31.rész Hayato érzései

 

Életem értelme

31.rész Hayato érzései 

Rin:

     -El ne kezdjétek légyszives! - a két fiú vállára helyeztem a kezem.

    -Pfff... Ezt nem hiszem el! Ez aztán egy barát! - farkas szemet néztek, Hayato nem mondott semmit, annyit tett, hogy állta a tekintetét Chull-Moonak. Mégis olyan volt, mintha beszéltek volna, legalábbis Chull-Moo válaszolgatott valaminek. - Szép! Mit mondjak! Talán te jobb is lennél maffiának, mint Ryu. Titokzatos és az érzéseid elzárod, meg felveszel egy álarcot. De vigyázz a célpontnál is kell birni tartani. - mondadója végére széles vigyor jelent meg arcán.

    -Nem is ismersz engem!

     -Te magad sem, ismered magadat!

    -Srácok fejezzétek be! - a két srác közé álltam és kezeimmel tolni kezdtem egymástól őket. - Elég! Mégis mi ütött belétek?

     -Semmi! Csak társalogtunk! - ezzel Chull-Moo hátra lépett, megfordult és itt hagyott bennünket.

Mégis mi volt ez az egész?

   -Hayato, miről beszélt Chull-Moo? Mi ez a célpont? Álrac és hogy te jobb maffia lennél?

    -Nem tudom én sem! - hátat fordított nekem. - Nekem most mennem kell suliba. De majd délután benézek.

    -Nincs szükség rá, nyugodtan intézd a dolgodat.

   -Nincs semmi különös.

    -Akkor találkozzunk Miaminál? Beakartam nézni hozzá.

    -Nem hiszem, hogy a szülei örülnének nekem.

    -Nem lesznek otthon! Gyere, örülni fog hogy beszélgethet veled. - megveregettem a vállát és felé mosolyogtam.

Evben a pillanatban bánat suhant át Hayato arcán. Egy szomorúság, valami amit nagyon akar de ugyanakkor nagyon bánt is. Valahogy így írnám le. Már készültem is rá kérdezni, amikor megrázta a fejét

    -Khm! Ne aggódj Ryu miatt, észhez fog térni. Vagy ha nem akkor beszélek vele én.

    -Hayato...

     -Most már mennem kell! - magára kapja a táskáját és elsiet.

Ma valahogy nagyon nem értem az embereket.

     -Fönők! Valamire szüksége lenne?

    -Igen egy könyvre, hogy megértsem az embereket.

    -Hogy mi?

    -Ne haragudj Takimoto, csak viccelődök. Köszönöm szépen, de nincs szükségem semmire!

Meghajol és elsétál.

    -Jól láttam, hogy Hayato hagyta el az udvart? - Miami érkezik hozzám

    -Igen, suli előtt benézett hozzám.

    -Az útobbi időbe elég sok időt töltött nelletted. Szerinted...

    -Jaj, nem nem! Kizárt! Ilyenre ne is gondolj. Csak Ryu legjobb barátja és szerintem biztos akart lenni, hogy jól vagyok és nem törön magam.

    -Hát éppen ezért, hogy Ryu barátja és mégse őt keresi.

    -Mert ő sem tud semmit. De biztat, hogy Ryu elő fog kerülni. Ne aggódj! Hayato nem tekin rám úgy. - karolom át a barátnőmet.

    - Hát rám sem... Napok óta nem beszéltünk, nem volt úgy semmi hogy legaláb kicsit közelebb kerüljek hozzá... - mondja csalodottan.

     -Ma suli után visszalép és mondtam nálad leszek. Mi lenne ha kettesbe hagynálak?

    -Mi? Komolyan?

    -Igen, megmondom, hogy hirtelen közbe jött valami. Vagy csak akkor derüljön ki amikor megérkezett. Oké? Teremtünk alkalmat, hogy ismét kettesbe legyetek.

    -Köszönöm!!! - ugrik a nyakamban.

     -Jól van! Jól van! Na gyere van egy kis sütim, eszünk?

    -Anyukád sütötte? Az a fehér csokis?

    -Igen!

    -Menjünk!

Egymásba karolva lépünk be a konyhába, hogy édesanyám egyik specialitásos sütijéből ehessünk.

  

Ryu:

Olyan rémült arcot vágtak, mintha egy nagyobb, másabb reakciót vártak volna.

    -Srácok, miért vagytok így megszeppenve? Mi a gond vele, hogy Rinnel van? Nem értem! Mi ezzel a gond? Szerintem csak támogassa, hogy idő kell nekem és visszajővök.

    -Huh! Jó, mert attól tartottunk hogy kiakadsz, amiért nappalokat a barátnőddel van és ölelgeti...

    -Ölelgeti? - na jó, most azért megszólalt bennem a kisördög.

    -Ah, de biztos mint barát. Rin szomorú volt a napokba és aggodott érted. Csak támogatta.

Igen, igaza van ez még semmi. Csak kedves volt Hayato. Inkább hálásnak kellene lennem, hogy mellette van míg én rendbe teszem magam.

    -Mondjuk azért van valami furcsaság a tekintetében.

    -Takeda!

    -Opsz...

    -Milyen furcsaság? Miről beszéltek? Hogy néz Hayato Rinre? - valami motoszkál bennem, egy keserű érzés fut végig rajtam. Egy olyan érzés, amit korábban Chull-Moon iránt éreztem. Féltékenység! Féltékeny lettem a legjobb barátomra. Nem! Itt biztos valami félre értetődik.

    -Nincs semmi Ryu! Hayato csak szerette volna ha Rin nem csinál semmi hülyeséget és megakarta nyugtatni rólad. - javítja ki Tsucchi. - Inkább mi lenne ha most már elmennénk a suliba? Mit szólsz? Yankumi is vár már!

Mielőtt azonban bármit is mondhattam volna karon ragadtak és elkezdtek huzni. 

    - Várjatok már! Hé! Hé! Elég! Várjatok már! Én nem készültem úgy, hogy suliba megyek. 

    - Akkor meg minek vagy egyenruhában és még a suli táskád is nálad van?

Hát általában cipeltem magammal.. de hogy miért? Talán azért mert folyton azon örlödtem, hogy vissza kellene térjek az iskolában és mindenhez, az életemhez gyakorlatilag.

     -Na, nem tudsz válaszolni, látod! Szóval irány akkor az iskola!

A srácok felkiáltanak és rángatva a suli felé vesszük az irányt. Bár kérem, hogy engedjenek el, nem tesizk meg, attól félnek, hogy megfutamodok. Kissé belül elnevetem magam. Hiányoztak ebben az egy hétben. De a legjobban aki hiányzott.... igen... igen erős kell lennem erős!

    -Oh! Nézzenek oda, hogy ki jön ott! Hayato! Hayato! Nézd meg, hogy kit hoztunk!

Amikor az iskola kapujához értünk Hayato akkor lépte át azt. Felénk pillantott, tekintete megállapodott rajtam. Mintha düh szaladott volna át rajta.

      - Sziasztok! Na csak bedugod a képed a suliba? - vagy csak rosszul láttam? Lekezelünk.

      -Igen! Hát elráncigattak.

      - Aj, értem így megy nálad.

     -Hogy?

      -Menjünk, mert kezdődik az óra!- rosszul hallottam?

Bementünk a teremben, ahol köszöntötttem a többieket majd leültem a helyemre. Jól esett ismét itt lenni a hangzavarban, az elmúlt napok túl csendesek voltak vagy túl hangosak az én gondolataimtól. Kényelemsen hátra dölög a székemen. 

       - Hiányzott?

      - Igen! Jó itt lenni!

      - Más nem hiányzik? - kérdi szarkasztikusan Hayato. -  Ha ide merted dugni a képed, akkor nem előbb máshová kellett volna?

     - Hogy? 

       - A suli az első hely ahová jönnöd kell? Nem is tudtam, hogy ennyit jelent neked.

     -Mi? Várj már miről beszélsz?! 

Körülöttünk lassan csend telepszik. Mindenki felfigyel ránk, ahogy Hayatonak emelkedik a hangja.

      - Az, hogy szerintem nem itt lenne a helyed, minek után egy hétig eltúntél csak úgy se szó se beszéd.

       - Hayato én...

      - Nekem ne kezdj magyarázkodni! - Hayato dühösen feláll. - Nekem igazán nem tartozol magyarázattal. Azt tartogasd.

     - Most neked mi a bajod? - felállok a helyemről, Hayato megtámaszkodik az asztalában.  

Csend telepszik ránk.

     - Gyerünk srácok, mi ez a rendetlenség itt? Óra kezdődik! Oh, Ryu! - Yankumi ekkor lép be az osztályban majd aoznnal odaszalad hozzánk. - Hol voltál? Miért nem válaszoltál a hívásaimra? Mi történt? Mindegyis, jó, hogy eljöttél a suliban de azért szünetbe beszéljünk rendben?! - nem vette észre, hogy feszült a levegő. - Vagy... mi ez a légkőr? - azaz eddig a pontig.

       -Veled van a bajod! - mindenki döbbenten fordul Hayato felé.

      - Velem? - nem mond semmit, fejét lehajtva tartsa. - Miért voltál az elmúlt napokban Rin mellett? Miért ölelgetted? Nem azért, hogy engem támogass és elmondd, hogy visszatérek hozzá? - Hayato nem mond semmit. - Hayato! - az asztalra csaptam, majd átvészelem a köztünk lévő távolságot és megragaodm a bluzzátül, hogy a szemembe nézzen. - Mi volt benned, amikor az elmúlt napokban a barátnőm mellett álltál? Mi az a tekintet amiről a többiek beszélnek?!

     - Srácok! Srácok fejezzétek be! - próbál szét választani Yankumi.

 Hayato egy pillantra elpillant, majd újra rám és meglendül keze, és arcon kap vele. Az arcom azonnal felhasad. Neki esek a padomnak.

    - Srácok! Fejezzétek be! - Takeda is közelebb lép.

      -Gyere fel a tetőre! - Hayato oda biccent majd elindul kifele.

     - Srácok! Srácok ne csináljátok! Ryu! Mi ez az egész? Nem engedlek ki amíg el nem magyarázod!

      - Ehhez neked semmi közöd Yankumi! - lezárom a kezét és elsétálok mellette. 

Még reménykedni akartam, hogy itt valami tévedés van, hogy itt nem az áll a háttérben mint amire gondolok, hogy Hayato csak mérges amiért eltűntem és nem az a baja, hogy Rin felé esetleg más érez. Nem tenné... ugye? Nem?

     - Most hívod őt, a barátnődnek? Miután egy hétig még egy jó reggeltet sem irtál neki? - ahogy kiléptem mögé, azonnal neki kezdett. A többiek is kiértek, Yankumival együtt. - Hol voltál egy hétig? Hol voltál, amikor neki szüksége volt rád, hogy felépüljön?  Hol az a Ryu, aki azt mondta, hogy bármire képes Rinért, hogy nem érdekli semmi ő mellette akar lenni és mindennel képes szembe nézni?

      - Ez nem olyan egyszerű!

      -Nem olyan egyszerű? miért? Miért nem egyszerű? Hol az a Ryu, aki első pillantra bele szeretett Rinbe, annak ellenére, hogy azt mondták neki, hogy veszélyes? Hol az a Ryu, aki elcsábította Ashina lányt, az első maffia tagot?

     - Itt van!

      -Hát nem úgy tűnik, emrt szinte az első akadálynál elszaladtál! Neked ez szokásod!

      - Hogy?

      - Amikor itt hagyta a sulit, amikor rossz társaságba keveredtél... akkor is sak menekültél. Te menekülsz, Ryu!

       - Nem tudsz te semmit, Hayato!

     - Mit? Mit nem tudok? Azt, hogy aggódsz azért a szeméylért akit szeretsz? Mert az a személy, az életével játszik minden nap? Mert ez a gondolat megőrjít és nem tudod, hogy hogy kezeld. Megakarod védeni, minden egyes percbe mellette lenni, de mégsem érzed, hogy erős vagy? Hogy azt látod bajba kerül? Hogy megsérül és a te szíved bele szakad? Hogy azt akarnád ne ez lenne az élete...

       - Remélem, hogy itt Miamiról beszélsz... - éreztem ahogy egyre jobban felmegy a pumpa bennem és ha Hayato egy szót mond, akkor felfogok robbani. Nagyon reménykedtem, hogy nem azt a szót fogja mondani.

        - Nem... nem Miamiról van szó! - itt kissé  lágyult a hangja és eltekintett, mint aki szégyeli magát.

Nem káprázott a szemem és korábban sem káprázott. Egy dolog, hogy nem tetszik neki, hogy elfutottam és abba talán igaza van, de Hayato valóban mérges rám azért is mert ő...

         - Akkor kiről? Kiről van szó Hayato?  - elindulok felé, kezeimet ökölbe szorítom. - Honnan tudod ezeket az érzéseket? Kiért érzel ugyanúgy, mint én? - elé érek. Ő is ugyanúgy érez Rin iránt, mint én. - Rin az a személy? Rinbe vagy szerelmes! - ajkaiba harap. 

Dühösen kifujom a leveőgt, majd rajtam a sor, hogy ezuttal bevágjak neki egyet. Leesik a földre. 

     - Hát akkor ezt látták benned a fiúk, az elmúlt napokban. Te bele szerettél a barátnőmben! Az elmúlt napokban nem is azért voltál mellette, hogy az én barátom vagy, azért voltál mellettem mert valójában szereted! Ez... ez elképesztő! Mégis mióta? Mióta szereted a barátnőmet?

      - Nem tudom... csak úgy megtörtént.

      - Csak úgy megtörtént? - rá telepszem és ismét megragadom a bluzától. -  Tehát már együtt voltunk és te közben a barátnőmért rajongtál? Hogy? Hogy voltál képes a legjobb barátod szerelmébe szeretni? Tudtad jól, hogy mennyire szeretem. Akkor? - hát akkor ezért nem akarta Miamit közel engendi magához. Pff...

      -Szerinted nem akartam ellen állni?! Szerinted nem akartam mindezt elfelejteni? Nem engedni utat ezeknek az érzéseknek? De nem tudtam. Nem tudtam kontrollálni az érzéseknek. Szerinted ez olyan könnyű? Te ezt nem kellene megértsd?

     -Megérteni? Megérteni... Haha... Azt hiszed megtudom érteni, hogy szerelmes vagy az én barátnőmben. És... oh Hayato, az első alkalommal rányomulsz!

     - Nem nyomultam rá! Semmi olyant nem tettem, azon kívül, hogy mellette álltam és képzeld el, hogy igen még ezek az érzések mellett is téged támogattalak és azt mondtam neki, hogy helyre fogsz jönni és beszéltek.

    - Ohhh... de te közbe megölelted, mellette voltál megfogtad a kezét és kitudja, hogy hányszor gondoltál arra, hogy meg is csókold. Hogy... oh... bakker!

      -Nem tettem volna, azért a barátom vagy! 

     - Hát én nem érzem, hogy az lennél.

    - Ryu! - szólnak rám a srácok.,

     -Egy barát nem kedveli meg a másik párját! 

Bár a dühöm azt kívánta, hogy péppé verjem csak ellköm magamtól és felállok.

     -Tudtam, hogy rossz ötlet visszajönnöm ide ma!

      - Menekülsz? Magára hagyod az oly szeretett barátnődet? Ennyi volt? Ennyi?

     - Ne akard kihuzni a gyufát Hayato, engedj menjek és akkor még egy száj hasadással maradsz.

       - Nem is érdekel, hogy mi van vele? Régen nem feküdtél le úgy,h ogy ne irt volna vissza. Most meg, amikor szüksége van rád, akkor csak ülsz és sinylödsz? Ez a barát vagy te? Hát akkor mondok valamit, én jobb barát lennék a számára! Chul - Moo is megmondta, jobb maffia lennék mint te!

    - Na jó elég volt! - ezzel megfordultam, hogy péppé verjem. Hayato felállt, készen arra, hogy ő is verekedjen velem.

      - Fiúk elég!

Yankumi elénk állt és ellökött, mindketten a földr estünk.

      -Senki nem megy sehová! elég volt ebből! Mindneki menjen vissz aaz osztályban és ma senki nem hagyja el az épületet, értve vagyok? Nem mondom el kéttszer, ha kell erőt is bevetek nem érdekel ha bárki meg is látja!

A többiek elkezdtek lefele menni, Hayato dühösen rám pillantott, majd Hyuuga-val elment. Takeda hozzám lép:

     - Ryu, nyugodj meg! - elütöm a kezét és elindulok lefele az osztály teremben.

Nem ülök le a helyemre, ismét az első sorba ülök le, mint korábban, amikor visszajöttem a suliban és Yankumi érkezett oszinak. Lefeküdtem a padra és vártam, hogy leteljen a nap.