12.rész Talán igen?

 

A sebzett szív dala

12.rész Talán igen?

Kairi:

     - Dr. Tendo, mi történt Sakurával?! - léptem be a szobában Sakurával a hátamon, amikor Mariko nővér épp ott tartozkodott.

    - Félre lépett! Kérlek hozz egy vizes borogatást. - óvatosan leültettem Sakurát az ágyra, majd segítettem, hogy feltegye a lábát, a sérültet a paplanra helyeztem. 

Még egyszer óvatosan megvizsgáltam a lábát. Azon felül, hogy meg volt dagadva és kicsit piros volt, szerencsére semmi más nem történt

    - Milyen szerencsé vagy Sakura, ilyen kedves volt veled Tendo-sensei! Micsoda gavallér! - szólaltak meg az asszonynok, akik Sakurával voltak egy szobába.

    - Dr. Tendo valóban nagoyn kedves... köszönöm... - miért érzem, hogy valami fura van a levegőben? Mintha Sakura elpirult volna. De biztos csak rosszul láttam! 

Hamarosan Mariko visszatért a borogatással és rá helyeztem Sakura lábára. Egy órával később visszamentem, hogy bekössem. 

    - Minden rendben lesz! 

    - Köszönöm szépen!

    - Holnap hazamész... ne erőltesd meg a lábad. - Sakura bólintott. - Apáddal megegyeztünk...

    - Te... te tényleg bele mentél abba az eszement kérésben? - háborodtt fel.

    - Nyugalom, ne izgasd fel magad! - léptem oda hozzá és tenyereim közé fogtam az arcom. - Nem lesz semmi baj! Nem fogom elvesziteni az álláso, a hírnevem. Semmi ilyensmi nem fog történni. Mert tudom, hogy megfoglak gyógyítani!

    - Kairi... - percekig csak álltunk így, mintha ki is zárodott volna a külvilág. Hirtleen úgy éreztem, hogy a szívem felgyorsul. Mi? 

   - Khm! Most visszamegyek! Reggel bejövök!

    - Rendben... 

Nekem ismét úgy tűnt, hogy Sakurának az arca vörös. Miért? Ez valami tévedés biztos. Káprázik a szemem. MEgráztam a fejem és lmentem az irodámban, hogy elvegyek néhány papirt. Majd hazamentem. 

Aznap este, Sakurával álmodtam. Egy réten voltunk, ahol csodaszép kék, kis virágok nyíltak. Egy tarka kötött pokrocon ültünk. Hátra voltam dölve és élveztem a napfényt. A napfényt és az ő csodaszép hangját, ugyanis énekelt nekem... nekem azt az új számát My alright sky. Én csak mosolyogtam és mosolyogtam. Kezeink pedig egybe forrtak.

Ez aztán a furcsa álom. Miért álmodtam Sakurával? Nem értem. 

    - Jó reggelt Tendo -  sensei!

    - Jó reggelt!

Ahogy beléptem a korterem ajatján már össze is ütköztem Sakurával, aki már fel volt öltözve és a csomagja előtt állt, hogy utolsó holmijait is betegye.

    - Jó reggelt... - nézett kissé félénken.

    - Én.. izé... - miért nem tudok felszólalni? Hirtelen az álmom jut eszembe és eltekintek. - Khm... Jó reggelt! - most én mégis miért vagyok zavarban? - Mindent sikerült összeszedned?

    - Igen! Már majdnem kész vagyok.

    - Mivel mész?

     - Apám értem küld egy kocsit.

    - Oh, értem! Ne felejtsd el, hogy nem erőltetheted meg magad. És ezt neki is emlékeztesd. Ne ugorj bele, mindenben meggondolatlanul.

    - Rendben! Nem fogok. - bólintottam. Néma csend kerekedett ránk.

     - Akkor... még találkozunk! - ez már milyen szöveg? Mi ütött belém? 

     - Tudod, Dr. Tendo én... - mit akar mondani, hogy ennyire akadozik? Hogy ennyire nehéz.

    - Sakura!  - ez az idegesítő hang! Ne már! 

És hamarosan az ágya mellé is szökkent Kamijo. Na még ez hiányzott! PErsze, hogy nem maradhatott otthon.

    - Hallottam, hogy kiengednek. Annyira örülök!

    - Köszönöm Kami, de ezért igazán nem kelett volna idefáradnod.

    - Már, hogy nem! Még szép, hogy itt a helyem. Hazaviszlek! Add csak a táskád...

    - Neeem... nem kell!

    -  Dehogyis, hagyd csak...

    - Ne... - de bármennyire is ellenkezett Sakura, Kamnijo kivette a kezéből.

    - Khm... Sakura, ahogy mondtad legyen minden héten egy checkup, hogy biztosak legyünk az állapotodban. - zavartam meg őket. -  Ha valami tűneteid vannak viszont mindenképp gyere vissza! HA vénetlenül nem vagyok a kórházba akkor értesítenek.

    - Rendben! Köszönöm szépen! - tekintett ivssza rám.

    - Sakura! - de persze ez az idióta, nem tud hallgatni. - Mi történt a lábaddal? - vette észre, hogy be van kötve bal lába.

    - Oh, csak ügyetlen voltam.

    -Ügyetlen? Hogy lehet egy kórházban így megsérülni. - fordult is már felém, hogy kérdőre vonjon.

    - Kamijo...

    - Így vigyáznak a betegikre?

    - Vigyázunk a betegeinkre. De ha ezt akarod hallani, akkor igen! Én nem vigyáztam eléggé rá!

    - Na ez már más beszéd... - jött nekem.

    - De el sem tudod, hinni, hogy hogy bánom.

    - Oh, persze... neked ő csak egy beteg a sok közül... ez aztán az ellátás.

    - Én...

    - Elég! Fejezzétek be! - kiáltotta el magát Sakura. - Ez egy kórház, koreterembe vagytok betegek előtt, ne rendezzetek jelenetet!

   -  Én nem rendeztem... ő kezdte. - én fel sem kaptam a vizet, ő pattogott itt, mint a csipős paprika. 

    - Te...

    - Kami, fejezd be! Ez egy kórház! Dr. Tendonak nincs köze a sérüléshez. Én voltam ennyi az egész. Amúgy meg nem itt történt...

    - Nem itt történt? - Sakura megrázt a fejét. - Beszéltünk apámmal és... azután.

    - Beszéltetek? - rögtön rájött, hogy a többes szám kire értetődik. Felém tekintett.

   - Igen. De majd mindent elmesélek. Most inkább menjünk! Ne tartsuk fel Tendo - senseit! - kezdte kifele lökni Sakura. - Köszönöm szépen Dr. Tendo! - nézett vissza az ajtóból.

Hirtelen, hogy elkezdett siteni. Ahogy elhagyták a termet még ott álltam, pillanatokig. Valahogy olyan csendes lett a kórterem és üres... mi ez az érzés? Ekkor viszont a testem önéletre kellt és gondolkodás nélkül elindult kifele... utánuk. Követtem egész végig őket, amíg ki nem léptek a kórház ajtaján. Sakura egész végig Kamijoba kapaszkodott. Minden egyes mozdulatot figyeltem.

    - Mi ez mogorva arc? - lépett mellém Koichi.

    - Az a srác...

    - Srác? - előre nézett, ahol éppen Sakurát segítette be Kamijo az autoban.

    - Idegesítő egy srác!

    - Oh, már értem! - tette karba a kezét, mint aki jól végezte munkáját és elégedett vigyor jelent meg az arcán. Oh, hogy utálom ezt a nézését!

    - Mit értesz? - mindig olyan nagy okosnak hiszi magát.

    - Féltékeny vagy!

    - Én nem vagyok féltékeny! Hülyeségeket beszélsz! - nem vártam meg, hogy bármi mást is monjdon gyorsan elsétáltam mellőle. De még hallottam, ahogy felnevet. Oh, hogy milyen idegesítő!

Már miért lennék féltékeny? Hülyeségeket beszél! Nem látja, hogy az Kamijo srác miolyen idegesítő. Nwm is értem, hogy Sakura, hogy birhatja mellette. Miért lennék én féltékeny? Ugyan már! Nincs semmilyen okom rá. Hülyeségeket beszél! Mintha olyan érzéseim lennének Sakura iránt... Nincsenek! Csak segíteni akarok neki, mellette lenni. Ebbe mi a rossz? Nem értem, hogy mit beszél! 

A nap valahogy sokkal lassabban telt le mint máskor. Kicsit olyan fura volt. Szeretem a munkám és ez sosem változott meg. De most valahogy... nem is tudom. Lassu volt, unalmas. Fura ezt mondani. Pedig volt 2 műtétem és 3 kivizsgálásom, átnéztem a korlapokat és írtam recepteket. De mégis valahogy, olyan más volt. Nem tudom megmondani, hogy miért.

    - Van kedved elmenni egyet inni? - kérdezte Koichi amiután lejárt a műszakunk és átöltöztünk.

    - Igen!

    - Jó, jó nem kell! Nem kötelezzük! Csak gondoltam kedves leszek!

    - Mondtam, hogy igen!

    - Hogy micsoda?!

    - Azt mondtam, hogy igen, veled megyek! - léptem el mellette.

    - Te tényleg Kairi vagy? - fordult is utánam, de én csak égnek emeltem a szemeimet. Milyen hülye kérdés ez.

Koichi mellett csatlakozott hozzánk Rokuro és Sayako is. A legközelebbi étterembe ültünk be kértünk grillezett hust és sört. Fogytak a poharak egyes személyeknél és egyre hangosabbak lettek.

    - Kairi te miért nem mondasz semmit?

    - Így van! Olyan csendes vagy... - dölinglet Saykao, na jó őt már elvesztettük.

    -  Én tudom mi a bajod! - vigyorgott Koichi. Na jó ebből, meg mi lesz? - Hiányzik egy bizonyos személy.... azért is jött el ide.

    -  Oooooo! Tudom! tudom! - jelentkezett Sayako, mint az óviban. - Tudom! Ez a személy pedig nem más, mint Sakura!

     - Ostobaságokat beszéltek!

    - Na, ne mondd!

     - De mondom! Részegek vagytok és már mindent össze vissz amondtok. Mondjuk igaz, hogy ezt talán részegség nélkül is mondanátok.

    - Oh, ne tagadd. Látszik, hogy közel kerültetek egymáshoz az elmúlt hónapokban.

     - Beképzeltétek csupán! Sakura számomra csak egy beteg volt, ahogy más is.

    -  Csak egy beteg! - zengték kórusban. - milyen idegesitőek. 

    - Nem kell tagadd Kairi, mi csak örülönk ha ismét találsz valakit, aki szeress.

Szemeim előtt Miori arca rémlett fel... igen... valaki, valaki aki helyébe lépjen? Miori halála óta, senkire sem néztem olyan szemmel. Most miért lenne hirtelen ez más?

    - Khm... öhm... szerintem most igyunk!

    - Így van! IGazad van! Igyunk! - emelt fel egy poharat Rokoro. - Chirrio!

    - Chirrio! - kocintottunk, bár én nem ugyanaz a lelkesedéssel.

A téma nem került fel többet. De  attól még a fejemben járt a beszélgetés. Sakura... Sakur és én... nem valahogy nem fér össze z a gondolat. Betegem volt. És én beteggle nem létesítek olyan kapcsolatot, semmiféle közelebbi kapcsolatot. Bár be kell valljam, hogy Sakur szép és kedves lány, csodaszép hanggal és őszinte kisugárzással. Ennyi! Az érzéseim feléje nem olyanok. Nem... nem... gondolom, hogy olyanok. És ehhez pedig nem csak az én gondolataim kell legyenek, hanem Sakura gondolatai és érzései is. Ő pedig... ő pedig úgy érezne e irántam? Már említették de nem tudom. Nem vagyok ebbe biztos. Annyi éven keresztül ugyanazt a választ kapta az orvosoktól, látszott, hogy nem kedvelt engem se az elején. Hogy változna ez hirtelen szerelemmé? Nem! Nem! Ez biztos nem!

    - Jó éjt Kairi! - köszöntek el Koichiék, Sayakot közre vették, mert ő ütötte ki a legjobban. Jó, hogy holnap nem dolgozik. 

    - Jó éjt! - én a másik irányba kellett mennem, bár felajánlottam hogy kell e segítség.

Lassan hazafele sétáltam. Az este kellemes volt. Hűvöskés szellő járta végig a várost. Alig néhány kocsi járta az utcán, este 10 környéke volt. Ahogy mi si elmentónk inni, úgy több csapat lézengett az utcán munka utáni gőzt kieresztve. Volt aki már haza indult, volt aki még egy kört begurított volna. A boltok már bezártak, de a kirakatukba még itt ott világított egy legújabb termék. 

Átsétáltam a parkon ami a lakásomhoz vezetett. Szerettem itt lenni. Kellemes volt. Csendes, fákkal és virágokkal ültetve. NYugodt és frissítő. Sokan hozzák erre fel a kutyájukat sétáltatni, de még ez sem szokott engem itt zavarni. Sokszor kijövők leülök az egyik padra és csak nézem a helyet, miközben a gondolataimban vagyok meredve. Mint, ahogy ott az a lány is. Jó késő van, de egy kis gondolat kieresztéshez sosem lehet késő. Hmmmm... mondjuk ahogy közeledem, mintha ismerős lenne ez a lány... ez... ez... 

   - Sakura? Te meg mit keresel itt? - ismertem fel a padon ülő lányt.

    - Én.. .én... csak, erre fele sétáltam! - pattant fel a padról.

    - Igen?

    - Csak kiakartam szellőztetni a fejem és erre fele sétáltam.

    - Minden rendben? Jól vagy? - invitáltam, hogy üljünk le a padra.

    - IGen! Köszönöm! Még a héten nem fogok dolgozni, jövőhéten lesz naponta 3 munkám. - bólogattam, kezdésnek nem rossz.

    - De vigyázz az időre is!

    - Vigyázok! Te, most mész haza csak?

    - Voltunk egyet a kollegákkal inni. 

    - Oh, az jó! És merre laksz? Nem akarlak feltartani! - nem tudta, hogy itt a környéken lakom.

    - Itt lakom abba az épületben.

   - Komolyan?! Wau, el sem hiszem, hogy ide kerültem.

    - Hé! - kicsit böktem vállban. - Ne légy ilyen figyelmetlen és ne keveredj ennyire el, hogy azt sem tudod hol vagy.

   - Na! Nem arról van szó, hog ynem tudom hol vagyok. Csak nem tudtam, hogy itt laksz. - mintha elmosolyodott volna és kicsit pirulna. Vagy megint rosszul látom?

    - Nem tartasz fel. ÖRvendek, hogy apád tényleg hallgatott rám és azt csinálja amit mondok.

    - IGen!

    - Vizsgálatokra ne felejts jönni!

    - Nem fogok! Amugy... nem lenne kedved valamikor együtt ebédelni?

     - Együtt ebédelni?

    - Ig... igen... vagyis ha van kedved és időd, amikor úgy szabadabb vagy és nem vagy annyira fáradt. Megakarom köszönni az elmúlt időszakot.

    - Erre igazán nincs mit! Nem tartozol semmivel!

   - De... de én akarom! Kérlek! A múltkor amúgyis elvittél vidámparkba, legalább azt hadd, hogy adjam vissza. - szemei elszántságtól csillogtak és reménytől.

     - Rendben! Oké! Elmehetünk valahová!

   -  Komolyan?

    - IGen! Ha annyira szeretnéd, akkor nincs aminek útjába álljak.

    - Köszönöm! Köszönöm! - ugrott fel majd izgatottan szorította össze kezeiet. Milyen boldog! Aranyos! - ÉRtesítelek időben! Kiválasztunk egy dátumot, ami mindkettőnkenk megfele. Bár nekem akármikor lehet, neked legyen a jó. Én gondoskodom róla, hogy legyen időm rá.

Bár mintha egy kicsit túlságosan is boldog lenne. Vagy csak megint képzelem az egészet? Olyan izgartott, úgy csillog a keze, fülig ér a mosolya, ugrándozik itt előttem. Nem lehet!  Lehetséges, hogy Sakura tényleg belém szeretett? 

11.rész Közös út indul

A sebzett szív dala

11. rész Közös út indul

Sakura:

   - Hihihi! Ooo!!! Hihihi! 

    - Na jó ez már kezd ijesztő lenni! Szinte teljes 5 perce nem csinálsz semmit csak ülsz és vihogsz. Mindjárt megijeszted a betegeket!

    - Bocsánat, csak egyszerűen nem tudok, nem mosolyogni.

    - Azt észrevettem. Csak nem Tendo-sensei ennek az oka? - csoválta a fejét Daichi. 

    - Voltunk a vidámparkba tegnap! 

    - Hogy hol voltatok?

    - A vidámparkba.

    - A vidámparkba?! Mondd, hogy álcázva voltál és nem ismertek fel...

    - Hát...

    - Sakura!

    - Csak az elején. Aztán hamar kapcsoltunk és megoldottuk! - sóhajtva a fejéhez kapott. - Tényleg nem történt semmi! Tudtom szerint semmi cikk nem jött ki. Valóban időben kapcsoltunk.

    - Itt nem erről van szó Sakura! Pfhaj... Miért vitt el?

    - Szerette volna ja egy kicsit kikapcsolodom. - mosolyodtam el. - Illetve beszélgettünk egy kicsit.

    - Már megint összekaptatok?

    - Miért mindenkinek ez az első gondolata? Tényleg ennyire nyilvánvaló a dolog. - vállat vont.

    - Mindenesetre akkor értem, hogy miért vagy ilyen boldog. Ezek szerint Dr. Tendonak sem vagy közömbös. 

   - Hát nem ezt nem tudom. - haraptam ajkamba, és lehajtottam a fejem. Rögtön eszembe jutott ami Sayako mesélt. Vajon érez e valamit még Miori iránt? Annak ellenére, hogy nem lehet vele, az érzéseket nem lehet csak úgy eldobni. Ahogy Sayako mesélte, sokáig voltak együtt és sokat is jelentettek egymásnak. Helyébe léphetek én? Van erre esély? 

    - Jól értesültem, hogy kiengednek a kórházból? Már, hogy nem kell bent feküdj. - tudtam, hogy Daichi már annyira ismer, ha olyan témát hozok fel, akkor nem kérdez rá, mert érzi, hogy nem kell.

   - Igen! Dr. Tendo szerint, inkább menjek haza és járjak ellenőrzésekre. Legálbbis van egy diagnozisa, amiről meg akar bizonyosodni. - Daichi értetlenül összehuzta a szemöldökét.

    - Jó reggelt Daichi! - lépett be ebben a pillanatban az emlegetett szamár.

    - Ah, jó reggelt Dr. Tendo! Jól hallom? Van egy diagnozisa.

    - Igen. Szerintem Sakura, ki van fárasztva.

    - Kifárasztva? - Dr. Tendo bólintott.

     - Esetleg nem tudja Sakura szüleit hol találom? Beszélnem kellene velük.

    - Igen, hogyne! Szólok nekik, szerintem az irodában lesznek, délután ha nem tévedek van szabad idejük.

     - Akkor meglátogatom őket. Sakura, hllnap kiengednek! 

    - Rendben! Köszönöm szépen! - bár kár, hogy már nem fogom annyit látni. - Esetleg veled mehetek délután?

    - Még szép, hogy velem jössz! Most bocsássatok meg! - el is hagyta a szobát.

   - Oh, kislány ez nagyszerű hír! - örvendeztek a szobatársaim. - Vigyázz magadra! 

   - Köszönöm önök is! 

   - Akkor én megyek is, hogy intézzem el a dolgokat. Pihenj! - veregette meg a vállam Daichi, majd ő is elhagyta a szobát.

Nem volt szokatlan, hogy elhagyjam a kórházat. Sőt itt a kelleténél többet ültem, mint máskor. De itt mégis más volt. Az, hogy megismertem Tendo-senseit életem egyik legjobb dolga. Huh, ha valaki most hallaná mit is gondolna. Talán már adná is le a sajtónak, hogy Sakura Nanase rózsaszín felhőben, végtelenül szerelmes. Na jó talán a végtelenül túlzás, de a sajtóban elég kevés az esély amikor nem túloznak. Be kellene valljam ezt a szerelmet? Kairi múltja miatt van esélyem? Akar e új kapcsolatot? Elfelejtette Miorit?!lehet hülyeségen gondolkodok. Ez nem ilyen egyszerű. No meg, egyáltalán érez e valamit irántam? Akar e egy hírességel járni? Sajnos ennek vannak sötét oldalai. Bírná a sajtot? Ezt az életet? Nem akarom, hogy nehézségeket okozzak neki. Megzavarjam a munkáját. Középpontban lenni és biza hallani hasonló eseteket ahol egy sztár és egy hétköznapi ember együtt voltak és végül útobbi nem bírta. Nem akarom ugyanezt Kairinek. De akkor mi tévő legyek ezekkel az érzésekkel?

   - Sakura!
   - Anri- chan! - pillantottam meg a kislányt, ahogy felém rohan. - Csak lassan! Csak lassan! A végén még leesel! - tártam ki a karjaimat és átöleltem.
    - Jobban vagy? A koncert óta nem beszéltünk! Ami mellesleg elképesztő volt! El sem hiszem, hogy láthattalak és hallhattalak élőben.
   - Köszönöm, köszönöm, bár nem mintha nem énekeltem volna nektek.
   - Perzse az is csodás volt, de ez más, egy koncert. - elmosolyodtam és megsimogattam a kislány fejét. - Jobban vagy? Kairi mesélte, hogy nem érezted valami jól magad.
   - Jobban vagyok köszönöm! - hajoltam le. - És te?
   - Én is! Amugy azt is hallottam, hogy kiengednek a kórházból. Igaz?
    - Igen, igaz!
   - Tehát akkor meggyógyultál?
   - Igen! - most mit mondhatnék ennek a kislánynak?
   - Ez remek hír! Csak kár, hogy nem fogunk találkozni... - hajtotta le a fejét.
   - Ugyan ki mindta, hogy nem fogunk találkozni?
   - Fogunk találkozni? - csillantak fel barna szemei.
   - Hát persze! Hiszen barátok vagyunk nem?
   - Barátok?! - bólintottam. - Igen! Igen! Igen!
Ugrott a nyakamban és összevissza ugrándozott. Olyan aranyos kislány. Remélem hamarosan neki is jó hírei lesznek és őt is kiengedik. Sétáltunk egyet Anri-channal, majd visszakísértem a szobájába és elmentem enni. 

Olyan 16 felé találkoztam a kórház bejáratánál Tendo doktorral. Beszálltunk az autojában és apám cégéhez vezettünk. Ismerte az utat, nem kellett vezessem. Ekkor elmondta, hogy nem messze lakik az épülettől és sokszor eljön mellette. 

Leparkolt a föld alatti parkoloba és bevezettem. Ahogy beléptem a cég ajtaján, már köszöntöttek a recepciónál, hogy milyen rég is láttak. Még egy két leszerződtetett énekessel is összefutottunk, akik megkérdezték, hogy mindenr endben.  Az épület nem volt nagy, összvissz 7 emelet. Nem volt fényűző. Leginkább, a fehér és a szürke szin birtokolta. Sok poszter az itt szerződtetett énekesekkel, változtatta el csak attól, hogy kórházi folyosoknak nézzen néha. Talán ezért is érzem azt, hogy sokszor kórházba vagyok. Amzgy nem visszük rosszul a cêgen, csak apámék nem akarják kecsegtetni. Úgy vannak vele, hogy ez így rendben van. Pedig el ennek ellenére el vannak sokszor, hogy kik is ők. Ezzel leplezik, hogy ők nem olyanok. Bár van egy nagy nyaraló ahova pihenni mennek az énekesek vagy gyakorolni hosszabb időre. Erről nem sokan tudnak. Minő meglepő. Kiváncsi vagyok, hogy Kairi mit gondol erről a helyről. Biztos nem ilyennek gondolta.

A legfelső emeleten, a legutolsó teremben, az iroda van. Amikor odaérünk  bekopogok.

    - Igen! - hallom apám hangját. Benyitunk. - Nem, nem! Szó sem lehet róla. Már egyszer megmondtunk, nincs interju, ha nem felelnek meg a feltételek. - apám int, hogy menjünk beljebb és üljünk le. - Rendben! Akkor keressenek később! Viszlát! Elnézést kérek, egy fontos tárgyalás. Üdvözlöm! - nyujtotta kezét Dr. Tendo felé. - Jó találkozni önnel ismét!

   - Szintén örvendek! Elnézést, hogy ilyen hirtelen találkozóra hivtam.

    - Jaj dehogyis! Mindig kerítek időt, pláné ha a lányomról van szó. Sőt szerintem pontosan tudom, hogy miről van szó.

    - Valóban? - nézte értetlenül Kairi.

    - Igen! Daichi már elmondta, hogy kiengedik Sakurát! Ez remek hír, de ezért igazán nem kellett volna ide fáradnia. - csapta össze a tenyereit apám. - A diagnózisról lenne szó? Nem kaptak semmit ugye? Ehhez vagyunk már szokva. Szerintem semmi komoly, ugye? Csak néha leesik a vér cukor szintje. Ezentúl oda figyelünk, hogy ilyensmi ne forduljon elő. - láttam Dr. Tendo arcán, ahogy elhuzta a szájáz. Nem várta, hogy ez lesz apám beszéde. Pedig mindig ezt mondja, amikor kiengednek.

    - Elnézést kérek! - vette át a szót Dr. Tendo. - Valóban elengedjük Sakurát és valóban van egy diagnozisom, amiről szeretnék megbinyosodni. 

    - Megbizonyosdni? - nézte értetlenül. - Kairi bólintott. - Persze, nyugodtan! Miről lenne szó? Ha valamiben segíteni tudunk, kérem szóljon. 

   - Örülök, hogy ennyire nyitott és azt mondja, hogy a lányáért bármit.

    - Hát ez természetes! A lányom...

   - Akkor kérem csökkentse a munkáját.

   - Per... hogy micsoda?! - tudatosul apámban, hogy Tendo - sensei mit is mondott.

    - Szerintem Sakurán túl sok a nyomás, a stressz. Már nem birja. Ezért vannka a rosszul létek, ájulások.

    - Stressz? Nyomás? - Kairi bólintott. - Sakura, miért nem mondtad, hogy nehéz neked? Idegeskedsz? Pedig egyáltalán soha nem volt miért...

   - Nem arra értem, hogy Sakura izgul! - vágott közbe Dr. Tendo.

    - Hanem...?

   - Túl sok mindent tesznek rá.

   - Tesznek... minket okol ezért?! - emelte fel a hangját. Oh, ez nem fog szépen végőzdni. 

   - Nem okolok, senkit csak arra kérem, hogy ne legyen akkora nyomás rajta. 

    - Pff... Hogy mi... Pf... Nem minket okol de mégis ezt mondja! Ez felhábórító! - csapott az iroasztalra. - Mondja maga tényleg orvos? Hogy jöhet egy ilyen diagnozisaal?

    - Apa!

     - Te maradj csendben! - mutatott rám, láttam, ahogy Kairi egy kicsit közelebb huzodik, mintha bármelyik pillanatban képes lenne arra, hogy megvédjen. De apám temperamentuma ellenére sosem bántott. - Azt mondta kiengedik. Akkor mi ez?

    - Így van, további időt nem kell töltenie a kórházba, de most jön a terápia és az ellenőrzések.

    - Huh... Hát ekkora hülyeséget még sosem hallottam. Ez tisztán röhej! - nevetett fel kellemetlenül.

    - Azt mondta, hogy a lányáért megtenne bármit.

    - Most ki akarja fordítani a szavaimat! - vesztette el a türelmét apám. - Figyeljen ide, maga nem tud semmit. Maga csak egy orvos! Sakura ezért a dologért sok mindent feláldozott, az énekesi karrierje a mindene. Nem adja fel!

    - Nem is arra kérem, hogy adja fel. Nagyon jól tudom, mennyit is jelent neki ez. Csak arra kérem, hogy jobban figyeljenek oda az időbeosztásához. - apám karba tette a kezét és kifujta a levegőt. 

    - Azt hiszi ez ilyen könnyű? Azt gondolja, hogy valamire megkérnek valamit és csak nyugodtan hátra dölve visszautasítja? Egy énekes élete nem ebből áll.

    - De abból sem, hogy kifárasszuk! - Kairi továbbra is nyugodt maradt, ám hangja tekintélyt parancsolt. 

    - Hah... Továbbra is engem hibáztat. Magának aztán van mersze! Megbiztam a lányom ápollásával és ezt kapom cserébe. Mégis hol képzeli magát! Valami zsibb vásáron, ahol alkudozhat?

    - Én csak annyit kérek, hogy egy ideig függesszen fel némi munkát. Ha bebizonyosidk a teoriám, akkor ezentúl jobban oda kell figyelnie, de ha nem akkor...

    - Akkor ne higyje, hogy megussza ezt! Teszek róla az orvosi hírneve ne legyen ugyanolyan! - állt fel apám.

    - Apa! - de ezt már én sem tudtam hallgatni.

    - Mondtam, hogy ne szólj bele!

    - Nem! Ebbe most igenis bele szólok! Hogyondhatsz ilyent?- álltam fel én is. - Egy ember életét, nem teheted tönkre! Dr. Tendo ezt nem érdmelo meg! Én... Én mellette állok! - kiáltottam hangosan, majd gondolkodás nélkül sarkon fordultam és kiszaladtam az épületből.

A könnyeim azonnal utat törtek maguknak. Hogy mondhat ilyent? Miért beszél így vele? Kairi segíteni akar nekem. Miért nem látja ezt? Miért megint csak a munka jár a fejében? Tényleg ennyire számítok? Várom az elismerést, de megfogom kapni? Hogy, mondhat valakinek ilyent.

Kiértem a közeli parkba és egy fának a gyökerébe elestem. Éreztem ahogy a bokámba fájdalom nyillal. Talán kibicsaklott. Nem álltam fel. Kiengedtem a sírást. 

    - Csak nem itt akarsz sírni? Nem lesz jó ha valaki meglát és aztán jelennek is meg a cikkek. - néhány perccel később valakinek a cipő órát megláttam. 

    - Tendo-sensei... - néztem fel az említettre. 

    - Apád nem kedvel! - mellém sétált és leült mellém.

    - Ő sok mindenkit nem kedvel, pláné, aki valami uton modján a terveibe szól. 

    - Mindig ez ment? - számítottam rá, hogy megkérdi.

    - Apám temperamentuma nem a legjobb, de sosem erőszakos. 

   - Város, hogy elismerjenek. Daichi mesélte korábban.

    - Hülye vagyok? Túl sokat törekszem, valamire amit nem kaphatok meg talán?

    - A tehetségedet senki sem kérdőjelezheti meg. Nincs egy olyan személy akinek bizonyítanod kellene. - felé tekintettem. - Sakura te elképesztő vagy! A hangod millió emberhez el fog jutni. A kisugárzásodat mindenki látni fogja!

Kairi... Én nem tudlak nem szeretni! Nagy baj, ha annak ellenére, hogy tudom mi történt veled még bizakodom, hogy megnyilsz felém és belém szeretsz? Ha abba reménykedek, hogy Miori helyébe léphetek? - Van valami az arcomon?

   - Tessék?

    - Csak úgy bámultál.

   - Nem én csak... - teljesen elvörösödtem. Sakura szedd össze magad!

   - Ah, biztos meglepődtél, hogy ilyen szép dolgot is tudok mondani 

   - Mi?

   - Nem?

    - Szerintem te egy jó ember vagy Kairi. Kedves, elszánt, erős. Bármi is legyen a pletyka a kórházba, szerinten az hamis. Te egy jó ember vagy! - kissé mintha meglepődött volna szavaimon. 

   - Most már csak Kairi lettem? - csipte meg az arcomat.

   - Au! Au! Au! - persze nem olyan erősen. 

    - Eddig még Dr. Tendo, Tendo - sensei voltam, de most már csak Kairi.

 - nézett rám szurosabb tekintettel.

    - Sajnálom! Sajnálom! Nem úgy akartam! Elnézést! Tendo - sensei! Tendo- sensei! 

    - Ez már más! - engedett el. Megmasziroztam az arcomat. - Köszönöm! 

Meglepődve fordultam felé. 

   - Tudom, hogy néha nem vagyok a legledvesebb és nem tudom jól kifejezni magam. De köszönöm, hogy ezt gondolod rólam és bizol bennem.

Kairi... 

   - Na jól van! Gyere, meghívlak egy üdítőre, mielőtt vissza mennénk. - állt fel és zsebre dugta a kezeit. 

Letöröltem a könnyeimet és feltápászkodtam. De ahogy a bal lábamra támaszkodtam fájdalom nyilalt belé.

   - Ah! - zuhantam vissza a földre.

   - Mi történt? - kapott utánam Kairi is.

   - A bokám... - fogtam azt.

Kairi oda yult óvatosan és megnézte.

   - Félre léptél, megbicsaklott. Vizes borogatás majd segíteni fog. El kell halasszuk az üditőzést. 

    - Gyere! - guggolt le elém háttal.

    - Jól... Jól vagyok...

     - Csak szállj már fel! - szólt rám. Feltápáatkodtam a hátára.

Felállt velem. Milyen jó az illata! Milyen nagy a háta, ami annyira biztonságot sugároz. 

   - Sajnálom a szüleimet. Én...

    - Nincs amiért bocsánatot kérj. Nem lesz semmi baj! Ahogy megígértem, nem fogom hagyni bajod essen és meggyógyulsz. Rájővünk, hogy mi is ez. - oh, Kairi. Egyre jobban beléd szeretek. Mi tévő legyek? Mit csináljak ezekkel az érzésekkel? Szeretlek! Már nem tudom visszavonni őket.

10.rész Veled

 

A sebzett szív dala

10.rész Veled

Sakura:

    - Hogy mit mondtál? Ne haragudj, azt hiszem, hogy rosszul hallottam.

    - Nem, nem hiszem, hogy rosszul hallottál. Azt kérdeztem, hogy nem akartál sosem szakmát válltani?

Teljesen lesokkoltam. Nem! Hogy micsoda? Hogy kérdezhet ilyent? Ez... nem kérdezheti komolyan. Nem most viccel. Ez valami rossz vicc. 

    - Nem viccelek! Komolyan kérdezem.

     - Tessék? Mi? Dr. Tendo ez... Ezt nem kérdezheti komolyan... - arca továbbra is komoly maradt, sőt meg sem rezdült. Nem viccel. Teljesen komolyan beszél. 

Ezt nem hiszem el. Hogyan mondhat ilyent? Miért? Nagyon jól tudja, hogy ez nekem mennyit is jelent. Én azt hittem, hogy megért engem...

    - Tudom, hogy ez nagyon nehéz neked. De átgondoltam a tűnetek és...

     - Azt akarod mondani, hogy azért, mert énekelek beteg vagyok? - kezeimet bámultam. 

     - Nem! Nem azért. Egyszerűen szerintem nyomás alatt vagy és az teszi.

     - Nyomás alatt? - tekintettem vissza rá. - Én szeretem ezt a munkát, szivesen végzem ez az én álom munkám...

      - Tudom, de... Az a nyomás amit kapsz vele, nem tesz jót.

      - Ennyire biztos vagy benne? Ha igen, akkor miért nem mondta eddig egyik orvos sem? Miért gondolod, hogy ennyire bittos ez a dolog. 

     - Ez igaz, de meg lehetne próbálni és...

     - Egyből azzal kell kezdeni, hogy válltsak munkát? Én... Én ezt nem hallgatom tovább. - ki kecmeregtem az ágyból. 

    - Nanase-san... - utánam akart nyúlni de elhuztam a karomat.

      - Azt hittem, hogy maga mellettem áll. De úgy tűnik nem! - vágtam oda neki és kisiettem a szobából.

Lehet, hogy durva voltam hozzá, de nem tudom megérteni, hogy mondhassa, hogy válltsak szakmát, azt hittem, hogy már ennyire ismer. Hogy nagyon is jól tudja, amit csinálok szeretek. De úgy tűnik tévedtem. Kairi, miért...?

     - Oh! Ne haragudj nem tudom, hogy van itt valaki! - Sayoko doktornő lépett fel a tetőre.

    - Nem... nem... nem zavarsz... - töröltem le gyorsan a könnyeimet.

    - Jól vagy? Fáj valamid? - sitett oda hozzám. Megráztam a fejem. - Összekaptatok Kairivel?

    - Honann tudod?

    - Nem olyan nehéz kitalálni. - kacsintott rám. Elnéztem. - Kairi mond dolgokat, de sosem megbántnai akar vele. Komoly ember és nem szokott figyelni arra, hogy mit hogyan mond. De nem rossz!

    - Azt mondta, hogy válltsak szakmát.

    - Hogy mit mondott?! - kiáltott el magát. - Opsz... elnézést kérek! - jött rá, hogy kicsit hangos volt.

    - Az a véleménye, hogy a nyomás miatt történik velem az ami... de... de ez nem így van. Én szeretem a munkám, ez az álom munkám, nem akar lecserélni. Amíg csak lehetséges ezt akarom cisnálni és nem adom fel.

    - Kitartó vagy Sakura-san! - guggolt le elém és elmosolyodott.  - Nem kell feladd az álmodat és biztos vagyok benne, hogy Kairi sem így értette.

    - Többször is megkérdeztem, de azt mondta komolyan gondolja.

    - Hát akkor valamit rosszul sikerült elmondania. Hidd el neki nagyon gyakori az ilyen. Huh... - ült le mellém a földre. - Tudod, annak ellenére, hogy Kairi jegesnek mutatkozik, törödik az emberekkel és mindent megtesz, hogy segítsen nekik. Ahogy veled is, látszik, hogy eldöntötte, hogy segít neked. Nagyon elszánt és elhatározott. Nem mutatja ki, de törödik veled. Hogy mennyire is törödik veled. A múltbeli eseményei miatt, elzárkozott, hogy megmutassa a valódi érzéseit és, hogy kifejezze azokat igazán.

   - Múltbeli események?

    - Tudod... lehet nem nekem kellene erről beszélnem. Na de mindegy... a lényeg az, hogy amikor anno Kairi rezidens volt, volt egy barátnője, szintén doktor volt. - volt egy barátnője? - Folyton folyvást együtt voltak, Miorinak sikerült kihoznia azt az oldalát, amit mások még nem. A kemény férfiból, egy folyton mosolygos, jókedvű férfi lett. - Miori? - Együtt léptek erre az utra és együtt is akarták végig vinni.

    - De aztán mi lett? - lehajtott a fejét.

    - Miori elhagyta Kairit....

    - Elhagyta?! - de hogy volt képes elhagyni?! Dr. Tendot, elhagyni... ez...

    - Ne értsd félre, nem úgy hagyta el. Miori utolsó éveikben beteg lett... - oh... - Fogalmuk sem volt az orvosoknak, hogy mia  gondja. Sajnos már nem tudták meggyógyítani. Kairi éjjel nappal vele volt miközben megoldást keresett, hogy mi is lehet ez. Teljesen kifárasztotta magát. De sajnos Miori meghalt...

    - Elvesztette a szerelmét? - Sayako doktornő bólintott. 

Ezt nem is tudtam. Ennyire fájdalmas pont van Dr. Tendo múltjában. Ez olyan szomorú. Én meg folyton vitatkozok vele és azt sugalltatom, hogy csak nekem nehéz.

    - Ezért mondom azt, hogy nagyon is törödik veled. Szerintem fél attól, hogy valaki olyan sorsa kerül, mint Miori. - oh, én hülye! - Lehet, hogy mondd dolgokat, de ne vedd szívre. Nem úgy érti! Csak az eset után teljesen magába zárkozott. 

Én hülye. Annyira hülye vagyok! Ostoba! Elakarok süllyendi szégyenemben.

   - Köszönöm szépen Sayako, hogy elmesélted ezt nekem!

    - Minden rendben lesz! - veregette meg a vállam. - Nos, gyere menjünk be! - állt fel és felém nyújtotta a kezét. - Meghívlak egy pudingra!

Elmosolyodtam és elfogadtam a felém nyújtott kezet. Elindultunk lefele. Kairi, szegény... hogy örölheti magát a múlt miatt. Egyedül, hogy birkozhat meg ezzel?

Kairi:

Felkapta a vizet. Most miért kapta fel a vizet? Nem is engedte, hogy befejezzem a gondolatomat, a mondadomat. Most tuti, hogy azon gondolkozik, hogy orvkst válltson. Na de ha akkor csak tessék...

    - Összevesztél Nanase-channal! - alig, hogy beléptem Koichi ezzel a mondattal fogadott.

    - Tessék?

    - Ugyan ne játszd nekem itt az eszed. Rögtön meglátszik rajtad, ha fedúlt vagy mostanában csak egy valaki lehet az oka. Még pedig Nanase-chan!

Ehluztam az ajkaimat. Miért kell ilyen jó tudnia?

    - Már megint mit tettél? Nem most békültetek ki az utolsó vitátok óta? Komolyan, mint egy rossz szerelmes pár.

    - Nem vagyunk szerelmes pár! - szóltam rá erőteljesebben.

   -  Elnézést! Elnézést! - emelte fel a kezeit védekezően. - Na de komolyan, most mit tettél?

    - Honnan tudod, hogy én tettem valamit? - felhuzta a szemöldökét és karba tette a kezét. - Jól van... - sóhajtottam fel. - Azt kérdeztem, hogy nem gondolt e szakma válltásra.

   - Hogy mit mondtál neki?!

    - Csak csendesebben! - már láttam, ahogy a folyóson a nővérek benéznek, hogy mégis mi folyik itt közöttünk. 

    - Bocsánat... csak hát... komolyan azt kérted Nanase-chantól, hogy válltson munkát?

    - Én... nem kértem, csak megkérdeztem. Van egy olyan sejtésem, hogy a stressz, a nyomás teszi ezt vele. Én nem várom el, hogy válltson csak, hogy lassabban  vegye egy kicsit.

    - Na most már várj egy kicsit. Azt mondtad, hogy vegyen kicsit vissza vagy, hogy válltson szakmát. - na jó értem, mire akar kilyukadni. - Kairi... - sóhajtott fel. - Ezt jól szúrtad!

    - Jól van na! Tudom, tudom... nem ezt akartam mondani és mégis csak ez került ki a számból. Tudom én is, hogy hibáztam. Nem ezt akartam mondani....

    - Hát te aztán nem tudod kifejezni magad. - szuros tekintetet lőveltem felé. - Nem tudtok kommunikálni egymással. Nem tudjátok megérteni egymást. Nem értem, orvos vagy már évek óta és Nanase számodra valahogy, kész katasztrófa. - igen ezt eddig én is észrevettem, hogy más valamiért vele, minden olyan más. Vállat vontam és az asztalomhoz léptem. - Mi lenne ha elmennétek egyet?

    - Ne akarj összehozni velem.

    - Nem ezt akarom! Bár ha neked folyton ezen jár az eszed, hogy kapcsolat így úgy... - ismét szuros tekintetet löveltem felé. - Nem mondtam semmit! Csak, hogy már egy ideje itt van Nanase biztos ki akarna mozdulni. Miért nem viszed el egyet sétálni vagy valamire, hogy kikapcsolodjon és beszéglessetek. Ketten, nyugodt körülmények között, úgy, hogy egy pillantra elfelejtitek, hogy mi is van körülöttetek.

Ellenkezni akartam, de... de őszintén be kell valljam, hogy nem is mond hülyeséget. Beszélnem kell Sakurával és tisztáznom kell vele a dolgokat, hogy hogyan is értettem. És valóban biztos jól esne neki ha kicsit kimozdulna.

   -  Rendben! - fordultam is sarkon. - Megyek szólok neki!

Valami oknál fogva ideges voltam. De nem tudom megmagyarázni miért. Egyszerűen hevesen vert a szívem. Gyerünk Kairi ne ijedj meg! Ez csak egy séta! Vagy valami... valami szórakozás. Nem az én asztalom, de Sakurának biztos, hogy tetszeni fog és jól kikapcsolja. Ez kell neki és akkor utána nyugodtan el tudunk beszélgetni.

     - Dr. Tendo? - lepődött meg, hogy lát. - Azért jöttél, hogy megint a szakma válltásról beszélj? - láttam, ahogy tekintetében felcsillana a szomorúság.

    - Nem! Megszeretnélek kérni, hogy gyere el velem valahová. - meglepődve fordult felém. - Orvosodként megengedem, hogy elhagyd a kórházat. - mosolyodtam felé. - 5 perc és legyél kész!

    - Adj kérlek 10-et! - pattant ki az ágyból.

Elnevettem magam. Elhagytam a szobát. Addig gyorsan elmentem én is elkészülni, 10 perccel később pedig visszaértem a szobához, pont mire Sakura is kilépett. 

    - Készen állsz? - bólintott.

Intettem, hogy kövessen, majd egészen kivezettem az autóig. Az uton a célpont felé azt próbálta kideríteni, hogy hova szeretném vinni, de nem árultam el. Remélem, hogy Koichinak igaza lesz és ezzel elérem azt, hogy nyugodtan elbeszélgessünk anélkül, hogy félre értenénk egymást. 15 perc vezetés után megérkeztünk.

    -Idejöttünk? - nézett meglepetten a helyszinre Nanase.

    - Igen! Talán nem szereted?

    - Nem, nagyon szeretem! - ért fülig a szája mosolyától. - Menjünk is be!

Megvettem a jegyeket és beléptünk a parkba. Sakura szemei csillogtak, mint egy kisgyereké. Csodálva fordult körbe a parkot, mérte a terepet és fogadni mernék, hogy azon gondolkotott, minek menjen neki, mivel kezdjük. Mosolyogva néztem. Aranyos volt! 

     - Nézzétek, az ott nem Nanase Sakura? - hallottam meg fél füllel. 

    - Szerintem is ő! 

    - Alig hiszem el, hogy láthatom élőbe! Menjünk oda!

   - Ki az a férfi akivel van? 

     - Talán a barátja? 

     - Randin van? 

    - Elnézést kérek, talán mégse volt jó ötlet idejönni.... - hajtotta le a fejét Sakura. - Pedig annyira jól ett volna! 

Minden szem ránk szegeződött, Sakura minél jobban összehuzodott, hogy ne begyék észre. Erről én is megfeledkeztem. De eszembe jutott valami. Levettem a kabátom és ráterítettem, majd kézen fogva elhuztam a nagy tömegtől. Egyenesen a legközelebbi üzlethez vittem, hogy vegyünk valamit amivel elrejtőzhwt a tömegben. Egy egyenes bőbb ruhát vett fel, amin Minni egér vllt, egy Mini füles sapkát és egy fekete maszkot amin irta a park nevét. 

    - Most már kezdődhet a szórakozás! - huttam rá a sapkát.

Elmosolyodott és azonnal neki is indult a park felfedezésére. Olyan volt mint egy kisgyerek mindent ki akart próbálni. Csésze forgatás, célba lővés, hajo hinta, hullámvasút. Próbáltam a komoly arcomat magamon hagyni de azon vettem észre, hogy elég hamar ez lehull rólam. Nem is tudom, valahogy Sakura kihozta belőlem azt, hogy mosolyogjak, jól érezzem magam. Vele valahogy egyszerűen jó volt. Órák teltek el, ahogy ott szórakoztunk.

    - Legalább akkor engedd meg, hogy meghívjalak egy fagyira. - unszolt Sakura, minekután nem engedtem, hogy bármit is fizessen. 

    - Rendben! - egyeztem bele, mire rögtön felcsillantak a szemei és már az első árust kereste. Amint megkapta megkérdezte mit akarok és meg is vette.

Megettük az egyik padon. Majd ki is nézte a következő helyet, az óriás kereket. Kézen fogva huzott oda, hogy üljünk be. Olyan mint egy kisgyerek. Aranyos! 

   - Sajnálom a korábbi jelenetet! Néha megfeledkezem, róla, hogy ki is vagyok. - alig, hogy beültünk mondta.

    - Nincsa, amiért rosszul érezned magad. - felém mosolygott.

     - Nem is tudtam, hogy ilyen szórakoztató a vidámpark. 

    - Nem tudtad? - megrázta a fejét.

    - Nem voltam vidámparkban. Azaz egyszer egy fotozás miatt, de nyilván nem engedték hogy bármit is kirpóbáljak. Mindig elakartam jönni szórakozni. Köszönöm! - tekintett fel rám, barna szemei szépen ragyogtak. - Nem tudom mivel érdemeltem ezt ki, főleg ahogy beszéltem veled. De köszönöm! - hirtelen miért érzem, hogy a szívem hevesen ver? 

    - Én sem fogalmaztam érthetően. Tapintatlan voltam, ne haragudj! Ismerlek már annyira, tudom, hogy mit jelent neked ez a karrier. Sajnálom! -vallottam szint én is. - Nem azt akarom, hogy vállts szakmát. Csak, hogy esetleg kicsit szünetelj. Attól tartok, tényleg a nyomás teszi ezt veled. 

    - Szünetelni?

     - Alább venni a munkát. Csak egy kicsi ideig.

Lehajtotta a fejét, nagyon is jól tudtam, hogy mi jár a fejében. Felsóhajtottam és átültem mellé. Éreztem, ahogy meglepődik. Megfogtam a kezeit. 

   - Beszélek én a szüleiddel. Elérem, hogy jól legyél. Ígérem! Csináljuk ezt végig együtt! - néztem mélyen a szemébe. 

    - Hiszek neked! - elmosolyodtam és megsimogattam a feje bubját. 

Elérem, hogy Sakura jól legyen és ne kelljen aggódjon, hogy mi történhet vele. Nem nyugszom meg amig nem lesz jól!

Lovely Runner - Run Run

Lovely Runner 

Run Run

~Fuss, fuss~

A nap felé

Repülj rerősebben.

A bukott álmok felemelése,

Ne engedd el az esélyt!

Törd le a magas falakat,

Kövesd a szív hangját.

Viszlát könnyes napok,

Üdv, a várt pillanat most itt van.

Az aggodalmak nullák,

Fuss újra, fuss újra most

Whoa-a

Érezd a remegő izgalmat, meglovagoljuk

Ezt az állíthatatlan érzést.

Ismét futunk

Erőteljesen futunk!

Készen állok,

Futni, futni az oldalamon tartva.

Fussunk, fussunk, még ha el is esünk, újra kezdjük

Repüljjünk örökké a végtelen égbolt felé.

Továbbra is így fogok futni!

Futok átvágva a zord szélen,

Ismét magasba szállok.

Az álmaim kivirágoztak.

Szabadon szaladni a remény felé

Tehát szaladok!

Még ha az éjszaka sötét is

Nincs több félelem.,

Ne hezitálj, csak menjünk

Megváltozik a tétovázó te,

Gyújtsd fel a szenvedélyt amit magadba tartottál, égesd el!

Égj fényesen!

Viszlát könnyes napok,

Üdv, a várt pillanat most itt van.

Az aggodalmak nullák,

Fuss újra, fuss újra most

Whoa-a

Érezd a remegő izgalmat, meglovagoljuk

Ezt az állíthatatlan érzést.

Ismét futunk

Erőteljesen futunk!

Készen állok,

Futni, futni az oldalamon tartva.

Fussunk, fussunk, még ha el is esünk, újra kezdjük

Repüljjünk örökké a végtelen égbolt felé.

Továbbra is így fogok futni!

Futok átvágva a zord szélen,

Ismét magasba szállok.

Az álmaim kivirágoztak.

Szabadon szaladni a remény felé

Tehát szaladok!

Oh, oh, oh, oh 

Gyere próbáljuk ki az elejétől ismét

Hinni magadban, próbálj újból

Oh, oh, oh, oh

Egy új nap kibontakozik

Fuss újra!

Készen állok,

Futni, futni az oldalamon tartva.

Fussunk, fussunk, még ha el is esünk, újra kezdjük

Repüljjünk örökké a végtelen égbolt felé.

Továbbra is így fogok futni!

Futok átvágva a zord szélen,

Ismét magasba szállok.

Az álmaim kivirágoztak.

Szabadon szaladni a remény felé

Tehát szaladok!