vele együtt mozogtak. Volt olyan is aki ismerte a számot. Ryoko és Sayako mellettem egymásba karoltan énekeltek.  

Aztán következett egy újabb és újabb szám. 

    - Jó napot! - mögöttünk Daichi, Sakura managere jelent meg.

    - Jó napot! - hajoltunk meg.

     - Köszönöm szépen, még egyszer, hogy megengedték ezt a rendezvényt. Valamint Dr. Tendo önnek különösen köszönöm, hogy ennyire felkészült Sakura érdekében.

   - A munkámat végzem! 

     - De soha senki ennyire nem figyelt még Sakurára. Ha a szülei kiakarták venni dolgozni egyszerűen kivették, engedték a doktorok. Még senki nem nézett úgy szembe velük, mint ön. Köszönöm! Ahogy látom, Sakura megbizik önben - nézet a szinpad felé. - és remélem a szülei is meglátják, hogy jó uton vagyunk és nem kell a nyomasztás. - nyomasztás az... - Kérem amennyire lehet azért, érezzék jól magukat, nekem mennem kell. - meghajolt és elment.

    - Soha senki nem figyelt még Sakurára ennyire... - bökött oldalba Koichi.

     - Oh, el se kezd! - néztem felé dühösen.

Ekkor felcsendült egy ismerös dal, amit korábban hallottam. Stay with me, amit először hallottam Sakurától, később pedig el énekelte nekem. A szinpad felé néztem, hatalmas, ragyogó mosoly jelent meg arcán. Olyan erőt sugárzott magából, hogy mindenkit felé vonzott. Elképesztő! 

Aztán az 1 órá koncert lassan a végéhez ért.

    - Köszönöm szépen, hogy velem voltak ma! Remélem jól érezték magukat! - taps és öröm rivalgás hallatszodott. - Nos, akkor az utolsó szám egy új szám, amit egy olyan ember ihletett, aki az útobbi időben nagyon sokat volt mellettem és ezért én nagyon hálás vagyok. - mintha felém pillantott volna.

     - Hoppá, Kairi, ez nem neked szól? - karolt át Koichi.

Leráztam. Nekem? Biztos, hogy nem.

     - A szám címe My alright sky. - felcsendült egy kellemes, ritmusosabb zene. 

Szép szám volt. És be kell valljam, ahogy a egész koncerten folyton megbabonázott a hangja. Ahogy most is. Csak őt néztem, megrebegtette a szívem a hangja. Sakura hangja egyszerűen elvarázsol. 

Ez a szám egy szerelmes dal volt, arról, hogy beleszeret valakibe és hogyan mondja el, hogyn érezze és milyen jó dolog, hogy megtalálta azt a személyt.

    - Egy szerelmes dal! Nem hiszem el. Kairi, ezt neked énekli.

     - Mi? Nem! Kizárt.

     - Nem látod, ahogy folyton erre fele pillanat.

    - Hülyeségeket beszélsz!

Már miért énekelne nekem egy szerelmes dalt. Ez kizárt. Nem nekem énekli. Ebbe biztos vagyok. Ez a dal, nem nekem szól. 

A dal lejárt, megtapsoltuk Sakurát aki meghajolt és lesétált a szinpadról. A riporterek rögtön letámadták. Mosolyogva válaszolt minden egyes kérdésre. De közben feltűnt nekem valami... Mintha valami gond lenne... Mintha ez csak egy álca lenne. Ennek most kell véget vetni.

    - Bocsánat! Elnézést! - törtem előre. - Most már azt hiszem, hogy menniük kellene.

    -Ugyan ki maga, hogy ezt megmondja nekünk? - kérdezte fennhangon egy férfi.

   - Egy orvos vagyok, aki itt dolgozik. A koncert véget ért, a betegek visszakell menniük a szobájukba és újra csend kell legyen itt. Kérem önök is távozzanak. - Sakurának pihennie kell. De ezt persze, hogy mondhatnám ki hangosan. 

     - Jóp van jól van... - mondták unottan. - Esetleg Nanase-chan kint folytathassuk?

    -Öhm...

    - Miss Nanase, az igazgató beszélni akar önnel. Megakarja köszönni, a koncertet.

    - Oh, akkor nem kellene megváratassam. Elnézész kérek, ígérem késöbb majd folytassuk. 

    - Addig is, hadd vegyem át én a kérdéseiket. - lépett mellénk Daichi, majd lopva bólintott nekem, hogy vigyem Sakurát.

Bólintottam, és mutattam az utat Sakurának.

     - Azt hittem, hogy sosem szabadulunk meg tőlük. - mondtam ahogy a liftbe léptünk. Sakura felkuncogott. - Mi olyan vicces?  

     - Még sosem beszéltél riporterekkel? 

     - Nem! Ha nem tévednék, én nem vagyok sztár.

     - De az orvosok nem szoktak?

    -Általában Rokoro beszél. Én nem szeretek.

    - És most mégis kiálltál.

    - Igen, mert neked pihenned kell.

    - Jól vagyok? Hát nem látszik? 

Kicsit szaporán vette a levegőt... De másképp úgy tűnt jól van.

    - Azért egy felülvizsgálatot végzünk. - megállt a lift és a szoba felé vettük az irányt. A szobája üres volt. Igaz, a szobatársait is láttam lent. Még nem jöttek vissza. - Jól van, ülj le az ágyra megyek szólok a nővéreknek. Jó? - de válasz nem érkezett. - Sakura?

    - Kai...ri... - hátra pillantottam és azt láttam, ahogy a falba kapaszkodik épp annyira volt időm, hogy oda szaladjak és kikapjam, ahogy elájul.

Jól van, fenéket! Tudtam, hogy ez lesz a vége. Ah! 

    - Sakura! Sakura ébredj! Ébredj! - karjaimban kaptam és az ágyra fektettem, közben megnyimta a gombot, hogy jöjjön segítség.

 Ez egy rossz ötlet volt. Muszáj beszélnem Sakuráról a sejtésemről meg kell hallgasson. Nem várhatok tovább vele. Talán még előtte Rokoroval is konzultálok, mondjon ő is egy véleményt. De ez így nem mehet tovább. 

Sakura:

    - Hmmm... Hmmm... Mhmmm...

     - Sakura felébredtél? 

    - Izuri-san... - ültem fel. - Mi történt?

    - Elájultál. Ej, kislány ránk hoztad a frászt. Amikor épp megérkeztük Dr. Tendo azon volt ,hogy felébresszen úgy sürgött forgott körülötted, hogy már a legrosszabbra gondoltunk.

     - Sajnálom, hogy megijesztettem önöket. - tehát megint az történt. Ez megmagyarázza, miért vagyok még mindig a fellépői ruhámban. Kairinek megint gondot okoztam. Szuper! Biztos mérges, hogy ő megmondta ez nem jó ötlet. De mostanába miért ilyen gyakoriak. Én nem értem... - Dr. Tendo?

    - Miután ellenőrizték az állapotod, kifutott a szobából, azóta nem láttuk.

Tehát mérges. Megértem! 

     - Amugy, az a kis barátod, aki mindig meglátogat, már egy ideje a folyoson vár. Eléggé nagy perpatvart csinált nem rég, mert nem akarták beengedni.

    - Kamijo?

     - Igen! Ő!

    - Jobb ha megnézem.  - kiszálltam az ágyból.

     - Kislány, ez biztos jó? Inkább várjuk meg hogy jöjjön egy nővér és csak most kelltél fel.

    - Jól vagyok! És beszélnem kell vele, vagy megint jelenetet rendez. - vakartam meg a fejem nevetve. 

Kamijo, Kamijo. Kinyitottam az ajtot és az első akit megpillantottam ő volt. Ott kuprodott az ajtoval szemben.

    - Kami...

    - Sakura! - ugrott fel egyenesen a nyakamban. - Sakura! Annyira megijedtem, amikor meghallottam mi történt veled. Furcsáltam is, hogy nem látlak a koncert után. Aztán Daichitól hallottam, hogy Dr. Tendo felhozott. Idesiettem, de nem akartak beengedni. 

    -Sajnálom, hogy megijesztettelek.

    - De most már jobban vagy? Menjünk vissza a szobába. - huzott maga után 

    - Jól vagyok! - álltam meg. - Kérlek Kamijo, ne csinálj jelenetet még egyszer. Jól vagyok és ígérem, hogy szólni fogok még ilyen helyzetekben. 

     - Sakura...

     - Most megkérlek menj haza! Pihenj! Hallottam Daichitól, hogy sokat voltál fent a jótékonysági koncert reklámoztatása miatt, ami miatt hálás vagyok és remélem egyszer majd megtudom egy ebéddel, vacsorával hálálni. 

    - Sakura, nem kell megköszönd. Ez természtes csak...

     - Köszönöm! - veregettem meg a vállát. - Most menj haza pihenni! 

El léptem mellette.

    -Sakura! Az a dal, az utolsó... Csak nem a doktornak szólt? 

Nagyot nyeltem, nem fordultam meg. 

    -Jó pihenést!

Léptem vissza a szobában. De igen, neki szólt. Abba a számba bele írtam az érzéseimet. De ezt még nem alarom elmondani. Amig legalábbis be nem vallom az érzéseimet neki. De hogy az mikor lesz nem tudom. Vajon, ő mit gondolt? Rá jött vajon erre? Hogy a szám neki szólt, neki irodott. 

Jó volt a koncert. Tetszett! És ahogy láttam a nézőknek is. Remélem neki is. Lopva folyton felé pillantottam. Remélem jól érezte magát. Most vajon hol lehet? Beszélni akarnék vele. 

 Először úgy döntöttem, hogy várni fogom a szobámba. Biztos, hogy hamarosan benéz. Megfogja nêzni hogy vagyok. De csak a nővér jött 3 órán belül. Megkérdeztem, hol van Dr. Tendo de nem látta már egy ideje. Vajon hazament volna? Nincs meg a telefonszáma... Pedig felhívnám. Ennyire haragudna? Beszélni akarok vele!

    - Rendesen megijesztettél Sakura, amikor hallottam, hogy megint elájultál. - Daichi jött be, ajándékot hozott anyáméktól a sikeres koncertért.

    - Elnézést, hogy megijesztettelek!

    - Dr. Tendo rendes ember és jó doktor. Jó, hogy itt volt és az ő kezei alatt vagy.

    - Igen... Egyetértek! - tekintettem le a kezemre. 

    - Az utolsó dal... - perzse, hogy mindenki erről akar kérdezni. Daichi közelebb hajolt. - Neki írtad? A doktornak?

Ajkaimban haraptam.

    - Sakura... Te beleszerettél a doktorodba?

    - Csak halkabban légyszi! - szóltam rá.

    - De hogyna? Mikor?

    - Én sem tudom. Egyszerűen, megtörtént.

    - Sakura...

    - Tudom, tudom hogy nem kellene. De szerinted lehet parancsolni az érzéseknek? Te tudtál, amikor beleszerettél Aoiban?

Elhallgatott. Ezzel már nem tudott vitatkozni. 

    - És a doktor...?

    - Nem tudom. Nem hiszem, hogy ugyanazt érzi. - legnagyobb bánatomra.

    -Ha őszinték az érzéseid akkor ne add fel! 

     - Nem baj?

     - Már miért lenne baj? Ahovy mondtad az érzéseknek nem lehet parancsolni. Azon felül, mint mondtam Dr. Tendo rendes ember.

    - Daichi... - mosolyogtam rá. 

    - De készülj fel valószínüleg, a riporterek rá fognak kérdezni. - bólintottam.

    -Egyelőre nem fogom elárulni. - bólintott.

    - És itt van a mi kórházunk csillaga! - lépett be Dr. Koichi. - Remek voltál! Nagyon jó volt a koncert!

     - Köszönöm szépen! 

     - És az utolsó dal... - mosolygott sejtelmesen. Ennyire könnyen rá lehet jönni, hogy kinek irtam a számot? Ő is... Ő is rájött erre? - Nem!

Értetlenül tekintettem rá.

    - Nem jött rá. - mégis, hogyan tudta, hogy mire gondolok. Koichi vigyorral arcán felém kacsintott.

    - Esetleg tudod, hogy hol van?

    - Hmmm... Az irodában! Azóta amióta tőled visszajött ott gubbaszt.

Felpattantam a helyemről és kiszaladtam a szobából. Hallottam ahody Daichi utánam kiállt. Sajnálom, muszáj beszéljek vele! Végig siettem a folyoson, egészen az irodáig. Az ajtó nyitva volt és megpillantottam a helyén. Valamit olvasott. Mély levegőt vettem és bekopogtam. Nem mondott semmit. Beléptem. 

    - Dr. Tendo... Én vagyok! - nem nézett felém. - Köszönöm szépen, hogy ismét segített rajtam. Nagyon sajnálom, hogy aggódnia kellett értem megint. - továbbra sem mondott semmit. - Én ... Tudom, hogy aggódott értem, hogy ilyensmi meg történhet és megakart állítani... Én... - felállt a szék hátra csikordult.

Felé tekintettem. Felsóhajtott, majd egyenesen felém nézett. 

     -Sakura... - mi ez a komoly arc? - Nem fordult meg soha a fejedben az, hogy szakmát vállts? - hogy mit mondott? 

Dalok amiket énekelt Sakura:

Stay with me, amit a 3.részbe is

https://youtu.be/ioVQqSwseoE?si=d1bazRDKMEPxVs2A

Dal amit Kairinak irt: https://youtu.be/dauR-Mm_EGo?si=fN5xQbtQHKkBPjvI